Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-25 / 20. szám
Mister MacRreck üzletei 5. oldal A jászapáti Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet tanulói az iskola állattenyésztő-telepén, - gyakorlati foglalkozásként - etetik a szárnyasokat. Villamos energián megtakarított forintok Szerződéssel a SZIM karcagi gyárában Számítások szerint 1990- ben az élethez, a munkához szükséges energiahordozók kétharmadát importból szerezzük be. A kérdésre, hogy minek az energiatakarékosság, ennek ismeretében már nem kell magyarázat. Ideje megszoknunk a takarékosságot, megszüntetni a pazarlást — hiszen ha két évtized múlva kapunk észhez, akkor már késő. Nem beszélve arról, hogy energiahordozóink jó hányadát ma is importból szerezzük be — nem forintért. A vállalatok élen járva a kezdeményezők között, takarékossági terveket készítenek évről évre. (Igaz, minden terv annyit ér, amennyi belőle megvalósul.) A Szerszámgépipari Művek karcagi gyárában is papírra vetették az ezzel összefüggő elképzeléseket. Mennyi lett valóság belőlük és hogyan? Ebben az üzemben szerszámgépekhez alkatrészeket, valamint a járműprogramhoz fékszerelvényeket készítenek. Az utóbbiakat több tízezres sorozatban, tehát főleg automatákon. Jellemző, és leghasználatosabb masina a gyárban a forgácsológép, s ennek megfelelően alakul itt az energia-felhasználás is. Legtöbbet villamosáramból fogyasztanak — az évi szükséglet értéke meghaladja az 1 millió forintot. A gyár fejlődését illusztrálja a géppark nagyságának alakulása: amíg 1969-ben egy 20 kilovoltamperes transzformátor kellőképpen megfelelt igényeiknek, ma már csak az új 630 kilovoltamperes trafó bírja terhelésüket. Miért és mennyit fizet a gyár? Minden esztendőben szerződést köt a TITÁSZ- szal egy meghatározott villamos energiamennyiségre. Ha ezt túllépi — bírság, ha nem használja fel — ráfizetés, ugyanis a lekötött értéket ha elfogyott, ha nem, felszámolják a szolgáltatók. Sok múlik tehát a jó szerződésen. Erre bizonyíték az 1977-ben és 1978-ban a villamos áramra költött pénzösszeg. Ugyanis a termelési érték tavaly előtt 102 millió forint volt, tavaly pedig huszonnyolccal több, egy kilo- vattóráért azonban mégsem fizettek annyit, mint 1977- ben. Nem ördöngösség ez, csupán jobban eltalálták a szerződésben — vagy a tervben, ha úgy tetszik — rögzített értéket, mint tavaly előtt. Ügy tűnik, mintha a TITÄSZ és a SZIM közötti megállapodás „bemondásos” alapon történnék. Azonban az igényt nem úgy határozzák meg, hogy a hasukra ütnek. Mielőtt egyezséget kötnének, alapos számításokat, felméréseket végeznek a SZIM szakemberei. Igaz, az elméletben kalkulált érték eltérhet a valóságtól. Nem érkezik meg néhány gép időben — mivel energiafogyasztását figyelembe vették, annak ellenére, hogy azok nem dolgoznak, a SZIM bűnhődik, s fizet. Nehéz pontosan meghatározni, hogy a munkához milyen gépek kellenek. Előfordulhat: apró gyártmányokat nagyobb teljesítményű szerszámgépeken munkálnak meg. Igaz, egy kisebb masina ugyanezt megtudja csinálni jóval kevesebb energia felhasználásával, de a rugalmassághoz, a termékszerkezet állandó megújhodásához nem rendezkedhet be a gyár úgy, mintha évtizedekre egyféle gyártmányt kérnének a megrendelők. S ha már a gépek kihasználásánál tartunk: a karcagi üzemben két műszakban dolgoznak. A harmadik műszak bevezetésére még nem gondolnak itt — nem is ösztönöznek erre a szabályzók. Kiszámították, hogy a dolgozók átlagosan naponta hét órát tartózkodnak bent a gyárban. Ez persze mégnem a munkával töltött idő. Felmérések szerint ennek értéke: öt-hat óra. Minden valószínűség szerint van még mód a gépek jobb kihasználására, s a szerződésben megkötött energiaérték optimális megközelítésére. Ha mással nem, azzal hogy a hat órából hét lesz. A SZIM karcagi gyárában megtudtuk, hogy a földgázzal jobban tudnak takarékoskodni, mint a villamos energiával — talán azért, mert egy helyen a kazánok fűtésénél használják. Hétről hétre, napról napra jegyezték a földgázból fogyasztott mennyiséget, s az időjárás alakulásának megfelelően változtattak a szelepek nyílásán. Az 1977-ben s a tavaly elhasznált szénhidrogén-mennyiség értéke majdnem megegyezik, annak ellenére, hogy 1978-ban jó néhány újabb helyiséget kapcsoltak be a központi fűtésbe. Az üzem évente — a tavalyi esztendő példázza — mintegy 4 millió forintot fordít energiahordozók vásárlására. Érdemes összehasonlítani: nyersanyagra 35 millió forintot. Az energia tehát nem áll az első helyen költségei között. Hogy mégis érdemes rá figyelni, azt bizonyítják a tavaly megtakarított forintok. H. J. Aktívaértekezlet a KGM-ben A kohászat és a gépipar idei feladatait vitatták meg tegnap, a Kohó- és Gépipari Minisztérium aktívaértekezletén. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Soltész István miniszter beszámolójában elmondta: mindkét ágazat elmúlt évi termelése meghaladja a nép- gazdasági terv előirányzatait. Az előzetes adatok szerint a kohászat 3, a gépipar 7 százalékkal több terméket gyártott, mint egy évvel korábban. Eredményesen dolgoznak az MHSZ klubjai Az MHSZ Szolnok városi vezetősége kedden kibővített titkári értekezletet tartott, amelyre a munkahelyi MHSZ- és klubtitkárok mellett meghívást kaptak a város üzemeiből az MHSZ nevet viselő szocialista brigádok vezetői és több vállalat párt- és gazdasági vezetője is. A város MHSZ-klubjainak tavaly — a KMP megalakulása 60. és az MHSZ fennállása 30. évfordulójára — meghirdetett jubileumi munkaversenyben elért eredményeit értékelte a közelmúltban a szövetség városi vezetősége. A városi tanácsadó testülettel egyetértésben, a klubtitkárok javaslatainak figyelembevételével hozott döntést ismertette a tanácskozáson a résztvevőkkel Ozs- gyán Mihály őrnagy, az MHSZ városi titkára. A klubok jubileumi versenyeredményeit szakáganként tizenhárom szempont figyelembevételével — az MHSZ-főtitkár és a megyei titkár irányelvei szerint — értékelték. Erről Paróczai Mihály, a szolnoki városi vezetőség kiképzési előadója tartott részletes ismertetést, majd a városi titkár átadta a helyezési sorrendnek megfelelően a zászlókat és okleveleket a klubtitkároknak. Korszerűbb boltok, növekvő forgalom Javul az iparcikkellátás Szolnokon A Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmának több mint a felét Szolnokon bonyolítja le. A megyeszékhelyen huszonkilenc boltjuk és két áruházuk várja a vásárlókat. A város ellátására ötéves fejlesztési tervük kidolgozásakor nagy figyelmet szenteltek, és az eddig eltelt három év dinamikus forgalomnövekedése — úgy látszik —, igazolta terveiket. Amíg a vállalat összes forgalmát tavaly 7,5 százalékkal növelte, addig Szolnokon 10,4 százalékkal adtak el több árut, mint az előző - évben. Néhány cikkből már évek óta kiemelkedően növekedik az értékesítés. Műszaki árukból, bútorból és tartós fogyasztási cikkekből egyre többet adnak el a vállalat üzleteiben, a textíliák közül a lakáskultúrát szolgáló termékeket keresik leginkább a vevők. Illatszerekből és háztartási árukból viszont általában kevesebbet értékesítenek évenként. A vállalat az országos népesedéspolitikai célok elérésére több kismama-, csecsemő- és gyermekruhát kínál. Intézkedésünk helyességét a Sztár áruház „bébiosztályának” növekvő forgalma bizonyítja. Sajnos, barkácsoló eszközökből, háztartási kisgépekből és kerti szerszámokból sokszor képtelenek voltak a keresletet kielégíteni. Különösen a tőkés importból származó áruk hiányoztak. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban minden évben több és több vásárlót képesek kiszolgálni. Az üzlethálózat korszerűsítésének fontos állomása volt a Domus raktárának átadása (amely zavartalanabbá tette a kiszolgálást), a Páva divatárubolt, a Dáma női- és gyermekruhaüzlet, valamint, a Tip-Top cipőbolt korszerű- sitése. Két új, autófelszereléseket, illetve alkatrészeket árusító üzletet is nyitottak az elmúlt években a megyeszékhelyen. Az áruválaszték bővítése és az ellátás javítása érdekében egyre több terméket közvetlenül a gyártóktól vásárolt meg a vállalat. A nagykereskedelem kikerülésével pultokra kerülő áruk meny- nyisége 1976 óta évente átlagosan 14,5 százalékkal nőtt. A hiánycikkek pótlását segítő kereskedelmi kapcsolatok dinamikusabb fejlesztésével azt szeretnék elérni, hogy néhány év múlva a vállalat boltjaiban eladott áruknak már 11 százalékát tegyék ki a városban működő üzemektől közvetlenül beszerzett áruk. Egyre javul a kereskedelem és a szállító- partnerek kapcsolata is. A vállalat jó úton halad ötéves terve teljesítése felé. Az előírt, közel hatvanszázalékos forgalomnövekedést azonban csak az értékesítés tervszerűbbé tételével, az üzletek szakosításával, a szakbolthálózat fejlesztésével, a hiánycikkek számának csökkentésével érhetik el. Az ÁÉV munkásai túl vannak a szolnoki Skála Áruház építésének félidején. A külső eternit- burkolás befejeztével megkezdték a belső szerelési munkákat. A mintegy 75 milliós költséggel épülő, 4 ezer 500 négyzetméter alapterületű Skála Tiszavidéket a terv szerint idén októberben adják át. (T. F.) Ára. 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 20. szám, január 25., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megkezdődött a leszerelési bizottság tavaszi ülésszaka Brezsnyev üzenete a tanácskozás résztvevőihez Tegnap a genfi Nemzetek palotájának tanácstermében, 39 ország képviselőinek jelenlétében megnyílt a leszerelési bizottság újabb ülésszaka. Az ülésszakon Algéria küldöttségének vezetője, Abdel Aziz Buteflika külügyminiszter elnökölt. A négyszögben felállított konferenciaasztalok körül a francia abc sorrendjében foglaltak helyet a tagországok képviselői, közöttük dr. Domokos Mátyás nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Négy nukleáris hatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország — mellett 35 szocialista, tőkés, illetve harmadik világbeli ország tagja a leszerelési bizottságnak. Kína lenne a 40. tagország, egyben az ötödik nukleáris hatalom, de a számára fenntartott szék, a Kína feliratot viselő tábla mögött a tegnapi megnyitó ülésen, üresen maradt. A kínai képviselő jelen volt ugyan a teremben, de egyelőre teljesen bizonytalan, hogy mikor kapcsolódik be a leszerelési tárgya- lásokbá. A tervek szerint április 27-ig tartó tavaszi ülésszak megnövekedett jelentőségére utal az is, hogy számos ország külügyminiszterével képviseltette magát a megnyitó ülésen. Buteflika rövid üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy a leszerelési bizottság csakis valamennyi ország aktív közreműködésével képes eleget tenni felelősségteljes kötelezettségének a tartós béke megteremtéséhez szükség van valamennyi ország politikai támogatására —, mon(Folytatás a 2. oldalon)