Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-04 / 261. szám
1978. november 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FILMJEGYZET Huszadik század Olyan ez a film, mint egy gondosan becsomagolt doboz, melyből újabb és újabb dobozok kerülnek elő és ha a díszítést figyelve nem vigyázunk, észre sem vesszük, hogy becsaptak bennünket. Bertolucci (a rendező) raffiriált bűvészmutatványa éppen azt leplezi, hogy a csomag üres. Blöff az egész. Mellébeszélés, hazugság, szélhámosság. De bármilyen magabiztosan kiáltson is csalást a néző, bizonyítania kell. A varázslat, a csoda mindaddig ' érvényes, amíg le nem leplezik. Lássuk tehát az iménti súlyos vádak igazolását! / ^ A megrendelő. „20th ■■ Century Fox” — olvashatjuk a négyrészes szuper- produkciót finanszírozó cég nevét az első képen. Gyanús. Nehéz elképzelni, hogy egy vezető amerikai filmvállalat a kommunizmus és az osztályharc mellett hadakozzon. Az üzlet reménye sem késztetheti arra, hogy maga ellen beszéljen. Ez még akkor is abszurd, ha tudjuk, hogy ma a legkülönbözőbb jelszavakat takarhatja vörös lobogó. Mellesleg miért megy valaki. a balra tartó Olaszországból Amerikába, ha politizáló filmet akar csinálni? Ideológiai alapozás. ■ Verdi halálától 1945 áprilisáig egy fél évszázadot fog át a film és két család, a földbirtokos Berlinghierik és a szegényparaszt Dalcoék életét követi nyomon, ök hivatottak arra, hogy bemutassák a két szembenálló társadalmi osztály harcának állomásait az aratósztrájkoktól az első világháborúig, a fasizmustól ia felszabadulásig. Szájbarágó elmélkedésekkel bizonygatják a közismert igazságot, a két osztály kibékíthetetlen ellentétét. Bertolucci is tudja, hogy csontrágott elvek képes illusztrációjára nem özönlenének az emberek. így ez a sematikus váz csak ürügy, képzeletbeli alapozás, amire a festéket és a díszítést rakhatja. Valójában az utóbbiakkal foglalatoskodik, miközben nekünk azt kell hinnünk, hogy osztályharcról, forradalomról, fasizmusról... a XX. századról beszél. O A festék rétegei. De nem könnyű észrevenni a leegyszerűsített tartalmat, mert a primitív szerkezetet élénk fantáziával kiagyalt történetek álcázzák. Ezek első rétege az úr és paraszt, Alfredo és Olmo érzelmesromantikus jelképes, Káin— Ábel barátsága, osztályharccal támogatva. Élénkítő szín-, ként itt van a titokzatos szépségű Ada izgató jelenléte. Majd jön egy túlméretezett adag a feketeingesek borzalmaiból. Végül az egészet betakarja egy nyers, eleven kép a mediterrán nyüzsgésről, ami kedélyes humanizmussal, megbocsátó humorral felold minden igazságtalanságot. A díszítés. Bertolucci ■ még mindig ártatlan mosollyal ül a vádlottak padján, mert a döntő bizonyítékokat még nem olvastuk a fejére. Pedig a legkülső rétegen találjuk ezeket: a látványos csillogást, a történet mély értelmet sugalló, a nézőt zavarba ejtő ravasz fordulatait, a tekintetünket ta- szító-vonzó szörnyűségeket. Egyszóval az egzotikumot. Az egzotikum mindig a dolgok felszínét jelenti, nem érinti a lényeget. Pillanatnyi érdeklődést kelt és elégít ki. Elszenesedett hullák, szétroncsolt véres fejek, felnyársalt emberek, erotikus táncok, istállói szeretkezések, epilepsziás betegek, kígyók, békák ... látványa nem eleve elvetendő. De ha jelentőségük és önállóságuk úgy megnő. hogy tartópillérük, az imént említett ideológiai váz észrevétlenül kihúzható mö- gülük, akkor már mellébeszélésről, hatásvadászatról, csalásról van szó. 5 Egy gyakorlati példa ■ A film befejezése szemléletes példája annak, hogyan csavarja Bertolucci az egyszerű történet szálait és teremt „jelentést” a semmiből. Alfredo és Olmo, mint egy jói kiszámított western film hősei végső leszámolásra készülnek. A kamera lassan távolodik, végtelen küzdelmük jelképes értelmet nyer. Megnyugszunk, mindent értünk, várjuk a feliratot. De zavartan kapjuk fel fejünket, mert egy vágás és közelképen két aggastyánt látunk birkózni. A két főszereplő rejtőzik az álráncok mögött, bosszantó egyértelműséggel testet öltött a jelkép. De újabb csavarás, groteSzk humor fricskázza a didaktikus üzenetet: Alfredo gondol egyet és a vonat alá fekszik. A rendező elengedi a néző kezét, aki tétován töpreng, mit akar ez jelenteni. fi A mesterség trükkjei. Korunk egyik legnagyobb filmkészítő mestere lenéz és félrevezet bennünket. Szakértelmét arra pazarolja, hogy a legkülönbözőbb stílusokat bámulatos tehetséggel utánozva mestersége trükkjeit próbálgatja. Minden túl ismerős: Thomas Mann fejlődésregényeit, a múlt század naturalistáit, a súlytalanul szép szecessziót, Visconti melodrámáit, Wajda jelképeit, Pasolini reneszánsz figuráit, Jancsó költői paraboláit idézik a képsorok. Végtelenségig folytatható a sor, mindenkit ismer és alkalmaz a rendező. A mesterség alapos ismeretén túl ehhez bátorság is kell. De Bernardo Bertolucci merész ember. Választott — vállalt — egy címet, amivel csak elbukni lehet. Nem tudok nehezebb feladatot elképzelni, mint a XX. századról beszélni. Csak elhasználódott fogalmak, világvége-köz- helyek, új kort hirdető jelszavak visszhangzanak bennünk: atomkor, elidegenedés, kommunizmus, demográfiai robbanás, fasizmus ... mindannyiunk saját sorsában kapják meg valódi jelentésüket e szavak. Becsületes kockázatot vállal, aki a kérdéseket nem megkerülve beszél korunkról. Bertolucci nem ezt teszi, nem a lehetetlen vállalása miatt veszít. Nagyvonalúan magasra biggyeszti a lécet, aztán üres csillogással elvonja a figyelmünket. De így is észrg kell vennünk, hogy csak blöfföl. Neki sem fut a magasságnak. Bérezés László PfCSElT Újabb középkori építmények Pécs történelmi városközpontjában eddig ismeretlen középkori építmények kerültek napvilágra a pincefeltáró és középítő munkálatok során. A Széchenyi téren pincekutatás közben rendkívül masz- szív falakba ütköztek a munkások. A régészek megállapították : középkori épületről van szó, egyike lehetett a Pécs főterét hajdan díszítő pompás palotának. A közelben — a Megye utcában — teljesen ép gótikus ajtókeretet bontottak ki. Érdekessége, hogy a mai járószint alatt öt méterre van a négyszáz éves kapu küszöbe, jelezve az évszázadok során történt nagyméretű feltöltődést. A Csontváry Múzeummal szemközt épen maradt XVI. századi kutat tártak fel. Az öreg kutat helyreállítják és „élővé” teszik. Középkori kutakra bukkantak a Déryné utcában és a Szent István téren is. Társadalmi összefogással KRESZ-park épül Mezőtúron Bizonyára sok mezőtúri kisdiáknak örömet okoz, közlekedési ismereteinek gyarapításához segítséget ad a KRESZ-park, amelyet ma délelőtt fél 11-kor avatnak az Ifjúsági lakótelepen. A jól felszerelt go-karttal, kismotorral és kerékpárokkal is ellátott közlekedési park több száz mezőtúri ember társadalmi összefogásának az eredménye. A helyi kisiparosok kezdeményezték a létesítmény megépítését, ők is voltak a park védnökei. A sok-sok óra társadalmi munka mellett mintegy 57 ezer forint anyagi támogatást is adtak a felszerelések megvételére. Ugyancsak kivették a részüket a közös munkából a Tégla- és Cserépipari Vállalat, a Volán 7. számú Vállalat mezőtúri kirendeltségének, a Mezőtúri Állami Gazdaság, a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalat helyi üzemének és a Fémfeldolgozó Szövetkezet szocialista brigádjai és a városi rendőr- kapitányság aktivistái is. A mai ünnepélyes avatáson társadalmi munkáért emlékplaketteket adnak át a park építésében kimagasló munkát végző kollektíváknak, személyeknek. A művészet kárpótolt mindenért ceglédi Kossuth Múzeumban kiállítás nyílt vasárnap a városban élő, kilencven esztendős Benedek Péter festőművész alkotásaiból. Az állandó kiállítás létrejöttében Barcsay Jenő Kos- suth-díjas festőművész vállalt oroszlánrészt. Barcsay Jenőről köztudott, hogy önzetlenül segít mindenkin, akin csak tud, támogatja az idősebbeket, tanítja — most már ugyan nem iskolai keretek között — a fiatalokat. A mai magyar festőművészet vezéralakját megkerestük a ceglédi kiállítás megnyitóján, ahol a tárlatvezetés után először Benedek Péterhez fűződő kapcsolatáról beszélt: — Huszonkét éves voltam, amikor először találkoztam a parasztfestő Benedek Péter művészetével a budapesti Alkotás Művészházban. A.tárlatnak óriási sikere volt, a legnagyobb mesterek: Vasza- ry, Csók, Rippl-Rónai; írók: Beszélgetés Barcsay lené festőművésszel Tersánszky, Szabó Pál, Móricz jártak csodájára, szóltak elismeréssel róla. Meg is érdemelte a dicséretet, hiszen művészetével — az idő azóta igazolta m'ár — a magyar művészetet gazdagabbá, szebbé tette. Személyesen tíz éve ismerem Benedek Pétert; felkerestem, mivel azt hallottam róla, hogy nem emberhez méltó körülmények között él. A kósza hírt igazolta az első találkozás. Amikor beléptem a kapun úgy éreztem, hogy már régóta barátok vagyunk, ismerjük egymást. Ettől kezdve lett az idős naív festőként indult mester „mecénása”. Közbenjárására nyugdíjat kap a Képzőművészeti Alaptól, felvették a Képzőművészek Szövetségébe, nemrégen megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, s most megnyílt az első állandó kiállítása, bár alkotásait megcsodálhatták már Hollandiában, Svájcban, Kubában is. Mindez azonban megkésett ajándék, hiszen Benedek Péter már csak nagyon ritkán nyúl az ecsethez. Sorsa a kallódó tehetségekével rokon. — S min dolgozik jelenleg a mecénás? — Hat hete áll félben néhány kisebb munkám. Nem dolgozhatom: a festék tönkre tette a kezem. Remélem most már hamarosan meggyógyul. — Hogyan tölti a napjait? — Gondolkodom és szo- morkodom azon, hogy megöregedtem. A hosszú életet nagy büntetésnek érzem. Irtózom még a gondolatától is, hogy másokra szorulok majd. — Egyedül él. Nem hiányzott soha az 'életéből a család? — Megszoktam ezt az életformát. A művészet mindenért kárpótolt. Ezért nem kínzott soha az egyedüllét. Tudom viszont hogyha egyszer végleg kifogyok a festői, emberi mondanivalómból akkor elviselhetetlen lesz az életem. Talán ez még messze van. — S végül engedjen meg egy szokásos, de őszinte érdeklődést: mik a térvei? — Szeretném tovább gyarapítani életművemet, s befejezni az önéletrajzom, amely eddig száz-százhúsz oldal, de még nagyon az elején tartok. Ha rendbejön a kezem, azonnal hozzáfogok két mozaikkép megtervezéséhez, amelyek a budapest XVII. kerületi művelődési házat díszítik majd. — tg — Fotó: Nagy Zsolt fl munkásművelődés műhelyei Színházba járó martfűiek A délelőtti műszak — reggel hattól délután négyig — fárasztó volt. Ez tükröződik az autóbusszal Budapest felé utazók arcán. Egy fiatalember elalszik, a sportújság kiesik kezéből, az idősebbek a kétoldalt elsuhanó tájat nézik, ehhez fűzik mondataikat: „megszépült Szolnok”, „szép ez a kukorica”, „mennyi cukorrépát elhullaj- tanak az úton”. Valaki viccet mesél, aztán: „ki látta a filmet, ki olvasta a könyvet?” A „Száll a kakukk fészkére” című világsikerről van szó. A martfűi Tisza Cipőgyár autóbusza a Vígszínház esti előadására viszi a gyár munkásait. Nagy a várakozás Ken Kesey könyvét, a „Száll a kakukk .. ,”-ot sokan olvasták, még többen látták a belőle készült filmet, vajon milyen lesz a dráma a Vígszínházban. Évente ezrek Amikor — bármilyen fórumon — a martfűi művelődési központ munkáját teszik latra, ritkán kerül szóba, hogy az intézmény évek óta sok színházi eseményt biztosít — nagyon ügyes szervezőmunkával — a gyár munkásai számára. A művelődési központban rendszeresen szerepel a szolnoki Szigligeti és a Kecskeméti Katona József Színház társulata, ezen kívül idényenként 6—8 alkalommal pódium-bérlet keretében neves színművészek estjeit élvezhetik a martfűiek. Nyaranta a szegedi szabadtéri játékokra szerveznek kirándulást, a színházi idény alatt pedig havonta kétszer, háromszor az üzem autóbusza budapesti színházak előadásaira visz el alkalmanként 35—40 érdeklődőt. Mindent összevetve Martfűn szinte minden hétre jut egy színházi esemény, a művelődési központ munkatársai az év végi statisztikák „színházlátogatás” rovatába ezres nagyságrendű számokat írhatnak. A színházba járók között sok a bejáró dolgozó. Hagyomány Háromnegyed hat. A Vígszínház mellett egy kis utcában találunk parkolóhelyet. Fejes Béla a művelődési központ előadója búcsúzik: „Hét előtt találkozunk a színházban”. Indul mindenki, vásárolni ezt, azt, kirakatokat nézegetni, vacsorázni, sétálni. A művelődési központban hónapokra előre tudják, mikor, hová, milyen előadásra indul a színházi autóbusz. Egy-egy ilyen színházi kirándulást vajon milyen szervezőmunka előz meg? Fejes Béla válaszol: — Martfűn — ma már — hagyományai vannak a színházba járásnak, ez a mi dolgunkat nagyon megkönnyíti. A színházi jegyirodákkal jó kapcsolatban vagyunk — előre ki tudjuk alakítani a színházi busz „menetrendjét”. Ha kész a program, a munkaverseny-felelősök és a szervezőink eladják a gyárban a jegyeket. Rendszerint több a jelentkező, mint amennyi jegy van, így aztán üzemrészenként, műhelyenként szervezzük a jegyeladást. Most például a formatalp üzemből és a tervező műhelyekből vannak a legtöbben. Tisztítótílzben A színházban erre az estére olyan közönség jött össze, amilyenről a színészek álmodni szoktak. A több, mint egy éve műsoron lévő darab langyosan indult, ám az első nyiltszíni taps után megtelt feszültséggel az előadás. A főszerepeket alakító Koncz Gábor, Bujtor István, Béres Ilona, Balázsovits Lajos, Kern András, s a többiek szavai, gesztusai egyre pontosabbak, egyre kegyetlenebbek, fájóbbak lettek, s egyre felemelőbbek. „A színházi élmény — megkönnyebbülés” — írja Peter Brook, a nagy angol rendező. —> A nevetés és az erős érzelmek „hulladékot” távolítanak el az emberből, következésképpen egyáltalán nem hagynak nyomot maguk után, mert mint minden tisztítótűz, ezek is mindent megtisztítanak és megújítanak.” A martfűiek — immár „tisztítótűz” után — csöndesen szálltak buszba, még az előadás élménye vibrált az emberekben. Reggel hatkor „fúj” a gyár A tiszaföldvári Raksa József — „Józsi bácsi” korban van már — feleségével együtt jött színházba. Mindketten a formatalp üzemben dolgoznak — nehezen sikerült jegyet szerezniük ma estére. Jó, ha három órát tudnak még aludni a reggeli gyárba indulásig. — Megérte — mondják. — Jövünk máskor is. A tervezőből Erdei Mi- hályné és Hoppál Jánosné az est főszereplőinek korábban látott alakításait idézik föl. Bense János, az autóbusz vezetője elégedetten fogja a kormányt, tetszett, nagyon tetszett neki az előadás. Éjjel egy óra tájban ér Martfűre a busz. Reggel hatkor „fúj” a gyár — lesz mit mesélni a munkatársaknak. Szabó János Munkáskönyvbarát körök (Tudósítónktól) Űj munkásművelődési közösségek, irodalmi könyvbarát körök alakultak Szolnok megye több ipari üzemében. A régi munkásmozgalmi hagyományokat, az olvasó egyleteket életre keltő, illetve továbbfejlesztő kezdeményezéssel a művelődési házak, üzemi könyvtárak köré csoportosítják azokat a dolgozóidat, szocialista brigádtagokat, akik átlagon felüli érdeklődést tanúsítanak az irodalom iránt, és öntevékenyen részt vállalnak az olvasó népért mozgalom céljainak valóra váltásából, a könyv népszerűsítéséből. A mozgalomnak követésre méltó példája van a martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központjában. A szocialista brigádtagok felolvasó színpadot alakítottak, és rendszerint népes ház előtt ismertetik a klasszikus és az új magyar irodalom alkotásait. Megkezdte működését a gyermek-könyvklub, amely az általános iskola aktív segítségével működik. A munkásgyermekek, a legifjabb irodalombarátok klubját a szakszervezetek megyei központi könyvtára mintaklubnak, módszertani központnak jelölte ki. A Volán 7. számú Vállalatnál a művészet és az irodalom pártfogóit baráti körbe csoportosították. A Tiszamenti Vegyiművekben a brigádkönyvtárosok köre kezdte meg működését, és vállalt jelentős szerepet az irodalmi műveltség gyarapításából. Komplex programmal bővül a szolnoki munkásmozgalmi klub irodalmi műsora is, népszerű formában az elmúlt korok irodalma mellett a mai szocialista , irodalmat is megismertetik a látogatókkal. A megye hét jól működő irodalmi munkás-könyv- barát körének fejlesztését céltámogatással is segítik.
