Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
4 S70I N0K MEGYEI NÉPLAP 1979. február 4. Felhőbe vesző gondok Mátra... ízlelgetem a szót. Mátra... Törik, ropog a nyelv hegyén, akár az ember talpa alatt az avar. Mátra ... Tátra ... Fátra ... Égretörő csúcsokat asszociál a lánc. Ebben a lendületes felsorolásban alig jut az ember eszébe, hogy a Kékesünk mindössze 1015 méter. Tényleg, gyakran elfeledjük, hogy ami nekünk az ország legmagasabb pontja, az egy igazi hegyi országbélinek mosolyogtató. Ámbár Észtország üdülőhelyén, Pärnuban, a tengerparton a helybeliek büszkén mutogatják a Csókhegyet. Magassága két méter. Neve a rendeltetésszerű használatából származik. Mátra ... Kirándulás az őrssel. Aztán a középiskolával. Az első szerelem ród- lizás közben. Nászút valamelyik üdülőbe. Az új autó: „Felugrottunk a Mátrába a hét végén ..Fenejól hangzik egy társaságban. Végül a szanatórium: ,.Kevesebbet kell idegeskedni ebben a korban." A Mátrát szeretjük. A Mátra hozzánk nőtt — vagy mi a Mátrához? __________ 9___ — M ilyen telünk van? — kérdezem Mátraházán a fizető autóparkírozó őrétől. Legyint. —■ Semmilyen. Karácsonyig locs-pocs, aztán jött egy kis "hó. egy kis hideg, de mire az emberek észbekaptak, el is olvadt. Nézze meg, most ugyan hó lenne, de olyan ködös az egész hegy, mint egy gőzös mosókonyha. Pénteken, amikor a családi program készül, még nem lehet tudni, megmarad-e a Kékes oldalán a fehér lepel? A parkírozó túlsó végébe egy autó kanyarodik be. Lemondóan int a kezével, nem is megy kaszírozni. A Galya SC december 16- tól sítanfolyamot indított. A negyedik turnusnál tartanak, de a rossz időjárás miatt több csoport munkája félbeszakadt. A részvételi díj teljes ellátással napi kétszáz forint. Csak oktatás felvonóval száz — felvonó nélkül hatvan forint. De: „Az egyesület kéri a jelentkezőket, hogy csak akkor induljanak el, ha a körzeti időjárásjelentés a Kékestetőre tízcentiméteres, vagy annál nagyobb havat jelez." A síugrósánc köré versenyre gyülekeznek a sportolók. Fenn a sáncon hó sehol. Lenn csillogó víztócsák. Az egyik jó kedélyű ugró megszólal: „Nincs itt valaki az úszószövetségtől? Megtarthatnánk a műugró bajnokságot.” Aztán a katonák „havat csinálnak”. A naptár szerint éppen a tél derekán tartunk. Persze, a Mátra szerelmesei úgy vannak vele, hogy remélik; egyszer csak vége szakad a hét szűk esztendőnek. • __________ D e mihez is kellene any- nyira a hó? A kékesi déli sípálya az ország tetejéről indul, és a mátraházi Sport Szállónál ér véget. Ki hinné, hogy 1930-ban épült? Hosz- sza 2 ezer 200 méter. Az északi pályát 1936-ban létesítették, 2 ezer 600 méter és 11 fokos lejtésű. Ezenkívül számos egyesületi lesiklóte- rep található a hegy oldalában. Nemrég három sífelvonót állítottak munkába, szerény beruházással régi bányagépeket alakítottak át sí? liftté. Vannak tehát a sípályák, csakhogy a gyalogosok, szánkósok is szívesen csúszkálnak e lejtőkön. Ök viszont nem szívesen látott vendégek, miután a ródli miatt úgymond, „errodál” a pálya. Szánkópálya viszont nincs. Létesíteni kellene, de az 1990-ig terjedő fejlesztési program olyan szerény, hogy abba aligha fér bele. A tervekben mindössze egy Nagyobb — igaz szenzáció- számba menő — létesítmény szerepel. A lanovka, amelyik Mátraházáról indulna és a Kékestetőn landolna. A zárt kabinos rendszerű, panorámás ablakokkal ellátott drótkötélpálya óránként nyolcszáz embert szállítana. A jelenleg gépkocsival utazók 67 százalékát segítené fel az ország tetejére. Persze, az enyhe tél azért nem olyan ártatlan. Nemrég szinte alpesi méretű tragédiát produkált. Gyöngyösön a Bugát Pál kórház sebészeti osztályának 10-es számú szobájában fekszik a debreceni Mohácsi Erzsébet. Sétára indult a szanatóriumból, a rossz időben eltévedt, egy meredek falú horhosba zuhant, ahoi két és fél nap múlva találtak rá a keresők. A gyöngyösi kórház, a Hevés megyei Vöröskereszt és a mentőszolgálat hegyi men- .tőcsapatot szervezett, amely a hét végén ügyeletet tart. Egyszóval emberi jó szándékban nincs hiány. Mert a Mátra valamennyiünk szívügye. • __________ T él a Mátrában — jól hangzik, s hozzá azonnal megvillan a kép is. Behavazott fenyők között szélsebesen síző suhan. Odébb egy lejtőn hangos gyereksereg robog alá ródlival. Szép kép — dehát a Mátra a többi három évszakban is varázslatos. Dr. Komáry Endre, a Heves megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője érdekes tapasztalatról számol be. — Sástón van egy kempingünk. Már májusban megjelentek a holland lakókocsik. Aztán egyre többen jöttek a tulipánok országából. Érdekelt, mit keresnek itt, alig ötszáz méter magasban. Mit gondol, mit tudtam meg? A lombos erdőért jöttek. Az ózonért, az oxigénért. Véleményem szerint a környezetszennyeződés valós, vagy vélt veszélye a közeljövőben a középhegységek erdei felé indít el egy népvándorlást. A zöld — ez ad új perspektívát a mi hegyvidékeinknek. De nemcsak a hollandok jönnek. Pest közelsége számtalan fővárosi embert indít útnak a Mátrába. Aztán jönnek a szomszédos országokból. És mi .várja őket? A SZOT- és a vállalati üdülőkben 2 ezer 700—2 ezer 800 ember kaphat helyet. Néhány százan vendégszobákban éjszakázhatnak, vagy a Vörösmarty • turistaházban, esetleg a mátrafüredi Avar Szállóban próbálhanak szerencsét. Domán Imre, a Mátra— Eger—Nyugat-bükki Intéző Bizottság titkára alig hihető statisztikát említ. Ezek szerint 1939-ben a jelenleginél jóval több vendéget tudtak elszállásolni a Mátrában. A felszabadulás óta ezen a tájékon a legjelentősebb beruházás a 100 millióba kerülő Avar Szálló volt. Hasonló nagyságrendű építkezésre nem is számíthatnak mos-' tanában. Sokat enyhíthetnének a gondokon a turistaházak, csakhogy Mátraszent- imrén a Vadvirág turistaház ajtajára négy évvei ezelőtt tették ki a táblát: „Ideiglenesen zárva!” A Mátra gazdái ebben a pillanatban — úgy tűnik — tehetetlenek. A motorizáció felborította a hegyvidék tempós látogatottságát. Egy- egy hét végén zsúfoltak a vendéglátóhelyek, zsúfoltak a parkírozók, zsúfoltak a kilátók. Az ember olykor elveszíti itt intim kapcsolatát a természettel. Aki a keskenynek tűnő szerpentinen kanyarog —• az szélesebb útért ágál. Fejlesszünk tehát, hogy olykor még többen legyünk? Hiszen a Kékestető már nem is természetvédelmi terület., A gyógyintézet, a posta, a sportegyesületek annyira birtokba vették, hogy a ’ Természetvédelmi Hivatalnak — már nincs mit védeni. Nemis folytat senki direkt propagandát a Mátra látogatottságának növeléséért. Nem hívnak senkit, de távoltartani sem lehet senkit, aki a Mátrába készül. Mi lenne a teendő? Megfelelő színvonalon ellátni azokat, akik a jelenlegi körülmények között is ragaszkodnak a hegyvidékhez. Szeretjük a Mátrát, hiszen életünk bármely szakaszában szívesen fordulunk „hozzá”. Egy egészséges szusszanásért. Egy kiadós felüdülésért. De ne cicomáz- zuk fel még jobban a vendéglátás és a kereskedelem olcsó eszközeivel: lángossü- tőkkel, bizsuárusító helyekkel, talponállókkal, kolbászszaggal, hurkaillattal töményre pácolt fabódékkal. Építsünk — akkor amikor .erre pénz lesz — a tájba illő a környék rangjához méltó szállodát, motelt, kempinget, turistaházat. Hisz megtettük ezt a Balatonnál is. amelynek csúcspontja tulajdonképpen negyven napig tart. Miért ne fordíthatnánk nar gyobb figyelmet a Mátrára, amelyik mind a négy évszakban varázslatosan szép ? Palágyi Béla Antiszülők iborult a nagyválK lalat egyik osztályvezetőnője, mert aznap reggel a ti- ----------- zenkét tagú gárdájából hárman jelentették be, hogy rövidebb-hosszabb időre távol maradnak munkahelyüktől. Ifjú asszony mind a három. Egyikük öthónapos terhes, és az orvos enyhe veszélyeztetettség miatt háromheti otthoni pihenésre utasította. A másik kisgyermekes édesanya, akinek megbetegedett a bölcsődés kisfia — és ki más gondozhatná a beteg csöppséget, mint az édesanyja? A harmadik fiatal- asszonynak a férjével és a gyermekével együtt valamiféle bizottság előtt kellett megjelennie, hogy eldöntsék: fölveszik-e a kicsit az óvodába vagy sem? Történt vele mindez annak ellenére, hogy a kislánya mindaddig bölcsődében nevelkedett, de a körzetben olyan sok a gyerek, hogy az óvodák képtelenek mindannyiuk befogadására. Szegény asszony tehát azért hiányzott aznap a munkahelyéről — és a férje is a sajátjáról —, hogy elhelyezzék gyermeküket az óvodában, és nyugodtan dolgozhassanak tovább a munkahelyükön. M égis rájuk zúdult az osztályvezetőnő haragja, akiről csupán annyit illik tudnunk, hogy szorgalmas és kiváló szakember, de életének nagy tragédiája, hogy egy súlyos betegségből kifolyólag soha nem lehetett és lehet gyermeke. Talán nem is a három asszonykára haragudott valójában, inkább személyes fájdalma bukott ki belőle, amikor ilyeneket kiabált: „Ez már mégiscsak sok! Kapnak gyes-t, családi pótlékot, segélyeket, mindent, és akkor még mi gürcöljünk helyettük is?” Ha ez volna az egyetlen afféle eset, amelyről tudomásom volna, akkor is szót emelnék a gyermekek és az anyák védelmében. Ámde mindnyájan, akik valahol dolgozunk, jól tudjuk — mert gyakran tapasztaljuk —, hogy talán nincs is olyan munkahely ebben a kicsi országban, ahol az ifjú vagy a leendő édesanyák időnként valakitől-valakiktől ne kapnák meg a magukét. Néha elcsodálkozom : hogyan bírják elviselni a gúnyos megjegyzéseket, a szidalmakat, a számonkéréseket? De hát egy szülő, egy édesanya sok mindent — sőt. mindent! — elvisel a gyermekéért, és las- san-lassan annyira hozzászokik már az efféle kiborulásokhoz, hogy szinte észre sem veszi. A legvisszataszítóbb azonban ebben az egész dologban az, hogy az anyaszi- dalmazók többsége — sőt, majdnem mindegyike — a szerencsétlen sorsú osztályvezetőnővel ellentétben maga is szülő, édesanya vagy édesapa, aki természetesnek tartja, hogy a saját gyermekeiért mindent megtegyen. Miféle lelki indíték késztetheti őket arra, hogy szülőtársukat, ha az éppen hiányozni kényszerül, elmarasztalják? Hiszen ők is voltak már és lesznek még hasonló helyzetben. Nem értem őket. Olvasóink bizonyára emlékeznek még arra a heves vitára, amely a hetvenes évek elején folyt a Nők Lapjában, és amely vitának a sűrített anyagát Fekete Gyula adta ki 1972-ben az „Éljünk magunknak?” című könyvében. Abban a vitában olvastam először nyomtatásban azt a borzalmas szót, hogy „anti- anya”. Néhány eltorzult lelkületű leány és asszony vallotta meg nyíltan és „öntudatosan”, hogy ők bizony független, szabad emberként kívánnak élni, nem akarnak gyermeket, családot, őket csak a munkájuk, a hivatásuk, az érvényesülésük érdekli. Annak viszont, hogy szerény kis írásom fölébe mégsem az „Antianyák”, hanem az „Antiszülők” címet tettem, az az oka, hogy ma már egyre több olyan férfival találkozhatunk, aki családjában anyaként törődik a gyermekével, vagy aki valami miatt egyedül kénytelen nevelni gyermekét. Talán éppen azért, mert a felesége belépett az antianyák sorába, és otthagyta a családját. Nos, ezekre az édesapákra még jobban rájár a rúd a munkahelyükön. A társadalmi köztudat azt még csak megérti valahogyan — ha ritkán is —, hogy a dolgozó anya olykor hiányozni kénytelen a gyermeke miatt, de azt hogy ilyesmi egy férfival is előfordulhat, már képtelen elfogadni. Nekik ez a szöveg jár ki: „Annyi nőt kaphatsz minden ujjadra, amennyit akarsz — minek kínlódsz egyedül a gyermekeddel?!” Mintha bizony olyan egyszerű dolog volna újranősülni, új anyát hozni a gyerekhez! Mintha ez csak amolyan elhatározás dolga volna! Hogy ehhez vonzalom, szerelem meg egyéb ilyen ócskaságok is kellenének? Ugyan kérem, hol élünk?!- A tizenkilencedik században? Nem a levegőbe beszélek. Az egyik üzemben egy férfi, aki egyedül maradt a két kisgyermekével, kérte, hogy mentesítsék a három műszak kötelezettsége alól — de nem adtak helyt a kérésének. "I ire való ez a keM gyetlen játék? Miért vagyunk rosszak egymáshoz, noha-----------1 jók is lehetnénk? B izonyos, hogy a zavartalan munkamenetet a hiányzások megzavarják, akadályozzák. De az még bizonyosabb, hogy a jó munkára való törekvésemet még jobban gátolja az, ha nem tudok a gyermekemről megnyugtatóan gondoskodni. Ügy látszik, a munkahelyi antiszülők ezt nem tudják, és ezzel, végül is, ők zavarják meg legjobban az áhított zavartalan munkamenetet. Az emberségről már nem ~ is szólok. Minek. Abbamaradna tőle a gyermekük miatt hiányozni kényszerülő szülők szidalmazása? Gy. Gy. Expressz-program a tavaszi szünetre IWlJIillllffcEIifl Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda kiren- deltsége már elkészítette á tavaszi ' szünetre ajánlott programjavaslatát^ Középiskolásoknak ajánlják a külföldi utazásokat, az idén Zakopánéba, Drezdába, Lvovba és Leningrádba indulnak csoportok, de itthon is jól érezhetik magukat: Verőcemaroson mini-olimpiát rendeznek. Gondoltak az úttörőkre is: a tavaszi szünetben kerítenek sort a szolnoki termé^ szetjáró úttörők II. találkozójára, amely az idén vagy ^Szerencsen, vagy Miskolctapolcán vagy Egerben lesz.
