Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-15 / 269. szám
Új „ruhában" a Várkonyi tér házai A szolnoki Marx parki óvoda nagycsoportosai köszöntik az ülés résztvevőit Csapatmunka A tevékenységek összhangba ta, a részek integrálódása — amit helyénvaló közkeletű értelemben csapatmunkának neveznünk — már ma is elemi feltétele a termelés- szervezésnek, az értelmes, hatékony gazdálkodásnak. Más kérdés, hogy gyakran — a vállalati kapukon innen és túl — hiányzik ez az elemi feltétel. Talán nem felesleges hozzátenni, hogy a gazdálkodás részelemeinek tervszerű összműködéséhez éppen a szocialista társadalom nyújt történelmileg kiteljesedő lehetőségeket, ám sokat kell még tennünk azért, hogy a lehetőség mindenütt valósággá is váljék. Kétségtelen, hogy gazdálkodásunk valamennyi részeleme egyszersmind részérdekekhez kötődik, amelyek sokféle alakot ölthetnék, a személyes, a vállalati, a területi érdekektől, az ágazat, a szakma sajátosan önállósult érdekéig. Az elhatárolódás társadalmi bázisrendszere is roppant sokszínű; nemcsak anyagi érdekvonulatok húzódnak itt, hanem — például — a tervező presztízse a beruházóéval szemben; a vállalati osztály önállósult hivatástudata az egész vállalat érdekpályáját keresztezve, és a sor hosszasan folytatható. Fontos hozzátennünk: vulgáris egyszerűsítés lenne a részérdeket eleve véteknek, morális torzulásnak minősíteni — ellenkezőleg: az árutermelő társadalomban — márpedig a szocialista társadalom is az —, ahol a javak pénzért vásárolható áruformát öltenek, s ahol a munkamegosztás társadalmi rétegzettségében az áruforgalom hoz létre gazdasági kapcsolatokat — a részérdek szükségszerű eleme a valóságnak. Ám ha ezzel, mint realitással számolunk is, alapvető társadalmi követelmény azoknak a folyamatoknak az erősítése, amelyek a részeket egésszé, a vállalati mozaik-érdekeket vállalati érdekké, s mindezt: az országos összműködés sodrásába vonva közérdekké alakítják. Napjaink gazdasági gondjait közelebbről vizsgálva rendre-sorra kimutatható, hogy a — tágan értelmezett — csapatmunka kínál bonyolult, nehéz problémákban igazi megoldásokat. Nem abból származnak a gondok, hogy a vállalat, a műhely, a kutatóintézet, a szövetkezet képviseli önállósult érdekeit, hanem hogy hiányzik olykor a magasabb szinteken integráló hatás. Ezért megeshet, hogy a vállalat akkor jár jól, ha avult, ráfizetéses terméket gyárt; a külkereskedő akkor, ha alacsony áron értékesít; a vállalati szervező akkor, ha pompás jelentéseket ír, s beéri ennyivel; a beruházó akkor, ha eleve alátervez, hogy később magyarázható legyen a pénzügyi előirányzat túllépése... A sportban közismert, hogy a csapat nem egyszerűen játékosaink számtani összege — az összjáték az a többlet, amit a játékosok ^ csak együtt nyújthatnak. S ez bizony nemcsak a sport- ián van így! T. A. Nemzetközi szeminárium az európai dolgozó nők helyzetéről Tegnap a Gellért Szállóban megkezdődött az európai dolgozó nők helyzetével foglalkozó nemzetközi szeminárium. A tanácskozáson — amelyet a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség és a Szakszervezeti Világ- szövetség szervezett — részt vesznek csaknem valameny- nyi európai ország demokratikus szervezeteinek küldöttei, s képviselteti magát számos nemzetközi szervezet is. A hattagú magyar küldöttség vezetője Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, aki a Nőtanács, a szeminárium házigazdájának nevében köszöntötte a résztvevőket, A magyar kormány nevében Trethon Ferenc munkaügyi miniszter méltatta a tanácskozás jelentőségét, majd — Mirjam Touminen- nek, az NDK főtitkárának vitaindító előadásával — megkezdődött az érdemi munka. Újabb összecsapások Iránban Az olajbányászok felvették a munkát A teheráni bazárnegyedben tegnap ismét több, mint két órán át ropogtak a fegyverek. Meg nem erősített jelentések szerint a karhatalom a levegőbe lőtt, hogy szétoszlassa a tüntető tömeget, d,e a szemtanúk szerint többen megsérültek. Kormányellenes és kormányhű erők között összecsapások robbantak ki tegnap Északírén több pontján. A két hete sztrájkoló olajipari dolgozók azonban tegnap felvették a munkát. A 37 ezer olajbányász sztrájkja jelentős veszteséget okozott az államkasszának, amely elsősorban az olajiparból húzza jövedelmeit. Még nem erősítették meg azokat a jelentéseket, amelyek szerint a sah részben teljesítette a sztrájkolok követeléseit. A múlt héten 22,5 százalékos béremelést hagyott jóvá az olajbányászok részére, de a politikai foglyok szabadonbocsátására és polgári kormány felállítására vonatkozó követelésekre még nem válaszolt. Komszomol-küldöttség Budapesten Megkezdődtek a tárgyalások A KISZ Központi Bizottságának meghívására tegnap Budapestre érkezett az össz- szövetségi Lenini Komszö- mol delegációja, élén Borisz Nyikolajevics Pasztuhowal, az SZKP Központi Bizottsága tagjával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksé- génék tagjával, a Komszo- mol Központi Bizottságának első titkárával. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára és az ifjúsági szövetség más vezetői fogadták. Tegnap megkezdődtek a . tárgyalások a Borisz Nyikolajevics Pasztuhov vezette szovjet és a Maróthy László vezette magyar küdöttség között és a szovjet ifjúság, a KISZ és a Lenini Komszo- mol tevékenységétől, együttműködéséről, a nemzetközi ifjúsági mozgalom időszerű kérdéseiről. Százötven évvel ezelőtt, június 1-én nyílt meg hazánkban, a fővárosban az első óvoda. Ettől a naptól számítjuk a magyar óvodáztatás történetét. A jubileum alkalmából tegnap délelőtt a megyei tanács nagytermében ünnepi emlékülést rendeztek, amelyen részt vett Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese is. Az ülést a tiszaföld- vári Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola énekkarának műsora után Tari Kálmán, a megyei tanács osztályvezetője nyitotta meg. Ezt követően Bencsik Endre, a szarva?! Óvónőképző Intézet igazgatója mondott ünnepi beszédet. Megemlékezett az első magyar óvodát létrehozó Brunszvik Terézről, szólt a másfél évszázad jelentősebb állomásairól, az Európában elsőként Tolnán megalapított óvónőképzőről, a Magyar Tanácsköztársaság korszakalkotó célkitűzéseiről. Elismeréssel méltatta megyénk utóbbi évtizedekben elért, az országos átlagot meghaladó eredményeit. Szolnok az egyetlen olyan megye az országban, ahol minden településen van gyermekintézmény ; a három—ötéves korú gyerekek 86 százaléka jár óvodába. Végezetül Bencsik Endre megállapította, hogy Szolnok megye óvónői eredményesen vettek részt a világhíressé vált óvodai nevelési programunk kidolgozásában, s megvalósításában is a legjobbak közé tartoznak. S nem kevésbé jelentős eredményeket varhatunk az utánpótlástól, a jelenleg Szarvason tanuló Szolnok megyei hallgatóktól sem, akik lelkiismeretesen készülnek, nehéz, de nagyon szép hivatásukra. Állami lakóházak tatarozása Szolnokon Nem csúfítja már állványerdő a szolnoki Várkonyi teret, két lakóépület megszépült az idén, három meg a Vosztok úton. A külső homlokzatot, a tetőt is felújították, központi tévéantennát szereltek fel. Elkészült a József Attila út 46. számú ház teljes külső és belső felújítása is, ahol valamennyi lakásban sor került a fűtés korszerűsítésére. Rövidesen lebontják az állványokat a Vörös Csillag út 4—6. számú ház elől is, ahol a homlokzat felújítását befejezték, jelenleg a központi antennát szerelik. Az állami lakóházak közül most a Verseghy út 7- ben folyik a legnagyobb munka: a teljes felújítással egyidejűleg korszerűsítik is a lakásokat, fürdőszobát alakítanak ki, a burkolatot is kicserélik, felújítják a tetőszigetelést, a homlokzatot. Befejezése bizony áthúzódik a jövő évre. A felújítási munkák a városi tanács vb által az ötödik ötéves tervre jóváhagyott címjegyzék alapján készülnek. Az idei előirányzatból kapacitás hiánya miatt csupán a Táncsics Mihály út 1. számú épület homlokzatfelújítását kellett elhalasztani a jövő évre. Harminc lakás teljes felújítása elkészült, huszonegy lakásba gázfűtést vezettek be, mintegy háromszáz lakásban központi antenna építésével oldották meg a tévéadás megfelelő vételét. Csillagvárosban az űrhajósok A szokásosnál is nagyobb szeretettel köszöntötték kedden a Moszkva melletti Csillagvárosban a világűr-tartózkodás csúcstartóit: Vlagyimir Kovaljonokot és Alek- szandr Ivancsenkovot, akik meghatott szavakkal mondtak köszönetét mindazoknak, akiknek munkája lehetővé tette az űrhajózás történetében leghosszabb és legeredményesebb űrrepülést. NÉGYSZÁZÁN A GYÁRBÓL Közművelődés a martfűi munkásszállókon 5. oldal Világelsők között. Százéves a Ganz Villamossági Művek. Cikkünk a 3. oldalon A megye minden településén van gyermekintézmény Óvodai jubileumi emlékülés Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXIX. évf., 269. szám, 1978. november 15. szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA