Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-20 / 299. szám

1978. december 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP j 5 Egy ismeretterjesztő soro­zat indulásakor általában nem illik ítélkezni; sem túl­ságosan lelkesedni, sem túl­ságosan elszomorodni, hisz a java még hátra van. Most mégis kivételt teszek: előle­gezem a bizalmat, és „előre örvendezem” a televízió új, tizenhárom részes gyermek- nevelési sorozatának — Hogy nálam különb legyen —, mert egyszerűen fontos társadalmi ügyről van szó, a legegysze­rűbben : jövőnkről. Tudom, vagy legalábbis gondolom, hogy vannak, akik az új sorozat láttán né­mi keserűséggel mondják: na tessék, már megint okíta­nak bennünket. Mit kell ar­ról annyit beszélni, ami oly természetes és magától érte­tődő. Hisz az a szülő, aki sze­reti gyermekeit, az úgyis megtesz értük mindent, ami­re csak képes; aki meg nem, annak mondhatják, annak szólhat a lecke akár minden este, esztendőn is át. Sorozat a nevelésről Ha van is az így gondol­kodó nézőnek zsörtölődésre oka (lásd néhány sikertelen sorozat, hasonló szándékú, amikor szinte iskolás gyer­meknek tekintették a felnőtt nézőt, s a tudnivalókat szánkba akarták rágni, meg is keserítették a szánk ízét), most mégis azt mondom ked­ves szülőtársaim: szombat esténként kapcsoljuk be a készüléket! Hisz két jeles pszichológus és kipróbált té­vés szakember vállalja a ka­lauz szerepét, hogy végigve­zessen bennünket a gyermek lelki fejlődésének, személyi­sége kibontakozásának sok­szor váratlan fordulatokat, meglepetéseket tartogató bo­nyolult útjain. S közben rá­ébredhetünk mi magunk is, hogy a fejlődő gyermek ne­velése, irányítása egyáltalán nem ösztönös cselekvések folyamata, hanem igenis tu­datosan végzett szülői tevé­kenység. Szeretjük a gyere­ket, de vajon jól szeretjük-e? Rendre intjük, ha kell, de vajon jól tesszük-e? És va­jon mi szükséges, hogy gyer­mekünk a számra legtermé­szetesebb módon alakítsa ki viszonyát környezetével, köz­vetlen és távolabbi környe­zetével. Olvastam valahol, hogy az ember érzelmi életé­nek egyensúlyát egész életre szólóan azok a különböző ha­tások határozzák meg, ame­lyek hároméves koráig érik. Ezért is oly döntő tehát, hogy a kisgyermek életét miként alakítjuk, hogyan te­remtjük meg számára az ér­telmi és érzelmi fejlődés alapjait. Mindezekben a kérdések­ben bizonyára a legkorsze­rűbb válaszok fogalmazód­nak majd meg a képernyőn, és milyen szép is lenne, ha annak alapján, amit látunk és hallunk, a családi közös­ségek a nevelés kis fórumai­vá s egyben jeles műhelyei­vé is válhatnának. (Ebből a szempontból dicséretes kez­deményezés, hogy megyénk egyik-másik városában már hozzáláttak az adás utáni vi­ták szervezéséhez — klu­bokban, művelődési intézmé­nyekben.) A nevelés lehet­séges és egészséges formáit vonultatja fel a sorozat, s az első adásból ítélve elmélet és gyakorlat rendkívül ár­nyalt. és finom egységében. Dr. Ranschburg Jenő és tár­sa, dr. Popper Péter jól érzi a képernyő előtt ülő nézőt, s nemcsak ismerik, gyakor­latban el is kerülik minden televíziós ismeretterjesztő műsor rémét: a száraz tudo­mányoskodást. a tudnivalók verbális kiszikkasztását. A sztori S ha már a lélektan került a fentiekben szóba, érdemes itt az elmúlt hét egy másik, merőben más műfajú prog­ramjára is utalni, mert ab­ban is, az ábrázolás módjá­ban és szemléletében meg­határozó módon jutott szó­hoz a pszichológia. A sztori című tévéfilm ugyanis épp azáltal vált igazi élményünk­ké, hogy tudományos lélek­tani pontossággal, de ugyan­akkor erőteljes érzelmi töl­téssel mutatta be egy fiatal házaspár bensőséges kapcso­latának törvényszerű meg­romlását. Hogy tudniilik a halálosan beteg férj és • a makkegészséges asszony kö- zjötti, kezdetben bensőséges érzelmi kapcsolat hogyan vá­lik egyre elviselhetetlenebbé, lépésről lépésre haladva a betegség elhatalmasodásával. Hogyan torzul el a szerelem, hogy válik fárasztó áldozattá a gyöngédség, és pokollá a beteg férj önzése révén az együttlét. A ZDF (nyugatné­met tévétársaság) estjén lá­tott film az igazság könyör­telen kimondásával vált ki a hasonló témájú művek közül, hátat fordítva az ily történe­tek előadásmódjában oly gyakran kísértő érzelmesség- nek. Tudományos lelki diag­nózis, igazi lélektani drá­ma minden drámai lelkizés nélkül, megrendítő film. Meglepően jól sikerült a Színházi Magazin legutóbbi adása, amikoris a folyóirat teljes terjedelmét a lengyel drámának szentelte, itt is fő­leg a magyarországi bemuta­tókra helyezve a hangsúlyt, kapcsolódva a most megren­dezett lengyel színházi na­pokon. A siker titka Elbert János közreműködése, aki szinte egymaga vette vállai- ra a műsort, ha kellet ripor­terként, ha kellett, kommen­tátorként, ha meg úgy hoz­ta sora, tudósként volt jelen. S nyilván az ő szellemi je­lenléte hatott ösztönzően a többiekre is, a közreműködő színészekre éppúgy (milyen formás szerepelemzést kap­tunk Bárdi Györgytől és Sze­mes Maritól), valamint a megszólaló rendezőkre (ta­nulmányértékű beszélgetés A. Wajdával) és sok-sok szemléltetés, köztük részlet a szolnoki Tangóból is. Tar­talmas, roppant gazdag szá­ma volt ez a magazinnak, szinte egycsapásra fedeztette fel velünk a kortársi lengyel dráma új törekvéseit, a gon­dolatilag is iígalmas lengyel színházat. Röviden Csütörtök este sugározta a televízió a Déry Tibor írásá­ból készített Makk Károly- filmet. Akárcsak a nagysi­kerű Szerelemben, itt is el­sősorban filmes eszközökkel költi át a novella tartalmát a képek nyelvére. Meg is toldja a feszes történetet (a Nikiből vett részlet) és a no­vella egy-egy utalásából kép­sorokat teremt, továbbá ap­ró mozzanatokból építi fel az idős házaspár szinte mozdu­latlan világát, amelybe bru­tálisan tör be 1956 októberé­nek vérzivatara. Az öregek lelki állapotának festésében egy tragédiákkal terhes idő­szak drámai feszültségét si­került már-már jelképes erő­vel kifejeznie. A szándéko­san visszatartott ritmus, a tudatos lassítás azonban nem mindenkor eredményezte a nagyobb feszültséget. Egy- egy jelenetében csak egysze­rűen lassú volt a film. A Philemon és Baucis ennek ellenére ihletett televíziós munka, szép film. Külön is jó érzés, ha egy- egy televíziós műsorban „ha­zai ízekre” talál az ember. Ilyen kellemes felfedezéssel szolgált a vasárnap esti láto­gatás Tamkó Sirató Károly­nál, aki — mint kiderült — mezőtúri diákként írta első verseit, sőt, első kötete is egy túri nyomdában nyomatta- tott, és aki ma is egy-egy já­tékos mondókából, szólásból, amit felesége hozott magával a Jászságból — boldogházi — újabb és újabb verset ír. A Kunság és a Jászság tehát éppúgy kísérő társa, miként Párizs, ahol a harmincas években ifjú titánként pró­bált szerencsét, új utakat ke­resvén a verselésnek, a lírai önkifejezésnek. Mennyi derű, játékos kedv, tiszta gyerme­ki csillogás ebben a hetven­öthöz közel járó idős ember­ben! A tenniakarásnak mi­lyen feszültsége munkálko­dik benne: jó értelemben vett örökifjút ismerhettünk meg e vasárnapi találkozásban. V. M. Technika a közművelődésben NÉPMŰVELŐ ismerősöm története akár példázat is lehet. A művelődési ház szakmunkástanuló klubjában élménybeszámolóra várták a Távol-Keleten járt neves előadóművészt. Az előadó- művész levélben kérte, hogy keretes diapozitívek vetítésé­re alkalmas eszközt biztosít­sanak az előadáshoz. Ideje­korán elő is kerítettek min­dent, ki is próbálták a mű­velődési ház féltve őrzött aszpektomátját. A „próbajá­rat” alatt kiégett az aszpekto- mát izzója. Tartalék izzó nincs, másik gép sincs, most mi legyen. Egy telefon a szakmunkásképzőbe, hosszas magyarázkodás, majd a vá­lasz: van a szertárban vala­mi ilyesmi. Volt is. Izzó nél­kül. Az élménybeszámoló lezaj­lott úgy, ahogy — unalma­san, rögtön elfelejthető mó­don. Népművelőnk a tanul­ságot levonta, s a következő évi terv készítésekor kitért arra, hogy „javítani kell a művelődési ház technikai felszereltségét”. Hogy mi ebben a példázat? Elsősorban az a zűrzavar, ami sok esetben a közműve­lődési intézmények „gépesí­tettségét” sok esetben jellem­zi ezidőtájt. Hanyagságot is felfedezhetünk, hiszen két készülék is a hiányzó izzók miatt volt működésképtelen. S a „katartikus” befejezés: ,',javítani kell...” No, és per­sze benne foglaltatik a tör­ténetben a legfontosabb, az tudniillik, hogy a közműve­lődés hatékonyságát napja­inkban igen jelentős módon befolyásolja az intézmények korszerű technikai eszközök­kel való ellátottsága. A művelődés otthonainak berendezéséhez a film- és fotófelszerelések, álló- és mozgóképvetítő gépek, hang­rögzítő és visszajátszó eszkö­zök éppúgy hozzátartoznak, mint a fűtés vagy a világí­tás. S noha a „gépesítés” nem „Rövid úton” Folyóiratszemie pedagógusoknak Három témáit ölel fel a Verseghy Ferenc megyei könyvtárban működő • peda­gógiai szolgálat „Rövid úton” címmel megjelent pedagógiai folyóiratszemléjénjeik leg­újabb száma. A szerkesztők — őri Zoltánná és Szurmay Ernő — a vezetés elmélete és gyakorlata, az oktatás- nevelés, valamint a könyv­tárak az iskolában témakö­rökben íródott cikkekből vá­logattak. A szemlében első­sorban azok az írások kap­tak helyet, amelyek napja­ink aktuális pedagógiai prob­lémáit 'boncolgatják, s útmu­tatást adnak a nevelők min­dennapi munkájához, A ki­advány legnagyobb előnye az, hogy a pedagógusok vi­szonylag gyorsan tájékozód­hatnak a szakirodalomban, a szak- és egyéb folyóiratok érdeklődésre számot tartó pedagógiai cikkeit egy he­lyen, összegyűjtve találhat­ják meg. A szerkesztők a már em­lített három téma szerint csoportosítják a cikkeiket, egy-egy fejezeten belül a szerzők nevének betűrend­jében követik egymást az írások. A kötet végén válo­gatott cikkbibliográfiát is közreadnak a Köznevelés cí­mű hetilap 1978. január 1. és február 28. között megje­lent írásaiból. Túrkevfen Megszépült a népművészeti bolt A háziipari szövetkezet termelőüzemének rekonstruk­ciója után sor került Túrke- vén a szövetkezet népművé­szeti boltjának korszerűsíté­sére is. A ma újból megnyí­ló, termékbemutató. résszel bővült új üzlet az eddiginél nagyobb áruválasztékot kí­nál — főként gyermekruhá­zati cikkekből, is olyan régóta zajlik, csak milliós nagyságrendű szá­mokkal fejezhető ki a Szol­nok megyei közművelődési inté?ményekben leltárba vett „okos gépek” értéke. Sok he­lyen a fenntartó szervek pél­damutató módon felismerték: ezek nélkül nem lehet haté­konyan dolgozni. Viszont ért­hetetlen módon a technikai eszközök sokrétű felhasználá­sáról szóló kiadvány, mód­szertani levél nem áll a köz- művelődési szakemberek ren­delkezésére. Pedig szükség volna rájuk, bizonyítja ezt a Szolnok megyei művelődési központ által — úttörő mó­don — megszervezett audio­vizuális tanfolyamok sikere. Hogy egyebet ne említsünk, jó néhány olyan települése van a megyének, ahol az eze­ken a tanfolyamokon bizton­ságos alapot szerzett szak­emberek bonyolítják az in­tézmények eszközfejlesztését, illetve kezelik is a gépeket. PÉLDÁUL Jászladányban. A nyolcezer lelkes nagyköz­ség művelődési házának kü­lön kis audio-vizuális stú­diója van. Egy „pöccintésre ugrik a vasember” — a han­goshíradó, a kóruspróbán ki­tűnő minőségű hangfelvéte­lekről elemezhetik a hibákat, s a próba végén egy pillanat alatt átrendeződik a próba­helyiség vetítőteremmé. A művelődési házban működik egy „audio-vizuális munka- csoport” elnevezésű közös­ség, amely filmen, dián, hangszalagon megörökíti a nagyközség ünnep- és hét­köznapjait. Nemrég házilag dokumentummásoló berende­zést szerkesztettek, hogy a múltról is szólhassanak az összeállított hangosított dia- pozitív-sorozatok. A propa­gandamunkát is jelentősen megkönnyíti és hatékonnyá teszi a megfelelő technikai eszközkészlet. A „vasember”, a — nem tévedés — fluoresz­káló plakát, s a gépkocsiba Háromszor lépett a szolnow ki közönség elé tegnapelőtt Ruttkai Éva Kossuth-díjas kiváló művész. Este fél hat­tól hétig, a MÁV csomóponti művelődési házban, héttől fél kilencig a Pelikán presszó­ban, majd fél kilenctől a helyőrségi művelődési ház­ban mutatta be „Parancsolj velem tündérkirálynő” cíjnű műsorát. Az első előadáson sikeresen szerepelt — véle­kednék, akik látták, a máso­dikról viszont — amelyen mi is részt vettünk — már nem mondható el ugyanez. A művésznő már az első percekben indiszponált volt, s idegessége a továbbiakban nőttön-nőtt, olyannyira, hogy már az érzékenyebb nézőkre is átragadt. A műsoridő te­kintélyes része azzal ment el, hogy a hevenyészett szín­padon az elejtett kellékeket keresgélte, akasztotta vissza a fogasra. Közben nem győz­te kifogásolni a parányi szín­padot, a vasszéket, amely folyton ellenére volt. Ebben van némi igazság, a kicsike pódium nem volt éppen meg­felelő tér a mozgáshoz. En­nek ellenére — művészi hit­vallásnak is beillőén — meg­jegyezte Ruttkai, hogy egy tenyérnyi hely is lehet szín­pad, attól függ, hogy a szí­nész mit képzel oda. Hogy ő minek képzelte a Pelikán pódiumát, nehéz lenne meg­mondani. Talán teaháznak? A műsor második része sze­rint helytálló tipp. Csaknem tíz percig ugyanis azt mu­tatta be a művésznő, hogy hogyan kell gésa módra tál­cával a kézben, hangtalanul letérdelni. A hosszas lecke után bárki megtanulhatta a szerelhető magnós-hangszó- rós felszerelés segítségével percek alatt bármiről értesí­tik a lakosságot. Ezek haté­konyságát alátámaszthatja a következő adat: több mint négyezren ( !) nézték meg a közelmúltban a művelődési házban rendezett természet- tudományos kiállítást. A JÄSZLADÄNYI műve­lődési ház fölszerelése, an­nak használata ideálisnak mondható. A helyi körülmé­nyekhez igazodva, változato­san használják ki a lehető­ségeket. Tegyük hozzá: ez a helyzet esztendők kemény munkája, gyakori sikertelen­ségek után alakult ki. Máshol kevesebb eszközzel érnek el jó eredményeket, megint máshol többel sem jutnak sokra. Néhány helyen — noha egyelőre még eset­legesen — iskolákkal, üze­mekkel összefogva próbálnak korszerűbb technikai feltéte­leket teremteni a közművelő­dési intézményeknek. Ebben nagyon sok lehetőség van — főleg a kisebb településeken. Lényege könnyen átlátható: egy-egy, több ezer forintos eszköz kihasználása csak így biztosítható. Tíz-tizenöt esztendővel ez­előtt, a közművelődés „nép­művelés korszakában” nem volt ekkora szerepük a tech­nikai eszközöknek az isme­retadás folyamatában, mint ma. Tulajdonképpen az- ak­kori szemléletnél való meg­rekedés eredménye — az anyagi okok mellett —, hogy a néhány, kielégítően felsze­relt intézményen kívül van­nak esztendőkkel lemaradt klubkönyvtárak, művelődési házak .— sőt, központok is. Az észrevétlenül kialakult, de most már a színvonalat érezhetően rontó lemaradás fölszámolása vagy legalábbis csökkentése a következő idő­szak fontos feladatai közé tartozik. kecses térdre ereszkedést. Csak nem tudni, mi haszna lehet belőle, hol, kinek mu­tassa be tudományát. Per­sze az sem utolsó, ha egy Kossuth-díjas művésztől ta­nulja meg az ember, hogy viselkednek a gésák. Ki tud­ja, lehet, hogy egyszer még hasznára válik a nézőknek a lecke ha netán egyszer To­kióban vagy Yokohamában vendégeskednek. A művésznő egyébként verseket, drámarészleteket is mondott, s énekelt is, bár nem a tőle megszokott ma­gas színvonalon. Bizonyára a „marthóni” előadói soro­zatnak tulajdonítható a csa­lódás, amit a műsor okozott. Ha megfogadta volna a mű­vésznő Aiszoposz meséjének tanulságát „egyet, de orosz­lánt” akkor most sem esett volna csorba a hírnevén. T. G. Szombathelyen Huszonötmillió a képtárra Kiss Kovács Gyula Mun- kácsy-díjas érdemes művész plalkettsorozatot ajándékozott a társadalmi összefogással létesülő szombathelyi képtár javára. Ezzel együtt a hazai művészek már 250 alkotásu­kat ajánlották fel a tervezett kulturális intézmény pénz­ügyi alapjának növelésére. Valamennyit aukción értéke­sítik majd. Eddig összesen 25 millió forint gyűlt össze a szocia­lista képzőművészet otthoná­ul szolgáló képtár számláján a 3052 képtárépítő egyesületi tag, a 334 szocialista brigád, a kommunista műszakok fel­ajánlott forintjaiból a Vas megyei vállalatok, intézmé­nyek, gyárak befizetéseiből,! rendezvények bevételéből és a téglajegyek árából. Befejeződött az Isis-szent­ély szomszédságéban a leen­dő képtár helyének régésze­ti feltárása. Ezt is nagy tár­sadalmi segítséggel oldották meg. Magyar művészek az UNESCO-ban Kettős magyar kiállítás nyílt az UNESCO párizsi székházéban: Dargay Lajos szobrászművész alkotásait, valamint más, Franciaor­szágban és Magyarországon élő magyar művészek Ady emlékére készített grafikai lapjait mutatták be az ENSZ oktatási, kulturális és tudo­mányos szervezetében. A kiállítást Dunbar Marc- hall-Malagöla; a képzőművé­szetek nemzetközi társasá­gának főtitkára és Klein Márton, a párizsi magyar in­tézet igazgatója, Mód Péter hazánk UNESCO-nagykövete és Nicolas Schöffen, a ma­gyar származású, Franciaor­szágban élő szobrász nyitot­ta meg. Jelen volt Veress Péter, hazánk párizsi nagy­követe is. Dargay Lajos szobrászmű­vész alkotásai közül a kiál­lításon különösen nagy ér­deklődést keltett az Egerben felépített, Magyarországon első kibeínetikus torony. Ni­colas Sehöffer az egri kiber­netikus torony felállítását olyan eseményként jellemez­te, amely azt mutatja, hogy a művészet mindenütt teret nyer, ahol tényleges jelen­tősége van a művészetnek és kultúrának. Dargay mű­vei országának dinamizmu­sáról tanúskodnak, mondotta Sehöffer. Az Ady emléke előtt tisz­telgő, 24 grafikai lapból álló sorozat elkészítését Francia- országon és Magyarországon élő magyar- és francia mű­vészek részvételével tavaly a párizsi magyar sajtóiroda és a kulturális kapcsolatok intézete kezdeményezte. Első a Viharsarok A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat MSZBT-tagcsoport- jának elnöksége és a szak- szervezeti bizottság politikai, történelmi, szakmai és iro­dalmi vetélkedőt rendezett a vállalat szocialista brigádjai részére a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja megala­kulásának tiszteletére. A vetélkedő első forduló­jára — a TRVVV hat me­gyére kiterjedő területéről — 88 brigád nevezett be, közü­lük hetven fizikai munká­sokból álló kollektíva. A beküldött válaszok érté­kelése után a központban nyilvános döntőt rendeztek szombaton. A legjobban felkészült csa­patnak a Békés-Csongrád megyei üzemigazgatóság Vi­harsarok Szocialista Brigád­ja bizonyult. A tizennyolc tagú kollektíva tavalyi ered­ményei alapján Kiváló Bri­gád kitüntetést kapott. Sz. J. „Egyet, de Ruttkai Éva előadói estjei Szolnokon 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom