Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-19 / 273. szám

1978. november 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A karcagi úttörőhöz szervezésében az Agyagipari Népművészeti HSZ tanműhelyében Sz. Nagy István népi iparművész vezetésével kerámiaszakkör m'űködik. Két csoportban 60 álta­lános iskolás ismerkedik a fazekasmesterség alapjaival - nzs ­A változó család címmel a Kos­suth Kiadó je­lentetett meg sta­tisztikai adatokkal bőven alá­támasztott, információkban bővelkedő tanulmánygyűjte­ményt. E tanulmányokon töprengve két alapkérdés merül fel. Mi a család szerepe itt és most? Jelenlegi változásai közben mennyire tudja betölteni hi­vatását a mai család? Az első kérdésnél elkerül­hetetlen a közismert megha­tározás ismétlése: A család a társadalom alapközössége, feladata a gyermekek neve­lése, szocializálása, a felnőtt családtagok érzelmi egyensú­lyának, biztonságérzetének megteremtése. A család a szabadidő foglalata, érzelmi, kulturális közösség, de gaz­dasági is, főként a közös fo­gyasztás, kismértékben még a termelés szempontjából is. Megemlíthetjük itt a család alapjául szolgáló házasság négy „tartóoszlopát”: az ér­zelmi-szexuális, kulturális- világnézeti, gyermeknevelési és a gazdasági közösséget. Családszociológusok szerint egy tartóoszlop hiányában még jól funkcionálhat a há­zasság, kettő hiányában meg­rendül, háromnak a kiesése már gyakorlatilag megszün­teti, és a család csonkává vá­lik. A vázolt feladatok betölté­sére ideálisnak elképzelt szo­cialista család jellemzői: a demokratizmus, a „közteher­viselés”, társadalmi és kultu­rális érdeklődés, a felelősség- érzet a családtagok, a tágabb környezet és a társadalom iránt. Hol tart — a feladat és az ideál mértékével mérve a mai magyar család? Az átmenetiség cseppet sem problémamentes stádiu­mában. II fenti * * * A családok tekintélyes ré­szét az elmúlt évtizedekbén lezajlott gyors iparosítás (és urbanizálódás) olyan megráz­kódtatáson vitte keresztül, amelyből csak lassan tudnak kibontakozni. Néhány évti­zeddel ezelőtt a családok na­gyobb fele termelési közösség is volt (kisparaszti, kisiparo­si, kiskereskedői szinten), míg ma már a közös termelés funkciója csak falun találha­tó meg, s ott is csak részben: a háztáji gazdaságokban. Ez mégis érezteti a hatását ab­ban, hogy a válás járványától a falu sokkal inkább érintet­len maradt, mint a város. A városok válási aránya mint­egy háromszorosa a községi­eknek, holott a lakosság fele falun él, s bár tudjuk, hogy ebben sok más tényező is közrejátszik (falun erősebbek a hagyományok, nyomosab­ban esik a latba a környezet véleménye, ritkább a hetero- gámia — különféle társadal­mi helyzetű, műveltségű, más vidékekről származó embe­rek házassága —; az egyazon faluban felnőtteknek köny- nyebb összehangolódniuk stb.), kétségkívül a termelési és vagyonközösség is hozzá­járul a nagyobb stabilitáshoz. A család gazdasági kötőereje — mind falun, mind városon — a fogyasztásra is kiterjed, ám a fogyasztási szerkezet is a községekben a legkollektí- vebb: közös célokra a falusi család jövedelmének 97,5%- át fordítja. (A munkásoknál a család közös kiadásai 90 %-ot, az értelmiségnél 80%- ot tesz ki.) A városi család gazdasági tevékenysége inkább a szol­gáltató kisüzemhez hasonlít­ható; minél magasabb a csa­lád jövedelme és műveltsé­ge, annál inkább vesz igény­be külső szolgáltatásokat, s annál inkább válik a család „munkatársi” kollektívából a szabad idő és a kultúra fog­lalatává. ,De ha a munka és a gazdasági kényszer nem köti össze a családtagokat (elsősorban a házasfeleket), akkor egyéb (érzelmi, erköl­csi, kulturális) kötelékek na­gyobb erejére van szükség, s úgy látszik, e másfajta kö­telékek még gyakran gyön­gék, és kevés az összetarto­zást erősítő szabadidő is. A falusi családok nagyobb kohéziós erejében — feltehe­tően — közrejátszik a még gyakori nagycsaládos életfor­ma. Igaz ugyan, hogy több nemzedék együttélése több konfliktus forrása is lehet, de lehet fegyelmező erő is, mely a közösség kohézióját növeli. Mint H. Sas Judit tanulmá­nyából kiderül, ez már régen nem a hajdani, közösen ter­melő nagycsalád, hanem in­kább a fiatalok házának fel­épüléséig együttmaradó, köz­ben gyakorta külön is gaz­dálkodó kis családok egymás- mellettisége, mégis kollektí­va: együtt teremti meg a fia­talok fészkét, segít gyerme­keik nevelésében. A tanulmányokból a váro­si családok válási járványa tűnik leginkább szembe. A frissen városba került embe­reket az új környezet, élet­forma az alkalmazkodás olyan erőfeszítésre kénysze­ríti, hogy — sok esetben nem marad energiájuk az egymás iránti türelemre. Üj szükség­letek, törekvések ébrednek bennük, újfajta feszültségek és szorongások úgyszintén, mindez gyakran jár szemé­lyiségük olyan változásával, amely megakadályozza az összehangolódást. A városba települt új lakosok ilymódon sokkal veszélyeztetettebbek — és nemcsak a válás, de a vele olykor összefüggő devi­áns magatartások terén is — mint a városi őslakosság. In­nen a magyarázata, hogy bár minden iparosított országban nőtt a válások száma és ará­nya, a korábban iparosodot­takban korántsem annyira, mint a hirtelen fejlődőkben. (Kivéve a válás tekintetében mindenkori világrekorder USA-t.) Európában 40 év óta egyedül Portugáliában nem mozdult 0,1 ezrelékről a vá­lási mutató, de azért aligha valószínű, hogy ott fedezték volna fel a boldog házasság csodaszerét a családbom­lás nemzetkö­zi mezőnyé­ben némiképp hátrább ke­rült (1935—1960 között a má­Hazánk sodik, 1970-ben a harmadik, 1973-ban a negyedik helyen volt), de sajnos nem azért, mintha nálunk fogyatkoztak volna a válások, hanem mert másutt gyorsabban sokasod­tak. A századforduló óta az emelkedés negyvenszeres ná­lunk. Lőcsei Pál tanulmá­nyának adatai szerint 1973- ban 460 000 ember volt el­vált vagy különélő, de ebben a számban nem foglaltatnak benne az új házasságot kö­töttek, már pedig — és ez a család intézményének nép­szerűségét mutatja — az el­váltaknak több mint fele új házasságot köt. (Cseh-Szom- bathy László tanulmánya ugyan az újraházasodási kedv kismérvű lanyhulását jelzi, de ez átmeneti jelenség is le­het.) A család utáni vágy szólal meg a házasságköté­sek számának folyamatos emelkedésében, de a vágy es a valóság között ellentét fe­szül: 1973-ban 1000 lakosra 9,7 házasságkötés és 2,4 vá­lás esett. Nem lenne teljes a kép, ha a családi élet stabilitásának megingását csak társadalmi okokkal (városba vándorlás, mobilitás, női munkavállalás, iparosítás stb.) magyaráz­nánk. Közrejátszanak bioló­giai okok is, mint az akcele- ráció, amely a házasságkötés időpontját előbbrehozta, gya­korta oly korai életszakasz­ba, amikor a személyiség tu­datos választására még nem elég érett; és az életkor ki­tolódása, amely a házasság időtartamát is megnöveli. (Hol a biztosíték arra, hogy két 18 éves a rájuk záporozó külső változások özönében késő öregségéig egyformán fejlődik és alakul?!) A modern élet a válást oly­kor elkerülhetetlenné teszi, tragikus azonban, ha gyer­mekeket érint, ha tehát való­di családi közösséget robbant. * * A család a gyermek sza­mára: létfeltétel. Ám a fel­nőtt számára is igen fontos, mert a kihűlt házi tűzhely mellől gyakran visz az út' a még hidegebb magány felé. A régi családot összetartotta a gazdaság és a hagyomány ereje. A mai családot tuda­tosan kell szervezni, építeni, védeni és összetartani, mert nincs egyéb kötőanyaga, mint a benneélők szándéka, érzel­me, türelme és közösség utá­ni vágya. Ez sem kevés. De sokkal jobban rászorul az ér­zelmek gazdagságára és az értelem fényére, egyszóval az emberségre, mint az automa­tikus összetartozás. Bozóky Éva „Tudós“ hallgatók Mezőtúron Minden egyetemista és főiskolás legalább egy tudomá­nyos munkát ír, mielőtt átveszi a diplomáját. Persze nem mindegyik szakdolgozat érdemli meg a szó igazi értelmében a tudományos jelzőt. A hallgatók közül sokan a szakiroda- lomból „összeollózzák" értekezésüket, s a könyvkötők tud­nák csak igazán elmondani, mennyi elkésett megrendelést kapnak a diplomamunka beadása előtti utolsó napokban. ajánlott és hozott téma A tudományos diákkörök­ben készült írások, elemzések viszont sok értékes gondola­tot tartalmaznak. Az ifjú „tu­dósok” kutatásai szervesen illeszkednek az egyetem, fő­iskola tudományos munkájá­ba; a DATE mezőtúri mező- gazdasági gépészeti főiskolai karán legalábbis ezt jelenti a gyakorlatban a tudományos diákköri mozgalom. A hall­gatók részt vállalnak a tan­székek kutatásaiban, tudo­mányos munkájában, de a gyakorlatokról hozott témák feldolgozásában is sok segít­séget kapnak a főiskola okta­tóitól. Évenként általában száz­száznegyven témát adnak a tanszékek a diákkörökben dolgozó fiataloknak, olyan kutatási területeken,, ame­lyekkel a tanszékek oktatói foglalkoznak. A hallgatók az utóbbi időben évente har­minc—negyven témát dolgoz­nak fel. Ez kevésnek tűnik, a valóságban azonban szép eredmény, hiszen a problé­mák egy része időközben megoldódik a gyakorlatban, beépül más kutatási terület­be, vagy megoldása egy év­nél hosszabb ideig is eltart. Előnyben a társadalomtudományok S, hogy melyik tudomány­ág a legnépszerűbb a mező­túri hallgatók körében? A válasz kissé meghökkentő, hiszen mindenki az agrártu­dományra tippelne. A való­ságban azonban a társada­lomtudományokkal foglalko­zó diákkörök a legnépeseb­bek. Ez persze nem azt je­lenti, hogy a hallgatókból hi­ányzik a választott hivatás, s a mezőgazdaság iránti ér­deklődés. Az okokat másutt kell keresni. A társadalomtu­dományok tanitása során van mire alapozni a középiskolai tanulmányokból. Másrészt azért is előnyben van a mar­xizmus—leninizmus tanszék, mert a hallgatók az első fél­évtől kezdve tanulják a poli­tikai gazdaságtant, a filozó­fiát, míg a szaktudományokat csak másfél éves alapozás után, a negyedik félévtől. Mi­vel a főiskolán három év a képzési idő a szaktudomá­nyok kutatására egy-két fél­évet fordíthatnak a hallga­tók, hiszen az utolsó félév már az államvizsgára készü­lődés jegyében telik el. . Felvetődik a kérdés, mi haszna lehet egy üzemmér­nöknek a társadalomtudomá­nyokban való elmélyedésből? A főiskola feladata, hogy a hallgatókat szakmailag, poli­tikailag és emberileg felké­szítse munkájukra. E két utóbbi legalább olyan - lénye­ges mint a szakmai képzett­ség, hiszen az üzemmérnökök naponta találkoznak munká­juk során emberekkel. A most még főiskolás diákok az ezredfordulón erejük teljében lévő mérnökei lesznek a me­zőgazdaságnak. Hogy milyen gépekkel dolgoznak majd. erre most még nem lehet megtanítani őket, az alapvető vezetői, erkölcsi normák azonban nem változnak. Ez utóbbiak kialakítása a hall­gatókban a főiskola feladata, és erre egyik kiváló fórum a tudományos diákköri mozga­lom. Együttműködés a gazdaságokkal A tudományos diákkörök munkájában azonban nem vesz részt mindenki, bár év­ről évre emelkedik a kutató hallgatók száma. A diákkör mégis hat szinte minden főis­kolásra, hiszen a kollégiu­mokban, a szemináriumokon elújságolják a többieknek tu­dományos munkájuk ered­ményeit, tapasztalatait, köz­kinccsé válnak az új ismere­tek is. Mindezek mellett a hallgatók számára talán ab­ban áll a diákkörök legna­gyobb jelentősége, hogy rendszeres önképzésre nevel­nek. A hallgatók kutatásai a gazdaságoknak is hasznosak, hiszen a feldolgozott témák a mezőgazdaság érdekeit szolgálják. Nem egyszer ép­pen a tangazdaságok jelez­nek egy-egy problémát a fő­iskola kutatóinak. A gazda­ságokkal való együttműködés a tudomány termelőerővé vá­lásának legrövidebb, leg­eredményesebb útja. A mező­túri kar vezetői a feladatok között fontos helyen jelölték meg, hogy a feldolgozott té­mák több üzemet is érintse­nek, minél több gazdaság hasznosíthassa a kikísérlete­zett, elméletileg megalapozott módszereket. Országos sikerek A tudományos diákkörök­ben dolgozó hallgatóknak ugyanazok a tárgyi feltételek állnak rendelkezésükre, mint az oktatóknak. A gépek, esz­közök, műszerek mellett a jól felszerelt könyvtár (az idén eddig ötvenezer forintot költöttek beszerzésre) szak­könyvekkel, hazai és külföl­di szakfolyóiratokkal várja a fiatalokat is. A mezőtúri főiskolások tu­dományos munkáikkal igen szép eredményeket érnek el az országos diákköri konfe­renciákon. Az első három kö­zött mindig akad egy-egy Mezőtúron készült dolgozat. December elején tudományos diákköri házi versenyt ren­deznek a főiskolán. Húsz — tíz társadalomtudományi, tíz szaktudományi témájú — dolgozatból válogatják ki azt a hatot, amelyek a főiskolát képviselik majd tavasszal az országos diákköri konferen­ciákon! Remélhetőleg újabb sikerrel. Tál Gizella Somogyi József szobrász- művész és Reich Károly grafikusművész közös kiál­lítása pénteken nyílt a Mű­csarnokban A fővárosban Szolnoki kórusok hangversenye Budapesten a Szovjet Kul­túra és Tudomány Házában évek óta rendeznek hangver­senyeket vidéki kórusok részvételével. A főváros kö­zönsége több alkalommal ta­lálkozhatott már Szolnok énekkaraival is, s pénteken újra dalosainkat hallgathat1 ják meg az este 6 órakor kez­dődő koncerten. A hangver­senyen a Kassai úti általános iskola énekkara (vezényli Rohonczy Andrea), a Bartók Béla kamarakórus (vezényli Vájná Katalin), a Szolnoki fúvósötös, s az Áfész Kodály kórusa Buday Péter és Rigó Éva vezetésével lép pódium­ra. A „kányafa" volt a kabala Megyei siker az olvasópályázat döntőjén Jó érzés volt Szolnok me­gyeinek lenni pénteken es­te a televizió képernyője előtt. A KOTIVIZIG jól fel­készült csapatának szurkol­hattunk a „Kell a jó könyv” országos oivasópályázat ve­télkedőjének döntőjén. A „trió” — dr. Halasy Emil jogi csoportvezető, Ambrózy Árpád műszaki előadó és Ko­vács Zoltán termelési cso­portvezető — a második he­lyen végzett a több fordulós vetélkedőn, amelyen kezdet­ben közel ezer csapat indult szerte az országban. A kép­ernyőig persze hosszú volt az út... — Az első sikert a megyei döntőn értük el — mondta Kovács Zoltán, a csapat ka­pitánya, — ahol 62 csoport közül elsők lettünk. Ezt kö­vetően megnyertük a területi versenyt is Kecskeméten, amelyen négy megye Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Szolnok vett részt. Csepelen az országos elődöntőn már csak nyolcán maradtunk, s innen jutott tovább a képer­nyőre a legjobb négy csapat. — A siker mögött sok mun­ka húzódik meg. — Volt olyan könyv, amit nyolcszor is elolvastunk, a többit is legalább hatszor- hétszer. — A versenyen úgy tűnt, hogy „A vörös kányafá”-ból is nagyon felkészültek. — Ez volt a kabalánk — szólalt meg Ambrózy Árpád, — Kecskeméten ezzel szerez­tük a legtöbb pontot. S per­sze nagyon tetszett a film Is, amelyben az író, Suksin ját­szotta a főszerepet. — Végül sikerült a döntőn is rálicitálni. Szerettük volna először is megszerezni ezt a feladatot, de Zoli bokán rú­gott az első licííhél, s nem mertem tovább felajánlani a pontjainkból — mesélte a képernyőn nem látható jele­netet dr. Halasy Emil. — Ez természetesen csak titkos jel­zés volt, nem haragszom ér­te. Már nagyon régóta jó ba­rátok vagyunk mind a hár­man. Az olvasás, a könyvek szeretetén kívül ezért is vág­tunk bele a vetélkedőbe. — S persze azért is, hogy megmutassuk, műszaki em­ber létünkre szeretjük, is­merjük az irodalmat, s peda­gógusokból, könyvtárosokból álló csapatokat előztünk meg — jegyezte meg kissé büsz­kén Kovács Zoltán. A Vásárhelyi Pál Szocialis­ta Brigád, amelynek mind­hárman a tagjai, tizennégy­szer nyerte el a „szocialista brigád” címet, háromszor a vállalat, tavaly pedig az ága­zat kiváló brigádja kitünte­tést. — A vállalattól sok segít­séget kaptunk a felkészülés során, s igyekeztünk megfe­lelni az előlegezett bizalom­nak. Az erkölcsi elismerés ta­lán még a szovjetunióbeli utazásnál, s a könyvutalvány­nál is nagyobb ajándék — vélekedett a csapatkapitány. — tg —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom