Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-14 / 61. szám
1979. március 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 a: üt >»• —gémmm .................... K €P€Rnyö. ___________előtt Raj zolás kamerával címmel március 18-ig tart nyitva Karcagon a Déryné Művelődési Központban Maurer Dóra kiállítása. A grafikusnő ezúttal kísérleti grafikai fotósorozatokkal mutatkozik be Miért halt meg Mága Rozi? Afféle „leltári” számvetéssel — dehát volt-e valami igazán érdekes, új és váratlanul izgalmas — azt mondhatom az elmúlt hétről: megvolt benne minden, ahogy lenni szokott, és lenni rendeltetett. James Onedin ismét izgalmas napokat élt át a tengeren, ez volt a folytatás eddigi legérdekfeszítőbb részlete, az életveszélyes kaland a titokzatos idegennel, Garibaldival; a nőnapra is megkapta a néző, ami ilyenkor kijár, egy könnyedebb szórakoztatójátékot, „előételként”, arról, hogy mennyi baj is van ezzel a „fene” egyenjogúsággal, (a humoros írásocskák- ból azonban valahogy nem állt össze a mű, a Megérjük a pénzünket! szemünk láttára hullott darabjaira mert a férc nem bizonyult elég erősnek, amellyel összefűzték őket); alkalomra nyilatkoztak (eléggé száraz beszélgetésekben) a nőmozgalom mai képviselői, és „fő fogásként” feltálalta a televízió Mészáros Márta Kilenc hónap című filmjét, amely a képernyőn egyáltalán nem igazolta évekkel ezelőtt deklarált sikerét, szegényesnek tűnt. Leltár helyett Megérte második folytatását a Küszöbök is, de továbbra is csak azt a reményt erősítve, hogyha majd mindenkit jobban megismerhettünk már, azaz — remélem — a szereplőknek az arcéleik is kirajzolódnak, nemcsak megmegvillannak, és a cselekmény sok új csapás után valahogy egy fő ösvényre terelődik (eddig ez valahogy még nem jött össze), akkor bizonyára érdekfeszítőbbé válik a társadalomrajzot és a bűnügyi filmet összeegyeztetni kívánó szórakoztató sorozat. Nem hiányzott hétvégéről a menetrendszerűen érkező krimi sem, ezúttal a nyomozók legerőszakosabb és legvagányabb képviselője, a tar Kojak biztosította, s hogy álmunk kellemesebb legyen, egy revüvel is kedveskedett a televízió még aznap este, Párizs híres mulatóhelyére vitt el bennünket, ahol nem annyira a felcsendülő dalok, mint inkább a magasba lendülő lábak és a megrezzenő női mellek viszik a prímet. (Csak megjegyzem, ma már ilyesmiért nem kell messzire mennünk, a művészfilmek is gazdagon építenek a kendőzetlen testi valóság kifejező erejére. Lásd a Kilenc hónap!) A zárójeles megjegyzés igazságát akár vasárnap este látott Napjaink Júliája is igazolhatja, hisz abban is találkozhattunk a modern szerelmi történetekből hovatovább elmaradhatatlan és kellően hangsúlyos ágy—jelenettel; persze ez egyáltalán nem volna baj, hisz túl vagyunk már azon régóta, hogy férfi és nő kölcsönös vonzalmát csak a lelkiekre redukáljuk, a baj csak akkor keletkezik, ha e vonzalom ábrázolásában az utóbbi kerül túlsúlyba. Az NDK díjnyertes tévéfilmje nem esett ebbe a hibába, rokonszenvesen igyekezett felvázolni a maga teljességében egy mai fiú és egy mai lány kbnfliktusoktól ugyan korántsem mentes, de ma már törvényszerű egymásra találásával végződő históriáját, utalván ezzel a happy enddel társadalmunknak arra a tulajdonságára, hogy —■ ellentétben Shakespeare korával — bár akadályok gördülhetnek útjába, de az egymást szerető fiatalok boldogságát tragikus konfliktusok nem keresztezhetik. E tévéfilm, jóllehet a jellemek kidolgozottságában kívánni valót hagyott maga után, friss, eleven szemléletével igazolta az NDK televíziós műhely színvonalát. Cmak fiataloknak És most „leltáron kívül” két olyan programról, amely bizonyos általánosabb tanulságok szempontjából, is figyelmet érdemel. Az egyik, a Fiatalok órája, műsorrendi, a másik a Dzsessz-parlan- do nevezetű esztétikai-tartalmi kérdéseket vet fel. Az előbbi esetében például egyszerűen érthetetlen, hogy a csak fiataloknak szánt televíziós műsor csak a késő esti órákban kerülhet képernyőre, amikor a „megcélzott” nézők (rétegműsor) többnyire az igazak álmát alusszák, vagy csak rendkívüli áldozatok árán képesek helyet foglalni a képernyő előtt, diákok, vállalva az esetleges másnapi álmosságot. Pedig igazán tartalmas órával lettek most is szegényebbé azok, akik e műsorszerkezetbeli okokból elestek a nekik szánt okos és megszívlelendő gondolatoktól. Nem hallhatták Marosán Györgyöt, aki igen meggyőzően beszélt az ékesszólás értelméről, Jókai Annát, az írót, aki kommentárjaival segített eligazodni a nőiség- gel együttjáró kérdésekben, mindazt, ami elhangzott az értelmes élet szépségeiről Fe- ledy Péter és riporttársainak kérdező szavára. Itt említem meg, hogy a Fiatalok órája sokféle tartalmi és szerkezeti változáson esett már át — volt, amikor kócos fiatal módjára szertelenkedett, máskor túlságosan igyekezett vonalassá válni — most úgy látszik, egyfajta megnyugvás jellemzi, konstruktív szándék vezérli szerkesztőjét. Bár épp az elmúlt heti jelentkezés figyelmeztet is: nem lenne szerencsés, ha a fiatalok műsorában ismét csak az öregek (bármily bölcsek és tapasztaltak) uralnák a képernyőt. Amiből úgy tűnnék, hogy egy jól sikerült osztályfőnöki órán vagyunk az iskolában. Azt hiszem, arányaiban következetesebben kellene érvényesíteni azt az elvet, hogy ne csak fiataloknak szóljon a műsor, hanem fiatlok szól- hssnk fiatalokról, önmagukról, azaz a Fiatalok órája az önismeret és önmegbecsülés izgalmas fórumaként jelentkezzék. Riporteri tudatosság A Dzsessz-parlandóban (csütörtökön este) négy fiatal muzsikus mutatkozott be szóban és muzsikában, ki-ki kifejtvén világfelfogását, benne világfájdalmát is, hol üres szólamokat ismételve, hol valamiféle művészi magányosságot mímelve. Sajnos, mindez nem független a szerkesztő-riporter, Árvái Jolán közreműködésétől. aki bár mindvégig láthatatlan maradt, meghatározója volt a képernyőn történteknek, hisz ő irányította az egyes beszélgetéseket. Csakhogy ki tudja miféle meggondolásból, talán divatos oldottságra, közvetlenségre törekedvén, alaposan szabadjára engedte alanyait. Hadd menjenek a maguk vágányán! Sőt amikor mondanivaló híján egyszerűen rövidzárlat állott elő a diskurzusban, akkor még biztatta is őket: hát csak beszéljenek, mondjanak, amit akarnak ami épp eszükbe jut. Furcsa riporteri szabadosság ez, a végeredmény bizonyítja, hogy semmi jó nem született belőle, a muzsikusok ettől nem tárulkoztak ki őszintébben. Az Árvái Jolán tanúsította riporteri laisser-passer módszer ellene mond annak a helyes riporteri magatartásnak, amelynek meghatározó jegye: a tudatosság. Nem a minden részletet előre rögzítő kiszá- mítottság, hanem a végeredményt meghatározó célratörés. így azután amit művelt, s ami lett belőle, a felszínt pásztázó és esetleg borzoló naturalizmus körébe sorolható. V. M. Szűkszavú volt a hír. keserű a tragédia, ami mögötte fölsejlett. Tiszabőn, egy január végi békés délelőttön, Mága Mihályék házának fala összeroppant a tető súlya alatt, öten voltak otthon, a romok alól azonban négy élőt húztak elő a cigánytelep lakói. Az ötödik bennszorult. Mire kikaparták a tapadós vályog és a rothadó gallyak alól a tizenhárom éves Rozinak már csak a testét fektethették a szürke tócsák közé. Halálra szorította a sár. Ház? Otthon? Nekem, neked. nekünk ezek a szavak jelentenek valamit. Egy emberöltő munkáját, valahová tartozását, a világ kimetszett darabkáját, ahol a magányunk és szeretetünk kiteljesedik. És a cigánytelep — most már csak — négy putrija? Ház-e? Otthon-e? Mága Mihályék annak mondják. Ami azon a békés délelőttön lerogyott a földre, se ház, se otthon nem lehetett. A tizenöt négyzetmétert egymásra hányt vályogdarabok kerítették ki a szabad levegőből. A falakon ívben hajló vasúti sín feküd.t keresztbe, afféle gerendaként. rajta gallyak, nád és több mázsa föld. Belül rongyok, sánta kályha, szélütött asztal. Mindezt csak hallottam, mert látni már nem láthattam belőle semmit. n „telepiek” — Éppen kinn voltam a telepen. Én láttam először a falubeliek közül szegény Rozit — emlékezik vissza a község védőnője. — Megpróbáltam mindent, dehát halott volt már. És tudja, az az elképesztő, hogy az anyját nem tudtam föllocsolni ájultságából. Nem volt egyetlen pohár sem a négy viskóban. Egyetlen pohár se! Pedig a közút ott van kétszáz méterre. A kezemet is abban a pocsolyában öblítettem le először, amelyikből Rozi anyját magához térítettem. Pár évvel ezelőtt még har- mincegynéhány putri állt a falu szélén, afféle kolónia, az elkülönülés és az elkülönítettség példázataként. Ma Tiszabőn csaknem hétszáz, de lehet, hogy több cigány él. Számuk állandóan válto- zik% mert gyakori a gyermekáldás meg a költözködés, a bejelentkezésről pedig gyakran megfeledkeznek. Sokan betelepültek a faluba, szép házat építettek, de ami még ennél is fontosabb, rendesen dolgoznak, pénzükkel okosan gazdálkodnak. Csák a telepen ragadtak nem akarnak változtatni semmin. Ifjabb Túró Józsefnek — ..Badarnak” — tizenhat gyereke van. Azt mesélik, hogy a múltkor kéthavi családi pótlékot — több, mint tízezer forintot — vett fej egyszerre, de akkor még a víz is borból volt egy hétig. Itt éltek, és így élnek Mága Mihályék is. Van énnekem bajom... Tiszabőn a tanácsháza egyik szobájában találkozom az apával meg egyik fiával, akinek a putrija ma már szintén az enyészeté. Dózsa György úti szükség- lakásukban, a tenyérnyi szobát most tizenegyen lakják, mert Laci, a fiú, feleségével, négy gyerekével odaköltözött beteg anyja, ágyhoz kötött nagyanyja, mozgásképtelen nővére mellé. — A feleségem nagybeteg, az anyám azt hiszem hetvenhat vagy hetvenhét éves, fekszik évek óta. Csak nem lökhetem ki, hát az anyám, nem? Egyik lányom nyomorék, a másik megháborodott. Van énnekem bajom elég — kezd.i a panaszkodást az apa. Mága Mihály. Gumicsizmában, foszlott kabátban, vattanadrágban ül a széken. — Két gyerekem az államiban van, az egyik Mezőtúron. a másik nem tudom hol. Aztán van ez a Laci meg a Zsiga. De az kacska. ,— Nem lett volna semmi bajunk, ha a tanács segített volna házat venni — vet egy félpillantást az öreg Mága a vb-titkárnőre. — Szegény Rozikám megfőzött, segített az anyjának, amit csak bírt. És pont ő ment el. Hajjaj... — Ezerszer elmondtam magának is, másoknak is, hogy ingyen nem kaphatnak lakást. Azért minden ember megdolgozik. Maguknak mindössze ötezer forint körül kellett volna összegyűj- teniük, és beköltözhettek volna. Még a nyáron szakember járt kint a telepen, fölmérte, hova mi kell. Akkor is hiába beszéltünk. Mondtuk; hogy a putri élet- veszélyes. Hiába. Maga egyetlen fillért nem tett félre, nem törődött semmivel — mondja Unyatinszki Pálné, a fiatal tanácstitkárnő. Mága Mihály hallgat egy darabig, aztán a zsebébe nyúl. és elém teszi a decemberi fizetési céd.ulát. Amit látok, az a felvett végösszeg: ezerhárom forint. — Tudja, mennyit kaptarq. ebből? Nyolcvan forintot. — Miért olyan keveset? — Azt kérem, nem tudom. Tudja. Csak itt, és most nem akarja tudni. Pontosan tudja, hogy előző munkahelyei közül a Szolnok megyei Építőipari Vállalatnak tizenkétezer, az Aszfaltútépítő Vállalatnak ezerötszáz, egy másik cégnek ezernégyszáz forinttal adósa — hogy csak a fontosabbakat említsem —, amiket a béréből letiltanak. így magaradt ezerhárom forintja, de csak nyolcvanat hajtogat konokul. S hogy miből kerekedett ki ez a sok levonás? Jogtalanul felvett családi pótlékból, eladott munkaruhából, eltüntetett szerszámokból. — A bérhatár legalsó szintjét adhatom csak — mondja Töröikszentmíklóson Németh Ferenc, az Alföldi Építő-, Szak- és Szerelőipari Szövetkezet elnöke. .— Előző munkahelyükről önkényesen léptek ki, a rendelkezések ezt írják elő. Mind a három Mága segédmunkás, itt dolgozik egy brigádban az apa meg a két fia is. Az az igazság, hogy a teljesítményük az ötven százalékot sem éri el. Tóth János fiatal építés- vezető, a cigánybrigád közvetlen főnöke ugyanezt mondja. — A legnagyobb kerékkötő épp a brigádvezető volt, aki szerencsére már odébb- állt. Amikor felvették a munkaruhát. még aznap eladták, a pénzt meg elverték a Napsugárban. Egyébként a munkaidejükből alig egy-két órát dolgoznak valóságosan. De hát időmérőt nem állíthatok mindegyikőjük mellé. — Most megemberelték magukat. Talán — véli az elnök. — Megmondtam nekik, ha a normát nem teljesítik, akkor mehetnek. Többe kerül a busz, amivel behozzuk őket Tiszabőről, mint amennyit a munkájuk ér. Ingyenélőket nem tartunk. Csönd és hallgatás — Egy tarisznyával járunk dolgozni — néz a fiára Mága Mihály. — Akkor miért nem segítenek egymáson? — Miből? Nekem sincs több — túr a hajába László. — Tudták, hogy a putri életveszélyes, mégsem csináltak semmit! Csöndben ülünk jó darabig. — Házat veszek .— töri meg a hallgatást Mága László. — Már ki is néztem magamnak egyet. Összegyűjtöm azt a kis pénzt, a részleteket fizetem, ahogy kell. Jó. erős ház lesz, majd meglátja. Mága Mihály a padlót nézi. — Tudja, hogy a szükség- lakásban nem sokáig maradhat? — kérdezem. — Tudom. — Pénze van? — Nincs. — Lesz? Hortobágyi Zoltán Stfordulós vetélkedő A kunhegyesi nagyközségi művelődési központ és a nagyközségi könyvtár a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója és Móricz Zsigmond születésének centenáriuma tiszteletére öt fordulós vetélkedőt rendez a település szocialista brigádjai részére. A nevezési határidő március 20. Az első írásbeli forduló március 31-ig zárul, a döntő november végén lesz. „Első orosz könyvem” — negyedikeseknek 1981 szeptemberétől - a jelenlegi gyakorlattól eltérően — már az általános iskolák 4. osztályában megkezdik az orosz nyelv tanítását. Az új tantervi intézkedés nyomán a gyerekek egy évvel korábban, akkor kezdik meg a nyelvtanulást, amikor még fogékonyabbak a' szóbeli közlések befogadására és alkalmazására. A változásra a hazai 30 éves orosz nyelvoktatás történetében példa nélkül álló módon készülnek fel az iskolában. Az Országos Pedagógiai Intézet megbízásából már a múlt év nyarára elkészült a kísérleti negyedikes orosz tankönyv két változata. Szeptemberben pedig országszerte több mint félszáz negyedik osztályban megkezdődött a tankönyvek kipróbálása. A kísérletben résztvevő pedagógusok — az orosz nyelv tanárai és orosz nyelvi szaktanítók — egy része párhuzamosan két negyedik osztályban foglalkozik a gyerekekkel. Az egyik osztályban az egyik tankönyv, a másik osztályban pedig a másik tankönw alapján tanítanak, így egy év után módjuk lesz a két. egymástól lényegesen eltérő könyv összevetésére. A pedagógusok tapasztalataikat folyamatosan feljegyzik, és időnként megvitatják. A Pedagógusok Szakszervezete rendezésében a héten, március 15-én Tatabányán tartanak ankétot, amelyen a gyakorló pedagógusokon kívül jelen lesznek a tantervkészítők és a tankönyvírók is, akik szintén gyakorló pedagógusok. A tanév végén a nevelők írásban és szóban is nyilatkoznak: iók-e a tankönyvek. illetve milyen esetleges módosításokat javasolnak. Az új tanterv nagv teret enged a legjobbnak ítélt módszerek alkalmazására is. A módszertani megújulás igénye már a kísérleti tankönyvekbe)! is tükröződik. Rendhagyó irodalomórák A tiszafüredi közép- és általános iskolások nagyon szeretik Ady Endre és József Attila verseit, kitűnt ez a tegnap rendezett rendhagyó irodalomórák hangulatából. Balogh Emese színművésznő hozzáértő tolmácsolásában a gimnáziumban, majd a művelődési központban hallhattak egy csokorra való válogatást két nagy költőnk legszebb verseiből. Portugál tanszéki szakcsoport Portugál tanszéki szakcsoport alakult az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Ebből az alkalomból ünnepi tudományos ülés kezdődött tegnap az egyetemen. Szathmári István, a kar dékánja megnyitójában utalt rá. hogy az új szakcsoport létrehozásával teljessé vált az egyetemen a latin nyelvek oktatásának köre. Úgynevezett „B” szakként tizennégy bölcsészhallgató kezdte meg portugál nyelvi tanulmányait az idei tanévben.
