Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-25 / 47. szám
1979. február 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tanácskoztak a KÖTIVÍZ1G szocialista brigádvezettti Tegnap délelőtt (tanácskozott a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság 182 szocialista brigádjának vezetője)/ Az 1978. évi munkaversieny eredményeiről és az idei feladatokról tájékoztatta őkét dr. Hegedűs Lajos igazgató. Ezután az 1979. évi munkai verseny-vállalások ismertetése hangzott el és javaslatok az ólüzem cím odaítélésére, valamint a vállalat kiváló brigádja, a vállalat kiváló ifjúsági brigádja kitüntetések és a szocialista brigádérem arany fokozata elismerésének adományozása. A tanácskozáson a kiváló vállalat cím elnyerésére készült pályázatot Nagy Lukács gazdasági igazgatóhelyettes ismertette. A munkaversenyszabályzat módosítási tervezetének ajánlásával, majd az anyag- és energiatakarékosságra vonatkozó igazgató- sági tervek ismertetésével zárult a tájékoztató, amelyhez kapcsolódva számos brigádvezető mondta el véleményét. Kevesebben—többet Az elmúlt két évben mintegy 17 százalékkal csökkent az aktív dolgozók létszáma a jászberényi Kossuth Tsz- ben, a termelékenység növelésével azonban így is sikerült növelniük a termelési értéket, jövedelmezőbben gazdálkodniuk. Tavaly a szocialista brigádok felhívással fordultak a szövetkezet tagjaihoz is ennek érdekében, és jólesően nyugtázzák, hogy közös erőfeszítésük nyomán a termelési érték további 10, a nyereség pedig 16 százalékkal nőtt. Jelenleg a közös gazdaságban az egy dolgozóra jutó termelési érték meghaladja a 260 ezer forintot. Jobb esztendőre készülnék — Addig ijesztgettük egymást, jön a farkas, jön a farkas, míg megszoktuk a gondolatot és amikor ideért, már nem is féltünk. És ez lett a baj! — mondta félig tréfásan Vincze Imre, a gazdaság igazgatója. Értve ezalatt, hogy minden esztendő kezdetén elmondták dolgozóiknak: most aztán nehéz gazdasági év következik, csökkenteni kell a termelési költségeket, jobban szervezni a munkát, hozzáértőbben, fegyelmezettebben dolgozni —, a figyelmeztetést alig vette valaki komolyan. Most aztán tessék! — Itt a „farkas”, a nagyon nehéz esztendő ! Csak terv maradt a nyereség A Mezőtúri Állami Gazdaság üzemi pártvezetősége a közelmúltban megtartott ösz- szevont taggyűlésén, nyíltan szólt a gondokról. Elmondtuk, hogy nem értük el céljainkat. Rossz gazdasági évet zártunk. Több tényező következtében a tervezett 8 milliós nyereségből mindössze 484 ezer forintot tettünk a közös kasszába, — magyarázta Szecsei István, az üzemi pártvezetőség titkára. — írható ez a kedvezőtlen időjárás, a rossz rizstermés számlájára? — Nem. A búzán kívül egyetlen növényből sem takarítottuk be a tervezett termést, ugyanakkor a gépjavítás és a gépüzemelés költségei többszörösére növekedtek. Nem megfelelő nálunk a tervkészítés, a gazdálkodás színvonala. Eleve nagy költségeket tervezünk, mondván, abból biztosan kijövünk. Az elmúlt gazdasági év egyértelműen bebizonyította, fel kell tárnunk a belső tartalékokat, jobban kell takarékoskodnunk anyaggal, munkaerővel, körültekintőbben szervezni a munkafolyamatokat. Mindezt csak úgy lehet, ha növeljük a tervezés, a termelés színvonalát. Ár, költség, nyereség. Ezeket szemelőtt tartva szükséges gazdálkodnunk. Nem mindegy, hogy milyen értéket milyen önköltséggel állítunk elő. — A tanulságokat tehát az üzemi pártvezetőség is levonta... — És annak alapján állítottuk össze idei cselekvési programunkat a gazdaságpolitikai feladatok teljesítésére, amit párttagságunk is megismert már és elfogadott. Adatok a programból: 1979-ben 4 százalékkal kell növelni a termelést. Tavaly 216 milliós termelési értéket produkáltak. Ezt kell megfejelniük úgy, hogy közben 6 millió forint legyen a gazdaság tiszta nyeresége. Hogyan lehet ennek eleget tenni? Milyen feladatokat ró mindez a pártszervezet tagjaira? Valóságos kis kupaktanács alakult ki Szecsei István irodájában. Mondván ott nyu- godtabban beszélgethetünk, esetleg vitatkozhatunk is. Ott volt Vincze Imre igazgató, Szabolcs Mihály főállattenyésztő, Balogh Sándor gépműhely vezető, a II. kerület pártalapszervezetének titkára, Panyik Mihály szerelő, Soós Imre szerelő, a gazdaság KISZ-titkára. Podma- niczki András, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára. Kommunista vezetők, kommunista munkások beszéltek a program végrehajthatóságáról, sokszor önmagukkal is vitatkozva. Szabolcsi Mihály mondta: — Az öröm és az üröm ma együtt van jelen az állattenyésztésben. Öröm, hogy a húshasznú tehenészetünkben a borjú szaporulat állandóan 85 százalék felett van. Öröm, hogy tavaly decemberben elkészült a juhtelepünk, ahol a tartás technológiájában is új- szerűek a követelmények. Üröm, hogy nem tudjuk fölépíteni az új tehenészeti telepünket pénzügyi gondjaink miatt. Tíz millióba került volna a szociális épületekkel együtt. De erre nincs állami támogatás, hitel, saját erőből meg nem bírjuk megépíteni. — Marad minden a régiben? — Azt már nem. Az 500-as húsmarha telepünk régi épületekben, kövesúttól 5—6 kilométer távolságra van. Rengeteg gonddal jár a takarmány kiszállítása, ott ilyenkor ugyanis 30 centis vastag sár van az épületek körül. Egy másik helyen, ahol lényegesen jobbak a körülmények, megszüntetjük a bikahizlalást és oda visszük be a húsmarhaállományt. — De akkor kevesebb húst értékesítenek. — Nem, dehogy. A juhtele- pünkre koncentráljuk az egész juhállományt. Lehetőségünk lesz így arra, hogy az idén már 7 ezerrel több pecsenyebárányt exportáljunk Líbiába, Olaszországba, vagyis összesen csaknem 14 ezret. Megéri, mert egy kiló pecsenyebárányért 48,50 forintot kapunk, az előállítási költség ennél »lényegesen kevesebb. — Milyen pluszt kell vállalniuk mindebben a párt tagjainak? — Mutassanak példát abban, hogy ledolgozzák a 8 órát. Hogy öntevékenyebbek lesznek mint eddig. — A napi 8 órai munka kötelező. Ezért kapja mindenki a fizetését. Az igazgató közbeszólt: — Nagyon is ránk fér a munka- fegyelem szigorítása, és ebben a példamutatás. A gazdaságban 7 órakor kezdődik a munkaidő, vannak azonban, akik csak akkor indulnak ki a 10—15 kilométerre lévő munkahelyükre, de már délután 3-kor itt vannak bent. Elengedtük a gyeplőt, közösen engedtük el, hát most közösen kell meghúzni is. Segít az újítás is Balogh Sándor ezzel egyetértett, de hozzá tette: — Egyéb pártmegbízatásuk is van a kommunistáknak. Ne gondolja, hogy az új juhtar- tási technológiát olyan köny- nyen elfogadják az idős juhászok. Nagyon sok, magyarázó szó kell ahhoz, amíg maradéktalanul végrehajtják az előírásokat. A kommunisták segíthetnek abban is, hogy a gyapjú minősége kifogástalan legyen. Hogyan? Nyírásnál ügyeljenek arra, hogy a kevesebbet érő has, láb-gyapjú ne keveredjék az értékesek közé. Más feladat is akad: tovább csökkenteni az állat elhullást. Ez újabb milliót jelentene. Van akinek meg az lesz a dolga, hogy megszerezze a szakmunkásbizonyítványt. A pártfeladatok most elsősorban a gazdasági munkát hivatottak segíteni. A szerelők eddig csak hallgattak, de amikór a pártmegbízatások kerültek szóba, megered a nyelvük. Panyik Mihály szóba hozta, hogy: — Nekünk viszont az anyag és alkatrészfelhasználásban, az energiával való nagyobb takarékosságban van mit tennünk. Például az erőgépek adagolóját úgy beállítani, hogy csak annyi üzemanyagot fogyasszanak, ameny- nyi szükséges. . Szecsei István közbeszólt: — Eddig inkább új gépeket vettünk. Nem mondom szükség volt rájuk, megérte, de ezután jobban oda kell figyelnünk a javításokra. Ahol lehet újítani is valamit. Podmaniczki András sem hagyta már szó nélkül: — Ebben tavaly nagyot léptünk előre. Tizenegy újítási javaslat érkezett hozzánk és ebből tízei bevezettünk. Újításból született meg a juhtelepen az ezer férőhelyes hodály, amelyet a gazdaság faüzeme saját termékként gyártott. Ez négyzetméterenként 900 forinttal olcsóbb, mint a hagyományos. Döntés és információ — Mi újítottuk a Trailer— 70 simaágyas szállító platót, aminek az előállítási és beszerzési árkülönbsége 839 ezer forint. — mondta Panyik Sándor. — És még mást is, amit jól hasznosított a gazdaság. Hát ezt a munkát az idén sem lehet abbahagyni. — Az idén három nagy feladat elvégzéséhez kértük a segítséget, — így Vincze Imre. — A baromfi szállításoknál a gépi rakodás megoldásához, ami húsz embert szabadítana fel. és ez nagy dolog. Gépesíteni kellene a szállító kocsikra a trágyafelrakást. De ilyen gépet csak dollárért vásárolhatnánk. És várjuk az ezer férőhelyes juhhodály önszellőzésének megoldását. Az országos tarifában meghatározott összegek maximumát tudnánk fizetni ezekért újítóinknak. — A gazdaság dolgozói minden év elején termelési tanácskozáson ismerik meg a soron lévő feladatokat. Előzőleg a pártszervezet tagjai fogadják el cselekvési programjukat, amelyben az is szerepel, hogy tőlünk kiszesek- től mit várnak. Nos, az idén a Radar mozgalom kiszélesítése a cél: a vedd észre, tedd szóvá, oldd meg jelszó jegyében. Mind több fiatalt bevonni a munkaversenybe, ahol a fő cél a termelékenység fokozása. És fiataljaink igyekeznek is eleget tenni a követelményeknek. A közgazdászok már vállalták, hogy kidolgozzák a gazdaság bizonylati rendszerét, mert a jelenlegi nem jó. A termelésben a döntésekhez szükséges információt mindig késve kapják a vezetők, — magyarázta a KISZ-titkár. Vélemények, javaslatok, ötletek. „Keményebben kell fellépni a lógósok ellen... Átdolgozni a prémium rendszert, hogy jobban ösztönözzön a költségek csökkentésére ...” És amit mindenki mondott: „csak egy nyelven beszélhetünk, az vezet eredményre.” Varga Viktória TOJÁS ÉS STOPPERÓRA A faluban, ahol gyerekeskedtem. negyvenötben, negyvenhat nyaráig, tojással vagy liszttel fizettünk a mozijegyért. A nagyobbak a hátunk mögö'tt, ha úgy látták, már nem jut hely nekik, ökölbe szorították a kezünk, s jót röhögtek a földre csurranó tojássárgáján és a kisgyerekek könnyein. Amikor bejött a forint, mi az't tudtuk biztosan, hogy az a kis pénzecske biztonságot ad nekünk, sorunk szerint válthatunk jegyet — egyszóval a nagyokkal szemben is megvéd bennünket. A pénzünket a legjobb helyre dug'tuk, s ha már csak klottgatya és a bőrünk volt a nyári szerelés, felvágtuk a korcot, s úgy körbe raktuk magunkat a filléreinkkel, mint Tom Tiller a vadnyugati filmekben a töíténytáskáját golyóbisokkal. Pénzt találni, akár tíz fillért is, nagy öröm volt. Egyszer a barátommal ballagtunk a falun át, ki a malomgödörhöz úszni; az egyik sarkon egy forint hevert a földön. Szétnéztünk, lát-e minket valaki. Pista komám nagy sóváran kibökte: „Ellopjuk, he?” Bólintottam. Elkölteni nem mertük, attól félve, feltűnik, akármi! is veszünk rajta. Honnan van ezeknek pénzük — zengené az egész falu. A hombár egyik repedésébe rejtettük, és többet nem beszéltünk róla. A továbbiakban nem az a tanmese kerekedik ebből az írásból, tanítsuk meg a gyerekeinket gazdálkodni, hogy a kicsit összekössük az egésszel, a ‘társadalommal. Másról bár, de mégis a pénzről lesz szó. Arról, hogy nálunk a pénz — elvileg — annak a jele, hogy valaki a munka jogán jutott hozzá, s annyihoz csupán, amennyiért valójában megdolgozott. Ha csak így kerülne pénz az emberekhez — megint- csak elvileg —, akkor mindenhol az érdemelné a legnagyobb erkölcsi megbecsülést is, aki a legtöbbet kapta. Hogy ez nincs így, arról már sokat cikkeztek, 'tanulmányokat és drámákat írtak róla, s bírósági ítéletek is tanúsítják, hogy a jogtalanul szerzett pénznek egy ideig nincs szaga. Az tehat, hogy valakinek van száz forintja, nem feltétlenül bizonyítja, hogy száz forint értékű munkát adott a társadalomnak. Nálunk csak úgy lehet felülfizetni valakit, hogy mást alulfizetnek. És gyakorlatilag ugyanez történik, ha különböző teljesítményt nyújtó emberek között egyenlős- di alapon osztják a bért, emelik a fizetést. Végső fokon ez a ‘társadalom számára végzett hasznos munka lebecsülése, melyet minden érdemtelenül kifizetett egy forint kiáltóan bizonyít. A szűkebb közösségben mindenki szeme láttára és tud’tával történik meg az igazságtalan elosztás. Ezt szóvá is teszik a bátrabbak, de az egyenlősdi ellen már „nem illik” fellépni. Mégpedig sajátságos ok miatt. Nemes gondolkodásra vall, hogy egy kollektívában a jól dolgozó emberek nem azon az áron akarnak boldogulni, hogy mások nem boldogulnak. A kollektív szellemnek ez a rossz szokássá váll, megnyilvánulása a bérezésben, sajnos, nem válik a javunkra. Mert valójában mi történik? Van, aki azért hallgat, mert bizonytalan, vajon ő megérdemelte-e a fizetést, míg a másik ‘tudja, kevesebbet adtak neki a megdolgo- zottnál, s ezért úgy találja, hogy nem érdemes igyekezni. Végül a gyengét, a lustát meg nem ösztönzi a munka javítására a „talált pénz”. S ez még a jobbik eset; a rosszabbik, ha nevet a markába. Megtörténik, hogy a pénz elosztásakor a szerény, jól dolgozó embereket tudatosan, a hallgatásukra számítva, kihagyják a béremelésből, a jutalomból, hogy a nagyszá- júakat feltétlen kielégítsék. Az elvtelenség nyilvánvaló. Sajnos, az ilyen és ehhez hasonló eseteknek, sok mindenen túl az is táptalaja, hogy a teljesítménybérezés alkalmazása a szükségesnél lassabban terjed el, s a normák tekintélyes része nem műszaki számításokon, hanem becslésen, statisztikai alapokon vagy a dolgozó és a normás megegyezésén, folyamatos alkudozásán nyugszik. Azaz: a szubjektivizmuson. Az alkalmazotti szakmák egy része pontos munkaköri leírás esetén „normázható” volna, de ahol ez felvetődik, hirtelenjében minden munkakörről szeretnék az érintettek bebizonyítani: hogy „alkotó” munkát végeznek. Nem kell munkaügyi szakembernek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a szellemi munkás is „lead” egy bizonyos teljesítményt, mely mérhető, csakhát más módon, bonyolultabb eszközökkel, és más időtényezők alapján, mint az esztergapadnál. A közös, az alapvető minden szakmában, hogy munkával méretünk meg, s emberként is ez tesz bennünket egyenlővé. Ez a szocializmus legsajátosabb törvénye. — Miután a munkánk társadalmi haszna különböző, az a „jogtalanság” következik be, hogy jövedelmünknek is egyenlőtlennek kell lennie. Jó. ha tudatában vagyunk, hogy az egyenlősdi, a teljesítményhez lazán kapcsolódó bérezés a nemzeti jövedelem pazarlásának egy sajátos formája; nem szólván arról, hogy a jól dolgozó és többre is képes emberek visszatartják a teljesítményüket, aminek végül is mindannyian kárát látjuk. Az egyenlősdi. a teljesítményeket mellőző magatartás legjobb ellenszere, ha nem úgy csinálják, mert az emberek szemléletére a helyes gyakorlat van a legnagyobb hatással. Nemzeti érdek, hogy a munka szerinti elosztás törvényének fokozottabban érvényt szerezzünk minden munkahelyen, s egy szélesebb értelemben üzem és üzem között is. Ez pedig azt jelenti, a kereseteknek jobban kell a teljesítményekhez igazodniuk és olyan munka szerinti differenciálásra van szükség, amely valóban jobb eredmények elérésére ösztönöz. Elkerülhetetlen tehát, hogy egyes emberek jövedelmének növekedése mellett másoké ne csökkenjen. Leegyszerűsítve: az a jó a társadalomnak, ha a pénz. a többletjövedelem megszerzése nehezebbé válik mindenütt. Emiatt sok mindent végig kell gondolni, illetve másképp kell alkalmazni például olyan berozsdásodott fogalmakat, mint fluktuáció, netán türzsgárdatagság. Hiszen például az, hogy valaki 20 éve dolgozik egy munkahelyen. nem érdem, ha 20 éve gyengén dolgozik. És lehet valakinek azért alacsony a keresete, mert nem érdemel többet, s nem azért, mert sokszor kifelejtették a béremelésből. Az ilyen embernek miért kellene fizetésemelést adni? Jótékonykodásból? És a béremelések szokásos esetenkénti indoklása is ismerősen hangzik, ugye? „Már ké‘t éve nem kapott; ő OTP-re vett lakást, sok a részlete; már megint adjunk néki. még azt mondják, hogy futtatjuk .. _ ». azokat érdemes anyagilag i BQIQ és erkölcsileg futtatni, akik ® tudnak futni, s hajlandók többet és keményen dolgozni a jó eredményért. Valamennyien vesztesek leszünk, ha az átlaghoz igazítjuk a tempót és a díjazást. Az időmérők pedig ne felejtsék el, hogy már elektronikus s'topperóra és nem tojás van a kezükben. Fábián Péter Szövet, vászon és kordbársony alapanyagból 25 ezer férfi szabadidő-ruhát varrnak a Fővárosi Kézműipari Vállalat tiszasülyi részlegében. A szabadidő-ruhák francia megrendelésre készülnek
