Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-03 / 28. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 3. Megkezdődött Berlinben a Béke Világtanács rendkívüli ülése Hazaérkezett Libanonból a népfront küldöttsége Sarlós István nyilatkozata Kommentárunk Felelősség ■ ■■ rr f ■ a lovoert n z NDK fővárosában megkezdődött a Béke Világtanács háromna­pos rendkívüli ülése. Elég egy pillantást vetni a nem­zetközi helyzetre ahhoz, hogy megállapíthassuk: bősége­sen van mivel foglalkoznia ezekben a nem akármilyen napokban a nemzetközi bé­kemozgalom vezérkarának. Az ülésszakra olyan hely­zetben került sor,.amelyre az a jellemző, hogy — mint er­re Leonyid Brezsnyevnek az ülésszakhoz küldött távirata rámutatott — „az enyhülés folyamata az utóbbi időben érezhetően lelassult”. A vi­lág számos pontján megfi­gyelhető a hidegháborús kö­rök összehangolt propaganda- kampánya, amely régóta is­mert rágalmakat ismétel „a szovjet fenyegetésről” és más szocialista országok, jelenleg elsősorban Vietnam, „expan­zív törekvéseiről”. Ennek a tudatosan keltett ködfüg­gönynek a leple alatt ugyan­akkor nyugati részről a tör­ténelem legnagyobb szabású fegyverkezési vágtája folyik, soha nem látott magasságo­kat ért el mind az amerikai, mind az össz-atlanti katonai költségvetés. Ilyen helyzetben létkérdés az emberiség jövőjéért érzett felelősséggel rámutatni az imperialista propaganda ve­szélyességére, mindenekelőtt arra, miyen célokat szolgál­nak ezek a szólamok. A fel­adat fontosságát csak aláhúz­za a kínai—amerikai megbe­szélések egyértelműen szov­jetellenes, hidegháborús alap­hangja, amelyre a TASZSZ szovjet hírügynökség már kommentárban reagált. H azánk tíztagú delegá­ciója — mint erre a küldöttség vezetője nyilatkozatában rámutatott —, arra törekszik, hogy elő­segítse 1979-re a gazdag és hatékony akcióprogram ki­dolgozását. Magyarország — a szocialista testvérnépek képviselőivel együtt — más fórumokon is aktívan küzd a leszerelésért és az enyhülé­sért. Mi is társszerzői va­gyunk például annak a genfi leszerelési bizottság elé ter­jesztett javaslatnak, amely hosszabb távon minden nuk­leáris fegyver gyártásának betiltásáért, a készletek foko­zatos csökkentéséért, majd teljes megsemmisítéséért száll síkra. Teng Hsziao-ping washing­toni tartózkodása idején olyan kijelentéseket tett, amelyek — minit joggal ál­lapította meg a Guardin — messze túllépték a „diplo­máciai udvariasság kereteit” — írja a TASZSZ szovjet hírügynökség washingtoni tudósítója, a látogatás vissz­hangját összefoglalva. A kínai miniszterelnök­helyettes „háborús gócnak” nevezte a Szovjetuniót, „egy- iségasi, kemény akciókat” sürgetett ellene. Ezek a ki­jelentések nem valahol a ku­lisszák mögött hangzottak el, hanem a kongresszusban megtartott megbeszélésein, hivatalos fogadásokon, sajtó- értekezleteken. Az amerikai sajtó hangsú­lyozza: a kínai vezető indí­tékai nyilvánvalóak: „Szov­jetellenes jelleget adni a lá­togatásnak”. És mint a Wa­shington Post megjegyezte: Teng Washingtont egysze­rűen „szovjetellenes fogatba akarja kényszeríteni”. Az Egyesült Államokban feltűnt, hogy Teng Hsziao-ping tola­(Folytatás az 1. oldalról.) zetközi viszonyokban sajná­latos módon keverednek a pozitív és negatív vonások. Azt mindenesetre megelége­déssel állapíthatjuk meg. hogy az elmúlt években az enyhülés jelentős pozitív vál­tozásokhoz vezetett. Az első­sorban Európában' tapasztal­ható, s a békeerők ereje kö­vetkeztében az enyhülés meghatározó tendenciája a világpolitikának — hangoz­tatta, s kiemelte a Varsói Szerződés moszkvai nyilat­kozatának fontosságát, amely „realizmusa és konstruktivi- tása következtében elősegíti hogy jelentős előrehaladás történjék a béke útján. Honecker aláhúzta a Viet­nam és Kambodzsa, az af­rikai népek, a palesztin nép és más harcoló népek iránti Khomeininek immár Te­heránban is megismételt kö­vetelése ellenére, a Baktiar- kormány nem hajlandó le­mondani. Ezt a kormányfő ismét leszögezte csütörtök esti nyilatkozatában, amelyet az egyik francia rádióállo­másnak adott. Az iráni miniszterelnök de­rűlátóan ítélte meg az or­szág politikai helyzetét és ismét jelezte, hogy kész tár­gyalni a vallási-politikai el­lenzék vezetőjével. Baktiar lekicsinylőén nyi­latkozott a Khomeini zászla­ja alatt kibontakozott tömeg- mozgalomról. Azt hangoztat­ta, hogy „az ajatollah és nagyhangú hívei valójában nem tudják, mit akarnak”. A jielenlegi kormányról ez­zel szemben azt állította, hogy „nemzeti-demokrata jellegű”. A vallási vezető tanács­adói úgy nyilatkoztak, hogy Khomeini esetleg már ma megalakítja iszlám ellenkor­mányát. A washingtoni külügymi­nisztérium csütörtökön óva­tosan reagált Khomeini éle­sen Amerika-ellenes nyilat­kozataira. Hodding Carter, a State Department szóvivő­je mindössze annyit mon­dott, hogy a kormány nyo­mon követi az iráni fejle­ményeket és aggódik az ame­rikai állampolgárok bizton­ságáért. Nem tervezik azon­ban az Iránban maradt 5000 kodó módon megpróbálta ki­oktatni az amerikai kor­mányt, hogy milyen külpoli­tikát folytasson. Feltűnt az is, hogy egyes kijelentéseivel lényegében Carter pozícióit igyekezett aláásni, aki kiáll a hadászati támadó fegyver- rendszerek korlátozásáról szóló új szerződés megkö­tése mellett. Amerikai részről nem ke­vés nyilatkozat hangzott el Teng Hsziao-ping látogatása kapcsán. Ezekből azonban nem tűnik ki, mi az ameri­kai kormány véleménye a Fehér Ház vendégének uszí­tó kijelentéseiről, az enyhü­lési politika befeketítéséről, a fegyverkezési hajsza meg­fékezését célzó erőfeszítések elleni rágalmakról, s arról, hogy Teng „a Szovjetunió ellen egységes front létre­hozását” sürgette. Mindez magyarázatra szo­rul. Az amerikai fél nyilat­kozatai szerint ugyanis a Teng Hsziao-pinggel folyta­tott tárgyalásokon kiderült, hogy a két fél előtt „sok közös távlat áll”. szolidaritás fontosságát, majd rámutatott: a 30. születés­napját ünneplő NDK, amely megalakulása órájától a bé­ke. az antifasizmus, a huma­nitás, a haladás és a népek megértése szellemében lép fel, a Szovjetunió és a többi szocialista ország oldalán a jövőben is minden erejével ebben a szellemben tevékeny­kedik. A BVT ülését számos állam- és kormányfő, pártvezető és más politikus üdvözölte, Leo­nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége elnökének üzenetét nagy tapstól kísérve Jevge- nyij Fjodorov akadémikus, a szovjet békebizottság elnök- helyettese olvasta fel. A Béke Világtanács rend­kívüli ülése pénteken dél­amerikai tömeges hazatelepí­tését. Megfigyelők emlékez­tetnek rá. hogy tavaly októ­berben még 45 000 amerikai tartózkodiott Iránban. A nemzeti front és Kho­meini között teljes az egyet­értés abban, hogy népszava­záson kell dönteni Irán új államformájáról — jelentette ki Karim Szandzsabi, a pol­gári ellenzék politikai veze­tője. Szandzsabi pénteken nyilatkozott a sajtónak Kho­meininek a teheráni bazár­negyed egy iszlám iskolából átalakított főhadiszállásán. A polgári politikus már csü- törökön este megkezdte ta­nácskozásait Khomeinivel. Khomeini ajatollah. a val­lási-politikai ellenzék vezé­re szombaton reggel sajtóér­tekezletet tart — közölték a főpap környzetében. Jelez­ték, hogy ezen „fontos poli­tikai döntéseket jelent be”. MOSZKVA Befejeződtek a szovjet— román külügyminiszteri tár­gyalások pénteken Moszkvá­ban. Stefan Andrei, a Ro­mán Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizott­ságának póttagja, a Román Szocialista Köztársaság kül­ügyminisztere a szovjet kor­mány meghívására hétfőtől tartózkodott hivatalos láto­gatáson a Szovjetunióban. HANOI A vietnami külügyminisz­térium jegyzékben tiltakozott Kína hanoi nagykövetségénél az elmúlt napokban végre hajtott határprovokációk miatt. A VSZK külügymi nisztériuma a leghatározot­tabban tiltakozik a kínai provokációk miatt és követe­li: a kínai hatóságok bocsás­után „Az élet nevében — vessenek véget a tömegpusztí­tó fegyvereknek — fejeződ­jék be a fegyverkezési ver­seny” jelszó jegyében meg­kezdte az általános vitát az enyhülés és a leszerelés alap­kérdéseiről, a tömegpusztító fegyverek elleni harc új fel­adatairól. s a neutronbomba elleni világméretű kampány további erősítését szolgáló akcióprogram kidolgozására. A Béke Világtanács szá­mára javasolt feladatok kö­zül a legfontosabbak a nuk­leáris fegyverek minden tí­pusának gyártása elleni küz­delem, a SALT—2 és min­den más leszerelési tárgya­lás sikeres befejezése mellet­ti fellépés, valamint a lesze­relési világértekezlet össze­hívására vonatozó szovjet javaslat támogatása. Az iráni fővárosban pén­teken is folytatódtak a felvo­nulások. A kormányellenes tömegmegmozdulások egyik központja ezúttal is a tehe­ráni egyetem környéke volt. Khomeini ajatollah vissza­térése a száműzetésből a diktatúra, az elnyomás, a korrupció és a diszkriminá­ció korszakának végét je­lenti — hangoztatja Irán ál­landó EŰSTSZ-képviseletének nyilatkozata. A vallási veze­tőnek azt tanácsolták, hogy ne intézzen kihívást Baktiar miniszterelnök ellen. Kho­meini azonban már első te­heráni beszédében a minisz­terelnök lemondását köve­telte — írja a The Washing­ton Post, amely szerint Kho­meininek ezek a nyilatkoza­tai előre jelzik a kormány és az ellenzék várható heves összecsapásait. sanak szabadon az összes el­rabolt személyt, térítsék meg a vietnami területen okozott károkat és haladéktalanul szüntessék be véres cselek­ményeiket. PHNOM PENH A Pol Pot-féle rádióadó kambodzsai harci jelentései minden alapot nélkülöznek, kategorikusan visszautasítha­tok — így tájékoztatták mérv­adó kambodzsai források az MTI tudósítóját Ho Si Minh városban. Elmondották: a főváros, Phnom Penh körül semmifé­le harc nem folyik. Harc nem volt. A forradalmi erők szét­verték a Pol Pót—leng Sary- hadsereget. Már csak kisebb csoportok garázdálkodnak, s igyekeznek megzavarni a la­kosság életét. Tegnap hazaérkezett Bej­rútból a Hazafias Népfront Országos Tanácsának kül­döttsége. A delegáció Sarlós Istvánnak, az MSZMP Poli­tikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának vezeté­sével Jasszer Arafatnak, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizott­sága elnökének meghívására tett hivatalos látogatást Li­banonban. Sarlós István hazaérkezése után a Ferihegyi repülőtéren nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Iroda munkatársá­nak. — Jasszer Arafattal és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizott­ságának több képviselőjévei. valamint a Libanoni Kom­munista Párt vezetőivel foly­tatott megbeszéléseink során véleményt cseréltünk a kö­zel-keleti térséget érintő kér­désekről. A magyar nép vál­tozatlan szolidaritásáról biz­tosítottuk igazságos harcában a palesztínai arab népet, s a térség más haladó erőit. Az együttműködés érdekében egy öt évre szóló, valamint az idei segítségnyújtást rög­zítő szerződést írtunk alá. Március 4-én legfelsőbb tanácsi választásokat tarta­nak a Szovjeturfióban. Ebből az alkalomból a Szovjetunió Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottsága felhívással fordult az ország lakosságá­hoz. A választásoíkra olyan idő­szakban kerül sor, amikor a szovjet nép jelentős sikere­ket ér el a termelő munká­ban. A dinamikusan fejlődő szovjet ipar az 1974—1978 közötti esztendőkben 1,4-szer termelt többet, mint a meg­előző ötéves tervidőszakban. Töretlenül fejlődik a me­zőgazdaság is, amely nagy sikert ért el 1978-ban, ami­kor rekord mennyiségű, 235 millió tonna gabonát takarí­tott be. A szocialista termelés el­sőrendű célja a szovjet em­berek növekvő anyagi és kul­turális igényeinek kielégíté­se, a legutóbbi választások óta eltelt időszakban a la­kosság egy főre jutó reáljö- vedielme 20 százalékkal nőtt. Sandro Pertini olasz köz- társasági elnök pénteken be­fejezte a kormányválság megoldását szolgáló konzul­tációit. Pénteken a legna­gyobb olasz pártok vezetői­vel tanácskozott. Megbeszé­lésük után Craxi szocialista főtitkár kijelentette, hogy nem tartaná időszerűnek egy „technokrata-kormány” ala­kítását. Az OKP delegációjában Berlingueren kívül részt vett Luigi Longo pártelnök is. Berlinguer újságírók előtt a kereszténydemokrata pártra hárította a felelősséget a par­lamenti többség felbomlásá­Strasbourg Megverték és kirabolták Strasbourgban csütörtökön este Willibald Pahr osztrák külügyminisztert. Pahr éppen sétára indult szállodájából, amikor két fiatalember ugrott elé, és ütni kezdte. Négy fo­gát kiverték, a szeme bevér- zett, a májára is kapott egy ütést, majd a két támadó Megállapodtunk a politikai, az anyagi és az erkölcsi tá­mogatás formáiban, valamint abban, hogy 1979-ben egye­bek között palesztínai ösz­töndíjasokat fogadunk a ma­gyar egyetemeken és főisko­lákon és szakmai segítséget is nyújtunk. — Látogatásunk során a Libanonban működő palesz­tínai kórházak, üzemek, isko­lák közül is felkerestünk né­hányat. A tapasztalataink is megerősítették, hogy a pa­lesztínai arab nép tudatosan készül alapvető nemzeti jo­gának elérésére, az önálló, független palesztínai állam megteremtésére. Ennek érde­kében különösen nagy súlyt helyeznek a fiatalok tanítá­sára, képzésére. — A tárgyalások, a szemé­lyes tapasztalatok egyaránt arról vallottak, hogy a pa­lesztínai arab nép saját iö- vőjének tudatos formálását összekapcsolja a haladó arab erők, mindenekelőtt a Szi­lárdság Frontja egységének erősítésével. Ez ai politika fontos tényezője a közel-ke­leti térség jövőjének — mon­dotta befejezésül Sarlós Ist­ván. A munkások és alkalmazot­tak átlagkeresete 19, a kol- hozparasztoké 26 százalékkal magasabb, mint öt évvel ez­előtt. A hatalmas méretű lakásépítés keretében 54 mil­lió állampolgár költözött új lakásba. Az SZKP KB felhívásában ismételten leszögezi: a párt legfontosabb külpolitikai cél­kitűzése az, hogy biztosítsa a kommunista társadalom épí­téséhez a békés feltételeket. A szovjet párt és kormány kitartóan és sikeresen foly­tatja az SZKP XXV. kong­resszusán elfogadott béke­program megvalósítását. Választási felhívásának be­fejező részében a Szovjet­unió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága méltatja a szocialista országok együtt­működését, megerősíti £zt a szándékát, hogy a jövőben is erősíteni kívánja a nemzet­közi kommunista mozgalom egységét, és támogatni fogja a nemzeti-felszabadító moz­galmakat. ért, a kormányválságért és a társadalmi-gazdasági gondok elhanyagolásáért. Súlyosnak nevezte az újabb terrorhul­lámot, amely első ízben sújt le nyíltan munkásokra, szak- szervezeti aktivistákra. Benigno Zaccagnini ke­reszténydemokrata főtitkár, akit Pertini utolsónak foga­dott. megismételte, hogy párt­ja elutasíja az OKP bevo­nását a kormányba. Olaszországban pénteken kétórás általános sztrájkot tartottak tiltakozásul a ke­reszténydemokraták gazda­ságpolitikája ellen. Pahr irataival és a nála levő nagy menyiségű pénzzel el­tűnt. A rablókat nem sikerült eddig megtalálni. Pahr csütörtökön délután az Európa tanács tanácskozó gyűlésében mondott beszé­det, s ebből az alkalomból tartózkodott Strasbourgban, TflSZSZ-vélemény az amerikai—kínai tárgyalásokról „Túllépték a diplomáciai udvariasság kereteit” A Baktiar-kormány nem hajlandó lemondani Ma fontos döntések várhatók Khomeini ajatollah teheráni főhadiszállásának erkélyén hívei körében {Telefotó -KS) érkezett flz SZKP KB választási felhívása Konzultációk az olasz kormányválságról Kétórás általános sztrájk Megverték és kirabolták az osztrák külügyminisztert

Next

/
Oldalképek
Tartalom