Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-11 / 35. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 11. KÜLPOLITIKAI * KORKÉP Munkásosztály és munkásmozgalom Afrikában kontinens lakosságának mintegy hét százaléka, 27 millió fő él bérből és fizetésből. Szovjet számítások szerint feltehető, hogy mintegy 70 százalékuk, 19 millió a munkás, akik elég egyenlőtlenül oszlanak el a világrészen. Míg Észak- és Dél-Afrikában arányuk magasabb. Közép- Afrikában szinte elenyésző. A leninizmus azonban azt tanítja, hogy az egyes osztályoknak a társadalmi-politikai életben betöltött szerepét nem egyszerűen létszámuk, hanem a társadalmi termelés rendszerében betöltött helyük, szervezettségük és ideológiai összefor- rottságuk is meghatározza. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a politológusok, szociológusok az afrikai munkásosztálynak számarányánál jelentősebb befolyását figyelték meg. A politikai függetlenség kivívása után az afrikai munkásosztály lehetőségei is megnőttek. Az egyes államok a gazdasági önállóság megszerzése érdekében iparfejlesztő politikát folytatnak. Ennek következtében csökken a mezőgazdaságban dolgozók aránya, s nő a bérből és fizetésből élő afrikai dolgozók száma. A számbeli növekedésen túl változik a kontinens munkásosztályának struktúrája is. Az állandóan vándorló idénymunkások helyét fokozatosan felváltja az egylaki proletariátus, növekszik a szakmunkások száma, és az új ipari nagyüzemek építésével párhuzamosan kibontakozik a munkaerő koncentrálásának folyamata is, ami egyúttal jelentős hatással van a proletariátus forradalmi erejének növelésére. Fejlődik az urbanizáció, egyre szélesebb körben hódít az általános műveltség emelésének alapja, az alfa- betizáció. Természetesen a fejlődést nem szabad tényleges jelentőségén túl értékelni. A munkásosztály számbeli és strukturális változása nagy mértékben befolyásolta a munkásmozgalom alakulását is Afrikában. A hetvenes évek elejétől az afrikai munkásosztály és különösen élcsapatai, egyre nagyobb mértékben kezdtek támaszkodni a marxizmus— leninizmus eszméire. A forradalmi demokratikus erők is mindinkább a szocializmushoz kötik országuk sorsát. Számos szocialista orientációjú országban (Kongó, Angola, Mozambik, Etiópia stb.) a hatalmon levő forradalmi erők a munkásosztályt társadalmi bázisuknak tekintik. Arra törekszenek, hogy élcsapat jellegű, új típusú párltokat hozzanak létre a felszabadító mozgalmak átszervezésével és ezek eszmei-politikai alapjának a marxizmus—lenini zmust nyilvánítsák. A Kongói Munkapárt szervezeti szabályzata kimondja: „A Kongói Munkapárt a munkásosztály élcsapatának szervezete. Célja egy olyan társadalom felépítése, ahol megszűnnek az ember ember által való kizsákmányolásának összes formái, célja egy demokratikus és szocialista társadalom létrehozása. A Kongói Munkapárt a marxizmus— leninizmust itekinti elméleti bázisának, amelyre programját és tevékenységét alapozza”. A mozambiki FRELIMO- nak elnöke, Samora Machel megállapítása szerint: „az a feladata, hogy az élcsapat szerepét töltse be országunkban a kizsákmányolástól mentes társadalom megteremtésében”. A szintén 1977- ben élcsapatjellegű párttá átszervezett angolai MPLA- Munkapárt elnöke, Agostinho Neto az alakuló kongresszuson azt mondta: „Olyan haladó szervezetre van szükségünk, mely a leghatékonyabban látja el a társadalom irányításával kapcsolatos szerepét... Szándékunkban áll megvalósítani a marxizmus—leninizmus lángeszű tanítását, az osztályharc angolai konkrét feltételeiből kiindulva”. Ezeknek a szocialista orientációjú országoknak a tapasztalatai alapján leszűrhető a következtetés: a forradalom feladatainak megoldása során lehetőség van arra, hogy a forradalmi demokratikus pártok egy közbeeső szakasz — a dolgozók élcsapat jellegű pártjai — beiktatásával marxista—leninista pártokká fejlődjenek. A kapitalista orientációjú afrikai országokban a baloldali p>ártok létrehozása számos objektív és szubjektív körülmény függvénye. Mégis ezekre is érvényes a megállapítás: a tudományos szocializmusnak mint a munkásosztály forradalmi elméletének a felszabadító mozgalommal történő egyesítése a jelenlegi körülmények között Afrika egyik legidőszerűbb belső feladata. Marxista—leninista párt jelenleg csak tíz afrikai országban működik — Algériában. Marokkóban, Tunéziában, Szudánban, Egyiptomban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Lesothóban, Reunionban, Szenegálban és Nigériában. E pártok nem egyszer nehéz és bonyolult feltételek között tevékenykednek, taglétszámuk viszonylag csekély. De szerepük van abban, hogy a marxizmus—leninizmus befolyása, a kontinensen jóval nagyobb, minit híveinek proletár politikai pártokban való szervezeti tömörülése. Ennek az is a bizonyítéka, hogy számos országban a forradalmi demokratikus pártokat is a tudományos szocializmus eszméit hirdető marxisták vezetik. így érthető, hogy az elmúlt két évtizedben a kapitalizmus nem volt képes sem rendszerét, sem ideológiáját ráerőszakolni a fejlődő afrikai országokra. Az afrikai kontinens minltegy egyharmada választotta eddig a nem kapitalista fejlődés útját, a szocialista orientációt. üdvözlik A munkások ^sz4stT& támogatják az állami szektor létrehozását, a szövetkezetek irányába tett első lépéseket. Készek arra, hogy egyesüljenek a forradalmi demokratákkal és osztozzanak a nem kapitalista fejlődés további alakulásáért való felelősségben. Az imperialista kizsákmányolás ellen, a dolgozók életkörülményeinek megjavításáért, a szocialista orientációért folytatott harcban a forradalmi demokraták a proletármozgalom természetes szövetségesei. A marxizmus—leninizmus tanításával felfegyverzett afrikai proletariátus tehát egyre nagyobb szerepet tölt be az afrikai államoknak a szocializmus útjára történő áttérésében. Ugyanakkor Afrika további fejlődésére óriási forradalmasító hatást gyakorolnak a szocialista világrendszer tapxasiztalatai, az az ideológiai, politikai, gazdasági és katonai segítség amelyet a szocialista államok nyújtanak az afrikai népeknek. A. K. Az afrikai “V SZOVJET SZOVJETUNIÓ • 7 «ISLAMABAD >4 « Ihalumf/Jjialkot Bannu X-Sár* o/ha/ • Gujrinw ala »«•a Ni • / /» . Dar A £i Multan^r^ — Takmltch SIND { \ • Hirpurlhai chi /Hyderabad \ rr\r 300 km TartományhatárPakisztán Hivatalos neve: Pakisztáni Iszlám Köztársaság Területe: 803 940 négyzetkilométer Lakossága: kb. 73 millió (1976) Fővárosa: Iszlámábád Hivatalos nyelve: urdu, angol Alapvetően mezőgazda- sági ország, lő termékei: rizs, búza, gyapot. Gyorsan fejlődő iparának legfontosabb ága a textil- gyártás. Ásványkin.csekben viszonylag szegény. Számos nemzetisége közül a pandzsáb a legnagyobb. A lakosság 97 százaléka mohamedán. Pakisztán területe hosz- szú ideig az angol gyarmatbirodalom része volt; 1947-ben India független- . né válásakor - annak brit segédlettel, vallási alapon történt megosztásával - lett önálló ország. 1971-ig két különálló részből állt, akkor — véres polgárháború után - Kelet-Pakisztán Banglades néven függetlenné vált. Mínusz öt év — mennyiért? „Nem nehéz megjósolni, mi történik majd — mondta az első ítélet idején H. J. Smith neves amerikai jogász- professzor. — Miss Hears egy ideig börtönben marad, de közben a' kulisszák mögött hatalmas gépezet indul meg kiszabadításáért és az akció sikerrel is jár majd”. Pontosan ez történt. Az unatkozó milliomoslány, akit elraboltak, majd — mert hát ez ugye olyan érdekes és ezt még nem próbálta — maga is bankrabló és országosan körözött gengszter lett, hét évi börtönt kapott. Hiába védte egymillió dolláros gázsiért Lee Bailey, Amerika első számú ügyvédsztárja, az ügy védbetetlen volt, az esküdtek egyszerűen nem tehettek mást, mint hogy bűnösnek nyilvánították a vádlottat. De apja, a sajtókirály milliárdos azért még tehetett egy és mást. Eltévelyedett kis- lánykája — részletekben — alig két esztendőt töltött a luxusrács mögött, most pedig különleges elnöki döntéssel amnesztiát kapott. Aligha fogjuk megtudni, mennyi pénz áramlott bizonyos politikai kasszákba a felmentés ellenértékeként. Az azonban már most is világos, hogy az egyenlőségről és az emberi jogokról oly szívesen szónokló amerikai igazságszolgáltatás újra öregbítette hirnevét. (ha—) A sah távozásával az iráni mozgalom egyik alapvető követelése: a politikai foglyok szabadon bocsátása. Az alábbiakban néhány megindító jelenet a Ghasr börtönnél, a foglyok szabadulásának óráiban.-f* EGY DIKTATÚRA VÉGE Megnyílnak a sah börtönének kapui Szombat, 15 óra. Hatalmas szürkésbarna tömbjével magasodik előttünk a hírhedt börtön épülete. A téren mintegy ötszázan gyűltek már egybe. Kezükben virág. Egyesek már reggel óta várakoznak. Az iráni lapok most jelentették be, hogy százötvennyolc politikai fogoly nyeri vissza szabadságát... Ma — vagy holnap. A várakozás tehát hosszú lehet. Kikből áll a névtelen tömeg? Családbeliek, barátok? — Rokonát várja? — Nem. — Barátját? — Nem. — Ök a mi testvéreink. És nincs semmi különbség — válaszolja két fiatal iráni, aki |kollégáival egyetemben a teheráni városházáról jött, hogy fogadják majd a szaJ badulókat. A tér végén, távolabbra néhány fehér transzparens. Többek között a marxista csoportoké, ők is itt vannak, hisz a börtön falai mögött az övéik is várják szabadulásukat. Azok, akik túlélték a kínzatásokat, akik hét-nyolc éve raboskodnak már itt e fegyházban. A többieket vagy kivégezték, vagy meggyilkolták már. őket csak életfogytiglani börtönre ítélték. TIZENHAT ŐRÁ. A tömeg már a kétszeresére nőtt. Még mindig nem tudni, mikor nyílnak meg majd a kapuk. Hideg van, fázósan topogunk. Itt-ott viták kezdődnek. A jelenlevő férfiak egyike testvérének szabadulását várja, aki főtörzsőrmestere volt a hadseregnek, de tíz év szolgálat után, mert elviselhetetlenné vált számára a gyalázatos rendszer, többször is próbált „lemondani” állásáról. A negyedik kísérlet után a SAVAK emberei (a sah félelmetes politikai rendőrsége) házkutatást tartottak nála, vallásos könyveket „találtak”, letartóztatták, és megkínozták. Az eredmény? összetört ábrázat és összetört karok. Sőt, látása is meggyengült. A katonai bíróság azután három év fegyházra ítélte. Most várja fivére. De nem tudja, hogy mikor jpn, vagy ki- jön-e. Vár, hátha .. . TIZENHÉT ÓRA. Egyre több a transzparens, egyre feszültebb a várakozás. Valaki jön és közli, hogy a kiszabadítási parancs még nem érkezett meg. Néhány óra türelmet kér. Tiltakozó hangok csattannak. És leszáll az este is. A várakozókat egyre jobban hatalmába keríti a fáradtság. A tömeg egy része azonban átlépve a masszív korlátokon, melyet a börtön előtt húztak. előre nvomul közvetlenül a főbejáratig. A katonák és az őrök nem lépnék közbe. Egy öreg bukkan fel. Gyerekét iött keresni. Hét éve és öt hónapja zárták börtönbe. Ahmad most harminckét éves. Megkínozták, körmeit letépték. Egy másik fia is van.. . Volt. Azt a SAVAK ügynökei lőttéík le az utcán, hat éve. Az öregember hona alatt meleg kabátot szorongat. „A fiamnak" —mondja. Virágkoszorú itt is, ott is. Piros és fehér szegfűkből. Egy család az édesanyára vár, akinek egyébként három éve végezték ki férjét. TIZENNYOLC ÓRA. M. Dasbari ügyvéd, a jelenlevők üdvrivalgásai közepette meghozza a szabadulási parancsot. A tér már teljesen megtelt. Közel ötezer ember szorong együtt. „Szabadítsátok ki a politikai foglyokat!” — kiáltják kórusban. Kezek, virágok tengere a magasban. Apály, dagály módjára emelkedik, süllyed. Egymásba kapaszkodó fiatalok, szenvedély és öröm vegyül egybe. Az éneket jelszavak váltják fel. A börtön igazgatója. Saze tábornok jelenik meg s próbálja csendre inteni a tömeget. „Tízenként fogjuk kiengedni őket” — közli. S akkor váratlanul szinte hihetetlen epizód, következik. A már említett - szervezetek képviselői parlamenterek módjára kezdenek tanácskozásba a börtön igazgatójával. „Miért tart ez ilyen sokáig?" — „Az adminisztrációs formaságok miatt” — hangzik a válasz. HŰSZ ÓRA HARMINC. Alaposan besötétedett. A teret a börtön fényszórói világítják be. Ismét megjelenik a tábornok, de hangját szinte elnyeli a tömeg követelő kórusa. Tíz perc, míg végül elcsendesedik a tér. S a tábornok a szabadulok névsorát olvassa fel. „Daraud, Da- raud” (éljen, éljen) üvölti a tömeg. Egész litánia a névsor. s mennyi szenvedés egy- egy név mögött. Százhuszonhét fogoly kapja vissza életét. közöttük öt asszony — ..És a többiek?” — hördül fel a tömeg. „Hol vannak a többiek? Még hiányzik harminchét!” — „A következő két napon ők is szabadok lesznek” — válaszol a tábornok — „nincsenek itt. a Ghasrban.” A tömeg nem hiszi. A követelés nőttön nő. Akkor kijön egy fogoly a bejárat fölötti erkélyre, hogy ő is megerősítse a hirt. A tömeg még hevesebben zúdul fel. Már attól tartunk, hogy az őrség közbeavatkozik. Véres dráma készül? Végül a hatóságok eleget tesznek a követeléseknek. A bebörtönzöttek egyik képviselője lép ki, megjelenése szinte őrjöngést vált ki. Repülnek feléje a virágok. Mikrofonba beszél. Tíz órát vártunk erre a megindító pillanatra. Fény villan meg derékszögben, kinyílt a börtön vasajtajának egyik szárnya. Döbbent csend, pillanatnyi némaság, mielőtt az örömtől megrésze- gült tömeg kitörne. Tőlem két méterre, ahol állok, ott haladnak majd el a volt foglyok. Jönnék, s magukkal hozzák kis zászlóikat, még. bent a cellákban készítették, fabrikálták őket. Alig van időnk, hogy szemügyre ve- hessük őket. Ahogy megjelennek. a tömeg egyszeriben magába fogadja valameny- nyit. Ahogy kilépnek, jóformán a földre se érnek, a várakozók vállukra veszik, s győzelmesen viszik' őket. Leírhatatlan lelkesedés. A diktatúra feletti győzelem érzése tölti el az embereket. En a karjaim között a jelenlevő kislányok egyikét tartom. ..Papa!” — kiált fel reménykedve, ahogy minden egyes szabaduló elhalad mellettünk. Néhány hónapos volt csupán, amikor apját letartóztatták. Igen. Ez a diktatúra vége. (Dominique Bari tudósítása a L’Humanité Dimanche-ből; V. M.) (összeállította: Majnár József)
