Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-18 / 14. szám
* Háramezer szemüveg havonta A szolnoki Ingatlankezelő Vállalat Ady Endre úti kazánházában három kazán üzemel állandóan, másik három pedig tartalékként áll készenlétben. A három tízemeletes épületen kívül a Vízügyi Szakközépiskola, a Domus és a Szövetség áruház fűtését biztosítja (- nzs -) Folytatódott a KGST végrehajtó bizottságának ülése Moszkvában a KGST épületében tegnap folytatódott a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 88. ülése. Az ülésszakon a tagállamok miniszterelnök-helyettesei képviselték országukat. Készt vesz az ülésen Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára is. Az ülés résztvevői megvitatják a komplex program, a hosszútávú együttműködési célprogramok megvalósításával összefüggő kérdéseket, valamint a KGST tagállamai közötti sokoldalú gazdasági együttműködés más kérdéseit. A végrehajtó bizottság ülése ma ér véget. Németh Károly fogadta Milos Jakest Közlekedés, hírközlés Tervegyeztető tárgyalás Szolnokon Tegnap a megyei pártbizottság székházában tervegyeztető tárgyalásra került sor a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium képviselőivel. Andrikó Miklós, a megyei párbizottság első titkára, Bar- ta Lászlp, a megyei tanács elnöke és Klézl Róbert KPM miniszterhelyettes eszmecseréje után kezdődött meg a megbeszélés, amelynek napirendjén a következő kérdések szerepeltek: hogyan teljesültek az ötödik ötéves tervből eddig eltelt három évben a megyében a közlekedés és hírközlés fejlesztés céljai, milyen további feladatokat kell 19f79—80-ban megoldani? A tárgyalást vezető Andrikó Miklós megnyitója után Ulveczki Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese fűzött szóbeli kiegészítést az írásos előterjesztéshez. A napirendre tűzött témák megvitatásában részt vett Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára is. Német Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a Központi Bizottság székházában fogadta a hazánkban tartózkodó Milos Jakest, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének póttagötezer szolgáltató kocsit „leállítanak”, ezzel háromezerrel csökken a közületi szervek személygépkocsi-állománya; szűkítik a nyugati' gyártmányú kocsik használatának jogcímeit, anyagilag is ösztönzik a magánautók hivatalos célú felhasználását és szigorúbban büntetik a közületi kocsik jogtalan használóit. Ezekben foglalható ját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Stefan Bodnár, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. össze a Minisztertanács múlt év végi döntése, amely módosította a közületi gépjárművekről szóló korábbi jogszabályt. A közlekedés- és postaügyi miniszter ezzel kapcsolatos, rövidesen megjelenő rendeletét ismertette tegnap Tőzsér István, a KPM főosztályvezetője. (Részletes tájékoztató a 3. oldalon.) Február 1-től módosított jogszabályok Kevesebb lesz a közületi személyautó Az OFOTÉRT 93. számú, szolnoki látszerész boltjában havonta mintegy háromezer szemüveget készítenek, illetve javítanak. Képünkön Selme- cziné Marek Ildikó üveget vág szemüvegkeretbe- nzs Név szerint 3. oldal Idegenlégió Még mindig menetelnek 4. oldal Nagy siker - forró hangulat Kubai kórus Karcagon 5. oldal Sport 7. oldal Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 14. szám, 1979. január-18., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Hatmillió forint! értékű export bérmunkára kötött szerződést erre az évre a HUNGARO- COOP-pal a törökszentmikiósi Ruházati Ipar Szövetkezet. Tréning siöitönyökből, sianorá- kokból, tenisznadrágokból, sípandallókból és a képünkön látható ballon anorákokból összesen 38 ezer 200-at készítenek 1979-ben az NSZK-beli Univers cég megrendelésére (T. F.) Csúcsidőszak az energiafogyasztásban Zavartalan a lakosság ellátása Ésszerű takarékosságra van szükség Nem kampányfeladat Energiafogyasztásunk csúcs- időszaka a tél, amelynek elSő felében a szélviharok miatt vezetékszakadások okoznak ugyan átmeneti üzemzavarokat, ellátási nehézségeket, de energiahiány miatti korlátozásra nem volt szükség. Az országos energiagazdálkodási hatóságtól kapott felvilágosítás szerint a hideg évszak második felében is kiegyensúlyozott ellátásra lehet számítani, feltéve, hogy az időjárás sem teremt a szokásostól lényegesen eltérő, szélsőséges helyzetet. Villamoserőműveink a folyamatos ellátáson túl általában egyhónapos tüzelőanyag-készlettel rendelkeznek, s. az ország távfűtő műveinek tartalékai is megfelelő biztonságot nyújtanak a zavartalan fűtésre és melegvíz-szolgáltatásra. Energiaellátásunk ' több mint a fele az Országos Kőolaj- és Gázipari tröszt vállalatain múlik, amelyeknek dolgozói példamutató alapossággal készültek fel a télre, s a hideg ellenére folyamata- san, tehát szombaton és Vasárnap is teljesítik, sőt túlteljesítik napi terveiket, s így megfelelő mennyiségben és minőségben zavartalanul látják el gázzal és feldolgozott kőolajtermékkel, üzemanyaggal és tüzelőolajjal az ország erőműveit, üzemeit, a járműparkot és a háztartásokat egyaránt. Szénbányászaink a terven felüli szombat—vasárnapi munkával segítséget nyújtanak ahhoz, hogy az importból átmenetileg lassabban érkező tüzelőanyagot hazai termékkel pótolhassák a tüzép-telepek. Szükség esetén a lakosság zavartalan ellátása érdiekében az állami tartalékból is gondoskodnak a pótlásról. Hazai erőfeszítéseken túl energiaellátásunk stabilitását az alapozza meg, hogy a Szovjetunió — amely energiaimportunknak mintegy 90 százalékát adja — a leghidegebb napokban is zavartalanul, az ütemezés .szerint szállította és szállítja az energiahordozókat, a villamos energiát, a földgázt, a kőolajat és a kőolajtermékeket egyaránt. Már megkezdődött az orenburgi földgáz üzemszerű szállítása is a KGST- országok közös beruházásában épített vezetéken. Ebben az évben 1.6 milliárd köbméter földgázt kapunk az_ orenburgi vezetékrendszeren át. Hazai energiatermelésünk növelésének lehetőségei szűkösek, s így a szükségletek kielégítésében mindinkább a behozatalra kell támaszkodnunk. Ebben az évben már meghaladja az 50 százalékot az ország energiaimportja, s a következő években és távlatban is a felhasználás bővülésével tovább nő ez az arány. A nemzetközi és hazai prognózisok szerint tovább növekszik az energiahordozók világpiaci ára, s az energetikai beruházások költsége egyaránt. Ezért népgazdaságunknak alapvető érdeke, hogy ésszerű takarékossággal csökkenjen az energiáigény növekedési üteme, ennek érdekében több központi intézkedésre is sor kerül. Egyebek között az idei népgazdasági tervben előirányzott feladatoknak megfelelően kidolgozzák az ország 50 nagyvállalatának éves energiafelhasználási tervét. Az országos energiagazdálkodási hatóság több fontos intézkedés előkészítésére dolgoz ki javaslatokat. Sok lehetőség mutatkozik az elektromos energia ésszerűbb, takarékosabb felhasználására. Különösen sok energiát pazarol az elektromos fűtés. Egy kilowattóra elektromos energiából — amit az erőművek általában 3000 kalória felhasználásával állítanak elő — a felhasználó elektromos fűtőberendezése már csupán 860 kalóriát hasznosít melegítésre az áramtermelésben és szállításban keletkező veszteségek miatt. Ám a fogyasztási igények ellátása érdekében minden újabb kilowattóra előállításához és továbbításához még az igény kielégítése előtt hét évvel 50 ezer forint beruházás szükséges. Ezért új rendelkezést készítenek elő, amely szerint felülvizsgálják az elektromos fűtőberendezések gyártását, forgalmazását. Intézkednek arról is, hogy a vállalatoknál és intézményeknél megszüntessék a hősugárzók alkalmazását és más energiahordo(Folytatás a 3. oldalon.)