Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-12 / 267. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 12. Dilemma Azt hiszed, most is a munkahelyen vagy?! ozsnyainé vacsora közben így szólt férjéhez: — Kö­zeleg a születés­napom és rá két napra a tiéd is. Kötelező ígé­retet kell tennünk egymás­nak: mellőzzük az ajándé­kokat ! — Nem helyeslem. Nem foszthatjuk meg egymást az ajándékozás örömétől. — Még hogy öröm? — kér­dezte gúnyosan az asszony. — Gondolod, hogy én ta­valy örültem, amikor ki kel­lett cserélnem a szűk kardi­gánt és a rikító mintájú há­lóingeket? — Akkor mit mondjak én? — mérgelődött Rozsnyai —, hiszen te rózsaszínű nyak­kendővel ijesztettél meg és egy rabruhához hasonló, erős csíkozású pizsamával. Mint­ha nem lett volna nekem elég a házasság rabsága. — Ne tegyünk egymásnak szemrehányást. Beláthatod, hogy jobb, ha idén nem adunk egymásnak ajándékot. — Igazad van. Ebben tö­kéletes lett köztünk a nézet- azonosság. De mi lesz a Pi­roskával? Ö is szokott aján­dékot kapni ennek a két napnak örömébe. Ha bekap­csolnánk Piroskát is az „aján­dék nincs” akcióba, nem ér­né őt nagy csalódás? — Hát nem tudom. Sze­rintem őt teljesen hidegen hagyja az ajándék, tavaly nem mutatott fikarcnyi örö­met sem, amikor megkapta az új csizmát. Ismerheted a lányodat, semmi sem hatja meg, nem szentimentális, ke­vés érzés van benne. — Mit kívánsz egy mai lánytól? Sóhaj volt a válasz. Aforizmák A legjobb szájkosár a teli has. * * » Az illető azért szerette ki­kaparni az igazságot, hogy azután még mélyebbre ka­parja el. * * * Minél több a juh a nyáj­ban — annál optimistábbak a farkasok. * * * Tanítani tanít ugyan a tör­ténelem, de tanítványai elő­meneteléért felelősséget nem vállal. * * * Részlet egy jellemrajzból: „Fájdalmasan fogadja a neki szóló bírálatot és a másnak címzett dicséretet.” híres római ügyvéd j. várósKobájában az §\ ügyfelek gondterhes arccal várják, hogy kinyíljék az ajtó, s az ügy­véd kiszóljon: „Kérem a kö­vetkező ügyfelet!” Egyszerre csak felcsapódik a külső ajtó, átviharzik a he­lyiségen egy karcsú, szép és szemlátomást izgatott nő, és soron kívül berohan az ügy­véd dolgozószobájába. — Mit óhajt, asszonyom? — kérdi az ügyvéd, s feláll az asztal mellől. — Egyelőre még, sajnos, kisasszony vagyok — igazít­ja helyre a hölgy. — Sandra a nevem. Mondja' kérem, ügyvéd úr, mit gondol: joga van egy fiatalembernek ah-1 hoz, hogy előbb házassági ígéretet tegyen egy lánynak, azután pedig visszaszívja az ígéretét? — Nyugodjék meg, kis­asszony, foglaljon helyet — így az ügyvéd. Tenyerével lesimítja ezüs­tösen csillogó haját és meg­kérdi : — Ez a . lány — nyilván ön, ugyebár? Sandra helyeslőén bólint. — Hm ... Jogi szempont­ból nem tehet ilyesmit a vő­legénye .. . Hacsak el nem hidegült ön iránt. De ahogy önt látom, ez teljességgel le­hetetlen ! — Szó sincs róla, változat­lanul szeret. Az egyetlen akadály: az apja! Az ügyvéd gúnyosan el­mosolyodik : A. TEDESCHI: A kelepce — Már megbocsásson, de miféle nyavalyás vőlegény az ilyen? Bezzeg, ha az ő helyé­ben volnék, semmi sem tud­na megakadályozni abban, hogy feleségül vegyem önt!... — Jó, jó, de én szegény lány vagyok... — Ö pedig vagyonos csa­ládból való? A régi histó­ria! Annál inkább köteles állni a szavát. — De hogyan vegyen el, ha az apja határozottan el­lenzi? — Nagykorú a vőlegénye? A lány bólint. — Akkor semmi szüksége apai beleegyezésre. — De az apja “kitagadhat­ja az örökségből. — Lárifári! — kiált fel az ügyvéd, s népszónok pózába vágja magát. — Az ön fiát mindenkor megilleti a va­gyon egy bizonyos része. — Sajnos, a vőlegényem annyira fél az apjától, hogy inkább feláldozza a boldog-1 ságát. mintsem felbőszítse ezt a fenevadat! Az ügyvéd, aki őszintén meghatódott a szépséges Sandra szempilláin csillogó könnycsepp láttán, átöleli a lány vállát: — Ne izgassa magát, kis­asszony : legyőzzük mi ezt az alakot! Van bizonyítéka ar­ról, hogy a fia megkérte a kezét? Levelek, tanúk? Van? Akkor remek!. A kedves pa­pa semmit sem tehet! Mar­kunkban van a legény! Be­bizonyítjuk, hogy maga a ha-' zasság reményében felmond­ta az állását. — De hiszen én ... — Nem számít! — az ügy­véd végig sem akarja hall­gatni. Hiszen felmondhatta az állását? Azonkívül a vő­legénye visszalépése aláásta az ön egészségi állapotát. . . — De hiszen én makk- egészséges vagyok ... — Nem tesz semmit! Ezt csak úgy gondolja! Nemcsak én, hanem bárki, még egy középszerű ügyvéd is be tud­ja bizonyítani a tárgyaláson, hogy maga idegkimerültség­ben szenved! Hej, megfizet ezárt a maga vőlegénye, il­letve a kedves papája! Szin­te látom ezt az úgynevezett apát: zsugori, önző fráter, arcára ráfagyott a savanyú mosoly! — Ugyan dehogy! Éppen ellenkezőleg: általában sok­kal rokonszenvesebb, mint amilyennek a fia mondja. — Hm... Akkor se en­gedjen a szánalom érzésének, a külső gyakran csalóka. Kétmillió lírát követelünk ettől a fösvény alaktól a ma­gának okozott erkölcsi kár fejében! Még ha csak más­fél milliót, vasalunk is ki belőle, maga ebből a pénz­ből pompás lakodalmat csap­hat a pipogya vőlegényével! — Másfél millió túl sok. Az első időre félmillió is elég lesz nekünk . . . — Eszébe se jusson keve­sebbet elfogadni! A mai inf­láció mellett! Hallgasson rám, és akkor az esküvőn én mondom az első pohárkö­szöntőt a bájos menyasszony­ra ! .— Hát jó. Másfél millió elég lesz nekünk. Befizethe­tünk lakásra, valami bútort is szerezhetünk belőle. . . Legfontosabb az, hogy ön minél hamarább ideadja ne­künk ezt a pénzt! . — De miért én adjam a pénzt? Sandra cuppanós csókot nyom az ügyvéd arcára és nevetve mondja: — Ö, elfelejtettem említe­ni, hogy a vőlegényem: az ön fia! De mi lelte, kedves uram?... Rosszul van?... Fordította: Gellért György Harmadnap Rozsnyai.még­is elhatározta, hogy fogadko­zása ellenére mégis vesz va­lami ajándékot feleségének, ezért elő akarta venni a le­xikon DON-FEL kötetéből a dugipénzét. Legnagyobb megdöbbenésére azon az ol­dalon, ahol a pénzt elrejtet­te, csak címszavak voltak, az ezerötszáz forint hiány­zott. Meglepetés — Irén kiszimatolta, hogy hová dugtam a pénzt — vil­lant át az agyán a gondolat. Nem tévedett, mert később, amikor az asszony megpil­lantotta az asztalon a lexi­kont, nevetve jegyezte meg: — Hát igen. Elég sok ba­jom volt a dögnehéz lexiko­nokkal, mert csak a negye­dik kötetben találtam meg. Éreztem, hogy nem tartod-be a megállapodásunkat, hi­szen csak mi, nők tudunk állhatatosak maradni.. Én bezzeg nem hagytam meg semmit az eredetileg neked szánt ajándékra félretett pénzből, hozzácsaptam a te dugipénzedhez és megvet­tem azt a kosztümöt, amely­re régóta vágytam. — Na jó, nem teszek ne­ked szemrehányást. De mi legyen Piroskával? Valóban ne vegyünk neki semmit? — Tudod mit, adjál neki egy kis pénzt. Annak talán örülne. Egyébként ő is ígért valami kedves meglepetést. Másnap Piroska megkér­dezte szüleitől: — Kíváncsiak vagytok a meglepetésre? Apa vedd le a polcról a Peer-Róbert kö­tetet. Te is a lexikonba szok- tad dugni a pénzt, én is azt használtam fel pár nappal ezelőtt rejtekhelynek. Rozsnyai a Rákóczi György címszó alatt megtalálta Pi­roska házasságát igazoló anyakönyvi kivonatot. — Te titokban férjhez men­tél? — hördült fel az apa, felesége pedig megölelte a lányát, és könnyeivel küsz­ködve kérdezte: — Hogy tudtál anyád előtt is titkol ódzni? Az apa nyersen kérdezte: — Ha szabad érdeklődnöm, ki a férjed? — Harmadéves egyetemi hallgató, kint vár a gangon. — Hívd be gyorsan! A házaspár el volt készül­ve arra, hogy a fiúnak tor- zonborz szakálla, vállig érő haja van, farmernadrágja pedig kopott, rongyos, tehát „divatos” lesz. Meglepetésük­re jól öltözött, borotvált ké­pű, rövidre nyírt hajú, ille­delmesen köszönő fiatalem­ber lépett be. A bemutatko­zás után Rozsnyai az ajkára tóduló kérdések helyett mindössze csak ezzel fordult a fiúhoz: — Se szakállad, se nagy hajad, de még kajla hajú- szód sincs, hogy van az, hogy ennyire elütsz a többiektől? — Tetszett volna engem az esküvőnkön látni! De Piroska megkért, hogy a szülei miatt vágassam le a hajamat, sza­kállamat. Eleinte haboztam, de megfogadtatta velem, hogy mielőtt bemutatkozom, borbélyhoz megyek. Bará­taim most biztosan azt fog­ják hinni, hogy feltűnési viszketegségben szenvedek. Palásti László Új és nem egészen új gabrovói viccek A gabrovói özvegy megké­ri szomszédját, hogy vágja le a tyúkját: — Mindig számítok önzet­len segítségére. —, Akkor hívja inkább Hrisztót, hiszen ő vegetáriá­nus! A gabrovói vázát vásárolt. Felesége ahelyett, hogy meg­szidta volna férjét. a drága ■szerzemény miatt, gyengé­den megcsókolta. — Miért csókoltad meg ökelmét, és nem kensz le ne ­ki egy derekas pofont? — kérdi az asszony anyja. — A végén még rászokik, hogy szórja a pénzt! — Ne aggódj, anyukám, többé nem szórja a pénzt. Ha már vázára költekezett, akkor mérget vehetsz rá, hogy virágot sohasem fog venni! * —■■ Petkó, nem adnál köl­csön tíz levát? — Szíves örömest adnék, de egyetlen sztotinka sincs nálam. — És otthon? — Otthon ... köszönöm kérdésedet, nálunk minden rendben van. * A gabrovói asszony késve érkezik az esti mulatságra. — Talán a varrónőnél időztél ilyen sokáig? — ér­deklődik a barátnője. — Dehogyis, az illatszer­boltban ácsorogtam vagy két órát. — Sorban álltái? • — Nem, megvártam, amíg a ruhámat átjárja a parfü­mök illata!

Next

/
Oldalképek
Tartalom