Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-03 / 260. szám

1978. november 3. / SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A karcagi városi kórház élére a közelmúltban dr. Zsembeli József került. — Részben kényszer szül­te megoldás, elődöm fiata­lon, hirtelen hunyt el, így rám esett a választás. Tizen­egy éve avattak doktorrá: dolgoztam körzetben, utána belgyógyász szakvizsgát tet­tem, majd kardiológusként tevékenykedtem. Voltam má­sodorvos, szb-titkár és ké­sőbb kórházi igazgatóhelyet­tes. Decembertől május 1- ig megbízott, ma már kine­vezett kórházigazgató va­gyok. Harmincöt évemmel állítólag a legfiatalabb az országban a hasonló beosz­tásúak között. De a helyet­tesem. és a főorvosi kar többsége is fiatal. — Hírlik, nem hálás poszt. __________________ — Ahogy vesszük. Tény, sok vezető főorvos nem lel­kesedik érte, hiszen a napi öt-hatórás papírmunka bizo­nyos értelemben akadályoz­za a szakmai elmélyülést. Ezen én úgy segítek, hogy hétre járok, és a munkaidőm ötig, hatig tart, így tudok a szívbetegekkel is foglalkoz­ni. Mindezek ellenére bizo­nyára irigyelnek néhányan. — Orvosgondjaik is voltak. __ — Igen, voltak. Tizenegy­éves kórházunk felvevőterü­letén jelenleg 116 ezer em­ber él. Nem csoda, nagy a zsúfoltság osztályainkon, rá­adásul szinte kicserélődött az orvosi, főorvosi kar. öt év óta viszont járjuk az egye­temeket, keressük, és úgy néz ki, megtaláltuk a meg­felelő embereket. Évek óta minimális az elvándorlás. Egy jellemző adat: hetven­hat orvosi állásunk közül egy betöltetlen. Mivel lakást tudtunk biztosítani, a mun­kahelyi légkör és a szakmai színvonal jó. ma már nincs létszámgondunk, sőt jelen­leg is jónéhány kolléga sze­retne bejutni hozzánk. ’ — Mindezek ellenére nyolc orvosuknak nincs lakása. _________­— Így van, d,e ebben nem a helyi tanács, hanem az el­távozott kollégák egy része a ludas. Ugyanis' néhányan a lakástörvényt enyhén szól­va kijátszották, így veszített el a kórház nyolc lakást. Mindezek következménye­képpen hét orvosunknak a kórházban biztosítottunk he­B legfiatalabb kórházigazgató lyet, egy pedig albérletben lakik. Reméljük az ő gond­jaikra is találunk valami­lyen megoldást. — Túlterhelt az or- vosi kar. — Igen, mivel részben sok a beteg, a másik ok pedig az, hogy elnőiesedett ez a szakma is. A gyesen lévő kismamák, egy-kétgyerekes anyukák bizony sokszor hiá­nyoznak, és gondjainkat fo­kozza néhány fiatal férfikol­léga katonai behívója, rend­szeres továbbképzése is. Mindezek a tényezők az or­vosi kar mintegy 25 százalé­kát érintik ma is. így a dol­gozókra több ügyelet, teher hárul. — Az ápolónők, kö- zépkáderek... — Szerencsénkre a város­ban működik a Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, így nincs nővérhiány. Három üres nő­vérhelyünket a gyesen lé­vők miatt nem tölthetjük be. Nővérszállásunkon tizenhe­ten, a szükség-nővérszállá­son tizenhatan élnek. — A műszaki, mű- szeres felszereltség? — Elterjedt, hogy korsze­rű, nagyon jó. Ezzel szem­ben 13 millió forintot érő műszerparkunk felett is el­haladt az idő, hiszen ezek egy része tizenötéves. Foko­zatosan cseréljük őket, éven­te jelenleg egymilliót köl­tünk erre. Még súlyosabb a fűtésgondunk. Négy kazá­nunk közül kettő üzemel, és az elodázhatatlan rekonst­rukció várhatóan napokon belül elkezdődik. — Panaszok. pana­szosok? — Ezekkel az igazgatói ta­nács és a főorvosi értekez­let foglalkozik. Közvéle­ménykutató lapot kap min­den itt kezelt beteg. Ez évi tizenháromezer vallomás, amelyek között átlagosan harminc a negatív észrevé­tel. Ebből tíz-tizenkettő konkrét esetet jelöl, és mind­össze kétszer-háromszor szükséges az intézkedés. — A hírnévkérdés ,.. — Ügy érzem, az elvárha­tó szakmai szintet el tudjuk érni. Városi kórház és nem egyetemi klinika vagyunk. A vonzáskörzet betegei biza­lommal jönnek ide, és ta­lán csak Tiszafüred térségé­Fontos szakaszához érkezett a Skála áruház építése Szolnokon: most készül a födémszi­getelés alá kerülő betonréteg, amely lehetővé teszi az épület téliesitését. A tetőre kerülő Bitusild szigetelés új dolog lesz: a svéd járást ezen az épületen alkalmazzák majd szőr az ÁÉV szakemberei (K. bői kérik néhányan magu­kat elsősorban Egerbe. — Elképzeléseik, el­képzelései? ______ — Tudományos téren kis­sé lemaradtunk. Akadályoz­tak bennünket bizonyos lé­tesítménygondok is, de eb­ben a vonatkozásban feltét­lenül lépnünk kell. Jelenleg van egy kandidátusunk, jó- néhányan ezért a fokozatért dolgoznak, remélem sikerrel. Továbbá a körzeti orvosok bevonásával szeretnénk fel­térképezni a területet, a Kunság megbetegedési vi­szonyait, ezáltal megelőzni a bajokat. Azután készül a nyolcágyas intenzív osztá­lyunk is, amelyet a követke­ző évben veszünk át. A' felsoroltakon kívül el­sődleges feladatunknak te­kintjük a szocialista beteg- ellátás, kezelés normáinak betartását^ az intézet nyu­godt orvosetikai légkörének biztosítását, hiszen a gyó­gyító-megelőző munkában mindkét tényező elengedhe­tetlenül szükséges. D. Szabó Miklós Éremkiállítás A Magyar Eremgyűjtők Egye­sületének mezőtúri csoportja két­napos kiállítást rendez „Magyar- ország fém és papír pénzei 1848- tól napjainkig” címmel. A vá­rosi művelődési ház kiállítóter­mében november 6-án, hétfő dél­előtt 9 órakor nyitják meg az értékes gyűjtemények bemuta­tóját. Űj elárusítóhelyet nyitott Szolnokon, a Keskeny János úton a rákóczifalvi Rákóczi Tsz faiskolája. A telepen mintegy hét­ezer gyümölcsfacsemete várja a késő őszi fásítási szezont (K. I.) Tiszafüreden Aranykoszorús MSZBT tagcsoport A tiszafüredi Kossuth La­jos Gimnáziumban három éve, 1975. november 7-én ala­kult meg a gimnázium ne­velőit, technikai dolgozóit és tanulóit tömörítő MSZBT- tagcsoport. A tiszafüredi kö­zépiskolások azóta kimagasló eredményeket értek el a ma­gyar—szovjet barátság elmé­lyítésében. Részt vesznek és évenként eredményesen sze­repelnek a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő­sorozaton. 1976-ban orszá­gos hatodik helyezést értek el, 1977-ben a döntőben a másodikok lettek, az idén a területi küzdelmekben har­madikként végeztek. A látványos, országos si­kereken kívül néhány év óta sport- és kulturális téren is rendszeres kapcsolat ala­kult ki a középiskola diák­jai és szovjet fiatalok kö­zött. Az iskolarádió kéthe­tente foglalkozik a szovjet kultúra, tudomány és sport eredményeivel, az orosz nyel­vű újságok mellett a tanuló- csoportoknak rendszeresen járnak a Szovjetunió, Fák­lya, Ország-Világ, havi és hetilapok. Külön MSZBT fa­liújság tájékoztatja a tagcso­portot az aktuális esemé­nyekről, és a fiatalok ré­szére évente megrendezik a szovjet filmek klubját. A vetélkedőkön elért ki­emelkedő sikerekért, továb­bá a magyar—szovjet barát­ság elmélyítésében elért eredményekért a Magyar— Szovjet Baráti Társaság or­szágos elnöksége a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 61. évfordulója alkalmá­ból a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium MSZBT- tagcsoportjának közösségét MSZBT aranykoszorús pla­kett kitüntetéssel jutalmazta. Ladák—gyorsabban Gyorsabban jutnak az el­osztó helyekre a Szovjet­unióból érkező Lada sze­mélygépkocsik a MÁV zá­honyi átrakó körzetéből. A szállítások ütemét a vagonok tengelycseréjének megoldá­sával gyorsították meg. Ko­rábban a gépkocsikat előbb leemelték a szerelvényről, aztán ismét fölrakták a ma­gyar vagonokra. A tengely­cserével ugyanezt a felada­tot egy 6 tagú brigád egy műszak alatt oldja meg. NEM NAGY ÉLEI Hosszú, sovány fiatalem­ber, munkásruhában, ahogy leszállt a gépről. — Engem keres? — Igen. — Oravecz János vagyok. — Nyugodtan tessék va­csorázni — mondom. — Nem eszik este, csak ... — szól közbe a felesége. Oravecz két decis üveget vesz elő és meghúzza. — Ejnye — korholja magát — nem is kérdeztem, iszik-e egy kicsit? Asszony! — szól be a szobába. — Keress egy poharat! Na, kérdezzen! — fordult felém. — Kezdje el valahol! — Hol kezdjem? Bárhol kezdem, mindig a munkánál kötök ki. Már a gyermekko­rom is úgy telt el. Szüleim munkásemberek, dologra ne­veltek. A ház körül mindent megcsináltam: főztem, taka­rítottam, mint a lányok. Olyan gulyásleveseket főz­tem, mire megjött apám a munkából, hogy nem tudta anyám főzte-e vagy én. Saj­nos szakmát nem tanultam, a fene tudja: elmaradt. A körülmények ... Egy ideig a Piroskai gazdaságban foga­tos, takarmányos voltam, ak­kor még kevesebb volt a gép. A lovakat nagyon szerettem, bár nekünk nem volt soha­sem, pedig apám mindig szeretett volna. A gazdaság­ból vonultam be katonának: nekem szépnek látszott a ka­tonaélet. Apám mondta is: „Te gyerek, maradj bent!” A tisztek szerettek, mindent megcsináltam az utolsó napig. Hallgattam apámra: szakma nélkül hova me­gyek? Anélkül nem ember az ember. így aztán egy pár évet szakaszvezetőként rá­húztam a kettőre. Aztán jöt­tek az iskolai végzettség­gel a zűrök: nem akartam tanulni. Már bánom: csak a téesz jutott, gyalogmunka ment sokáig, majd később el­küldött a szövetkezet trak­toros iskolára. Nagyon nehéz napjaim jöttek, de megérte, igazán mondom. Amikor a jogosítványt megkaptam, tán még meg is csókolgattam örömömben. Legjobban szántani szere­tek, olyan jó érzés, amikor befejezek egy táblát. A nyár után maradt gizgazok, a csúnyaság föld alá kerül, s a friss “szántás úgy csillog, ahogy halad a Zetor, mintha nagy fekete gyöngyök len­nének sorban a földön. Nincs olyan mezőgazdasági gép, amin ne ültem volna. Kü­löncnek hittek: a többi ebé­delt, én meg, ha úgy tartot­ta kedvem, négyet-ötöt ke­rültem. Nem voltam éhes. Á nyár, az igazi: magot szállí­tani is-- szerettem. Sohasem álltam le a kertek alatt, ha lejárt a munkaidőm. A tár­saim nem szerették bennem ezt a nagy odaadást, őszi, csatakos időben, ha leálltam, megmostam, megtakarítot­tam a gépem, akkor is, ha tudtam, reggel tíz perc alatt csupa sár lesz. Egy félórás szántani valót sem hagyok másnapra, ne kelljen azért visszamenni. Az üzemmérnök nagyon rendes ember, együtt szok­tunk variálni. Most éppen olyan műveletet próbálga­tunk, ami nagyon hasznos. Csak a fordulóknál kell ve­zetni a gépet, különben be van lőve. Tudom, például a Szovjetunióban már távirá­nyítanak, de ez még ná­lunk!... Most van egy ér­dekes vetőgépünk, amit más téesz nem szeret, nem tud­nak vele boldogulni, nem is használják, átadták nekünk. De nálunk, a szolnoki Lenin Tsz-ben jó az eredmény. Az elnöktől kértek is a géppel együtt más téeszbe. Havi négyezer körül keresek. Van­nak fizetéskülönbségek, van aki jobban keres, jobban fi­zető munkán, de én sosem nyavalygok. Ahova, amire beosztanak, csinálom. Sosem azt nézem, jaj ezért mennyi jár, eszembe sincs munka­időben a forint. Kis rissz-rossz házban la­kunk, látja, alig férünk. Van olyan zetoros, akinek van kocsija, ő annak él. Közjár­művel is eljutok én, ahova akarok, kényelmesen! De hát az ujjunk sem egyfor­ma, nemhogy az életünk. Mi nem rázzuk a rongyot, nincs is miért. — Üdülni voltak már? — kérdezem. — Üdülni még nem. Ná­lunk az is ünnep, ha meg­látogatjuk a szüleinket. Min­dig nagyon anyás voltam, most meg, hogy egyedül ma­radt!... Hívtuk. Nem jön. Igen: egy szobánk van. De hát az üdülésről kérdezett: kaptam egy hétnapos juta­lom utazást a téesztől. Jár­tam Moszkvában, Tallinnban — gyönyörű volt. Huszon­nyolcán mentünk a megyé­ből. A téeszből egyedül men­tem, mind gyárigazgatók, mérnökök, szakemberek. Fe­rihegyről ' indultunk repülő­vel : útitársaim barátságos emberek voltak. Ismerkedés­re is sor került, ki kicsoda, ki micsoda. Hát én is mond­tam, hogy a szolnoki Lenin Tsz-ből zetoros vagyok: csak lestek. Beszéltek ők hozzám, de nagyon bonyolultnak tűnt, amit mondtak. Gazda­ságpolitika, szervezés, meg ilyesmik. Szóval magas volt nekem. De ment ott a vicc is. ók már mind utaztak re­pülővel, én még nem. Kér­dezték is: „Na János, milyen a világ magasból?” Gyönyö­rű ajándékot hoztam, mara­dandó emléket Leningrád- ról, lenyűgözött a tallinni emberek barátsága ... Ta­lán ez hiányzik belőlünk. Az utazás után egy kis rossz emlékem is maradt: mire hazaértem, a feleségem el­költözött egy férfihez. Nem éltünk mi rosszul, de anya­gilag kivoltunk elég alapo­san. Emiatt sokat veszeked­tünk. Bár ezt ki akartam hagyni, de ez életem egy ré­sze, mert akkor már lányom volt, fiam volt. Elváltunk. Akkor kezdtem inni. A kis­lányom az anyósomnál la­kott, a gyerek az anyámnál. Haza se jártam a tsz-ből, kint aludtam, kint ettem. Az emberek maceráltak, elne­veztek remetének. Később úgy csináltam, hogy mire ők kikecmeregtek a városból, én már két hektárt felszántot­tam:­Tudtam, hogy nem jó ez' így, de az embernek kacska- ringós az élete. A téesz-el- nök beszélt az agyammal, az­tán csak helyrejöttem. Újra nősültem, van egy klassz kis­fiam, hároméves. Mikor ki­viszem a határba, úgy elbá­mészkodik!... Ha megunja a gépet, leteszem a fa álá, nézi a madarakat. Szeret a határban lenni. Nem csoda, hiszen egy négyzetméteres füves területen megtalálha­tó az egész élet. Arra_ neve­lem, hogy szeresse a termé­szetet. Hogy mi válik belőle, nem tudom. Megelégszem, ha becsületes szakmunkás lesz. ' — Olvasni szeret? — Szépirodalmat nem na­gyon, de ami könyvünk van, azt mind kiolvastam. A szakkönyveket inkább: me­zőgazdaságit, útleírást, va­dászkalandokat. De ha azt kérné, hogy mondjam meg valamelyik ma élő író vagy költő nevét, hát nem tud­nám. Meghallgatom én a tévében a verset is, csak az­zal is úgy vagyok mint a mérnökökkel a repülőn. — Mondják, de nem hozzám szólnak. Szórakozni nem já­runk. Egy évben egyszer, május elsején elmegyünk a Tiszaligetbe, aztán csak ak­kor látom a várost, ha arra visz az utam a Zetorral. Nagyokat hallgatunk mind a ketten. Oravecz János néz­te a pálinkás üveget, de nem emelte fel, hogy igyon a beszélgetésre. Aztán csende­sen megszólalt: — így éltem. Nem nagy út, nem nagy élet. Iluh István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom