Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-14 / 268. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 14. Megyei labdarúgó-bajnokság Két csapat hét-hét gólt rúgott Flóri mégis meggondolta magát Gyakran éri szemre­hányás a magyar sajtót azért, hogy nem tájékoz­tatja időben és kellő nyíltsággal a közvéle­ményt a labdarúgásban oly fontos szerepet ját­szó „háttér-anyagokról”. *Az olvasó tán nem is mindig tudja, hogy az újságíró olykor milyen nehéz helyzetben van. Nemrég tudtunkra ju­tott, hogy Albert Flóri­án Líbiába készül. A MALÉV-től szerzett in­formációnk birtokában abban is biztosak vol­tunk, hogy az útra repü­lőjegye is kész. Felkeres­tük hát az egykori aranylabdást a ferenc­városi klub székházában és megkérdeztük, fog­lalkozik-e a távozás gondolatával — és ha igen, nincs-e olyan ..poggyásza”, amit. tán tanulságként itthon hagyna a labdarúgás ve­zetői és a közvélemény számára. Flóri színlelt meglepetéssel tiltakozott a gyanúsítás ellen, hogy ő külföldre készülne, hi­szen úgymond életét ne­hezen tudná a Fradi nélkül elképzelni, ahol játékosként és egyéb tisztségekben 26 évet töl­tött. A Hétfői Hírekből vettük az alábbi közle­ményt: „Líbiába készül Albert Flórián. Rövide­sen Benghaziban a helyi csapat edzéseit irányít­ja a Ferencváros hetven- ötszörös válogatott csa­tára. Albert kétéves szerződést írt alá, csak­úgy, mint kollégája: az ötvenes évek ferencvá­rosi jobbszélsője., Kertész Tamás és az Újpesti Dó­zsa korábbi pályaedzője, Götl Béla.” A közvéleménynek joga van mindenről tud­ni— de legalább Colum- bó vagy dr. Janda legyen az az újságíró, aki oly­kor az igazság közelébe jut... — pb — Törökszentmiklósi SE—Kö­zéptiszai MEDOSZ 7:0 (4:0). TörökszentmiklóS, 200 n., v.: Asztalos. TSE: Mészáros — Nagy, Boda, Molnár (Hop­pál), Drávucz, Kozák, Kállai, Sebők, Strummer, Rácz (Kris- ton), Vitéz. Az állandó moz­gásban lévő hazai játékosok nehéz feladat elé állították a vendégeket. Az 5. percben Vitéz beadásából Sebők nyi­totta meg a gólok sorát, majd a 20., a 36. és a 41. percben Strummel volt eredményes. Az 52. percben Kozák lövése került a kapuba, a 70. perc­ben ismét Strummel* volt eredményes, végül a 82. perc­ben Kriston távoli lövése Nagy lábáról hullott a háló­ba. Süveges I. (K. MEDOSZ) kiállítva. Jó: Nagy, Sebők, Strummel, Boda, ill. Szeren­csi, Hangyási. Ifi: TSE—K. MEDOSZ 2:0. Jászjákóhalma—Jászkisér 7:3 (4:0). Jászkisér, 100 n., v.: Kovács F. Jászkisér: Bajzáth — Gondos, Vajkó, Korsós, Farkas, Tóth F., Szabó I., Csillik, Tajti, Bagi, Gócza. Az első húsz percig egyenlő erők küzdelme jellemezte a mér­kőzést. Ezután a vendégcsa­pat gyorsan kihasználta a hazai védelem megingásait, és a szünetig négygólos előnyt szerzett. A második félidő­ben Jászjákóhalma már 6:0- ra vezetett, amikor Csillik mesterhármassal szépített. A sportszerű mérkőzésen a vendégek megérdemelten győztek. G.: Izmailovszki (3), Urbán (2), Palcsó, Nagy L., ill. Csillik (3). Jó: Jászjákó­halma teljes csapata, ill. Csil­lik, Szabó I.,. Farkas. Ifi: Jászkisér—Jászjákóhal­ma 1:1. Rákóczifalva—Jászberényi Vasas 0:0. Rákóczifalva, 500 n., v.: Tóth Lajos. Rákóczi­falva: Szabó — Nyolczas I., Kovács,. Fekete (Horváth), Ladányi, Szőke, Patkó, Mihá­lyi, Bencsik, Zakar, Nyolczas II. Kitűnő játékvezetés mel­lett az utolsó percig nyílt, színvonalas, nagy iramú, iz­galmas mérkőzést vívott a két jó képességű csapat. Jó: Szabó, Kovács, Bencsik, Sző­ke, ill. Hunyadi, Árvái. He- gyesi, Földi. Ifi: Rákóczifalva—Jb. Va­sas 4:1. Kunhegyes—Szolnoki Cu­korgyár 2:0 (1:0). Kunhegyes, 250 n., v.: Tajthy. KESE: Vé­gért — Lukács, Nánási, Cso­rna, Apostol (Balogh I.), Her­ceg, Herbály I., Kovács, Pász­tor, Borbély (Dobos), Her­bály II. Nagyiramú, színvona­las mérkőzés. Előbb a ven­dégek előtt adódott nagyobb helyzet, de hibáztak. A ka­puk felváltva forogtak ve­szélyben, Kunhegyes a veze­tő gólt a 36. percben szerez­te meg. A 76. percben Só­lyom (Sz. Cukorgyái’) kiállít­va. A végeredmény a 82. percben alakult ki. A helyze­teit jobban kihasználó és végig lelkesebb hazai csapat megérdemelten győzött. G.: Herceg, Herbály II. Dicséret illeti az egész kunhegyesi csapatot, a Cukorgyárból Márkus, Mihályi és Kormos játszott jól. Tisza Cipő SE—Kunszcnt- márton 3:0 (1:0). Martfű, 200 n., v.: Orbán. Tisza Cipő SE: Németh — Mihovits, Kovács, Borza, Báli, Szőke, Vass, Szántai, Sütő, Nyitrai, Kókai (Kardos). A kemény, de vé­gig sportszerű mérkőzésen a mindkét félidőben többet tá­madó hazaiak biztosan győz­tek. Az első félidőben a ka­puk ritkán kerültek veszély­be. A második játékrészben feljavult Martfű bebiztosítot­ta győzelmét a végig jól küz­dő vendégekkel szemben. G.: Nyitrai (2), Sütő. Jó: Németh, Borza, Mihovits, Nyitrai, ill. Szarvák L.., Tóth M., Papp. Ifi: Tisza Cipő—Kunszent- márton 3:1. Túrkcvc—Tószeg 3:0 (0:0). Túrkeve, 200 n., v.: Pányi. Túrkeve: Fórizs — Kormos III.. Retter, Vad, Kormos II., Iglódi, Kormos I., Kontra, Vajda, Csete (Patkós), Bog­nár (Egei). Kitűnő játékve­zetői hármas közreműködé­sével, küzdelmes mérkőzésen, megérdemelt hazai győzelem született. G.: Kontra (2), Kor­mos I. Jó: Kormos II., Kont­ra, Bognár, Kormos I., ill. P. Nagy, Gyigor K„ Kormos. Ifi: Túrkeve—Tószeg 6:0. Karcag—Szolnoki Vegyimű­vek 0:0. Karcag, 300 n., v.: Szabó. Karcag: Molnár — Bíró, Bene, Ács, Sándor, Fe- renczi (Nagy), Zelenák (Ko­vács), Németh, Varga, Antal, Cs. Kovács. A végig jó ira­mú mérkőzésen mindkét ka­pu előtt adódtak helyzetek, azonban a jól záró védelmek sikerrel hárították a támadók próbálkozásait. Jó: Bíró, Ács, Varga, ill. Csécsey (a mezőny legjobbja), Sipos, Récsányi, Nyikos. Ifi: Sz. Vegyiművek—Kar­cag 2:1. Jászárokszállás—Tiszaföld- vár 3:1 (1:0). Jászárokszállás, 500 n., v.: Balogh. Jászárok­szállás: Muntyán L. — Nagy S., Rédei T., Varga (Mun­tyán T.), Tuza, Faragó (Szán­tó), Csikós, Rédei L., Tábori, Lukács, Rédei Gy. Az utóbbi időben jól szereplő hazaiak Rédei L. fejes góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést. Kiegyenlítődött a mérkőzés, a tiszaföldvári já­tékosok többet birtokolták a labdát. A második félidőben a szervezettebben játszó ha­zai együttes biztosan győzött, a vendégek csak szépíteni tudtak. G.: Rédei L., Tuza, Tábori, ill. Vincze. Jó: Rédei L., Rédei T., Csikós, Tábori ill. Vincze, Németh, Szűcs. Ifi: Jászárokszállás—Tisza- földvár 2:0. Ü jszász—Abádszalók 1:0 (0:0). Újszász, 100 n., v.: (He­ves megyéből). — Újszász: Thoma — Tóth, Kovács, Ká­ló, Czakó, Gyárfás, Nagy, Varga I., Mérész, Juhász, Bó- ta A. A végig sportszerű mér­kőzésen igen gyenge jáfékve- zetés mellett a hazai csapat játszott fölényben, gólt azon­ban csak a második félidőben tudott elérni a jobbára vé­dekező vendégek ellen. Az índiszponáltan működő já­tékvezető több 'büntetőt nem ítélt meg a hazaiak javára. G.: Juhász. Jó: Tóth, Káló, Nagy, Varga I., ill. Csonka II., Szabó. Ifi: Űjszász—Abádszalók 9:0. A bajnokság állása 1. Jb. Vasas 15 13 2 — 30: r 28 2. T. Cipő SE 15 10 2 3 35:18 22 3. Törökszent. 15 10 1 4 31:14 21 4. Túrkeve 15 8 4 3 20:12 20 5. Jászárok. 15 8 3 4 22:15 19 6. Kunhegyes 15 7 4 4 25:19 18 7. Sz. Vegyi. 15 7 3 5 25:22 17 8. Sz. Cukor. 15 7 2 6 33:17 16 9. Rákóczii. 15 6 4 5 21:16 10 10. Karcag 15 6 2 7 25:30 14 11. Jászjákóh. 15 4 5 6 24:32 13 12. Kunszentm. 15 5 2 8 22:24 12 13. Tiszaföldv. 15 4 4 7 19:24 X2 14. Abádszalók 15 4 4 7 16:22 12 15. Üjszász 15 4 2 9 10:22 10 16. Tószeg .15 2 5 8 12:32 9 17. K. MEDOSZ 15 2 3 10 15:37 7 18. Jászkisér 15 2 — 13 12:36 4 Á játékvezető A holnapi Frankfurtban rendezendő NSZK—Magyar- ország barátságos válogatott találkozót a francia Robert Wurtz dirigálja, aki az euró­pai játékvezetők „krémjéhez” tartozik. Pályafutása; 1941-ben szü­letett, 21 évvel később vizs­gázott, 1966 óta vezeti hazája I. ligabeli mérkőzéseit, a FI- FA-keretnek pedig 1972-től a tagja. Ettől kezdve szinte „futószalagon” vezette a leg­rangosabb nemzetközi talál­kozókat. ö fújta a sípot töb­bek között az 1976-os Brüsz- szelben rendezett Ander- lecht—West Ham United (4:2), KEK-, valamint az 1977-ben a római olimpiai stadionban lejátszott FC Liverpool—Bo­russia Mönchengjadbach (3:1) BEK-döntőn. Részt vett az idei világbajnokságon, amelyen előbb a Brazilia- Ausztria (1:0), majd az Ar­gentína—Peru (6:0) találkozó­kat vezette. Bár magyar csa­patok mérkőzésein még nem szerepelt, de jelen volt a két NB II. női: Dunavarsány— Szolnoki MTE 3:2 (—8, —11, 5. 5, 11). Szolnok, Véső utcai sportcsarnok, v.: Korin. Sz. MTE: Sipos, Balázs, Furkó- né, Molnár, Szigeti, Bak. — Csere: Csapó. Edző: Vasicsek János. Az Országos Serdülő Kupa elődöntőjét Szolnokon ren­dezték csütörtökön és pénte­ken. A tiszaligeti sportcsar­nokban nem alakult ki szoros küzdelem. A női mezőnyben az első helyezett Bp. Vasas Izzó nagy különbséggel nyer­te a mérkőzéseit. A Szolnoki MTE a Salgótarjáni TC ellen aratott egy győzelemmel a harmadik helyen végzett, így kiesett a további küzdelem­ből. Férfiaknál a Csőszer csapata veretlenül került az első helyre. Eredmények: nők: Bp. Vasas Izzó-STC 112:22, DVSC -SZMTE 64:58, SZMTE-STC évvel ezelőtti nálunk rende­zett :UEFA-tornán, amelyen a szombathelyi Hollandia— Szovjetunió (0:3) összecsa­pást irányította. Anyanyelvén kívül németül, angolul és spanyolul beszél. Civilben a strassbourgi világhírű André Krin professzor által vezetett kórház vérvizsgáló laboratóriumának dolgozója. Az első két szettben reme­kül játszott az MTE az élme­zőnyhöz tartozó vendégek el­len. Ezután azonban nem bírtak a nagyobb tudású el­lenféllel szemben, s ha szo­ros, öt szettes küzdelemben is, de alulmaradtak. 79:42, Bp. Vasas Izzó-SZMTE 98:50, Bp. V. Izzó-DVSC 107:55, DVSC-STC 79:54, 1. Bp. Vasas Izzó, 2. Debreceni VSC, 3. Szolnoki MTE, 4. Sal­gótarjáni TC. Férfiak: KSC- Békés 108:32, Csőszer-STC 123:39, Csőszer-Békés 108:62, Békés-STC 96:35, Csőszer- KSC 66:53. 1. Csőszerelő, 2. Kecskeméti SC, 3. Békés, 4. Salgótarjáni TC. Az első helyezettek decem­ber 27—31. között Budapes­ten játsszák a döntőt az 1—6. helyért. A második helyezet­tek a 7—12. helyért Egerben küzdenek majd. Röplabda Vereség szoros küzdelemben KOSÁRLABDA Országos Serdülő Kupa Kreisz Párizsban—200 pont MOZI Szolnok Vörös Csillag: Sebzett madarak, Szöktetés (16, 20%-os felemelt helyáron), Archív film- előadás III. (Középisk. film­klub), Tisza: Rákóczi hadnagya, Tallinn: Legátó (14), Vegyimű­vek: Pillangó I—II. (18, 50%-os felemelt dupla helyáron). Rep­tér: szünnap, Szandaszőlős Terv: Játszd újra Sam (14), Abádsza­lók Petőfi: Fuss utánam, hogy elkapjalak, Jászapáti: Meghívás egy gyilkos vacsorára (14, 50%- os felemelt helyáron). Jászbe­rény Lehel: Mimino, Olyan mint otthon (14), Karcag Déryné: Ka­lózok Jamaicában (50%-os 'fel­emelt helyáron), Kisújszállás Ady: Mágnás Miska, Kunhegyes Szabadság: Filmregény I—II. (14, egységes legmagasabb hely­áron), Púpos lovacska (Ovimozi műsora), Kunszentmárton Kö­rös: A ház (14), Mezőtúr Béke: A javíthatatlan (50%-os felemelt helyáron), Dózsa: Magas szőke férfi felemás cipőben (14, 20%- os felemelt helyáron), Szabacf* ság: A nagy balhé (50%-os fel­emelt helyáron), Tiszafüred Ti­sza: A ménesgazda (14). Török­szentmiklóS Dózsa: Pokoli to­rony I—II. (14, 50%-os felemelt dupla helyáron). Hunyadi: Fűre lépni szabad, Túrkeve Vörös Csillag: Halálodra magad ma­radsz (14). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — Üj énekesek felvételeiből. Raffaela Cara éne­kel. — Szemléletek 78. Palatínus István gazdaságpolitikai jegyze­te — Tangó ritmusban — Beru­házási szemlén hallottuk. A ri­porter: Zentai Zoltán. — 17.30: Nők negyedórája. Szerkesztő: Kardos Ernő (A tartalomból: Ünneplőben — Tű, cérna, olló... Egy gyakorló mama naplója. Négyszemélyes óvoda). Aki Szolnokon is sokszor vendégsze­repei — Népszerű operarészle­teket énekel Gregor József. — 18.00—18.30: Alföldi krónika — Beat-percek a Brotherhood of Man együttes felvételeiből — Hírösszefoglaló, lap- és műsor­előzetes. KOSSUTH: 8.27: Eszmék faggatása. Volt-e tudományos technikai forrada­lom? — 8.57: Nóták. —- 9.44: Me­se a vízilóról, aki félt az oltás­tól. Milos Macourek meséje ze­nével. — 10.05: MR 10—14. Isko­lák — őrsök — barátok. — 10.35: XX. századi kamarazene magyar előadók tolmácsolásában. — 11.40: A boldog ember. Móricz Zsig- mond regénye folytatásokban. XIII. rész. — 12.35: Törvény­könyv. — 12.50: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. Hang­verseny délidőben. — 13.55: Nép­dalok, néptáncok. — 14.40: Arc­képek a Szovjetunió népeinek irodalmából. Üzbég irodalom. — 15.10: Ravel: A természet — dal­ciklus. — 15.28: Nyitnikék. — 16.05: Kóruspódium. — 16.39: Suppé operettdalaiból. — 17.07: ,,Még a párbaj nem ért véget...” Riport. — 17.32: Verdi: Travia- ta — Jelenet. — 17.45: A Szabó- család. — 18.15: Csikcsicsói Csi- porka. Mánya Anna meséje. — 19.15: Magyar előadóművészek. Perényi Miklós gordonkázik. — 19.45:—20.15: A megbékélés hosz- szú útja. — 21.05: Mario Lanza filmdalokat énekel. 21.16: A bol­dogult ezredes leányai. Catherine Mansfield novelláját bemutatja Domokos János. — 22.20: Ónody György iráni útijegyzete ifi. rész. — 22.30: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. — 22.54: Meditáció — még egyszer az alkotó vezetésről. — 23.04: Üj lemezeinkből. — 0.10: Tolcsvay László táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Dalok a békéről. — 8.20: Ónody György iráni útijegyze­te II. rész .(ism.). — 8.33: Két óra irodalomkedvelőknek. — 10.33: Zenedélelőtt. — 12.25: Lá­tószög. Ifjúsági jegyzet. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.25: Növény­kedvelőknek. — 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Operaslágerek. 14.30: Hírek, körzeti időjárás. —14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről, könyvért. Irodalmi rejtvényműsor tíz percben a nyíregyházi szövetkezeti köny­vesboltból. — 15.30: Találkozás a stúdióban. —16.28: Műsorismer­tetés. — 16.3D: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom, találkozóhely: Bp.: Vár. A Mátyás templom előtti parkolóban, telefonszám: 343-732. — 18.00: Tip-top parádé. — 18.33: A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságai. — 18.53: Udvardy Tibor operettdalokat énekel. — 19.20: Van-e a villa­mosságnak jövője? — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.33: Népek me: séi. — 21.10: A Magyar Rádió Nemzetiségi Népzenei Fesztivál­ja Békéscsabán. — 22.00: Egy óra dzsessz. — 23.15: Kurt Weill zenés játékaiból. 3. MŰSOR: 8.08: Beethoven: Esz-dúr vo­nósnégyes Op. 74. — 8.40: Dzsesszfelvételeinkből. — 9.00: Francia dalcsokor középiskolá­soknak. *— 9.15: öt perc zene. — 9.20: Történelem az általános iskolák 5—6—7. osztályának. — 9.30: Szimfonikus zene. — 11.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.20: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara Bárdos Lájos kó­rusműveiből énekel, vezényel: Sapszon Ferenc. — 11.40: Opera­finálék. — 12.40: Népdalkórusok. — 13.07: Üzenet a kedvesnek. Részletek Aliser Navoi ,.Farhad és Sirin” című eposzából. — 13.37: Schönberg: fisz-moll vo­nósnégyes szopránszólóval, Ste­fan George szövegére. — 14.08: Magyar Irodalmi Arcképcsar­nok. Krúdy Gyula. — 14.28: Hán- del-művek. — 16.25: Labirintus. v — 16.40: ^Mozart: Requiem K. 626. — 17.46: Nemzetközi maga­zin. — 18.16: Mindenki zeneis­kolája. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Reinitz Béla arcai. I rész. — 20.01: Marylin Horne és Pla­cido Domingo énekel. — 20.40: Dzsesszfelvételeinkből. — 21.12: Üj lemzeinkből. — 22.00: Esz­mecsere — a műfordítás kérdé­seiről XVII. rész. — 22.30: Üj zenei irányzatok. John Cage mű­veiből. Párizsban, a francia nem- zetközi bajnokság női páros döntőjében a Magos, Szabó kettős 3:2 (—14, —11, 17, 17, 14) arányban legyőzte az Európa-bajnok román Ale­xandra, Mihut duót és első lett. A vegyespárost a cse- szlovák Orlowski. Uhliková pár nyerte. A férfi egyesben remek teljesítménnyel Klam_ pár diadalmaskodott, 3:0-ra verte a nyugatnémet Stellwa- got. A hét végén kezdődik a jugoszláviai Borovóban az a nemzetközi bajnokság, ame­lyen Európa valamennyi is­mert versenyzője rajtol — köztük természetesen a ma­gyarok is — de asztalhoz -lépnek a jelenleg Belgrádban szereplő kínai válogatottak is. Tripla lutz A „Prágai korcsolyák” el­nevezésű nemzetközi műkor­csolyázó és jégtáncviadalon a hazaiak szerepeltek a leg­eredményesebben, két első­séget szereztek a négyből. A magyarok közül a jégtán­cos Remport—Nagy duó, mely nemrégiben alakult, a Madridban tegnap folytat­ta tanácskozását a FIFA vég­rehajtó bizottsága, és határo­zatokat hozott. így a végre­hajtó bizottságnak 1980-ig Párizsban a francia nem­zetközi asztalitenisz-bajnok­ság idén több volt, mint egy hagyományos nagy verseny. Premiernek számított abban az új sorozatban, amelynek „végállomása” a május vé­gén sorra kerülő „mesterek tornája”, amelyen a sportág 16 legjobb férfi játékosa áll asztalhoz. Klampár Tibor győzelme tehát Párizsban már a szo­kottnál is értékesebb, ezer pontot kapott elsőségéért, ezen kívül a rendezőknek tiszteletdíjról is kellett gon­doskodni. A többi magyar férfi játékos közül Gergely Kreisz és Takács — ők a nyolcaddöntőben estek ki — 200—200 pontot érdemeltek. Prágában 9. helyen fejezte be a ver­senyt. A férfiak küzdelmében egyértelmű meglepetés az alig ismert fiatal francia Si­mon győzelme a kanadai Tavlor előtt. A francia kor­csolyázó tripla lutzot ugrott — kifogástalanul. változatlanul Joao Havelange a FIFA elnöke. Megtörtént a különböző bi­zottságok elnökeinek kijelö­lése is. TELEVIZiO 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.), (színes). — 8.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). Afrikai tájképek I. — 9.45: Francia nyelv (középisk. II. oszt.). En Francais. La tete et les jam- bes. — 10.05: Szó-ra-ka-té-nusz. Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 2. oszt.). Neked is jut, ha marad (színes). — 10.20: Kosársuli. II. rész (isni., színes). — 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). A Bakony. — 15.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 7. oszt., ism.). — 15.40: Szó- ra-ka-té-nusz (ism.), (színes). — 15.55: Földrajz (ált. isk. 5. oszt. — ism.). — 16.23: Hírek. — 16.30: A nyelv világa. — 17.05: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek: Szakács (ism.). — 17.20: Reklám. — 17.30: Mindenki iskolája: 4. Fizika. Munka, ener­gia, teljesítmény. — 18.00: 2. Irodalom. Vallomás a szerelemről. — 18.35: Vendégünk a tudósító. A Horizont szerkesztőség műsora. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese (színes). — 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Golgota. Magyarul beszélő, szovjet filmsorozat XIII8. rész: Dása (színes). — 21.20: Színházi Album. — 22.20: Kormos István. Portréfilm. — 23.20: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja. — 2D.20: Tut-Anch-Araon Egyiptoma. Angol filmsorozat: XIII10. rész: Művé­szet (ism.), (színes). — 20.40: Tv-híradó 2. — 21.00: Táncoló gorillák. Jugoszláv rajzfilm (színes). — 21.10: Reklám. — 21.15: Robinson Crusoe. Magyarul beszélő, angol tévéfilm (színes). BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Angol nyelvoktatás. -- 16.05: A volán­nál — autóvezetőknek. — 16.20: Népzene. —■ 16.45: Üzenet a jövőbe. — 17.50: A mezőgazdaságban dolgozóknak. — 18.20: A legkisebbek­nek. — 18.30: TV-híradó. — 18.50: Romániai képek. — 19.15: A nap gazdasági hírei. — 19.30: Román színházi est. —- 21.05: Könnyűzene. — 21.20: TV-híradó. Ismét Havelange

Next

/
Oldalképek
Tartalom