Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-06 / 287. szám

1978. december 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Pályakezdők, otthonteremtők, családalapítók r Erdemes-e tanulni? „Igen, ezért a világért küzdöttem” 90 ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT SZ0KI1SITS ÁRPÁD Éppen hogy befértem az ajtónyíláson, onnan aztán egy lépéssel tovább. Egy kis olaj­kályha, egy szekrény, amely­nek arasznyira lehetett az ajtaját kinyitni. Másfélsze­mélyes fekvőalkalmatosság (a szoba lakói tákolták szé­lesebbre az egyszemélyes he- verőt), az ajtó mögött egy parányi asztal és szék. Tóth István vegyészmérnöknek és feleségének a „lakosztálya”. Mindehhez kommentárjuk: végigjárták Szolnokon az al­bérleti hirdetéseket, de leg­több helyen, miután megtud­ták, hogy fiatal házasoknak kell, szóba sem álltak velük. Ahol nem csukták be előttük a kaput, ott kikötések töme­gét zúdították rájuk. Végül a feleség, Rozália anyja segí­tett, felajánlotta a házuk konyháját. — v Magyarországon több százezer családnak nincs ön­álló lakása. Szép számmal vannak sorstársaink — je­gyezte meg kedélyesen Ist­ván. — Az az én pechem, hogy lassan 30 éves leszek. Igaz, hogy 24 évesen kezdtem el dolgozni. — Tény, amit mond, de ha már statisztikai adatokat em­lített, hadd folytassam én is azzal: Egy friss felmérés sze­rint a pályakezdők között az értelmiségiek lakáshelyzete még a legkedvezőbb. — Csakhogy egy szakmun­kás 18 éves korában pálya­kezdő. — Igaz. De abból a felmé­résből az is kiderül, hogy a 27—29 éves értelmiségiek közül minden másodiknak van már lakása. Nyolc év hátrány — Én azt mondanám, van csak (!) lakása. Biztos va­gyok benne, hogy nem itt tartanék, ha nem tanulok 17 évig. Nem bántam meg, de ez tény. Kiszámoltam: nyolc évig kell dolgoznom, hogy behozzam egy szakmunkás­sal szembeni anyagi hátrá­nyomat. Hogy akkor ö miért ta­nult? — Észre sem vettem, de úgy nevelte mind a két fiát az apám, a tiszakürti pa­rasztember, hogy akarjanak tanulni. Még gyerek volt, alig 14 éves, amikor elszakadt a szü­lői háztól, a kétezer lelket számláló faluból, s a kétmil­liós főváros forgatagában ta­lálta magát. Egy ablak nél­küli albérleti szobában ocsú­dott fel, ahol egy télen 25 ki­logramm szenet tüzelt el, egyesével dugdosta a kályhá­ba. Most számítgat, hasonlít- gat, de a vegyésztechnikusi végzettséggel mégsem érte be. Okleveles vegyészmérnök akart lenni. Most meg szak- —mérnökire jár. — Presztízsből vágtam ne­ki. Tudjak én is annyit, mint a kollégáim. — Tudom, hogy szereti és érti is a szakmáját. Ne higgye, hogy panaszko­dik, ő ilyen. Szeret vitatkoz­ni. Megmondja a véleményét, észreveszi a visszásságokat és sarkosabban is fogalmaz, — bizonygatta lelkesen a fe­lesége. — Én is ott dolgozom adminisztrátorként a vegyi­be. Tudom, hogy elismerik, becsülik a munkáját. Tanit a gyár szakmunkásképzőjében. Megígérték neki, hogy a gyá­ri lakótelepen hamarosan kapunk majd egy egyszoba összkomfortos lakást. Most még gyűjtögetünk: 500 forin­tot teszünk havonta az ifjú­sági takarékbetétbe, öt év után lesz 70 ezer forintunk, és egy eséllyel több, hogy végleges lakáshoz jussunk. Olvastam, hogy az OTP be­ruházású lakások tíz százalé­kát az ifjúsági takarékbeté­tesek kapják, és az idén Szolnokon huszonheten .ju­tottak így lakáshoz. Nem azt mondom, hogy biztos nyerő, de egy lehetőség. Nem já­runk a Teliegekben. Előbb lakást, aztán pedig gyerme­keket szeretnénk — sokat. És majd valamikor egy Tra­bantot. Azzal is be lehet jár­ni a világot. Ami nem tetszik Juhászék Karcagon, ami az anyagi javakat és a gé­pészmérnök férj, István munkahelyi beosztását illeti, öt év alatt jóval többre ju­tottak, mint Tóthék. Kétszo­bás, kényelmesen berende­zett lakásukban már a má­sodik gyermeküket várják. Mégis többet beszéltek árról, ami nem tetszik nekik. — Túl vagyok már az első csalódáson. Berettyóújfalu­ban egy olyan középszerű kó- cerájban kezdtem néhány év­folyamtársammal együtt, ahol semmibe sem vettek bennünket. Másfél év után elmenekültem onnan. Jobb híján újsághirdetésben kínál­tam a munkámat. A SZIM jelentkezett. Így kerültem Karcagra. • Lakást ígértek, három hónap múlva meg is kaptam. S egyáltalán, min­den úgy történt, ahogy ígér­ték. Osztályvezető lettem. Egyre izgalmasabb munkát bíztak rám. Én jól érzem magam a gyárban, de a fele­ségem nem. A városban pe­dig egyikünk sem. — Hiányoznak a szórako­zási lehetőségek — így a fe­lesége. — Egyik kollégám négy éve mérnök és a munkás- szálláson élnek a feleségével a két gyermekükkel. Kény­telenek voltak visszautasítani minden lakásajánlatot, mert nincs pénzük. Ezért mi most ne merjük kimondani, hogy ezt a lakást lassan szűknek érezzük, hogy az ideális az volna, ha lenne még két fél szoba a gyerekeknek. Ne mondjuk ki, hogy egy kap­tafára gyártott kényelmetlen lakásokkal van tele az or­szág? Hogy egy mérnök kép­telen a saját erejéből még egy ilyen lakást is megvásá­rolni? Igen, nekünk is a szü­lők fizették ki. — Így tudtak kocsit venni? — Nem. Az első autót is tőlük kaptuk. Pedig nem te­hetős emberek. Munkások, akik most már csak azt né­zik, hogyan tudnak a gyere­keknek segíteni. — És ez természetes? — Minden szülő azt akarja, hogy a gyermeke minél előbb, boldoguljon... „Ha nekünk végig kellett gürcölni az életünket, leg­alább a gyerekeknek legyen könnyebb. Kinek gyűjtsünk? Kinek adjunk, ha nem ne­kik? öregségünkre nekünk már minek?” — mondogat­ják az önzetlen anyák, apák és odaadják mindenüket. Ha tehetik, életük produktuma­ként megépítik a központi fűtéses emeletes villát, de ők maradnak az öreg, korszerűt­len szoba-konyhában. Vagy az új ház sok szobá­jának egyikében szerényen meghú­zódnak, mint Jász- szent- andráson a Márkus szülők tet­ték. A fa­lu egyik legna­gyobb, leghival- kodóbb háza az övék, — a fiuké, a diplomás mérnök fiuké. (No és termé­szetesen az ifjú fe­leségé, meg a csa­lád szeme- fényéé, a kisuno- káé.) A fi­ataloknak tér kell, élettér, így hát az egymilliót érő házban övék a három szoba, a garázsban pedig a vadonat­új 1500-as Lada. S milyen magától érthetődőnek tartot­ta az egész család, hogy a szülők dolgoztak meg mind­ezért. Egy életen át küszköd­tek a tanyán a jószággal, a fólia alatt a primőrrel, a há­rom és fél hold háztájival. Az élet rendje, hogy munká­juk gyümölcsét, szinte kizá­rólagos joggal a gyerekek él­vezzék. A fiatal Márkus csa­lád elégedett. Azt mondták, így képzelték közös életük alakulását. „Látja, nem a diplomán múlik, hogy ju- tunk-e valamire”. Terveik között a tapétázást és az uta­zást emlegették. Az élet rendje? Szélsőséges, kirívó eset? A közelmúltban készült egy tanulmány a hazai lakáshely­zetről, s a lakásokkal kap­csolatos egyéni tervekről. A felmérésből a szülők és a gyerekek kapcsolatáról is ér­dekes következtetés vonható le. A kutatók azt tapasztal­ták, hogy az öreg, legkorsze­rűtlenebb házak idős tulaj­donosai, ha váratlanul na­gyobb összeghez jutnának, azt éppúgy gyerekeiknek ad­nák, mint a megtakarított pénzüket. S a fiatalok? Az ő terveikben nem sok szó esett szüleik támogatásáról. Ez lenne az élet rendje, amely öröklődik nemzedékről nem­zedékre? Kitágítva időt és teret, a nagy egészre, egy társada­lomra is érvényes törvény- szerűség, hogy a felnövekvő nemzedék elődeinek öröksé­géből építi tovább életét. És elvitathatatlan, hogy ebben az országban a fiatal generá­ció évről évre gazdagabb ha­gyatékot kap, azzal a szán­dékkal, hogy boldoguljon, gyarapítsa, próbáljon okosab­ban élni vele, mint az elő­dök. S ha az örökhagyóknak még az erejükből futja, ösz- szevetik vállukat: „Onnan lépjetek tovább!” Amikor a nagy egész, emberi életek mozaikjaira bomlik, érhető tetten, hogy ki-ki hogyan gyűrkőzik neki. Követeli-e, s kancsalul festett egekbe tö­rő álmokat kergetve könnyel­műen eltékozolja-e a gazdag örökséget, vagy köszönettel elfogadja, becsülettel gyara­pítja a szerény hagyatékot. Annak kimondására, hogy már ma is az ő táboruk a nagyobb, a magukról valló fiatalok többsége jogosított fel. Azok, akik a tisztességes küzdelmet választották, még akkor is, ha ma így még ne­hezebb, ha való igaz, hogy ezen, kapaszkodókkal és buktatókkal teli úton gyötrel- mesebb előbbre jutni, vá­gyaik „egét” elérni. Kovács Katalin Vége Árpád 1888. december 6-án született Budapes­ten. Apja, aki lelkes, szocialista meggyőződésű józsefvárosi sze­gény cipész volt, korán meghalt. Szaka­sits Árpád már 13 éves korában önmaga kereste kenyerét. Először faszobrász egy képzett szociáldemokrata mesternél, majd kőfaragó tanoncnak állt. Ekkoriban épült a Halászbástya és az Országház, s ezeken az építkezéseken ő is dolgozott. 47 évvel később ebben a Parlamentben választot­ták meg — 1948. augusztus 3-án —- a har­madik magyar köztársaság második elnö­kévé, majd egy év múlva a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának elnökévé. Addig azonban hosszú, nehéz, harcokkal és pró­batételekkel teli utat kellett megtennie. 1903-ban lett tagja és egyszerre könyv­tárosa is a szocialista ifjúmunkások szer­vezetének, a Szabadság Munkásképző Egy­letnek. Az építőmunkások szakszervezete nevelte, oktatta a fiatal fiút, aki hatalmas szorgalommal tanult. Rengeteget olvasott, képezte magát. Széles körű irodalmi, mű­vészeti ismeretekre tett szert. Kulturális és általános műveltsége révén már 1907- ben a MÉMOSZ főkönyvtárosa lett. 1908. november 12-én jelent meg első cikke az Építőmunkás című lapban. Egy évvel ké­sőbb pedig már a Népszava közölte első versét. A munkáslap külső, majd 1918 őszé­től belső munkatársa lett. Húszéves, amikor megválasztották a Magyarországi Szociáldemokrata Párt an­gyalföldi pártszervezetének titkárává. Az 1912. május 23-i nagy tüntetésben ő is részt vett és tudósítást írt róla a Népsza­vába. A polgári demokratikus forradalom győ­zelme után a Budapesti Munkástanács tag­jává választották. A Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság közigazgatá­si osztályvezetője, valamint a Szövetséges Központi Intéző Bizottság és a központi Forradalmi Katona- és Munkástanács tag­ja. A proletárdiktatúra leverése után meg­szakításokkal újságíróként tevékenykedik, de közben több ízben letartóztatták fele­ségével együtt. Részben a Tanácsköztár­saság alatti tevékenységéért, részben egy 1922-ben írt újságcikkéért. Nemzetgyalá- zás címén kétévi börtönre ítélték. A fasizmus előretörése őt is önvizsgálat­ra késztette. Fokozatosan felismerte a munkásegység jelentőségét és fontosságát. A párton belül a jobboldali vezetéssel szemben erősödött a baloldal befolyása. 1938 novemberétől lett a Szociáldemokrata Párt főtitkára, 1940 januárjától pedig a Népszava főszerkesztője is. A baloldali szociáldemokráták vezetőjeként szoros kapcsolatot alakított ki a kommunistákkal. 1943 tavaszán az MKP (Békepárt) és az SZDP együttműködéséről tárgyalt Kádár Jánossal. 1944. október 10-én a szociálde­mokrata párt nevében aláírta a kommu­nista és a szociáldemokrata párt együtt­működéséről szóló okmányt. (Az MKP ré­széről Kállai Gyula írta alá a dokumen­tumot.) A főváros felszabadulása után azonnal bekapcsolódott a politikai életbe. Az újjá­szervezett szociáldemokrata párt főtitkára, nemzetgyűlési képviselő, államminiszter, miniszterelnök-helyettes, a népi demokrati­kus Magyarország egyik vezetője, aki mindvégig a koalíciós harcokban a kom­munisták fegyvertársa, szövetségese. Hamis vádak alapján 1950 áprilisában letartóztatták, majd börtönbüntetésre ítél­ték. 1956 márciusában szabadlábra helyez­ték, és ezt követően a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta. A börtönben vezetett napló­ja bizonyítja, hogy a szocializmus eszméi iránti hűsége a megpróbáltatások éveiben sem ingott meg egy pillanatra sem. Az el­lenforradalom idején is az első sorokban védelmezte a munkáshatalmat. 70. és 75. születésnapjára megkapta a Munka Vörös Zászló rendet, s ugyancsak 75. születés­napjára a Béke-világtanács Joliot Curie- aranyérmét. 3-án bekövetkezett ha­lála előtt egy évvel ír­ta le a következő soro­kat: „Több mint hatvan esztendőt töltöt­tem eddig a munkásmozgalomban, és azt hiszem, nagyobb ajándékot nem kaphat valaki életének őszén, mint annak bizo­nyosságát, hogy biztosan célhoz ér, nem harcolt hiába. — Igen, ezért a világért küz­döttem.” * * * Szakasits Árpád születésének 90. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek tegnap a Mező Imre úti temető munkásmozgal­mi pantheonjában. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Duschek Lajosné és Várko- nyi Péter, az Elnöki Tanács képviseletében Barcs Sándor és Vass Istvánná, az Országos Béketanács részéről Sebestyén Nándorné és Ko­vács Béla koszorúzott. A megemlékezés virá­gait elhelyezték a hozzátartozók, a Szakasits Árpád nevét viselő intézmények és szocialista brigádok képviselői is. Az ünnepség az Inter- nacionálé hangjaival ért véget. Szakasits 1965. május Észt vendégek a megyében Alföldi Szilikátipari Vállalat Teljesítenék idei tervüket Harminckétmillió szárazelem Az Alföldi Szilikátipari Vállalat kétszázhatvan em­bert foglalkoztató törökszent­miklósi egysége — a város üzemei közül elsőként — tel­jesítette éves gazdasági ter­vét, amely az 1977. évi 96 millió forintos árbevétel mintegy 5 százalékos növe­lését: 101 millió forintot irányzott elő 1978-ra. A jó munka eredménye­ként november 30-ra 103 millió forintot meghaladó ár­bevételt értek el, év végéig tervüket várhatóan mintegy 10 százalékkal teljesítik túl. Ebben az évben 70 millió fo­rint értékben gyártottak mintegy 32 millió, különbö­ző típusú szárazelemet. December 3-án, vasárnap Szolnokra érkezett Markelo­va Valéria, az észtországi Narva városi pártbizottság titkára és Vált Lembit, az Észt Tudományos Akadémia Történelmi Intézete filozófiai részlegének helyettes vezető­je, hogy a megye üzemei­ben, intézményeiben előadá­sokat tartsanak. Markelova Valéria A párt- szervezetek ideológiai mun­kájának tapasztalatai a nép- gazdasági tervek teljesítésé­nek összefüggésében címmel. Vált Lembit Társadalom és természet a tudományos­technikai forradalomban címmel tart előadást. Hétfőn Markelova Valéria Martfűre, a Tisza Cipőgyár­ba látogatott, ahol a tájé­koztató és az üzemlátogatás után a művelődési központ­ban Martfű és Tiszaföldvár nagyközségek üzemeiben dol­gozó párt- és KlSZ-aktivis- táknak, agitátoroknak és propagandistáknak tartott előadást. Vált Lembit ugyan­akkor Jászberény vendége volt. A Tanítóképző Főiskola tantestületének, a párt- és tömegszervezeti vezetőknek és a városi értelmiségi klub tagjainak tartott előadást. Tegnap délelőtt az észt vendégeket fogadta Majoros Károly, az MSZMP megyei bizottságának titkára, és tá­jékoztatta őket a megye po­litikai, gazdasági és társadal­mi életéről. Délután Marke­lova Valéria a szolnoki Jár­műjavítóba látogatott, ahol az üzem bemutatása után a déli ipartelep üzemi pártak­tivistáinak, propagandistái­nak tartott előadást. Vált Lembit az MSZMP megyei Bizottságának Oktatási Igaz­gatóságát kereste fel, és ott tartott előadást. Ma Kunmadarast és a Kossuth Termelőszövetkeze­tet keresi fel Markelova Va­léria, onnan Tiszafüred­re utazik, ahol a járás üze­meinek párt- és gazdasági vezetői, propagandistái hall­gatják meg előadását. Vált Lembit Mezőtúr vendége lesz, előadását a mezőgazdasági gépészeti főiskolán tartja meg. A vendégek pénteken, a délelőtti órákban utaznak el a megyéből. Még az idén befejeződik a szerkezetépítés a vágóhídi dolgozók új szociális épüle­tén, Szolnokon. A beruhá­zást az ÁÉV dolgozóira biz- tlák; a tizenhárom milliót meghaladó összegért feke­te-fehér öltözőket, fürdőt, konyhát és ebédlőt várnak cserébe a húsipariak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom