Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-06 / 4. szám
1979. január 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A zpgyvarékasi baromfikeltetőben kikeltek az első kislibák, amelyeket a rákóczifalvai Rákóczi MGTSZ szajoli telepén nevelnek fel. A keltetőből 1979-ben a tavalyi mennyiségnél 20 ezerrel több - 450 ezer - naposlibát szállítanak a termelőknek A lakásgyártás fejlődése Beszélgetés dr. Szabó János építésügyi államtitkárral Védjük a mienket! Egymillió kétszázezer lakás; a második 15 éves lakásfejlesztési program keretében — 1976 és 1990 között — ennyi új hajlék épül. Óriási mennyiség,, a meglevő lakás- állománynak hozzávetőleg egyharmada. Nem túlzás fel- tételezni-kijelenteni — hiszen ez történt I960 és 1975 között is —, gyökeresen megújul, korszerűbbé válik településeink, kisebb és nagyobb városaiank arculata. Minderről az Építésügyi és ^Városfejlesztési Minisztériumban dr. Szabó János államtitkárral beszélgetünk. — Az 1,2 millió évi átlagban 80 ezer új lakást jelent — mondja dr. Szabó János. — A lakások átlagos alapterülete a mostani 53-ról 56 négyzetméterre növekszik a hatodik ötéves terv időszakában. — Valamennyi eljárás közül a házgyári a leginkább iparosított, mind a gyárban, mind az építkezések helyszínén ez igényli a legkevesebb élőmunkát. Tekintettel a népgazdaság teherbíró képességére: miként fejlődik tovább e hálózat. A meglevő gyárak panelgyártó kapacitását növelik-e, vagy új gyárak létesülnek-e a következő ötéves tervidőszakokban? — A Központi Bizottság határozata azt is előírja: „a lakásépítés iparosítása összpontosuljon a házgyárak folyamatos korszerűsítésére”. Bár nem öreg üzemek — a legkorosabb is tizenkét esztendős csupán —, kétségkívül érettek a korszerűsítésre. A korszerűsítés pedig együttjár az intenzifikálás- sal: a panelgyártás még kevesebb élőmunkát fog igényelni. Az arányokat érzékelteti a fővárosi helyzet. Budapest négy házgyára ösz- szesen 13,5 ezer lakás elemeinek kiadására képes évente, ám a következő tervidőszakokban ez már kevés lesz. A gyárak kapacitását oly módon kell növelni, hogy a hatodik ötéves tervben esztendőnként mintegy 16 ezer, a hetedikban — 1986 és 1990 között — viszont már 17,5 ezer otthon összeszerelését tegyék lehetővé. A legidősebb házgyár, a budapesti I-es már teljesen megújult, s a technikai fejlesztésen túl a kibocsátóképessége megkétszereződött. Az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően kerül sor a többi üzem rekonstrukciójára is. Országossá terebélyesítve a helyzetképet: a négy budapesti és a többi hat városban levő gyár — üzembehelyezésük sorrendjében: a győri, a miskolci, a debreceni, a szegedi, a veszprémi és a kecskeméti — most évente együttesen 31 ezer lakás paneljait készíti el. A tervek szerint 1981 és 1985 között már 36 ezer, a hetedik ötéves terv időszakában pedig 44 ezer lesz az esztendőnként! átlag. Mindehhez elsődlegesen a belső tartalékokat kell fel- tárni-hasznosítani, s a gyártás egész folyamatát hatékonyabbá, a magasabb igényeknek megfelelőbbé — rendszerelvűvé — tenni. Ám az intenzifikálás csupán a járható utak egyike; emellett foglalkozunk egy dél-dunántúli — pécsi — házgyár létesítésével, erre a hatodik ötéves tervben kerülhet sor. Távolabbi, de még a 15 éves fejlesztési program részét képező elképzelés: vizsgáljuk, mennyire szükséges Hatvan térségébe is házgyárat telepíteni. — Az intenzifikálás eredményeként csökken-e az egy lakás építésére jutó élőmunka? — Feltétlenül csökkennie kell... noha mindezt múltidőben is mondhatnánk. Már hat éve célul tűztük, hogy egy 53 négyzetméteres házgyári lakás 800 óra alatt készüljön el, ezzel szemben 960—1200 óránál tartunk. A műszaki fejlesztések, az új eljárások sokat lendíthetnek ugyan, de meghatározó a gyárak ösztönzőbb gazdasági érdekeltsége is. Törekedni kell a többműszakos kihasználásukra, a magasabb szervezettségre, a fegyelmezettebb munkára. Műszaki előrelépést jelent az is, hogy a házgyárak jobban támaszkodnak majd az ipari háttérre, s más vállalatok termékeit is felhasználják. Például a győri házgyár — amelynek éves kapacitása 5120-ra növekszik — felhasználja a nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát szombathelyi üzemének könnyű térelemeit. E Beto- nyp nevű fürdőszobaelemek a svájci DURISOL cég licence alapján készülnek, s könnyebbek a vasbetonból gyártottaknál. Természetesen nemcsak a házgyárak használhatják; ilyen térelemeket kapnak a kaposváriak is. A méretre szabott elemekbe — figyelmet érdemlő kooperáció! — ők helyezik bele a Csőszerelőipari Vállalat nagy sorozatban gyártott épületgépészeti elemeit. — A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnak panelüzeme van. Mi lesz ennek és a többi poligonüzemnek a sorsa? — A kaposvári üzem la- káspanel-gyártásának jövője a dél-dunántúli házgyár függvénye. Ma hat panelüzem működik, s együttesen mintegy ötezer lakás elemeit készítik. A lakásépítésnél fölössé váló üzemek mást fognak gyártani, amelyekre viszont hosszabb távon is szükség van, azok fejlesztésében meg kell közelíteni a házgyári színvonalat. Változatlanul nagy a jövőjük az alag- útzsaluknak, amelyek megfelelő technikai fejlesztés és optimális sorozatgyártás esetén a jelenleginél is gazdaságosabban vállalhatnak részt a lakásépítésből. Egy készlettel évente 250—300 otthon épülhet, de mert ehhez háttérre — darura, betongyárra, betonszivattyúra, s egyéb eszközökre — is szükség van, működésük Csak akkor rentábilis. ha egy-egy vállalatnak, szövetkezetnek négy-öt készlete van. Ez természetesen feltételezi azt is, hogy egyidejűleg több helyen építkezzenek. Hatásfokuk előregyártott térelemekkel és egyéb módon ugyancsak fokozható. Távozóban van — noha korántsem gyors e távozás — a^ blokkos építési mód; de amíg építünk blokkal, addig folyamatosan, korszerűsítjük ezt az eljárást is. Soros feladat a külső szigetelés javítása és a belső vakolat elhagyása. A fővárosban a Centenárium lakótelepen már ki is próbálták azt a gipszkartonos belső burkoló- és válaszfalrendszert, amely, amellett, hogy jobban szigetel, mintegy 200 óra élőmunka-megtakarítást is lehetővé tesz. — Kiemelt kormányprogram a könnyűszerkezetes építés. A székesfehérváriak által honosított GLASP-rend- szer immár csatát nyert: e könnyűszerkezetes iskolák Fejér megye határán túl is megjelentek. A könnyűszer- kezetek a hatodik ötéves tervben miként segítik a lakásépítést? — A már említett módon: iskolákat, óvodákat, bölcsődéket szerelünk össze. Ám a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet szakemberei már megkezdték a rendszer továbbfejlesztését: kereskedelmi és vendéglátóipari létesítményekhez is alkalmassá teszik. A könnyűszerkezetek még a lakóházakon is megjelennek, például Zalaegerszegen, homlokzati elemként, az alagútzsalus építéssel kombinálva — fejezte be a kérdésekre adott válaszát dr. Szabó József államtitkár. F. T. Tsz-elnökök és pártlitkárok ankétja Tegnap Szolnok megye termelőszövetkezeti elnökei és párttitkárai a megye párt- és állami vezetőivel találkoztak Szolnokon a Pelikán Szállóban. Az ankétön részt vett és felszólalt Andrikó Miklós, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára. Az eszmecserén az 1978-as év gazdaságpolitikai terveinek teljesítéséről, valamint az idei feladatokról volt szó. Vitaindítót Mohácsi Ottó a megyei pártbizottság titkára és dr. Bereczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese tartott. A vitát Andrikó Miklós foglalta össze zárszavában. Az ankét utolsó eseménye volt annak a háromnapos továbbképzésnek, amelyet minden év elején megrendez a Termelőszövetkezetek Szolnok megyei Területi Szövetsége. i Nem jut olaj a folyókba Új típusú szennyvíztisztítók Tatabányáról A járműforgalmi telepekre is „betört” a környezetvédelmet szolgáló új berendezésével a Tatabányai Szénbányák Vállalat. Először a szombat- helyi, majd a zalaegerszegi, a cinkotai és a győri közlekedési vállalatoknál létesített újrendszerű víztisztítókat. A berendezések alkalmazásával régi gondot oldanak meg. A legtöbb hazai gépjárműtelep mosóüzemeiből ugyanis megfelelő tisztítás nélkül jut az erősen olajos szennyvíz a városi csatornahálózatba, vágj' a közeli folyókba. Emiatt jelentős pénzbírságot fizetnek az autóközlekedési vállalatok. A tatabányai szakemberek olyan komplett technológiát dolgoztak ki, amelynek bevezetésével visszafogják a szennyvízben levő olajat, és leválasztják a szilárd szeny- nyező anyagokat is. Az így megtisztított vizet újra felhasználhatják a személygépkocsik, autóbuszok mosására. A Tatabányai Szénbányák Vállalat most újabb közlekedési vállalatoktól kapo'tt megrendelést víztisztító berendezés gyártására. Többek között Lovásziban és Óbudán helyeznek üzembe berendezéseket a gépkocsimosók szennyvizének tisztítására, újrahasznosítására. z utóbbi évek fejlődésének eredményeként ma már 22 milliárd forint eszközérték védelméről kell gondoskodni a megye tanácsi gazdaságában. Az erőfeszítések hatékonynak bizonyultak. A tanácsok felügyelete alá tartozó állami és szövetkezeti tulajdont károsító bűncselekmények száma 1973 óta több mint egyharmadá- val, az okozott károk összege pedig — évi átlagban — a felére csökkent. Megyénkben az ilyen bűncselekmények száma és az okozott kár ösz- szege az országos átlag alatt van. Mindezek ellenére — joggal állapította meg a megyei tanács novemberi ülése, — nem lehetünk elégedettek a jelenlegi állapottal. Főleg akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly néhány vonatkozásban rosszabbodott a helyzet. A lopások száma például novemberig 22 százalékkal, a csalásoké 75 százalékkal, a sikkasztásoké pedig 42 százalékkal növekedett az előző évhez viszonyítva. Gondot okoz továbbra is az üzérkedés, a hűtlen kezelés, a betörés, az árdrágítás és a rongálás. Nos, ha a társadalmi igények alapján vizsgáljuk a témát, bőven adódnak feladatok. Főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy végső- fokon a társadalmi tulajdont sérti az is, aki ugyan semmit sem tulajdonít el, de pazarlóan gazdálkodik, nem tartja be a technológiai fegyelmet, megszegi a szerződési kötelezettségeket és így tovább. A közös javak sérelmére elkövetett bűncselekmények főleg a mezőgazdaságban és a kereskedelemben fordulnak elő. A széttagoltságból eredően a szövetkezetekben nehezebb a védelem megszervezése. A kereskedelemben az ön- kiszolgáló rendszer elterjedése és egyebek eredményezik, hogy a bűnözés szempontjából az egyik „legveszélyesebb” terület. A bűncselekmények .előidéző okaként sok minden említhető, csak a létszükséglet biztosítása nem. Az ahhoz szükséges javak — becsületes munkával — bárki által megszerezhetők. Mi késztet tehát embereket arra, hogy a társadalmi tulajdonhoz nyúljanak? Esetenként a vagy öngyújtó szenvedély. Másokat az vezet mel- lékösvényrc, hogy igényeik meghaladják jövedelmüket. Vannak, akik cigarettában, italban, s másban is csak a luxuscikkeket kedvelik. Ha nincs rá elég pénzük, akkor lopnak. A bolti lopások jó része erre vezethető vissza. A tapasztalatok szerint az alkalom is szüli a tolvajt. A bűncselekmények elkövetését könnyítő okként szerepelnek a gazdasági, a számviteli, a bizonylati és a pénzügyi ellenőrzéssel összefüggő hiányosságok. Néhol például nem vizsgálják, hogy az utalványozó aláírása megegyezik- e az eredetivel, jogos-e a kiutalt összeg felvétele. Máshol elmulasztják egyeztetni a bérjegyzékek, a munkautalványok és a jelenléti ívek adatait, szabálytalanul fizetnek ki bért, táppénzt és egyéb juttatásokat. Előfordul az is, hogy nem tartják be a készpénz kezelésére és szállításárra vonatkozó utasításokat. Mindezzel könnyítik a csalók, a sikkasztok, a tolvajok dolgát. Közrejátszik a társadalmi tulajdon károsításában az is, hogy a jogtalan haszonszerzésre irányuló törekvéseket nem minden munkahelyen ítélik még el, akármilyen nagy összegről legyen is szó. Az sem vezet jóra, hogy néhol a munkaerőhiányra hivatkozva nem elég szigorú a vétkesek felelősségre vonása. Olyan esetekben pedig, ha tettük nem meríti ki a bűn- cselekmény fogalmát, sokszor nem is éri szó a ház elejét. Pedig a kár ilyen esetekben sem csupán annyi, ami veszteségként kimutatható. A kisebb, de meg nem torolt vétkek demoralizáló hatásával is számolni kell, gondolni arra, hogy egyeseknél mérséklik a közös vagyon gyarapítására irányuló törekvéseket, esetleg újabb szabálysértésre vagy bűncselekményre ösztönöznek. Az ilyen okok is hozzájárulnak ahhoz, hogy akadnak olyanok, akik egyéni érdekeiket a közösség érdekei fölé helyezik, tisztességtelen módon élnek, meg nem engedett eszközökhöz folyamodnak. Az eddigi tapasztalatok alapján elgondolkodtató, — így summázta ezt egyébként a megyei tanács ülése is, — hogy a társadalmi tulajdon károsításának feltételei általában ott teremtődnek meg, ahol a munkahelyi vezetés nem áll hivatása magaslatán, ahol laza a munkafegyelem, ahol az ellenőrzés és a bizonylati rendszer hiányosságai a vagyonvédelem gyenge pontjaival párosulnak, ahol nem rendelkeznek jól felkészült, munkájukat szerető és értő szakemberekkel. agyon világos tehát, ha útját akarjuk állni a további károknak és a károkozóknak, az említett területeken kell — a hiányosságok kiküszöbölésénél — határozottabban előre lépni. Simon Béla A Kecskeméti Szikrai Állami Gazdaságban gépesítették a gyümölcsfa metszését. A nehéz téli munkát sűrített levegővel működő metszőollók segítik