Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-02 / 27. szám
1979. február 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A tavalyi Budapesti Nemzetközi Vásáron is nagy sikerrel bemutatott kábelvédelmi berendezés kétféle típusából 540-et gyártanak az idén a jászberényi Műszeripari Szövetkezetben. A teljes mennyiséget a Szovjetunióba exportálják, ebből a termékükből 90 millió forint árbevételt terveztek 1979-re (T. F.) A KGST ÉS MAGYARORSZÁG D fogyasztók javára újabb cikkek az egyes országokban, rövid időn belül a partnereknél is lehetett azokat vásárolni. Más kérdés azonban, hogy a dinamikus termelésnövekedés és forgalombővülés ellenére vannak olyan, baráti országokból származó importtermékek, amelyekből szívesen vásárolnának többet a jelenlegi mennyiségeknél. Ilyen például a személygépkocsi vagy az automata mosógép, sztereó rádió. (Személygépkocsiból például a közösség országaiban 1977-ben összesen kétmilliót állítottak elő. Hazánk mintegy százezer Ladát, Trabantot, Polski Fiatot, Dáciát és Moszkvicsot importált partnereitől. Hiába volt igény nagyobb mennyiségek behozatalára az egyik vagy másik korszerű cikkből, az exportőrök nem tudtak többet szállítani a minden piacon jól értékesíthető termékekből. Hasonló a helyzet jőnéhány magyar könnyűipari, élelmiszeripari és egyéb fogyasztási cikk esetében is.) Jogos a szakemberek felvetése, hogy ezek a problémák gyorsabban megoldódhatnának, ha a korábbi években több gondot fordítottak volna a szocialista országok a_ fogyasztási cikkek gyártására a tudatos munkamegosztás fejlesztésére. Miközben a kereskedelmi együttműködésben látványosan előreléptek, a termelési kapcsolatok építése elmaradt a lehetőségektől. Kedvezfi példák Kedvező példa — igaz kevés — természetesen ezen a területen is akad. A személy- gépkocsi előállításában — főleg a Ladáknál és a Polski Fiatoknál — az érdekelt országok között sokoldalú kooperáció van a részegységek és alkatrészek gyártásában. Az élelmiszeripar területén az egyik legfigyelemreméltóbb kezdeményezés a borszakosítási egyezmény, amely 1985-ig érvényes. A részt vevő országok előre egyeztették milyen mennyiségű bort kívánnak importálni a partnerektől — köztük hazánktól is. Lényeges az is, hogy megállapodtak a kiszerelésben is — tehát, hogy mennyit exportálunk palackokban, mennyit hordókban. Ez a szerződés előnyös a termelő országoknak, hiszen biztos elhelyezési piacokra építhetik terveiket. Kedvező olyan szempontból is, hogy a vevők igényének megfelelően felkészülhet a palackozó-kapacitás bővítésére. Az importőrök számára kedvező, mert pontosan tudják, hogy az adott években milyen meny- nyiséggel számolhatnak. A textil- és konfekcióiparban többéves múltra tekint vissza a várható divat közös elemzése, meghatározása. Az itt kidolgozott irányzatok hozzásegítik az egyes országok termelővállalatait ahhoz, hogy folyamatosan, a vevők igényéhez tudjanak igazodni. A fogyasztók nyeresége: gazdagabb lesz az üzletekben a választék, többféle modell közül választhatnak. Felszámolják az elmaradást Megtették az első lépéseket a bútoriparban is a szocialista országok szorosabb együttműködése érdekében. A bútorvasalások a termelés bővítése óta mindenütt komoly gondot jelentettek, amit csak tőkés országokból származó importtal lehetett megoldani. A kidolgozott javaslatok szerint, amelyeknek valóra váltása megkezdődött, az érdekelt országok szako- soktak a legkeresettebb típusok előállítására, és már megkezdődött ezekből a termelés is. A következő időszakban sok, és előreláthatólag nem könnyű feladatot kell megoldani, hogy gyors ütemben felszámolják a fogyasztási cikkek termelésében a gyártásszakosítás gyengeségéből származó elmaradást. A korszerű munkamegosztásnak megfelelő együttműködésre valamennyi területen sok lehetőség van. Az élelmiszer- iparban például az egyik megoldásra váró probléma a húsáruk töltéséhez szükséges korszerű fehérje-alapanyagú csomagolóanyag. A könnyűiparban ugyancsak valamennyi KGST-országot érdekli és érinti a textilipari alapanyaggyártás megnyugtató megoldása. Ezeknek a programoknak — és természetesen másoknak is — kimunkálását gyorsítja majd az elfogadás előtt álló. a fogyasztási cikkek termeléséről szóló célprogram. A nagyszabású terv valóra váltásában Magyarország is érdekelt. Faragó András VÉGE A hazai kirakatokat nézegetve a baráti országok termékeinek gazdag kínálata köszön vissza ránk. A szovjet órák, porszívók, televíziók, az NDK háztartási gépek, konyhafelszerelési eszközök, a lengyel, a bolgár zöldség-gyümölcs- konzervek, a csehszlovák háztartási felszerelések — hogy csak néhányat említsünk — a mindennapos életünk természetes, megszokott árui közül. Ha egyik-másik cikket átmenetileg nem lehet kapni, bizony azokat a hiánycikkek között tartjuk számon. De ez fordítva is igaz. A moszkvai, berlini, prágai, varsói áruházakban, szaküzletekben sok és szép magyar áruval lehet találkozni, amelyek már régóta elnyerték a vásárlók bizalmát. Szívesen vásárolják A sokrétű választék arra utal: a szocialista országokban az elmúlt harminc esztendőben sokat tettek az úgynevezett „B” szektor fejlesztése érdekében. Csak néhány jellemző adat. 1950-ben a KGST-országok gépipara még csak minimális mértékben gyártott tartós fogyasztási cikkeket. Hűtőszekrényből mindössze 10 ezer darab készült. Óráiból 3 milliót bocsátottak ki az üzemek. A személygépkocsi-gyártás pedig összesen 97 ezer autóval „büszkélkedett”, 1977 vé^én pedig a szocialista közösség országaiban 8,5 millió hűtő- szekrényt, tízmillió televízió- készüléket, 42 millió karórát állítottak elő. A gazdag választék másrészt viszont azt igazolja, az országok közötti kereskedelem lépést tartott a termelés bővülésével. Vagyis, ahogy megjelentek az egyre Ülést tartott az SZMT elnöksége Ösztönző hitelek a gazdaságosság javítására flz MNB elnökének sajtótájékoztatója Tegnap délelőtt tartotta soros ülését az SZMT elnöksége. Tárgyalt többek között az SZMT 1978. évi pénzügyi gazdálkodásának helyzetéről, a főbb tapasztalatokról, az 1979. évi feladatokról. E témában kiegészítő jelentést tett a testületnek az SZMT számvizsgáló bizottsága 1978- ban tartott ellenőrzéseinek tapasztalatairól. Az elnökség állást foglalt abban, hogy az egész évre szóló és jóváhagyott költségvetéshez takarékossági feladattervet kell készíteni. Ugyancsak a testület tegnapi ülésén szerepelt napirenden két jelentés, amelyek a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ és az SZMT könyvtár 1978. évi munkájának főbb tapasztalatairól, idei feladatairól szóltak. A jelentéseket az elnökség kiegészítésekkel, újabb tennivalók meghatározásával elfogadta. A Magyar Nemzeti Bank az idén elsősorban a gazdaságos termékszerkezet kialakítását, jövedelmező termékek termelését segíti hitelekkel — mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Tímár Mátyás, az MNB elnöke. Az év folyamán összesen legfeljebb 26 milliárd forint hitelt nyújthat a bank beruházásokra. Az iparban, az élelmiszeriparban és az építőiparban a korábban aláírt hitelszerződések idei folyósítása nagviá- ból már kimeríti a hitellehetőségeket, új hitelszerződések megkötésére csak kivételes esetekben kerülhet sor. A mezőgazdaságban, a közlekedésben és a kereskedelemben kisebb ugyan a bank előzetes elkötelezettsége, a lehetőségek azonban itt is szűkösebbek a tavalyinál. Csak azokhoz a fejlesztésekhez nyújthatnak hitelt, amelyek a szigorúbb követelmények alapján a népgazdaság egyensúlyi helyzetét, a gazdaságos termékszerkezet kialakítását segítik. A kormány lehetővé teszi, hogy az exportfejlesztésre szánt 45 milliárd forintos hitelkeretet (amely már kimerült) 1980-ig 6—10 milliárd forinttal felemeljék. Ebből a keretből az idén főként olyan fejlesztéseket segítenek, amelyek legkésőbb 1980 végéig üzembe helyezhetők és legalább 1981-től többlet árualapot szolgáltatnak exportra. Elsősorban a kisebb és a közepes vállalatoktól várják a hitelpályázatot, mivel nem lehet szó nagy építkezéssel járó, hosszabb idejű fejlesztésekről. Olyan gépi berendezések üzembe helyezését szorgalmazza a bank, amelyek lehetővé teszik a minden piacon exportképes áruk gazdaságos termelését. Az exporthitelek egyik lényeges, új feltétele, hogy a vállalati befektetés a tiszta devizabevételből a korábbi öt év helyett három év alatt megtérüljön. Állóvizek Jászfényszarun Több valóságos és egy képletes állóvízről van szó. A Kállai Éva utca végén öreg szivattyú köhécsel, gumicsizmás férfiak sürgölődnek körülötte. Az utca fele vízben áll, a járdán kérgesre száradt az iszap, minha néhány órája dühös folyó robogott volna végig a házak között. ÖEz persze képtelenség, hiszen a legközelebbi élő víz, a Zagyva, legalább három kilométernyire távolabb folyik. Szemüveges fiatalember toporog a járdán, a bemutatkozás után kiderül, ő Farkas István, a helyi Béke Termelőszövetkezet öntözési ágazatvezetője, a szivattyúzás irányítója. — Honnan került ide a víz? — Az utóbbi napokban lehullott csapadék rekedt meg az úton — mondja Farkas István, a hangjában nem titkolt bosszúsággal. Aztán kérdezés nélkül folytatja. — Az egész amiatt van, hogy kedvezőtlen az utca lejtése, vagyis gidres-gödrös, nincs árok, nincs hová elfolynia a megolvadt hónak. A fagyos föld pedig nem tudja beszívni. Bár ebben nem vagyok szakember, de a laikus is megállapíthatja, hogy tailajnyesésstel elkerülhető lenne a csapadékvíz falhalmozódása. A szivattyúgép közben leáll, valami hibája lehet. Egy kucsmás férfi közelebb jön, a lábáról majdnem leesik a gumicsizma, az iszap makacsul fogvatartaná. Hevesen gesztikulál. — Reggel jöttek volna! A járdán is bokáig ért a víz! Én ott lakom szemben tizenöt éve, különben Zsámbok Imre vagyok. Minden olvadás vagy nagyobb eső után ez a helyzet. Érthetetlen, hogy a tanács nem csinál semmit. Az utca végéről például hordhatnának ide töltést, az a téesz földje, biztosan adna belőle. — Hány ház van veszélyben? — Ebben az utcában körülbelül húsz — mondja Farkas István. — De Jászfényszarun nemcsak a Kállai Éva utcában áll meg a víz, hanem ha jól számolom, még vagy négyben. A Somogyi Béla, a Mező Imre, a Zrínyi, a Károlyi Mihály utcákról tudok. Ma legalábbis ezekben dolgoznak a szivattyúk. Zsámbok Imre dühösen közbeszól. — Meg se nyikkanunk mink, fényszarusiak, csak ha baj van. Akkor viszont beszélünk. A tanácsnak lenne a dolga, hogy végre rendet tegyen. Mert hogy ez nem a mi hibánk, az biztos! Nézze, a túloldalon járda sincs. Ezért már nem is szólunk. De ha befolyik a hóié a drágán felépített házunkba, az már több a soknál! Meg hogy a hátunkon visszük ki a gyerekeket a szárazra, hadd menjenek tiszta cipővel az iskolába! 2 Pásztor Attila, a jászfény- szarui nagyközségi közös tanács termelési-ellátási és műszaki csoportvezetője: — Hogy mi a megoldás? A társadalmi munka. A lakosok összefoghatnának és a veszélyeztetett utcákban vízelvezető vagy szikkasztó árkot ásnának. A tanácsnak erre nincs pénze. Óvodát kell építenünk, most ez a legsürgősebb. — Mégsem nyugodhatnak bele, hogy öt utcában állandóan attól féljenek az emberek, hogy mi lesz, ha jön az olvadás, ha jön az eső ... — Nem nyugszunk bele. Három évvel ezelőtt például a termelőszövetkezet S—100- as földnyesőjével két utcát simára egyengettünk. Két hét sem telt bele, az utak ugyanolyan dimbes-dombosak voltak, mint a gyalulás előtt. Tudja mi történt? Az emberek földet hordtak a saját portájuk elé, hogy jobban bebiztosítsák magukat a víz ellen. — Azóta nem is csináltak ez ügyben semmit? — A szövetkezet készségesen kölcsön adná a földnyeső gépet. De a lakosok nem engedik, hogy kiegyengessük az utat. Megesett, hogy elzavarták a gépet: „Ebből ugyan nem hordotok el, amit én nagy fáradtsággal összelapátoltam!” Ettől függetlenül minden tavasszal újra próbálkozunk. De mondom, a leghelyesebb lenne, ha az emberek társadalmi munkában ... — Nincs árokásó gépük? — Tudnánk szerezni, csak az a baj, hogy a gép hetven centi széles árkot ás, és utána szükség volna a kézi erőre, az árokpart kialakítására, a társadalmi munkára. A legideálisabb persze a csatornahálózat lenne, de hát erről álmodni sem merünk a jelenlegi anyagi lehetőségeink mellett. 3 A lakosok a tanácstól, a tanács a lakosoktól várja a megoldást. Van tehát valóságos és van képletes állóvíz is Jászfényszaruban. Először talán az utóbbit kellene „kiszivattyúzni”. — bendó — Fotó: T. F. ,.A Jászság Velencéje?"
