Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-15 / 295. szám

1978. december 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az akarat ereje Démoszthenész mégis szónok lett Emlékezetes erőpro­„Oki fizet, az dirigál" Avagy szívesség vagy kötelesség a területi közművelődési munka? A vasutasok szakszervezete szép, korszerű csomóponti művelődési Házat építtetett Szolnokon. Megközelítőleg 15 millió forintot fordított a létesítmény létrehozására, fenn­tartására pedig évenként 1 millió 200 ezer forintot költ. Nem vitás tehát, hogy az intézmény elsősorban a vasutas dolgozók művelődési, szórakozási igényeinek kielégítésére hivatott. Elsősorban, — mert ezen kívül területi feladatokat Csak a MÁV-é? bára vállalkozott néhány éve Szénási Imre: Pozsonytól Bu­dapestig úszott. Teljesítmé­nye méltán váltott ki elis­merést. A táv megtétele tö­kéletes kondíciót igényelt. A vizsgálatok megállapították, hogy az úszás során 475 ezer kartempót tett. Pedig a népszerű sportem­ber pályafutása nehezen in­dult. Gyermekparalízisben szenvedett, kisebb-nagyobb megszakításokkal tíz évig nyomta a kórházi ágyat. Fel­épülése igen lassú, viszon­tagságos volt. Közben meg­erősödött akaratereje. Ami­kor meggyógyult, elhatároz­ta: sportoló lesz. A vizet sze­rette, betegsége sem gátol­ta az úszásban. A legnehe­zebb feladatot tűzte maga elé: hosszútávúszó lett. S ma — ötszörös világcsúcstartó. Michael Wessingnek, a ge­relyvetés idei Európa bajno­kának gyermekkorában ugyancsak nem • sokan jósol­ták volna, hogy ebben a nagy erőkifejtést, rugalmasságot és hajlékonyságot igénylő sport­ágban arat majd dicsőséget. Ugyanis X-lábúnak született, a jobb lába rövidebb, mint a bal. Más talán emiatt bátor­talan lett volna, őt azonban éppen ez a testi hibája ösz­tönözte a nagy teljesítmény­re. Ma pedig azt mondja: „Éppen a rövidebb lábam te­szi lehetővé, hogy jobban alá tudjak feküdni a gerelynek!” A „mínuszból” tehát „pluszt” csinált. Ha alaposan körülnézünk, megállapíthatjuk: kevés em­ber van, akinek nincs vala­mi hibája, gyengesége. Rosz- szul látnak, vagy hallanak. Kövérnek vagy túl kicsinek tartják magukat. Csúnyának vagy soványnak. Vagy mind­ezt csak beképzelik maguk­nak. Sokan emiatt elcsügged­nek. Vagy azt mondogatják: „Hja igen, ha nem lenne ez a hibám...” vagy: „Én ke­vesebb vagyok mások­nál!...” így alakul ki ben­nük a kisbbségi érzés, ami megbénítja, cselekvőképte­lenné teszi őket. Ez pedig ki­hat egész életükre, gyakran szenvednek vereséget, amitől még jobban elbátortalanod- nak, növekszik a kisebbségi érzésük. Pedig — bármilyen különö­sen hangzik is — sok eset­ben éppen hiányosságuk se­gítheti őket másokat túlszár­nyaló eredményekhez. Fernandel, a nemrég el­hunyt kiváló francia színész talán soha nem tudott volna olyan sikereket elérni, ha nem tűnik ki csúnyaságával. Boros Géza, egykori nagysze­rű komikusunk mesélte el, hogy amikor egy k:s szerep­ben Pozsonyban először szín­padra lépett, a közönség har­sány kacagásba kezdett csú­nyaságán. így lett belőle egyik legjobb kabarészíné­szünk. Ki ne hallott volna ökölvívó kiválóságokról, akik annak köszönhették sportpá­lyafutásukat, hogy gyermek­A külföldi széppróza klasz- szikusainak és kortárs írói­nak művei egyaránt megta­lálhatók az Európa Könyv­kiadó téli könywásári új- danságlistájám, amely a ko­rábbi éveknél is gazdagabb s mintegy húsz szerző alkotása került a napokban az üzle­tekbe. Hiányt pótol a Harci dal három ütemben című kubai elbeszéléskötet, mert a test­véri szocialista ország kor­társi novellatenméséből ed­dig vajmi kevés jutott el a magyar olvasókhoz. A modern irodalom egyik alapműveként, a formabontó iskola példájaként tartja számon az irodalomtörténet az angol Virginia Woolf „A hullámok” című regényét, amely ugyancsak először jut korukban gyengék voltak és mindenki megverte őket? Wilma Rudolf, a „fekete ga­zella”, amerikai olimpiai fu­tóbajnoknő gyermekkorában béna volt. Pszichológusok állapították meg: Senki nem érhet el si­kert kisebbrendűségi érzés nélkül. A győzelem tehát ép­pen a kisebbrendűségi érzés­nek köszönhető. Szerencsére azonban — mindnyájan ki­sebbrendűségi érzésben szen­vedünk. örüljünk hát hibáinknak, gyengeségeinknek? — Igen, örülhetünk, de csak akkor ha cselekedeteink arra irányul­nak, hogy azokat legyőzzük! Vagy gondoljunk csak az ókor klasszikus példájára, a görög Démoszthenészre. — Gyenge volt a hangja. Dado­gott. S beszéd közben mind­untalan felhúzta a bal vál­lát, ami külön is nevetséges­sé tette. És Démoszthenész szónok akart lenni. Kiment hát a tengerpartra és ver­senyt ordított a hullámokkal, így erősítette hangját. Követ tett a nyelve alá, hogy folya­matos beszédre kényszerítse. Vállrándítása ellen úgy har­colt, hogy kardot függesztett a mennyezetre. Ha felhúzta a vállálát, a kard hegye o húsába mélyedt. És Démosz­thenész korának legnagyobb szónoka lett. Története bizo­nyítja: ha erős akarattal, hittel, találékonysággal vesz- szük fel a küzdelmet hibá­inkkal, kitartásunk meghoz­za az eredményt. Emberek, akik harcoltak saját gyengeségeik ellen. Azért lettek nagyok, mert pó­tolni tudták hiányosságaikat és le tudták győzni gátlásai­kat. Alfréd Adler bécsi orvos feltűnő felfedezésre tett szert. Megállapította, hogyha vala­kinek az egyik veséjét eltá­volítják, a másik az átlagos­nál nagyobbra fejlődik. Be­teg szívűeknél az egészsége­sen maradt rész erőteljeseb-’ bé válik. Ha az egyik tüdő­szárny gyenge, annál erő­sebb a másik. Adler doktor ezeket a jelenségeket minden esetben megállapította. Le­szűrte tehát a következte­tést: a természet ereje segít legyőzni az emberi test hi­báit, gyengeségeit. Ugyanez a titokzatos erő kölcsönöz a vakoknak rend­kívül finom hallási és tapin­tási készséget. A vakok, sü­ketek és nagyotthallók néha kiváló zenei tehetséggel ren­delkeznek. A vak Ungár Im­re korunk egyik legzseniáli­sabb zongoraművésze volt. Mi hát az az erő, amely segít legyőzni hiányosságain­kat, kisebbrendűségi érzése­inket? Ez az erő az elszánt­ság, amellyel szembeszállunk gyengeségeinkkel, ha latba vetjük minden képességün­ket, — sok esetben olyan tartalékokat is, amelyekről nem is tudunk. Ha így cse­lekszünk, győzünk. el magyar nyelven az olva­sókhoz. Franz Fühmann, az NDK- beli kortárs író neve nem ismeretlen a hazai olvasók előtt: eddig négy kötete je­lent meg Magyarországon. A most kiadott „Három mezte­len férfi és más elbeszélé- csek” nyolc novellát tartal­maz, amelyek központi té­mája a háború és a fasiz­mus korszaka. Pétervár címmel hagyta el a nyomdát a lengyel iroda­lom élő klasszikusának, Ja- roslaw Iwaszkiewicznék az esszékötete. A mű a szerző vallomása elődeiről, írótár­sairól — Ragiscsevről és Mickiewiczről. Puskinról és Dosztojevszkijről, Biokról és Witkacyról-, és tisztelgés a legendás város ismeretlen hősei előtt, A Kőbányai Barlangkutató és Hegymászó szakosztály tizenkét! fős csoportja szer­ződést kötött a kerületi HKI-val. Elvállalták, hogy a IX. kerületi Tagló u. 4-6. számú házon elvégzik a ta- tarozási munkákat az épü­let állványozása nélkül. A képen: A barlangászok ki­cserélik a szellőzőnyílásokat Filmjeink külföldön Növekvő siker- emelkedő bevétel A sorozatos erkölcsi elis­merésen túl filmgyártásunk reprezentánsai, jelentős be­vételeket is hoztak. 1978-ban. A magyar filmek forgalma­zása a nem szocialista orszá­gokban az 1977. évihez ké­pest jelentősen nőtt: a be­vétel az előző évi 28 millió forinttal szemben idén elér­te a 38 milliót. Ami a vá­sárlókat illeti, az NSZK 17 millió forintos részesedéssel vezet, Egy év alatt három­szorosára nőtt a spanyolor­szági filmeladásuntk: idén már 4,5 millió forintot tesz ki, A Spanyol Televízió ez évben 13 játékfilmet vett meg: ez a legnagyobb arány eddig spanyolországi film- exportunlkban. Bár anyagi­lag nem jelentős, említést érdemel, hogy a BBC-ben bemutatták a „Herkulesfür- dői emlék”-et, és karácsony­kor a „Ludas Matyi” is a képernyőre kerül. Az eladott filmek sorában az első helyet az aktuális témákat feldolgozó alkotások szerezték meg. Nem véletlen tehát, hogy éppen Mészáros Márta filmjei voltaik a lég­keresettebbek az elmúlt 12 hónapban. A „Kilenc hónap” című alkotását például 14 ország vásárolta meg. A ha vas, sáros, egye­netlen kőjárdán ne­hezen botorkálok. Itt ott jókora lyukak, boka- ficamító mélyedések. A kar­cagi, északi cigányváros ut­cáin kutatom a címzettet. — Kiss Károly bácsit tet­szik keresni? Ott lakik abban a palatetős, kéményes házban — újságolja egy szép arcú, tízéves forma kislány. És már rohan is, hogy közölje a hírt Károly bácsival: látogatója érkezett. így nem véletlen, hogy a házigazda már a ka­puban fogad. Kezet nyújt. — A cigánybírót keresi? Én vagyok 1952 óta. No, de ne ácsorogjunk itt a küszö­bön, kerüljön beljebb, - a konyhába barátságosabb az idő! — invitál a lakásba az ősz hajú, tört arcú, értelmes szemű, sovány öregember. — Tudom, azt akarja kér­dezni: hogyan lesz valakiből cigánybíró. Nos, 67 éves múl­tam, és huszonhat esztende­je ez a tisztem. Bizonyosan hallott arról, hogy őseink folyton vándoroltak. Letele­pedni — ha egyáltalán en­gedték őket — csak faluszél­re lehetett, és választani kel­lett egy vajdát, más szóval egy parancsnokot, aki egy­aránt megfelelt az elöljárók­nak és a cigányoknak is. Min­den ügyesbajos külső és bel­ső dologban ő közvetített, olykor-olykor még törvényt is ült. Nos. a vajda utódja a ci­gánybíró vagy szakszerűbben megbízott. Itt hatszáznyolc­van ember mindennapi ap­ró-cseprő ügye tartozik rám. is el kellene látnia. — Vajon mennyire tölti be az intézmény ezt a szerepét? — kérdezzük Csapó Jánost, a szolnoki Pályafenntartási Fő­nökség szakszervezeti bizott­ságának titkárát. — Amennyire a lehetősé­geink engedik — mondja. Nem zárkózunk el, de túl­ságosan nem is erőltetjük a lakosság körében végzett közművelődési munkát. — A csomóponti művelő­dési ház vonzáskörzetében, a Jubileumi téren és köz- 0 vetlen környékén 11 ezer ember él. — Igen, körülbelül ugyan­annyian, mint ahány vasutas dolgozó — beleértve a csa­ládtagokat is — művelődése, szórakoztatása érdekében lét­rejött az intézmény. Nekünk a tanács a területi munká­hoz anyagi támogatást nem ad. Már pedig régi igazság, hogy az dirigál, aki fizet. Mi fizetünk, és ennek fejében természetes dolog, hogy saját érdekeinket tartjuk szem előtt. A területi munkára csak annyi energiát fordí­tunk, amennyi marad. — Gondolom, ez nem túl sok ... — Annyira mindig telik, hogy rendezvényeinkről ér­tesítjük az embereket. Ha van még a nézőtéren hely, minden további nélkül bejö­hetnek. Nem beszélve a dis- cókról, ahová úgyszólván a város minden részéről jár­nak a fiatalok. Nem is ez ellen szólunk, de azt még­sem szeretnénk, hogy lezül- lesszék a művelődési házat. — Kik? — Azok a kívülállók, akik csak a büfé kedvéért nyito- gatnák az ajtónkat. Nem akarunk a Jubileumi tér szá­mos vendéglátó helye mel­Visszatérve a kérdésre, hogy mivel érdemeltem ki a címet? Talán azzal: világéle­temben munkásemberként dolgoztam, és végül a káté- esztől jöttem nyugdíjba, és most havi 1 ezer 100 forintot kapok. Tizenhét gyermekem született, egy kivételével ma is él valamennyi. Szegény fe­leségemet hat éve temettük el, a fiaim, lányaim ki röpül­tek, szerte az országba, A legkisebb tizennyolc éves, ő van még velem. — Nehéz lehetett ekkora családot eltartani. — Bizony az. Mindig meg kellett fogni a dolog végét, mert ha letettem az asztal sarkára öt kiló kenyeret, a gyerekek egy evésre rájártak. Arra viszont büszke vagyok, hogy dolgos, rendes felnőttek lettek. Akad közöttük tanács­tag, szocialista brigádvezető, szakmunkás. Zömük szétszó­ródott az országban, tudom, egyszerre tizenhatan már so­ha nem jönnek vissza, de ün­nepenként négy-öt mindig meglátogat. lett még egy IV. osztályú kocsmát is berendezni. A csomóponti művelődési házban tehát csak a vasúti igazolvány felmutatása után lehet szeszes italt fogyasz­tani. Azaz lehetett eddig, mert újabban egy 200 forin­tért kiváltott tagsági igazol­vány is feljogosít erre. — Nemcsak erre jogosít fel — mondja Molnár Sán- dorné, a csomóponti műve­lődési ház igazgatója. — Le­hetővé teszi ugyan a büfé látogatását, de az ott levő játékok használatát is. Ügy gondolom, ezzel az intézke­déssel megakadályozhatjuk, hogy csak az ital kedvéért járjanak be a lakóterületen élő emberek. — A művelődési ház ren­dezvényei mennyire vonzzák őket? — Túl nagy propagandát nem fejtünk ki, ennek elle­nére szép számmal járnak, főleg a könyvtárunkba. Át­lagosan a közönség húsz szá­zaléka nem vasúti dolgozó. — Nem lehetne nagyobb ez az arány? — Dehogynem! Nekünk a telt ház a lényeg, az, hogy a rendezvényeinket minél többen látogassák. Vélemé­nyem szerint a területi mun­ka ugyanolyan fontos fel­adatunk, mint a munkahe­lyi. Ezzel a véleménnyel azonban sokáig egyedül vol­tam, ma már a szakszerve­zeti bizottság is rugalma­sabban kezeli az ügyet. Ma­gyarul: nem követeli mes, hogy visszavonuljunk vala­miféle „vasúti elefántcsont­toronyba.” — Az állomáson — amely alig néhány méterre van a művelődési háztól — nem rendeztek be folyóiratokkal, könyvekkel, különböző tár­sasjátékokkal felszerelt váró­— A címe ... — Tiszteletbeli cím és ez jelentős elismerés. A többség elfogadott, azzal a néhány iriggyel meg úgy vagyok: ré­gen is, ma is, meg ezután is lesz olyan ember. Hogy mi a konkrét munkám? Ha valaki idézést kap a tanácstól, isko­lától vagy bármilyen hiva­talos fórumtól, rendszeresen felkeres vele. Károly bácsi olvassa, mi a teendő? Azután az én lakásomban adják a környékbeli cigánygyerekek­nek a Sabin-cseppeket, itt fo­lyik az oltás, itt rendezik a körzet tanácstagi összejöve­teleit, egyszóval jó néhány hivatalos fórumot tartanak nálam. Rengeteget javult a cigányság lakás- és életszín­vonala, de még mindig sok­szor egy kalap alá vesznek valamennyiőnket. Azt mond­ják: mivel cigány, csak ré­szeges, csavargó lehet vagy enyves a keze. Pedig az az igaz, közöttünk is vannak munkásemberek, meg dolog­kerülök, meg a nem cigányok között is. — Panaszok? termet. Elképzelhető, hogy az utasok a művelődési ház­ban töltsék el várakozási idejüket? — Én nem látok abban semmi kivetni valót, hogy egy-két órára beüljenek, fo­lyóiratokat olvassanak, vagy megnézzék a televízió mű­sorát. Kivetni való tényleg nincs az ilyenfajta időtöltésben, csakhát ez mégsem lehetsé­ges. — Az intézmény nem tölt­heti be a váróterem funkció­ját. Nem ezért épült, s fő­leg nem az utasoknak — mondja Németh Mihály ál­lomásfőnök. Teljesen vélet­len, hogy ilyen közel van a vasútállomáshoz, lehetne a város túlsó részén is. Az új típusú vasútállomásokhoz egyébként nem is terveznek kulturális és gyermekváró­termet. Valószínűleg azért, mert. nincs rá szükség. Ma már van olyan jó a közle­kedés, hogy ne kelljen az utasoknak órákat tölteni az állomáson. A summás vélemény, amely szerint „ma már van olyan jó a közlekedés, hogy ne kelljen az utasoknak órá­kat tölteni az állomáson” szerintünk vitatható. A leg­ideálisabb menetrend — et­től még mesze vagyunk — sem tud olyan tökéletes len­ni. hogy a várótermek feles­legessé váljanak. Ezért azt az álláspontot, hogy a gyer­mek- és kulturális váróter­mekre nincs szükség elhibá- zottnak tartjuk. Az természetesen már nem lehet vita tárgya, hogy a Vasutas Szakszervezet fenn­tartásában működő művelő­dési ház elsősorban a sző­kébb szakmai rétegnek kí­ván kulturális lehetőségeket biztosítani. Ám rendeletek, határozatok szabályozzák azt is, hogy a vállalati művelő­dési házakat — a fenntartó szervvel egyetértésben — a körzet lakossága kulturális igényeinek kielégítésére is fel kell használni. — Engem mindenhol fo­gadnak, de bosszant, hogy nem is olyan régen, vagy 30— 40 ember felszólítást kapott: fizessen 300 forintot, mert nem jó a kéménye. Az igaz­ság az, hogy tüzetesen meg se nézték, — bár voltak kinn — mivel jó néhány olyan la­kásba is kézbesítették a csek­kes borítékot, aminek csupa kő a kéménye. Bementem reklamálni a vállalathoz, ott a vezető enyhén szólva pityó- kásan fogadott. Megígérte, kijönnek újra, mivel már másodszor is jártam ott, de ahogy magához sem jöttek, hozzám se. A másik dolog a járda. Csoda, hogy nem gyökként meg a bokája. 1976 óta húzó­dik az ügy, de még nem ren­deződött el. Pedig mi is meg­érdemelnénk egy keskeny 80 centis betonjárdát. Képzelje el, hatra járnak dolgozni az emberek, négy körül ballag az idő, mire hazaérnek. Jö­vet-menet sötét a tájék, és a dirib-darab téglákkal kira­kott gyalogút elég hepehu­pás. Ez lenne a jelenlegi gon­dom, mindkettőnek utánajá­rok' ha már a tisztepi kí­vánja. — Az ünnepek? — Jönnek a gyerekek. Én is elbattyogok a helybeliek­hez, de gyanítom, megelőz- 'nek. Tehetik, fiatalabbak, jobban bírja az inuk. D. Szabó Miklós Gáti István Harci dal három ütemben A külföldi széppróza újdonságai TE A cigánybíró Kiss Károly bácsit tetszik keresni?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom