Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-16 / 12. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. január 1ó. 1458-ból Könyvtári A középkorban a könyvek fúl- nyomő részét a kolostorok őriz­ték. Gondozásukkal könyvtáro­sokat bíztak meg és feladatukat már a XII—XIII. században írás­ban rögzítették. Több ilyen sza­bályzatot ismerünk; a legérde­kesebbek és legrészletesebbek közé tartozik a nürnbergi do- mokosrendi apácáké. Ennek egy 1458-ban készült másolata ko­runkra maradt. Eszerint könyvtárosnak olyan valakit kell kijelölni, aki „sze­reti a könyveket és szorgalmas”. Kötelességei elég sokrétűek. A könyveket külön cellákban tartották, olyan helyen, amelyet később, ha az állomány növek­szik, nagyobbítanl lehessen. A könyveket itt polcokon vagy zárt szekrényekben helyezték el, mégpedig szakok szerint csopor­tosítva. Az A szakba kerültek a szentírások, a B-be a szént- írásmagyarázatok, a C-be a szentatyák művei, a D-be a szentekről szőlő művek, az E-be a krónikák, históriák és egyéb munkák. A szabályzat szerint a szerze­tesnek kegyes életéhez szükséges három dolog közé tartozik a jó és értékes könyvek olvasása is. Ezért a könyvtáros feladata, hogy gondoskodjék az ilyen mű­vek beszerzéséről. A több pél­dányban meglevő művek közül a legjobb példányt tartsa meg a kolostor részére, a többit a fő­nöknő engedélyével adja el, s a befolyt összegből szerezzen be más műveket. Ugyanígy tegyen azokkal a könyvekkel, amelyek nem alkalmasak a lelki épülésre. Egyéni feladatai is voltak a könyvtárkezelő apácának. Az ő dolga volt, hogy pergament, pa­pírt, tintát, tollat, dörzskövet, krétát, festéket és az íráshoz szükséges egyéb dolgokat besze­rezze. Ennek a szabályzatnak az elő­írásai annyira gondosak, éssze­rűek, okosak, hogy a mai könyv­tárak részére is példaképül szol­gálhat. A rózsa története A rózsa már ősidők óta a virágok királynője. A szin- és formagazdagsága mindig arra ösztönözte a kertészeket, a nemesítőket, a festőket, a szobrászokat, a költőket és a muzsikusokat, hogy a rózsát mint a természetinek, az életnek a szimbólumát ábrázolják. A görögöknél a rózsa a sze­relem, a kedvesség, az élet­öröm jelképe volt. A temp­lomok, az istenek képei vagy a hazatérő hős egyaránt ró­zsával volt díszítve. De a halottat is rózsával tisztelték meg. Egyiptomban is díszítették a sírokat virággal. A római­aknál a rózsa a kötelesség­teljesítés, a merészség jelké­pe. A római császárok idejé­ben a rózsának óriási kultu­sza volt. Hajószámra hordták a rózsát Alexandriából és Ro­dosz szigetéről Rómába. Nyil­vános játékokon rózsagirlan­dok díszítették a tribünöket és a győztest rózsakoszorúval díszíteték. Nagy ünnepélye­ken rózsaszirom hullt a ven­dégekre és a nyilvános für­dőkben rózsavízben fürödtek. Egy Néró által rendezett ün­nepségre 4 millió szeszterciu- sért hozattak rózsát! De hasz­nálták a rómaiak is a rózsát a sírok díszítésére. A középkor kezdetén a val­lásos szertartásoknál alig ját­szott szerepet a rózsa. Ké­sőbb azonban a templomok díszítésében is megtaláljuk. A gondolatot, amelyet állító­lag egy kereszteslovag ho­zott a Szentföldről Francia- országba, hogy rózsával dí­szítsék a templomokat, a mű­vészeti irányzatokon keresz­tül a késő gótikáig megtalál­hatjuk. A kereszténységgel egy- időben a rózsa Mária szim­bóluma lett. Ezt számos mű­vészeti alkotás bizonyítja. A későbbiekben a rózsa- motívumot megtaláljuk az épületek díszítésében, a fest­ményeken, a faliszőnyege­ken. az ékszereken. De ,a leg­nagyobb dicséretet mindig a költők zengték a virágról. oo A rózsa azonban a konyhá­ban, a népi gyógyászatban és a szépségápolásban is sze­rephez jutott. Arról, hogyan kell a rózsabort előállítani, a római Paladius, i. sz. 4, sz.-ból, a következő tanácsot adja: „A rózsabor olyan bor, amelyben 30 napig rózsaszir­mot áztattak és azután mézet adtak hozzá.” Plinius szerint azonban az összetört rózsa­szirmot lenvászonzsákban há­rom hónapon keresztül must­ban kell áztatni. Rózsamézet viszont úgy készíthetünk — szintén római recept szerint —, hogy az összetört rózsa­szirmot sűrű lenvásznon át­paszírozzuk és a kapott fo­lyadékot lassú tűzön besűrít­jük. A rózsaolajat a rómaiak úgy készítették, hogy a ró­zsaszirmot összekeverték olí­vaolajjal és ezt a keveréket 7 napig napfénynek és hold­fénynek tették ki. Ha elegendő rózsaszirom áll rendelkezésre, akkor sem­mi akadálya annak, hogy ró­zsakrémet, rózsamázat, ró­zsalekvárt vagy éppen ró­zsazselét állítsunk elő. A vadrózsa termése is sok­féle étel és ital alapja lehet: pl. tea, lekvár, velő, saláta, kompót, íz stb. Ilyen szem­pontból csak a vadrózsák jön­nek számításba. A vadrózsa termésének nagy értéke a magas C-vitamin tartalma, amelyben sok növényt felül­múl. OO Ma is készítenek belőle ró­zsabólét, rózsalikőrt Kaláb- riában (Olaszország) vagy Bulgáriában. A likőrnek ré­szegítő hatásán kívül bódító tulajdonsága van. s a rózsa vérének is nevezik. Kezdetben , tehát inkább „ehető” termékeiért ültették a rózsát, később alakult át a kozmetikai ipar alapanya­gává és kerti dísszé. A rózsaolaj már évszázadok óta értékes anyag, különösen keleten. Mai elképzelések szerint az olajrózsa és az olajnyerés tudománya Per­zsiából került a rómaiakhoz, görögökhöz és a bolgárok­hoz. A 18. században Bulgá­riában nagy jeleentősége volt a damaszkuszi rózsának (Ro­sa damasceha vai\ triginti- petala). A rózsatermesztésre alkalmas völgyekben speciá­lis típusok alakultak ki, ilyen volt a teltvirágú kazáni ró­zsa. A 19. században Olasz­országban és Dél-Franciaor- szágban is termesztenek olajrózsát, de ez sohasem ér- ■ te el a bolgár olaj színvona­lát. Az olaj előállításához sok rózsasziromra van szükség. Egy illatos rózsa (olajrózsa) 2,5—2,8 gramm súlyú. 1000 gramm rózsaolaj előállításá­hoz 3—4 tonna friss rózsaszi­rom szükséges. A rózsaolaj nehezen folyó, színtelen, erősen koncentrált erőteljes illatú. A virágszüret május végé­től június közepéig tart. A virágszedés a hajnali órák­ban kezdődik. Minden nyílott és félig nyílott virágot le kell szedni, mert a későbbi órák­ban erősen veszít éterikus olajtartalmából. A legmaga­sabb olajtartalom reggel 6 és 9 óra között van, ezután erősen visszaesik. OO A tudomány jelenlegi ál­láspontja szerint az első ró­zsa a Rosa centifolia volt, de ez nehezen bizonyítható. «Az viszont biztos, hogy a per­zsák a Rosa damascenát már termesztették. A rózsa első termesztési időpontját i. e. 2000-re tehetjük. Időszámí­tásunk előtt 1400-ban Hafiz költő már verset írt a rózsá­ról. Dél-Irában már ebben az időben rózsakert virult. In­nen került Görögországba, majd Európa többi országába. F. B. Legendás hírű eíixir Középkori eredetű „min­dent gyógyító” medicina le­írása került napvilágra Pé­csett. A kutatók — régi fel­jegyzések alapján — tudtak a létezéséről, ám mindeddig nem sikerült nyomára akad­ni az univerzális hatású gyógyszerkeverék receptjé­nek. Egy patinás pécsi pol­gárcsalád régi iratai között bukkant rá az írásra, amely azután a gyógynövények, ré­gi gyógymódok tudós kuta­tójához, Baranyai Aurél pé­csi gyógyszerészhez került. Ő derítette ki azután, hogy a legendás hírű. elveszett­nek hitt középkori elixir hi­teles receptjét találták meg. A két lap terjedelmű, ha­talmas ív — jó minőségű merített papír — ma is ki­tűnő állapotban van, s a námet nyelvű gót betűs írás viszonylag jól olvasható. A recept maga másolat. Körül­belül kétszáz éve másolhat­ták az eredetiről, amely vi­szont valamikor a középkor­ban — az európai alkímia virágkorában — keletkezett. A gyógyszeranyagok és a bonyolult elkészítési mód eredete azonban még mesz- szebbre vezethető vissza idő­ben és térben egyaránt: az ókorba, illetve a Közép- és Távol-Keletre. A medicina — a szöveg szerint— harminchárom féle betegség gyógyítására alkal­mas. így például „orvosol­ja” a heves szívdobogást, az idegek reszketését és a vég­tagok gyengeségét, kisepri a salakot a testből és felfris­síti a vért, minden lázt kú­rál és lohasztja a daganatot, gyógyítja a fülzúgást és a skorbutot, régi és friss se­bekre gyorsan hat, könnyű légzést biztosít és egészséges arcszínt ad. T A pécsi gyógyszerész meg­fejtette a medicina tizenhá­rom összetevőjének nevét és mértékét is. Köztük olyan ismert és kevésbé ismert anyagok vannak, mint pél­dául a sáfrány, citrom, áloe, encián, mirrha, borkősav, hód-pézsma és theriák. A theriák önmagában is bonyolult keverék: 64 féle anyagot tartalmaz. A ha­gyomány szerint az időszá­mításunk kezdete előtt élt VI. Mithridates Eupator pontusi király —-.korának ismert gyógytudósa — gon­dolta ki és állította elő a később híressé vált elixírt: a theriákot. Magyarosan ter- jéknek nevezték. A nagy­hatású gyógyszer igen drága volt és a recept birtokosai féltve őrizték a titkát. Elké­szítése hosszú időt, sok tü­relmet és nagy pontosságot kívánt, de akkor még bőven volt ideje orvosnak, patikus­nak. A recepten feltüntetett anyagok össz-súlya a mai mérték szerint körülbelül 200 grammot nyomhatott. Baranyai Aurél a becses gyógyszer- és kultúrtörténeti dokumentumot a tervezett pécsi - patikamúzeumnak ajánlotta fel. I. Z. Aki gyönyörködni tud Az unoka biztos vadász lesz A hatalmas, drótkerítéssel elkerített térségben ezernyi fácán. A pirospozsgás, őszü­lő vadászmestert. Szabó Fe­rencet mintha felismernék a - pompázatos tollazatú fácán­kakasok, s szerényebb díszű tyúkjaik — nem riadnak meg közeledtére. Az abádszalóki tsz vadász- társaságának fácántelepén vagyunk. Ez a sajátos „va- dasnark” évről évre több tíz­ezer fácáncsibét „termel” az orszák vadásztársaságainak, az idén nem kevesebb, mint 350—360 ezer fácántojás kel­tetését tervezik. A fácánte­lep országos jó híréhez hoz­zájárult Szabó Ferenc kitű­nő munkája is. A vadászmes­teré, aki még valamikor a második világháború után kezdett vadászni, majd 1953- tól az abádszalóki Lenin Tsz területén őrködik az élővilág kényes egyensúlya fölött. •— S meddig még?. — Alig két évre a nyug­díjtól. De ha lehet, maradok. Az egészségem jó, csak a lá­baim rozogák egy kicsit, gondolom a sok menéstől. — Ha újrakezdené? — Megint csak a vadász­mesterséget választanám. A járatlanok azt hiszik persze, hogy ez amolyan izgalmas piff-puff, pedig hát nem ez a lényege az én hivatásom­nak, s a szépsége sem ebben van. Annak való ez, akinek van türelme meglesni a kölykeinek egerésző rókát, a Tiszában úszó vaddisznót, aki gyönyörködni tud a futó őz­ben, a tollászkodó fácánka­kasban vagy a fészken ülő tyúkban. Mert azért nekem a fácánok a kedvenceim, no, nem csak azért, mert itt sok van belőlük. Talán a szép­ségük miatt. Persze, a hasz­nosságuk se utolsó. — Van-e a családban foly­tatója a mesterségnek? Tata rejtett világa Barlang az évszázados fák alatt Titokzatos üreg; régészek­nek, geológusoknak sokat ígérő barlang rejlik a tatai Néppark felszíne, évszázados fái alatt. vAknaszerű lejárata jókora, kráter formájú mé­lyedés közepén nyílik, húsz éve sincs, hogy' ezen a helyen még tengerszemnyi tavacska kéklett, a vizek városának né­hai gyöngyszeme. A hatvanas •évek elején azonban fokoza­tosan apadni kezdett, majd végérvényesen kiszáradt csakúgy, mint a város többi állóvize, 160 langyos és hideg vizet fakasztó forrása. A ta­tabányai szénmedence bányá­it sorozatosan sújtó vízbetö­rés, az ennek megelőzését szolgáló, percenként kiszi­vattyúzott 100 köbméternyi víz évről-évre, méterről-mé- terre süllyesztette a karszt­víznívót. Ahogy a szakem­berek mondják, Tata is a depressziós zónába került, így egy évtized alatt megpe­csételődött az itteni vízi vi­lág sorsa. ­Az elhalt források alatt azonban szárazzá váltak a vízvájta karsztkavernák, bol­tozatos sziklacsarnokok, az útvesztőszerű barlanglabirin­tusok. A vizek vároásból ho­va tovább a barlangok városa lett. Nem kevesebb, mint hat, részben ismert vagy feltárás alatt levő barlang rejlik a város geológiai aljzatát ké­pező mésztömegben, s a ku­tatók elméleti számításai sze­rint ennek többszöröse a ma még Csipkerózsika álmát alvó üreg. Megkapó látványt nyújt A tatai Néppark kiszáradt tómedre alatt megbúvó bar­lang — közismert nevén An­gyal-forrás — sokféle meg­gondolásból érdemes a komp­lex kutatásra, teljes feltárás­ra. Mostani „ősállapotában” is megkapó látványt nyújt. Másfél emelet magasságú kő­kupolája impozáns méretű sziklacsarnok oldalfalaira bo­rul. Vastag, süppedő homok­szőnyeg alkotja a járószintet, csipkésre, szivacsosra erodált kőfelületek, sötétségbe vesző vakkürtők tagolják a teret. Fehéres-sárgás elefántcsont tónus az uralkodó szín, díszí­tőelemként gömbös-gumós mésztufa képződmények sor­jáznak, s oldaljáratba vezet egy természet alkotta kőkapu. Káprázatos látvány fogadja itt a lámpával belépőt. A homokszőnyeg titka Ezer és ezer, a sziklafalba ágyazódott kvarckavics tü­körfényesre polirozódott fe­lületén megannyi színt lob­bant a lámpa fénykévéje. Az anyakőzetbe, a természet „betonjába” vájt üreget a mélyből feltörő, sebesen ör­vénylő víz, s a magával ra-> gadott milliárdnyi homok- szemcse csiszolta zománcfé­nyűre a kavicstömeget. A jelenlegi látnivalókon kívül tudományos szempont­ból a Süppedő homokszőnyeg, a barlangot kitöltő üledék a legtöbbet ígérő, a legtitokza­tosabb. A hetvenes évek ele­jén próbafeltárást végeztek a tatai barlangkutatók, s meglepő eredményre jutottak. Meghökkentő tömegben buk­kantak elő az üledékből ál­lati, emberi csontok, kerá­miatöredékek, különféle kő­szerszámok, pénzérmék, meg­kövesedett fatörzs-maradvá- nyok. Az őskortól a római- és a középkoron át számos lelet képviselte az elmúlt év­ezredeket, évszázadokat. Azt is megállapították a kutatók, hogy a nagyterem törésvona­lainak irányában vélhetően újabb oldaljáratok rejlenek, régészeti geológiai vonatko­zásban még sok újdonságot nyújthat a barlang. A tataiak most azt tervezik, hogy az abbamaradt feltárást a jövő esztendőben felújítják. Az esetleges új járatok feltá­rásán, a régészeti és geológiai leletanyagok kimentésén kí­vül egy nem mindennapi el­képzelést is szeretnének meg­valósítani. A kellő terepren­dezés után a forrásbarlang nagytermében föld alatti kristálymúzeumot rendezné­nek be. E stílszerű környezet­ben helyeznék el a Komárom megyei Művelődési Központ barlangi kristálymúzeumának európai viszonylatban ! is egyedülálló kiállítási anyagát. ■Elképzelésük megvalósítását támogatják a város vezetői, a múzeumi szakemberek, így minden remény megvan arra, hogy újabb természeti ritka­sággal gazdagodik majd az eltűnt vizek hagyatékaként született „barlangok városa”... R. D. — A lányom férje vadá­szik, a két unoka közül az egyik, a fiú, az biztosan va­dász lesz. Pöttömnyi még, de már mindene az erdei, me­zei állat... — szabó — Az ékes tollú, hasznos madarak . . . ... megismerik a vadász mestert Göcsörtök... Alkotta: a természet Fotó: Nagy Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom