Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-15 / 269. szám
1978. november 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Szép és nemes hivatása a televíziónak, hogy felmutassa az embernek az ő arcát. Más-más szemszögből, esetleg más-lmás oldalról, de mindig a személyes közvetlenség varázsával. Változó világunk eseményei közepette, amikor bokros teendőink miatt nincs elegendő időnk és türelmünk sem, hogy megfigyeljük egymást, hogy elmerüljünk embertársaink megfigyelésében, így figyelmeztet emberi értékeinkre élményt és ismereteket nyújtva, egyszerre. Embersorsok közelről Ezért örülök én annak a programnak, amelyekben közvetlenül, azaz áttételek nélkül a maga puszta valójában áll elénk az ember — kortársunk. Ilyen kifejezetten emberközpontú műsorral, amikor az események a mindennapok, sőt a történelem igazságai személyes sorsok, egyéni életutak ..kitárulkozásaiban” válnak átélhetővé, az elmúlt héten többször is találkozhattunk. Köztük most induló új sorozat a Munkásarcok. Nem tudom, a véletlen műve, vagy tudatos Szerkesztői szándék eredménye, hogy szombat délután A mi nemességünk című filmriport és a sorozat első munkásportréja egymást követte, de ez a sorrend mindenképp szerencsésnek mondható (bár hasonló műfaji természetük miatt kissé ..ütötték” is egymást) hisz míg az ózdi járás megszólaltatott idős parasztembereinek vallomásaiból azt a megtartó és fenntartó erőt ismerhettük meg, amely átmentette őket nyomorúságverte időkön is — mennyi bölcsesség halmozódott fel ezekben a sokat próbált öregekben —, ugyanakkor a diósgyőri Gépgyár művezetőjének televíziós arcképében oilyan vonások rajzolódtak ki, olyan erők szólaltak meg, amelyek Tóth Pál egyéni képességein túl a :jövőt kovácsoló osztály jellegzetes vonásait is tükrözték. Még az is összeköthet, te a két film „hőseit”, hogy egyaránt egy életforma válságait élték, illetve élik át, hisz felrobbant a hagyományos paraszti életmód, s eltűnőben a régi értelemben vett munkás fogalma is, napjainkban. A különböző társadalmi eilhelyezkedésű emberek „megvallatásai” tehát egyáltalán nem holmi egyedi kuriózumok keresése, hanem az életet megváltoztató és benne önmagát is átalakító ember televíziós megragadása, történelmi folyamatok érzékeltetése a legszemélyesebb hangvétellel. A Házigazda sorozat is ezt teszi valójában, bár egyetlen ember sorsával szembesít — legutóbb Borovszky Ambrus ült a kamerák elé, és beszélt kötetlenül, vonzóan arról, amit átélt és megélt — de például ennek optimizmust sugárzó erejéből is egy mozgalmas történelmi korszak közérzete csapott meg, anélkül azonban, hogy akár egy pillanatra is eltűnt volna előlünk az ember a maga érzéki valójában. Mintha csak a nagysikerű Ötszemközt támadt volna fel ebben az újabb Vitray-mű- sorban. Csak most megfordultak a dolgok, mondhatni a másik oldalára. Nem a kérdezett megy a televízióhoz, hanem a televízió rándui ki vendégként riportalanyához. S újdonság is csupán annyi, hogy a képzelet kissé kiszabadult a stúdió falainak szorításából, nagyobb levegőhöz jut a képi fantázia ebben a „házigazdáskodásban” legalább is a bejátszott dokumentumfilm-részletek erre utalnak. Mindenképpen dicséretes tehát, hogy a televízió ilyen erőteljesen fordul az emberhez, hogy emberinek és történelminek ilyen varázsosan átélhető egységét kínálja. S amji külön is örvendetes ezekben a portrékban, riportokban. „vallomásaikban” hogy készítőik, a televíziósok nem igyekeznek szobrot faragni azokból, akik megszólalnak, akiket megszólaltatnak: itt mindenben a természetes emberi arányok uralkodnak. Valami a fentiekhez hasonló szándék vezethette Benedek Katalint is, azaz az ember ábrázolása egy nő, pontosabban egy magára maradt sofőrasszony életének epizódjait felvillantva, a leghétköznapibb viszonylataiban ábrázolva az életet. De a Fent, a Spitzbergáknál sajnos nem érte el a célját. Egyszerűen azon oknál fogva, hogy a hétköznapi és a jelentéktelen közé egyszerűen egyenlőségjel került. A lényeg megragadása helyett általában előforduló apró- cseprő részletekkel pepecselt, azt a látszatot is kelteni akarván, hogy ez a pepecselés valójában az ábrázolás tudatosan választott eszköze. Holott pedig többnyire az írói képzelőerő hiánya, amelyet Zsurzs Éva gondos rendezői munkája sem tudta feledtetni. „Írhattam volna más történetet: izgalmasabbat, drámaibbat, valami megrá- zót, meghökkentőt, de legalábbis érdekesebbet” — írja előzetesében művéről a szerző. Igaza van, azt kellett volna tennie. Röviden Ti és Mi — mármint ahogy ez kiderült, a többes szám első személyén a férfiak, a másodikon meg a nők értendők, de fordítva is érthető. Egy országos méretű tervezett játék mutatkozott be ezzel a címmel pénteken este nemek ősi ellentétére „alapozott” vetélkedőben. Kardos menyecskék és meglett férfiak csaptak össze, s ahogyan az élet mindennapjaiban is gyakorta ismétlődik meg, ebben a küzdelemben is győztek az előbbiek. Ennél azonban férfi szemmel is szomorúbb, hogy lassan már játszani sem tudunk, önfeledten. Látva, a képernyőn zajló „nemtelen” küzdelmet — ebben a nem éppen rokonszenvesen hadakozó kecskeméti „amazonok” jártak élen — önkéntelenül is József Attila sorai jutottak eszembe: „Játszani is engedd, szép komoly fiadat” — te kedves televízió. Ehhez, s a dolog lényege ez, valóban játékos játékok kellenének, nem pedig innen-onnan már ismerős, alig felmelegített eklektikus feladatok. Hogy a viszálykodás szelleme ilymódon szabadult ki palackjából, annak oka a játék szerkezetében és elhibázot szemléletében keresendő. ... Miért éppen Jászapáti? A dokumentumfilmet látva rövidn azt válaszolhatjuk: csak. Mert valakinek eszébe jutott, hogy van a Jászságban egy nagyközség, nosza hát vegyük kameránkat, és látogassuk meg. Faluportrénak szánták alkotói? Annak hiányos volt. Egy bizonyos, a nagyközségek életét jellemző problémakört akartak tüzetesen szemügyre venni? Ehhez nem volt elég mély és következetes. így azután megmaradt a dokumentumfilm felszínes látleletnek. A határozottabb gondolat, a tudatosság hiányzott ebből a csupán néhány részletében figyelmet érdemlő alkotásból. V. M. Versmondó fesztivál Győrben November 24-én és 25-én — első alkalommal — Radnóti Miklós versmondó fesztivált rendeznek — jelentették be tegnap az Újságíró- szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón. A Kulturális Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Magyar Rádió, és a Győr-Sopron megyei Tanács szervezte kétnapos program során mintegy ötven színész, előadóművész lép fel az új győri Kisfaludy Színházban, valamint Kapu- várott és Sopronban. Négyszázan a gyárbél Közművelődés a martfűi munkásszállókban Abádszalókon is Népszerű a fonotéka Szolnok megyében 13 könyvtár rendelkezik zenei részleggel, vagy zenesarokkal és jelenleg 14 intézmény tervezi a fonotéka létrehozását. „Szeretne komoly zenét hallgatni? Szeretettel várja a könyvtár!” — fogadja a látogatót a tábla az abádsza- lóki könyvtár ajtaján. A 24 ezer kötetes könyvtárban 1975-ben kezdődött a lemezgyűjtés, és tavaly szerelték be a két lemezjátszót, magnetofont, és öt fejhallgatót. Jelenleg 118 lemez áll az érdeklődők rendelkezésére, de ezt a lemezállományt évente 3000 Ft értékben bővítik. Az általános iskolások gyakran tartják az ifjúsági olvasóban az irodalom- vagy énekórát, de a gimnazisták is szívesen ülnek be a folyóiratokat átlapozni zenehallgatás közben. Ebben az évben 115 alkalommal került a lemezjátszó korongjára irodalmi vagy zenemű, melyet gyakran idős nyugdíjasok választottak ki a katalógusból. Havonta két alkalommal pedig ■ a könyvtárosok szervezésében mesedélutánt tartanak a meglévő anyag fel- használásával. Ugyancsak három éve hozták létre a zenesarkot Kisújszálláson, ahol 443 lemezből válogathatnak az érdeklődők. Három sztereo lemezjátszó, két magnetofon és hat fejhallgató szolgálja a közönséget. — A zenei szolgáltatás iránt nagy az érdeklődés, mind az idősebb, mind a fiatalabb generáció körében — mondja Monoki Kálmánná könyvtáros, a zenei „szolgáltatás” vezetője. — A város szocialista brigádjai még zenei vetélkedőt is tartottak a könyvtárban, lemezanyagunk felhasználásával. Az általános iskolás tanulók gyakran ülnek be, hogy az énekórán csak részben hallott zeneművet végighallgassák. Szakmunkástanulókból alakult az ifjú zenebarátok köre, akik kéthetente gyűlnek össze a zenetörténeti előadással egybekötött lemezhallgatásra. VFS. Pontianus császár és Vivaldi Vivaldi egyházzenei kompozícióival, valamint Heltai Gáspár sokáig elveszettnek hitt művével, a Pontianus császár históriájával ismerkedhetnek meg holnap este 7 órakor Rákóczifalván a zenei és irodalmi klub tagjai. Az utóbbi két évben a martfűi Tisza Cipőgyár két és fél millió forintot fordított négy munkásszállójának korszerűsítésére. A két-, háromágyas szobákban jelenleg száznegyven nő — többségük lány — és százhúsz férfi él. Ugyancsak a munkásszállókon helyeztek el körülbelül száz szakmunkástanulót és tizenöt állami gondozott diákot. A martfűi Tisza Cipőgyban nincs külön dossziéja a munkásszállóknak. — Helybelieknek tekintjük az ott élő embereket — mondja Kocsis Ferencné, a szak- szervezeti bizottság közművelődési feladatokat végző munkatárs. Véleményünk szerint felesleges lenne pénzt, időt és energiát fordítani a munkásszállókon végzett közművelődési munkára akkor, amikor lakóik 100 méteres körzetben megtalálnak minden művelődési-szórakozási lehetőséget. Ibolya László, a művelődési központ igazgatója: — Elsősorban saját kulturális tevékenységi formáinkba igyekszünk bevonni a munkásszállók lakóit. — Milyen módszerekkel? — A legfontosabb a jó propaganda, tájékoztatás a lehetőségekről. A népművelők baráti körében az üzemi, tömegszervezeti közönség- szervezők mellett a munkás- szállók kulturális felelősei is megtalálhatók. Lányi István az egyik fér- fiszálló kulturosa: Igények szerint — Tizenöt éve élek munkásszállón. Régebben sokkal jobb volt a közönség. Ma nem nézik meg eléggé, kiket vesznek fel, jobban mondva mindenkit, aki jön. Naponta látok új arcokat magam körül. így nem lehet összefogni az embereket. A szálló letéti könyvtárának kezelését sem vállalta senki, így aztán meg is szűnt. Palotai Mihályné könyvtáros : — Sajnos, azt nem tudom megmondani, hogy beiratkozott olvasóink közül hányán laknak munkásszállón. Ezt így nem tartjuk nyilván. Aki szeret olvasni, az úgyis bejön. Korábban mind a négy szállón működött letéti könyvtár, de érdeklődés hiányában megszűnt. Jelenleg csak az egyik női szállón vannak könyvek, 150 kötet körülbelül tizenkét olvasóval. A közelmúltban a gyár szakszervezeti bizottsága felmérést végzett a munkásszállók lakóinak körében. — Milyen célt szolgált a felmérés? Kocsis Ferencné: — A kérdések azt firtatták, hogy mivel töltik, mivel szeretik tölteni a szabadidejüket a szállók lakói. — Mik a tapasztalatok? — A felmérés nem volt teljes körű, 90 kérdőívet adtunk ki, ebből húsz üresen érkezett vissza. A válaszok értékelése pedig már folyamatban van. — Egyelőre tehát még „útbaigazító” adatok sem állnak rendelkezésükre ? — Nincsenek olyan adataink, amelyek kizárólag a munkásszállók lakóira vonatkoznának. — A gyárban hatezren dolgoznak. A bejárók mellett jelentős réteget képvisel a munkásszállókon élő négyszáz ember is. Fazekas László gondnok: — Sokféle ember megfordul a munkásszállókon. Sokan a rossz szociális vagy családi körülményeik miatt, a fiatalok pedig a nagyobb önállóság reményében még a közeli településekről is idejönnek. Kitöltetlen szabad idő Szabó Ilona 21 éves cipőipari szakmunkás... — Nekünk sokkal több a szabad időnk, mint a családosoknak. Mégis arra kényszerülünk, hogy itt üljünk bent állandóan a szállón. Nincs megfelelő szórakozási lehetőség Martfűn. Ulbiczky Éva húszéves szakmunkás: — Egy jó érzésű lány nem megy be sem az étterembe, sem a bisztróba, — mindkettő inkább kocsma — mert egyből megvan róla a „vélemény”. Kocsi Ferencné: — Nem is a kötött művelődési programok, sokkal inkább a szabad kulturált szórakozási lehetőségek hiányoznak, azok az alkalmak, amelyek közel hoznák az embereket egymáshoz. Ibolya László: — Régi tervünk, hogy a művelődési központban egy csendes, zenés presszót hozunk létre, ahol alkalom nyílna ismerkedésre, barátko- kozásra, kulturált szórakozásra. Ez talán kitöltené azt az űrt, amely sok embert ma még visszatart a művelődési központ rendezvényeinek látogatásától, amelyek igényesek, a legtöbb esetben színvonalasak. Nem lehet minden embernél egyből a „magas C-nél” kezdeni. A munkásszállók mindegyikében találkozunk televízióval, rádióval, különböző társasjátékokkal felszerelt társalgókkal. Fazekas Lászlóné: — A korábbi években próbálkoztunk azzal is, hogy írókat, művészeket hívtunk meg a munkásszállókra. Sajnos, öt-tíz ember, ha lejött ezekre a rendezvényekre, pedig ekkor tényleg csak néhány lépcsőfoknyi távolságot kellett volna megtenniük. — A próbálkozás tehát nem járt sikerrel. Főfoglalkozású népművelő? — Most mást szeretnénk. A gyár művelődési bizottságának javasolni fogjuk, hogy főfoglalkozású kulturális ügyintéző — pedagógus vagy népművelő — foglalkozzon a munkásszállókon élő emberek kulturális nevelésével. Félő persze, hogy a lakók nem vennék jó néven, ha még egy emberrel több szólna bele az életükbe. — Most látszólag ellentmondásba keveredett. — Ne értse félre. A gyár és a szakszervezeti bizottság változatlanul arra törekszik, hogy a hozzátartozó közművelődési intézmények szolgáltatásait vegyék igénybe a munkásszállók lakói is, hiszen ezek az intézmények el tudják látni ezt a feladatot. Nem akarunk külön „kis kul- túrházakat” létrehozni, de feltétlenül szükség van arra, hogy az eddiginél jobban ismerjük az ott élő embereket, szokásaikat, igényeiket. Arra, hogy a szállókon belül is kialakuljon valamiféle közösségi kulturális tevékenység, hiszen mégis csak négyszáz emberről van szó. Akiknek életformája, élet- körülményei sokban különböznek munkatársaikétól, s talán már ez is elegendő ok arra, hogy a közművelődési szakemberek kicsit több figyelmet szenteljenek nekik. Ha kell „külön dossziét” is nyithatnak. TE Vérrokonok előkészületben Lassan hagyomány lesz már a szolnoki Szigligeti Színházban, hogy minden esztendőben bemutatják Örkény István egy-egy új vagy felújított darabját. Pénteken a Vérrokonok című örkény- komédia kerül színre. A néhány évvel ezelőtti budapesti előadás után átdolgozott darab rendezője Csiszár Imre. Képünkön jelenetek a készülő előadásból. Ozv. Bokomé, Bokor Miklósné és Bokor Miklós - Koós Olga, Timár Éva és Polgár Géza Fotó: Nagy Zsolt
