Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-06 / 287. szám

1978. december 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Lényeges és lényegtelen Ha az ember köznapi dol­gaiban összetéveszti a lénye­gest a lényegtelennel, általá­ban akkor is baj származik belőle; ám ha ugyanez a kép­ernyőn esik meg, akkor az a legszörnyűbb következmé­nyekkel jár: érdektelenséget szül. S ez éppúgy vonatkozik egy egyszerű helyszíni köz­vetítésre, mint a valóságból vett, de fantáziával megte­remtett művészi alkotásra — azaz a valóság televíziós tük­rözésének egészére. Mert a lényeg: mindenütt a lényegei Nem tudom, mit szólna va­laki, ha ebéd helyett csupán a tányérokat és az evőeszkö­zöket tálalnák fel, s különbö­ző fogások helyett abból áll­na csupán az étkezés, högy ezeket cserélgetnék megfelelő szertartással, illő komolyság­gal. De alighanem alaposan meglephetné — egy másik hasonlattal éljek — a min­denkori tárlatlátogatót az is, ha mondjuk egy festészeti biennálén csak a falra agga­tott üres képkeretek fogad­nák, változatos, szebbnél szebb formákban pompázva, de hiányoznának belőlük a vásznak. Hát valahogy ilyes­mit éltem át az elmúlt héten több alkalommal is, amikor is a fent említett „törvény” szenvedett csorbát oly mó­don, hogy ... de ^lássuk az eseteket. Az elsőt, talán a legbrutá- lisabbat a Tv-híradó szolgál­tatta (mindegy, hogy mi ok­ból), amikor is perceken át (pedig itt a percek a legér­tékesebbek, hisz belőlük je­lentős eseményeknek is alig egy-kettő jut) a semmit, il­letve a lényegtelent kellett szemlélnünk: gyanútlanul ácsorgó és várakozó férfiakat, fotózásra készülő újságírókat, „ásítozó” falakat. Az erősen bizonytalanná vált kamera imbolyogva keresett valami lényegeset, de alighanem nem valamit, hanem valakit kel­lett volna megtalálni, mond­juk, egy riportert, aki hasz­nos, az alkalomhoz kapcsoló­dó ismeretekkel tölthette vol­na ki a protokolláris ese­ményben bekövetkezett lég­üres teret. De erre se lélek­ben, se testben nem készült fel a televízió: váratlanul ér­te a feladat. így következhe­tett be azután, hogy egy lé­nyeges esemény kapcsán a képernyőn előlépett a lényeg­telen. főszerephez jutott, ami mellékes. És egy másik „példa”, sok tekintetben hasonló az előb­bihez, bár itt már az „üres­járat” az alkotók határozott szándékának számlájára írandó. Lényeges és lényeg­telen meglehetősen sajátos viszonyát tükrözte a vasár­nap este sugárzott portréfilm, amelyet Hajnal Gabrielláról, a gobelinművészet jeles mí- velőjéről készítettek. Valószí­nű, hogy a film alkotói vala­mi meglepőt, talán hétközna- pian természeteset akartak nyújtani a nézőnek, amikor portréfilm-gyanánt egy kiál­lítás előkészületeit tálalták fel a képernyőn. Csakhát ez a fajta meglepetés, alighanem televíziós zsákutca. Hisz ahe­lyett, hogy e ritka, nálunk legalábbis, művészet titkaiba pillanthattunk volna bele, a termékeny képzelet rejtelmei tárulkoztak volna fel előt­tünk, egy születendő kiállítás lényegtelen mozzanataira esett fény, azaz megismerhet­tük szorgos munkások miként vernek falba szögeket, mi­ként csiszolnak padlót fé­nyesre, meszelnek falat illő háttérnek, s közben hogyan tereferélnek egymás között. Nem az a baj, hogy ezt is láttuk, hanem, hogy valami lényeges helyett láthattuk ezt. Pedig Hajnal Gabriella a be­mutatott művek alapján, el­képzelem, nemcsak művei­ben, egyéniségében is színes, s vonzóan tudott volna be­szélni munkájának szépségei­ről is. S ezt bizony szíveseb­ben hallgattam volna, mint a kiállítás építőihez címzett, csak hang-háttérként szolgá­ló esetleges munkautasítá­sait. És a harmadik, amikor a kérdéses viszony „esztétikai ficam” formájában jelentke­zett, amikor lényeges és lé­nyegtelen összetévesztésének újabb sajátos változatát fi­gyelhettük meg: Rajnai And­rás „sziporkázó” alkotása, a Don Juan és a Kővendég. Hangsúlyozni kívánom, ami­re Rajnai a televíziós hatás­keltés növelésére szolgáló kí­sérleteiben vállalkozik, azt igen rokonszenvesnek érzem, ahogyan hadakozik a techni­kai adottságok és a művészi lehetőségek között emelkedő „falak” ledöntéséért. Csak­hogy úgy elragadják az új formai lehetőségek keresésé­nek vágyai, úgy elbűvölik szinte, hogy maga sem veszi észre, már az öncélú formai játékok felé evez- kísérletei­ben. Hiába kutatni a pazar látvány lehetőségeit, ha meg­feledkezik arról, hogy minél pazarabb a látvány, annál pazarabbnak kell lennie a ki­fejezendő gondolatnak is. Nem elegendő konstruálni egy történetet, mint például legújabb kísérletében is te­szi, amelyben elmondatik, hogy szegény Don Juan csak elszenvedi, amit a sors rá­mért, a nők áldozata, ez ön­magában kevés, a történeten túl izgalmas és fordulatos cselekmény színes jellemek, a lélektani hitelesség ábrázola­ta is kellenék. Itt persze nem arról van szó, hogy a gon­dolati lényeggel a lényegte­len forma kerülne fezembe, hisz ez önmagában képtelen­ség volna, hanem arról, hogy a művészi forma oly módon lép a gondolat elébe, hogy el akarja takarni, feledtetni a mondanivaló hiányát. Lényeges és lényegtelen némiképp leegyszerűsített vi­szonylatában néhány sajátos esetet idéztem, amit annál is inkább fontosnak érzek, mert hisz ez a kérdés ott bujkál televíziózásunk egész gyakor­latában. Ugyanis ha más-más területein a televíziónak, más-más jelleggel is, de min­den probléma elsősorban ide nyúlik vissza: a lényeglátás és lényegkiemelés problémái­hoz, e két, gondolkodásunkat is alapvetően meghatározó kategória világos és tiszta ér­telmezéséhez. Röviden Minden nemzeti televíziós est a válogatás újabb vizsgá­ja, hisz itt a siker nagy mér­tékben azon múlik, hogy a válogatók mit emelnek ki és kötnek közös csokorba egyet­len estére tengernyi műsor­anyagból. A Szovjet Televí­zió estje a válogatás dicsére­te. A színes rövidfilmektől a különleges élményt nyújtó balettfilmen át a filmkülön­legességig húzódott a műsor­est íve. Az Egyetlen kópia című dokumentumfilm: igazi ritkaság. A Tolsztoj-film — akár évfordulós emlékezés­nek is beillett. Az est minden órájában kínált valami szín­vonalasan érdekeset. V. M. Országos gordonkaverseny Szolnokon A szolnoki Bartók Béla Zeneiskola lesz a házigaz­dája a holnap este 19 órakor kezdődő, Friss Antal orszá­gos gordonkaversenynek, amelyen az ország legjobb csellista növendékei vesznek részt. Az eredményhirdetésre és a győztesek díszhangver­senyére szombat este 7 órá­tól kerül sor a városi tanács dísztermében, ahol az elő­döntők is zajlanak. Dokumentumok Törökszentmiklós történetéből 1917-1919 Új helytörténeti kiadvány A törökszentmiklósi városi könyvtár „Helyismereti füze­tek” sorozatának közelmúlt­ban megjelent legújabb szá­ma a Tanácsköztársaság kö­zelgő, 60. évfordulója alkal­mából készült. A dokumentumgyűjtemény lapjain a település 1917—19. közötti történelme elevene­dik meg a korabeli helyi új­ságokban megjelent cikkek, valamint visszaemlékezések, levéltári iratok, plakátok jó­voltából. Érzékletes képet kap az ol­vasó az 1917-es oroszországi események hatásáról, az őszi­rózsás forradalom előtti el­keseredett hangulatról, majd 1919 -tavaszának -ünnep- és hétköznapjairól, a Tanács- köztársaság helyi szerveinek tevékenységéről, az interven­ció elleni harc Törökszent­miklós térségében lezajlott hadi eseményeiről. A kötetet — a különítményesek rém­tetteit felidéző néhány do- kumenum után — egy 1921- es keltezésű levél zárja, amelyben a főszolgabíró a helyi csendőrőrs létszámának felemelését kéri feletteseitől, azzal az indokkal, hogy a la­kosság „a forrongásra kitűnő hajlammal bír, amint az a forradalmak ideje alatt ki­tűnt. A jó szerkesztés, az értő válogatás, továbbá az eliga­zodást szolgáló bevezetés dr. Gecsényi Lajos és Kerek Béla munkáját dicséri. A kötetet névmutató egészíti ki. — szj — Budapesti kamarakórus napok Ötödik alkalommal rende­zik meg a héten a főváros­ban a budapesti kamarakórus napokat a Zeneművészeti Főiskola kistermében. A pén­tek délután négy órakor kez­dődő háromnapos hangver­senysorozaton Szolnok me­gyét a törökszentmiklósi Liszt Ferenc kórus, a jász- berény Palotási János szö­vetkezeti vegyeskar, vala­mint a mezőtúri Petőfi dal­kör képviseli. JÖVŐ ŐSZTŐL: Szabadon választható tárgyik a gimnáziumban A gimnázium a legrégibb iskolafajtánk, ám most itt készülnek napjaink pedagó­giájának egyik jelentős vál­toztatására: az új tantervek- kel egyidejűleg szabadon vá­lasztható tantárgyakat ve­zetnek be a jövő tanévben. Ezzel fokozatosan megszűn­nek a szakosított tantervű, népszerű nevükön a tagoza­tos osztályok. Mi az újítás lényege? A harmadikos—negyedikes gimnazisták maguk dönthe­tik majd el, hogy néhány tantárgyat akarnak-e tanul­ni vagy sem. A gimnázium alapvető feladata kétirányú: egyrészt az egyetemi-főiskolai tovább­tanulást választó növendékeit fel kell készítenie elméleti ismeretekkel, másrészt gon­doskodnia kell azokról a ta­nulókról is, akik közvetlenül az iskola befejezése után munkába állnak. A kettős igénynek csak akkor tűd megfelelni a gimnázium, ha az egységes általános művelt­ség megalapozásán kívül dif­ferenciált ismereteket is nyújt tanítványainak. Ezt a célt szolgálja a szabad tan­tárgyválasztás, a fakultáció, aminek lényege: lesznek a gimnáziumban olyan elméle­ti-közismereti tantárgyak, tantárgycsoportok, amelyek elsősorban a továbbtanulás­ra készítik fel a tanulókat, illetve olyanok, amelyek a végzés utáni munkába állá­sukat segítik. Ilyenek példá­ul a közgazdasági és közigaz­gatási ismeretek, a műszaki rajz, a gép- és gyorsírás, a környékbeli üzemek igényei alapján meghatározandó spe­ciális ismeretek stb. Sokan attól tartanak, hogy a tantárgyválasztás valamifé­le zűrzavarhoz vezet az isko­lában, hiszen ki-ki azt tanul ezentúl, amit akar, és a re­form nem szolgálja majd a hátrányos helyzetű gyerekek műveltségbeli fölzárkóztatá­sának célját. Ezeken az aggodalmakon kívül jónéhány egyéb gond is jelentkezik a fakultatív tantárgyakkal kapcsolatban. Ámde a mintegy tíz éve fo­lyó kísérleti tanítás tapaszta­latai alapján ezeknek egy ré­sze nem általános jellegű, más részük pedig gondos szervezéssel elkerülhető, te­hát nem akadályai a szabad tárgyak beiktatásának. Nem ötletszerűen A valóságban szó sincsen a tanulók ötletszerű válasz­tásáról, egyes tárgyak teljes elvetéséről. A választás ugyanis csak a harmadik osztályban lesz lehetséges és, a minden tanulóra kötelező heti 33 órából a harmadik­ban hét, a negyedikben pe­dig kilenc óra jut a fakulta­tív keretbe. Ez két vagy há­rom tárgy választását teszi lehetővé. Jogában áll a diák­nak heti óraszámát 33-ról 35-re növelnie egy heti két­órás szabadon választható tárgy tanulásával. A fakultatív tantárgyak többsége elméleti: egyrészt a gimnáziumban egyébként is tanult ismeretek elmélyíté­sét. kiegészítését szolgálják, másrészt olyan stúdiumokra adnak lehetőséget, amelyek nem szerepelnek a kötelező anyagban, (pl. pszichológia, logika, ábrázoló geometria, néprajz, szociológia). Természetesen gyakorlati jellegű tárgyakat is választ­hatnak a tanulók. Ezek álta­lánosan művelő szerepük mellett mindenekelőtt a munkába állást segítő tudni­valókhoz, felkészültséghez juttatják őket (idegenvezetés, gépjárművezetés, postafor­galmi intézés, kémiai anyag- vizsgálat, számítógép kezelés, államigazgatási ismeretek stb.). A pedagógiai pályára készülők nevelési alapisme­reteket is tanulhatnak. Ha csak a harmadikban kezdődik meg a fakultatív tárgyak tanítása, vajon mi­lyen szerepet szánnak a gim­názium két alsó osztályának? — kérdezi sok szülő. A to­vábbhaladási esélyegyenlő­ségek megteremtése végett az első osztályban kiemelt feladat — persze később sem feledkeznek meg erről — a hátrányos helyzetű gyerekek fölzárkóztatása, amit szerve­sen öszekapcsolnak a diákok pályaválasztásának előkészí­tésével. • . - *.7 R tapasztalatok A második osztályban ez utóbbi tevékenység válik a legfőbb nevelési feladattá. Azt kívánják előmozdítani, hogy minden gimnazistában kialakuljon a pályairány el­döntéséhez szükséges érett­ség. (Csak a pályairányról van szó — egészségügyi, me­zőgazdasági, műszaki, peda­gógiai stb. —, mivel a konk­rét pálya vagy szakma meg­választása később lesz idő­szerű.) Ezt heti egyórás fog­lalkozással külön is segíti az iskola. A kísérleti iskolák tapasz­talatai egyértelműen azt mu­tatják, hogy a szabad tan­tárgyak jelentősen hozzájá­rulnak a nevelés erősítéséhez, jól szolgálják a tanulók sze­mélyiségének sokoldalú fej­lesztését. P. K. J. Lengyel Ménéi napok Nagy siker a Szigligeti Színházban Az Országos Filharmónia rendezésében a Wroclawi Állami Filharmónia Szimfo­nikus Zenekara adott hang­versenyt hétfőn este a Szigli­geti Színházban. A lengyel zenei napok művészi rangját, sikerét itt Szolnokon is első­sorban a kitűnő zenekar, to­vábbá karmesterük Tadeusz Strugala és Lidia Grychto- lowna zongoraművésznő sze­replése biztosította. Mindket­ten európai hírű képviselői a lengyel előadóművészetnek. Az 1954-ben alakult együttes méltán vált híressé Európa több országában. Évente mintegy ötven műsorral, több mint száz alkalommal szerepelnek Wroclawban és szűkebb hazájukon kívül szá­mos kelet-, illetve nyugat­európai ország — NDK, NSiZK, Bulgária, Olaszország, Bokros Júlia keramikusművész kiállítása nyílt meg tegnapelőtt a Tiszamenti Regionális Vizmü és Vízgazdálko­dási Vállalat KISZ-klubjában. A tárlat, amelyet a vállalat Bánki Donát aranykoszorús Szocialista Brigádja rendezett, december 12-ig tekinthető meg Csehszlovákia, Románia — nagyobb városaiban. Magyarországi, szolnoki vendégszereplésük méltán öregbíti hírnevüket, hiszen egy jól öszeforrott, kitűnően játszó együttest hallotunk, mely elsősorban nagyszerű vonóskarral rendelkezik, ami alapja egy szimfonikus zene­karnak. A szép, színes, me­leg tónusú vonóshangzást ki­váló basszus szólam erősítet­te, mely lényege a dinamikai egyensúly fenntartásának. Igen jó ízléssel, szépen for­málták a különböző zenei részeket. A fúvósok játéka ezúttal minden pozitívuma ellenére színtelenebbnek bi­zonyult a vonósokkal szem­ben, általában nem egyen­rangú partnerként említhe­tők a zenekar összjátékában. Bár igaz, hogy szerepük is sokkal kisebb volt az elő­adott művekben. Tadeusz Baird vonószene- kari szvitjében elsősorban a telt vonóshangzás a megka­pó. A Colas Braugnon téte­leinek tempóbeli, zenei vál­tozatossága mégis némi kí­vánnivalót hagyott, ami úgy úgy hiszem, nem az előadás hiányossága. Egy gyors Al­legro tétel mindenképpen tel­jesebbé tenné a jól hangsze­relt, harmóniailag is jól fel­épített darabot. Érdekessége különösen az első tételben és a befejező Fináléban, hogy Kodály illetve az úgynevezett új magyar stílus hangzásvi­lágára ismerhettünk. A közreműködő Lidia Grychtolowna Chopin f-moll zongoraversenyének szólistá­jaként igazolta mindazt a várakozást, amely a hallottak alapján szolnoki bemutatko­zását megelőzte. A szerző alig 19 esztendős, amikor 1830-ban e poétikus verseny­művével meghódítja Varsót, majd később Párizs közön­ségét. A szólista árnyalatok­ban gazdagon, magvas bil- lentéssel zongorázva, szépen formálta meg ezt az érzelmi­leg szenvedélyes, hallatlanul színes, ritmus, dallam- illet­ve harmóniavilágot, mely Chopin kimeríthetetlen fan­táziájára, egész művészetére volt jellemző. Mindezek el­lenére talán éppen az igazán poétikus, lírai részek költői- ségével, a legintenzívebben ható piano, pianissimo zenei gondolatok lélegzetet is visz- szafojtó megoldásával ma­radt kissé adósunk. A szólis­ta két ráadásszámmal, Cho­pin briliánsán előadott * z- dúr keringőjének és a D- dúr mazurkának eljátszásá­val honorálta a szűnni nem akaró tapsot. Schumann IV. d-moll szimfóniájának nagyszerű, szuggesztív előadása zenei csúcspontja, méltó befejezése volt a hangversenynek. Érez­hetően tudásuk maximumát nyújtották, mind zeneileg, mind technikailag. Együtt élt a zene az előadókkal, me­lyet karnagyuk biztos kéz­zel, áradó zeneiséggel irányí­tott. A széles dinamikai ívek, az erőteljes forték mellett színskálájuk talán a még szebb, kifejezőbb piano já­tékkal lehetne gazdagabb. Tadeusz Strugala azon rit­ka karmesterek közül való, aki nemcsak jókezű, kiváló muzsikus, hanem akinek a zenét kifejező mozdulatai mindig szinkronban vannak a ritmussal, a dallammal, a ze­ne egy-egy adott pillanatnyi mozgásával. A hétfői hangversenyt záró vastaps, az elismerést joggal megérdemlő lengyel előadó- művészek maradandó zenei élményt nyújtó, forró sikerű estjének szólt, mellyel vala­mennyien gazdagabbak let­tek. Egyed Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom