Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-03 / 285. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. december 3. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1978. DECEMBER 3., VASÁRNAP FERENC NAPJA A Nap kél: 7.13 —, nyugszik: 15.55 órakor. A Hold, kél: 9.50 —, nyugszik: 19.36 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Változóan felhős idő. Eleinte szórványosan eső, hószállingó- zás, később zápor. Időnként megélénkülő északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2—plusz 3 fok között. Farbaky István ötven évvel ezelőtt, 1928. december 3-án halt meg — 91 éves korában — Farbaky István bányamérnök, bányászati akadémiai tanár. Nyíregyházán született, 1837 augusztusában, s tanulmányait a Selmecbányái bányászati és erdészeti akadémián végezte. Itt lett 1867-től tanár, 1872-ben pedig átvette a géptani tanszék vezetését. 1876-tól 1892-ig, nyugállományba vonulásáig volt e felsőfokú tanintézet igazgatója. 1881-től több mint egy évtizeden át ő szerkesztette a Bányászati és Kohászati Lapokat. "A főiskolán matematikát, mechanikát és gépészetet adott elő; jelentős szerepe volt a bányászati, s a vele kapcsolatos tudományok fejlesztésében, valamint magyar szaknyelvének kialakításában. Több szabadalma is ismeretes és számottevő szakirodalmi tevékenysége. A magyar műszaki irodalomban első volt, aki a fogaskerekek számításával, s x ennek egyszerűsítésével foglalkozott. Tanártársával, Schéhek Istvánnal együtt nagy teljesítő- képességű világítógáz-fejlesztő készüléket és akkumulátort talált fel; erről szóló tanulmányukat a Magyar Tudományos Akadámia Marczibányi-díjjal jutalmazta. Taszítja a port Úgynevezett szennytaszító függönyök gyártását kezdték meg a győri Gardénia Csipkefüggönygyárban. A szintetikus függönyt különleges vegyszerben fürdetik meg, s ennek hatására a kelme szinte taszítja a port magától. Amellett, hogy nehezen piszkolódik, mosáskor könnyebben válik tisztává, mint más anyagok. Az új eljárás bevezetésének feltételeit a közelmúltban teremtették meg, s év végéig 300 ezer négyzet- méter szennytaszító függönyanyagot akarnak gyártani. B Járműjavító nyugdíjasainak Az idén december 8-án, délelőtt 8 órakor rendezik meg a hagyományos nyugdíjas-találkozót a szolnoki Járműjavító Üzemben. Mintegy ötszáz, nyugalomba vonult szaktársat várnak a találkozóra a szervezők, azonban több volt munkatársuk elköltözött, lakást cserélt, ezért jónéhány családnak nem tudják a címét. Mivel, az üzem vezetői és szakszervezeti bizottsága minél több nyugdíjasnak szeretnének emlékezetes napot szerezni, ezért kérik, hogy meghívó nélkül is — az elköltözöttek — menjenek el a MÁV művelődési házba a fenti időpontban. Mikor menjünk színházba? December 4. hétfő; este 7 órakor: Hangverseny (Hangverseny-bérlet), December 8. pénteken, este 7 órakor: Vérrokonok (Csortos-bérlet), December 9. szombat este 7 órakor: Tangó (Berky-bér- let), December 10, vasárnap délelőtt 10 órakor: Pacsuli palota (gyermekelőadás), délután 3 órakor: Tangó (Lehotay-bérlet), este 7 órakor: Tangó (Uray-bérlet). B mi családunk Mintegy félezer rajzot küldtek be Jászberény és a jászberényi járás általános iskoláinak tanulói „A mi családunk” címmel meghirdetett gyermekrajz-pályázatra. A beérkezett munkákból a Déryné Művelődési Központ kiállítást rendez. Dunaújvárosban mutatkoznak be a megyei amatőrük Októberben rendezte meg az SZMT az üzemi amatőrök megyei kiállítását »amelyen száznegyven alkotó munkáit mutatták be. Ebből az anyagból válogatta ki a megyei zsűri a legszebb darabokat, amelyeket országos pályázatra terjesztettek fel. Az ország legjobb amatőr alkotóművészei a november 25-én Dunaújvárosban megnyílt — és december 28-ig megtekinthető — országos kiállításon mutatkoznak be a nyilvánosság előtt. Szolnok megyéből a továbbjutott huszonhét pályázó közül tizennyolc alkotó művei szerepelnek a tárlaton, és ketten, a mezőtúri Kozák Éva és a jász- ladányi Angyal Kornélia (mindketten ipari tanulók) kerámiáikkal különdíjat nyertek. Lottónveremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten öt találatos szelvény nem volt. Négy találatos szelvénye 63 fogadónak volt, nyereményük egyenként 115 048 forint; három találatot 5987 fogadó ért el, nyereményük egyenként 605 forint. ,A két találatos szelvények száma 181 655 darab, ezekre egyenként 25 forintot fizetnek. A szolnoki Zagyva-hidon Gyalngosoknak szabad az út! A városi tanács vb műszaki osztálya ezúton is értesíti Szolnok lakosságát, hogy a Dr. Sebestyén körúti Zagyva-hidat december 4_től a közúti járműforgalom elől lezárják. A többször károsodott hídfeljáró-töltés elbontása után — az árvédelmi töltés és a meglevő híd között — ártéri hidat épít a Közlekedési és Metróépítő Vállalat szolnoki főépítésvezetősége. Az építési munkák idejére a Kun Béla körút—Pólya Tibor út—Verseghy út—Vörös Csillag út (és vissza) tere- lőutat jelölték ki. Az autóbuszközlekedés változásáról lapunk november 29-i számában részletes tájékoztatást adtunk. A gyalogos forgalom a jelenlegi formában bonyolódik az ideiglenes híd megépítéséig, zavartalanságát hídpro- vizórium létesítésével biztosítják. Az építkezés befejezése, a híd forgalomba helyezése 1979 első féléve végére várható, ám a kivitelezési munkák időtartamát a Zagyva vízállása módosíthatja. A Dr. Sebestyén körúti Zagyva- híd közúti forgalom résziére történő újbóli átadásáig a város lakóinak megértő türelmét kérik. A balesetek figyelmeztetnek Ősszel—télen még károsabb az utakon az alkohol A legutóbbi napok baleseteinek tanúsága szerint, sokan még ntindig nem veszik figyelembe, hogy az őszi-téli, időszak közlekedési viszonyai az átlagosnál nagyobb erőpróbára késztetik a közlekedő embereket és a járműveket egyaránt. - Tájékoztatták a közlekedésrendészet szakemberei az MTI munkatársát. A csúszós utak, a rossz látási viszonyok fokozottabb figyelmet, nagyobb összpontosítást, óvatosságot igényelnek a járművezetőktől és a gyalogosaktól. Ilyen körülményeik között fokozottabban érvényesül az alkohol káros hatása a közlekedésben. Ez megmutatkozik az ittas állapotban okozott balesetek alakulásában, amelyek száma a fokozott ellenőrzés, a szigorú felelős- ségrevonás, a széles körű felvilágosító munka ellenére igen magas. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy a személyi sérülése« közúti közlekedési balesetek 15—16 százalékánál bizonyítható a balesetet okozó ittas állapot. 1977- ben a 20121 baleset közül 3346-ot okoztak ittas állapotban, vagyis a balesetek 16,6 százalékát. 1978 első nyolc hónapjában 13 264 baleset közül 2033 esetnél (15,3 százalék volt) volt szerepe az ittasságnak. Az ittas balesetek aránya területenként és közlekedési kategóriánként változó. Az átlagos 15—16 százalékkal szemben Bács-Kislkun, Békés, Borsod, Komárom. Nóg- rád, Somogy és Szabolcs- Szatmár megyékben a 20 százalékot is meghaladja, Budapesten viszont a 8 százalékot sem éri el. Az egyes közlekedő rétegek részesedését vizsgálva megállapítható, hogy a személygépkocsivezetők hibájából bekövetkezett minden tizedik balesetnél, a motorosok esetében minden negyedik, a kerékpárosoknál és a segéd- motoros kerékpárosoknál minden 3. balesetnél közrejátszik az alkohol. A gyalogosok által okozott balesetek 16,8 százalékánál mutatható ki az ittasság. Az őszi-téli hónapokban — január kivételével — az összes balesetek 16,5—19,8 százalékánál közrejátszik az ittasság. Ez jóval meghaladja az éves átlagot. Sokan úgy vélik, hogy a hideg időben bocsánatos bűn a szeszfogyasztás, amelyre egyébként alkalom is bőven adódik. Nem gondolnak arra, hogy a kismennyiségű alkohol is nagy veszélyforrást jelent a közlekedésben, különösen a gépjárművezetőknél. Megalakult az ifjú vadászok bizottsága fl MBVOSZ megyei közgyűlésén A MAVOSZ tegnap tartotta Szolnokon megyei közgyűlését. Az előző közgyűlés úgy határozott, hogy létre kell hozni a megyében egy központi fácánkeltető bázishelyet. Szabó Ferenc megyei vadászmester időszerű vadgazdálkodási és vadászati feladatokról szóló beszámolójában részletesen ismertette a határozat végrehajtásában tett intézkedéseket. Az abádszalóki keltetőtelepet saját erőből és OTP- hitellel évi 230 ezer naposcsibe kibocsátására teszik alkalmassá. A bővítéssel járó beruházás mintegy ötmillió forintba fog kerülni. A keltetőépület bővítése már megkezdődött és a megyei intézőbizottság megrendelését is visszaigazolták: a jövő év első negyedévében megérkeznek az Olaszországból importált keltető- gépek. Hat vadásztársaság (Abádszalók, Tiszaszentim- re, Tiszagyenda, Jászkisér, Kunszentmárton és Szászberek) termeli a tenyészto- jásokat, amelyeket szerződés szerint a napi áron vesz át a bázistelep és az igények alapos felmérése alapján benyújtott megrendeléseket is szerződésben rögzített feltételekkel elégíti ki naposcsibéből. Vágó Béla, a MAVOSZ megyei sport- és propaganda felelőse javaslata alapján a közgyűlés ifjúsági munkabizottságot választott. W í , T A -v H ft Él l{ Á \/f- • V.. tad.1 ■ M §' /* Mjp *- ÜlPr • A csepregi négyesikrek - Adrienn, Ildikó, Kati és Zsuzsa - már óvodába járnak és november 27-én ünnepelték negyedik születésnapjukat Négyóránként egy perzsa Szőnyegszövők versenye Jószórokszállós volt a színhelye annak a színekben pompázó versenynek, ahol pénteken és szombaton a szőnyegszövök találkoztak, s versenyeztek. Azt, hogy a jók közötti is kik voltak a legjobbak, neves iparművészekből álló zsűri döntötte el. A „Szakma kiváló művelője” országos versenyt a HISZÖV elnöksége rendezte meg. Részvevői: a békés- szentandrási, a csongrádi, a békéscsabai, a hevesi, az egri, a mezőtúri és házigazdaként a jászárokszállási Hímző és Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet legkiválóbbjai. A 36 versenyző, először elméleti felkészültségéről, — a fonál, a festékek kiválasztásával, a szerszámok kezelésével kapcsolatos ismerteikről — adott számot. Ezután következett a verseny nagy feladata: a szőnyegszövés. A szabályok szerint kinek- kinek a magával hozott anyagból szabadon választott mintákból és színekből négy óra alatt egy harmincszor- hatvanas torontáli, másik négy óra alatt pedig egy ennél kisebb méretű perzsa szőnyeget kellett elkészíteni. A találkozó első napján a verseny „feszültségét” hangulatos divatbemutatóval oldották fel. Óvodás és iskoláskorú gyermek, csinos mane- kenek mutatták be a házigazdák termékeit, a hazai és külföldi üzletekben egyaránt keresett hímzett blúzokat, gyermek- és női ruhákat. A szőnyegszövők — perzsa és torontáli — remekművei adtak választ arra, hogy miért szeretik és keresik a világ szinte minden táján a magyar szőnyegeket. A zsűri javaslata alapján az 5 legsikeresebb szőnyegkészítője között egyéni díjként több mint 10 ezer forintot osztanak szét. A csapatversenyben az első a második és harmadik helyezést elért szövetkezet értékes tárgyjutalmat kap. (A verseny értékelése lapzártáig még nem fejeződött be.) — illés — PIACI SZEMLE Több a tojás Ezen a héten már valamivel több tojást hoztak a szolnoki piacra az előzőnél. Az üzletekben is sokat lehetett látni 1 forint 60 filléres áron, de a magánkereskedők 2 forintnál is többet kértek érte. Sok volt tegnap is a fejes és a kelkáposzta, amiből 3—4 forintért mértek a szövetkezeti üzletekben, és a magánkereskedők is sokat eladtak 4—8 forintért. Karfiolból viszont egyre kevesebb kerül piacra. Burgonyát az üzletekben 4,40 .forintért kínáltak, a magánkereskedőktől ennél valámivel többért lehetett venni. A sárgarépa, a karalábé, és a sütőtök kiiónkénti ára 3—4 forint volt. Petrezselymet a Zöldért és a téeszek üzletében 8,50 forintért adtak, a magánkereskedők 10—14-ért. Paradicsomból a Rákóczi téesz üzletében volt 18 forintos, és ott 3 forintért adták a vöröshagymát. Van sok szép saláta 1—4 forintért. Parajból és sóskából egyelőre keveset kínálnak, 15— 20 forintért lehet hozzájutni. Van bőven savanyú káposzta, kilója 6—10 forintba kerül. Almát 4—14 forintért adtak a magánkereskedők, a Zöldértnél és a téeszeknél 5—10 forintért. 'A körte ára is hasonlóan alakult. Héjas diót és mákot 25—38 forint közötti áron lehetett beszerezni. A jászberényi piacon 36 forint volt a csirke, 30 a tyúk és a kacsa, pulykát pedig 47 forintért adtak. A tojás darabja 1,60—2,50 forintért kelt. Sárgarépát és burgonyát 4 forintért árultak, petrezselymet pétiig 10—12 forintért. A káposztaféléket és a vöröshagymát 3—7 forintra tartották. Volt primőr paradicsom és zöldpaprika 20— 25 forintos áron. Szőlőt 16, almát 6—14 forintért lehetett beszerezni. A mák és a száraz bab ára 15—30 forint közötti áron váltakozott. Kecskeméti vendégségben a Palotásy kórus Tegnap óta vendégeskedik a jászberényi Palotásy János szövetkezeti vegyeskórus Bács-Kiskun megye székhelyén. A szövetkezett kórusok IV. kecskeméti dalostalálkozójára kaptak meghívást, amely tegnap délután a helyi ipari szövetkezetek Kodály Zoltán kórusa jubileumi kiállításának ünnepélyes megnyitójával kezdődött. A megyei művelődési központ színháztermében, a résztvevő kórusok hangversenyén össz-kari számmal, Kodály— Jankovics: Jeligéjével köszöntötték a 90 éves Kodály kórust. A hangverseny ma délelőtt folytatódik. A kora délutáni órákban a találkozó résztvevői megkoszorúzzák az új kollégium előtti Kodály emlékművet, majd az öt órakor kezdődő záróhangversenyen — amelyen a jászberényiek fellépésére is sor kerül — a jubiláló Kodály kórus zászlajára szalagot kötnek a vendégek. ■ BEFEJEZÉS előtt áll a tiszaszentimrei ABC-áruház építése. A tiszafüredi Vegyesipari Szövetkezet építőbrigádja jelenleg a belső munkákon dolgozik — festenek, mázolnak, szerelik a villanyt, a vízvezetéket és a fűtést. A műszaki átadás e hónap közepén lesz. © MISKOLCON, a szocialista országok formációs tánc- bemutatóján szerepelnek péntek óta a jászberényi Lehel társastánc klub tagjai, ahová a polka és a beat koreográfiájával „váltották meg” a belépőjüket. ■ A VILÁGNÉZETI, erkölcsi, politikai nevelés szolgálatában jelentős szerepet játszanak az általános iskolák ifjúsági politikai vitakörei. A szolnoki Költői úti Általános Iskolában 1964 óta rendszeresen működő vitaköröket nemcsak az úttörőtanácstagjai látogatják, hanem számos érdeklődő pajtás is. © A MINTA Női Szabó Szövetkezet jászberényi telepe az ideihez hasonlóan negyvenezer forinttal járul hozzá jövőre a tanács településfejlesztési célkitűzéseinek megvalósításához. A VOLÁN értesíti az utazóközönséget, hogy a Budapest—Dobogókő, Budapest— Visegrád—Esztergom, Buda- pest-Dorog-Esztergom, Budapest—Komárom és Budapest—Mocsa közötti távolsági autóbuszjáratok — amelyek eddig a Batthyány térről közlekedtek — december 4- től ismét az Engels téri autóbusz-pályaudvarról indulnak és oda érkeznek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 5001 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla