Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-27 / 22. szám

1979. január 27.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Rocky

íme — mondhatjuk —• egy híres-neves, három Oscar- díjjal ékesített film, a Rocky. A közönség szimata csalhatatlanul működik nagy sikerrel, telt ház mellett .ját- Kzák a mozik ezit a legújabb amerikai szenzációt. Nem véletlen, hiszen hatásos profi munka. Nem győzöm jelzőkkel, ha a mesteri fogások dicséretét alkarom elzengeni. Csakhogy egy bizonyos ponton túl megszűnik eziek érvényessége, legalábbis ha már nem az igazságot szolgálják. Mi legyen hát a megítélés mércéje?

A színhely és a szereplők hitelesek. Amerikai külváros piszkos, szemetes Utcáikkal, elhanyagolt, egyforma házakkal. A magas, drótkerítéssel körülvett hatalmas bérházudvarokon néger gyerekek kosárlabdáznak, a sarkokon mindenki a bluest nyúzza. Itt él Rodky, itt teszi meg nap mint nap szokásos körútját. Reggel ráérősen kikászálódik mocsi- kos odújából, beugrik a madár- és díszhalkereskedésbe, elsüti szánalmas vicceit a félénk btoiitoslánynak (vele még majd találkozunk ...), nyamvadt kis balekok után kajtat, hogy bevasalja rajtuk egy kisszerű galeri pénzét, aztán, irány az edzőteremnek kinevezett óriási ho- dály. Fényes, csillogó, fekete testekről ömlik a verejték, kíméletlenül Csépelik egymást és a homokzsákokat, megszállott önkmzásu- fcajt a Nagy Állam élteti: Amerika a lehetőségek hazája, miért pont nékik ne sikerülne a kiugrás, a siker? Ezzel a hamis tudattal verik szét egymást 20—30 dollárért. míg aztán belefáradnak, kiégnek.

Sylvester Stallone — aki egyszemiólyben írója és főszereplője is a filmnek — pontosan ismeri ezt a reménytelen, kilátástalan világot. Az első félórában bebizonyítja, hogy nincsenek csodák (eddig tökéletes a film), aztán mégis azon erőlködik, hogy csodát tegyen. A sikerfilmek dramaturgiáját követve kiagyalja „A Történetet”. Rocky, aki jellegzetesen imbolygó, hányaveti mozdulataival eddig a

földön járt, mostantól szár- nyallni akar, az ő történetéhez igazodnak ezentúl a valóság tényei. Apolló, a világbajnok rábök a nevére, Rocky már nem egy a sok 'közöl, ő az „Olasjf Csődör”, a 'kiválasztott. Izgalmasabb, fordulatosabb a mese, de már nem hihetünk benne. Stallone és Avildsen (a rendező) nem ltudják elképzelni, hogy szenzáció nélkül is van film. Hogy kivételes hős és kivételes helyzet nélkül is van izgalmas másfél félóra. Ezért van szükségük a csodára, ami mindent hamis szépséggel -von be. Adrien, a csúnya vénlány kap egy csókét, leveszi szemüvegét és már mint a mesék gyönyörű kárálykisaszonya néz ránk. Minden, mint a mesében: Rocky a címlapon, Rooky a tévékamerák előtt. Rocky a ringben ..

Rocky, mint egy behemóit kötéltáncos egyensúlyoz az igaz művészet és a ragacsos giccs haltárán. Imbolyog. meg-megbillen, de profi arányérzékkel tehetséges mesteremberek módján

majdnem végig a kötélen marad. Csak az utolsó pillanatokban hibázik, nem tud ellenállni a félreértett néződ elvárások kísértésének, elvéti a lépést és a nehézsúlyú, nagy ttest egyensúlyát vesztve elvágódik a happy- end simára koptatott, edhasz- nálódot talaján. Összetört képpel, szánalmas elégedettséggel hallgatja barátnője jól időzített vallomását: — I love you.

Mi legyen hát a mérce? Ügy hiszem, maga a film húzta ezt meg azzal, hogy vállalni akarta az őszinteségeit. Le akarta rombolni — a már rég lerombolt — Amerikai Álom hazug mítoszát. Nem tudott megfelelni saját mércéjének, sőt újabb mítosz megteremtésén fáradozott, igaz mesterien. És az is igaz, hogy ebben az álomban már nem forró csókban forrnak össze a szerelmesek, hanem sírva, izzadtam, véresen néznek egymásra, miközben mögöttük a bohóc — Apolló kézéit emeli magasra a bíró.

Bérezés László

TEREMTETT VALÓ VILÁG

Habozzunk a gyerekkel!

Óvónők és gyerekek — együtt a paraván mögött

Mini koncert, maxi siker

Kemény próbát álltak ki csütörtök este Szolnokon a Komarov-terem falai. Több százan ostromolták a bejáratot, hogy bejussanak a Mini együttes koncertjére. A fiatalok zömének sikerült is, de vagy százan — mivel elfogyott a jegy — csak a bent- lévők zaján átszűrődő zenét hallgathatták a hólében toporogva. (Nem ártott volna — a nagy érdeklődésre való tekintettel — nagyobb teremben megrendezni a hangversenyt.)

Akik bejutottak a nézőtérre, megérezték, itt a nagy pillanat. Most meg lehet mutatni ... Magasba emelkedő kezek, eltorzult arcok, üvöltés és mindez párosult a zenekar óriási hangerejével. Pedig a muzsika nem mindenben szolgált rá az efféle ex- tázisra. Az együttes a másfél órás műsor alatt mindössze hat-nyolc számot adott elő, s emiatt a hosszúra nyúlt rögtönzések kissé ..egyhangúvá” tették az előadást. — A basszusgitáros — kétes értékű technikai trükkökre épült — szólóját, ha kicsit is kritikus füllel hallgatja a közönség, akkor mérlegelhette volna az improvizáció valódi értékét. Jobban sikerült viszont a dobszóló, amely az est legszínvonalasabb produkciójává nőtt.

Az együttes énekese, Török Ádám, ezen a koncerten többet játszott a közönséggel, mint fuvoláján. Ügyesen bevonta a fiatalokat az „engedjük el magunkat” társasjátékba. A játékban az a győztes, aki félmeztelenül, ingét a feje fölött csóválva a legjobban imitálja az extázist. A Komarov-teremben holtverseny alakult ki, mivel a versenyre nyolcvan-száz tizenéves benevezett.

— vfs —

Próbálják a Csin-csint

Neves francia drámaíró művét mutatják be a József Attila Színházban. Megkezdték Francois Billetdoux: Csin- csin című „keserű vígjátékának” próbáit. Benedek Árpád rendező és Vinkó József dramaturg elmondta: Bodrogi Gyula és Kállay Ilona számára keresték meg ezt a kamaradarabot, amely húsz éve világsiker, s bravúros szereplésre nyújt lehetőséget.

„Nincs a világon nép, amely utódainak nevelését ne tartaná egyik legszentebb kötelességének. A nevelés mindig kettős célra tör: egyfelől arra, hogy a mindenkori kultúrának megfelelően átadja a létfenntartáshoz szükséges technikai ismereteket, másfelől pedig — amire sokkal nagyobb gondot fordítanak, s fontosabb is — hogy a gyermek... megismerje azoknak az etikai, szellemi és szociális értékeknek a lényegét, amelyek a közösségi élet alapját alkotják.” (Julius Lips: A dolgok eredete)

Egy anyuka monológja az autóbuszon;

„Csíkoska”

fázik

— ötéves lányom egy éve csak úgy hajlandó esténként elaludni, ha a kis agyon- nyűtt, kopott tigrisbábot a kezemre húzom, és reszkető hangon mondom: Szervusz kislány, én vagyok „Csikos- ka”, a jámborszívű bengáli tigris. Az én házamban jó meleg van — itt meg fázom és reszketek. Hadd bújjak be egy kicsit melléd, a takaró alá. Lányom ekkor komolyan, szertartásosan átveszi a kezére a kis kesztyűbábot, betakargatja, simogatja, be- cézgeti egy kicsit — így alszik el.

A kisgyermekkorban játszott játékok döntő módon befolyásolhatják a személyiség kibontakozását. A bábozás, a bábjáték jelentőségét — a valósághű helyzetek teremtésének egyik legkézenfekvőbb módját — már az ősidőkben felismerték. Éppen ezért érthetetlen, hogy ma — amikor óvónőképzőkben és tanfolyamokon tanítják a bábozást — kevés óvodában használják ki a bábjátékban rejlő nagyszerű nevelési lehetőségeket.

Dr. Lambert Istvánná, a Csanádi körúti óvoda vezető óvónője, a Járműjavító művelődési központban működő „Kökény” bábegyüttes vehetője ezekről a lehetőségekről beszél.

— Ezt az óvodát tavaly október elsején nyitották meg, a hozzánk járó háromszázhatvan gyermek 70 százaléka hároméves. Annak idején, a „beszoktatáskor”, amikor bizony el-elpityeredtek a kicsik, amikor el kellett engedni a szülők kezét, az óvónőknek szinte állandóan a kezükben volt a báb. Tapasztalatból tudjuk: amit a kicsi nem hisz el se a szüleinek, se az óvónőnek, azt könnyen elfogadja a kockásfülű mókás kutyától, vagy fénylőorrú mackótól. Kis didaktikus bábdarabokat minden korosztálynak minden foglalkozáson játszunk. Meggyőződésem — és tizennyolc éves óvónői tapasztalatom —, hogy az óvodások nevelésében, szórakoztatásában, tanításában — ezek nem választhatók el egymástól! — a bábjáték, mint módszer, az egyik leghatásosabb.

Mire jó a mosószeres flakon 7

Az ebéd utáni pihenő végeztével az óvoda nagycsoportosai játékhoz készülődnek, óvónőik Simon Istvánná és Antalné Dobó Eszter irányításával. A szőnyegre állítják a szétnyitható paravánt (léc, vászon, kárpitszeg) s megkezdődik a közös bábjáték a mosószeres flakonokból, pamut- és szövetmaradékokból alkotott figurákkal. Övónők és gyerekek közösen játsszák el — és együtt is nézik — a tyúktolvaj róka, a hűséges házőrző kutya, a gyanútlan csibe, kacsa történetét. A gátlásos kisfiú bábbal a kezén harsány hangon mesélni kezd, s a beszédhibás kislány is igyekszik szépen szólni — mert ő az anyukát alakítja.

— Persze nemcsak a közvetlen nevelésben van szerepe a bábjátéknak — folytatja a vezető óvónő. — A színház, a színjáték megked- veltetésének, a színháznéző, művészetre fogékony ember nevelésének is ez az első lépcsőfoka. A bábszínházi előadásokon művészi élményhez juthat a gyermek.

— ön szerint miért nem vált szokásossá az óvodákban a bábozás?

— Azt hiszem az óvónők gátlásossága az oka, s persze némi kényelmesség is közrejátszik. Mert a bábokat szabad időben kell „kitalálni”, szabni, összeállítani. Én bizony a mosószereket is aszerint értékelem, milyen bábokat lehet a dobozukból készíteni.

Vászonból,

filcből

Az anyuka az autóbuszon így folytatja:

— A múltkor takarítás közben a radiátorra tettem a „Csíkoskát”. A lányom sűrű szemrehányások közepette kapta le, mondván, megsüti magát szegény. Mondom: de- hát „Csíkoska” egy báb, vászonból, filcből. A lányom: tudom: — Akkor miért ne tegyem a radiátorra? — Mert megsüti magát.

A bábozás a legkomolyabban vehető játék — a gyerek szemszögéből legalábbis. Ilyen komolynak kellene tekinteni a felnőtteknek: óvónőknek és szülőknek is. Így teremthetünk olyan világot: amely a képzelet segítségével válik valóvá.

Sz. J.

Edhjey Mister

MacAreck

FORDÍTOTTA: ■■vIa4iA|

BÁBA MIHÁLY

4.

Mentünk az erdőn át. Mindenütt • jól álcázott állások látszottak. A számos szétszóródott katonai egységekkel ellentétben nagyszerű egyenruhában és jól felfegyverzet- tek voltak. Észrevettem néhány páncéltörő ágyút és jelentős mennyiségű géppuskát is. A katonák gondosan öltözöttek, tiszták, megborotvál- kozottak voltak. Az erdő közepén állt a parancsnok sátra. A zászlós eltűnt benne és csak a szolgálati jelentését hallottuk:

— Százados úr,... zászlós alázatosan jelenti, az őrség feltartóztatott és idevezetett öt civilt.

A sátorlapot felhajtották és elegáns századosi egyenruhában magam előtt láttam Henryk Makareket. Roppant csodálkozó arcot vághattam, mert felnevetett. Megparancsolté, hogy adjanak enni a négy embernek, engem meg behívott a sátrába. Amikor

egyedül maradtunk, Henryk meghallgatta javaslatunkat és megmagyarázta, hogy szó sem lehet arról, hogy eljussunk Varsóba. Különben, véleménye szerint, a főváros sorsa ugyanúgy, mint az egész hadjárat sorsa Lengyelországban, eldőlt. Az ellenállás még néhány napig eltart, aminek különben semmiféle stratégiai jelentősége nincs. Egyedül Magyar- országra lehet még áttörni, onnan Jugoszlávián át és Olaszországon át Franciaországba. Az ő osztaga holnap éjjel útnak indul és maguké kai vihet bennünket.

— Jerzy, gyere velem — próbált rábeszélni. — Hadnaggyá léptetlek elő és az adjutánsom leszel.

Csak akkor jutott eszembe, hogy Makareket annak idején felvették a tisztképzőbe, de öt hónap múlva leszerelték. Szerencsétlenül esett le a lóról és megsértette a gerincét. Több mint egy évig speciális fűzőben járt.

— Mondd meg nekem —

kérdeztem —, honnan az egyenruhád és a katonáid, akiket vezetsz? Hiszen téged leszereltek, mint alkalmatlant.

Henio vidáman felkacagott:

— Egyenruha — mondta —, egy nagy kofferben találtam, más holmikkal együtt, egy elhagyott kocsiban Lublin mellett. A tiszt urak meglógtak kelet felé, de útközben biztosan elfogyott a benzinjük. Ebbe az egyenruhába öltöztem fel, úgy gondolván, hogy ez a maskara segít nekem elkapni valamilyen közlekedési eszközt. De amint megjelentem ebben az egyenruhában, a katonák, akik nem tudták megtalálni elveszett egységüket, hadtestüket, ahol csak a fiatal parancsnokok maradtak, egyenként jelentkeztek nálam. Észre sem vettem és máris néhányszáz ember parancsnoka lettem. Ugyanez a tervem volt, mint neked: áttörni Varsóba. Ütközben volt néhány csatározásunk, kétszer szétvertek bennünket, de villámgyorsan összeszedtük erőnket. így értem el Rzakta alá, de a további út a fővárosba, még az olyan erős csapat számára is, mint a miénk, egyszerűen lehetetlen. Ezért határoztam el, hogy áttörünk Magyarországra. Ez sem lesz könnyű feladat, de remélem, hogy legalább egy részünk átjut.

— Érdemes? Néhány hónap múlva vége a háborúnak ... Csak Anglia és Franciaország támadja meg a Sig- frid-vonulatot!

— Ostobaság! Bár nem voltam katona és jogtalanul viselem a századosi rangot, teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a háború sokkal tovább fog tartani, mint az első világháború. És ha a Szovjetunió és Amerika nem lép be a koalícióba, akkor még tíz évig is eltarthat és az emberek olyasmiket fognak átélni Lengyelországban, amilyenről senki sem álmodott. Ezért őszintén azt íjavaslom neked: gyere velünkl Én biztosan nem vagyok (rosszabb parancsnok, mint sokszáz ki- cicomázott tisztecske, akiket autón láttam menekülni a lublini országúton, és te mint az adjutánsom sem leszel tőlünk rosszabb. Az igazolásról és más hasonló ostobasá- gogról majd aggódunk Franciaországban. Természetesen, ha Hitler korábban le nem igázza, mint Lengyelországot.

Henio Makarek még sok hasonló — mint akkor gondoltam — ostobaságot mondott. Akkor mondtam neki néhány szót. Kinevetett. Nagyon dühösen váltunk el. Beleegyeztem, hogy a levelét elviszem anyjának és a nővérének, akik Varsóban, a Sienna utcában laktak. Két uti- társam elhatározta, hogy belép Makarek „százados” seregébe. A másik kettő és én becsületszavunkat adtuk, hogy senkinek nem beszélünk az erdőbeni katonákkal való találkozásunkról. Különben betartottuk szavunkat.

Eljutottunk Rzaktába, ahol Augustyniak, egy ottani gazda látott vendégül bennünket. Két nap múlva meggyőződtünk arról, hogy egy szempontból igaza volt Heniónak. Lehetetlenség volt eljutni az ostromlott Varsóba. Még a lublini országúihoz való közeledés is halálos veszélyt jelentett ránknézve, mert a hitelerista motorkerékpárosok szüntelen ellenőrzés alatt tartották. Ha nem is lőttek volna le bennünket, de elkapnak és a Minsk Mazowiecki táborba visznek. Ide irányítottak minden elfogott menekültét, függetlenül attól, hogy egyenruhában, vagy civilben voltak. Akarva, nem akarva kénytelenek voltunk visszahúzódni Rzaktába és Varsó kapitulációjáig Augustyniak kedves vendégszeretetét élvezni. Csak a főváros eleste után jutottam el családomhoz, illetve közeli hozzátartozóimhoz.

Valamikor november elején a londoni rádió közölte, hogy a szlovák—magyar határt fegyverrel a kézben egy kisszámú lengyel sereg átlépte. Az osztag átvergődött Szlovákián és a magyar határhoz való átjutást a Hlinka Gárdával és a német katonasággal folytatott kétnapos harc nyitotta meg. Amint a londoni rádió közölte, ez volt a lengyel hadsereg utolsó egysége, mely letette a fegyvert. A hős csapat parancsnoka Makarek őrnagy volt'.

Tekintetem előtt ismét különböző képek vonultak el a megszállásról és a hitleri Varsó életéről. Még egy emlék lobbant fel bennem. Valamelyik újság, ma már nem emlékszem a címére, hírt adott egy maréknyi lengyel bátor hőstettéről, a petain-i Franciaországban. Egy kis francia kikötőből egy motorcsónakot loptak és a parti flottát és az olasz hajókat félrevezetve eljutottak Máltára. Ennek a rendezvénynek szervezője és az ellopott járőrhajó parancsnoka egy lengyel tengerész, Henryk Makarek, sorhajókapitány volt, amint az újság közölte.

Az emberi sorsok gyakran furcsa módon fonódnak ösz- sze. Ha a főnököm véletlenül nem hall a „Vasco da Gama” utcai gyilkosságról, s nem határozza el, hogy engem küld Szczecinben, és ha nincs ez a három-négy konferencia, amely miatt minden szczecini szálloda foglalt, nem találkozhattam volna hajdani osztálytársammal, a barátommal. Különben, ha neki kevésbé tetszik Szczecin, és rövidebb ideig tartózkodik ott, talán soha nem is találkozunk. Lehet, hogy csak valamikor, a hajdani esztendőkre emlékezve, jutott volna eszembe, hogy volt egy barátom, Henryk Makarek, aki öt hónapig szolgált egy tiszti lovas ezredben, aztán századossá, majd gyalogos őrnaggyá lépett elő, hogy később a haditengerészet sorhajókapitánya legyen... De kiderült, hogy még magasabbra emelkedett. Mint mister Henryk MacAreck amerikai milliomos tért vissza az országba. És íme, most nem tudok elaludni a szczecini szállodai szobámban, abban a szobában, átnelyet mister MacAreck protekciójának köszönhetek. Nem tudok elaludni, mert mint a milliomos vendége, túl sok kávét" és különféle erős italt ittam.

(Folytatjuk)