Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-29 / 305. szám
1978. december 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 II szemét ondunk: a szemét. Nézem Szolnokon a konténer környékét. Leírhatatlan. Külö- gy-egy ünnepet, hétvégét követően, amikor nagyon felgyűlik. Vagy költözések, bútorvásárlások után. A szél megemészthetetlen műanyagtasakokat gyömöszöl a föld szájába. És mindent, amit föl tud kapni. Leviszem a szemetet. A konténer egy lámpa közelében, ám mégis kissé félhomályban ásítozik. Csöndben, hang nélkül megyek, belezú- dítom a szemetet. Négy-öt macska robban a levegőbe a konténer mélyéről. Űjszász felől jövök a hajnali vonaton. Termetes asz- szony ül velem szemben. Jön Szolnokra. Guberálni. A délelőtti vonattal már utazik is vissza. Hátán a szürke lepedő akár a degesz pocak, dugig mindenféle holmival. „Hej, de sok malacot felhizlaltam már így” — mondta hajnalban a vonaton. A guberáló ügyet sem vet a jövő-menő emberekre, elmé- lyülten vizsgálja a konténer vagy a kuka gyomrából előkerülő holmikat: ugyan mire lesz még jó? A számára érdektelen szemetet a kuka mellé szórja, ne zavarja őt a további turkálásban. S egyre több a kuka mellett a szemét, kiszolgáltatva a szél kényének, kedvének. Az Űj Tükör legújabb számában egy karikatúra. Fu- jijama 3776 m, Mont Blanc 4810 m, Popocatepetl 5452 m, Kilimandzsáró 6010 m, Cso- molungma 8848 m, s mellettük egy autógumikból, roncsokból, ócska televíziókból, műanyagokból, papírokból és ezekhez hasonló anyagokból emelkedő hegy, a felirata: Szemét ??? m. Otthon járok Karcagon, most fedezem fel, hogy az utcánkban nagyon megváltoztak a szintviszonyok. Most a kocsiút jóval magasabban van, mint a házak lábazata, vagy a járda. Pedig ez még nem így volt gyerekkoromban. De a széntüzelésű kályhákból a salakot hová tehetnék? Az utcára, a mély keréknyomokba töltésnek. És minden egyebet is. Évek alatt észrevétlenül töltődött az őszi, tavaszi időben minden képzeletet felülmúlóan sáros, kátyús utca. A szekerek ma legalább félméteres szemétrétegbe. vágnak nyomot. S ezt majd megint tölteni kell. A szemetet is tenni kell valahova, mert itt még kuka sincs, nemhogy konténer. Megérjük, hogy a házak fejére nő a szemét. „ zek csak apró mozaikkockák, de ha ösz- szeillesztem őket, s hozzájuk képzelem a még hiányzókat, egészen furcsa asszociációim támadhatnak. Például eszembe juthat Pompeji, amit a Vezúv lávája alól ástak ki. Erről pedig eszembe juthatnak eljövendő korok régészei, akik a szemét alól ássák ki mai városainkat. Szerencsére azonban ez egyelőre még rémálomnak tűnik, a nekivadult képzelet délibábjának. K. L. I G 1-------n ősen Szilveszter a Kazamatában Az NDK-ból, Csehszlovákiából és Lengyelországból érkező fiatalokkal együtt búcsúztatják az óévet az egri Kazamatában az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Szolnok megyei utasai. Egy másik csoport — a Volán Vállalat természetjárói és KISZ-esei — Szerencs—Miskolc—Tokaj környékére látogat az év végén, és a program szerint a Hotel Huszárvárban köszöntik az új esztendőt. A két 40—44 tagú csoport kétnapos belföldi autóbuszkirándulása mellett egy csoportnak külföldön is biztosította a részvételt a nemzetközi társaságban az Expressz megyei kirendeltsége: huszonötén ^ jelentkeztek az Alacsony-tátrai víkendre, a chopoki szilveszterre. MEGJELÖLT POHÁR A morbus hungaricustól a tiidöszürésig Csekey Sándor budapesti nyugdíjas szobafestő - immár tizenöt éve - szenvedélyesen gyűjti a magyarországi .pásztoremlékeket, betyár relikviákat. Mintegy százötven kolomp és csengő, számos pásztorbot, bogrács található gyűjteményében VILÁGÍTÁS tantermekben 200 lux a minimum Emlékszel Mojzer Jóskára? — kérdezte múltkoriban Berci, mikor öszefutottunk, hogy elterelje nehéz légzéséről a figyelmemet. Mintha nem tudná, hogy aki ismerte Mojzer Jóskát, az, amíg él, nem felejti el. Halálok halálával halt meg — sugárvérzésben. Parasztfiú volt, de olyan, akit nem cserz.ett még ki a munka, a szél. Ö volt a mi tbc-s Miskin hercegünk. Pokolian jóképű fiú volt, már régen nem tudott felkelni, mégis rendre ott ültek a legszebb lányok az ágya szélén. Dod- zse, a hullaszállító, az istennek sem akarta elvinni, csak miután teleitta magát, s akkor is zokogva ezt hajtogatta: „Én a barátomat nem viszem el többet...” Fegyelmit kapott, aztán kikérte a munkakönyvét. Mostanában a Teleki tér környékén sepri az utcát, s ha nagyritkán ösz- szefutunk azt kérdezi: „Emlékszel még Mojzer Jóskára?” „Háborús idege” van És Harazin Jani bácsira, aki vizitről vizitre azt panaszolta, hogy neki „háborús idege” van. Pedig csak a ha- szontalanságérzet kínozta. Hajnalonként maga eszkábál- ta gereblyével egyengette a fektetőnk előtti murvát. Csikorgóit a kavics az ördögi szerszám alatt, s az öreg közben katonanótákat dúdolt. És Mészáros Pali, a széntró- ger, aki két aszonnyal élt. Huszonöt korsó sörre volt hitelesítve, s ha megvolt a normája, addig nem nyugodott, míg ötünket ágyastul fel nem emelt. A törzskocsmájáffon a haverjai táppénzcsalónak csúfolták, s tán még ma sem értik, hogy operálhatták meg a tüdejét ennek a hegynyi embernek ... Bódi Matyi feküdt mellette, aki, ha csak rájött a mehetnék, kiszökött lakodalomba muzsikálni, akinél jobban senki nem ismerte az erdei gombákat. Ö volt a negyvenes parasztasz- szonyok széptevője szanató- iriumszerte, volt, hogy egyszerre három kövér tyúkot is hoztak neki kimenő után. És hogyne emlékeznék a kis Varga Jancsira, aki etette s közben csak úgy mellékesen megtanította beszélni a madarakat. Négy lánya volt, karácsony előtt elment havat lapátolni, hogy méltó módon megajándékozhassa őket: „Lassú lázak háza” Aki valaha is megfordult „a lassú lázak házában”, valamelyik „varázshegyen”, az nem felejti el a konok lázméréseket a kúrafolyosón, a hétvégi mázsálásokat, a tízkilós hízás után dukáló tortát, a gyógyítónak tűnt za- bálásokat, a szorongva várt súgásokat, amelyek után többnyire abban maradt orvos és beteg, hogy két hónap múlva majd meglátjuk, a hőemelkedéssel végződő kimenőket, a balul sikerült randevúkat, az esti bridzs- partikat, az intézetet elhagyni nem tudó orvosokat, a gyönyörű szívű rehabilitált nővéreket, gyógyulásokat, visszaeséseket. A dadogva előtörő vallomásokat kamasz nyugdíjasok vagy öreg baci- sok szájából: az egészséges társadalom irtózásáról, hogy faluhelyen a gyógyult tüdőbeteg külön poharat kapott a kocsmában, családok széthullásáról, a várakozásba belefáradt vőlegényről, menyasszonyról, betegek közötti szerelemről, buta virtusokról, infúzióról, töltésről, sajtosfalu kávéméról, kiszorítottság- ról, s újrakezdésről, Kálno- ky László, Kalász Márton, Demény Ottó, Váci Mihály, Tóth Árpád lélekszorongató verseiről... A tuberkulózis elleni háromnegyed évszázados küzdelem a magyar egészségügy történetének legszebb fejezete. A morbus hungaricus a századforduló idején még évente több mint negyvenezer áldozatot követelt, s 1977-ben már csak 1186-ot. Hazánkban a friss tbc-s fertőzések aránya ma megegyezik a gazdaságilag legfejlettebb országokéval. Ami pedig a gyermekek tbc-s megbetegedését illeti, a mienkhez hasonló eredménnyel csak Hollandia, Dánia és Svédország dicsekedhet. 1964- ben az SZTK még 149 millió forint táppénzt fizetett ki tbc-s betegeknek, 11 évvel később pedig már csak 48 milliót, de úgy, hogy közben a napi táppénz átlaga 43-ról 75 forintra emelkedett. Kőtelező ernyökepszürés Időközben a tbc-s hálózat az egészségügyön belül fokozatosan átalakult tüdőgyógyász hálózattá, újjongó cikkekben, jelentésekben olvashattuk: meghalt a tbc! Akkor meg minek még mindig az évente kötelező ernyőkép- szűrés, amely a BCG oltás rendszeresítésével a legfőbb érdemeket szerezte a rettegett népbetegség visszaszorításában? Az elmúlt évben 7,2 millióan tettünk eleget a megszokott felszólításnak — horibilis költséget jelent ez az anyagiakban cseppet sem dúskáló ’ egészségügynek. Igazuk lenne hát azoknak, akik amellett kardoskodnak, hogy ritkítsuk a szűrést? Takarékossági szempontból kétségtelenül, hiszen egy új tbc-s beteg felfedezési költsége hozzávetőlegesen 20 ezer forintot kostái, s az elmúlt évben 5400 ilyen akadt. Csakhogy ehhez a teljes felnőtt lakosságot szűrni kellett. Az a tény azonban, hogy a kiszűrt betegek gyógyszeres kezeléssel viszonylag gyorsan meggyógyíthatok, s közben nem fertőzik meg családjukat, gyermeküket, munkatársaikat, s akik éppen mellettük ülnek a villamoson, az lényegesen több megtakarítást eredményez, mint amennyibe a szűrés került. Arról nem beszélve, hogy a szűréseken egy sor egyéb légzőszervi megbetegedésre is fény derülhet. És még egy érv az ernyő- képszűrés 1960 óta meghonosított rendje mellett: a megbetegedések évenkénti 5—6 százalékos csökkenése azzal a veszéllyel jár, hogy az orvosok nem gondolnak a tbc-re. Előfordul, hogy idős embernél a tüdő elváltozását rákosnak tartják, de a rákot nem lehet igazolni, a beteg meghal, s aztán derül ki, hogy tuberkulózisa volt. Nem macera A szűrés megkönnyíti a döntést, s főleg kezdeti stádiumban hívja fel a figyelmet a betegségre, amelynek gyors leküzdésére hatékony eszközök állnak a gyógyító tudomány rendelkezésére. Az átvilágítást felváltó ernyő- képszűréssel ugyanakkor az aktív tbc-s betegek mellett lehetőség van az úgynevezett „megbetegedésre fokozottan veszélyeztetettek” megfigyelésére, szükség szerint részletes radiológiai és bakteriológiai kivizsgálásukra. Ebből a csoportból kerül ki az új betegek döntő döbb- sége. Közülük az elmúlt évek során 80 ezret gyógyintézetben vizsgáltak ki s 15 százalékuk fertőző tbc-snek bizonyult. Éppen ezért a 14 éven felüli lakosság évenkénti kötelező megjelenése szűrővizsgálaton nem holmi macera, ahogy azt jónéhány honfitársunk véli, hanem állam- polgári kötelesség, ma éppen úgy, mint amikor még megjelölt poharuk volt a tüdőbetegeknek a falusi kocsmákban ... Az érvényes magyar szabvány szerint az iskolai tantermék megvilágításának legalacsonyabb értéke 200 lux kell legyen, mert az ennél gyengébb fényben tanulók korábban kifáradnak, csökken a figyelmük és a teljesítményük. A megvizsgált iskolák 93 százalékában a világítási átlag alacsonyabb volt ennél az értéknél és mindössze csak 18 iskolában érte el a megkívánt szintet. Nem csupán a 200, hanem az ajánlott 400 luxértéket is elsősoriban az utóbbi években, évtizedekben épült iskolák közelítik, vagy haladják meg, de egy 1894-ben- épült szombathelyi iskolában is 346 luxot mértek. A másik véglet: az 1959-es „születésű” váci iskola 10, Póri község alig nyolc éve átadott iskolája pedig 8 luxátlaggal rítt ki a többi közül. Nem elsősorban „objektív körülmények”, nem is az „anyagiák” határozzák meg, hogy milyen munkakörülmények között tanulnak a gyerekek. A döntő: az arra hivatottak figyelme, törődése és minimális szakértelme Lényegében ezzel magyarázható, hogy az iskolák többségében csupán 30—40 lux bök függenek a padok fölött. Sokhelyütt .még jói, ha van opállbúra! Százhat tanteremben. (41,5 százalék) ugyanis búra, azaz árnyékolás nélkül világít az izzó, a fénycső, kápráztatva diákot, tanárt. A szakemberek — túl azon, hogy vizsggálataikkal felhívják a fiigyeimet a sürgősen pótolandó hiányokra — igyekeznék kézzel fogható segítséget is nyújtani a tervezőknek, építtetőknek, az iskola- gondnokoknak, igazgatóknak. Az Egyesült Izzó Világítástechnikai Állomása — karöltve a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettel — 1976- ban a főváros VI. kerületében, valamint Veszprém és Szolnok megyében .tervezett meg és szerelt fel korszerű világítással egy-egy tantermet. Az idén Bács-Kiskun megyében már elkészült, Baranya, Borsod. Csongrád, Győr-Soprani Heves, Komárom, Nógrád, Somogy, Sza- bolcs-Szatmár, Tolna és Vas megyében pedig folyamatban van egy-egy világítási mintaterem kialakítása. A szakemberek abból indultak ká, hogy a tanulóiknak jól kell látniok a tanárt), a táblát, a térképet, üljön bár a terem „legeldugottabb” sarkában. S nem kevésbé jól kell látnia a könyv, a füzet betűit, ábráit. Az ajánlott 400 luxhoz azonban még a korszerű nagyablakos termekben is célszerű kiegészítésül mesterséges fényforrást felszerelni. Az ablakok ugyanis a legtöbb tanteremnék csupán az egyik falát foglalják el. A fehér fényt adó úgynevezett fénycsősort javasolják; egy sort az ablak felöli oldalon, egy másikat a tanterem mélységének a kétharmad részén, a második és a harmadik padsor között), fönt. Mindemellett a pedagógus se írjon — hangsúlyozzák — 2,5—3 centiméternél kisebb betűkkel a táblára. Bebizonyosodott az is, hogy a fénysűrűség nagy különbségei zavarják a látást. Ezért a legcélszerűbb a vöröses-barna, terrakotta, vagy más — pasztell — színű falon a zöld tábla, azon pedig a fehér betű. A korszerű tantermek mennyezete fehér, az oldalfalak krémszínűek. Uy- módon tehát — elvileg — már a múlté a csupa-csupa fehér tanterem és a fekete tábla. A kréta marad. Kertész Péter világosságot adó opál gömFŐBB KÖZIGAZGATÁSI-TERÜLETI VÁLTOZÁSOK 1979. január 1-től------- Megyehatár O Város Városkörnyék ......Városkörnyékek egymás közti határa------ Járáshatár 4 0 km Megyehatár-változás Járáshatár-változás Új város Új városkörnyék Város, melynek területe hozzácsatolással változott Uj járásszékhely Megszűnő járások: J Pécsi 2 Makói 3 Derecskéi * Szécsényi J Barcsi 0 Nagykállöi 7 Bonyhádi Celldömölki 9 Zalaszentgröti Járások, melyek határa megváltozik: 1 Szigetvári 2 Siklósi 3 Mohácsi 4 Komlói (volt sásdí) s Dunaújvárosi • Berettyóújfalui 7 Debreceni • Balassagyarmati • Salgótarjáni 10 Nyíregyházi 11 Nyírbátori ^ 12 Mátészalkai 13 Vásárosnaményi Tamási IS Szekszárdi IS Sárvári 17 Pápai 18 Veszprémi is Zalaegerszegi 20 Keszthelyi — DG —
