Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-21 / 67. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1979. március 21.

Elet és emlékezés

Tele a határ pattanó rügyekkel. Hangulatosabbá váltak az új házaikat övező kertek a fegyvernek! régi kastély parkja mentén. Megújulást, derűt sugárzik minden.

A tizenkilencas hősök itteni szenvedéseit csak egy márvány obeüszk őrzi, meg az emlékezet. Mint a Radó Dezsőé:

A temetőben ... több hullát is találtunk, illetve láttunk, ugyanis a behantolás alól egy-egy testrész kilátszott. Ezt jelentettük az elöljáróságnak... ugyanazon az éjszakán katonasággal a hullákat elszállították.”

A mártírok „vétke” csupán annyi volt, hogy szefbb életet akartak. Köztörvényes bűnöket a fehérek bírósága nem tudott rájuk bizonyítani. Kitűnik ez a szolnoki királyi ügyészség IV. 2164/ 1920. sz. határozatából is:

„A volt tanácsköztársasággal kapcsolatosan zsarolás bűntettével terhelt I. Katona István. II. Náhóczki Lukács, III. Zagyi István,

IV. Csécsiéi Tóbiás, V. Magyar! Mihály, VI. Nyiszper Márton, VII. Császár Imre, VIII. Kun Mihály fegyver- neki lakosok ellen folytatott nyomozást a Bp. 101, íjának és 1. harmadik pontja alapján megszüntetem, ebből kifolyólag nevezett terheltek ellen 4352/1920. em. számú rendelet szerint esetleges eljárás megindítása végett a törökszentmiklósi járási főbírót értesítem: mert a nyomozás adatai szerint fent nevezett terheltek Fegy- verneken 1919. év folyamán az úgynevezett tanácsköztársaság alatt direktóriumi tagok voltak ugyan, azonban arra nézve, hogy ebben a minőségben bűncselekményt követtek volna, bizonyíték nem merült fel. Minthogy a fenti ténykedés konkrét cselekmény mérveit fel nem tünteti és mivel a büntetendő cselekmény tekintetében terhelő adatok fel nem merültek. a nyomozást megszüntetem. Mivel azonban veszélyes lehet és ebből kifolyólag internálásnak lehet helye, az ez irányban való hozatal végett az illetékes főszolgabfróságot kellett megkeresni.”

Ide, az egykori- Schwartz kastélyba hurcolták nemcsak a fegyvernek!, hanem a környékbeli mozgalmi embereket is. A bánásmódra következtethetünk Forray hadnagy szolgálati jegyéből is. (Prónay bizalmas iratai, 1920.):

„A szakasz a foglyokat Fegyvernekre kísérte. Útközben az egyik kommunista, Kalmár József*, egy váratlan pillanatban leugrott és futásnak eredt. A lovas járőrfedezet egy része üldözőbe vette, s mihamar utolérve dulakodás fejlődött ki' közöttük, amikor is nevezett... a dulakodás hevében a lovak lába alá került és ösz- szetiporták. Mire a foglyokkal Fegyvernekre érkeztek, nevezett sérüléseibe belehalt.”

Nézem a régi fotókat, s az utódokról érdeklődöm Kézs- márki Zoltántól, a községi pártbizottság titkárától.

— Gyermekeik közül kevés él már — sajnálkozik a titkár. — És az élők is öregek. Zagyi István lánya, Lóvéi Mihályné itt lakik a Damjanich úton. Ecker János unokája Becsei Istvánné, a tanácsnál dolgozik. Ná- hóczki Lukács unokája Csontos István, a Vörös Csillag Tsz főkönyvelője.

Löveiék háza tágas portán áll. A háziasszony apró, törékeny termetű. A régi sebek már behegedtek, de úgy látszik, a fájdalom örök.

— Nagy úr volt a Pró- nay-banda, verje meg az isten, ha még él valaki belőle.

Apja csendőri felügyelet alatt állott direktóriumi tagsága miatt.

—• Sosem bánta meg. Mindig azt hajtogatta: „hiába ütnek, vernek, fiam, rátok még jobb világ lesz.”

Az is lett, igaz. nem volt könnyű kivárni. Három fiuk taníttatásáért a felszabadulás után is meg kellett dol- gozniok. Lövei Mihály puszta tényként, nem panaszként mondja.

— Minden keresetünket rájuk költöttük. Huszonhárom évig kerékpárral jártam a Bánhalmi Állami Gazdaságba. Tizennégy kilométer oda, ugyanannyi vissza. Számolja ki. biztos többet megtettem százezer kilométernél.

A jobb lába béna. nem akar engedelmeskedni.

A felesége folytatja:

— Sokan mondták, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket fiaink taníttatásával. Igaz, gyakran csak egy tányér kását, vagy a kenyér mellé hagymát vitt az uram a munkába, de megérte.

Egyik fiuk gimnáziumi tanár Szegeden, a másik mozdonyvezető, a harmadik levelező tagozaton államvizsga előtt áll a műszaki egyetemen.

Az udvari kútra motort szereltek.

A kínzások színhelyéül szolgált kastélyban most állami csecsemőotthon van. Az élet kioltásának színhelye az élet védelmezőjévé vált. Herman Anna a Tanácsköztársaság jubileumi ünnepségére készülődik:

— A börtönként szolgált régi alagsorban szép pinceklubot létesítettünk. Ott tartjuk az ünnepséget.

A ti zenkilenceseik helytállására; későbbi szenvedésére a községi pártbizottságon kis állandó kiállítás emlékeztet. Jó részét a fiatalok gyűjtötték össze. Papp László, a községi KISZ-bizottság titkára mondja:

— Annyi anyag összejött, hogy csak egy részét tudtuk kiállítani. Ez a rész ugyanis nagyon szegény volt. sokan csatlakoztak a Vörös Hadsereghez,

— A kisebbik fiam vette — érzékenyül el az öreg —, hogy könnyebben műveljem a kertet. Nyugdíjasként ez a munkám.

A néni korszerű hűtőszekrényre mutat:

— Ezt is, mást is a gyerekektől kaptuk.

Csend telepedik a szobára.

Löveiné halkan jegyzi meg:

— A sok nélkülözésnek ez lett' az eredménye. Nagyon zavaros volt az élet. de kialakult.

A Vörös Csillag Termelő- szövetkezet vezetőségi ülése az estébe nyúlik. Személyzeti és káderügvek, új tagok felvétele van napirenden. Érthető, hogy sokan fejtik ki véleményüket.

így aztán már lámpagyújtás idején ülünk le egy kis eszmecserére Csortos István főkönyvelővel.

Anyai nagyapja volt Ná- hoczki Lukács. Direktóriumi tagsága miatt rettenetesen megkínozták, sosem hagyták békén.

— Lassan beleőrült a folytonos verésbe.

A tragédia később sem kerülte el a családot. Csortos István szíve még most is összeszorul:

— Benzinnel világítottunk 1945-ben. A kanna a lámpa tüzétől felrobbant, és elégette édesanyámat.

Hatan voltunk testvérek, öten élnek. Az állam a segítségükre sietett.

— 'Hárman népi kollégiumba kerültünk.

Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az érettségi bizonyítványt mind az öten megszerezték.

— Az egyik bátyám fiatalon elvégezte a műszaki egyetemet. Most Barcson dolgozik, ő az Építőipari Gépgyár igazgatója. A másik Szegeden mérnök. Egyik húgom most levelező tagozaton végzi a főiskolát. Ö a karcagi Nép- művészeti Háziipari Szövetkezet elnöke. A másik húgom a karcagi Építőipari Szövetkezet főkönyvelője.

Csortos István mezőgazda- sági technikumot végzett annak idején. Egyik évfolyam- társával került a tsz-be.

— Azt mondta a vezetőség: egyiktek lesz a főagronómus, a másik meg a főkönyvelő. É- a főkönyvelői cetlit húztam, így lettem „bürokrata”.

Az érettségi után kellett egy kis kenyérkereset, majd újra tanulás a gödöllői egyetem üzemgazdasági szakán.

— Ha minden jól megy, a nyáron államvizsgázom.

Van egy katona fia. Büszkén újságolja.

— A győri Közlekedési Műszaki Egyetem előfelvételis hallgatója. Szerettem volna, ha az én szakmámat választja, de utálja az irodát.

A főkönyvelő cigarettára gyújt, majd kisvártatva folytatja:

— Tulajdonképpen mindegy, milyen pályát választ, hiszen minden embernek becsülettel meg kell vívni a maga harcát az életben.

A községi tanácsnál szerencsére gyér áz ügyfélforgalom, így viszonylag zavartalanul beszélgethetek Becsei Istvánnéval, az igazgatási csoport vezetőjével. Nagyapja, Ecker János vöröskatona volt.

Becsemé derűt, magabiztosságot árasztó fiatalasszony. Nagyapja említésére mondja:

— Természetes, hogy én is abban a szellemben nőttem fel. Életutam az ifjúsági szövetség utáná elvezetett a pártig. Családi hagyomány nálunk, hogy szeretni kell az embereket és tenni is értük képességeink szerint.

Ketten vannak testvérek. Az öccse is párttag. Szolnokon, az építőknél dolgozik.

— Most újságolta, hogy megválasztották KlSZ-titkár- nak.

A neve: Ecker János, ugyanúgy, mint a nagyapjáé.

.Becsemé 1966-ban ment férjhez, azóta építettek egy házat, és született egy kisfiúk.

— Mi történt még?

— Semmi különös. Elvégeztem a tanácsakadémiát. És dolgoztunk szépen, szorgalmasan — ezt mondják rólunk.

— Tervei? ,

— Elégedett vagyok az életemmel. Ami pedig a jövőt illeti: talán nagy/ szavak, de őszintén gondolom, meg kell valósítanunk azt. amit elődeink megálmodtak.

Simon Béla

Szerény vallomások, kis epizódok, olyan emberek életéből, akik az igaz ügyért, milliók .ügyéért küzdöttek, akkor is, amikor ezért kínvallatás, börtön járt. önként vállalták a küzdelmet, az áldozatot egy szebb jövő reményében.

Nagy idők tanúi

A tűzkeresztség

V

oltam cseléd, gyerekfejjel kerültem az első világháborúban a lövészárokba. Azt karcolás nélkül megúsztam. Csak itthon, hogy önkéntes vöröskatona voltam, fúródott román puskából kilőtt golyó a combomba. Voltam internáló tábor foglya, molnársegéd egy malomban, kubikosként gödörgazda, martinász Csepelen, Weiss Manfréd gyárában. Amikor fölszabadult az ország, már 46 éves voltam. Olyan ember, alki fél életét rendőrségi felügyelet alatt élte. Az olyan ember, mint én, aki hol a malommunkások béremeléséért kardoskodott, hol szakszervezeti funkcionáriusként agitált, hol az illegális párt tagjaként szervezkedett titkos találkahelyeken társaival, bármikor lehetett gyanúsított,- letartóztatott, elítélt (ha bármit is rá tudtak bizonyítani vagy ki tudtak belőle verni). Sokszor elmorfondírozok rajta — most már van időm, húsz éve nyugdíjas vagyok

—. hogy is vált Pista cseléd ilyen emberré?

Most már tudom, hogy a front volt a tűzkeresztségem. Ne nézzen rám olyan hitetlenkedve. Ott ültettek bogarat a fülembe, ott hallottam először forradalomról. Arról, hogy nem a mi háborúnk az, hogy a népnyúzók hatalmáért adjuk az életünket. Nem mondom. hogy ezektől a szavaktól forradalmár lettem, hogy a csapatomtól egy fegyvemeki cimborámmal azért szöktem meg. 1918 vége felé jártunk, teljes káosz volt már akkor. Polgári forradalom. Tanács- köztársaság? Hogy mit jelent nekünk, csak sejtettem abból, amit a fronton hallottam. Itt Karcagon március vége táján egy Szendrei József nevű ember toborzott önkénteseket a Vörös Hadseregbe. Ügy gondoltam, most már a mi hatalmunkért harcolok. Otthon a tanyán, mikor apámnak bejelentettem, majdnem nekem rontott. Ö hűséges cseléd maradt mindvégig. én nem bírtam az lenni. — Mit akarsz? Csak nem vagy te is kommunista? Ellenem fordulsz? — kiabálta. —• Indulatosan rávágtam: — Igen, ellened fordulok.

Tudom, a lehető legostobábban válaszoltam. Valami olyasfélét kellett volna mondanom neíki, hogy nem ellened, ellenedre ugyan, de érted is.

íme Lakatos István karcagi veterán vallomása.

Röplap és besúgó

C

suka Lajos született 1896-ban Mezőtúron. Kubikos. 1925-től tagja a pártnak. Illegális pártmunkáért többször letartóztatták. A felszabadulás után több magas párt- és gazdasági funkciót töltött be. Nyugdíjas.

Tőle kaptam azt az öt évvel ezelőtt megjelent könyvet, amelyben életrajzi adatait néhány mondatban így summázták, és amelyben egykori harcostársaival együtt a felszabadulás előtti idők gyötrelmes. küzdelmes évtizedeire emlékszik.

:— .Egy nagy baklövés miatt kerültem először Horthy- ék feketelistájára. Persze előbb-utóbb megtörtént Volna, de az első internálásom egy nagy ballépés következZ

semlye Ferenc emlékszik: r— Pontosan emlékszem 1932 áprilisában kerültem rendőri felügyelet alá Nem sokkal azután, hogy Szolnokon is kiépültek a KMP illegális sejtjei, megalakult a Kommunista Ifjúmunkások Magyar- országi Szövetségének szervezete, amelynek titkára lettem. Alig több mint egyévi ténykedésünk után letartóztatták a vezetőség tagjait. Ezzel lényegében véget is vetettek a KIMSZ önálló életének. 1932. tavaszán szabadultam a börtönből, attól fogva egészen 1945-ig rendőrségi felügyelet alatt voltam. Nem mehettem nyilvános helyre, azt mondták. Zsemlye Ferenc még a templomba se teheti be a lábát. Telefont nem használhattam, rádiót nem hallgathattam, este 10 órától reggel 5-ig a lakást nem hagyhattam el. Természetesen Szolnokot sem. Napirenden voltak a házkutatások. Elvitték a könyveimet, még a klasszikus regényeket, sőt egy régi bibliát is. „Nem azért kell ez neked, mert istenes akarsz lenni, hanem, hogy tud,d, hogyan kell kiforgatni.” De elsősorban baloldali folyóiratok után kutattak. Tárgyi bizonyíték volt. ha a 100% című folyóiratot, vagy a Társadalmi Szemlét megménye volt. 1919: utcai harcok Szolnokon. A Vörös Hadsereg katonájaként hadakoztam az ellenforradalmi bandákkal. Lelőtték egy társam. Eltemettük s a fejfájára, a szakasz életben maradt mezőtúri tagjai ráírták a nevüket. Mi adtuk írásba, hogy Héjjás Ivánék kiket keressenek.

Mi tagadás, szívesebben emlékszem azokra az esetekre, amikor szerencsém volt, s túl tudtam járni a csendőrök eszén. 1925-ben kubikosként a Berettyó mélyíté- sén dolgoztam, vagy kétszázad magammal Mezőtúr határában. Aratósztrájkot akartunk szervezni, „Nyílt levél a földmunkásokhoz.” Ez állt nagybetűkkel a röpiraton, amelynek nyomtatási költségét mi. a szervezett munkások, párttagok adtuk össze. Néhányat becsempésztünk, minden kubikoskunyhóba. A maradékot a tarisznyámba tettem. Mondanom sem kell. hogy a röpirat megjelenése után már másnap nyakunkon voltak a csendőrök. Sokakat elhurcoltak, de senki sem árulta el, kik ter- iesztették a lapokat. Emlékszem. hétvége volt. Hazamentem Mezőtúrra. . tarisznyámban a megmaradt röptalálták nálam. Valahogyan véletlenül két korabeli dokumentumom mégis maradt. Egy 1928-as 100% és a Kommunista Intemacionálé 1935- ben tartott VII. kongresszusának anyaga.

— Futárok csempésztékát a határon. Hogyan? Ügy ahogy mi is kijutottunk 1930- ban a KIMSZ II. kongresz- szusára Ausztriába.

— Először Győrbe mentem, ott találkoztam a küldöttség egy részével. öten utaztunk tovább Mosonmagyaróvárra, ahol sötétedésig elbújtunk az állomás környéki tanyákon. Este pedig hogy el ne tévesszük az irányt, a vasúti sín mellett szöktünk át a határon, és gyalogoltunk Cumdorfig. Hajnali négyig 30—40 kilométert kellett megtenni. Akkor érkezett az a vonat, amellyel Bécsig mentünk. Onnan néhány nap múlva egy kis községbe, amelynek határában, egy turistaházban volt a kongresszus színhelye. Visszafelé másik utat kellett választani. Sopron irányába jöttünk. Természetesen nem utazhattunk a határállomásig, csak a határhoz legközelebb első városig, ameddig még feltűnés nélkül a vonaton maradhattunk. Gyalogtúra, húszkilős poggyásszal, amely tömve volt a kongresszus anyagát

lapokkal. Meglepetésemre már csendőrök vártaik. Akkor már földúlták az egész házat. — No Lajos bácsi, hol vannak a röplapok? — kérdezték gúnyosan. — Hát a tarisznyámban, mondtam. Nem hitték. Azt mondták ismerik a fajtámat. Eldugnám én a felbujtó írásokat'. Ezzel elmentek. Éjszak szétszórtam az utcában a röp-. iratokat, erre másnap megint megjelent a két csendőr. Arról faggattak, nem sejtem-e ki tehette. Na. gondoltam, meg megleckéztetem azt a besúgót, akiről tudtam, hogy a polgármester embere s a kubikosok között szaglászik. — Amikor maguk a 'kunyhókban keresték a röplapokat, láttam, hogy egy ember ijedten a nadrágjába dugott valamit. Osváith Balázsnak hívják az illetőt.

Napokig nem láttuk a ku- bikgödröknél. Amikor előkerült kék. zöld, volt a feie. Hecceltük, hogy miért: nem ment a polgármesterhez. Ment ő. mondta siránkozva. de az ráförmedt és kirúgta. Akkor, a röplapok ..miatt csak egv embert börtön özfek be: Hunya Istvánt, aki ióí. tudta, mi várhat rá. amiért a röpiratot aláírta. De vállalta.

tartalmazó Üj Március folyóirattal. Mocsaras vidéken gyalogoltunk bokáig érő vízben, a Fertő-tó mellett. Az Ikva patakon — amelynek egyik szakasza volt a magyar-osztrák határ — átgázolva jutottunk át Magyar- országra.

A patak parti füzesben megbújva próbáltunk meg- szárítkozni, amikor észrevettük. hogy két kutyás csendőr közeledik. Meghűlt bennünk a vér. Olyan közel voltak, hogy tisztán hallottuk a hangjukat. Végünk ... Azt hittem, káprázik a szemem, mikor láttam, hogy nyugodtan tovább mennek. Utána fejtettük meg a rejtélyt, s jöttünk rá arra, hogy menekülésünket a széljárásnak köszönhetjük. Felőlük fújt, a kutya ezért nem kapott szimatot.

Kovács Katalin

Kongresszus a turistaházban