Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-17 / 297. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. december 17. A tánchelyiségben négy olajlámpa világított Karácsonyi bál Szolnokon, 1907-ben Mert akkoriban más világ járta, mint a mostani fiatalok között. Másképp volt bizony még a szerelem is. A lányt, ha kapós volt, már 12 esztendős korától kísérte a legény, de mégis volt úgy, hogy tíz év is eltelt, míg megtörtént a kézfogó. Nem illett, hogy az asszonynép kimutassa érzelmeit. Még a táncban is a férfi döntött, választott. Amíg az emberek az ivóban mulattak, a lányok bent sétáltak, beszélgettek, énekelgettek a teremben. Mikor felcsendült a muzsika, a legények beszállingóztak, s csak intettek a kiválasztott lánynak, akinek illett mennie. Ha nem ment, bizony még ki is muzsikálták, ki- serdítették a bálból. S akivel a bálba ment a lány, annak kellett haza is kísérnie. S hiába akadt volna, tetszett volna neki más, a szokások erősebbek voltak, mint a női akarat. Ha két fiatal át akart törni a hagyományokon, bizony sokszor véres küzdelmet kellett vívniuk egymásért. A faluban lakó legények nem igen engedtek közei más faluból jött fiút a hozzájuk tartozó lányokhoz, sokszor a csendőröknek kellett közbelépnie egy-egy forró bálon, hogy a szerelmes legényt nehogy halálra szurkálják. oe® Mégis akadt, aki vállalta a küzdelmet szíve választottjáért. De annak a lánynak aztán olyannak is kellett lennie, mint a palotási Cseke örzsi volt. Tizenöt évet számlált még csak, de már a harmadik telet táncolta végig. Mindeddig azonban nem volt jó szívvel igazából egyik legényhez sem. így érkezett el 1907 karácsonya. Cseke örzsi ropogós-virágos brokát ruhában, dús copfjában széles szalaggal várta Balázs Sándort, hogy elvigye Dej- csékhez a bálba. Borongós, hófelhős délután volt. Balázs Sándor nagyokat kurjantott a lovának. Egyszercsak hirtelen melléjük ért egy kétfogatú. Derék, vállas fiú a kocsisa, bundája hetykén vállára vetve, kilátszik alóla zsinóros ezüstgombos kislajbija. — Hova, hova Balázs Sándor? — kérdezi a szálas legény, miközben szemét ör- zsiébe akasztja. Szép szeme volt a legénynek, pillantása mint a bársony. — Dejcsékhez viszem a kislányt, Fodor Feri. Ma tartják a karácsonyi bált. — Ha elmegyek komám, odaadod-e egy táncra? — villant egyet az idegen szeme. — Ha fizetsz érte egy áldomást, miért ne. — Ott leszek, mondta nevetve a legény, és lovai közé csapott. örzsi összehúzta a kendőjét. — Ejnye, de helyes fiú — gondolta, ha az én szeretőm volna, én lennék a legboldogabb ezen a világon. Miközben Balázs Sándor lehajtott egy pohár bort az ivóban, üdvözölte cimboráit. Örzsi elrendezte ruháján a ráncokat. Ma különösen szép akart lenni. Ha mégis eljönne az a fiú, ha elkérné ót egy táncra! Bánt is ő már Balázs Sándort. A tánchelyiségben négy olajlámpa világított, meg színes lampionok. Körben gyertyák is voltak, minden oszlopon két-két gyertya. A lángok csak úgy táncoltak a falakon, ahogy a csárdást járták. A cigányok hirtelen abbahagyták a zenét. Ahogy örzsi felnézett, ott állt mellette Fodor Feri és őt nézte. — I.tt vagyok Balázs Sándor, add ide a lányt. Oszt addig menj ki az ivóba, s kérj ami beléd fér. Örzsi érezte, hogy jó erősen megfogják a derekát, s frissen megforgatják. Lángolt az arca, de azért belenézett a fiú szemébe. Nem sokáig táncolhattak, Balázs Sándor megelégelte a dolgot és visszakérte Örzsit. Később, amikor már asztalhoz ültek, egyszer csak újra odament hozzájuk Fodor Feri és kérte Balázs Sándort, hogy cseréljenek lányt. Azt mondta erre Balázs Sándor: — Ha azt mind ott hagyod, amit rendeltél. — Nagyon szívesen, még másikat is hozatok, csak maradj ott, — mondta Fodor Feri és átült Örzsi mellé, aki olyan boldog volt, mint soha. Érezte, éz a fiú lesz a férje, vagy a Tiszának megy. — Hazakísérhetlek-e örzsi? — kérdezte a fiú. — Az kellene még odahaza, majd kapnék édesanyám, meg édesapámtól. Én teveled nem jöttem, teveled nem mehetek. — Majd elintézem én otthon is, meg itt is! — felelte Fodor Feri, azzal felállt, s odament Balázs Sándorhoz. Amikor visszaült örzsi mellé, azt mondta minden rendben van, rendelt fiakkert is hazafelé. A lány azonban látta, hogy Balázs Sándor összesúg Dobos Lacival, Csapó Pistával, s a fejével feléjük int. Amikor kiléptek az ivóból, s a három cimbora rávetette magát Fodor Ferire, örzsi ahelyett, hogy félreállt volna, kis kezével belekapaszkodott Balázsba, csípte, karmolta, s a két másiknak is bőven osztogatta a pofonokat. Nagy nehezen elérték a fiakkert, s a kocsis nekilódult. Ez a verekedés egy életre összekovácsolta őket. Egymásért tették. Mikor Fodor Feri belökte a kaput, örzsi akkor gondolt rá először, mit fog az anyja szólni, hogy nem Balázs Sándorral jött haza. — Hát ez a fiú kicsoda? Hogyhogy fiam Te gyütté haza örzsivel? S te lányom, hogy merted ezt cselekedni, nem avval gyütté, akivel elmentél ? — Én nem tudom anyám, majd megmondja Feri — nyögte. — Megbűnhődtem én ezért Cseke néni. S ezzel Fodor Feri felhúzta a kabátját, s a fehér inge csupa vér volt, és még mindig ömlött belőle onnan, ahol a lapockája meg volt szúrva. oe® Ettől kezdve még 11 esztendeig udvarolt Cseke ör- zsinek. De míg 1913-ban el nem vitték katonának, mindig fiakkerrel vagy csendőrrel kellett Palotásra mennie. Mert a helybeli legények sose bocsátották meg örzsinek, hogy nem közülük valót választott. Egri Mária Harc a pávasárkány ellen Vörösmarty Mihály Újszászon Vörösmarty Mihály élete valahogy emlékünkben a Dunántúlhoz és Pesthez kapcsolódik. Ki gondolna arra, hogy Szolnok megyében többször is járt, s a szabadságharc leverése után hónapokig itt bujdosott. 1849 január első napjaiban amikor a kormány Debrecenbe telepedett át, indult el Pestről Vörösmarty Mihály is családjával. Debrecenig az út nyolc napig tartott. Szolnokig még csak el lehetett jutni vasúton, de a kegyetlen hideg, fagyos időben már csak szekéren vitt tovább az út. Mi mást tehetett volna Vörösmarty, aki három kis gyermekével és feleségével együtt utazott, hogy Szolnokról kivitte a legkisebb, az alig nyolchetes lányát öccséhez, Vörösmarty Jánoshoz Újszászra, aki akkor az Orczyaknál volt gazdatiszt, és otthagyta szoptatósdajkájával együtt. így folytatták az utat Debrecenig, ahonnan csak Buda visszafoglalása után térhettek vissza Pestre. Második újszászi tartózkodása sokkal tovább tartott, s keserűbb is volt. De nem az újszásziak keserítették meg az életét. A vesztett szabadságharc után Bajza József költőtársával bujdosóként köszöntött be ismét Vörösmarty Jánoshoz, hogy üldözöttként menedéket találjon. Távol feleségétől gyermekeitől élt itt, állandó rettegésben, mert a Bach-korszak zsandárai mindenfelé nyomoztak a szabadságharcban részt vett honvédek, férfiak után. Vörösmarty János a Zagyva partján levő kastély — ma szociális otthon — melletti egyik földszintes házban élt és dolgozott évtizedekig. Érdekes tudósítást kapott Gyulai Pál. Vörösmarty Mihály életrajzírója. 1863. április 4-én. Csonkán maradt ez a levél a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában. A levélben, amely Űjszászon íródott, Vörösmarty édesanyjáról ír. „Édes Anyánk középtermetű és meg lehetős testal- kotású — szép arcvonású nem szappanyozott de igen szép természetes barna bőrű — holló fekete hajú, de olyan gazdag, hogy bokáig ért, ha leeresztette és 64 éves korában még egyszál sem volt ősz. Szelíd természetű, jó adakozó szívű, szorgalmas, fáradhatatlan a gazdasszony- kodásban, betegeket is gyógyított nagyon gondos volt a házhoz mindenféle jó füveket, gyökereket annak idejében beszáríttatni és eltenni .. . hányszor történik a gazdaságban csonttörés, kasza sarlóval sebzés, azokat nagyon hamar meggyógyította .. ." Eddig tart a levél. Nagy kár, hogy belőle már többet nem tudhatunk meg Vörösmarty Mihál/ újszászi napjaiból. De ha valaki kezébe veszi Vörösmarty verseskötetét, valahogy még közelebb érzi magához a költőt, aki bujdosásában az Üjszász környéki földeken is járt. Kaposvári Gyula A magyar honfoglalást megelőző évszázadokban a Kárpát-medencében a nép- vándorlás korának legjelentősebb politikai hatalmát az avarok teremtették meg. Hazánk területén 567—68- ban bukkantak fel, amikor a longobárdok szövetségeseként legyőzték a Tiszántúlt és a Délvidéket hatalmuk alatt tartó gepidákat. 568 húsvétján a Dunántúlról elvonuló longobárdok földjére is kiterjesztették hatalmukat, ezáltal megteremtették a Kárpát-medence politikai egységét. Szilárd központi hatalmuk élén a kagán állt, akinek az akkori Európa leghatalmasabb uralkodója a bizánci császár is nagy adókat fizetett a béke fejében. Az avar birodalom erejét jól példázza, hogy 626-ban magát Bizáncot ostromolták az avar seregek. Jóllehet támadásuk sikertelen maradt, s ezt követően belső lázadás is gyengítette az avarságot, mégis sikerült hatalmukat újra megszilárdítaniuk a Kárpát-medencében. 670—680 között egy újabb nagy keleti betelepülést sikerült a régészettudománynak igazolnia. Az új népesség teljesen átalakította a régi, úgynevezett „korai avar” társadalmi berendezkedést. Ezzel egyidőben a régészeti leletanyagban is jelentős változások észlelhetők. Megváltozik a temetők rendszere, új temetkezési szokásokat figyelhetünk meg, a viseletben eddig ismeretlen új tárgyak bukkannak fel. Szolnok megye területe a teljes avarkorban sűrűn lakott volt. Jól mutatja ezt a korszak települési térképe, melyet az ismert lelőhelyek alapján állítottunk össze. A temetők — mert elsősorban ezek ismertek — egyenletesen helyezkednek el, egy mai település határában gyakorta több is. Talán a folyók partján sűrűsödnek, ami a víz jelentőségével magyarázható. Ma az ismert lelőhelyek száma 64, de az újabb és újabb leletbejelentésekkel együtt ez folyamatosan növekszik. A lelőhelyek többségéről azonban csupán egy-két, jó esetben tíz—húsz sír anyagát ismerjük. Ez elsősorban a rendszeres kutatások hiányával magyarázható. Ennek ellenére Szolnok megye az avarkori kutatásban igen jelentős szerepet töltött be. Köszönhette ezt az Alaty- tyán határában feltárt 708 síros temetőnek, melynek tudományos feldolgozása során vetette meg Kovrig Ilona a ma is használatos avar időrend alapjait, három nagyobb periódusra osztva fel az avarkort. Ugyancsak jelentős forrásértékű a jánoshida-tót- kérpusztai avar temető. Leletei közül kiemelkedik egy kettőssíp, az avar pásztorok népi hangszere. A síp Saru- csontból készült, népi hangszer mivoltát többek között az is bizonyítja, hogy két hasonló példánya ismert az alattyáni temetőből. E két, már korábban is jól ismert temető mellett még jónéhány országosan is egyedülálló lelet van a Damjanich Múzeum birtokában. Avar kori régészeti ieíetek Ezek közül kettőt emelnénk ki, mert az egyetemes régészeti kutatásban is fontos szerepet tölthetnek be. Bánhalmán került elő 1953- ban Kaposvári Gyula leletmentésekor az a lovassír, amely a bánhalmi lelet néven ismert a szakirodalomban. A sírba egy harcos férfi és hátaslova volt eltemetve, övén egy olyan öntött bronz szíjvéggel, amelynek mása azóta sem került elő. de bizonyítja e mitológiai elem igen széles idő- és térbeli elterjedését az eurázsiai sztyeppén. A bánhalmi szíjvég művészi megalkotásával emelkedik ki az avarkor hasonló gondolati hátterű tárgyai közül, bizonyítván az avarkori ötvösművészet magas technikai és esztétikai színvonalát. Ugyancsak az ötvösök világába vezet bennünket a Rákóczifalván feltárt nagyobb temetőrészlet „B” jelű sírja. A sír egy VII. század második felében elhunyt ötvösmester végső nyughelye volt. Itt is lóval együtt temették el a halottat, mellé helyezték szerszámait, fegyverét. A sírból egy „harapófogó”, négy préselőminta, A bánhalmi avar nagyszíjvég Mitikus állatokon lovagló férfiak támadnak egy mesebeli szörnyre — pávasárkányra — amely az életfa alatt áll. Ez a természetfeletti harc, amelyet az ősök vívtak valamikor az életfa birtoklásáért, s ennek magasszintű ötvöstechnikai ábrázolása bepillantást enged az avarkor bonyolult, fejlett, s mindmáig csak részleteiben rekonstruált mitológiájába. Abba a rendszerbe, amelyben minden bizonnyal nagyon fontos, sőt bizonyosan központi szerepet játszott az életfa, amely később a magyar népmesékben is megjelenik, s aminek a meghódítása (megmászása) csak a legkisebb fiúnak sikerül, de neki is úgy, hogy természet- feletti erők, például táltosló, segítik. A hasonlóság nem jelenti feltétlenül azt, hogy az avarkori és a magyar élet- famotívumok között szoros leszármazási kapcsolat van, Az 1978-ban Karcagon előkerült! avar karperecek szablya és egy edény került elő. Ennek a leletnek két rendkívüli érdekessége is van. Egyrészt, a már korábban ismert avarkori ötvös- sírokat mind korábban temették el mint a rákóczifal- vi.t (megyénkben még ötvössír ismert például Kunszent- mártonból), másrészt a préselőminták pontos párhuzamait az Altáj vidékéről ismerjük. Ez támpontot adhat az avarság egy része eredetének kutatásához, hiszen az ötvöskészségen túl errefelé más avarkori tárgyak, valamint egyes temetkezési szokások párhuzamait is megtaláljuk. Az említett avar tárgyak egy része a december 31-ig nyitva tartó „Régészet 78” című kiállításon a Damjanich Múzeumban megte- * kinthető. Ezidáig a megye avarkori kutatásának múltjáról, eredményeiről beszéltünk. Fel kell tennünk a kérdést, milyen úton haladjunk tovább? A 64 ismert temető mindegyikét feltárni nem lehet, ezért közülük a legtöbb új információval kecsegtető lelőhelyeket kell kiválasztanunk. Ebben az évben megkezdődött Karcagon egy VIII. századi temető feltárása, s ez a következő évben már nagyobb erővel folytatódik. A feltárást segíti, hogy a KISZ Szolnok megyei Bizottsága és a Damjanich Múzeum közösen egy régészeti tábor szervezésén fáradozik. A tábor feladata lenne az avar sírmező feltárása mellett az egyik közeli kun falu és temető — Orgondaszentmik- lós —- további régészeti kutatása is. Ezentúl kisebb feltárásokat tervezünk Túrkevén, Ti- szasülyben és Bánhalmán is. Tiszasülyből éppen a legutóbbi hetekben jelentettek avarkori sírleleteket, s egy teljes lócsontvázat már fel is tártunk. A lelőhely további hitelesítése a következő év fontos feladata. Feltárásainkkal szeretnénk jobban megismerni a megye — ezzel együtt a Kárpátmedence — etnikai viszonyait a magyar honfoglalást megelőző - időkben, mert mindez hozzásegíthet a IX. század és a magyar honfoglalás bonyolult problémáinak jobb megértéséhez. Madaras László Préselőminták a rákóczifalvi ötvössírból összeállította: Dr. Selmeczi László
