Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-22 / 44. szám

1979. február 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Sínre szerelt reflektorok, fényszabályozó kapcsoló, klímaberendezés Villamossági cikkek bemutatója, szakmai ankét Szolnokon Szolnok megyében először rendezett cikkeiből bemuta­tót, tartott szakmai ankétot a budapesti RAVILL Nagy­kereskedelmi Vállalat. Teg­nap, a kétnapos találkozó el­ső napján, a szolnoki Ságvári Endre Szakszervezeti Műve­lődési Központ színháztermé­ben a kiskereskedelmi válla­latok szakembereit tájékoz­tatták a vállalat által forgal­mazott híradástechnikai, erősáramú háztartási, világí­tástechnikai áruk választéká­ról, az új termékekről. Az évenként 5 milliárd fo­rint értéket forgalmazó nagy­kereskedelmi vállalat Pest, Nógrád, Komárom megye, valamint Budapest üzleteinek ellátása mellett szeretne Szolnok megyében is nagyobb áruválasztékot biztosítani vil­lamossági cikkekből. A kereskedő-vásárló talál­kozón számos újdonsággal is­merkedhetnek meg az érdek­lődők. ötletesen, a mai la­káskultúra igényeihez tervez­ték a sínrendszeres, variálha­tó lámpaegyüttest, amelyre tetszés szerinti számú, formá­jú falikar rögzíthető. Az áramvezető sínek behálózhat­ják akár az egész lakást, egy­szerű csatlakozóval bárhol felszerelhető rájuk a reflek­tor. Az Egyesült Izzó termékei az úgynevezett keményüveg izzók, amelyek 100 és 150 watt teljesítményűek és tu­lajdonságaiknál fogva sza­badban, párás, csapadékos időjárás esetén is megbízha­tóak. A hangulatos — a vásárló ízlése szerint variálható — porcelán és mozaik hátterű falilámpákkal sem találkoz­hattunk még a megye szak­üzleteiben, a bemutatón ezek is nagy sikert arattak. Űj tí- -pusú foglalatok is láthatók a termékbemutatón. A Contak- ta által gyártott kettős szi­getelésű, magas hőnek is el­lenálló, és alumínium fogla­latok felkeltették az érdeklő­dők figyelmét. Lakásokban, munkahelye-' ken egyaránt hasznosítható a fényszabályozó-kapcsoló, amely elforgatással erősíti il­letve csökkenti a fényt. A le­mezjátszók, a rádiók, a tele­víziók és a magnetofonok kellékei mellett — a barká­csolók örömére — különféle egységcsomagokat, régi gyárt­mányú elektromos készülé­kekhez garnitúrákat is össze­állítottak, ajánlanak. A forrasztópákák, a jelző­lámpák, az autó- villamossá­gi cikkek „szomszédságában” a jászberényi Hűtőgépgyár irodai klímaberendezései is megtalálhatók. A szakmai ankét és bemu­tató ma folytatódik, ezúttal a vállalatok, az üzemek és a szövetkezetek szakembereit hívták meg. — t. szűcs — A vezetőképző tanfolyam hallgatói a megyében Tegnap délelőtt az MSZMP Politikai Főiskola vezetőkép­ző tanfolyamának hallgatói érkeztek Szobrok m egyéb a A vendégeket az oktatási igazgatóságon Szűcs János, az MSZMP megyei bizottsá- •gának titkára fogadta, és tartott tájékoztatót a megyei pártbizottság irányító mun­kájának tapasztalatairól, kü­lönös tekintettel a gazdaság- politikai munka szervezésére, segítésére, ellenőrzésére. A tájékoztatót konzultációs be­szélgetés követte. A tanfolyam hallgatói ez­után Jászberénybe látogat­tak. a Kossuth Termelőszö­vetkezetbe, ahol a gazdaság pártvezetősége gazdaságszer­vező munkájának tapaszta­lataival ismerkedtek. Részt vettek üzemlátogatáson is, megnézték a közös gazdaság tízezer sertés feldolgozására készült húsüzemét. A vezető­képző tanfolyam hallgatói az esti órákban utaztak vissza Budapestre. Az egészségügyi integrációról Kórházak és rendelőinté­zetek integrációjának tapasz­talatait összegezte tegnapi ülésén az országgyűlés szo­ciális és egészségügyi bizott­sága. Az integrációs albizott­ság jelentése leszögezi: hogy a rendelők, rendelőintézetek és kórházak egységesítése, to­vábbfejlesztése mindenütt megtörtént, s a következő időszakban tartalommal, gyó­gyító erő még jobb kihasz­nálásával kell megtölteni a jó szervezeti kereteket. A beton lentről érkezik (Tudósítónktól) A Beton- és Vasbetonipari Művek gyárai közül elsőként a szolnokiban valósul meg — minden gyártóhajóban és üzemben — a felső pályás betonellátás. A jelenlegi szállítási gondokról, az új módszerekről, annak előnyei­ről adott felvilágosítást dr. Ádámosi György, a gyár mű­szaki! igazgatóhelyettese. — Ha korszerűsítésre kerül sor, nyilvánvaló, a régivel gondok, problémák vannak. Hogyan fest jelenleg a be­tonszállítás helyzete, és mi­lyen hátrányai, problémái vannak? — Kezdetben a betongyári keverőkben elkészített betont elektromos targoncákkal szállítottuk a munkahelyek­re, tehát a „házgyárba” és az egyéb termékeket előál­lító részlegekbe. Ezek azon­ban nem bírták a terhelést, magas volt a meghibásodá­sok száma. Szükségmegoldás­ként dömpereket alakítottunk át a feladatok ellátására. Billentős teherhordójuk he­lyére kerültek a konténerek, mind a mai napig ezek dol­goznak. A szállítás közbeni rázkódástól a konténerek szájnyílásán keresztül kifo­lyik a beton finom elegyének nagy hányada. Ez több év alatt tetemes anyagvesztesé­get okoz. Emellett a zárt csarnokokban a munkagépek kipufogó gázai mérgezik a levegőt, nagymértékű a zaj. Kicsit eltúlozva, már csak az volna elavultabb, ha az em­berek a hátukon cipelnék az anyagot. — Mi a lényege az új szál­lítási módnak, s milyen vál­tozásokat hoz? — Fő része egy felső sín­pálya, amelyen szállítókocsik közlekednek. A keverők ál­tal „mixelt” beton ezekbe ömlik, és elektromos úton irányítva a kocsik a felhasz­nálás helyére juttatják az anyagot. Felbecsülhetetlen előnyük: gyorsabb, ponto­sabb lesz a szállítás, nincs le­vegőszennyeződés és mini­mális a baj. Nem utolsósor­ban élőmunkát takarítunk meg vele, és ez nekünk egy­általán nem mindegy, hiszen egy-egy munkás közel egy­millió forintot termel évente. — Mikor élvezhetők majd a fenti előnyök, azaz hol tar­tanak a konkrét megvalósí­tásban? — A tervek és berendezé­sek egy részét a finn Parték cég szállítja. Másik résziét a vezérigazgatóság műszaki­fejlesztési főosztálya és gyá­runk műszaki kollektívája közösen készítette el. Az el­képzeléseket legutóbbi finn­országi utunkon egyeztettük partnereinkkel, ők jóvá is hagyták őket. A berendezé­sek, két betonszállító kocsi, a fordítópad, az automatika és a vezérlés már meg is ér­keztek a baráti államból. Az építési terveket, az ütemezést úgy alakítottuk, hogy a mun­kát ne zavarja. A felső pá­lyás betonellátás megvalósí­tására a Szolnok megyei ÁÉV-vel, s a Gép- és Felvonó Szerelő Vállalattal kötünk szerződést. Ezzel egyidőben sor kerül a régi betohgyár re­konstrukciójára is. L. J. Kapacitásának felső határán termel, de az igényeknek mindössze 40 százalékát képes kielégíteni hordóival a kisújszállási MEZŐGÉP gyáregység. Ebben az évben 220 ezer darab acélhordót kell átadniuk a szőnyi Olajfinomító és a Tiszai Vegyikombinát1 részére (K. I.) NEB-VIZSGÁLATOK A MEGYÉBEN A fogyasztók érdekvédelme, a szolgáltatások színvonala „Először is tisztáznunk kell egy félreértést.” Ezzel kezdte a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, amikor a tavalyi vizsgálataikról és az idei programjukról tájékoztatott. Ügy vélte, hogy elöljáróban azt a tévhitet kell eloszlatnia, amely szerint a népi ellenőrzési bizottságok egyfajta „panaszirodák”, s ezért vannak, hogy elfogulatlanságuk garanciájával tárgyi­lagosán kivizsgálják a bejelentéseket, panaszokat, kibogozzák, kinek van igaza, ki mulasztott, vétett, eldöntsék, milyen fó­rumon vagy éppen hatóságnál kezdeményezzék a felelősségre vonást. Információk országos döntésekhez Igaz, hogy mindez beletar­tozik tevékenységi körükbe — az állampolgárok ügyeit nagy felelősséggel intézik —, de a tavaly végzett vizsgála­tok dokumentumai is bizo­nyítják, hogy ez munkájuk­nak csak egy töredéke. Az el­múlt évben például a megyei NEB és kilenc területi bizott­sága összesen 45 úgynevezett nagy átfogó témát vizsgált a megye 553 vállalatánál, szö­vetkezeténél, intézményénél, üzemegységénél, több mint 1400 társadalmi munkatárs bevonásával. A népi ellenő­rök között mindössze nyolc­vanöt foglalkozott bejelenté­sekkel, panaszokkal, ame­lyeknek kivizsgálása összesen 277 napot vett igénybe. Az át­fogó gazdasági- és társada­lompolitikai kérdések vizsgá­latára fordított idő ugyanak­kor — valamennyi népi elle­nőr munkáját figyelembe vé­ve —, több volt 5 ezer 300 napnál. Az arány önmagáért beszél. Nemegyszer megyei vagy országos szintű döntés előkészítéséhez nyújtanak vizsgálataikkal értékes infor­mációt. Hatékonyság, gazdaságos­ság, a fogyasztók érdekvédel­me, a lakossági szolgáltatá­sok színvonala '— ebből a nagy körből választották vizs­gálataik témáit tavaly és az idén is. Az elmúlt évben töb­bek között annak jártak a vé­És folytathatnánk tovább vizsgálataik sorát. A kiraga­dott példákkal a népi elle­nőrzési bizottságok munkájá­nak fontosságát csupán érzé­keltetni lehet. Mindehhez még annyit, hogy az ellenőr­zéseik, vizsgálataik során szerzett észrevételeik, követ­keztetéseik nem az irattára­kat gyarapítják, hanem el­jutnak az érdekeltekhez, akik — néhány kivétellel — meg­szívlelik a népi ellenőrzési bizottságok bíráló észrevéte­leit, figyelembe veszik segí­tő szándékú javaslatait. Egy- egy témára utóvizsgálat for­májában visszatérve maguk is meggyőződnek munkájuk hatásáról. Az idei első vizsgálatuk most februárban épp egy gére, hogy miért nincs össz­hangban a tejtermelés a fel­dolgozással, hogy a fogyasz­tók jogos kifogásainak mi a forrása? Megállapították, hogy korszerűtlen a feldolgo­zó hálózat a megyében, ke­vés a tejüzem, kifogásolható a minőség, a csomagolás és a tejtermékek reklámozása. Megvizsgálták a megyében a javító- és karbantartó szol­gáltatás helyzetét, amelynek fejlődési üteme lassúbb an­nál, mint ahogyan azt a ter­vekben megfogalmazták. Fel­térképezték néhány városunk köztisztaságát. Akkor lapunk­ban is megírtuk, hogy több kifogásolni, mint dicsérniva- lójuk volt a népi ellenőrök­nek. Nagy érdeklődést váltott ki a gyermekétkeztetésről készült vizsgálati anyag is. Néhány nagyobb vállalatnál, szövetkezetnél megnézték, hogy a termelés bővítésére, korszerűsítésére fordított fo­rintok megtérülnek-e úgy, ahogyan azt tervezték. Meg­győződtek arról, hogy milyen a vagyonvédelem a különbö­ző típusú szövetkezetekben. Vizsgálták az újítómozgal­mat, kíváncsiak voltak, hol, hogyan ösztönzik és teszik érdekeltté a dolgozókat ab­ban, hogy. jó ötleteiket újítás­ként dolgozzák fel, és mi a gazdasági hasznuk az elfo­gadott újításoknak. ilyen utóvizsgálat. Tavaly már ellenőrizték, hogy a kon­vertálható export árualapok bővítésére biztosított 45 mil­liárd forint hitel terhére vál­lalt kötelezettségeiket az érintett gazdaságok teljesí­tik-e. Most négy városi és a megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság tagjai arról győződ­nek meg, hogy a vizsgálatot követően hozott intézkedé­seknek volt-e foganatjuk. A megye valamennyi Népi Ellenőrzési Bizottsága be­kapcsolódik abba az átfogó vizsgálatba, amelynek során arra keresnek választ, hogyan gazdálkodnak a vállalatok a dollár elszámolású import­anyagokkal. Érvényesül-e az ésszerű takarékosság? A kül­kereskedelmi cégek piackuta­tásai, ajánlatai és beszerzési gyakorlata biztosítja-e a fo­lyamatos (ugyanakkor devi­zatakarékos) anyagellátást? Vizsgálódási területeik lesz­nek ebben az évben a mező- gazdasági termelési rendsze­rek. Szeretnék megtalálni azokat az okokat, amelyek megakadályozzák a rendsze­rek hatékonyabb működését, a bevált technológiák széle­sebb körű elterjedését és hasznosítását. Másik, igen nagy érdeklődésre számot tartó vizsgálatuk a közműve­lődésről szóló törvény végre­hajtásának tapasztalatait summázza majd. Elsősorban a művelődési intézmények munkája kerül „terítékre”. A művelődési központok mód­szertani segítségére éppúgy kíváncsiak, mint az alkalmi műsoros rendezvények szín­vonalára, a kiscsoportok, szakkörök, klubok tevékeny­ségére. Egyszóval mindarra, amit a kulturált szórakozás, a szakmai, a politikai, az ál­talános műveltség fejlesztése érdekében a művelődés szak­emberei tesznek. A kör még tovább bővül A megye négy kedvezőtlen adottságú termelőszövetkeze­tét is felkeresik az idén a né­pi ellenőrök. Azt kutatják, milyen intézkedéseket tettek a felügyeleti és érdekképvise­leti szervek, és mit tettek ma­guk a szövetkezeti vezetők a fejlesztési lehetőségek jobb kihasználása érdekében. A háztáji és a kisegítő gazda­ságok árutermelésének vizs­gálatát is tervezik, mert úgy vélik, hogy még mindig nem hasznosítják ésszerűen a zárt kereteket, a nagyüzemi mű­velésre alkalmatlan földterü­leteket, hogy joggal kifogá­solható a takarmány, a nö­vényvédőszer- és műtrágya­ellátás, a háztáji termékek felvásárlása is. Az idei munkatervükben szerepel a belső ellenőrzés vizsgálata a tanácsoknál, az egészségügy, az oktatás, a közművelődés dolgozóinak béremelése. Elsősorban arra szeretnének választ kapni, hogy a bérrendezésnek mi­lyen hatása volt a munka­erőellátásra, életkörülménye­ik alakulására, a szakmai színvonal növelésére, esetleg hol okozott béraránytalansá­gokat. bérfeszültségeket. Ezek a legjelentősebb vizs­gálatok, amelyek a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ez évi munkatervében szerepel­nek. Természetesen ez a kör még tovább bővül majd a já­rási-városi népi ellenőrzési bizottságok idei programjá­val, amelyek márciusban alakulnak ki véglegesen. K. K. Segítő szándékú javaslatok A gyár Span-Deck üzemrészében már felső pályás rendszerű betonszállitás van, az év végéig minden munkaterületen ilyen berendezés működik majd

Next

/
Oldalképek
Tartalom