Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-14 / 294. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. december 14. SZOLNOK MEGYEI Néplap Az év végi ünnepi forgalomra Több mint 300 mentesítővonat, 2700 kisegítő autóbuszjárat Váltsa meg időben jegyét A közönségtől elsősorban a menetjegy és a helyjegy elővételt, a mentesítő járművek igénybevételét kérik a közlekedési vállalatok annak érdekében, hogy az év végi ünnepi forgalom zavartalan lehessen. A MÁV már hetek óta készíti elő a járműállományt, hogy a jövő hétre, az ünnepi forgalom kezdetére, rendelkezésre álljanak a szükséges személykocsik. A csúcsforgalom idejére minden pénztárt kinyitnak, megerősítik a pályaudvarokon a hazai és a nemzetközi információs szolgálatot. 1978. DECEMBER 14. CSÜTÖRTÖK SZILÁRDRA NAPJA A Nap kél 7.24, nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 16.21, nyugszik 6.49 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Változóan jelhős idő, ismétlődő eső, záporeső. Hajnalban és reggel erős párásság, dél és északnyugat között változó irányú, többször élénk, időnként erős szél, a várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Málnai Béla Száz évvel ezelőtt, 1878. december 14-én született — és 1941-ben halt meg — Málnai Béla építész, építészeti szakíró, a magyar építészet új irányú fejlődésének egyik úttörője. Azok közé az építészek közé tartozott, aki a XX. század első évtizedeiben — túllépve a szecesszión — a funkcionalizmus elveihez közeledett, s" eredményesen tudta kialakítani az egyszerűbb, tárgyilagosabb építészeti formákat. A század elején Haász Gyulával együtt számos pesti bérházat és egy-két középületet is tervezett; 1908— 1911 között szerkesztője volt a szép kiállítású A Ház című folyóiratnak is. A két világháború közti időszakból néhány színpadi díszletterve, s az 1930- as évek elején tervezett több fővárosi villája, bérháza jelentős. Házigazda: a tavalyi győztes A Szolnok megyei Víz és Csatornamű Vállalat tavaly szakmai versenyt hirdetett a megye területéin lévő üzemvezetőségek részére. Felhívásban meghatározta, hogy a verseny eredményeiről a résztvevők minden évben szakmai vetélkedőn adnak számot. Tavaly Kunszentmártoniban rendezték meg a vetélkedőt. Az idei „összecsapásnak” a jászberényi üzemvezetőség — a tavalyi verseny győztese — adott otthont. A tegnap megrendezett találkozón nyolc üzemvezetőség kilenc csapata vett részt. A huszonhét versenyző magas színvonalú elméleti és gyakorlati felkészültségről adott számot. Az első három helyezett értékes tárgyjutalmat — az első helyen végzett csapat vándorkupát is — kapott . Versenyben berreg a varrógép Szombat délelőtt a Fékon gyár kisújszállási kultúrtermében rendezik meg a fiatal varrónők városi versenyét. A II. ifjúmunkás és szakmunkástanuló napok rendezvényére hét csapatban huszonnyolc fiatal szakmun-* kásnő nevezett be. Nyolc órától elméletből „vizsgáznak”, aztán kii-ki a varrógép mellett bizonyítja ügyességét. SNUKI A VILÁGŰRBŐL Az ünnepek előtti napokban a város környéki helyi forgalomban közlekedő vonatok szerelvényeit szükség szerint egy-két kocsival megerősítik. A karácsonyi forgalomban 174, szilveszterre és újévre 143 mentesítő vonatot indítanak a szokásosnál negyedmillióval nagyobbra becsült utastömeg elszállítására. A karácsonyi csúcsot december 22-én és 23-án várják, ekkor 98 mentesítő vonat közlekedik. A két napon a Nyugati- és a Keleti-pályaGalambparádé Éves munkájukat reprezentáló, a korszerű tenyész> tési módszerek helyességét igazoló kiállításra készüli a Galambtenyésztők Egyesületének jászapáti csoportja. A helyi művelődési házban a hét végén, december 16—17- én sorra kerülő kiállításon a jászapáti „galambászok” 29 fajtából csaknem 700 példányt mutatnak be. udvaron például 63 mentesítő szerelvény fordul meg. A debreceni vonalon 41, a békéscsabai 25, a miskolcin 21 kisegítő szerelvény közlekedik majd. Ugyanígy gondoskodnak arról is, hogy a visz- szautazók időben érkezhessenek célhoz. A tervek szerint december 26-án 45, s még 27- én is 90 mentesítő távolsági személyvonatot állítanak forgalomba. A Volán Tröszt vállalatai országosan 2700 kisegítő járatot szerveztek a két ünnep idejére, 135 ezerrel több utas zavartalan elszállítására számítanak. A vállalatok a vasúttal egyetértésben, valamennyi mentesítő vonathoz gondoskodtak buszcsatlakozásról. A Volánnak különösen az ünnepek utáni forgalom megszervezése okoz gondot, náluk különösen fontos a j egyelőváltás, lehetőleg a visszaútra is — több pénztárt állítanak munkába, meghosszabbítják a nyitvatartási időt annak érdekében, hogy minden érintett állomáson időben tudják biztosítani a szükséges buszokat. Nagy teher hárul az Engels téri pályaudvarra, ahonnan a menetrendszerű buszokon felül a karácsonyi forgalomban, december 21—27-e között, csaknem 500 mentesítő-' járat indul. Változatos karácsonyi tévéműsor NÉPSZERŰ A ZONGORA Jászberényben a zenét tanuló gyerekek körében legnépszerűbb □ zongora. A Palotásy János Zeneiskola négyszázfíz növendéke közöl több mint százötvenen ezen a hangszeren gyarapítják tudásukat Magyarország fórum Hétfőn délután 3 órától a Magyarország című hetilap munkatársainak közreműködésével politikai fórumot rendez Szolnokon a helyőrségi művelődési ház. A kérdésekre — amelyet már élőre is el lehet juttatni írásban vagy telefonon a rendező intézményhez — külpolitikából Aleksza Tamás, belpolitikából Veszprémi Miklós válaszai, Oltványi Tamás pedig az ifjúságpolitikai, a sporttémájú és a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó kérdések válaszadója lesz. Rajz-, báb- és mesefilmek a kicsinyeknek, költészet, zene, sport szórakoztató filmek a felnőtteknek — gazdag műsort kínál karácsonyra a televízió. A gyerekeket számos kedvelt műsor: a Cimbora, a Papírsárkány, a Zsebtévé és mások mellett két új tévéjátékkal örvendezteti meg. Az egyik Priestley angol drámaíró alkotásából készült, s a világűrből érkezett különös látogató, Snuki és az őt fogadó gyerekek kalandjairól szól. Erich Kästner: Az emberke című kisregényéből elevenedik meg a képernyőn Mákszem Matyi, minden idők legkisebb artistája. „Gyermekkrimi” is szórakoztatja majd az apróságokat. Az óvodásoknak szovjet rajzfilmeket vetítenek, a nagyobbak pedig a Rejtelmes sziget további három részét, a Robin Hood, valamint az Elza és kölykei című filmeket láthatják. Az ünnepi műsorban két útifilmet vetítenek a havannai VIT-ről. A programban — hagyományosan — karácsonyi hangversenyt is sugároznak: Händel: A messiás című oratóriumából hangzik el részlet, s többek között Bach: D-dúr szvittjét és Beethoven IX. szimfóniájának IV. tételét adják elő. A három napon levetítik a francia Nyomorultak, a magyar K. O. és Hattyúdal, a japán Riksakuli, valamint az amerikai Chicago újévi rock-estje, a Tarzan titkos kincse, a Mezítláb a parkban és az Olasz csoda olasz módra című filmeket. Az operett kedvelőinek szól majd a Kálmán Imre műveiből készített válogatás. A sportműsorban három alkalommal 40—40 perces összefoglalót sugároznak az argentínai labdarúgó világbajnokság eseményeiről. Tanúkat keres a rendőrség 1978. december 5-én 16 óra .30 perckor Szolnak belterületén, a Kristály cipőbalt előtt kijelölt gyalogátkelőhelyen Balogh Rozália, szolnoki lakos, személygépkocsijával elütötte a zebrán áthaladó Kézsmárfci Erzsébet gyalogost. A Szolnok városi-járási rendőrfőkapitányság közlekedési alosztálya kéri a baleset szemtanúit, hogy a nyomozás megkönnyítése érdekében tanúkihallgatásra jelentkezzenek a közlekedési alosztályon vagy közöljék címüket a rendőrséggel. Jásziványban Szól a citera A jászsági községek egyik legkisebbikén, Jásziványban holnap este 19 órai kezdettel a szövetkezetek jászsági népi együttese és a jászapáti —jásziványi Velemi Endre Tsz népdalköre, citerazene- kara ad műsort a klubkönyv- tárban. Nem kölcsönöznek! Túrkevén a városgazdálkodási vállalat a tanács költségére felújítja a könyvtár felnőtt részlegének villanyhálózatát. A szerelési munkák idején, előreláthatólag december végéiig a kölcsönzés szünetel. Kétkeréken. A baba részére talán nem a legbiztonságosabb ... Fotó: TKL Brigádok a döntőben Kisújszálláson immár harmadik alkalommal rendezték meg a szocialista brigádok egész éven át tartó vetélkedőjét, amelynek témája most a KMP és a Tanács- köztársatság megalakulásának 60. évfordulójához kötődött. Az elődöntők ikét fordulóján a benevezett 41 kollektívából nyolc jutott a döntőbe, amelyet Egri János, a Magyar Televízió főmunkatársa szerkesztett és Gyulai István tv-riporter vezetett tegnap este a József Attila művelődési házban. A rendhagyó játék sok érdeklődőt vonzott, akár előre ki is tehették volna a „telt ház” táblát. A szokásostól merőben eltért, hogy a döntőben a versenyzőknek az Állami Operaház ismert művészei tették fel a kérdéseket. A győztes kollektívának járó díszserleget Barna Károly, a városi pártbizottság első titkára adta át. Eltemették a zobák-bányai gázkitörés áldozatait A komlói temetőben szerdán délután mély részvéttel kísérték utolsó útjára a múlt hét csütörtökön Zobák bányaüzemben bekövetkezett tragikus kimenetelű gázkitörés három áldozatát, Horváth István vájárt, Rupa Róbert vájárt és Rizmayer Läszlö segédvájárt. Végső búcsút vettek lakóhelyükön a szerencsétlenség három másik áldozatától is. Füle Gyula vájárt Nagymá- nyokon, Bartók József vájárt Váralján és Szász Mihály vájárt Bonyhádon helyezték örök nyugovóra. DECEMBER 24 Ne halogassa az utolsó pillanatig... MÁR MOST ADJA FEL KARÁCSONYI KÜLDEMÉNYEIT! KÉRJÜK: GONDOS CSOMAGOLÁSSAL ÉS PONTOS CÍMZÉSSEL SEGÍTSE A POSTA MUNKÁJÁT! (6894.) magyar POSTA Épülő Bfész-étterem Jászalsószentgyörgyön a tervezett ütemben haladnak az Áfész-étterem építésével. Az alap, a fal, a tetőszerkezet az áfész kivitelezésében készült. A belső szakipari munkát a Jászsági Építőipari Szövetkezet végzi. Az Egyesült Jászsági Áfész beruházásában, megközelítően 6 millió forint költséggel épülő üzletház korszerűen felszerelt 300 adagos konyhábból, tágas étteremből és hangulatos presszóból áll majd. Megnyitását a jövő év első felére tervezik. © A CSÜTÖRTÖK az angol nyelvet tanulóké, a hét többi napján — szerda és szombat kivételével — német nyelvleckékkel birkóznak a tanfolyamok hallgatói Török- szentmiklóson, a művelődési házban. Németből a haladók nyelvtanfolyamára olyan sok gyerek jelentkezett, hogy két csoportot kellett indítani. P MA ESTE 8 órától Ruttkai Éva, Dóri Virág és Hajdú Júlia vendégszerepei a tiszafüredi művelődési központban. 0 A KÉPZELETBELI utazások kedvelőit várják ma délután fél ötkor a városi könyvtárban Mezőtúron. Az ország-világjárók baráti körének diavetítéssel egybekötött előadásán Harkay Pál gimnáziumi tanár a fjordok világába, Norvégiába kalauzolja „utitársait”. ■ A KI MIT TUD7-BAN feltűnt népszerű Gúnya együttes télesti műsorával — neves művészek társaságában — szórakoztatja ma este 8 órától a könnyű műfaj kedvelőit Kisújszálláson, a művelődési házban. © BETEGSÉG miatt elmarad a jászberényi Palotásy János Zeneiskolában a Takács—Nagy vonósnégyes mára meghirdetett hangversenye. ■ A DUNAVARSÄNYI Petőfi Tsz Tiszasülyön tevékenykedő nyúltenyésztő szakcsoportjának tagjai találkoznak holnap délután 3 órakor az állami gazdaság ebédlőjében, ahol tenyésztési problémákról tanácskoznak a szövetkezet vezető szakembereivel. © A GÁLIK ANDRÁS fafaragó és Hornyickiné Varga Erzsébet grafikáiból rendezett kamarakiállítást, Jászberényben a Tanárképző Főiskola ifjúsági klubjában, tegnap Móra Péter, az Aprítógépgyár pártbizottságának titkára nyitotta meg. Mindkét amatőr alkotó a gyár egyik szocialista brigádjának tagja. StOlNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 5001 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla