Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-30 / 24. szám
Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 24. szám, 1979. január 30., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA Kormányellenes megmozdulások Irán több nagyvárosában Teherán egyik negyede lángokban — Bizonytalan Khomeini utazása Hétfőn délelőtti órákban az iráni fővárosban újabb kormányellenes megmozdulásra került sor a vasárnapi véres ösz- szetüzések színhelyén és annak környékén. A Khomeinit éltető tüntetők elbarrikádozták magukat, s mielőtt a rendfenntartó erők a helyszínre érkeztek volna, felgyújtottak több szórakozóhelyet Délután már lángokban állt a nyilvános házakkal és alkoholt is felszolgáló éttermekkel teli úgynevezett új város, Teherán egyik negyede. A megmozdulások színhelyét a katonaság és a rendőrség rohaimegységei vették körül és súlyos összetűzésekre került sor a tüntetők és a fegyveres erők alakulatai között. Hírek szerint az összecsapásoknak több halottja volt. Figyelemre méltó, hogy kik voltak az elmúlt napokban elkövetett politikai merényletek célpontjai: a hétfői megmozdulás résztvevői a nyílt utcán végeztek egy csendőrtábornokkal, míg vasárnap, teheráni lakásán súlyosan megsérülve találták az amerikai légierő egy Iránban szolgálatot teljesítő vezérezredesét. A teheráni rádió hétfőn több nagyvárosból tüntetésekről adott hírt: Abadan- ban, Tabrizban és számos más városban vonultak ki az utcára a kormány ellen tüntető tömegek. Ami Khomeini ajatollah visszatéréséit illeti, új fejleménynek számít az a teheráni bejelentés, amely szerint kedden napkeltétől napnyugtáig nyitva tartják a repülőiteret.Ez elvben lehetőséget ad a síita főpap hazatérésére. Khomeini ajatollah azonnal útrakel Teheránba, amint a teheráni repülőteret valóban megnyitják és az Air France közli, hogy megfelelők a biztonsági feltételek — közölte a siita vallási vezető nyilatkozatát ismertetve hétfőn délben Neau- phile-le-Chateuban dr. Jazdi, az ajatollah tanácsadója. Az Air France, mint ismeretes, előzőleg közölte, csak akkor indítja el a kü- löngépet Teheránba, ha megfelelőek a biztonsági feltételek és az utazást a normális eljárásoknak megfelelően engedélyezik — viszont Baktiar hétfő reggeli sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy előbb biztosítani kívánja az ajatollah biztonságát (amit Párizsban úgy értelmeztek, hogy nem óhajtja Khomeini visszatérését, amíg az ajatollah ikétségbevonja a kormány törvényességét.) Ilymódon továbbra is bizonytalan, hogy mikor kerülhet sor az Air France különgé- péniek útjára. Khomeini Neauphle-le- Chateauban már válaszolt Baktiar érvére, s azt hangoztatta, hogy valahányszor a ^törvénytelen kormány” vette kezébe a „biztonság” megőrzését, ez vérfürdőre vezetett. Neauphle-le-Chateauban mindeddig nem csomagolták ki azokat a bőröndöket, amelyeket a csütörtök esti indulásra készítettek elő. Arra számítanak, hogy a visszatérésre bármikor sor kerülhet. Irán északnyugati körzetének kaltonai parancsnoksága a teheráni rádióban felolvasott közleményben, azzal vádolta meg az ország kurd kisebbségének egyes csoportjait, hogy azok „szeparatista törekvéseik javára próbálják felhasználni a jelenlegi feszült helyzetet”. A ( Folytatás a 2. oldalon.) n BVT fejlődési munkabizottságának alakuló ülése Tegnap a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában megkezdődött a Béke Világtanács fejlődési munkabizottságának alakuló ülése. A tanácskozásra Afrika, Ázsia, Amerika és Európa képviseletében érkeztek résztvevők, köztük a nemzetközi békemozgalom olyan neves személyiségei, mint Aziz Sharif, a Béke Világtanács alelnöke, az iraki Béke és Szolidaritási Tanács elnöke. Az ülés résztvevőit az Országos Béketanács nevében Sebestyén Nándorné, az OBT elnöke köszöntötte, majd Kovács Béla, az Országos Béketanács főtitkára mondott megnyitó beszédet. Aláhúzta: a fejlődési munkabizottság alakuló ülése azt bizonyítja, hogy a BVT tevékenysége befolyása tovább szélesedik a harmadik világ népeinek körében és a nemzetközi békemozgalom egyre hatékonyabban vesz részt a fejlődő országok népeivel vállalt szolidaritás erősítésében. Az alakuló ülést követően mától az OBT fejlődési munkacsoportja kétnapos tudományos szemináriumot rendez, tanúsítva. hogy a BVT felhívását teljesítve a magyar békemozgalom is jelentős feladatot vállal a fejlődő világ szerteágazó problémáinak kutatásából és feldolgozásából. A megnyitó beszédet követően Behnam Petrus, a BVT fejlődési kérdésekkel foglalkozó titkára tolmácsolta Ro- mesh Chandrának, a Béke Világtanács elnökének üdvözletét. jókívánságait. Méltatta a politikai és gazdasági önállóságért küzdő országokkal vállalt nemzetközi szolidaritás eredményeit. majd előterjesztette az 1979. évi akcióprogramra vonatkozó javaslatot. A GALÉRIÁBAN Expresszionista művészek tárlata A Magyar Nemzeti Galéria kiállítási programjában évek óta szerepelnek olyan tárlatok, amelyek különböző művészcsoportok alkotásait mutatják be. Sorra megrendezték az ország művésztelepeinek kiállítását, az utóbbi időben pedig olyan alkotók munkáiból állítanak ösz- sze tárlatot, akik valamilyen művészeti irányzatot képviselnek. A legújabb, a tizedik csoportkiállításon szereplő művészek — bár hazánkban egyetlen irányzat sem jelentkezik tisztán — az expresszionista festészet képviselői. A tárlatot először a Budavári Palotában mutatták be. vasárnaptól pedig Szolnokon. a Galériában nézhetik meg az érdeklődők. A megnyitón — amelyen részt vett Barta László, a megyei tanács elnöke, s Ja- katics Árpád, a városi párt- bizottság titkára is — dr. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója méltatta a kiállító művészek — akik közül néhányan jelen voltak — munkásságát. A tizenegy alkotó — Czó- bel Béla. Frank Frigyes. Holló László, Baranyó Sándor Bényi László, Bozsó János. Félegyházi László. Pirk János, Simon Béla. Tóvári Tóth István. Vén Emil — műveiből összeállított tárlat február végéig várja a látogatókat. Teng Hsziao-ping megérkezett Washingtonba (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON.) •■■■■■■■■■■■■••■•■•■■•■•••■■a ■■■■■■■••■■■•aaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa ■aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaai a KGST és Magyarország Cikksorozatunk 2. része 3. oldal Mindent csak mértékkel Századik születésnap 4. oldal Ódon falak között, modern oktatás Látogatás az egri főiskolán 5. oldal Újabb forduló Becsben Holnap kezdődik Becsben a közép-európai haderők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások 17. fordulója. A tárgyalásokon résztvevő szocialista országok álláspontja szerint haladéktalanul hozzá kell látni a csökkentésre vonatkozó első megállapodás kidolgozásához. Ezzel szemben la NATO-országok részéről hiányzik az irányadó készség. hogy építő módon és a realitásokat szemelőtt tartva működjenek közre az európai béke és biztonság szempontjából sürgős feladat megoldásában. Előrehaladást a tárgyalásokon csak azután lehet elérni, ha a Nyugat végre lemond arról a törekvéséről, hogy megváltoztassa a már kialakult katonai erőviszonyokat. Alig másfél éves múltra tekint vissza Tiszafüreden a trappista saji! gyártása. A KUNTEJ Közös Vállalat 30 vagon ízletes sajtot hoz forgalomba az idén A KGST 30 éve Közös kiállítás Moszkvában s a szocialista országok fővárosaiban öt ládányi dokumentum, fotó, ipari termék, művészeti alkotás, személyes emléktárgy utazott Moszkvába Budapestről: az első szállítmány a KGST megalakulásának 30. évfordulója alkalmából készülő kiállításra. Rövidesen küldik a tárlatra szánt többi anyagokat is. Amint Esti Béla, a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum főigazgatója elmondta: a KGST-tag- országok forradalmi, illetve munkásmozgalmi múzeumai közös kiállításon mutatják be a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának történetét, szerepét a szocialista országok gazdasági, társadalmi fejlődésében. Magyarország sokféle dokumentumot és tárgyat sorakoztat fel ezen a kiállításon. Részvételünket a más or- szágokbeli közös ipari objektumok létesítésében, az Uszty-ilimszki cellulózkombinát. a Vinnyica—Albertirsa közötti 750 kilovoltos távvezeték magyar építőinek fényképei, kitüntetései, brigádzászlói bizonyítják. Az Ikarus gyár legújabb gyártmányainak modelljei, az ajkai, az inotai üzem termék- és alumíniummintái, a Chinoin Gyógyszergyár termékei meggyőzik a látogatókat: Magyarország sikeresen szakosodott az autóbusz-, híradás- technikai eszközök, az alumínium-, a gyógyszergyártás terén. Számos magyarországi üzem — a leninvárosi például — kölcsönös megelégedésre kooperál a KGST-orszá- gokbeliekkel. A jubileumi tárlatot először a Szovjetunió Központi Forradalmi Múzeumában nyitják meg áprilisban, a KGST első nyilvános ülésszakának 30. évfordulóján. Később a többi tagország fővárosaiba is eljuttatják a gazdag anyagot. A kiállítás főrendezője: Ludmilla Arapova nemrég személyesen tárgyalt az érintett budapesti és a vidéki vállalatok képviselőivel az előkészületeikről. Ha mállik a vakolat Felújítása 275 millió Ugye milyen szépek lettek Pesten az újjávarázsolt Rákóczi út házai? A tetszetős látvány szemlélésekor bizonyára kevesen gondolnak arra, hogy ez esetben a szépség milliárdok védel- rriével párosul. Mindenképpen jó, hogy megyénkben is egyre inkább tapasztalható ilyen törekvés. Korántsem mindegy ugyanis, hogy a megye több mint tízezer állami lakásának megóvásáról miként gondoskodunk. Az állami tulajdonban levő lakások száma évenként hat—hétszázzal növekszik megyénkben. Ezért az állagmegóvásra fordított fokozott figyelem mindenképpen indokolt. Annálinkább az. mert a szóban forgó lakásállomány egynegyede 1950 előtt épült. Ezeknek a lakóházaknak többségét azóta nem újították fel. Pedig kézenfekvő, hogy a lakásokat karban is keli tartani, mert másképpen milliós értékek mennek veszendőbe. Ilyen felújításokra az ötödik ötéves tervben 275 millió forint áll a megye rendelkezésére. A felújítás persze nemcsak anyagiak függvénye. Erre vall a tény. hogy ilyen célra szánt jelentős összegek húzódtak át egyik évről a másikra. 1974-ben például a pénzmaradvány 19 millió forint volt. Az ötödik ötéves tervben felújításra szánt bérleményeknek „félidőig” csak 30 százalékát hozták rendbe. A pénzügyi előirányzatoknak ugyanakkor 90—95 százalékát felhasználták az érintett vállalatok. Mi ennek az oka? A megyei tanács műszaki bizottságának megállapítása szerint a vállalatok nyilvántartásai hiányosak, a felújítási költségek tervezése nem megfelelő. Általában elmondható. hogy szakember- hiány miatt a szervező munka sem kielégítő. Ennek következménye. hogy sok munka áthúzódik a következő évre, az épületek állaga tovább romlik, növeli a felújítási költségeket. Van viszont ezzel homlok- egyenest ellentétes tapasztalat is. Több helyen előfordul. hogy néhány lakást (elsősorban orvoslakásokat.) szinte minden évben felújítanak, a burkolatokat más színigény miatt kicserélik. Mindez természetesen a lakóház javítási keret terhére történik. Ez egyértelmű pazarlás munkaerővel és anyaggal egyaránt. A megyei tanács műszaki bizottságának megbízásából felmérést végzők ilyen jelenségeket tapasztaltak Kisújszálláson, Túrkevén és Tiszafüreden. Hátráltatja a felújítást a legtöbb településen az is, hogy nincs átmeneti lakás, ahová ideiglenesen el lehetne helyezni az elavult épületekben élőket. Szolnokon és Jászberényben növeli a gondokat, hogy a meglevő átmeneti lakásokiba is állandó lakókat helyezett el a tanács. A régi házak korszerűsítésétől jelentős pénzösszegeket ésl energiát von el az új épületek garanciális hibáinak kijavítása. Ez ugyan a kivitelezők feladata lenne, de nem minden esetben eredményesek a velük folytatott tárgyalások. Sok (tényező játszik tehát közre abban, hogy lakóházaink jó részének állaga nem megfelelő. A tények adottak, de nem megváltoztathatatla- nok... S. B.