Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-23 / 45. szám

1979. február 23.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Nemcsak a kamaszok bűne

Fiatalkorúak a vádlottak padján

„... ellopták, a gyári ipari vasút mozdonyát, és kivitték a kapun egy kávéfőzőgép papírjaival. Igaz, hogy a mozdony hatszáz lóerős volt, ami egy kávéfőzőgéptől szokatlan teljesítmény, de el kell fogadni a portás védekezését is: nyolcszáz forintért nem köteles elvégezni egy. gépszakértő munkáját.”

Abszurdum, Moldova módra. A mozdony, a portás, s a lopás ténye juttatta eszembe Moldova György Gumikutya című szatirikus írását, amikor kezembe került a vasikos (250 oldalas) nyomozati anyag és az azt summázó vádirat. Lényege: nyolc szakközépiskolás a szolnoki Járműjavító üzemben töltött nyári gyakorlat idején több százezer íorint értékű műszert lopott. Kiszerelték a javításra váró mozdonyokból, és kisétáltak velük a gyárkapun.

„Sohasem nézték meg a portán a táskánkat. Ügy hallottuk, mások is vitték ...” — vallotta a fekete, göndör hajú, mokány termetű fiú a tárgyaláson.

Dóra Imrének, a vasútőr- ség parancsnokának véleménye megerősítette a diák szavait.

— Sok a ki- és bejárat az üzemben. De nemcsak kapuk vannak:, hanem sínek is'... Nehéz itt az értékekre vigyázni. Sokféle anyaggal, műszerrel, alkatrésszel dolgozunk. Több tízezer forintos értékű darabokkal, amelyek elférnék a kabátzsebben. És ha az ellenőrzés laza ... Márpedig az volt, s ez elsősorban annak a művezetőnek és csoportvezetőnek a lelkén szárad, akikre a gyerekeket bízták.

— Jóval több műszer hiányzott a mozdonyokból, mint amennyit a gyerekek elvittek.

— Igen, de nem tudtunk rájönni, hogy kik nyúltak még hozzá. Egyébként is a zavartalan munka érdekében időnként kénytelenek vagyunk a hiányzó alkatrészeket egyikmásik javításra váró mozdony műszerfalából pótolni.

— Gondolom ezt dokumentálni kell. Vagy nem?

Mindehhez talán még any- nyit, hogy két éve állnak már ezek a kifosztott műszerfalú mozdonyok félretolva a mellékvágányokon. Nem mentség, tény, hogy a gyerekek szerint a munkások is javíthatatlannak, halálra ítéltr.ek tartották ezeket a masinákat, amiből aztán arra a következtetésre jutottak, hogy akár szabad prédák is lehetnek. Kinek mi kell, viheti.

Nekik ugyan mire kellett? A tárgyalás első napjának szünetében megkérdeztük őket. A válaszok:

— Különösebben semmihez sem kellett, de úgy gondoltuk, ha van, akkor visszük.

— Műszerészek vagyunk ... Szép alkatrészek voltak ...

— Hogy értékesek, vannak közöttük, amelyek nyolcvan- ezer forintot is érnek, álmunkban sem gondoltuk. A nyomozótól tudtuk meg.

— Most már semmi sincs nálunk. Miután egyik osztálytársunk ‘ lebukott, mindent visszavittünk. A kárt megtérítettük.

Nyolcán voltak, a szolnoki Vegyipari Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola diákjai. Heten még fiatalkorúak. Közülük öt érettségi előtt áll, kettő harmadik osztályos. A szolnoki Járásbíróság ítélete szerint: bűnösek folytatólagosan, tettesként, társtettesként, bűnsegédként elkövetett lopás bűntettében. Hogy keveredtek bűnbe? Hogyan véthettek ilyen súlyosan a törvények ellen? Nem tudják ők maguk sem. de nem értik szüleik, tanáraik sem.

Zoltán, ki a legsúlyosabb büntetést — próbaidőre felfüggesztett tízhónapi szabadságvesztést —■ kapta, a diákbizottság titkára volt az osztályban. Dr. Mile Imréné, az osztályfőnöke így jellemezte: „Megbízható, szorgalmas,

példamutató, egyenes, tiszta, nyílt jellemű. Udvarias, tisztelettudó a felnőttekkel szemben. Jó képességű, becsületes ember.” Az édesanyja hasonlókat mondott a fiáról. A tárgyaláson kétségbeesetten csak azt hajtogatta, nem tudja, Zoltán hogyan vetemedhetett lopásra. Azóta is nyugtalan, ideges, nagyon bántja. A hivatásos pártfogó, ki a fiú otthonában környezettanulmányt végzett, elismerően nyilatkozott: rendezett családi élet, kellemes otthon, „ahol a fiatalkorú egészséges erkölcsi és szellemi fejlődése biztosított.” Nemcsak a Zol- tánéknál tett családlátogatása után volt a pártfogónak ez a vélieményle. Ugyanígy hangzott mind a hét környezettanulmány utolsó mondata. Igaz, hogy egyik szülőnek sem jutott eszébe megkérdezni gyerekét. mit is csinálnak az üzemben. Egyáltalán van munkájuk? Dolgoznak? Így aztán sejtelmük sem volt arról, hogy mi történt a nyári gyakorlaton. Zoli úgy véli: „Egy hét alatt tettem tönkre az életemet.”

— Senki sem figyelmeztette magukat, hogy még a kimustráltnak látszó gépekhez sem nyúlhatnak?

— Nagy általánosságban beszéltek a társadalmi tulajdon védelméről, az üzem területén lévő értékekről. De ugyanakkor arra is figyelmeztettek bennünket, hogy a holmiainkat ne rakjuk csak úgy le, mert könnyen lába kelhet.

És mit mondanak azok, akiknek a felügyeletére bízták a diákokat? (Töredékek a vallomásaikból.) Mátrahe- gyi Tamás művezető: „Balesetvédelmi oktatásban részesültek\ ismertettük velük a munkarendet, az üzem területén a közlekedési szabályokat, megmondtuk, hogy abból a teremből ahová beosztották őket, engedély nélkül nem mehetnek el. Kollegáim nem panaszkodtak, hogy el- csellengenének mellőlük a gyerekek.” Csömör József főművezető: „Tíz gyerek került az osztályunkra. Az első nap mindent elmondtam nekik. Tájékoztattam őket a baleset- és tűzvédelemről, az üzem rendjéről. Ezekután nagyon csodálkoztam, hogy éppen azokkal történt ilyesmi, akiket hozzánk osztottak be.”

A szakközépiskola igazga27.

A beszéd után MacAreck úr a következő javaslatot tette:

1. A cég vezetősége hat hónapig teljhatalommal ruházza fel;

2. az új igazgatónak joga lesz saját ár- és eladási politikát folytatni, és joga lesz kivonni a már az üzletben lévő árut is;

3. az ideiglenes vezető megszerzi a megfelelő eszközöket a termelés fenntartása érdekében;

4. fenntartja magának azt a jogot, hogy olyan reklám- hadjáratot folytasson, amelyet jónak és szükségesnek vél, hogy a cég áruját a piacon bevezesse;

5. MacAreck úr három évig megkapja a jelenlegi ár és az általa megállapított ár közötti különbség felét;

6. MacAreck úr teljes anyagi felelősséget vállal minden cselekedetéért a hat hónap alatt, amíg egy személyben vezeti a céget.

tója, Szűcs Gyula is csodálkozott. Nemcsak azért, hogy a diákjai loptak.

— Megdöbbentett a hír, amit nem az üzemtől tudtam meg. Július 9-én befejeződött a nyári gyakorlat, de minket nem értesítettek. Sőt. Szeptemberben (két hónappal a történtek után) kaptuk meg a gyerekek úgynevezett igazolólapjait az üzemtől. Majdnem kivétel nélkül mindegyikről azt írták, hogy érdeklődő, szorgalmas, magatartása kifogástalan, tisztelettudó, egyszóval, hogy kiváló fiú. Arról, hogy bűncselekmény, súlyos törvénysértés történt, egy szó sem volt.

Az igazgató határozottan kijelentette, hogy diákjait ezekután sem tartja bűnözőnek. „De az az érzésem, hogy sok diákunk úgy látja, bocsánatos bűn a közös vagyonhoz nyúlni. Legalábbis nem túl nagy bűn.” Egyébként ugyanaz volt a véleménye, mint dr. Boros Ottó rendőr-alezredesnek, a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetőjének: A gyerekek a felnőttekről vesznek példát! A kialakulatlan egyéniségű kamaszok kontroll nélkül jóra, rosszra egyaránt fogékonyak. Hogy milyen emberré válnak, az a környezetükön, a felnőtteken múlik, akik a nyolc fiatal esetében sem háríthatják el magukról a felelősséget.

De a vádlottak padján csak a fiatalok ültek. Egyelőre csak őket vonták felelősségre, és büntették meg. A bíróságon négytől tíz hónapig terjedő szabadságvesztésre ítélték őket — próbaidőre felfüggesztve. A szakközépiskola nevelőtestülete a fegyelmi eljárást lezárta, úgy döntött, hogy a nyolc tanuló csak a következő tanévben, évismétléssel folytathatja tanulmányait.

Nehéz helyzetben voltak, akik arra hivatottak, hogy felelősségre vonják, megbüntessék őket. Inkább egy életre szóló figyelmeztetésnek szánták a szankciót, mintsem olyan büntetésnek, amely a legkritikusabb korban derékba törheti életüket. Bíznak abban, hogy vétkük majdan egy kamaszkori botlás rossz emlékévé zsugorodik, és soha többé nem ismétlődik meg.

A cég vezetősége hosszú vita után elfogadta a feltételeket. Tulajdonképpen nem volt más választásuk.

Mégis amikor látták a megbízott igazgató első húzásait, akik arra szavaztak, hogy adják kezére a céget, sajnálták lépésüket. Ezek az első utasítások furcsák voltak. MacAreck úr mindenekelőtt kivonta a forgalomból a konzervet és áron alul eladta egy dél-amerikai cégnek. Megparancsolta azt is, hogy makulatúrának adjanak el minden régi feliratos csomagoló papírt. Helyettük másokat rendelt, a legjobb grafikusoknál. Az új csomagoló papíron nagy betűkkel az állt: „Fehér lazac”, aztán egy stilizált lazac, amint a vízesés előtt a magasba szökken. Még az eddigi formáját is megváltoztatta a doboznak. Az új drágább volt, de sokkal szebb.

Ezf követően a New York-i tőkés megparancsolta, hogy a maximumra fokozzák a termelést. Mégsem adtak el egyetlen dobozzal sem. Mind

Kovács Katalin

Edfgey Mister

MacAreck

FORDÍTOTTA: | IVlpf'Pl BÁBA MIHÁLY

Az utolsó órában vagyunk

flgrártörténeti emlékeink

TMKTOR-TARUT: KÍSZlTElTÉK 1 SZOCIMISIII BRIGÁDOK

Georgikon major múzeum Keszthelyen

Az első magyar gyártmányú izzófejes Hoffer-traktor 1924-ből

Elkészült a Mezőgazdasági Múzeum új működési szabályzata, s amit a kívülállók is tapasztalhattak: 1978- ban a lajosmizsei tanyamúzeummal bővült működési köre, továbá előkészítés alatt . áll Békéscsabán a gabona- termesztést és -feldolgozást bemutató múzeum is. Valószínűleg szűkebb körben ismert az a három minisztérium — kulturális, építésügyi, s MÉM-tárca — által kibocsátott rendelet, ami a 42/1977. (XII. 8.) számot viseli, s amelynek lényege a jelentős agrártörténeti emlékek fokozottabb védelme, nyilvántartásba vétele.

Hol is tartanak ezzel a számbavétellel? — kopogtattam be a kérdéssel a Vaj da- hunyad várába, pontosabban annak másába, a városligeti tó partján. Vagyis a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, amelynek főigazgató-helyettese, Molnár István, s több munkatársa szívélyesen állt rendelkezésemre.

— Múzeumunknak hét vidéki múzeuma is van: — A keszthelyi Georgikon majormúzeum, ahol most van folyamatban egy rekonstrukció, a kalocsai fűszerpaprika- múzeum, a sümegi lószerszámmúzeum, a tolcsvai borászati múzeum, a lipicai lovak történetét szemléltető szilvásváradi múzeum, a lajosmizsei tanyamúzeum, a szécsényi vadászati múzeum, s a készülő békéscsabai ga- bonatörténeti múzeum. Vannak ezenfelül jelentős gyűjtemények, mint például a MÉM Műszaki Intézetében, Gödöllőn található. 32 traktort fölsorakoztató erőgépgyűjtemény, javarészt a 20-as évekből származó gépek bemutatója. Hasonló ehhez a kétegyházi gyűjtemény,

amely a h elyi szakmunkás- képző intézet munkája eredményeként működik, s bővül. A Mezőgazdasági Múzeum baráti köreinek is vannak szép gyűjteményei továbbá: a vépi szakmunkás- képző iskolának néprajzi ösz- szeállítása dicsérendő, de a felsővadászi, dégi, cecei, soroksári kör is példásan ügyködik, akárcsak a keszthelyi, a békési. Az elmúlt év végén vettük át a kalocsai volt érseki uradalom magtárát, amit egyelőre még az állami gazdaság használ, de már készül a terv tavasszal kezdődő felújítására. Eldőlt, hogy a fűszerpaprika-múzeumot ide telepítjük át.

Molnár István a jó példák között említette a Kiskunhalasi Állami Gazdaságot, amelynek szocialista brigádjai öszegyűjtötték a legkülönbözőbb korú traktorokat, s a tajói kerületben szabadtéri kiállítást rendeztek belőlük. Tudomásom szerint azonban eleddig a kétegyházi gépgyűjtemény az, amelynek már országos híre van. Mi látható ott? Egyebek közt az amerikai Ford gyár 1924-ből való terméke, a Fordson 20 jelű-elnevezésű traktor, a hasonló korú Mc Cormick 20 traktor, aztán T—'25-ös MÁ- VAG-traktor, a Hoffer-gyár termékei; a HSCS 20—22, az R—35-ös és a G—35-ös izzófejes traktorok — mindent összevetvén 1922-től 1960-ig ad áttekintést a magyar mezőgazdaságban használatos

erőgépekről a kétegyházi gyűjtemény.

Általában jellemző, hogy mind a gépek, mind az építmények témakörében gyakori a malom. A Gabona Tröszt egyébként évek óta gyűjti az iparág tárgyi emlékeit, s már 1978 nyarán megnyitották a Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat Soroksári úti telepén a magyar malomi par múltját áttekintő kiállítást. Szakkörökben legalább is köztudomású, hogy malomiparunk azt a szerepkört töltötte be hazánkban, mint amit a textilipar Angliában. Talán említessék meg közülük a Széchenyi alapította Pesti József Hengermalom Társaság, amely először alkalmazott hengerszéket, s amelynek öntőműhelyét a svájci származású Ganz Ábrahám vezette. Mechwart András karikás hengerszékét pedig már a budapesti Ganz-gyárból indították a malomipart világszerte forradalmasító útjára. Kezdetibb stádiumban van még az épületek — kúriák, kastélyok, magtárak számbavétele.

Akad tehát buzgalom egyfelől — de nemtörődömség is, másfelől. A Mezőgazdasági Múzeum felhívásaira olykor olyan válaszok érkeznek a helyi tanácsoktól, hogy volna ugyan mit megmutatni, de fotót küldeni nem tudnak, nem lévén fényképészük .. . Egyvalami pedig bizonyos: az utolsó órában vagyunk agrártörténeti emlékeink összegyűjtéséhez és méltó megőrzéséhez.

— K. N. —

a gyár raktárába került, és onnan küldték a saját nagykereskedelmi üzletükbe —, amely miríden állam fővárosában és nagyobb városaiban volt. A cég vezetősége és a felügyelő bizottság tagjai kénytelenek voltak elismerni, hogy szó ami szó, ennek a „diktátornak” nem rossz a fantáziája. Nem számolt a költségekkel sem. Bár sem a hal, sem az íz, látszatra semmit sem változott, ez az elegáns csomagolás sokkal tetszetősebbé tette.

Végül, amikor már elegendőt gyártottak, elkövetkezett az új vezető utolsó csapása. Hatalmas reklámot csaptak a napilapokban és az időszaki kiadványokban, a rádióban, és a televízióban, a hirdetőoszlopokon és az autóbuszokon. Speciális játékokat — kis fehér lazacokat — osztogattak a gyerekeknek ingyen az üzletekben és az áruházakban — és mindegyiken ez a jelmondat volt: „A MI LAZACUNK A LEGJOBB. MERT SOHASEM VÖRÖSÖDIK.”

E gigantikus reklámhadjárat megkezdésének napján a fehér lazacos dobozok megjelentek minden élelmiszer- üzletben. Az ára sokkal magasabb volt. mint a cég régebbi terméke. Sőt, magasabb volt á konkurrens cég termékénél is. /

Az eredményre nem kellett sokáig várni. Két héttel később a körzeti nagykereskedelmi vállalatok új szállítmányokat kértek. A raktárak hamar kiürültek. A gyár három műszakban kezdett dolgozni. Az egész Alaszkában felvásárolták a halat és speciális prémiumokat állapítottak meg a halászoknak, akik a legjobb eredményeket érték el. Igaz, a reklámakciót kissé csökkentették, de továbbra is mindenütt lehetett találkozni ezzel a felirattal: „a mi lazacunk a legjobb, mert sohasem vörösödik”.

A konkurrens cégek követelték a levételét. Más cégek véleménye szerint ez a mondat a vevőben azt az érzést keltette, hogy a többi lazac húsa is fehér, csak a feldolgozás alatt nyer különös színt. Ezért ezt „becstelen konkurenciának” nevezték. Az Egyesült Államokban az ilyesmit nagyon szigorúan pénzbírsággal büntetik.

Mister MacAreck határozottan visszautasította a konkurrens cég követelését, hogy hagyja abba eddigi reklám- tevékenységét. Hosszan tartó pereskedésre került sor, ami az alaszkai gyár győzelmével ért véget. Az ügyvédei bebizonyították, hogy ezek a szavak: „sohasem vörösödik”, nem jelentik azt, hogy más cégek termékei rosszak. Az ügyes halbiológusok megállapították, hogy mielőtt a kis lazacok elérnék a megfelelő nagyságot, ugyanolyan fehér a húsuk, mint más halaknak. Csak akkor lesz rózsaszínű, ha meghaladta azt a bizonyos nagyságot. És éppen eddig az időszakig — bizohyítofták a védők — vonatkozik a jelszó „a mi lazacunk a legjobb, ginért sohasem vörösödik”. így a cég felmentő ítéletet kapott és elutasították a konkurrencia által követelt kártérítést.

— És mindez hogyan végződött? — kérdeztem Heniót,

amikor megszakította elbeszélését.

— A céget nem egy fél, hanem majdnem másfél évig vezettem. Nem tudtam korábban visszalépni, mert nem akartak engedni. Amikor a konszern már a saját lábán állt, megszöktem Alaszkából, vissza az Egyesült Államokba, ahol melegebb az éghajlat. Istenem! Mennyit sóvárogtam én ott, a Yukon folyó partján! Ha télen köpött az ember, hallatszott a csat- tanása. Mire a nyál leért a földre, jéggé fagyott. Nem sokat segített ott a bunda. Amikor jöttek a nagyobb hidegek, olyan ötven fokosak, a dolgozószobámba vitettem a heverőmet, és hetekig nem mozdultam ki. A hőséget jól bírom, de a hideghez sohasem tudtam hozzászokni.

— És a céggel az elszámolás?

— A vezetőség és a felügyelő bizottság taejai nagyon becsületes és szolid emberek voltak. Csak kissé balkezesek és nem volt megfelelő tapasztalatuk egy olyan nagy gyár vezetésében. Nagyon rendesen számoltak el velem. Visszatérítettek mindent, amit én fektettem be. saját jószántukból magas fizetést ítéltek meg, amíg ott dolgozom, aztán a megállapodás szerint három évig fizették a magas tantiémet. Amikor elköszöntem tőlük, köszöntő levelet és magas prémiumot adtak, amit jótékonysági célra ajándékoztam Alaszkában.

— Nagyon szép gesztus volt a részedről.

(Folytatjuk)