Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-17 / 13. szám
1979. január 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KÉPíRfiyö __________előtt M anapság egyre gyakrabban megesik — talán szokás is lesz, netán nemes hagyomány válik belőle, bárcsak így lenne —, hogy a televízió bemondói egyszerű műsorközlőkből a tévéprogramok szíves szavú házigazdáivá lépnek elő; száraz közlés helyett kedves invitálással igyekeznek ráhangolni bennünket egy-egy műsorra. így szerepük természetesen megnövekszik, s a közlés-tevékenységükhöz az eligazító-orien- táló funkció is párosul. Gondolom, eljön majd az idő, amikor a műsorok „házigazdáinak” tartózkodó hűvössége vagy épp áradó lelkesedése megbízható előrejelzésnek számít majd a szemünkben — a várható élményre vonatkozóan. Ha például Tamási Eszter mondjuk összevonja szemöldökét, akkor tudjuk, máris nyúlhatunk a készülék gombja után, hogy elzárjuk, hisz „Eszter már megmondta”; vagy ha Takács Marika bájosan mosolyog, akkor biztosak lehetünk, hogy nem akármilyen élményben lesz majd részünk. Például a bemondó Bizonyára a bemondói „előrejelző-szolgálatnak” sokféle árnyalatbeli lehetősége van, csak egy valami nem fordulhat elő — mert akkor hitelét vesztheti a legbájosabb igyekezet is —, elöljáróban nem szabad becsapni a nézőt, szolídabban, félrevezetni várakozásaiban. Mert „ráfogni” olyasmire, hogy remek lesz, ami még csak nem is jónak ígérkezik, rendkívül izgalmakat sejttetni ott, ahol majd egy szemernyi izgalom sem terem, ez bizony felelőtlen dolog. S nemhogy a nézőnek,. még a kérdéses műveknek sem használ, hisz ha indokolatlanul nagy várakozást kelt (ez a gyakoribb) a nézőben a mű iránt, akkor annak esetleges gyengéi is még bosszantóbban ingerük a nézőt, aki úgy érzi, csapdába esett. Ez történt szerdán este a Periférián című tévéfilm esetében (a kérdéses jelenségről ezért is van alkalmam szólni), amikor a bemondó olyan érvvel igyekezett „használni” a tévéfilmnek, és belopni azt a nézők jóindulatába (hogy tudniillik már a veszprémi fesztivál idején is nagy sikert aratott egy előzetes bemutatón), amely egyrészt nem igaz (e sorok írója is ott volt ama emlékezetes bemutatón, de ott inkább az ellenérvek csaptak magasba. semmint a dicséret és az elismerés „lángjai”); másrészt megzavarhatta a gyanútlan néző értékítéletét. Nem akarok én a kelleténél nagyobb feneket keríteni a dolognak, de akkor, amikor a tömegkommunikáció ránkzúdította műsoráradatban egyébként is egyre nehezebb az eligazodás és még nehezebb a választás, hogy a rendelkezésre álló kevéske szabad időnkből a legérdemesebbre áldozzunk, akkor a bátrabban vállalt személyességgel párosuló, orientáló bemondói szerepnek igen is lehet jelentősége és vele együtt felelőssége. Milyen szép is lenne, ha egyszer megérnénk, hogy ilyesmi is elhangoznék a programokhoz elöljáróban: kedves nézők, ezt a műsort pedig csak azok tekintsék meg, akiknek túl sok vesztegetni való idejük van. Periférián Mennyivel másképp festett volna például, s az igazsághoz is közelebb járt volna, ha Takács Marika is szerda este nem a feltétlen dicséret szavaival bocsájtja képernyőre a „Periférián”-t. hanem egyszerűen azt mondja: ugye nincs szomorúbb látvány, mint a céltalanul és értelmetlenül tengő-lengő fiatalok, akik jobbra és szebbre lennének hivatva. A most következő filmben — bár talán nem mindenki tetszésével találkozik — az alkotók az élet perifériájára sodró* dott fiatalok nyomába szegődtek. Induljunk hát mi is velük, gondolatban! Szőnyi G. Sándor — ő rendezte a tévéfilmet — nem egy izgalmas mai témájú és korszerű gondolkodásra serkentő tévédrámával ajándékozott már meg bennünket, s láthatóan makacsul hadakozik vissza-visszatérvé ugyanahhoz a gondolathoz, az értelmetlen lét ellen az értelmes élet érdekében. Eddigi talán legnépszerűbb alkotásával, a Jó estét nyár, jó estét szerelemmel is olyan erkölcsi kérdéseket feszegetett, amelyek lényegében ebben a legújabb művében is megtalálhatók. Az erkölcsi széthullásnak, a demoraüzá- lódásnak az a folyamata izgatja — s nem állapota! módszere tehát oknyomozó és nem leíró —, amely súlyos bűncselekményekben is torkollhat, tragikusan is végződhet. S amikor folyamatot említek, nem elsősorban lelki folyamatokra utalok, hanem olyan társadalmi mozgásokra vagy épp megmerevedésekre és mozdulatlanságokra, amelyek bonyolult kölcsönhatásában tetten érhetőek az er- kölcsmegrontó, jellemdeformáló okok. A Periférián legfőbb hibája,'' szerintem, hogy Szőnyi G. Sándor ezúttal elpártolt jól bevált módszerétől, s igazi társadalmi oknyomozás helyett beérte a lődörgés, az „ifjúi” semmittevés állapotának mozaikszerű ábrázolásával; azaz leírja — azt ‘is eléggé hevenyészetten —, hogy milyenek ezek a „mocsárba süllyedt” fiatalok (bár a főiskolásokból verbuválódott fiatal színészek túlságosan szalonképes népségnek tűntek ahhoz képest, amilyennek a megjelenített figurákat a valóságban ismerhetjük, és nem azt érzékíti meg, hogy miként lettek ilyenekké. A céltalanság állapotának festése csaknem öncélúvá vált végső formájában. Ebből származik azután a felemás befejezés is, a tragikus vég érthetetlensége; ugyanis egyáltalán nincsenek megfelelően logikus okai a fegyverhez jutott kocsimosó fiatalember végzetes tettének. Még ha az őt megszégyenítő és érzelmeiben megbántó társak ellen fordult volna bosszúból fakadó haragjában, de ahogyan a filmben váratlanul, csak úgy belebocsátkozik a „taxikalandba”, az bizony erőszakolt, s egyáltalán nem szerves következménye az előzményeknek. Mindezeken túl a tévéfilm erőtlenségének az is oka, hogy a főiskolások általában csak külsőleg ábrázolták a figurákat, némely jelenetben egyenesen azt a benyomást keltve, hogy nem is annyira filmbeli szerepeiket játsszák, sokkal inkább kiélik magukat a szerepnyújtotta lehetőségekben. És mégis témájánál fogva nem sorolható a haszontalan művek közé a Periférián. Hiányosságai, műfaji bizonytalanságai ugyan szembetűnőek; ezért felkavarni nem is tudott, de a lelkiismeretünket csak megbirizgálta. vitára, gondolkodásra ösztönzött. • ' Röviden Krimi nélkül nincsen szombat — de ha olyan szellemes, mint a Szegény Dániel, nincs okunk a panaszra. A fordulatos, és humorral átszőtt bűnügyi játékot Várkonyi Zoltán nagy mesterségbeli fölénnyel vitte képernyőre — jobbnál jobb színészi alakításokkal. Űj, friss, fiatal tehetségektől a régi. öreg műsorok is megifjodnak — ezt látszik igazolni a TV Zenei Klubjának sikeres vállalkozása, a műsorvezetők kerestetnek: a jelek szerint Antal Imrének méltó partnerei lesznek hamarosan — az ifjú műsorvezetők bemutatkozásából ítélve. V. M. Idegen nyelvek az iskolában Itthon is, világszerte is megnőtt az idegen iránt. érdeklőnyelvek A . nem- és poli- fejlődése, dés az tanulása zetközi gazdasági tikai kapcsolatok a mindinkább világjelenséggé váló turizmus, és még sok más tényező mind azt mutatja, hogy nem felszínes, gyorsan múló divatról van szp, hanem hosszútávú társadalmi igényről. Az idegen nyelvek tanításának jelentősége annál nagyobb, minél elszigeteltebb egy nyelv. A társadalmi szükségletek oldaláról nézve hazánkban nem kielégítő az idegen nyelveken beszélők számaránya, emiatt nagy a feszültség a növekvő igények, s ezek kielégítésének mértéke és színvonala között. Mi lehet ennek az oka? Vajon csupán az, hogy nehéz idegen nyelveket oktatni olyan országban,, ahol az anyanyelv rendszere távol esik az oktatott nyelvektől? Aligha fogadhatjuk el ezt a magyarázatot. Mások a középiskolát tekintik a bajok fő forrásának, mivel nagyon kevés olyan fiatalt bocsát szárnyra, aki egy idegen nyelvet is elsajátított a négy esztendő /alatt. Kétségtelen, hogy nem megnyugtató az iskolai nyelvoktatás színvonala, de a mostani helyzetért nemcsak az iskola felelős, hanem mindannyian azok vagyunk. A közömbös szülők, a lusta gyerekek; mindegyikünk, ha azt várjuk, hogy az iskola csodát tegyen : órarendi keretben tanítson meg beszélni oroszul — netán németül vagy angolul is — olyan fiatalokat, akik ennek érdekében vajmi keveset tesznek. Ezzel persze nem kívánjuk csökkenteni az iskola szerepét, felelősségét, mert az idegen nyelvek tanítása elsősorban közoktatási feladat. De hát az iskola a maga lehetőségeivel nem tud „készterméket”, azaz idegen nyelven jól bszélő szakembereket szállítani a társadalomnak. Miként a többi tantárgy esetében, az idegen nyelvek tanításában is, az alapok lerakása tartozik az általános és a középiskola feladatkörébe — a legfontosabb szaktárgyi jártasságok és készségek kifejlesztése. A társadalmi követelményeknek megfelelő idegen- nyelv-tudással rendelkező szakemberek képzése a felsőoktatási intézményekre vár. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az alsó- és a középfokú iskolákban folyó nyelvtanítás ne szorulna megújításra. Vessünk jegy pillantást a mai helyzetre! Az általános iskolák felső tagozatán mindenütt tanítják az orosz nyelvet — heti három órában. Mennyiségi szempontpontból ez óriási eredmény1, még akkor is, ha a gyerekek nyelvismerete — a legjobbak kivételével — egyelőbe nem éri el az iskolán kívül is használható tudássüintet Hadd emlékeztessünk rá. hogy a felszabadulás előtt egy-egy évjáratnak csak öt százaléka tanulhatott idegen nyelvet. Ma az arány a 10— 14 éveseknél tulajdonképpen száz százalék, de a középis- lás korúaknái is meghaladja az ötven százalékot. közül a legintenzívebb nyelvtanítás a gimnáziumban folyik, ahol az oroszon kívül még egy másik nyelvet is tanulhatnak a diákok. A szakközépiskolák nyolcvan százalékában viszont csak egy idegen nyelvet tanítanak, az oroszt, heti két órában, a szakmunkásképző intézetekben pedig a vendégíátóipari és a kereskedelmi jellegűek Iskoláink kivételével nincsen nyelvtanítás. Egyik napról a másikra nem lehet föloldani a társadalmi igények és a nyelvoktatás jelénlegi helyzete közötti feszültséget. Gyökeres változásra csak az évszázad utolsó évtizedében kerül sor. Addigra minden bizonnyal sikerül megteremtenünk a nélkülözhetetlen mennyiségi feltételeket: több nyelvtanárt munkába - állítani, az iskolai osztályokat két csoportra bontani a nyelvi órákon. ] terjedő időflz 1986-ig szakban el_____________I sősorban a m inőségi tényezőket — a tanítási módszereket, a nyelvtanárok pedagógiai és szakmai kultúráját, az oktatástechnikai eszközöket, a tanulási kedvet — kell fejleszteni. A nyelvtanulás eredményessége sok feltétel kedvező együttállásától függ. Kitűnő tanárokra, kis létszámú csoportokra feltétlenül szükség van. Mindez azonban keveset ér, ha a tanulónak nincs szorgalma, kitartása, ha a siker érdekében nem képes erőfeszítésekre. Ez utóbbihoz a szülők a mostaninál több támogatást nyújthatnának az iskolának, mert végül is szándéka ellen egyetlen gyereket sem lehet megtanítani más nyelven beszélni. Végezetül azt se hagyjuk számításon kívül, hogy nemcsak az iskolai tanórákon lehet idegen nyelvet tanulni, hanem a tanítási órán kívül iskolai szakkörökben, nyelvi szaktáborokban, a művelődési házak szakkörein és tanfolyamain is. Biztosan előre jutunk, ha ezeket a „belső tartalékokat” az eddiginél jobban kihasználjuk. P. K. J. A bushidoparódiája Megjegyzések a japán haremüvészeti bemutató után- Főj? - Á' dehogy ... - legalábbis a nézők arckifejezéséböl ezt olvashatjuk le Fotó: T. Katona „Különleges ifjúsági pódium” címmel indított új rendezvénysorozatát a megyei művelődési és ifjúsági központ. A pódiumon olyan művészek, előadók, együttesek lépnek fel, akik, illetve amelyek elsősorban az ifjúság körében örvendenek népszerűségnek. Az első előadás hétfőn este Szolnokon, a Komarov teremben volt, '■melyet a plakátok így hirdettek: Bushido, japán harcművészeti bemutató■ A távol-keleti nép sportja iránti érdeklődés, a hangzatos cím telt házat vonzott. Sejtelmes zene mellett világítás nélküli teremben ismerkedhetett meg a közönség a szamuráj harcművészet (összefoglaló néven bushido) kialakulásának, fejlődésének történetével, ennek szigorú, titkos törvényeivel. A komoly bevezetőt (a szöveg magnetofonról ment) már kevésbé komoly bemutató követte. A japán harcművészet Papp László és Rajnai László tolmácsolásában a bohóckodás felé hajlott. Az egészből viccet csinálva botladoztak a szőnyegen. A cselgáncsból, a karatebői, az aikidóból vajmi kevés eredeti elemet láthatott, élvezhetett a közönség. A már sport rangjára emelt harci játék paródiáját mutatták be az előadók. Laikus számára is nyilvánvaló volt, hogy az ütések, mozdulatok precízsége, lendülete mesz- sze elmaradt a filmekből ismert igazi japán harcművészettől. A gyakorlatlanságot, humorral próbálták menteni. Ráadásul az előadók még hivalkodtak is: a közönség soraiból választottak egy „lapáttenyerűt”, a „fojts meg, ha tudsz” játékra. Némelyik jól megtermett néző kis rosszindulattal az előadó ajkára fagyaszthatta volna a mosolyt, ugyanis jelen voltak a szolnoki karate klub tagjai is. Hasonló meglepetésben volt része Papp Lászlónak és társának, amikor újabb felhívásukra egy tizennégy év körüli fiú puszta kézzel, egyetlen ütéssel ketté törte a téglákra állított öt cserepet. Az előadók sikert csupán a tíz év köi-üli nézőknél arattak. Félő azonban, hogy éppen ezek a gyerekek a ..jó tréfák” láttán felbuzdulva maguk is szamurájosdit játszanak, amely valójában cseppet sem veszélytelen. Emlékezzünk a Robin Hood film nyomán a városokban, községekben feltámadt apró hősökre, akik egy-egy nyila- zás után a kórházakban kötöttek ki. — vfs — A legnépszerűbb* Vivaldi és Edit Piai Szolnokon a Verseghy könyvtár zeneszobájában gyakran fordulnak meg idősek, fiatalok egyaránt, hogy kedvenc zeneművüket meghallgassák. Az elmúlt esztendőben több mint ezerháromszáz alkalommal került a kiválasztott lemez a korongra, ezertizenkét látogató kívánságát teljesítve. A lemezhallgatás mellett átjátszásra van lehetőség a zeneszobában (lemezről magnószalagra [ vagy kazettára). Ezt a szolgáltatást mintegy kétszázötvenen vették igénybe. A zeneművek népszerűségi listáját Vivaldi: Négy évszak című alkotása vezeti, de a zeneszerző hegedűversenyei is rendkívül keresettek. Sokszor került lejátszásra Mozart: Kis éji zenéje és Chopin zongoraművei is, de gyakran kérték Smetana: Moldva című szimfóniáját is. Gershwin Kék rapszó- ! diája mellett igen népszerű a Porgy és Bess. A magyar zeneszerzők közül Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán művei csendültek fel leggyakrabban a fejhallgató kagylójában. A sanzon világának jeles képviselője Edit Piaf neve is sokszor került be a könyvbe, amelybe a kívánságokat írják. Kesztyűmúzeiim Kesztyűmúzeum alapítását határozta el a pécsi kesztyűgyár, amelyet — hárommillió párat meghaladó évi termelésével — a világ egyik legnagyobb kesztyűipari vállalataként tartanak számon. Eddig több, mit kétszáz pár régi készítésű kesztyűt gyűjtöttek össze. Van köztük frakkhoz illő férfikesztyű a múlt század végéről. Anyaguk is sokféle, a finom csipkétől az antilopbőrig. Felkutatják és elhelyezik a múzeumban a kesztyűmesterség régi eszközeit, s hozzákezdenek a kesztyű történetének feldolgozásához is. A múzeum megnyitását 1980-ra tervezik. Magyar filmek Münchenben Magyar filmeket mutatnak be Münchenben. A Kulturális Kapcsolatok Intézete és a müncheni Stadtmuseum megállapodása alapján, január végéig az Apám néhány boldog éve. az Egy erkölcsös éjszaka, a Herkules- fürdői emlék, és az ők ketten című filmeket tekinthetik meg a bajor főváros mozikedvelői. Kismamák klubja Kisújszálláson A Hogy nálam különb legyen ... című tévéműsor adta az ötletet és a kedvet egy kismamaklub megszervezéséhez Kisújszálláson. A József Attila Művelődési Ház és a TIT városi szervezete hívta életre a csoportot az elmúlt év decemberében. Azóta a műsorban elhangzottakat rendszeresen megbeszélik a klub tagjai. A konzultációk után kézimunkáznak a kismamák. Nyugodtan tehetik, hiszen a foglalkozások idején a művelődési ház dolgozói vigyáznak a kisgyerekekre. Legközelebbi összejövetelüket holnap délután 3 órakor tartják, amikor „A szavakon innen és túl” címmel dr. Jurcsák Lászlóné egyetemi docens, a debreceni Tanítóképző Főiskola főigazgatóhelyettese, pszichológus tart előadást és konzultációt.
