Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-19 / 247. szám
\ 1978. október 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Nyugdíjasok Kisújszálláson Feledékeny vállalatok elhagyott öregek, Nem a pénzt keveslik Kisújszállás tizennégyezer lakosa közül jelenleg 2 ezer 237 a nyugdíjas. Járandóságuk kézbesítése minden hónap húszadika és huszon- nyolcadika között dupla feladatot ró a postásokra, hiszen a napi küldeményeken, leveleken kívül 3 millió 285 ezer forintot is szét kell hordani a több mint kétezer lakásba. (Csak érdekességképpen: a városban a legalacsonyabb járadék 460 forint, a legmagasabb havi nyugdíj 6 ezer 200 forint.) Vajon az üzemek, gyárak, intézmények egykori szakijai, kollégái hogyan élnek nyugdíjas korukban ? Volt munkahelyükről kapnak-e alkalomszerűen anyagi segítséget, felkeresik-e őket, ér- dekli-e agykori üzemüket életük, sorsuk alakulása? Takaros ház a Nyár utca elején. A verandán a ház asszonya. A férj, Rézsó Kálmán, nincs otthon. — Kálmán az idén tölti a nyolcvanat, de a kártyát ma is éppúgy szereti, akár fiatalkorában — fogad a felesége. — A pórom a Tisza II. Termelőszövetkezettől került nyugdíjba, s a havi járandósága mellett megkapjuk az egy hold háztájit, meg búzát, árpát, kukoricát is jutányosán, ha igényelünk. Aprólékot is tartok, az ólban meg szépen gyarapodik a hízó. Nem sok a pénzünk, de szerényen, csendesen megélünk. Minket még nem kell látogatni, mert megy az öregem, mivel elég jól bírja magát. özv. Majláth Attiláné tanácsi bérlakásban lakik. — Egyedül neveli unokáját. — Lányom 1970-ben motorbaleset áldozata lett, a ve- jem újra nősült, jóformán alig törődik a fiával. Így én nevelem a gyereket. A MÁV- tól kerültem nyugdíjba, a várótermeket, irodákat takarítottam. A nyugdíj 1140 forint, a családi pótlékkal, tar- tósdijjal összejön az ezerki- lencszáz. A másik szobát olajosok bérelik, ez is havi nyolcszázat jelent. Tizennégy éve hozza a postás a nyugdíjat, de azóta senki se keresett fel a MÁV-tól. Nagy Ferenc tanácsi dolgozó volt. Szabadság téri lakása egy emeletes ház földszintjén található. — Nézze, én munkásmozgalmi ember voltam, mindig odamentem, ahová a párt irányított. A Minisztertanács Kivételes Ellátások Bizottsága alacsony nyugdíjam 2 ezer 50 forintra emelte, s ezen kívül beteg, néma feleségem is kap havi 1 ezer 200 forint nyugdíjat. Az egyik fiam segít, mivei nagy a ház rezsije. így aztán, ha ösz- szehúzzuk magunkat, valahogy megélünk. Én tizenegy éve tettem le. a munkát, és egykori barátaim már meglátogattak, de munkahelyemről még senki se keresett. Ami a segélyeket illeti: egy ízben kaptam 300 forintot... Az öregek napközi otthonának modern, szép termeiben 21, zömmel 65—80 éves ember vall nyugdíjas éveiről. Az igaz, a 81 éves Bugyik Lukács, a Nagykun Termelőszövetkezettől a nyáron még beutalót is kapott, de a többiek még érdeklődést sem egykori munkahelyeikről. Persze akadnak kivételek. A Tisza II. Termelőszövetkezet évi 350 ezer forintot költ volt dolgozóira, akik megkapják az egy hold háztájit, illetve az árát, évente kétszer vacsorán fogadja őket a vezetőség, 10—20 rászorulónak rendkívüli segélyt is osztanak, s működik a nyugdíjas klub is. A másik nagy üzemben, a Nagykunban hasonló a helyzet. Mindkét helyen alkalomszerűen felkeresik a volt tagokat, s ha azok igénylik, kedvezményesen terményt, burgonyát, gyümölcsöt- is kaphatnak. Kisújszállás ötvenegyné- hány vállalata, üzeme, szövetkezete, intézménye közül bizonyára akad még jóné- hány, ahol hasonló a helyzet. Hasonló —, de a többségre sajnos, nem ez jellemző. Akadtak vállalptok, ahol érdeklődésemre sem a személyzeti osztály vezetője, se a főkönyvelő nem tndta megmondani a nyugdíjasok hozzávetőleges számát sem! Természetesen segélyre, segélyezésekre se emlékeztek. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy a megkérdezett harmincegy nyugdíjas egykét kivétellel nem a magasabb járandóságot, forintot hiányolja. Inkább több érdeklődést, figyelmet igényelne egykori munkahelyétől, különösen ha egyedül él. Elvégre sokmindent nem lehet pénzzel megfizetni. így a szeretetet, á törődést sem. D. Szabó Miklós Bánhalmán semmi egetverö nem történik...- A hatvanéves bácsinak is Marika néni vagyok ... Fotó: T. K. L. n szeme mindig mosolyog, néha különös tűz lobog benne, főként amikor kedves öregjeiről mesél, hogy mire képesek, milyen lelkesek. No és ha a gyerekek jönnek szóba. — Olyan szépek, okosak a mai gyerekek, lehetetlen őket nem szeretni! Az utcabeli apróságok között azért olyan népszerű, ment mindegyikre jut egy si- mogatás, kedves szó, egy-egy szál virág a kiskertből, egy szem gyümölcs. Marika néni a nyáron még utcamulatságot is rendezett nekik, közös szalonnasütést, volt is nagy öröm. — Húszéves nagy lányom, katonafiam van, hiányzik a házból a gyerek, így kárpótolom ma«am — jegyzi meg Kántor József né, a Középtiszai Állami Gazdaság bánhalmi kerületében, ö a külterületi Vöröskereszt szervezet titkára, egyébként a gazdaság élelmezésvezetője. Fiatalok és öregek megállítják az utcán, elmondják legbizalmasabb családi problémáikat is neki, tanácsot, segítséget kérnek tőle. Alkonyodik, mikor bekopogunk lakása ajtaján, hogy választ kapjunk a kérdésre: miként érte el, hogy a Vöröskereszt-szervezetben olyan ez a faluközösség, mint egy nagy család. Hevesen tiltakozik. — Nem tudom megfogalmazni, hogy miért van ez ... Talán mert én is az egyszerű falusi életet élem. Nem is tudnék városon élni úgy, hogy éveken át azt sem tudón;, ki jár ki a mellettem lévő lakásból. Talán az is oka lehet, hogy ha valaki megkér valamire, sosem szoktam nemet mondani. A társadalmi munkát a szülői munka- közösségben kezdtem, amikor a kislányom első osztályos lett. Azóta is bejárok az iskolába, de hívnak is, minden eseményre. Most a kis egészségőr szervezetet alakítjuk meg, legutóbb a kisdobosok egyenruha szemléjén voltam ... A vöröskeresztes munkát öt éve csinálom, de tíz esztendeje vagyok már az üzemi konyhán, onnan ismer mindenki. Járkálok a majorban, rám köszönnek, megkérdezik, hová megyek, de én sem tudok szó nélkül elmenni az emberek mellett. A múltkor csak megemlítettem az asszonyoknak, hogy nagyon beteg az egyik vöröskeresztes tagunk, jó lenne meglátogatni. Hát minden nap elment hozzá valaki. Ha ő kér a közösségnek, neki se mondja senki, hogy „nem adom” vagy „nem csinálhatja.” Örömmel beszél arról, milyen élénk a klubélet már hét éve: 35—40 lelkes ember hetenként két órára a három gyerek mellől is eljön táncolni, énekelni a nőklubba, amely a férfiak előtt is nyitva áll. Amikor kézimunkakiáilításra készültek, képesek voltak éjjel is dolgozni, hogy időre meglegyen a terítő, kölcsönözték egymásnak a hímzőfonalat, amit nem lehet kapni, s egy év terméséből 170-nél több kézimunkát állítottak ki. Nagy sikere volt, közönségdíjat is adtak ki. Az ételbemutatóra 52 féle étellel rukkoltak ki a szakköri tagok, volt ott ünnepi vacsora terített asztal is. Havonta összejönnek az ínyencek, az anyák iskoláját kijárták az apukák is, a „Tiszta, virágos falu” mozgalomból „virágbörze” született nálunk: kosárba rakták a felesleges palántákat, egymás között cserélgették, aztán az összejöveteleken elmesélték, mennyit nőtt, hogy fejlődött, virágot hozott . . . Idős asszonyok, akik tíz-ti- zenkét gyerek mellől sose jutottak el sehová, most boldogan mennek kirándulni, az sem baj, hogy előtte három napig társadalmi munkát kérnek tőlük. Szívesen jönnek. A női focimeccs — az üzemi konyhás lányok és asz- szonyok között — népünnepélynek számít. — Nem rajtam múlik — szól elgondolkozva, — ehhez ilyen emberek kellenek, akik várnak a hívó szóra. Egyedül semmire sem mennék, hiába találnék ki bármit is, ha nincs, aki csinálja ... Itt én azt tapasztaltam, hogy a közösségi munkába mindenkit be lehet vonni, a tizenötévestől a hetvenig mindenki megtalálja a helyét és elfoglaltságát. Semmi egetverő nem történik nálunk. Annyi az egész, hogy aranyos jó emberek élnek itt, Bánhalmán, nagyon szeretek köztük lenni. Mindig tudok örülni a legkisebb örömeiknek is, osztozom a bánatukban, velük teljes az életem ... — rónai — Oktatási központ a Volán-telepen A műhely felszerelésében az elsőéves tanulók is segítenek Nemcsak korszerű, szép is November negyedikén avatják a Volán 7. sz. Vállalat telepén a korszerű oktatási központot. A létesítmény 15 és fél millió forintba került, az ÉPSZER Vállalat építette fel. A központban száznyolcvan szakmunkástanuló gyakorlati képzése, valamint a dolgozók tovább képzése bonyolítható. Az épület második emeletén az ifjúsági klub és a vállalati könyvtár is méltó elhelyezést kap. Az avatásra jó előre felkészültek: társadalmi munkában parkosították az udvart, és sportpályákat is építettek. Bokros László festőművész sgrafittót készít az emeleti fölül- járóban Fotó: Nagy Zsolt Október 31 Világtakarékossági nap Hazánkban is megkezdték az 54. világtakarékossági nap megünneplésének előkészületeit. Több mint öt évtizede, a világ takarékpénztárainak milánói tanácskozásán nyilvánították október utolsó munkanapját a takarékosság napjának, amelyről hazánkban tizennegyedszer emlékeznek meg. A fővárosban és vidéken sok helyen egész heti programokat, egyebek között a takarékosságot népszerűsítő plakát- és rajzkiállításokat, vetélkedőket, a „legilletékesebbekkel” a háziasszonyokkal ankétokat szerveznek. Budapesten a Finom- mechanikai Vállalatnál tartják az OTP és a KISZ KB központi ünnepségét, amelyen a takarékosságban élenjáró szocialista brigádokat, ifjúsági brigádokat és szervezeteket jutalmaznak meg. Vidéken most először a Posta a VTN „főszervezője”. A Debreceni Postaigazgatóság például a takarékosságot és a pénzt megjelenítő bélyegekből állít össze kiállítást, s megjutalmazza a legtakarékosabb kollektívákat. Az OTP hagyományainak megfelelően az idén is betétkönyvvel ajándékozza meg a fővárosban és minden megyében az október 31-re virradó éjszaka elsőszülöttjét. Jó üzlet éSi.. Négy héten át hirdette akcióját Szolnokon, a Sztár áruház. Aki használt öltönyét felajánlotta, s újat vásárolt, háromszáz forint engedményt kapott. A szeptember közepétől október elejéig tartó akció nagy népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint a használt öltönyök száma, összesen négyszázharminc használt öltönyt „vásárolt meg” az áruház. Üzletnek, vásárlói kedvcsinálásnak nem rossz ötlet volt ez. Azt azonban miért is tudná a vásárló, hogy az akció olyan haszonnal is járt, aminek aligha volt eddig példája. Alig kezdődött a kedvezményes öltönyvásár, amikor Szabó Mátyásné, az iparcikk kiskereskedelmi vállalat KISZ-bizottságának titkára, Kovács Lajosné, a vállalat áruforgalmi osztályvezetője és Sándor Bé- láné, a Patyolat KlSZ-alap- szervezetének titkára elmondta a tervet. A fiatalok I kigondolták, hogy a használt, de még jó állapotú öltönyöket nem dobják ki, nem is selejtezik, hanem kiválogatják, s a Patyolat fiataljai társadalmi munkában kitisztítják. Bizonyosan lesz olyan szociális otthon a megyében, ahol idős embereket megörvendeztethetnek egy-egy rend ruhával. Az akció végén a 430 használt öltönyből alapos válogatás után 167 bizonyult jónak, továbbviselés- re alkalmasnak. A Patyolat fiataljai mindet szépen kitisztították. A két KISZ-titkár, — Szabó Mátyásné és Sándor Béláné — már csak a megyei értesítésre vár, s indulnak az öltönyökkel az idős emberek otthonaiba. Nem a köszönetét várják, az öröm kis pillanatait viszik majd önzetlenül dolgozó társaiknak emlékül. Ez jó üzlet és — jó, fiatalokhoz illő cselekedet volt! — sj —