Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 4. IZSÁK JENŐ RAJZAI: i / ^ / / Generáció Divatos hely Két tengerimalac Szadir Szárigiilov: Bűvös kör Alimhan felkereste az igazgatót, és félénken megszólalt : — A volt férjem az önök vállalatánál dolgozik. Száz- nyolcvan rubel a fizetése, de csak tíz rubel nyolcvanhárom kopejka tartásdíjat fizet. Aziránt szeretnék érdeklődni. hogyan lehetséges ez... Az igazgató átfutotta Alimhan beadványát, aztán visszaadta neki: — Érdeklődjön a főkönyvelőnél. Jobbra a második ajtó. Alimhan a főkönyvelőnek is elismételte a panaszát: — Száznyolcvanat kap. de csak tíz rubel nyolcvanhárom kopejka tartásdíjat fizet. .. A főkönyvelő figyelmesen végighallgatta, aztán visszaadta a beadványát: — Menjen a bérelszámolóba. Ott majd mindent tisztáznak. Alimhan benyitott a bérelszámolóba. — A volt férjem fizetése száznyolcvan... — Értem, értem, de az ügy nem •'rám tartozik szakította félbe a tisztviselő. — Forduljon a pénztárhoz, ott majd felvilágosítást adnak önnek. Alimhan nagyot sóhajtott, és a pénztárosnő keresésére indult. A pénztárosnő újból az igazgatóhoz küld.te. az igazgató a főkönyvelőhöz, a főkönyvelő a bérelszámolóba. a bérelszámoló a pénztárosnőhöz. az pedig ismét az igazgatóhoz. . A bűvös kör titkát Alimhan csak később tudta meg. Az igazgató a volt férj sógora volt az új asszony révén, a főkönyvelő a szesztestvére, a bérelszámolóban dolgozó tisztviselő a szomszédja. a pénztárosnő pedig az új feleség legjobb barátnője. De mire mindez kiderült, a gyereknek hosszú fehér szakálla nőtt... f (Fordította: Zahemszky László) A gyanú — El akarok válni — mondja a fiatalasszony az ügyvédnek. — Miért? — Alapom gyanúm van a férjemmel szemben. — Mi? — Az, hogy nem ő az apja a gyerekemnek. Sigismund von Radecki: John Huskinson indiana- polisi lakos két tengerimalacot rendelt Randall Hopkins chicagói állatkereskedőnél. Egy hímet és egy nőstényt. Egy héttel később az in- dianapolisi állomásfőnök értesítette Huskinsont. hogy az állatok megérkeztek, és azok a vasúti üzletszabályzat 17. paragrafusa értelmében két dollárért átvehetők. Huskinson erre levelet írt az állomásfőnöknek, amelyben annak a nézetének adott kifejezést, hogy a tengerimalacok nem disznók, hanem kis háziállatok, és azokért az üzletszabályzat 136. szakasza értelmében csak negyvenöt cent fuvardíjat kell fizetni. Az állomásfőnök Huskinson levelét beküldte Chicagóba az üzletigazgatóság második osztályára. Kérte, hozzanak döntést az ügyben. Időközben az anyamalac tizenkét kis tengerimalacnak adott életet. Huskinson a szülés után felszólítást Icaiatok étkeztetésének díját. A címzett azonban erre nem volt hajlandó. A Central Railway társaság igazgatója a tengerimalacok ügyében levéllel kereste fel Mackenzie professzort, a bostoni állattani múzeum igazgatóját, és szak- véleményt kért arra vonatkozóan, hogy a tengerimalac milyen állatfajta. A professzor azonban dél- tengeri tanulmányúton volt, ,és csak később válaszolt. Időközben .— tekintve, hogy a tengerimalac nagyon szapora állat — hét anyamalacra növekedett az állomány. Ezek hatvankét kicsit szültek, amelyek közül negyven nőstény volt. A nőstények időközben újabb négyszáz tengerimalacot hoztak a világra. A professzor közölte, hogy a tengerimalac nem disznó. A szakvélemény után nyomban értesítették Huskinsont, hogy panaszának helyt adtak és valóban csak negyvenöt cent jár a szállításért. Egyben arról is értesítették, hogy még hetven dollárt tartozik fizetni négyszázhetvenhat tengerimalac ellátásáért. A levél azonban visz- szaérkezett, mert Huskinson elköltözött a régi lakásáról, és új címét nem adta meg. A gondterhelt állomásfőnök, akinek nemcsak a vasúti raktára, hanem a hivatali helyisége is tele volt tengerimalacokkal, expressz levelet küldött az állatkereskedőnek, és háromszázhetvenhárom dollárt követelt tőle azzal a megjegyzéssel, hogy ezért az összegért ezerötszáz tengerimalacot vehet át. Az állatkereskedő azonban válaszlevelében megtagadta az ezerötszáz malac átvételét azzal az indoklással, hogy ő csak két állatot küldött, és nem hajlandó további 1498-at átvenni. • Azóta hosszabb idő telt el, és érdekes lenne megtudni, hogy vajon most már hány tengerimalac lehet az india- napolisi állomáson. (Fordította: Palásti László) pott, hogy fizesse ki az álMit csináljunk hosszú téli estéken? Horgásszunk Játsszunk bújócskát A kandalló mellett eltöltött este is felejthetetlen lesz V end,égem leült velem szemben és belém fúrta komor tekintetét. Kabátjának hajtókáját egész sereg mindenféle jelvény borította. — Tudja, ki vagyok? — kérdezte drámai suttogással. — Nem — ismertem be őszintén. — Én érdemes méhész vagyok. — Valóban? — csodálkoztam udvariasan. — Kaptáraimban számos újítást vezettem be, és ezek lehetővé tették a mézhozam növelését. Ezért megkaptam a méhészek társaságának legnagyobb kitüntetését: az „Arany lép”-et. — Szívből gratulálok. — Egy pillanat — mondta látogatóm —, ez még nem minden. Néhány nappal ezelőtt a Kertbarátok Társaságának elnöke átnyújtotta nekem „A káposztahernyók elleni harcban szerzett érdemekért” elnevezésű kitüntető jelvényt. ;— Megbocsásson, de most nincs időm, rengeteg dolgom van.. . — tártam szét tehetetlenül a karomat. — önnek végig kell hallgatnia — folytatta látogatóm már mérgesen. — Meg kell győződnie arról, hogy ki vagyok! Tavaly korcsolyapályát létesítettem a háztömbünkben lakó gyermekek számára. Magam locsoltam vízzel! Feliks Derecki: A kedves vendég — A gyerekek bizonyára roppantul örültek. — Nem egészen, mert a víz nem fagyott meg. — Akkor hát minek locsolta? — Másként hogyan lehetne korcsolyapályát csinálni? Kezdeményezésemet helyeselték. Nézzen ide, kérem, ez a megfelelő intézménytől kapott dicsérő oklevél .. — Nagyon szép, de... — kezdtem bele, ő azonban félbeszakított : — Egy műkedvelő darabot is írtam, és magam játszom el. A címe: „Ha a kiskecs- ke nem ugrált volna — akkor a kezét sem törte volna el.” Óriási sikerem van vele! — Hogyhogy a „kezét”? Talán a „lábát”? .— Éppenhogy a kezét! Ez benne a meglepetés. Darabom hősnője ugyanis egy Kecskési nevű ifjú hölgy... — Irgalom... — nyögtem. — Az egész város ismerés* tisztel! Remélem, megértette ezt? Tegnap pedig az önök újságjában holmi kritikai cikkecske jelent meg egy bizonyos illetőről, aki állítólag tilos helyen ment át az úttesten. Én pedig azért kerestem fel önt, mert ez a cikk rólam szól! Igaz, valóban kénytelen voltam megsérteni a közlekedési szabályokat. De miért? — kérdem én. Hát azért, mert éppen ebben a pillanatban egy káposztalepkét vettem észre és... — Könyörüljön! — Én? Hát nem felháborító, hogy érdemes embereket a sajtó így bemocskol! Mindjárt mutatok még valamit. Ez itt elismerő levél a közhasználatú helyiségek példás rendben tartásáért, ez meg dicsérő oklevél az általános iskola 3. és 4. osztályában tanúsított előmenetelemért, jóllehet ön is jól tudja, hogy ez a kettő éppen a legnehezebb osztály. .. Nem bírtam tovább: kinyitottam az ablakot, kinéztem az első emelet széd-'M magasságából — és könnyedén elrugaszkodtam az ablakpárkányból. .. (Fordította: Gellert György) Ezen nevet a... — Főúr, maguknál ezek a szörnyű ételek vannak egész hétén? — Nem, kérem. Szerdán zárva tartunk. — Mondd meg nekem, hogy miből fogjuk kifizetni az adósságunkat, ha most autót veszünk? — De szerelmem, hiszen éppen te szoktad mondani, hogy nem lehet egyszerre két problémát megoldani! — Mit mondott az orvos? i— kérdezi a férj a hazatérő feleséget. — Azt mondta, hogy valami baj van az anyagcserémmel. Tehát értsd meg, hogy mindenáron meg kell vennem azt az új ruhaanyagot. .. — Mama, tulajdonképpen hogy születtem én? — Hát tudod — az úgy volt: egy este elromlott a televíziónk... A fiatal drámaíró szatirikus színdarabot készített a pályázatra. A színdarab három felvonásból állt. a zsűri pedig 3 tagból. A darabot egyhangúan elfogadták. A zsűritagok mindössze egy fejezetet húztak ki a darabból: mindegyik egy másikat.
