Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-28 / 49. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 28. 1979. FEBRUAR 28., SZERDA ELEMER NAPJA A Nap kél 6.28 — nyugszik 17.27 órakor. A Hold .kél 7.24 — nyugszik 19.52 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Eleinte derült idő, de később is csak kissé megnövekvő felhőzet, csapadék nélkül. Napközben megélénkülő déli szét. Hajnalban többfelé köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 3, 8 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. Buzgár a Tiszaligetben Igényes műsorválasztás - színvonalas produkciók Küzdelem az alkoholizmus ellen Újjáalakult a megyei társadalmi bizottság Tegnap délelőtt tarto'tta újjáalakuló ülését az alkoholizmus ellen küzdő megyei társadalmi bizottság. Feladata, hogy összehangolja az állami intézmények és a társadalmi szervezetek ilyen irányú tevékenységéi. A bizottság egészségügyi, művelődésügyi, kereskedelmi, vendégláfóipari szervek és a tömegszervezetek képviselőiből áll. Első ülésükön megvitatták teendőiket és elfogadták a munkaprogramot. A hozzászólásokból is ki’tűnt, hogy megyénkben végre társadalmi üggyé vált a küzdelem a túlzott italfogyasztás ellen. Javulnak a megelőzés és az utógondozás feltételei, de ezen á téren még számtalan tennivaló akad. Mezőtúron megkezdik Martfűn előkészítik a gázhálózat építését Eben az évben 690 millió forintos árbevételre számít a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat szolnoki üzemvezetősége. Működési területén — Nógrád, Pest és Szolnok megyében — a földgázértékesítés az idén már eléri a 632 millió forintot, a cseretelepi pb-palackok forgalma pedig a 26 milliót. A már megépült és épülő vezetékhálózatra 3 ezer 650 új fogyasztót kapcsolnak az idén — megyénkben 1600-at —, és újabb településeken kezdik meg a gázhálózat építését. Mintegy 11 millió forintos feladat vár a vállalat építőipari részlegére. Mezőtúron még ebben az évben megoldják a Tégla- és Cserépipari Vállalat gyárának gázellátását, és elkezdik a város külső vezetékhálózatának építését, amelyre 1980- ban kapcsolják majd rá az egvéni fogyasztókat. Előkészítés alatt áll Martfű gázellátása is. A beruházási programok az idén elkészülnek, 1980—81-ben már az ottani lakótelepen is földgázzal fűthetnek. Pest megyében Szentendre. Vácszentlászló, Ráckeve és Romhány fogyasztói sorosak az idén, a TIGÁZ közreműködésével ők is áttérhetnek a korszerű fűtésre. Távirat falugyűlésekről, iskolából, gyárból Hétfőn este több megyei településen tartottak falugyűlést, ahol a tervek, az idei tennivalók mellett a résztvevők megmelékeztek az újra harcoló Vietnami Szocialista Köztársaságról is. A kengyeli és az alattyáni falugyűlés résztvevői tiltakozó táviratot küldtek az Országos Béketanácshoz, amelyben elítélik a kínai agresz- sziót. Ugyancsak táviratban tiltakoztak a kínaiak támadása ellen a szolnoki 633. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanárai és diákjai is. Táviratukat elküldték az Országos Béketanács szolidaritási bizottságához. A jászberényi Hűtőgépgyár hatezer dolgozója a tegnapi műszakváltásnál röpgyű- lésen tiltakozott a kínai támadás ellen. A résztvevők a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségére szolidaritási, a Kínai Népköztársaság nagykövetségére pedig tiltakozó táviratot küldtek. II Dunai Vasmű I. nagyolvasztója Huszonöt évvel ezelőtt, 1954. február 28-án kezdte meg munkáját a Dunai Vasmű I. számú nagyolvasztója. A szocialista iparosítás egyik büszkeségének, hazánk legnagyobb új nehézipari létesítményének építését 1950-ben az akkori Dunapentele község déli peremén kezdték meg, szovjet műszaki segítséggel. Az első ötéves terv időszakában, 1954-ig csak a karbantartó üzemek, az I. számú nagyolvasztó, az acélmű két 125 tonnás Martin-kemencéje, az erőmű (77 MW teljesítőképességgel), a tűzállótéglagyár és a kisegítő üzemek készültek el. Gépkocsisorszámok Gépkocsiátvételi sorszámok 1979. február 26-án. Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 7 614 Trabant Lim. (Győr) 7 099 Trabant Lim. (Bp.) 17124 Trabant Lim. Special (Bp.) 15 168 Trabant Lim. Special (Győr) 16 003 Trabant Combi (Bp.) 4 282 Trabant Combi (Győr) 1063 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 712 Wartburg Liga. (Bp.) 12 548 Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 4 716 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 2 861 Wartburg Tourist (Bp.) 4 243 Skoda 105 (Bp.) 4 464 Skoda 105 (Debrecen) 1 475 Skoda 105 (Győr) 1355 Skoda 120 L (Budapest) 4 751 Skoda 120 L (Debrecen) 1846 Skoda 120 L (Győr) 2 560 Lada 1200 (Bp.) 99 162 Lada 1200 (Debrecen) 50 956 Lada «400 (Bp.) . 11425 Lada 1300 (Debrecen) 7 140 Lada 1500 (Bp.) 19 927 Lada Combi (Bp.) 12 932 Polski Fiat «6 (Bp.) 14 940 Polski Fiat 1500 (Bp) 13 927 Dácia (Bp.) 12 261 Zaporozsec (Bp.) 28 209 Moszkvics (Bp.) 4 200 Lada 1600 (Bp.) 2 748 Lada 1600 (Debrecen) 1101 A megyei úttörő kulturális seregszemle legutóbbi bemutatóját tegnap délelőtt Szolnokon, a KISZ megyei bizottsága székházában rendezték meg. A karcagi, a jászberényi, a törökszentmiklósi, a kisújszállási és a szolnoki zeneiskola vonószenekara mutatta be műsorát. A házigazda szolnoki Bartók Béla Zeneiskola együttese nyitótta a fellépők sorát. A kötelező mű mellett (Kó- kai: Kis verbunkos zene) Farkas Négy táncát is nagy sikerrel adták elő. Egységes hangzással, nagy átéléssel mutatták be Schubert Három kis darabját, valamint Horváth Mihály vonós szvitjét a törökszentmiklósi zeneiskolások. A karcagi úttörők Bartók: Este a székelyeknél című művének bemutatásával jeleskedtek igazán, míg a jászberényi együttes a komoly technikai ‘tudást, koncentrálást igénylő Vivaldi: a-moll koncerttel arattak nagy sikert. Befejezésül a kisújszállási zenekar PurcellA jászberényi Palotásy János Zeneiskola aranyokleveles zenekara (Fotó: Köhidi) és Vivaldi-művekkel zárta a vonószenekarok versenyét. A zsűri elismeréssel szólt a jó felkészültségről, a színvonalas bemutatóról. A nívós versenyen a karcagi és a kisújszállási együttest bronz, a szolnoki zenekart ezüst, míg a jászberényi és a törökszentmiklósi zenészeket arany oklevéllel jutalmazta. Az utóbbi két együttes képviseli megyénket a váci országos fesztiválon is. A Hungária Szálloda Étterem Vállalót a napokban rendezte meg hagyományos versenyét. A vetélkedőn a vállalat száz- huszonöt tanulója vesz részt a szakács-, cukrász-, felszolgáló- és az eladó szakmában. A verseny házigazdája ezúttal a Royal Szálló volt A mezőgazdaságnak Mit üzen a meteorológia? Az elmúlt hét középhőmérséklete az ország keleti felében 0 fok körül alakult, ami általában megfelel a sokévi átlagnak. Csapadék a hét folyamán nem volt, csupán 25-én, vasárnap. Ekkor Pest megyében 1—2 mm körüli értéket, Bács-Kiskun megye nyugati részében 3—5 mm-t mértek. A felhőzet a hét közepére felszakadozott, és naponta 5—10 órán át sütött a nap az ország egész területén. A derült időjárás hatására a napi hőmérsékletingadozás elég szélsőséges volt, plusz 3, plusz 6 fokos nappali felmeMegye Pest Nógrád Heves Szabolcs-Szatmár Borsod-Abaúj-Zemplén Szolnok Hajdú-Bihar Bács-Kiskun Csongrád Békés legedés után hajnalban —8, —10 fokos hőmérsékletek fordultak elő. A talaj felső 50 cm-es rétegének nedvességtartalma az elmúlt egyhetes időszak folyamán lényegesen nem változott. A továbbiakban eleinte párás, ködös idő várható, számottevő csapadék inkább a hét végétől lehetséges. A hőmérséklet napközben eleinte 0, plusz 5 fok, később plusz 5, plusz 10 fok között lesz. A hajnali lehűlések a hét második felében még —1, —6 fok között, később 0 fok körül alakulnak. Talajnedvesség (%) 0—50 cm 50—100 cm 75—80 45—50 90—95 55—60 80—85 60—65 90—95 70—75 90—95 60—65 90—95 50—55 90—95 60—65 85—90 55—60 90—95 60—65 90—95 65—70 védőosztagok. Mintegy ötven gépjármű hordja a földet a feltörés helyére. A lokalizálást nehezíti a szennyvíz csőrendszere. Az esti órákban Andrikó Miklós, a megyei pántbizottság első titkára és Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára a helyszínen tájékozódott a védelmi munkálatokról. Felvételeink tegnap délután és este készülitek. Több olvasó érdeklődött: miért zárták be Szolnokon az ÁFOR Gábor Áron téri üzemanyagtöltő állomását, és meddig szünetel ott a kiszolgálás? A kényszerű üzemszünet február 7-től 13-ig tartott, vagyis két hete kiszolgálnak már minden odaérkezőt. A földalatti vezetékek per- forálódása miatt ki kellett cserélni a csöveket a tároló- tartálytól a kútig. A lezárással egyidejűleg a helyszínen kiírta az állomás vezetője, hogy az üzemszünet idejére a Százados úti (az AFIT-tal szemben levő) benzinkutat kétműszakosra állították át az ellátás zavartalansága érdekében. De a a budapesti úton — a felüljáró után — levő ÁFOR-kutat is a vásárlók figyelmébe ajánlották. Amint az idő kedvez, a vállalat szajoli karbantartó részlege visszatér, és rendet rak a töltőállomás környékén. Eltüntetik a megtévesztő „hadiállapotot”, ami távolról olyan látszatot kelt, mintha még szünetelne a kiszolgálás. Hétfőn, a délutáni órákban buzgár keletkezett a szolnoki Tiszaligetben, a szennyvízátemelő területén. Az erős víz- feltörés nagy területet elárasztott. A buzgár lokalizálását azonnal megkezdték a Századik születésnap Tegnap köszöntötték Túr- kevén a város legidősebb lakóját, Debreceni Sándort, századik születésnapja alkalmából. Rékasi úti otthonában, népes családja körében nyújtotta át az ünnepeknek Túrkeve plakettjét és a tanács ajándékkosarát dr. Nagy Károly vb-titkár. A Vörös Csillag Tsz vezetőségét képviselő küldöttség is ajándékkal kedveskedett, a legifjabb állampolgárok jókívánságait pedig Simon Marianna ötödikes úttörő tolmácsolta a háei ünnepségen. SZOLNOK MEGYEI Néplap „Hadiállapot” a Gábor áron téren Újra megnyílt az ÚFOR-kút Olcsó bolt nyílt Tószegen A szolnoki áfész — több mint 300 ezer forintos árukészlettel — leértékelt áruknak boltot nyitott Tószegen a Rákóczi körúton. Jelenleg ruhaneműt árusítanak az olcsóboltban, később iparcikkeket is forgalmaz ott az áfész. ■ TANÁCSKÖZTÁRSASÁG 1919 — címmel dokumentációs kiállítás nyílik holnap a jászberényi Déryné Művelődési Központban. Q TAVASZRA készülnek a szolnoki útfenntartó üzem kertészetében: több mint 120 ezer egynyári virágpalántát nevelnek a melegágyakban, amelyek nagy része az utcák, terek parkjait díszíti majd. ■ FORRADALMI elődeink nyomában a hazai Iájakon — címmel rendezik pénteken este 6 órakor legközelebbi foglalkozásukat a TIT és az IBUSZ ország-világjárók klubjának tagjai. A program színhelye a szolnoki Jubileumi téri Tisza Antal klub. © KELLEMES meglepetés nőnapra. A szolnoki Papírgyár Vállalatnál — ahol túlnyomórészt nők dolgoznak — március 8-ra ismét kifizetik a nyereségrészesedést. Az elmúlt év eredményei alapján 13 napi kereset összege lesz egy-egy dolgozó borítékjában. ■ PAJZÁN MESÉK a szerelemről címmel Szabó Tünde színművész műsorát rendezik meg a lányok-asszonyok klubjában ma este fél hattól a szolnoki helyőrségi művelődési otthonban. © ORSZÁGOS állat- és kirakodóvásárt rendeznek szombaton — március 3-án — Űjszászon. ■ BEETHOVEN-ESTET rendeznek Szolnokon a Városi Tanács dísztermében pénteken este 19 órától. A hangversenyen, amely igazi zenei csemegét ígér, közreműködik Kovács Dénes (hegedű), Banda Ede (gordonka) valamint Németh Géza (brácsa). © TEGNAP tartotta szolnoki központjában termelési tanácskozását a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Az 1978. évi gazdasági beszámolót követő vitában dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtikára is felszólalat. S/OUKK MCTfl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága ás a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-h elyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Előfizethető: a hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28 Felelős vezető: Gombkötő Béla