Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-26 / 21. szám
1979. január 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Magyar Édesipari Győri Keksz és Ostyagyár idén több százmillió forint értékű terméket állít elő. A vállalatnál készül hazánkban a legtöbb úgynevezett lisztes áru, amelyből az idén tizenkétezer hétszáz tonnát adnak a kereskede lemnek. Képünkön készül a krémmel töltött keksz Izobután—előzményekkel I Folyóiratokban olvashattunk mostanában egy új felfedezésről: kutatók megállapították, hogy Archimedes akkor mondta — heuréka (megtaláltam), amikor a fürdőkádba belépett, s nem akkor, amikor kiszállt a vízből. Nos, a felfedezés gyakori haszna vitatható, de a szakemberek, ha úgy tetszik, kutatók vallják: igenis van köze a fürdőkádnak a felfedezésekhez. Valastyán Pál is osztja ezt a véleményt. Mondja: néha ilyenkor vagyis fürdés közben jönnek a legjobb ötletek. Kád ide vagy oda, mindegy, hogy egy gondolat forrása mi. Valastyán Pál mérnök, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat egyik szegedi üzemegységének vezetője és társai olyasmit birtokolnak amivel kevesen büszkélkedhetnek. A találmányok, mert ezekről, születésükről lesz szó — munkájukhoz kötődnek. — Az év végén készült el ez a 6,4 milliárd forintos beruházás, amellyel nekünk kell a szegedj szénhidrogénkincset kitermelni. A terület súlypont a hazai földgáz- és kőolaj feltárásban — az előbbiből például az itthon előállított mennyiség 70 százalékát ez adja. Én a földgázvonalon dolgozom. Két éve mint üzemegységvezető. Kétszázharminc ember, ebből tíz mérnök, aki itt tevékenykedik, úgy 2,5—2,8 milliárd forint értékű az a létesítménycsoport amellyel termelünk. Ahogy a kutakból feljön a gáz, vizet és gazolint tartalmaz. Ahhoz, hogy felhasználásra alkalmas legyen, ezeket le kell választani. A műveletek során bizonyos mennyiségű propán-bután is kiválik. A mi feladatunk egyebek között az, hogy minél többet nyerjünk ki ebből, minél gazdaságosabban. — Azt mondják, vadonatúj üzemben könnyebb ötletekre lelni. önök készen kaptak egy létesítményt... — Nem egészen így van. Az előbbi gondolatról az a véleményem, hogy újítani régebbi üzemben is lehet, Talán az elképzelés megvalósításának lehetősége kedvezőbb egy frissen épült berendezéscsoportnál. Hogy készen kapjuk-e? Kilenc évvel ezelőtt kerültem ide. Akkor egytizede volt meg a jelenlegi beruházásnak, Ahogy bővült az üzem, úgy szélesedtek a mi ismereteink is. Ez a kollektíva az első gázüzemet 110 nap helyett 90 alatt munkába állította, a másodiknál ehhez száz nap helyett elég volt már harminchárom. A létesítmény fokozatosan kezdett dolgozni, adódott úgy. hogy egy része már termelt, a másik még nem. Keletkeztek bizonyos szűk kapacitások. Akkor az volt a fő dolgunk, hogy ezeket feloldjuk. ha időlegesen is. Az újítások, amelyeket én és a társaim benyújtottak, ezeket szolgálták. Amikor már a termelés felfutott, sarkalatos kérdéssé lépett elő: minél többet produkáljunk, minél kisebb ráfordítással. Beszélgetés közben előkerül két újítói tanúsítvány — megtudom, valahol még ott a harmadik — amelyben a vállalat igazgatójának aláírásával közlik, hogy az újítások haszna 1977. és 1978, évben több mint 20 millió forint. — Hogyan születtek? — Ötlet kellett hozzá... Azt mondtam, hogy az építkezés során sokszor kerültünk olyan helyzetbe, ami kikényszerítette belőlünk a módosítást. Ha ezt a gondolkodást megszokja az ember, már könnyebb. Mind a három munka kollektív alkotás. A társaim: Szalai József vegyigépész, Szatmári András vegyigépész, Zambó Péter olajmémök. Együtt kezdtünk, összedugtuk a fejünket, s úgy készültek el a munkák. — Feltehetőleg nem ilyen „felhőtlenül”. .— Vitáztunk igaz, de inkább úgy nézett ki, hogy egymás mellé raktuk a lehetséges variációkat, s döntöttünk valamelyik mellett. Fontos a jó kollektíva: ahol ötleteket lehet adni és kapni. — Ügy beszéltünk eddig ezekről a találmányokról, amelyek most a Találmány Hivatalban oltalomra várnak, mintha a világon legtermészetesebb lenne, hogy ilyenek elkészülnek. — Három dolog kell hozzá. Aki ehhez a szakmához „nem lő” aligha nevezhet be ilyenre. Azután: ne menjen el az ember a téma mellett, s ha rátalál, amíg nincs megoldás, ne hagyja békén. Persjze sokat számít a vállalat hozzáállása is. Volt idő, amikor akadtak vitás kérdések, de ma már az újításokat, a találmányokat a műszaki fejlesztés szerves részének tekintik. Ilyen értelemben mi szerencsés helyzetben vagyunk. S még egy: ezeket a témákat mi üzemi körülmények között dolgoztuk ki. Ha egy találmányhoz felhasználót kell keresni — úgy sokkal nehezebb. ,— Honnan a megérzés, az a sokat emlegetett mérnöki intuíció? — Arról ami ezt kialakítja, már beszéltünk. Feltétlen figyelemmel kell kísérni a nemzetközi szakirodalmat. Az olvasás gondolatébresztő. Más megközelítésben lát az ember egy- egy problémát, s időnként rá jön, hogy ő már öt év óta elballag valami mellett. Szerencsés helyzetben vagyok, Bakuban végeztem az egyetemet, így ismerem az orosz nyelvet. A szovjet lapokban számos nemzetközi eredmény publikációja megjelenik. —• A mérnökök nagy része azonban nem beszél idegen nyelveket. — Az itteni MSZBT-cso- port elnöke vagyok. Úgy oldjuk meg ezt a problémát, hogy van folyóiratfigyelő szolgálatunk. Ez felhívja a mérnökeink figyelmét egy- egy fontos cikkre. — Mikor jut idő a találmányokra? — Tizenhat telefonvonal van hozzám bekötve. Nehéz így végiggondolni ezeket, de én ebben is szerencsés vagyok. Felvettek levelező aspirantúrára a Szovjetunióba, így minden héten van egy kutatónapom. A disz- szertációmban egységbe ön- töm ezeknek a találmányoknak az ötleteit, számítógépes modellben feldolgozzuk őket. Érdekes: amikor rendszerbe foglalja az ember, kibuknak a gyönge elemek — szóval itt is új megoldásokat kell keresni. — Nem esett még szó az elismerésekről. Huszonegy- néhány millió forint a vállalatnak. s mennyi a találmányok kidolgozóinak? — A pénz nem volt exponált kérdés. A szabadalomként benyújtott újításoknál ugyanis a kifizetés a részesedési alap helyett a műszaki fejlesztési alapot terheli. De mondom: a pénz nem volt exponált kérdés. Az újítói kedv megtartásához fontosabb az erkölcsi elismerés. Én nem panasz- kodhatom: megkaptam a Kiváló Űjító kitüntetés arany fokozatát, a másik elismerés a KISZ KB Érdemérem. — Egy találmány elkészüléséhez kellenek társak. Azokról már hallottunk, akik részt vettek közvetlenül a csoport munkájában, s azok akik háttérben maradtak? — Mi általában az egyszerű megoldásokat választjuk, vagyis ha be kell építeni egy kilométernyi vezetéket — az már nem ötlet. öt-tízezer forintba került az átalakítás, s így hozta a berendezés az említett hasznot. — S a család? — A feleségeket nem érdekli túlságosan a találmány. Ha elmegyünk együtt — a társaság — kirándulni, legfeljebb úgy kerül szóba, hogy na most mennyit hoztak a fiúk. A család, mint hátország nagyon fontos... A türelem, a megértés... Néha mondja a feleségem amikor éppen otthon jut eszembe valami: „Te még nem jöttél haza...” Beszélgetésünk végén szóba kerülnek az újabb munkák. Két találmányon dolgoznak, az egyik a sokat hangoztatott termékszerkezet „frissítéséhez” járul hozzá. Az új gyártmány neve: izobután. Mi az a különleges dolog, aminek birtokosai Valastyán Pál és társai? Ha valaki csak a huszonegynéhány millióból származó százalékra gondol, az rosszul tippel. Bután. Izo nélkül. H. J. Gazdálkodjunk: a gépekkel A közvélemény szerint — mert sikerült ezt az emberekbe táplálni, s nemcsak a laikusokba — nagyértékű termelőeszközök, drágán vásárolt, nagytermelékenységű gépek százai állnak kihasználatlanul, csak azért, mert a munkaerőhiány átka sújtja az ország gazdaságát, csak azért mert nincs kit e gépek mellé állítani, csak azért, Valóban: a gépkihasználás körül korántsincs minden rendben, ám nem biztos, hogy ennek oka csak a sokat emlegetett — s lassan-lassan már minden gazdasági gon- dunk-bajunk egyedüli forrásaként megjelölt — munkaerőhiány. A Munkaügyi Minisztérium, nemrégiben kifejezetten ebből a szempontból vizsgálta a gépkihasználást, s a szokásosnál alaposabb oknyomozás után egyértelműen állapította meg: a nagyter- melékenységű, korszerű kapacitások kihasználását egyáltalán nem akadályozza a munkaerőhiány. Már csak azért sem, mert ahol valaIlyen és ehhez hasonló, más vizsgálatokból lényegében az derül ki, hogy gépet vásárolni — legyen az bármilyen drága, s beszerzése bármilyen körülményes — sokkal egyszerűbb, mint megteremteni azokat a feltételeket, amelyek között ez a gép a lehető legjobb hatásfokkal dolgozhat. Persze a termelőkapacitások teljes kihasználására nem lehet és nem is célszerű törekedni, mert a változó gazdasági feltételekhez való rugalmas alkalmazkodás eleve bizonyos szabad kapacitásokat feltételez. Továbbá: semmi értelme a kapacitások maximális kihasználására törekedni akkor, ha a gépek elavultak, működtetésük gazdaságtalan, (vagyis amikor többe kerül a leves, mint a hús ...), vagy olyan esetekben, amikor a korszerű gépeken a piac szempontjából hasznavehetetlen termékeket gyártanak, illetve, amikor e berendezések kapacitása nem konvertálható. Ezek olyan alapigazságok, amit persze másutt, mások is felismertek, ahol a gazdasági tevékenység egyetlen, és mert a munkavállalók olyannyira elkényelmesedtek, hogy nem szívesen vállalják a több műszakos munkarendet. Következésképpen ezek a gépek egy, jó esetben másfél műszakban dolgoznak csak, az elvárhatónál jóval lassabban „keresik” meg saját árukat, s még lassabban hozzák — az elvárhatónál lényegesen alacsonyabb hasznot. micskét is törődnek a vállalat- szervezéssel, ott — éppen a meglevő tartalékok hasznosításával — nem lehetnek kihasználatlan kapacitások. S ha mégis vannak, akkor ez egészen más jellegű bajokat jelez: a kooperációs fegyelmezetlenséget, az import rugalmatlanságát, az anyagszállítók rossz minőségű munkáját, az exportszállítások ütemtelenségét, vagy éppen a termékszerkezettel, a versenyképességgel kapcsolatos problémákat, sőt: bizonyos fejlesztések megalapozását... fejlesztések megalapozatlanságát ... esetleg mindezt együttvéve. minden vitát, méricskélést megfellebbezhetetlenül eldöntő mércéje, a nyereség, a profit. Nos, ilyen szempontból, különösebb kommentálás nélkül is tanulságosak a következő adatok: a tőkés országokban, a fellendülés idején, a feldolgozóipari kapacitásokat általában 85 százalékig használják ki; ez a mutató a dekonjunktúra idején 80 százalék körül alakul. Magyar- országon — igaz: három évvel ezelőtti jelentés számol be erről — az állami ipar gépparkjának — azaz: gépi kapacitásának — kihasználtsága mindössze 60 százalék. Ugye nem kell mondani, hogy nálunk ez nem a mindennél súlyosabb, nem a mindennél általánosabb dekonjunktúra jelzőszáma?... Nem! Ez egy meglehetősen korszerűtlen gépparkkal, ijesztő szervezetlenséggel dolgozó és meglehetősen rosszul értékesíthető termékeket gyártó ipar sokmindenről árulkodó névjegye. A gondok már a gépek beszerzésénél kezdődnek. Sőt, már annak gyakran nagyvonalú mérlegelésénél, hogy egyáltalán kell-e gépet vásárolni? S ha igen, milyet? És honnan, kitől? És akiktől vásárolunk, az igényeink és főleg lehetőségeink szerint szállítja-e a szükséges alkatrészeket is? Az építőipar például kereken 5000 különböző géptípussal dolgozik, s ha egy vállalat, az elromlott gép javításához alkatrészt rendel, akkor csak egy-másfél év múlva juthat hozzá. S mert nincs jólszervezett alkatrész-nyilvántartás, előfordul, hogy amíg az egyik vállalat másfél évig vár valamire, ugyanez az alkatrész egy másik vállalatnál a szükségesnél nagyobb számban hever a raktárban. S ez nemcsak az építőiparra jellemző példa, különben is okkal-joggal mondhatja bárki, hogy a gépek és berendezések sokfélesége, egy nagykiterjedésű iparágnál lényegében természetes. (Valamiféle racionális tipizálás persze még ezeset- ben is megkövetelhető). De itt van például a központilag szorgalmazott, ám mindenféle köponti irányítás nélkül hagyott számítógépprogram, közelmúltunk és napjaink gazdasági jelensége; nehezen található olyan ország, ahol olyan sokféle — s éppen ezért működésüket gyakorlatilag összehangolhatatlan, javításukat és karbantartásukat csak nehezen megoldható — számítógép működne, mint Magyarországon. Alapfokon kezdeni A példákkal illusztrált gondok sorát hosszan lehetne folytatni, a végkövetkeztetés pedig csak az, hogy vállalatainknál — igaz, ami igaz — kezdik megérteni a kor szavát: teljesítmény növelés, kapacitás- bővítés nemcsak az újabb és újabb munkavállalók foglalkoztatásával képzelhető el, hanem az intenzív műszaki fejlesztéssel, az erőteljes gépesítéssel. Csakhogy: a munkaerőgazdálkodás nagyvonalúsága, átgondolatlansága, esetenkénti felelőtlensége a gépekkel való gazdálkodásnál is kísért. Miből is az következik, hogy nemcsak az emberek, de a gépek teljesítőképességével való gazdálkodást is meg kell tanulni. S a tanulást, sajnos — jelek sokasága utal erre — alapfokon kell kezdeni. Vértes Csaba Nem akadályozza a munkaerőhiány Vásárolni egyszerűbb... Bekoto-csibe Két évvel ezelőtt, 1977-ben kezdték el a kisújszállási baromfikeltető bővítését. A 38 millió forintos beruházás még ugyanebben az évben elkészült, és tavaly már a korábbi kétmillió helyett majdnem tízmillió naposcsibét szállítottak a partnergazdaságoknak. Új, nagyteljesítményű keltetőgépek vásárlásával a kapacitás ötszörösére, ugyanakkor az ott dolgozók létszáma csak két és félszeresére emelkedett. A francia Bekoto cég keltetőgépeirl a kelés! százalékot — száz tojásból mennyi kiscsirke lesz — 2,5- tel sikerült növelni, és ez több mint 1 millió forint árbevételt hoz az állomásnak. Az új beruházással a termelékenység is nagy mértékben növekedett, elérte az egymillió forintot dolgozónként. A baromfikeltetés sikerességét nagy mértékben meghatározza a törzstyúkállományt tartó gazdaságok munkája. A megyében 205 ezer törzstyúk van. A legtöbb az újszászi Szabadság, a rákóczifalvi Rákóczi és a me- zőhéki Táncsics Termelőszövetkezetben. Ebben a három gazdaságban van a törzsállomány fele. Ezekkel az üzemekkel a baromfikeltető jó partneri kapcsolatokat építettek ki, és többek kö?ött ennek is köszönhető, hogy az 1978-as esztendő sikeresnek mondható, Laboratóriumi tisztaság a keltetőteremben
