Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-19 / 273. szám

1978. november 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 JOGÁSZOK I kérdése az egész. Az ügyvéd szó hallatán, van* aki a jó svá- dájú, taktikus, érvelésre min­dig kész szakemberre gondol, más pedig a reménykedő, a neki fontos ügyben kedvező döntést remélő ügyfélre. Mert a képhez mindkettő hozzá­tartozik. És hogy jogászokról szólva, az ügyvédeket emlí­tettem elsőként, az szinte ter­mészetes, hiszen az ember leginkább velük kerül kap­csolatba a hétköznapokon. Tőlük vár segítséget, támoga­tást, segítségükkel remél megoldást vitás ügyekben. És mert az ember a saját ügyében többnyire elfogult, az utóbb kézhez kapott dön­tés igencsak formálgatja ben­ne a jogászokról kialakult képet. Sikeres képviselet ese­tén az ügyvédek, a jogászok jók, értik a mesterségüket, ellenkező esetben pedig akár egy kézlegyintéssel elintézhe- tők. Mindenképpen leszögezen­dő: manapság konjunktúrája van a jogász szakmának. Az egyetemek jogi karán tapasz­talható nagyarányú túljelent­kezésnek egyébként tárgyi alapja is van, mégpedig a társadalmi szükségletekben. Igen nagy jelentőségű ugyan­is, hogy például adott válla­lat, vagy más gazdasági egy­ség rendelkezik-e megbízha­tó, a munkájához jól értő jogtanácsossal. A gyakori pe­rek, jogviták miatt elsősor­ban. Az előzőekből egyértel­műen kitetszhet a lényeg: nem csupán az ügyvédek te­szik a jogászságot. Az ügyé­szek, a bírák és jogtanácso­sok velük együtt alkotják a szóban forgó réteget: a jogi hivatásnak sorait. Róluk is, azt hiszem, a legtöbbet az mondja el, ha a pozíciójukról, helyzetükről alkotott saját véleményüket vesszük figyelembe. Vagyis az ügyvédek, jogtanácsosok, bírák és ügyészek pályaké­péről szólunk. És itt két dolog érdemel említést. Az egyik: a vélekedés igencsak külön­bözik attól (többnyire söté- tebb), amit pályafutásuk le­geslegelején, egyetemi tanul­mányaik idején vallottak. A másik pedig: megjegyzéseiket át meg átszövi az elégedet­lenség. Többet, mást szeret­nének csinálni, mint amit napjainkban tesznek. Főként természetesen azok, akikben megvan a lendület, az ambí­ció — mindaz a tulajdonság, amely valóban hivatássá te­heti a választott szakmát. Egy fiatal, nemrégiben ta­nácsvezetőve kinevezett bíró elmondta: legfőbb vágya, hogy ideje legyen a perek alapos, minden kétséget ki­záró elintézésére. Értette ezen, hogy ha például vala­milyen tény eldöntéséhez szakértőre van szüksége, ne kelljen megelégednie a szak­értő benyújtotta vélemény­nyel. önmagában, minden tárgyi tudás nélkül. Találhas­son rá módot, hogy kérdezős­ködve, utánanézve a dolgok­nak, neki magának is logikus legyen a szakember állás­pontja. Vagyis: értse, aminek alapján dönt. Ítélkezni ugyan­is — ő mondta így — any- nyit jelent, mint dönteni. A döntéshez pedig, legalábbis jó esetben, nélkülözhetetlen valamennyi lehetőség ismere­te. Valamennyié, amelyeknek felkutatásához idő és energia szükséges. Az idézett bíró esetében az energia megvan, csupán az idő hibádzik. Első­sorban a bíróságok minden elképzelhetőt felülmúlóan magas ügyforgalma miatt. Az ellentmondás nyilvánvaló: a bíró időre vágyik az alapo­sabb munkához, az ügyfél pedig bosszankodik, mert ké­sik, egyre késik az ítélet pe­rében. A jelenség oka mind­két esetben azonos: a bíró­sági ügyforgalom mértéke. Vagy egy jogtanácsos ese­te. Aki nem tudja igazán él­vezettel végezni hivatásnak tekintett munkáját, mert vál­lalata nem az igazság, ha­nem a cég képviseletét várja el tőle. Ráadásul minden áron. És ha — szerinte is ok­kal — pert veszít, oda a te­kintélye, ha úgy tetszik, a nimbusza — a rossz szakem­bernek tartják őt munkahe­lyén. Elmondottakhoz szinte kíván­kozik a kérdés: miért éppen a jogá­szok gondjai ezek? Hasonló jelenségeket sorolhatna fel az orvos, a közgazdász, vagy a pedagógus is — természete­sen a pályájához fűződő sa­játosságokkal. Valóban, ál­talánosítható a jelenség. A pályakép pozitív vagy in­kább valós voltához minden­képpen hozzátartozik, hogy a vélekedőnek módja le­gyen kifutnia a pályáját. A jogászok esetében éppenúgy, mint más szakmák képvise­lőinél. És éppen ezért a cím — jogászok — ha úgy tet­szik, módosítható ily módon: például a jogászok. M. P. ADOK EVI400 FORINTTÓL 33 EZERIG A többség bevallja Kafcag lakossága ma már megközelíti á 25 ezret. Közü­lük a 8 ezer 300 adózó évente több mint hatmillió forinttal járul a városi tanács költségvetési tervében szereplő bevétel teljesítéséhez. Társulati hitellel A jászkíséri törpevizmű volt az első A községek városiasodása és a városok fejlődése kö­vetkeztében — az ötvenes évek végén — országszerte egyre jobban előtérbe került a korszerű víz- és csatorna- hálózat kialakításának, bő­vítésének igénye. Korlátozott pénzügyi lehetőségeik miatt a helyi tanácsok nem tudtak lépést tartani az igényekkel, ezért vált szükségessé az ér­dekeltek bevonásával olyan szervezetek létrehozása, ame­lyek törvényes keretek kö­zött hivatottak a helyi, köz­célú vízgazdálkodási felada­tok ellátására. A kezdeti forma az úgyne­vezett törpevízmű kúttársu- lás volt, a megyében az első Jászkiséren alakult meg 1960 márciusában. A társulások formája változott azóta. Je­lenleg a települések ivóvízel­látását létrehozó, fejlesztő vízműtársulatokból 26 műkö­dik a megye községeiben, míg a szennyvízelvezetés és -tisz­títás célját szolgáló csatorna­mű-társulatok — hat ilyen van — inkább a városokban alakultak meg. Közreműkö­désükkel a negyedik ötéves terv időszakában mintegy 153 millió beruházás valósult meg. A társulatok beruházásai­nak anyagi fedezete — a tanácsi és központi támoga­tás mellett — elsősorban az ellátásban érdekeltek hozzá­járulása, amelynek megelőle­gezése a takarékpénztár fel­adata. E hosszúlejáratú köl­csönt a jogi személyek maxi­mum tíz évre vehetik igény­be. A kommunális ellátás ja­vítását segítő beruházások mielőbbi megvalósítása ér­dekében e szervezetek meg­alakulása óta több mint 114 millió forint összegű társu­lati hitelt folyósított az OTP megyei igazgatósága. Hogy hányféle adót fizet manapság a nagykun város állampolgára? íme egy rövid lista a teljesség igénye nél­kül: jövedelemadó, házérték- adó (a 800 ezer forintot meg­haladó épületért), a háztáji és kisegítő gazdaságok jöve­delemadója, borforgalmi adó, telekadó, gépkocsi és motor­kerékpáradó stb. A törvénynek az a parag­rafusa már közismert, hogy az újonnan épült házak tu­lajdonosai jópár éves, évti­zedes adómentességben ré­szesülnek. Azt viszont még ma is kevesen tudják, hogy a tatarozások, korszerűsítések és felújítások után is kérni lehet tízéves házadómentes­séget. Mivel Karcagon jelen­leg egy lakóépületre átlago­san évi 184 forint jut, nem nehéz kiszámítani, hogv az évtizedes adókedvezmény mindenképpen megérne egy kérelembeadványt. Gond a jövedelemadó Az adónemek közül a leg­több gondot a jövedelemadó megállapítása okozza. Bár ez az adófajta mindössze a be­fizetők 1,8 százalékát érinti, az így befolyt pénzösszeg nem elhanyagolható, hiszen megközelíti az évi egymillió forintot. Hogy kik tartoznak ebbe a kategóriába? Elsősorban a kisiparosok, magánkereske­dők, alkalmi fuvarosok, ma­gánpraxist folytató orvosok. Kutyafáját az ebadónak! Az összeg megállapítása a jövedelem bevallása után történik, ami azért kényes terület, mert néhány esetben az őszinteség enyhén szólva csorbát szenved. Igaz, az érintettek zöme becsületesen bevallja éves keresetét, de jelenleg is akad kisiparos, aki 150 ezer forint körüli ke­resetéről „elfelejtkezett”. Bár fellebbez ide is, oda is, a ké­rése az volt: ha már fizetni kell, előteremti az összeget, de a befizetési csekket ne a lakására küldjék, nehogy az asszony megtudja!... Csak a rend kedvéért: a legkisebb jövedelemadó évi 400 forint, a legnagyobb 33 ezer forint, de húsz és har­mincezres tételek jócskán előfordulnak. Az érintettek fizetnek — és elégedettek. Az ember önkéntelenül is szá­mol: ha ennyi az adó, meny­nyit kereshetnek?! Néhány érdekes foglalko­zású iparos: vattacukorárus, csigatésztakészítő, gombbehú­zó, sírkőfaragónő, liftjavító (másodállásban) stb. Fentebb már említettem, a pénzügyi osztályon sok gon­dot okoz néhány kunkorodó jövedelembevallás. Méltó partnere ebben a vonatko­zásban az ebadó. Karcagon jélenleg 2 ezer 500, az éjsza­kai csendes órák nyugalma ellen acsarkodó ebet tartanak nyilván. Ezek zöme köteles­ségtudó házőrző, és így „be­osztásukból kifolyólag” gaz­dáikat évi nyolcvan forint fi­zetség, ún. ebadó terheli. Ami a helyzetet bonyolítja, gya­kori a szellemidézés, misze­rint a hosszú idők óta már az örök vadászmezőkön csaholó kutyusok adója ügyében is újra kopogtat a postás. Igaz, ezen a téren a szimp­la bejelentés nem elegendő, mivel egy kutya „eltűntté” nyilvánításához két tanú. írásbeli állásfoglalása is szük­séges. ami mindjárt kompli­káltabbá teszi az egészet. Eb­ben a vonatkozásban a közel­jövőben bizonyos egyszerűsí­tések várhatók, mert ahogyan Séllei Lászlóné, a városi ta­nács adóügyi csoportjának vezetője bevallotta: túlságo­san nagy figyelmet kell az apparátusnak szentelnie erre az adónemre, jóval nagyob­bat, mint amennyit ér. Végső soron hová kerülnek a karcagi adófizető állampol­gárok forintjai? Legtöbben időben fizetnek Elsősorban egészségügyi, oktatási intézmények fenn­tartására, folyamatos mű­ködtetésére kellenek az adó­forintok. Ami a helybeli adó­fizetési morált illeti, jónak mondható, hiszen tavaly mindössze 72 ezer forint nem érkezett be idejében. Hogy az adókivetések is reálisak vol­tak, jellemző, ebben az évben mindössze nyolc fellebbezést iktattak. Az eredményhez hozzájá­rult az is, hogy a település 14 legnagyobb vállalata, szö­vetkezete hirdetőtábláján je­lenleg is ott függ a tanácsi felhívás: március 15-ig az el­ső félévi, november 15-ig pe­dig a második félévi adóille­téket kamatmentesen lehetett rendezni. D. Szabó Miklós Sose leszek öreg M em hiszek a szemem­nek : ez a törékeny, halk szavú, nyugtalan tekintetű kis ember lenne az a harcos, közéleti férfi, aki­ről a tanácsnál is azt tart­ják, hogy „képtelenség le­rázni”? Ő lenne az, aki ha a választói érdekeit védi, ad­dig jár az illetékesek „nya­kára”, míg nem kap meg­nyugtató választ? Papp Zsigmond, öcsödi asz­talos kisiparost és tanácsta­got november 7-én a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. A szűk, alacsony műhely­ben festék, enyv és frissen gyalult fa illata keveredik. Papp Zsigmond elnyűtt ka­bátján olajfestéknyomok. — Fényképeznek is? Jaj, akkor felveszek valami ren­desebb ruhát. — Felesleges, mindenki tudja, hogy az asztalosok nem szmokingban dolgoznak. — De nem is festékes gú­nyában! Most fejeztem be egy szekrény felújítását, sár­gára kellett mázolni, azért vagyok ilyen ragacsos. — Csak felújítást, javítást vállal? — Néha rendelnek tőlem új széket, ajtót, de többnyi­4 re inkább javítást. Nem pa­naszkodom, mindig van mun­kám, talán mert egyedüli asztalos vagyok a faluban. Il­letve dolgozgat még egy öreg mester, de már nagyon be­lefáradt. Én se számítok per­sze fiatalnak, elmúltam hat­vanéves. — ötvennek nézné az em­ber, — Mert én kímélem ma­gam, mégpedig gépekkel. Ez­zel a kis villanyos szerken­tyűvel például szabok. Az­előtt fűrésszel, izomerővel csináltam. Tízezer forintom­ba került a gép, de megté­rül. — Mit kér ezért a szek­rény-felújításért? — Háromszázat. — Sok szekrényt kell ki­javítania, mire összejön a tízezer forint. — Sokat kellene, de ez a munkám kisebb része. Padlót is csinálok. Most a pozdorja a divat. Jobb, mint a parkett, a féreg nem szereti. Még ab­lak-ajtó üvegezést is válla­lok. Széles mozdulatai betöltik a kis műhelyt, magyaráz, mu­togat mindjobban belelendül az asztalosszakma dicsére­tébe. — Mióta tanácstag? — sza-' kitöm félbe. « — Hatvanháromban lettem a harmincötös körzet tanács­tagja. Negyven család, száz­féle baj. Megválasztottak, és azóta szakadatlanul járok il- letékestől-illetékesig. — Jelentéktelen tyúkperek­kel is felkeresik? Szó szerint veszi a kérdést. — Két hete jött egy fia­talasszony, hogy a szomszéd­ban lakó öreg házaspár nem hajlandó befoltozni a kerí­tést, és a tyúkok kiverik a kertben a magot. Mármint a fiatalasszony kertjében. — Szóltam az öregeknek és azok foltot raktak a kerítés­re. Nem éppen tanácstagi fel­adat, de ha kérnek, szívesen segítek. — Ilyen egyszerűen ment, ahogy elmondta? — Dehogy! Napokig győz­ködtem őket, a lényeg azon­ban az, hogy nem potyára. — A legutóbbi tanácsülé­sen mit kért a testülettől az egész körzet nevében? — Rossz víz jött a csapból napokon keresztül. Túlkló­rozták, vagy mifene. El­mondtam a tanácsülésen, a vízműtársulás vezetője is hallotta. Most már nincs baj a vízzel. — Mit gondol, miért kapta a kitüntetést? — Biztos a tizenöt éves tanácstagi múltamért, meg azért, mert jó asztalos va­gyok. — A választói gratuláltak? — Olvasták az újságban és egymásnak adták a kilin­cset, jöttek, örültek. — Nem fárasztja még, hogy a mások ügyében eny- nyit töri magát? — El sem tudnám képzel­ni az életemet enélkül. Ügy nézek ki talán, mint aki fá­radt ? — Nem. — Na látja. Azt mondják, az ember akkor öregszik meg igazán, amikor elhagy­ja magát. És ha ez így van, én sose leszek öreg. B. J. Kézimunkák szabad időben A Kuba ’78 nevet viselő ifjúsági brigád kezdeményez­te a Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat­nál, hogy a központban és a fiókhálózatban dolgozó szo­cialista brigádok tagjai küld­jék be egy Szolnokon meg­rendezendő kiállításra a sza­bad idejükben készített ké­zimunkáikat. Egymás ötletei­nek, kézügyességének, tehet­ségének megismerése volt a kiállítás célja, amelyre ki­lencvennégy, jeligével ellá­tott kézimunka érkezett a vállalat dolgozóitól. A na­pokban nyílt bemutatót a Centrum Áruház kirakatren­dezői állították össze társa­dalmi munkában. A legszebb darabokat a közönségszavazatok alapján jutalmazzák. A legszebb kézimunkák be­mutatója

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom