Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-01 / 26. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 1. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1979. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK IGNÁC NAPJA A Nap kél 7.11 — nyugszik 16.45 órakor. A Hold kél 9.28 — nyugszik 22.17 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte erősen, majd változóan felhős, főként éjszaka és reggel helyenként ködös idő. Elszórtan havas eső, hó­zápor. Többfelé megélén­külő, néhány helyen északnyugati, északi szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérsék­let 5 fok körül. Ocsvay Ferenc Százhatvan évvel ezelőtt, 1819. február 1-én született — és 1887 novemberében halt meg — Ocs­vay Ferenc publicista, az 1848— 49-es szabadságharc idején a Honvéd című politikai lap szer­kesztője. Kezdettől közéleti pályán sze­repelt; az 1840-es években erdé­lyi megyékben volt táblabíró, majd újságíró lett, az ellenzéki Erdélyi Híradó munkatársa. Amikor 1848-ban elkezdődött a szabadságharc, azonnal katoná­nak jelentkezett. Később Bem seregében harcolt, s a tábornok utasítására indította meg és szer­kesztette Kolozsvárott a Honvéd című politikai napilapot. A for­radalom következetes szócsöve­ként a lap 1848. december 28-tól 1849. augusztus 14-ig jelent meg. A forradalom és szabadság- harc vérbefojtása után Ocsvay évekig bujdosott, majd Bosszú esztendőkön át várfogságot szen­vedett. 1857-ben szabadult, s is­mét Erdélyben vett részt a köz­életben; szerkesztette a Kolozs­vári Közlönyt, 1885 után pedig országgyűlési képviselő lett. A kiegyezés után a jogász képesí­tésű Ocsvayt kúriai bíróvá ne­vezték ki. FEBRUÁRBAN Mezőgazdasági könyvhánap Februárban immár huszon­kettedik alkalommal rende­zik meg a mezőgazdasági könyvhónapot. A szakköny­vek iránt nem csupán a me­zőgazdaságban dolgozók ér­deklődnek, szívesen forgat­ják a hasznos segítséget nyúj­tó lapokat, könyveket a kis­kerttulajdonosok, kertészke- dők is. A februárban megje­lenő legfrissebb szakkönyvek mellett tartalmas előadások, filmvetítések, kiállítások te­szik színessé a könyvhónap rendezvényeit. Az országos megnyitóra holnap Kalocsán kerül sor, a megyei rendezvények so­rát pedig február 9-én 10 órakor a karcagi művelődési házban nyitják meg dr. Sár­kány Pál, a Mezőgazdasági Könyvkiadó igazgatója tart előadást, melyet „A magyar mezőgazdaság” címmel film­vetítés követ. Ekkor nyílik meg a legújabb mezőgazda- sági szakkönyvekből álló — vásárlással egybekötött —ki­állítás is. Szolnok megye minden vá­rosában és szinte valameny- nyi községében úgy állítot­ták össze a könyvhónap prog­ramját, hogy minden érdek­lődő igényét kielégítsék. Hasznos tanácsokat kapnak az előadásokon a háztáji ál­lattenyésztők, a kertgazdál­kodók. Az általános témák mellett speciális kérdéseikre is választ kaphatnak az ér­deklődők. A mezőgazdaságban dolgo­zó mérnökök, szakemberek számára tapasztalatcseréket szerveznek, amelyeken lehe­tőség nyílik a kutatással, kí­sérletezéssel foglalkozók eredményeinek ismertetésére, bemutatására. Minden bi­zonnyal nagy érdeklődésre tartanak számot a szakíró­olvasó találkozók, amelyek­kel számos könyvtár, műve­lődési ház gazdagítja a könyv­hónapi programját. A MEZŐGAZDASÁGNAK Mit üzen a meteorológia A múlt hét folyamán a hő­mérséklet fokozatosan emel­kedett. A heti középhőmér­séklet az északi területeken —0,4, +1,0 fok között, másutt +1,0, +2,6 fok között ala­kult, s ez 1—3 fokkal maga­sabb, mint a sokévi átlag. Ennek megfelelően a hét ele­jén mindenütt meglevő, he­lyenként 20—30 cm vastag hótakaró a hét végére majd­nem teljesen eltűnt, csak az északi részeken, különösen a hegyeken maradt belőle. Ez az enyhe időjárás sok csa­padékkal párosult. Bács-Kis- kun és Csongrád megyében 15—25 mm, másutt 25—50 mm között, de az Északi-kö­zéphegységben helyenként jóval 50 mm felett (Galya­tető 84 mm) alakult a heti csapadékösszeg. Mivel a hét végére a ta­lajfagy is sokfelé megszűnt, a felsőbb rétegek telítődése után a mélyebben fekvő ta­lajrétegek nedvességtartalma is fokozatosan növekedik. A jövő héten továbbra is enyhe, csapadékos időjárás­ra számíthatunk, tehát a múlt évben erősen kiszáradt talaj nedvességtartalma to­vábbra is növekedik. Megye Talajnedvesség % 50—100 cm Pest 45—50 Nógrád 55—60 Heves 60—65 Szabolcs-Sz. 70—75 Borsod-A.-Z. 60—65 Szolnok 50—55 Hajdú-Bihar 60—65 Bács-Kiskun 55—60 Csongrád 60—65 Békés 65—70 Újabb előkészületek a zsanai gázkitörés elfojtásához Radnótira emlékeztek Pódium az ügyféltéren Tanácskozó teremmel, de még kisebb klubhelyiséggel sem rendelkezik az OTP me­gyei igazgatósága. Záróra után az ügyfélfogadó tér ala­kul át olykor klubbá vagy színházteremmé, amikor a szakszervezet, a KISZ vagy egy-egy szocialista brigád összejövetelt tart, taggyűlést vagy műsort rendez. Ez tör­tént tegnap is. A Fáy András Szocialista Brigád és a KlSZ-alapszer- vezet Radnóti Miklós emlé­kére jól sikerült irodalmi délutánt rendezett, amelyre az igazgatóság valamennyi dolgozóját meghívta. A keddi művelet után, amikor katonai szakirányí­tással sikerült a kitörésgátló _ roncsot kiemelni a lángten- gerből, éjjel és tegnap dél­előtt folytatták a tűz elol­tásának előkészületeit Zsa- nán. Az égő gázlángot ugyan­is csak részben sikerült füg­gőleges irányba terelni, még mindig erőteljesek az oldal­irányú lángok, ami megne­hezíti a szemrevételezést, il­letve az oltást. Az éjjeli szol­gálatosok munkája egy szé­kes árok kiképzése volt az aknanyíláshoz, amely kettős célú: pontosabban mérhetik fel a gáz áramlását, a lángok eloltásánál pedig ott csapol­hatják le a nagymennyiségű vizet. A munkálatok befeje­ződtek, a kitörésvédelmi pa­rancsnokság felkészül a lán­gok eloltására. Ehhez elegen­dő a vízkészlet. Az 1000 köbméteres víztároló mellé egy újabbat képeztek ki. A négy csőkútból, illetve a kö­zeli, vízállásos területről nagy teljesítményű szivaty- tyúk töltik a tározókat az ol­táshoz. Az egy hét óta tartó küzdelemben összehangoltan, fegyelmezetten állnak helyt a speciális brigádok, a tűzol­tók három műszakban egy­mást váltva 250-en dolgoz­nak a zsanai gázkitörés el­fojtásán. Itt a farsang! Megkezdődtek a far­sangi előkészületek váro­sokban, falvakban. A Jelmezkészítő és Köl­csönző Vállalatnál csak­nem százezer különféle jelmez között válogathat­nak a bálázók. Képün­kön revüruhapróba és egy csinos tamburmajor. Néprajzi múzeum nyílik Kecskeméten Tavaszra új idegenforgal­mi látványossággal — nép­rajzi múzeummal — gazda­godik Kecskemét: az 1786- ban épült műemléki Klapka- házban állandó jellegű kiál­lítást rendeznek Bozsó János, a megyeszékhelyen élő neves festőművész magángyűjtemé­nyéből. Egyebek között évszázadok magyar bútordivatját láthat­ja majd a közönség. A leg­régebbi bútort, egy XV. szá­zadi ácsolt, festett kelengyés faládát erdélyi mester készí­tette. Különlegességek az 1500-as évek második felé­ből származó ónedények, a többszáz éves habán- és fa­jansztányérok csakúgy, mint a díszes óramatuzsálemek. A képzőművészeti terembe XVI. századi olasz festők művei, valamint Munkácsy-, Ben­czúr-, Réti- és Iványi-Grün- wald-festmények, Med­nyánszky-grafikák kerülnek. A mintegy 500 év kultúr­történeti értékeit szemlélte­tő új kecskeméti múzeum májusban nyílik meg. Kollégiumi ülés a megyei bíróságon Tegnap délután összevont kollégiumi ülést (tartottak a Szolnok megyei bíróságon, ahol dr. Virágh János me­gyei bírósági tanácselnök és dr. Szabari Erzsébet megyei bírósági bírót — bensősé­ges ünnepség keretében — nyugdíjba vonulásuk alkal­mából elbúcsúztattak. Az igazságügyminiszter mindkét bírót több évtize­des lelkiismeretes ítélkező munkájukért Kiváló mun­káért kitüntetésben részesí­tette. Táncház Tószegen A tószegi „Szivárvány” if­júsági klub táncházat indít. A táncos kedvűeknek a zenét a Sebő együttes szolgáltatja, míg a lépéseket, figurákat a fővárosi Bartók táncegyüttes tagjai mutatják, tanítják be. Az első találkozó február 7- én 18.30-kor lesz a tószegi művelődési ház klubtermé­ben, ezt követően kéthetente rendezik meg a táncházat. Százhatvan éves orosz nyelvkönyv Érdekes könyvritkaságot, egy 1819-ben nyomtatott orosz nyelvkönyvet találtak a nagyhírű pécsi Egyetemi könyvtárban. Ez az egyetlen ismert példány a kereken 160 éve megjelent kiadásból. Selymes Ferenc nyelvész bukkant rá több azonos mé­retű nyomtatvánnyal és kéz­irattal egybekötve. A nyol- cadrét nagyságú, ötvenhat lapos cirillbetűs könyvecske a budai Egyetemi Nyomdá­Nincs piac nélküle Talpraesett, határozott asszony a tiszafüredi Tóth Lajosné. Különös ismerte­tőjele, hogy a hét minden egyes napját a helybeli pi­acon kezdi. Évek óta név­ről ismeri a nagyközség kofáit, alkalmi árusait, a környékbeli eladókat. — Hét éve szedem a fü­redi piacon a helypénzt. Nyáron négy, télen öt óra­kor kelek. Hogy mi szük­séges ehhez a bosztáshoz? Határozottság, meg alka­lomadtán nagy száj. A többség rendesen lerója az illetéket, de olykor akad egy.két okoskodó. Pedig a tarifa tiszta, világos: egy kaska két vagy három fo­rint, a tyúk darabja kettő, a kisebbé egy forint, a pelyheseké húsz fillér. — Sűrűn kell nyelvelni? — Ritkán. Embere válo­gatja, hiszen rendszerint ötven fillérről vagy néhány forintról van szó. Érdekes, nem azok hadakoznak, akik forintonként rakják össze a pénzt, hanem a kupecok. — Melyik piac a legérde­kesebb? — Általában a csütörtö­ki. Ami az áruféléket illeti, a baromfipiac a legforgal­masabb, továbbá szezon­ban a gyümölcsrészleg. Esetenként kapható itt sze- lidgesztenye, mogyoró, nas­polya. Az ócskásoknál pe­dig nyolcvan forintból már felöltözhet a vásárló. , — Általában szeretik .a pénzbeszedőt az emberek? — Általában igen, hiszen tisztünk szinte együtt ke­letkezett a piacok kialaku­lásával. Érdekes, sokan azt hiszik, magamnak szedem a pénzt. Ez tévedés, hiszen a tanács alkalmazottja va­gyok, és csak a bevétel 20 százaléka az enyém, a töb­bit befizetem. Bizony ez nem sokra, havi ezerszáz- nehány forintra jön ki. Ennek ellenére szeretem ezt a munkát, mert a piac a település egyik legérde­kesebb színfoltja. — D. Szabó — Bz év első csikói Megszülettek az - idei első kiscsikók a Bábolnai Mező- gazdasági Kombinát kertes­kői ménesében. Itt „apásko- dik” többek közt a világ­hírű Imperial, Pomádé ki­rály és Artist is. A bakonyi ménes szakemberei a tava­szig ötven csikót várnak, amelyek majd tovább öreg­bítik a magyar lótenyésztés hírnevét a hazai és külföldi versenypályákon. A képen: Az idei első csikó anyaköny­vi adatai: Nótás kapitány — apa, Pisze — anya. ban készült. A kis mű érdekessége, hogy az egyházi vonatkozá­sú olvasmányokon kívül „vi­lági tudnivalók” címmel ta­láló illemszabályokat is tar­talmaz. összedőlt a ház, meghalt egy kislány Kedden, a déli órákban Tiszabő szélén a talajvíz alá­mosta Mága Mihály házát, amely összeomlott. A tragi­kus percekben a hattagú csa­lád a házban tartózkodott. Mága Rozália 12 éves tanuló­ra rázuhant a főfal, és a sze­rencsétlen kislány a helyszí­nen meghalt. Negyven tunna 48 keréken Elkészült a hatodik 750 ki­lovoltos óriástranszformátor is a Ganz Villamossági Mű­vek szolnoki gyárában. A 40 tonna súlyú szerkezetet kü­lönleges szállítóeszközökkel, egy 48 kerekes, 100 tonna te­herbírású szerelvénnyel vit­ték tegnap Budapestre. 0 A ZÖLDSÉGFÉLÉK ká- rosítóiról. az ellenük való vé­dekezésről hallhatnak ma este 6 órától szakelőadást a szolnoki helyőrségi művelő­dési otthon kertészeti és sző­lészeti szakkörének tagjai. ■ A KISÚJSZÁLLÁSI Kun­sági Bőr- és Textilruházati Ipari Szövetkezet cipö.iavító részleget létesít Mezőtúron. Á korszerű berendezésekkel felszerelt egység — ahol hu­szonegyen dolgoznak — feb­ruárban nyílik. 0 AZ IDŐSEBBEK sérelmé­re leggyakrabban elkövetett bűncselekményekről lesz szó a szolnoki Költői Anna klub mai összejövetelén, amelyet délután 5 órától a Barátság klubban tartanak. ■ A SZEKTÁK helyzete me­gyénkben címmel holnap délután 5 órakor előadást hallhatnak Mezőtúron a Ha­zafias Népfront V. kerületi nőklubjának tagjai. © VÁSÁROK. Vasárnap, február 4-én Jászapátiban or­szágos állat- és kirakodó-, Jászberényban és Törökszent- miklóson autóvásárt rendez­nek. ■ MA DÉLUTÁN két órá­tól a Ságvári Endre megyei Ifjúsági és Művelődési Köz­pont a tiszafüredi járási köz­ponttal közösen bemutatóval, beszélgetéssel egybekötött szakmai napot rendez a já­rási művelődési központ nagytermében. 0 A CSONGRÁD meP"°i Pitvaroson szlovák nyelv- klub alakult a művelődési házban. A cél az anyanyelv jobb megismerése. A nyelv­klub havonta tartja foglal­kozásait. ■ ÓRIÁSHÁLÖKKAL több mint 20 ezer nyulat fogtak be élve az idei télen a kisal­földi vadászok. A faglyul ej­tett tapsifülesek rabsága nem tartott soká. Gondos egész­ségügyi ellenőrzés után Nyu- gat-Európába „utaztak”, hogy felfrissítsék az ottani állományt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-009. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telelőn: 12-094 Az előfizetői díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Előfizethető: a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom