Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-28 / 49. szám

6 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1979. február 28. Gyászhírek — Köszönetnyilvánítások A Középüszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetői és dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy szeretett munkatársunk, TOROCSIK IGNÁC elvtárs termelési igazgatóhelyet­tes rövid szenvedés után 1919. február 21-én 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1919. március 1-én 15.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­mető halottasházából. Az igazga­tóság saját halottjának tekinti. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesapám, KURUCZ SÁNDOR rövid szenvedés után 67 éves ko­rában elhunyt. Temetése folyó hó 28-án 16.30 órakor lesz a szol­noki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk a roko­noknak, szomszédoknak. Ismerő­söknek, akik felejthetetlen ha­lottunk, ÖZV. SZIJJ 8ANDORNE szül. Kázmér Mária hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, és virágaikkal, koszorúikkal, részvétnyilvánltásalkkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk a testvé­reknek, rokonoknak, ismerősök­nek, szomszédoknak, akik édes­apánk, id. kun András temetésén megjelentek, virágaik­kal, részvétnyílvánításaikkal fáj­dalmunkat enyhítették. A gyá­szoló család, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halot­tunk, ROMHANYI ferencne elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, búcsúztatásán megjelenésükkel, koszorúikkal, virágaikkal enyhítették fájdal­munkat, és utolsó útjára elkí­sérték. Romhányi Ferenc és csa­ládja, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik a felejthetetlen drága, jó feleség és nagymama, KECSKÉS JOZSEFNE szül. Halász. Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. apróhirdetés INGATLAN 30« négyszögöl szőlő, gyümölcsfákkal, lak­ható épülettel el­adó. Cibakházán. Érdeklődni: Cibak­háza, Kossuth út 30. Házibolt. (H. 497.) HÄROMSZOBÄS családi ház közpon­tifűtéssel, mellék- épületekkel eladó. Törökszentmiklós. Hock János út 34. (1027.) JÁSZBERÉNYBEN, Kalap u. 10. alatt családi ház 492 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: Hegedűs u. 11. délutáni órákban. (1071.) SZANDASZÖLO- SÖN, a Körte u. 14. sz. alatt 527 négy­szögöl házhelynek való telek, felében szőlő és gyümölcsfa van, eladó. Villany, viz bevezetve. Ér­deklődni : Szolnok, Mártírok u. 33. Ke­rekes kovácsnál. (1044.)________________ CSALÁDI ház telek­kel együtt eladó. Érdeklődni: Szolnok, Nyíl u. 21. (1043.) BEKÖLTÖZHETŐ­EN eladó központi fűtéses, háromszo­bás családi ház lak­ható nagy alsóépü­lettel, 400 négyszög­öl telekkel. Szanda- szőlős, Vörösmező út 168. (H. 555.) HOLT-Tisza-parton, Edit út 34. alatt 75 négyszögöl telek el­adó. Közművesített. Érdeklődni: Szol­nok, 13-600 telefonon vagy Várkonyi tér 2. fszt. 1. (H. 557.) GARÁZS eladó Szol­nokon, a Gát utcá­ban. Érdeklődni: Réz u. 2. III. em. 10. sz. 17.30-19 óráig, vasárnap egész nap. (H. 559.) KÉTSZOBÁS, össz­komfortos családi ház 600 négyszögöl kerttel, melléképü­letekkel, garázzsal a főútvonal mellett el­adó. Besenyszög, Jászladány u. 17. (H. 563.) 560 négyszögöl szőlő (házhelynek is meg­felelő) Tiszaföldvár, Döbrei J. úton el­adó. Érdeklődni: Ti­szaföldvár. Üjpiac tér. Erdős. (1041.) GÉPJÁRMŰ SKODA Oktávia rendszám nélküli, üzemképes állapot­ban eladó. Érdek­lődni : Diós István Szolnok, Hoksári u. 9. (1037.) TRABANTHOZ Hy- comat berendezés eladó. Törökszent­miklós, Felszabadu­lás 31. III. e. Far­kas, 17 órától. (1002.) RENAULT 10-es al­katrészenként sür­gősen eladó. Mészá­ros kertész. Tápió- györgye. (H. 569.) IV írsz. Wartburg, fehér, 3 évre 'mű­szaki vizsgázott el­adó. Tarnaörs, Dobó út 7. (1060.) 408-as Moszkvics fel­újított motorral, le­járt műszakival, üzemképesen eladó. Gephárt Lajos Jász- kisér. Vágóhíd út 2. (1072.) ADAS-VÉTEL VILLANYSZERE­LÉSI anyagok nagy választékban kapha­tók, Egerben, a Nép­kert mögötti villa­mossági szaküzlet­ben. Dr. Münnich Ferenc út 8. Tele­fon: 12-649. (1033.) KITŰNŐ állapotban levő krémfagylalt- gép eladó vagy bér­beadó. Törökszent­miklós, Erdős Imre u. 49. Hajdrik La­jos. (H. 489.) 60 q lucerna here eladó. Öballa 1. Bod- zsár. (1028.) JO állapotban levő gumiskocsi eladó. Lantos Géza, Jász- boldogháza, Hunya­di út 2. (H. 530.) FŐNIX pálma — 22 levelű, 2 méter ma­gas, eladó. Szolnok, Mátyás kir. u. 27. III. em. 11. Érdek­lődni : 17—19 óráig. (H. 568.) NAGYMÉRETŰ tég­lák, ajtók, ablakok, gerendák eladók. Szolnok, Ürge u. 4. (H. 572.) ALIG használt mély babakocsi helyszűke miatt eladó. Jász­berény, Néphadse­reg út 78. (1062.) EGYÉB ZONGORA és temp­lomi orgona hango­lását, javítását ga­ranciával vállalom. Csonka Ernő, Kis­újszállás, Felszaba­dulás út 1. (878.) CSÖTANYIRTÁST, poloskairtást, lakás­fertőtlenítést, rág­csálóirtást végzek. Közületek részére is. Dávid Imre kisipa­ros, Nagykáta la­káscímen, Szolnok, Hunyadi u. 30. meg­rendelések átvétele személyesen 17—19 óra között. (H. 377.) ZONGORA és temp­lomi orgona hango­lását, javítását ga­ranciával vállalom. Csonka Ernő Kis­újszállás, Felszaba­dulás út 1. (878.) TÜRKE VEI juhte- nyésztő szakcsoport anyajuh-bérlegelte- tést vállal 1979-es időszakra, kb. 200 Ft/db. Jelentkezés március 8-ig. Cím: túrkevei ÁFÉSZ. Kossuth L. u. 16. (1057.) SZOBA-konyha ki­adó. Szolnok, Dem- binszki u. 9. (1048.) ÁRUSKÁLA A HÁZTÁJI ÉS KISEGÍTŐ GAZDASAGOK TERMELÉSÉNEK FOKOZÁSÁÉRT Mezőgazdasági eszközök árusítással egybekötött kiállítása az Agrotröszt, a Szöváru, a Hermes, a Vasért és a Vidia közreműködésével A SKALA BUDAPEST NAGYÁRUHÁZBAN február 27-től március W-ig (1067.) GARÁZS kiadó. Szolnok, Kisfaludy u. 39. Érdeklődni 17—18 óráig. (1045.) HÁZASSÁG 36 éves, 170 cm ma­gas, nőtlen, barna férfi — berendezett lakással, házasság céljából megismer­kedne korban hoz- zááillő elvált asz- szonnyal, akinek egy gyermeke van. „Kölcsönös megér­tés” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 567.) lakáscsere TÖRÖKSZENTMIK- LÖSON, Teleki u. 76. kertes, családi házamat elcserél­ném a város köz­pontjában emeletes tanácsi lakásra. Ér­deklődni : minden nap. (883.) KÉTSZOBÁS, szö­vetkezeti lakásomat kertes házra cserél­ném. „Kassai út” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 570.) TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON a Finom- mechanika és VEGY- TEK közelében mű- út mellett kétszo­bás, kertes, családi ház szolnoki vagy törökszentmiklósi társasházra cserél­hető. „Megegyezés” jeligére a török­szentmiklósi hirde­tőbe. (1029.) ELCSERÉLNÉM Kassai úti kétszo­bás, szövetkezeti la­kásom két garzo­nért. „összeköltö- zőknek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 571.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZTUNK A SZOLNOKI TEJ­ÜZEM dolgozókat vesz fel az alábbi munkakörökbe: AKO —50 olajtüzelésű ka­zánhoz kazánfűtő­ket, üzemi segéd­munkást, szállítmánykísérőt, ta­karítónőt. Jelentkezni lehet: Szolnoki Tejüzem, 5000 Szolnok, Mártírok u. i3. (1018.) A KELET-MAGYAR- ORSZÁGI TÜZÉP f fliyyTX VÁLLALAT 106. sz. t 1 törökszentmiklósi te­) lepe felvesz: pénz- táros-adminisztrátort, x-----^ árukiadót, olajkút­k ezelőt. Jelentkezés a telepveze­tőnél, Törökszentmiklós, Bethlen G. út. (1050.) Motorszerelő szakmunkást és vizsgával rendelkező targonca- vezetőt keres felvételre az ÉR­DÉRT Vállalat telepe, Szolnok, Munkásőr u. 55. sz. (H. 554.) AZ ALFÖLDI SZILIKÁTIPARI VÁLLALAT gépkönyvelői mun­kakörbe középiskolai végzett­séggel és gépkönyvelői gyakor­lattal rendelkező munkaerőt ke­res. Jelentkezéseket: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 6. számra kérjük. (H. 553.) A FÜRST SÁNDOR LAKTANYA, Szolnok 1 000 000 kalóriás gázka­zánhoz fűtőket alkalmaz. (1012.) A SZOLNOKI TEJ­IPARI VÁLLALAT szajoli sajtérlelőjébe (közel a vasútállo­máshoz) férfi és női segédmunkásokat, vil­lanyszerelőt és mű­szerészt keres felvételre. Egymű- szakos üzemelés, kéthetenkénti szabad szombatot, étkezési és utazási hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezés a szolnoki Tejipari Vállalat, Mártírok u. 13. (terme­lési osztály), vagy a sajtérlelő vezetőjénél. (H. 565.) A SZOLNOK MEGYEI ÁLLAT­EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLOMÁS Szolnok, Verseghy út 9. gyors- és gépírónőt, laboránst felvételre keres. (H. 562.) m||/í»MUS a törökszent­UylUWj MIKLÓSI BAROMFI- FELDOLGOZÓ VAL- LALAT érettségivel V ö ym rendelkező gyors- és J gépírót vesz fel. Bő- vebb tájékoztatást a vállalat személyzeti vezetője ad. (1049.) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐ­IPARI VÁLLALAT felvesz szol­noki telephelyre munkaügyi elő­adót, normást, szállítási ügyin­tézőt, leltározási csoportvezetőt, anyagkönyvelőt, számlaellenőrt — alkalmazási feltétel: közgaz­dasági, szakközépiskolai végzett­ség, illetve szakirányú végzett­ség. — Felvesz továbbá szállí­tási adminisztrátort, bérszámfej­tőt, gyors-gépírót középiskolai végzettséggel, valamint lakatost, villanyszerelőt, portást, fűtőt és ládázót. Jelentkezés: Szolnok, József Attila út 38. munkaügyi osztály. (H. 561.) A MINŐSÉGI SZA­BÓ RUHÁZATI IPA­RI SZÖVETKEZET azonnali belépéssel |1 gyakorlattal rendel­kező gyors- és gép­írót keres felvételre. Jelentkezés a szövetkezet sze­mélyzeti vezetőjénél, Szolnok, Várkonyi tér 20. (H. 564.) Hirdessen a Szolnok megyei Néplapban! DATE mezőtúri MG Gépészeti Főiskolai Kara tanúzemébe FELVÉTELRE KERES felsőfokú számviteli végzettséggel, képes könyvelői oklevéllel és legalább ötéves gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt továbbá oki. mg. gépészmérnököt osztályvezellői beosztásba Jelentkezés ÍRÁSBAN, önéletrajz csatolásával vagy SZEMÉLYESEN a Főiskolai Kar személyzeti főelőadójánál Cím: MEZŐTÚR, Tolbuhin út 2. (1021.) Ki alszik keveset, ki beszél többet? Felmérték napi időbeosztásunkat Tizenkét országra kiter­jedő szociológiai vizsgáló­dás első szakasza zárult le. Egy nemzetközi tudós kollektíva csaknem 15 évi kutatómunkával elkészítet­te az első nemzetközi összehasonlító időmérle­get. A méreteit tekintve szinte egyedülálló vállal­kozást Szalai Sándor aka­démikus irányitotta Ferge Zsuzsa és Cseh-Szombathy László szociológusok rész­vételével. Társadalomtudósaink azt kívánták kideríteni, hogy kü­lönböző — szocialista és ka­pitalista — társadalmi beren­dezések között élő városi és városkörnyéki népesség min­dennapos tevékenysége ho­gyan alakul. Az adatgyűjtés lebonyolítására a világvi­szonylatban közepes* nagyság- rendűnek számító — 40—200 ezer lélekszámú — települé­seket tartották a legalkalma­sabbnak, mivel innen lehet a legjellemzőbb átlagadatokat megkapni. Magyar vonatko­zásban a választás Győrre és a környező 37 községre esett. A nagyszabású akció során „időmérleg” és interjú formá­jában 30 ezer embert kérdez­tek meg napi foglalatoskodá­sa felől. A hatalmas adattömegből 12 ország mindennapi élete, gondja-öröme bontakozik ki. Segítségével jól nyomon kö­vethetők az időfelhasználás­ban mutatkozó különbségek. Kiderül belőle, hogy az em­berek 4 és 1/3 óra szabadidő­vel rendelkeznek, amivel a számok tanúsága szerint messze nem egyformán gaz­dálkodnak. Például van, ahol a házimunkára „csak” 100 percet fordítanak, van ahol ennek több, mint a kétszere­sét. Négy országban — élen a franciákkal — viszont az ét­kezésre száznál több perc jut, Győrött viszont csak 72. A statisztika azt is elárulja, hogy a csehek alszanak a leg­kevesebbet, rádiózni a bolgá­rok, tanulni, moziba járni, új­ságot olvasni az oroszok, tár­saséletet élni a jugoszlávok és az amerikaiak szeretnek a legjobban. Az időmérleg szerint a föld­rajzi tényezők is erősen be­folyásolják a napi elfoglaltsá­got. Keletről Nyugat felé ha­ladva a tévénézésre több időt áldoznak, ahol pedig rosszabb az idő, ott természetszerűleg ugyancsak többet ülnek a képernyőnél és többet alsza­nak. Ellenkező irányba köze­ledve viszont munkára fordí­tanak több időt. Fény derült az emberi kap­csolatokra jutó idő mennyisé­gére is. A 24 óra egyedül töl- tött^része — amelybe beszá­mít az alvás is — országon­ként változóan 40—70 száza­lék között mozog. Alvásra egyébként sehol sem fordíta­nak 7 óránál kevesebb időt, de 9 óránál többet se. Az éb­ren egyedül töltött idő 2—9 óra között van. A „tabella” élén a kereső foglalkozást nem folytató férjezetten nők állnak. A magányosan töltött idő tekintetében nagy eltérés jelentkezett az európaiak és az amerikaiak között. Ez utóbbi keresők kétszer-há- romszor annyit vannak egye­dül, mint az európaiak. Euró­pai viszonylatban még egy érdekesség: a keleti országbe­liek általában többet tartóz­kodnak munkatársaik társa­ságában, mint *az ellenkező égtájiak, vagy az amerikaiak. O. B. A Szolnoki Patyolat Vállalat 1979/80. tanévre FELVESZ Vili. általános iskolát végzett LÁNYOKAT kelmefestő, vegytisztító szakmunkástanulónak Társadalmi ösztöndíj köthető! - Havi 200-300 Ft Jelentkezés: személyesen vagy Írásban PATYOLAT VÁLLALAT Szolnok, Mártírok u. 19. (942.) A Bizományi Áruház Vállalat Jubileumi tér 2. számú boltjában ruházati, bútor és műszaki áruk NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK Ugyanezen cikkeket helyszínen meg is vásároljuk! (986.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom