Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-16 / 270. szám

1978. november 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Merre hat a felhajtóerő? Három pólósból egy, aki marad VÍVÁS Második helyen a kék-fehérek A Veszprém megyei Vívó Szakszövetség a hét végén Veszprémben rendezte az országos vidéki serdülő és ifjúsági vívó csapatbajnok­ságot. A serdülők három, az ifjúságiak mind a négy fegy­vernemben indultak, az elő­zőén elért körzeti eredmé­nyek alapján. A csapatok há­rom versenyzőből álltak. A Szolnoki MÁV-ot három ser­dülő, és egy ifjúsági csapat képviselte, jelentős sikerrel. A serdülő fiúknál kardban a Ragó, Banczik, Hidasi, Vin- cze, a leányoknál a Pusztai, Bállá, Kovács és Feigl össze­állítású tőrcsapat az első he­lyen, a serdülő fiú tőrözők a negyedik, az ifjúsági leány tőrözők a harmadik helyen végeztek. Az idén a pontver­senyt, s ezzel a kupát a Ba­kony Vegyész Sportegyesü­let vívói nyerték 188 ponttal. Második a Szolnoki MÁV 156, harmadik a Szombathely 80 ponttal. Számonként a csapatversenyek első hat he­lyezettje indulhat a budapes­ti országos bajnokságon. Ásztalitenisz­toborzó A Szolnoki Vízügy SE asz­talitenisz szakosztálya tobor- zót hirdet a sportág iránt ér­deklődő fiatalok részére. Az 1969—70. évben született fiúk jelentkezését várják a Ság- vári körúti iskolában minden hétfőn és szerdán 19 órától. Á Néplap 46. heti totótippjei 1. Pét—Pécsi VSK X 2 2. Al. Ajka—Olaib. 1 X 3. Ikarus—Építők SC X 2 4. BKV Előre—Budafok X 2 5. Vác—Balassagyarmat 1 X 6. Borsodi B.—DMTE X 2 7. Miskolc—Eger X 2 8. Ózd—Papp J. SE 1 X 9. Szarvas—Nyíregyháza 2 X 10. Avellino—Napoli X 1 11. Juventus—Torino X 1 12. Lanerossi—Milan 2 X 13. Róma—Perugia X 2 Pótmérkőzések: MÁV NTE — MÁV DAC x 1. Répcelak—Ka­posvár 2 x. Oroszlány—Sabaria 1. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A nagy balhé (50%-os felemelt hely­áron), Tisza: Police Python 357 (16, 50%-os felemelt helyáron), Keménykalap és klumpliorr (kü­lön ifj. előadás), Tallinn: Kaló­zok Jamaicában (50%-os fel­emelt helyáron), Vegyiművek: Fogat fogért (20%-os felemelt helyáron), Reptér: Elszakadás (16), Szandaszőlős Terv: szün­nap, Abádszalók Petőfi: A só­lyom nyomában. Jászapáti: Tán­csics: Szót kérek I—II. (Másfél- szeres helyáron), Jászberény Le­hel: Halálodra magad maradsz (14), Szivárvány (Ovimozi mű­sora), Karcag Déryné: A félelem megeszi a lelket (14, filmbará­tok műsora). Sebzett madarak, Kisújszállás Ady: Vigyázat vad­nyugat (50"„-os felemelt hely­áron), Kunhegyes Szabadság: A jónevű senki (14), Kunszentmár- ton Körös: Fotó Háber, Mező­túr Béke: szünnap, Dózsa: Pil­langó I—II. (18, 50%-os felemelt dupla helyáron). Szabadság: Olyan mint otthon (14). Tisza­füred Tisza: A légy halála (14), .Galiba az állatkertben (Külön ifj. előadás), Törökszentmiklós Dózsa: A ménesgazda ^ (14), A kis teve és a csacsi,/Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: Mimino. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — 3/4 ütemben — Az újságíró jegyzetfüzetéből — Ceglédi kórusok énekelnek — Részletek a november 2-i hang­verseny műsorából — Birkás Imre emlékezete. Szerkesztő­riporter: Pálréti Ágoston — Pár perc dzsessz. — 18.00—18.30: Al­földi krónika — Piaci szemle — Tánczene a szerzők előadásában — Hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Reggeli kórusmuzsika. — 8.45: Szerpentin. — 9.44: Muzsi­ka Zsuzsika meséi. — 10.05: Csi­ribiri. Ezeregy történet kicsik­nek. — 10.35: Nótacsokor. — 11.25: Népi ellenőrök vizsgálták. — 11.40: A boldog ember. Mó­ricz Zsigmond regénye folyta­tásokban XIV. rész. — 12.35: Kardos László: Hármaskönyv. Nem lehet elégszer hang- Súlyozni: a Szolnoki Vízügy SE vízilabda-szakosztálya az egyetlen „A” kategóriás a megyében. Érthető hát az iránta érzett nagy-nagy fe­lelősség és aggódás. Mindez szemléletesen lemérhető volt a közönség együttérzésén, amikor a szolnoki pólósok igen gyenge tavaszi kezdés után elindultak felfelé azon az úton, amely ősszel a vi­dék legjobbja címhez veze­tett. Íme az OB I. alsó háza a tavaszi idén után: 10. Eger 6 11. SZEOL 6 12. Vízügy 6 ponttal. Az utolsó helyről kellett tehát nekivágni a bennmara­dás biztosításának és a vég­eredmény : 8. Szolnok 16 9. Szentes 14 pont, aztán jöttek a többiek, de a szolnokiakat ekkor már nem fenyegette a kiesés réme. Bartalis István mesteredző nem tagadja, a tavaszi gyen­ge „muzsikával” alaposan ráijesztettek a játékosok. Az ok? Szerinte az, hogy számos fiatal jár iskolába, és az ő lojalitását, amellyel pedig a továbbtanulást igyekezett tá­mogatni, többen félreértették, a lazításra használták fel az edzések alóli felmentést. So­kat rontott a hangulaton az is, hogy mint már annyiszor, néhány játékos ismét beje­lentette távozási szándékát. És itt álljunk meg egy szóra. A közelmúltban edzőmér­kőzést játszott a Damjanich uszodában a Vízügy és a SZEOL. A szegediek szim­patikus edzője, Debreceni Pál kedélyesen így szólt: — No, várj, most a vízbe kül­dök egy „szolnoki” csapatot, és a Vízüggyel szemben ez a SZEOL játszott pár percet: Esztergomi — Dudás, Zámbó, Kuczora, Bozsó, Horváth Ele­mér. Ugye, hogy valamennyi név ismerős a Damjanich uszodából? De menjünk tovább: jelen­leg Tóth István, Tóth Csa­ba, Bors László és Földi tá­vozási szándékáról beszélnek a medencék környékén. Az Egy a törzstagok közül: Varga József ok, mint annyiszor, a tovább­tanulás. Velük együtt az OB I. jó középcsapata lehetne a következő: Cservenyák (Bors) — Pásztrai; Tóth I., Tóth Cs., Földi — esetleg Borzi, hogy csak a közelmúltban távozó vagy távozni szándé­kozókat említsük. A konzek­venciát nem nehéz levonni: hova tovább a szolnoki me­dencében három OB I-es csa­patot kell kinevelni, hogy egyetlenegy megmaradjon. Hát alighanem innen kell kezdeni a szakosztály mun­kájának értékelését és így mindjárt más rangja van a vidék legjobbja címnek. Egyszóval aligha lehet iri­gyelni Bartalis Istvánt. — Két éve vagyok Szol­nokon — kezdi a mester — és tudtam, hogy nem könnyű feladatra vállalkozom. Ám a tervezettnél is nagyobb vér- veszteségek érnek bennünket. Hogy miként tudjuk mind­ezt átvészelni? Egyetlen mó­don: az utánpótlás nevelésén fáradozó edzőtársaim igen lelkiismeretes munkát végez­nek. Persze sokszor ők sin­csenek könnyű helyzetben. Vannak évjáratok, amelyek nagyszerűek: az 1958—59- ben születettek közül került ki többek között Bors, Bozsó, Dudás, Rekita, Bogdán — az­tán vannak gyengébb évfo­lyamok. Persze öröm is adódott a szezon során: ilyen volt a kis Hasznos befutása, akiről elismerően nyilatkozott az edző. Véleménye szerint a fiú, túljutva az érettségin, ősszel bizonyította kiváló adottságait, és igazolta, hogy helye van a csapatban. Hogyan tovább? Nyilván a további lelkiisremetes neve­lőmunkára építve ismét né­mi szorongással várva az idénykeztetet. És bízva ab­ban, hogy talán az országos sportvezetés is felfigyel a szolnoki póló nehéz helyze­tére. A magyar sportélet fel­építése ugyanis ésszerűnek látszik: áramoljanak a te­hetségek alulról, a szűkebb lehetőségek színteréről felfelé a sportág csúcsa irányába, ahol már a világbajnoki ér­meket kovácsolják. Csakhogy megyeszékhelyünk esetében ez a felhajtóerő kissé vissza­felé hat: Szolnoknak rangos vízilabda-múltja van. Mester­edzővel, olimpiai bajnokok- kel rendelkezik. És a felké­szüléshez akkora vízfelület­tel, amelyet a fővárosiak csak irigyelhetnek. így hát nyugodtan lehetne Szolnok akár csúcsa is a sportág kép­zeletbeli piramisának, mégis rosszabb felkészülési körül­ményeket vállalva is távoz­nak el innen játékosok. Így viszont azt a rangot nem tudja visszaszerzeni, mely­nek birtokában feltétel nél­kül megtarthatna bárkit. Ör­dögi kör ez, egy azonban biztos, ideje lenne gátat vet­ni a minden képzeletet felül­múló játékos-exportnak. En­nek a pólós „népvándorlás­nak” az egyesület és a me­gye sportvezetése az orszá­gos sportirányítás segítsége nélkül képtelen megállj-t pa­rancsolni ! Palágyi Béla Könyvszemle. — 12.45: Zenemú­zeum. — 14.04: Mindenki Könyv­tára. — 14.34: Régi magyar da­lok és táncok. — 14.50: Kuti Sándor kórusdalaiból. ■— 15.10: Fiatal magyar táncdalénekesek és együttesek műsorából. — 15.28: Dominó. — 16.05: Megem­lékezés Djura Jaksic szerb író­ról, halálának 100. évfordulóján. — 16.20: Francia operákból. — 17.32: Brahms: Négy ballada Op. 10. — 17.55: Népzene a Berlini Rádió műsorából. — 18.15: A szélfiűcska. Fésűs Éva meséje. — 19.15: Ljuba Welitsch és Hel­ge Roswaenger Lehér-operettda- lokat énekel. — 19.40: Kapcsol­juk a Csepeli Munkásotthont. A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának Mozart- hangversenye. — Közben: Kb. 20.15: Adottságok — lehetőségek — a Csepregi Állami Gazdaság­ban. — Kb. 20.35: A hangver­senyközvetítés folytatása. — Kb. 21.40: Csárdások. — 22.20: A hi­degháborútól az enyhülésig vr. rész. — 22.30: Paer: A karmes­ter. Egyíelvonásos opera. — 22.57: Egy akadémikus portréja. Kor- nai János közgazdásszal beszél­get Farkas Zoltán (ism.) — 23.17: Mai magyar kamarazene. — 0.10: Juanita csókja. Részletek Milju- tyin operettjéből. PETŐFI: 8.05: A Budapesti koncertfú­vószenekar Sebestyén András fú- vósmüveiböl játszik. — 8.20: Önody György iráni útijegyzet» IV. rész. — 8.33: Slágermúzeum. — 9.23: Egy éj Velencében. Rész­letek Johann Strauss operettjé­ből. — 10.00: Zenedélelött. — 11.30: Csak fiataloknak! — 12.33: Mezők, falvak éneke. — 12.5S: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13.25: Gyermekek könyves­polca. — 13.30: Purcell-muzsika gyermekeknek. — 14.00: Váloga­tott perceink. Szél Júlia válogatása a múlt hó­nap legsikeresebb műsoraiból, közben: — 14.30—14.35: Hírek, körzeti időjárás. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Idő­sebbek hullámhosszán. Dalla­mok — emlékek. — 17.30: Segít­hetünk? Az Ifjúsági Rádió mű­sora, telefon: 130-020, hívható az adás ideje alatt. 18.00 Tip-top parádé. 18.33: Népdalkörök or­szágszerte. 18.53: A megfiatalo­dott tsz. 19.15: Nem zavarok? A hallgatók vendégei: Rékai Gábor, tott perceink. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Segít­hetünk? Az Ifjúsági Rádió mű­sora. — 18.33: Hétvégi Panorá­ma. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: A 04. 05, 07 jelenti. — 21.05: „5-|-l”. — 22.35: Jereb Ervin szerzeményeiből. — 23.15: Nép­dalok. néptáncok. 3. MŰSOR: 8.08: Erkel operáiból. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Szimfonikus zene. — 11.05: Kamarazene. — 12.14: Felrepülök. Horváth Pé­ter hangjátéka. — 13.07: Dzsessz- rock felvételekből. — 14.05: Vi­lághírű karmesterek felvételei­ből. — Közben: 14.28: Felelet. Déry Tibor regénye rádióra al­kalmazva IX. rész. — 14.52: A hangverseny köz vetítés folytatása. — 16.00: Zenei Lexikon. „Ver­bunkos”. — 16.20: Muzsikáló fia­talok. — 16.50: ötórai tea. — 17.59: Győry Sándor dokumen­tumműsora. — 18.29: Reinitz Bé­la arcai. II. rész. — 19.05: Va­lóság és irodalom. — 19.35: Csaj­kovszkij : A cárnő cipellője. Négyfelvonásos opera. — Köz­ben: 21.16: Meditáció — még egyszer az alkotó vezetésről. — 21.26: Az operaközvetítés foly­tatása. — 22.29: A pályatárs sze­mével. — 23.02: A Cambridgc-i Korályi Kollégium énekkara és a Cambridge-i Egyetemi kórus Tellis-műveket énekel. TELEVIZIÓ 8.29: Idősebbek is elkezdhetik. Tévctorna (ism.), (színes). — 8.35: Stop! Közlekedj okosan! Átkelés a zebrán (ism.), (színes). — 10.05: Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 3. oszt.). A kolozsvári bíró. — 10.30: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. Cső­hálózat- és berendezésszerelő (ism.). — 11.05: Honvédelmi ismeretek. Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.). A Varsói Szerződés. — 15.30: Stop! (ism.), (színes). — 15.35: Magyar nyelv és irodalom (ism.). — 16.00: Fizika (ált. isk. 2. oszt.). Elektromos áramkörök és mérőmű­szerek a gyakorlatban. — 16.28: Hírek. — 16.35: Gaudeamus... Há­romszáz éves a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium. — 17.00: Tele­sport. — 17.25: Reklám (színes). — 17.35: Századunk Földindulás II. (ism.). — 18.25: Az Orion három arca. Riportmüsor (színes). — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 1!L20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna (színes). — 19.30: Tv-hírado. — 20.00: Jogi esetek. — 20.40: Kis- filmek a nagyvilágból: Minős utolsó napjai. Angol ismeretterjesztő film (színes). — 21.30: Utazás a koponyán belül. Angol ismeretter­jesztő film (színes). — 22.10: Testvérpár. Tévéjáték. — 22.50: Tv-hír- adó 3. 2. MŰSOR: 18.28: Matematika (ált. isk. 5. oszt.). Relációk. — 18.55: En fran- cais. 39 11. Francia nyelvtanfolyam. En avion. — 19.10: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). Rakéta az erkélyen (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A szabad út éneke, összeállítás Walt Whitman és beatnik- költők müveiből. — 20.45: Tv-híradó 2. — 21.05: Egy nap a parkbán. Magyarul beszelő, olasz—francia film (ism.). (14 éven felülieknek!) BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Orosz nyelvoktatás. — 16.05: A szabad idő hasznos eltöltéséhez. — 16.20: Utazás a földgömbön: Szíria. — 16.40: Tudósítóink jelentik. — 16.55: Jogi tanácsok. — 17.15: Románia —NSZK kézilabdamérkőzés (férfiak). — 17.45: A legkisebbeknek. — 18.30: TV-híradó. — 18.50: A nap gazdasági hírei. — 19.00: A fiatalok órája. — 19.55: A látóhatáron túl. Tv-film. — 21.05: Népzene. —21.20: TV-híradó. Labdarúgó utánpótlás válogatott Vereség a szovjet csapattól Szovjetunió—Magyarország 1:0 (1:0). Pécs, 3500 néző v.: Dinescu (román). Góllövő: Udvardi (öngól a 2. percben). Szovjet­unió: Novikov —Kaplun, Ad- zsem, Hacsatrján, Golovnya, (Janasepszkij 80. p.) — Do- manszkij (Tárán 61. p.), Szuszlov, Kuhlevszkij, Bal — Hapszalisz, Sengelija (Guri- novics 73. p.). Magyarország: Zsiborás — Szántó, Lakatos, Udvardi, Péter — Tepszics, Schmidt, Sulia (Gallai 62. p.) — Ravasz (Novath 62. p.), Nagy (Pekker 62. p.), Csep­regi. Az őszi idényben veret­len magyar utánpótlás válo­gatott játéka messze elma­radt a várttól. Bizonytalan védő és elképzelés nélküli csatárjátékával megérdemelte a vereséget. A szovjet csapat harcosabb és egységesebb já­tékával rászolgált a győze­lemre, annak ellenére, hogy a győztes gól öngólból szüle­tett. Nemzeti Bajnokság Kupája Szolnoki MTE—Bp. Vasas Izzó 1:1 (0:0). Szolnok, Tisza- liget, v.: Koroknai. SZMTE: Boros — Kántor, Simon, Se­bők, Kábák — Porhanda, Baran, Kupeczki (Kolláth) — Szatmári, Dákay (Varga), Zakar. Bp. Vasas Izzó: Fe­kete (Kocsis) — Révész, Hor­váth, Kovács, Által — Gei­ger, Varga, Szűcs — Földes (Boda), Nagy, Sipőcz. Szitáló hóesésben kezdő­dött a mérkőzés. Lanyha iramban, sok oldal- és hát- raadogatással játszott mind­két csapat, a kapuk keveset forogtak veszélyben. Az első komoly helyzet a 15. perc­ben az MTE kapuja előtt adódott, de Borosról a me­zőnybe pattant a labda. Az NB I-es csapat néhány for­más támadást vezetett, de a helyzetkihasználással ha­dilábon álltak csatáraik. Szü­net után ismét a szolnoki ka­pu került veszélybe, aztán kiegyenlítődött a játék. Az MTE teljesen egyenrangú el­lenfele volt magasabb osz­tályban játszó ellenfelének. A mezőnyben ügyesen kom­binált a szolnoki gárda, ha pedig az ellenfél támadott, a védelem — Borossal az élen — biztosan hárított. A 73. percben formás Szatmári Varga adogatás végén az utóbbi a bal felső sarokba lőtt, 1:0. Már-már úgy tűnt, hogy szolnoki győzelem szü­letik, amikor az utolsó perc­ben Nagy egy jobb oldali be­adást a léc alá fejelt, 1:1. Az MTE biztatóan játszott a vasárnapi rangadó előtt. Területi labdarúgó-bajnokság Sportszerűtlenségek a Tiszai-csoportban A területi labdarúgóbaj­nokság Tiszai-csoportjában a vasárnapi fordulót nem a já­ték színvonala, hanem egyes játékosok és szurkolók sport­szerűtlensége jellemezte. Bánhalmára nem érkezett meg a kiküldött bíró. A szük­ség-játékvezetőt egy vendég­játékos inzultálta, majd „vé­delmében” levonult a vesz­tésre álló csapat. Tiszaburán Botos játékvezetőt „vonta fe­lelősségre” csapata vereségé­ért egy túlságosan lelkes ven­dégszurkoló. Eredmények. Tiszai-csoport: Tiszaroff—Tiszafüred 0:9, Ti- szaőrs—Tiszaszőlős 2:5, Ti- szaszentimre—Tiszagyenda 2:2, Tiszabura—Tiszaigar 2:0, Nagyiván—Tiszabő 6:2, a Kö- zéptisza II.—Kunmadaras mérkőzés 1:0-ás állásnál fél­beszakadt. Az élcsoport ál­lása: 1. Tiszabura 1111-37:1122 2 . Tiszafüred 12 9 2 1 36 :ll 20 3. Tiszagyenda 11 7 2 2 27:12 16 4. Tiszaszőlős 11 6 2 3 45:15 14 5. Kunmadaras 11 5 2 4 23:13 12 6. Tiszaszent. 11 3 3 5 17:29 9 Közép-csoport: Tiszate­nyő—Szajol 2:1, örményes— Martfű II. 3:2, Kétpó—Fegy­vernek 3:1, Kuncsorba—Be- senyszög 0:2, Mezőtúr—Ken­gyel 2:4, Törökszentmiklós II.—Tiszasüly 9:0. Az élcso­port állása: 1. Kisújszállás 11 9 1 1 25: 7 19 2. Bcsenyszög 11 9 — 2 30: 7 18 3. Kengyel 11 8 1 2 29: 9 17 4. Fegyvernek 12 6 2 4 28:15 14 5. Mezőtúr 11 6 1 4 31:28 13 A megyei ifjúsági bajnokság állása 1. Töröksz. 15 14 1 — 67: 7 29 2. T. Cipő SE 15 12 1 2 56:13 25 3. Túrkeve 15 10 2 3 37:17 22 4. Sz. Vegyi. 15 7 5 3 41:25 19 5. Karcag 15 8 3 4 38:25 19 6. Kunszentm. 15 9 — 6 51:22 18 7. Jászkisér 15 5 5 5 45:28 15 8. TJjszász 15 7 1 7 28:41 15 9. Jászároksz. 15 5 3 7 23:20 13 10.Sz. Cukor. 14 4 5 5 19:20 13 11. Rákóczif. 15 5 3 7 33:35 13 12. Kunhegyes 14 6 1 7 27:43 13 13. Jb. Vasas 15 5 1 9 29:35 11 14. Abádszalók 15 4 3 8 12:50 11 15. Jákóhalma 15 4 2 9 20:53 10 16. K. MEDOSZ 15 4 1 10 15:42 9 17. Tiszaföldv. 15 4 — 11 33:38 8 18. Tószeg 15 2 1 12 10:71 5 Gergelyek Borovóban Alighogy befejeződött Párizs­ban a francia nemzetközi asz­talitenisz-bajnokság, a Norwich Union Grand Prix első versenye, holnaptól már Jugoszláviában lesz újabb erőpróba. A jelek szerint ez lesz az őszi esemé­nyek egyik kiemelkedő össze­csapása, ugyanis 17 ország leg­jobbjait várják Borovóba és ott lesznek a kínai játékosok is. A magyar küldöttség ma reg­gel társasgépkocsival utazott a verseny színhelyére és nem ke­vesebb mint 12 játékos áll asz­talhoz. Ennyi magyar játékos még soha nem vett részt külföl­di nemzetközi bajnokságon. Villámtornák Kisújszálláson A II. ifjúmunkás és szak­munkástanuló napok kereté­ben Kisújszálláson a KISZ városi bizottsága és a sport­felügyelőség két sportágban rendezett villámtornát. — Eredmények, kézilabda, fér­fi (6 csapat): 1. Delta ifjúsá­gi klub, 2. Vas-, Fa- és Épí­tőipari Szövetkezet, 3. Nagy­kun Tsz. Női (4): 1. Kisegítő és Foglalkoztató Iskola, 2. Áfész (Borforgalmi), 3. 625. Ipari Szakmunkásképző In­tézet. Nagypályás labdarú­gás (8): 1. Gyógyászati Se­gédeszközök Gyára, 2. Vas-, Fa- és Építőipari Szöv., 3. Nagykun Tsz. Á Lehel birkózóinak sikeres szereplése Egerben Egerben nagy érdeklődés mellett rendezték meg az or­szágos II—III. osztályú C- kategóriás versenyt, amelyen a Lehel SC birkózói is részt vettek. A jászberényiek sike­resen szerepeltek, két arany­és két ezüstéremmel tértek haza. Eredményeik, 52 kg.: 1. Tóth József, 57 kg.: 2. Oláh István, +100 kg.: 1. Csányi Károly, 2. Mizsei Já­nos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom