Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-02 / 27. szám

1979. február 2.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Hetvenkét évesen is kitartó szorgalommal hajtja korongját jászladányi műhelyében Panyik János fazekasmester, a mezőtúri Bee* r Balázs egykori tanítványa. Kemencébe kerülnek a

tejesköcsögök

Filmet veszünk,

Amikor kijövünk a moziból, élménnyel gazdagabban vagy némi hiányérzettel, esetleg elégedetlenséggel, művészi vagy esztétikai szempontokat vitatva, általában nem jut eszükbe, hogy a film nem csak a múzsák egyik legfiatalabb gyermeke, hanem - bár ez illúziórombolóan hangzik - üzlet is. A filmforgalmazásnak igen szerteágazó és sokféle szempontja van, a lehetőségeket meghatározza a kereslet, a kínálat, a divat és az igény, a változó és igen szeszélyes Ízlés.

Dijakat ajánlott a megyei tanács

A megye gazdasági életének fejlesztésében, szellemi életének gyarapításában, az egészséges, művelt szocialista gondolkodású közéleti embertípus kialakításában önzetlenül és nagy aktivitással kifejtett tevékenység elismerésére a megyei tanács legutóbbi ülése a következő díjak alapítását határozta el:

A Szolnok megyei Tanács nagydíja; a Szolnok megyei Tanács gazdaságfejlesztési díja, a Szolnok megyei Tanács alkotói díja; a Szolnok megyei Tanács Durst János- díja, a Szolnok megyei Tanács művészeti díja, a Szolnok megyei Tanács közművelődési díja, a Szolnok megyei Tanács pedagógiai díja.

A Szolnok megyei Tanács nagydíjának adományozásával nyolcezer, a a többiével öt-ötezer forint jutalom jár.

A nagydíjat, a gazdaságfejlesztést, valamint a köz- művelődési díjat augusztus 20. alkalmából, az alkotói díjat április 4-én, a pedagógiai díjat a pedagógus napon, a Durst János-díjat június X-én (Semmelweis Ignác születésének évfordulóján), a művészeti díjat pedig a november 7-i ünnepségen adják át. A megyei tanács végrehaitó bizottsága kivételesen más alkalommal is adományozhat kitüntető díjat.

Beszédjavitás

óvodában,

iskolában

Sok a beszédhibás kisgyerek, a felmérések szerint az alsótagozatosok közül minden ötödik, hatodik nem beszél tisztán. Az iskolába kerülő minden negyedik gyereknél tapasztalható beszédhiba. A leggyakoribb a pö- szeség, s ezen belül is az úgynevezett szigmatizmus: az sz, z, c, illetve az s, zs, cs hangok hibás ejtése. Viszonylag gyakori a hadarás és a dadogás is.

A szakemberek a közelmúltban áttekintették a logopédiai ellátás helyzetét. Megállapították, hogy az új iskolai tantervek bevezetésével, ,a beszédművelés előtérbe kerülésével nő a beszédjavítás jelentősége. A logopédusok ezért elsősorban az óvodásokat és a kisiskolásokat szűrik ki folyamatosan, és beszédjavító csoportokban foglalkoznak velük.

Jellemző, hogy a 40-es évek második felében az országban mindössze négy beszéd- javító szakember működött, számuk tíz évvel ezelőtt sem érte el a negyedszázat. Ma 110 intézményben — nevelő- otthonban, gyógypedagógiai és általános iskolában — 261 logopédus tevékenykedik.

Hazánkban évente kétszáz film kerül a mozik műsorára. Ezek közül általában 20—25 a hazai produkció, 80—90 a szocialista, 75—80 pedig a nyugati országokból vásárolt alkotás. A filmátvételi bizottság munkájában a Kulturális Minisztérium Filmfőigazgatóságának, a Hungarofilm Vállalatok képviselői, valamint kritikusok és filmesztéták vesznek részt. A szocialista országok évente kétszer, a Szovjetunió háromszor hívja meg szakértőinket, hogy bemutassák filmtermésüket. A nyugati filmeket pedig általában a San Sebastian-i filmfesztiválon, évente egyszer Rómában és egyszer Párizsban, az angol és amerikai produkciókat Londonban tekintik meg, de talán a legnagyobb választási lehetőséget az évenként megrendezésre kerülő milánói filmvásár biztosítja, ahol szinte valamennyi nyugati ország felvonultatja filmjei színe- javát. De itthon is van filmátvétel, egy-egy alkotás körül vita támad, s a bizottság nem tud a helyszínen dönteni, ez esetben kérnek egy kópiát, hogy idehaza több tagú zsűri döntsön a vásárlásról.

Ezek után következik a jogos kérdés. Vajon milyen szempontotk szerint veszik át a filmeket, s milyen anyagi feltételek mellett? A nyugati filmek vásárlásánál döntő, hogy haladó szelleműek legyenek, társadalombírálatukkal, hangvételükkel és művészi kifejezési eszközükkel felkeltsék az érdeklődést, s nyugatról vásárolják a köny- nyű-szórakoztató filmek jelentős hányadát, mivel ez a műfaj a szocialista országok filmgyártásában — minket is beleértve — igen elenyésző.

A szocialista országokkal történt megállapodás alapján a filmek árait az illető országok mozihálózatának nagyságához és nézőközönségének számához viszonyítva állapítják meg, így például a Szovjetuniótól tizenkét és félszer annyit kapunk egy filmért — s ez igen előnyös —, mint amenyit mi fizetünk egy szovjet filmért. A nyugati árak elég borsosak, mivel a kapósabb olasz és francia filmeket amerikai cégek forgalmazzák, de meghatározza

az árakat a külföldi siker is, ami viszont nem garancia arra, hogy nálunk megismétlődik. Olykor nem is a valutakeretünk határozza meg egy-egy film átvételét, hanem az a megfontolás, hogv az ilyen vásárlások felvernék a többi film árát is. S hogy megtérülnek-e a nyugati filmek árai? Erre egyetlen a válasz: mind a Hungarofilm, mind pedig a Mokép dotált vállalat, így az állam vállalja a kockázatot.

Tavaly kétségtelenül legnagyobb sikert az Abba együttesről készült film aratta, s idén előreláthatólag azok előtt a mozik előtt állnak majd végeláthatatlan sorok, melyekben a „Csillagok háborúja” című tudományosfantasztikus filmet vetítik. Nyugaton ez a sci-fi — az utóbbi évek egyik legnagyobb kasszasikere — teljesen lázba hozta a közönséget.

Az eddigi tapasztalatok alapján az egyik legvonzóbb műfaj a western. A „Volt egyszer egy vadnyugat” például mindent elsöprő siker volt filmszínházainkban. Mi számít sikernek és mi a bukás? Egymillió néző nálunk például már szenzációszámba megy, de félmillió még tisztes érdeklődésnek számít, a százötven-kétszázezres látogatottság jelenti a bukást, persze ez műfajtól is függ.

A. T.

r

Úttörőcsapatok és iskolák

Eredményesebb együttműködést a nevelésben

Új rendszer

szerint szervezték meg

vezetők képzését. A tartalmában, szervezetében és módszereiben is megváltozott képzési forma megvalósítását sokféle ok tette indokolttá, amelyek között az egyik meghatározó az új oktatásinevelési tervek bevezetése. Az új dokumentumok az eddiginél is nagyobb szerepet szánnak az úttörőmozgalomnak a diákok nevelésében. A növekvő feladatok maradéktalan ellátása érdekében indult ősszel megyénkben is az úttörővezetők képzése, amely négy tanácskozásból, egy kéthetes csillebérci tanfolyamból és nyári tábori gyakorlatból áll. Végül a résztvevők záródolgozatot írnak a mozgalmi munka kérdéseiről. A megyeszékhelyi tapasztalatcsere célja az úttörőmozgalmi ismeretek szint- rehozása, javítása.

A csapatvezetők felkészültsége különböző, hiszen nem azonos a mozgalomban eltöltött idejük sem. Akad közöttük olyan, aki már 10—15 éve tölti be iskolájában ezt a tisztséget, másokat frissen választottak meg tavaly. A cserélődésből is adódik, hogy csapatvezetőink nyolcvan százaléka vett részt eddig központi továbbképzésen Csillebércen. Bár az utóbbi években egyre körültekintőbben választják meg a csapatvezető tanárokat, még mindig előfordulnak szélsőséges esetek. Nem egy iskolában — ahol nem vállalja senki ezt a tisztséget — a pályakezdő fiatalra bízzák az úttörőcsapat vezetését. Neki pedig se gyakorlata, s elméleti ismerete se nagyon van. hiszen a főiskolákon eléggé elhanyagolt terület az úttörőmunkára való felkészítés. A tapasztalatok szerint a pedagógusok körében olykor vitát eredményez a csapatvezetői munka, a mozgalom jelenlegi gyakorlati megvalósulása. Sokan úgy vélekednek, hogy az úttörőmozgalom nem segíti kellően, a lehetőségek arányában az oktató-nevelő munkát.

Mások azt kifogásolják, hogy bármelyik diák úttörő lehet, ha teljesítette a próbát. Mindegy, ha utána megbukik, vagy nem a legjobb képességei szerint dolgozik, kizárás csak a legritkább esetben fordul elő. Megyénkben az általános iskolások 96 százaléka úttörő, illetve kisdobos, nem egy oktatási intézményben pedig százszázalékos a szervezettség.

Az iskolaigazgatók sem mindenütt egyformán tudják segíteni az úttörőcsapatot. Rendelet írja elő, hogy tanulónként, tanévenként húsz forintot kell az úttörőcsapat rendelkezésére bocsájtani a költségvetésből. Ennek ellenére sok helyen, mert jobban kell a pénz másra, „lefaragnak” az amúgy sem túl nagy összegből. A mozgalmi munka anyagi» tárgyi feltétele szinte ahány iskola, annyiféle. A 124 úttörőcsapat közül hetvenkilencnek van úttörőszobája, némelyiket társadalmi munkában alakították ki a szülők, diákok. Az iskola vezetői persze nemcsak anyagilag támogathatnák az úttörőcsapatot —bár egyik oktatási intézmény sem dúskál pénzben —, hanem erkölcsileg is. Néhol azonban még ez is elmarad.

A csapatvezetőket nem egy

— főleg kisebb — községben csak „mellékszereplőnek” tekintik a település vezetői is. Gyakran előfordul, hogy amikor az úttörőmozgalomról tanácskoznak, a csapatvezetőt meg sem hívják, s ha valamilyen ünnepségre úttörőket kérnek — az iskola igazgatójával tárgyalnak.

Sokan mondják, hogy „az is bolond, aki ilyen körülmények között úttörőcsapat-vezető lesz”. De mégis lesznek, s többségük lelkiismeretesen, lelkesen végzi munkáját

— mégha a tantestületben sokan „őrültnek” is nézik őket. A gyerekek szeretetén kívül megszállottság kell ehhez a munkához — vallják.

és az iskola együttműködésében az igazgató és a csapatvezető ' kapcsolata a meghatározó. A tapasztalatok szerint, ahol jó ez a kapcsolat, ott az úttörő- csapat nagy szerepet játszik az iskola oktató-nevelő munkájában. De számos helyen több fontos kérdésben sok a javítanivaló. Az úttörővezetők újfajta képzése remélhetőleg ezen a területen is előbbre lépést hoz. A tanácskozásokon, tanfolyamokon tisztázódnak a csapatvezetők jogai és kötelességei, hasznos ismeretekre tesznek szert a kezdők is. S ezek birtokában eredményesebben valósíthatják meg feladataikat a csapatvezetők s az úttörőcsapatok is a nevelő iskolában.

T. G.

A csapat

Edfgey Mister

MacAreck

FORDÍTOTTA: ■ ■Q| BÁBA MIHÁLY wAidiWi

9.

Másnap, a reggeli órákban, a szerény papírüzlet előtt egy elegáns autó állt meg. Sötétkék libériába öltözött inas fürgén ugrott ki a kocsiból és szolgálatkészen nyitotta ki a hátsó ajtót. Elsőként a fiatalember lépett ki a kocsiból, aki tegnap levélpapírt vásárolt. Teljes tisztelettel várt, amíg ki nem szállt a kocsiból a magas, sovány férfi. Aztán mindketten Tomlison úr üzlete felé lépkedtek. A fiatalember bemutatta ismerősét:

— íme, Menuhin úr. Nagy érdeklődést tanúsít a hegedű iránt és meg akarja tekinteni. De meg lehet-e tenni, hogy senki se zavarjon bennünket?

Az üzlettulajdonos bólintott. Bezárta a bejárati ajtót, és kiakasztotta a „Zárva” feliratú táblát, azután mindkét urat behívta a szobába. Kinyitotta a páncélszekrény ajtaját, kivette a hegedűt és óvatosan az íróasztalra tette. A nagy művész kibontotta a flanell-pokrócból és nagyon részletesen megszemlélte. Zsebéből nagyítót vett elő és így vizsgálta meg a fa állapotát, az apró erek hálózatát,

mely néhány helyen behálózta a hegedűt.

— Igen — mormogta —, kétségtelen, hogy eredeti. Mégis megnézzük, milyen a hangja.

Kezébe vette a hegedűt és egy variációt kezdett el rajta játszani. A fiatalember igazi csodálkozással hallgatta melódiát. Tomlinson úr, aki nem nagyon értett a zenéhez, igyekezett a legnagyobb érdeklődést tanúsító ábrázatot magára ölteni. Végül Yehudi Menuhin abbahagyta a hegedülést, félretette a hangszert és azt mondta:

— Nagyszerű hegedű! Milyen hangja van! Kezdetben gyanítottam — tette hozzá a fiatalemberhez fordulva, — hogy ön túloz, de látom, hogy egyáltalán nem ragadta el a hév, amikor erről a hangszerről beszélt. Az első szem- pillantásra felismerte. Gratulálok a felfedezéshez!

A fiatalember szinte elpirult, amikor meghallotta a dicséretet. Szerényen megjegyezte, hogy a hegedű művészi nyakának kidolgozása keltette fel a figyelmét.

Yehudi Menuhin ismét megvizsgálta a hegedűt és a kereskedőhöz fordulva megjegyezte:

— Mennyit kér ezért a hangszerért?

— Ez a hegedű nem eladó válaszolt Tomlinson úr.

— Senki, vágy legalábbis majdnem senki nem ad a világon annyit önnek ezért, mint amennyit én adhatok. Kérem, döntsön, és határozza meg az összeget.

A kereskedő arcán határozott ingadozás látszott:

—• löszintén megmondom, — mondta a nagy művész — tizenötezer fontot fizethetek érte, egy fonttal sem többet. Nem szokásom alkudozni, és nem is akarom önt kihasználni. Ismétlem, úgy vélem, ennyit senki nem ad érte.

Tomlinson úr letörölte a gyöngyöző verítéket. De továbbra is hallgatott.

Menuhin egy elegáns pénztárcát vett elő a zsebéből. Kinyitotta és elővett három új bankjegyet, három ezer fontos bankjegyet. Az asztalra tette, és azt mondta:

— Önök, angolok, mindent csekk-könyv segítségével vesznek és adnak, de nálunk készpénzzel fizetnek és én is készpénzt kérek mindig. Nincs nálam a teljes összeg, tehát javaslom, adok háromezer iont előleget, délután elhozom a többit — a tizenkétezret —, és akkor elviszem a hegedűt. Csak azt kérem, az üzletkötés maradjon közöttünk. Az ön számára is jobb, ha kevesen tudnak róla. A hegedű nincs leltározva?

Tomlinson úr nem tudott szólni. Az előtte lévő bankjegyeket nézte, és csak bólintott.

— Bocsánat mester, hogy közbeszólok — szólt a fiatalember —, de ön délután a Buckingham Palotába hivatalos, a királyi család magánkoncertjére, később meg csak annyi ideje lesz, hogy átöltözzön és pihenjen egy keveset a filharmóniai fellépése előtt.

Tomlinson úr már olvasta a mai lapokat. Minden lap lelkesedéssel írt Menuhin tegnapi korcertjéről, a „Times” pedig közölte azt a megtisztelő hírt is, hogy a hegedűművészt meghívták a királyi udvarba. A nagy művész bólintott, és azt mondta:

— Valóban! Teljesen megfeledkeztem erről a látogatásról. Kár, hogy egyik koncertemen sem lesz velem ez a hegedű. De, valóban, igaza van. Nem tudom ma előkészíteni a pénzt és elhozni. Azt javaslom tehát, hogy a többit holnap reggel fizetem ugyanabban az időben. Tehát, mister Tomlison beleegyezik az ügy ilyen lebonyolításába?

A kereskedő beleegyezett és egy levélpapír után nyúlt, hogy elismervényt adjon az összegről, de a hegedűművész legyintett:

— Nem szükséges elismervény. Eljövök holnap, leteszem a pénzt, fogom a hegedűt és az ügy el van intézve. Még, ha meggondolná is magát uram, akkor sem megyünk a bíróságra. Egyszerűen visszaadja a pénzemet és kész. Nem fogok nagyon neheztelni, bár nagyon szeretném ezt a hegedűt.

Tomlinson úr ismét kifejezte beleegyezését, Menuhin viszont közvetítőjéhez fordult:

— önnek sohasem fogom elfelejteni szolgálatát. Esküszöm, valahányszor Angliába jövök, mindig játszhat majd ezen a hegedűn. Mint zenész, nagyon is megértem, micsoda nagyszerű élvezet megfelelő hangszerrel koncertezni. Nos, megyünk? A viszontlátásra, mister Tomlinson.

(FOLYTATJUK)