Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-04 / 2. szám
1979. január 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A puszta, télen „Mint befagyott tenger, olyan sík a határ, alant repül a nap, mint a fáradt madár...” — Petőfi sorai a magyar puszta téli hangulatát idézik. A róna kihaltsá- gát, ahol „most uralkodnak a szelek, a viharok”. Százharminc éve íródott ez a szép költemény, mely hű képet fest az Alföld akkori világáról. Azóta sokat változott a tanyasi élet: a havas bugaci pusztán kinn járatják a racka juhokat, ott van a gulya „méla kolomp- jával”, s kinn telel a ménes is — ökíösfogat hordja a takarmányt. A tanya sem csendes, a gé- meskút körül egy csapat baromfi kárál, vigyázza őkét a jó öreg puli, félszeme rajtuk. A Városföldi Állami Gazdaság szürke-magyar gulyája szabadban tölti a telet i 1 1 ^; j fel Bugaci tanya A kiskunfélegyházi Lenin Tsz bugaci ménese Összefogássá I __________ ______óvoda, tornaterem K isújszálláson régi, bevált módszerei élnek a településért végzett társadalmi munkafelajánlásoknak, környezetszépítő akcióknak. Jóné- hány megyei szintű, városok közötti területi fejlesztési versenyben végeztek az elsők között a nagykun település lakói. Önkéntes alapon a lakóhelyért így a végzett társadalmi munkatevékenységre a korábbi tervidőszakokban sem akadt panasz, mégis a városi pártbizottság javaslata alapján egy másfajta, helyi jellegű kezdeményezés bontakozott ki 1975 végén. Az elképzelések eredményeképpen, minden keresettel és havi ezer forintnál magasabb nyugdíjjal rendelkező helybeli lakos évi jövedelmének két napra jutó részét — öt esztendőn keresztül —. felajánlhatja a város gyermek- intézményeinek bővítésére, fejlesztésére. Ez az összeg az- akkori szinten évi 800 ezer forintot jelentett, amelyet az érintett és a felhíváshoz csatlakozó keresők évente, munkahelyenként, tetszés szerinti időben fizethettek, fizethetnek a városi tanács számlájára. így a tervidőszak végére a több mint négymillió forint lakossági felajánlás enyhítené a városatyák pénzügyi gondjait. Nos. a lebonyolítás, mindezek meghirdetése a városi tanácsra hárult, ahol először aktívaülésen, majd a legkülönfélébb helyi fórumokon, munkahelyi tanácskozásokon ismertették az elképzeléseket a lakossággal. Mint említettem, az első befizetések éve 1976-tal kezdődött, a csatlakozás teljesen önkéntes volt, és ma is az. Előfordult, nem is egy esetben, hogy egy-egy kereső nem csatlakozott a felhíváshoz, mondván, az ő gyerekei már máshol élnek az országban, ezért személyes és közvetlen haszna nincs a befizetésből. Nos, ilyen esetben a munkahelyek és a város vezetői nem „háborgatták” az illetőt, egyszerűen békén hagyták. Az érintetteknek sem hátrányuk, sem előnyük nem származott állásfoglalásukból. A teljességhez hozzátartozik, alig néhányan tartoztak a nem fizetők kategóriájába. Érdekes, az első év után a háborgók szinte egymás után csatlakoztak a felhíváshoz. Talán restellték tettüket, vagy társaik pozitív állásfoglalása késztette más útra őket. esetleg nekem se a világ az a két napi kereset virtusa, vagy a jó értelemben vett lokálpatriotizmus kerekedett felül — ma már nehéz és felesleges is lenne boncolgatni. Jól jött a segítség Egy viszont tény, az évi nyolcszázezer, már a harmadik évben a bérek emelése folytán egymillió forinttá duzzadt. így aztán 1976-ban, elsősorban a helybeli építőipari kapacitás segítségével jól jött a támogatás egy 75 személyes óvoda befejező munkálataihoz, 1977-ben pe- 'dig az új, nyolctantermes iskola átlagméretűnél nagyobb tornatermének plusszköltsé- geit fedezte a befolyt összeg. Tavaly pedig újra a további óvodai elhelyezési gondokon enyhített az apránként összegyűlt sokszázezer forint. Folyamatos tájékoztatás A kételyek eloszlatása érdekében kulcsfontosságú feladat a lakosság rendszeres, folyamatos tájékoztatása. Elvégre minden befizető pontosan tudni akarja, mi lett, lesz a pénzéből, van-e valami eredménye továbbított forintjainak. Nos, ez az információ rendszeresen megtörtént, megtörténik. A városi tanácsülésen pedig a tanácstagok ez évben is közösen döntenek a befizetett összeg sorsáról. A teljességhez hozzátartozik, hogy az ötlet nem helyi eredetű, hiszen korábban már Debrecen városa is tervezett a település költségvetését segítő, hasonló jellegű helyi akciót. (Igaz, ott csak az ipari munkások fizettek.) A kisújszállási kivitelezés és módosítás mégis érdekes, hiszen megyénk egyik városának lakossága vizsgázik a jó értelemben vett lokálpatriotizmusából, településéhez való ragaszkodásából. Az eltelt három év után minden remény megvan arra, hogy a tervidőszakra megállapított összeg, az aprópénzből összegyűlt milliók kedvezően befolyásolják a helybeli gyermekintézmények fejlesztésének gondjait. — P. Szabó — Ahogyan a hely szelleme követeli hírnévre tett szert néhány év előtt az a seholsincs község, amelynek túlbuzgó vezetői szabadtéri játékokat akartak rendezni, hogy külföldiekét csalogassanak falujukba. Közben kiderült, hogy a községben nincsenek a színjátszáshoz értő emberek, díszletre nem sikerült pénzt teremteni, zenekar szerződtetése leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik, no meg olyan hely sem akad a falu bel- és külterületén, amely alkalmas lenne szabadtéri színpadnak. Mint mondani szokás: a többi stimmelt. Vagyis semmi nem volt meg a községben, csak a túlságos nagyralátás. Szerencse, hogy mindezekhez a történetről is kiderült, hogy — merő kitalálás. Azért írtunk „seholsincs” községet, mert a fentiek valójában nem történtek meg. Ámde — megtörténhettek volna. Olyan község ugyanis valóban volt az ország közepe táján, ahol a még meg sem épült községi strandfürdőhöz már nemzetközi vízilabdabajnokságot álmodott egyikmásik helyi vezető. Olyan is, ahol a hajdani vár egyetlen megmaradt falához és az ígért központi támogatáshoz elkezdték tervezni a várjátékokat. Példákat lehetne még sorolni arról, hogy hol hogyan lépték túl gondolatban a realitások határait. Kétségtelen, hogy a kiindulás jó: a lakóhely, a „szőkébb haza” iránti szeretet, a lokálpatriotizmus. Nem volt még olyan régen, a középkorú nemzedék jól emlékszik azokra az időkre, amikor mindezek ellenkezője volt a jellemző: tekintet nélkül az illető helység adottságaira és hagyományaira, pontosan egyforma rendezvényekre került sor szinte mindenütt. Akkor — úgy negyedszázaddal ezelőtt —, ha például szüret ideje volt, szüreti mulatságot kellett rendezni a szőlőt soha nem termesztett alföldi pusztákon is, viszont az ott hagyományos aratómulatságokat „be akarták vezetni” a bányászkolóniák táján. Mindebből természetesen nem lett — nem is lehetett — más, mint egyforma, unalmas kényszeredettség itt is, ott is. Ezek után érthető, hogy amint a helyi tanácsok, mint önkormányzati szervek hatáskört kaptak, sok helyen igyekeztek évtizedek mulasztásait bepótolni. Nem is lehet erről múlt időben beszélni, hiszen a folyamat ma is javában tart. A kérdés „csupán” az, hogy hogyan legyen tovább. Sokszor szoktak hivatkozni a régi rómaiakra, akik többek között a kultúra területén is sokmindent kezdeményeztek. Tőlük származik az a kifejezés is, hogy „genius loci”, azaz: a hely szelleme. Felismerni azt, hogy a helység sajátosságai mit kívánnak meg, milyen lehetőségeket kínálnak és milyen határokat szabnák a tervezgetések- nek — minderre elsősorban a helyi emberek és a hely legjobb ismerői képesek. Nekik kell egyeztetni a lokálpatriotizmus nem ritka túlzásait a reális lehetőségekkel — anélkül, hogy a helyi kezdeményezéseknek túl szűk határt szabnának, a kezdeményezőknek kedvét szegnék. Csupán példaként: immár csaknem fél évszázados múltra tekint vissza az Alföld két nagyvárosának nyaranként visszatérő eseménye, a Debreceni Nyári Egyetem és a Szegedi Szabadtéri Játékók. Mindkettő a maga nemében egyedülálló volt. Debrecen iskolaváros! hagyományaiból nőtt ki a Nyári Egyetem, Szeged adottságai hozták létre a Szabadtéri Játékokat. Ám egv időben országszerte gombamódra szaporodtak el a nyári egyetemek és a szabadtéri játékok. Nagyrészük — tisztelet a kevés kivételnek — csupán árnyéka volt a például, vettnek, — sőt azok sikerét is csökkentette. Ma már kezdtünk visszatérni a középútra: csak ott rendeznek nyári egyetemet, ahol létjogosultsága van, s a Szegedi Szabadtéri Játékok is visszakapta ha nem is monopolhelyzetét, de elsődlegességét. utánozni, azokról valamiféle másolatot készíteni — a könnyebb ellenállás felé törekvés, ami ritkán vezet eredményre. Sokszor a másolat helyett inkább valami karikatúra-féle kerekedik ki belőle. Valami olyasmi, mint ami egyik zenekarunk külföldi szereplése során történt: a vendégszereplés színhelyén soha nem akart jó hangulat kialakulni, ám a magyar zenészek felvidították a közönséget. Annyira, hogy a műsor harmadik órájában a klarinétos felült a zongorára, ott játszott tovább. Az elegáns étterem vezetője az első pillanatban megbotrán- kozott ezen, majd felírta magának a pontos időt és elrendelte, hogy a továbbiakban az ő zenekarának klarinétosa is üljön fel a zongorára ugyanabban az időpontban. S bár ez megtörtént — az étteremvezető nagyon csodálkozott, hogy a hangulat mégsem lett ugyanaz, mint a vendégszerepléskor... Vagyis — ismét a rómaiak igazságaihoz térve —, ha ketten teszik ugyanazt, az mégsem ugyanaz. Aki azonban jól ismeri szűkebb hazájának történetét, kulturális hagyományait, az könnyen megtalálhatja bennük a felújításra, folytatásra érdemest. S hogy ez hányféle lehet, azt többek között a Repülj páva bemutatói is bizonyították. Mesemondástól a fonóbeli játékok, dalok felidézéséig, népművészeti alkotásoktól a modern, „gépesített” kultúra felhasználásáig terjedhet az a kör, amelyen belül — és túl — ezernyi lehetőséget talál az, aki valóban szívén viseli a helyi kulturális élet felfrissítését és vonzóvá tételét. Közismert jelenség az is, hogy szomszédos községek, egymáshoz közel fekvő városok a maguk kulturális fejlesztése során félszemmel mindig a másikat figyelik. Ebből eredhet jó is: ha a helyiek valami még egyénibbe!, újszerűvel és egyben hagyományőrzővel akarják „lepipálni” a vetélytársat. De alakulhat torzan is: ha ugyanazt akarják megismételni, aminek másutt már sikere van. Ilyenkor éppen a hely szelleme áll bosszút a rajta tett erőszakért. Szerepe van a városok, községek kulturális fejlesztésében — sokszor kimondva, máskor csak rejtett gondolatként — annak is, hogy idegeneket vonzzanak a helység falai közé. Ezt is csak az adottságok alapos, körültekintő figyelembe vétele mellett leheT tenni. Csupán egy példa: a Budapest melletti Szentendre kifejlődhetett a XX. századi magyar képzőművészet egyik bázisává úgy is, hogy közben a szálloda- és vendéglőhálózat messze elmaradt az igényektől. Mindezt pótolja a főváros közelsége. Ugyanez azonban vajmi nehezen sikerülhet az országnak egy-egy távolabbi kisvárosában, ha a várható idegenforgalomhoz nincs meg a szükséges ellátási lehetőség. Különben is: a hely szelleme éppen azt követeli, hogy a kulturális fejlesztés, a hagyományok felelevenítése és korszerűsítése elsősorban a helyi lakosság érdekében történjék. Mi tagadás: kevés olyan város, község van az országban, amely egészen rendkívülit, világszerte egyedülállót, nemzetközi érdeklődésre számot tartót tud felmutatni. Országos feladat, hogy a határokon túl is megismerjék azokat az értékeinket, amelyek valóban kiemelkedőek. Az viszont a helyieknek, vezetőkön és lelkes lokálpatriótákon múlik, hogy a megmutatni valót, az előadásra érdemest, a sokáig fel sem ismert, értékes hagyományokat minél többen lássák, hallják az országon belül. azért is, mert az egyik hely kulturális fejlődése —, ha a látogatók jól szűrik lé a tapasztalatokat — előre lendítheti másutt is az értékek felkutatását, a hagyományok ápolását. Recept nincs rá: hol a határ a másutt tapasztaltak értékesítése és az utánzás között. Talán csak annyi: ahogyan a hely szelleme megköveteli. K. S. Országos II meglévőket Márcsak Továbbképzés szabálysértési ügyekben Gorkij Könyvtár Megváltozott a feladatkör Országos feladatkörű tudományos szakkönyvtár lett az Állami Gorkij Könyvtár. A napokban megjelent miniszteri rendelet — a könyvtári rendszert szabályozva — az ország egyik legfiatalabb könyvtárát az akadémiai és a többi szakkönyvtár rendszerébe sorolta. A könyvtár a jövőben is megőrzi közművelődési szerepét, elsődleges feladata azonban az idegen nyelvű, elsősorban az orosz nyelvű kultúra megismertetése. Januártól a nemzetiségi könyvtárak koordinációs központjaként szakmai, módszertani útmutatást is nyújt majd. A cibakházi nagyközségi tanács szabálysértési bizottságának tagjai részére decemberben két alkalommal szervezte meg az ismeretek felelevenítését szolgáló továbbképzést a tanács szak- igazgatási szerve. A bizottságok létrehozásával, jogállásával _ kapcsolatos, valamint az eljárási szabályokat ismertető előadások mellett külön foglalkoznak egyes gyakori szabálysértési tényekkel. Gyakran kénytelen a bizottság határozatot hozni bolti lopások elkövetői ellen. Ezek közül is ritka esetben döntött december 8-án, amikor Kiss Istvánná, Bo- tond út 19. szám alatti lakost másodízben sújtotta ötezer forintos pénzbírsággal, tekintve, hogy két év alatt négyszer követett el hasonló szabálysértést. A bizottság ez ügyben a nyilvános közzététel lehetőségével is élt. A résztvevők elmondták a konzultációk alkalmával, hogy 1977-jben még a kampányszerűen érkező tűzrendészet! szabálysértési feljelentések okoztak sok gondot. Akkor nehezítette a döntést, hogy a tsz-ben és más munkahelyeken egyaránt hiányosak voltak a munkaköri leírások, az adott terület munkamegosztása, a felelősök pontatlan megjelölése is nehezítette a tények tisztázását. Azóta e területen is előbbre léptek, mert a termelőszövetkezetnek már vizsgázott tűzrendészeti előadója van.
