Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
1978. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 BAJNOKI CÍM — __________________ A JUBILEUM KORONÁJA NB ll-be jutotottak a Volán asztaliteniszezői Mindig szép ünnep a jubileum, de különösen emlékezetes marad, ha a jubilálok kiemelkedő eredménnyel járulnak hozzá. Például úgy, ahogy a Szolnoki Volán asztaliteniszezői tették: szakosztályuk megalapozásának tízéves évfordulóján az NB II- be küzdötték fel magukat. Öt év a tömegsport színterén — Maga a sportág másfél évtizedes múltra tekint visz- sza a Volánnál, — mondja a 39 éves Kalcsu János, a szakosztály vezetője. — öt esztendeig tömegsport szinten ütögettük a kaucsuklabdát, majd felkértük dr. Halasi Emilt, hogy foglalkozzon velünk. Az ő tanácsára vettük komolyabban a játékot, s a vállalat vezetősége hamarosan megbízott, hogy alakítsak szakosztályt. Ezután Lesskó László volt az edzőnk egy évig, közben én is elvégeztem a segédedzői tanfolyamot. Azóta egyszemélyes mindenese a szakosztálynak, sőt a megyei bajnokságon jómaga is asztalhoz állt még. Kezdetben váltakozó sikerekkel szerepelt a csapat, majd az időközben beérett saját nevelésű fiatalokkal megerősödve 1971-ben megnyerték a megyei bajnokságot. Pontosabban, először nyerték meg, mert utána sorozatban szerezték a bajnoki címeket, ám az osztályozókon mindig elbuktak. Végre, harmadik nekifutásra — 1977-ben — feljutottak az annyira áhított NB III-ba, ahol a második helynél nem is adták alább. A szakosztály fejlődését egyebek is jelzik: a gondos utánpótlásnevelés eredmé• nyeképpen Simó József 1975- ben és 1976-ban, Szathmáry Tibor pedig két évvel ezelőtt megkapta az aranyjelvényes ifjúsági minősítést. — Az idén a már rutint szerzett felnőtt együttes azzal a céllal kezdte a bajnoki évadot, hogy kiharcolja a feljebb jutást — kerekedik tovább a szakosztály története. — Kedvezett a sorsolás is, a Dávid-csoportba kerültünk, ahol csak három komoly ellenféllel kellett szá- molnunk. A legerősebbnek kétség kívül a Mezőtúri Főiskola cspaata bizonyult, nem véletlenül szerezték meg az ezüstérmes helyet, valamint két debreceni együttessel — a Bocskai, illetve a Biogál csapatával — vívtunk nehéz mérkőzéseket. A feljutás végül is sikerült, s ez mindenképpen a csapategység diadala. Az együttes gerincét három közel azonos korú és tudású fiatal jelentette — Si' mó, Szathmáry és Faragó István, aki azóta bevonult katonának — valamint Bodor Lajos, az igen rutinos csapatkapitány. Csaknem másfél évig játszottak együtt, jól összeszoktak, de elsősorban Simó az, aki a leginkább magával ragadta a csapatot. Megjárta az NB I-et is, s ritkán fordult elő, hogy a mérkőzéseken nem maximumát nyújtotta tudásának. Ha mégis gyengébb napot fogott ki, akkor más nőtt fel a feladathoz. A négy legeredményesebb versenyzőn kívül Nagy Jenő és Balatoni László szerepelt a csapatban. Az ifjúsági együttes — Nagy Zoltán, Füzesi Gyula és Bessenyei Sándor — a negyedik helyen végzett a megyei bajnokságban, de bizonyos, hogy többre is képesek, csakhogy az idén a fő figyelem — érthetően — a felnőtt gárdára összpontosult. Kalcsu János egymaga edzi mindkét csapatot, mégpedig kéthetente háromszor. Az edző ugyanis vezető technikus a Volánnál, a diagnosztikai soron, s váltott műszakban dolgozik. A húszfőnyi szakosztály másik gondját a csapatszállítás jelentette: az edző saját kocsijával vitte mérkőzésekre együttesét, s bár megtérítették költségeit, mégis nagy terhet viselt a vállán. Kitűnő összhang De miként vélekedik az együttesről a 34 éves Bodor Lajos? — Ilyen csapatban nagyon jó kapitánynak lenni. Bár a többség jóval fiatalabb nálam, kitűnő az összhang, s minídenben összetartunk, akár kispályás fociról — mint „kiegészítő” sportágról — van szó, akár arról, hogy összejöjjünk családostól. Egyébként nős vagyok, van egy fiunk, Abonyban élünk, s 16 éves korom óta asztaliteniszezek. Most végzem a segédedzőit, így jövőre szakvezetőként is hozzájárulhatok a csapat fejlődéséhez. — Én hat éve kezdtem á játékot a Volánnál — mutatkozik be a 19 éves Szathmáry Tibor. — Nagyon örülök, hogy sikerült teljesítenem az aranyjelvényes szintet, s mint ifjúsági játékos, már tagja lehettem a megyei bajnokságot nyert csapatnak, sőt részt vehettem az osztályozott is. Két éve aranyérmet nyertem egyéniben a Kelet-magyar bajnokságon, és beválogattak Szolnok megye ifjúsági válogatottjába is. Szállítási gond a Volánnál? A 21 éves Simó József — az Ybl Miklós Főiskola végzős hallgatója — az, aki ugyancsak segédedzőként segítette az ifjúsági csapat felkészülését. Annak ellenére, hogy jövőre már Bodor Lajosra is számíthatnak az edzések vezetésében, bizonyos, hogy a Volánnak megnyugtató módon kell megoldania Kalcsu János munkahelyi problémáját, nevezetesen azt, hogy egy műszakban dolgozhasson, hiszen az NB II-be került csapatnak jóval nagyobb szüksége lesz rá, mint eddig bármikor. Az együttes szállítását szintén másképp kell lebonyolítani ezután. Az asztaliteniszezők — úgy véljük — különösebb terhet nem jelentettek eddig a nagyvállalatnak, s megérdemlik, hogy mostmár fokozottabb gondoskodásban legyen részük. Annál is inkább, mivel a Nemzeti Bajnokság II. osztálya korántsem „sétagalopp”. Tudják ezt a játékosok is, s ennek megfelelően január 15-én megkezdik az alapozást, minden korábbinál nagyobb elszántsággal. — Nem lehet más a célunk, mint az, hogy megkapaszkodjunk az osztályban — fogalmazza meg valamennyiük véleményét Kalcsu János. — Szeretnénk a középmezőnyben végezni, s úgy érezzük, ha minden elképzeléseink szerint alakul — sikerül. v Constantin Lajos Az NB ll-be jutott együttes, balról jobbra: Kalcsu János szakosztályvezető, edző, Bodor Lajos, Faragó István, Szathmáry Tibor, Nagy Jenő és Balatoni László. Csak Simó József hiányzik a képről Magos Judit és a sakkcsapat elősször Magyar Zoltán másodszor Az idén már 21. alakalommal szavaztak a sportújságírók. A MUOSZ sportújságíró szakosztálya először 1958-ban kérte fel a sportsajtó munkatársait, hogy szavazással döntsék el, kik voltak az esztendő legeredményesebb magyar sportolói. A két évtizeddel ezelőtti szavazáson elsőnek Körmöczi Zsuzsi teniszező, Pólyák Imre birkózó és a vízilabda-válogatott érdemelte ki a megtisztelő címet. A mostanival együtt a 21. szavazáson összesen 63 első hely került kiadásra, 13 női, férfisportoló és 7 csapat kapta a „babérokat”. Az idén két új győztest avatnak: Magos Judit és a férfi sakkválogatott először részesült ilyen elismerésben. A férfiak legjqbbja Magyar Zoltán 1974 után másodszor érdemelte ki a címet. Magos és a sakkcsapat duplán újonc: asztaliteniszező (férfi, nő vagy csapat) még sohasem került az első helyre, ugyanígy a sakkcsapatban sem volt még ilyen eredmény. A 21. szavazás legjobbjai Két évtized alatt a nők között az evezős Pap Jenőné (1959, 1960, 1961) és az úszó Gyarmati Andrea (1970, 1971, 1972) volt a legeredményesebb, 3—3 alkalommal végeztek az első helyen. A férfiaknál Balczó András a listavezető, ugyancsak 3 győzelemmel (1966, 1969 és 1972). mögötte 2—2 első helyezéssel Pólyák Imre, Kárpáti Rudolf, Zsi- vótzky Gyula és Magyar Zoltán következik. A csapatoknál a vízilabda-válogatott vezet az 1958-ban, 1961 - ben, 1962-ben, 1973-ban. 1974-ben, 1976-ban és 1977-ben kiérdemelt 7 első hellyel. Ugyancsak hét első hellyel rendelkezik az öttusa-válogatott is, de ebből csak 6 a felnőtteké, egy pedig 1969- ből, az ifjúsági válogatotté. A * „csapattörténelemben” meglepő, hogy a kardválogatott még egy^ szer sem lett első, a vívás csaj patsikereivel a párbajtőr válogatott rukkolt ki, 1959 és 1972 között négy alkalommal. Az idei szavazáson — csakúgy mint a korábbi esztendőkben — a „dobogóra került” sportolók, csapatok mellett még igen sokan kaptak szavazatot. Az első három közé került^ sportolók, csapatok listája: 1978 legjobb magyar női sportolója: Magos Judit asztaliteniszező 292 pont, 2. Papp Margit atléta 267 pont, 3. Ambrus Mariann evezős 180 pont. 1978 legjobb magyar férfi sportolója: Magyar Zoltán tornász 274 pont, 2. Buday Tamás kenus 259 pont, 3. Gergely Gábor asztaliteniszező 244 pont. 1978 legjobb magvar csapata: férfi sakkválogatott T Portisch Lajos, Sax Gyula, Ribli Zoltán. Csőm István, Vadász Károly, Adorján András 317 pont, 2. kardválogatott 231 pont, 3. OSC vízilabdacsapata 192 pont. Nemcsak emlékezni kell a szépre megyének Szolnok vannak nosztalgiasportágai. A közvélemény számára valóságos neuralgikus pont némelyik versenyág, és elég csak megemlíteni, hogy a szurkoló a Szívéhez kapjon: „bezzeg régen ...” Sok egyéb mellett ilyen dédelgetett kedvenc a női kosárlabda is. Nehezen felejtik a szolnokiak, hogy az NB I-ben milyen késhegyre menő csatákat vívtak azok, akiknek neve még mindig közszájon forog: Pataki Erzsi, a „cseles”, Boháthyné, Lőrinczné vagy Fodor Mária. Mondhatnánk, így is van ez rendjén, ám ezúttal a nehezen feléjthető múlt biztató jelenbe torkollódott. Az idén a Szolnoki MTE női csapata kivívta az NB I-ben szereplés jogát. A dolog azonban közel sem volt ennyire kézenfekvőén egyszerű. Az igaz, hogy néhány játékos — Echbauer Kati, C zitán Klári és még jó pár —1 tíz-tizenegy éves kora óta nem élhet kosárlabda nélkül, ám a szakosztály kellő szakértelem híján a megszállott játékosok ellenére is megrekedt volna a középszerűségnél. Nem kell túl nagy merészség megkockáztatni: Káplár József edző nélkül ma nincs I. osztályú együttese a piros-feketéknek. Kevés olyan szakembert ismerek, aki csalhatatlan prognózist ad csapata szerepléséről. Az MTE edzője e kevesek közé tartozik. A 77-es év fene rosszul kezdődött. Az első négy fordulóban három vereséget szedtek össze, jóllehet az induláskor dobogós helyezést ígértek az egyesület vezetőségének. Ekkor kezdtek kételkedni a kishitűek és kérdezték Káplárt: mi lesz? —• Semmi, zsinórban nyerünk minden meccset, és érmesek leszünk. Igaza lett. Már ekkor hajszállal maradtak el az NB I-től. De talán ennél is'merészebb „próféciára” vállalkozott az idén: feljebbjutást jósolt. Tudta, az NB I kapujában csak egyetlen csapattal „ütközhetnek Össze”, és ez a Kecskemét.. Tavasszal Szolnokon a hírős város kosarasai nyertek, így egyetlen mód volt eléjük kerülni: otthonukban kell legyőzni őket ősszel. A mérkőzés előtt, a kecskeméti sportcsarnokban az edlző arca ugyan egy fokkal fehérebb volt a szokottnál, ám miközben a játékosok a bemelegítő dobásokat végezték, ő tízpontos szolnoki győzelmet ígért. Ott, ahol két "buszra való MTE-szurkoló dobogott a lelátón, és lengette a pirosfekete zászlókat. Ott, ahol a hangpárbajban nem maradtak alul a lelkes hazaiak sem. A mérkőzés? Egy lidérces álom: a 11. percben 22:5-re vezettek a kecskemétiek. Fagyos csend honolt az MTE táborában. Milyen erőfeszítés csak egyetlen labdát is megszerezni, és ha kosár lesz belőle, még mindig csak két ponttal csökken a hátrány. Mégis, a 14. percben 24:18. Aztán a második félidő felénél egyenlő. Ettől kezdve „elfogyott” a kecskeméti csapat, 72:58-ra győzött az MTE, és Káplár József csak eny- nyit mondott: — Ha nem nyertünk volna legalább tíz ponttal, nem érdemeltük volna meg az NB I-et. Milyen jó mindezt feleleveníteni a szolnoki Közgazdasági Szakközépiskola tornatermében. Három csapat játszik egymással edzőmecs- cset úgy, hogy az egyik a cserepadon ül. ök, a pihenők a legtürelmetlenebbek. Egy perc múlva pályára léphetnek, kórusban számolják a másodperceket, amikor labdaközeibe kerülnek. Mert játszani akar mindenki. Szinte tapintható, mennyire a munkára épül itt az eredmény. Az edzővel egyetlen, ám végtelenül tanulságos kérdésre keressük a választóiként sikerült a szakosztálynak szinte egy órásmester gondosságával összeszedni és egybecsiszolni a csapatot? Mert hát akárhogy is nézzük, 1976-ban az NB II 9. helyén tanyáztak, és ha akkor valaki szóba hozza az NB I-et, minden bizonnyal kinevették volna. Az alapítótagok? C zitán, Echbauer, Herczeg, Vörös Márta. Aztán ’77 tavaszán hazatért Egerből főiskolai diplomával a zsebében Hegedűs Mária. Később a Testnevelési Főiskoláról már tanárként Bód,i Katalin érkezett. Végül némi meglepetésre Királyné Nagy Mária, a száznegyvenszeres válogatott kopogtatott a szakosztálynál. Emlékszem még azokra az időkre, amikor az MTE kosarasai kettesével jöttek fel a szerkesztőségbe panaszkodni — a többiekre. A csapat olyan volt, akár a felbolygatott méhkas. És ebből --a „hetedhét országból” összejött gárdából egymásért élőhaló csapat lett. A magyarázat a szakosztályvezetés következetességében keresendő. A szakosztály elnöke, Mala- tinszki György, a Cukorgyár főmérnöke, aki tekintélyénél fogva sokat tett azért, hogy megnyugodjanak a kedélyek. Aztán pótolhatatlan Káplár József pedagógiai érzékenysége is. Minden támogatást megadott az egyesület — dehát ezt a korábbi években is megtette. Ami a sportág utánpótlását illeti ? öt testnevelő keze alatt száz-százhúsz gyerek ismerkedik a kosárlabda alapjaival, és rajtuk Hegedűs Mária függetlenített edző tartja a szemét. Jelenleg szoronganak, félnek — és reménykednek a lányok. Mindenáron benn szeretnének maradni az NB I-ben, ezért is vállalták immár félév óta az első osztályú követelmények teljesítését. És edzettek hetente ötször NB Il-es korukban is, amit egyetlen második vonalbeli együttes sem tett meg. Káplár József kezdő csapatot nem nevez meg a rajtra, a Bódi, Echbauer, Királyné, Hegedűs, Czitán, Rittling, Tőrös hetesből bármelyik öt pályára léphet. De mögöttük ott van Bozsó, Mohácsi, aztán az ifik tehetséges fiataljai: Szabó Kati, Tóth Henriett, Lados Zsuzsa, Bencsik Vera és a többiek. Bennma- Kiesnek? rad,nak? Jósolni felelőtlen dolog lenne. Egy tanulságért mindenesetre kanyarodjunk vissza a kecskeméti rangadóra. Az edző, afi kimértségéről, higgadtságáról ismert, technikai büntetőt kapott. Egy kiélezett meccsen a kispadon ülő vezető ellen ítélt személyi végzetes lehet. A csapat e hátránytól — szárnyakat kapott. Mindenki igyekezett jóvátenni azt, amit a tréner túlfeszített idegállapotában vétett. Ez alighanem mindennél többet mond a csapatszellemről és arról az edző-játékos kapcsolatról, amely nélkül nincs maradandó siker. Káplár József ma már higgadtan magyaráz, de a kecskeméti mérkőzésen közel sem volt ilyen nyugodt... Palágyi Béla (Fotó: Katona)