Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-19 / 247. szám

\ 1978. október 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Nyugdíjasok Kisújszálláson Feledékeny vállalatok elhagyott öregek, Nem a pénzt keveslik Kisújszállás tizennégyezer lakosa közül jelenleg 2 ezer 237 a nyugdíjas. Járandósá­guk kézbesítése minden hó­nap húszadika és huszon- nyolcadika között dupla fel­adatot ró a postásokra, hi­szen a napi küldeményeken, leveleken kívül 3 millió 285 ezer forintot is szét kell hor­dani a több mint kétezer lakásba. (Csak érdekesség­képpen: a városban a leg­alacsonyabb járadék 460 forint, a legmagasabb havi nyugdíj 6 ezer 200 forint.) Vajon az üzemek, gyárak, intézmények egykori szaki­jai, kollégái hogyan élnek nyugdíjas korukban ? Volt munkahelyükről kapnak-e alkalomszerűen anyagi segít­séget, felkeresik-e őket, ér- dekli-e agykori üzemüket életük, sorsuk alakulása? Takaros ház a Nyár utca elején. A verandán a ház asszonya. A férj, Rézsó Kál­mán, nincs otthon. — Kálmán az idén tölti a nyolcvanat, de a kártyát ma is éppúgy szereti, akár fia­talkorában — fogad a fele­sége. — A pórom a Tisza II. Termelőszövetkezettől került nyugdíjba, s a havi járandó­sága mellett megkapjuk az egy hold háztájit, meg bú­zát, árpát, kukoricát is jutá­nyosán, ha igényelünk. Apró­lékot is tartok, az ólban meg szépen gyarapodik a hízó. Nem sok a pénzünk, de sze­rényen, csendesen megélünk. Minket még nem kell láto­gatni, mert megy az öregem, mivel elég jól bírja magát. özv. Majláth Attiláné ta­nácsi bérlakásban lakik. — Egyedül neveli unokáját. — Lányom 1970-ben mo­torbaleset áldozata lett, a ve- jem újra nősült, jóformán alig törődik a fiával. Így én nevelem a gyereket. A MÁV- tól kerültem nyugdíjba, a várótermeket, irodákat taka­rítottam. A nyugdíj 1140 fo­rint, a családi pótlékkal, tar- tósdijjal összejön az ezerki- lencszáz. A másik szobát olajosok bérelik, ez is havi nyolcszázat jelent. Tizennégy éve hozza a postás a nyug­díjat, de azóta senki se ke­resett fel a MÁV-tól. Nagy Ferenc tanácsi dol­gozó volt. Szabadság téri la­kása egy emeletes ház föld­szintjén található. — Nézze, én munkásmoz­galmi ember voltam, mindig odamentem, ahová a párt irányított. A Minisztertanács Kivételes Ellátások Bizott­sága alacsony nyugdíjam 2 ezer 50 forintra emelte, s ezen kívül beteg, néma fe­leségem is kap havi 1 ezer 200 forint nyugdíjat. Az egyik fiam segít, mivei nagy a ház rezsije. így aztán, ha ösz- szehúzzuk magunkat, vala­hogy megélünk. Én tizenegy éve tettem le. a munkát, és egykori barátaim már meg­látogattak, de munkahelyem­ről még senki se keresett. Ami a segélyeket illeti: egy ízben kaptam 300 forintot... Az öregek napközi ottho­nának modern, szép termei­ben 21, zömmel 65—80 éves ember vall nyugdíjas évei­ről. Az igaz, a 81 éves Bu­gyik Lukács, a Nagykun Ter­melőszövetkezettől a nyáron még beutalót is kapott, de a többiek még érdeklődést sem egykori munkahelyeik­ről. Persze akadnak kivételek. A Tisza II. Termelőszövetke­zet évi 350 ezer forintot költ volt dolgozóira, akik meg­kapják az egy hold háztájit, illetve az árát, évente két­szer vacsorán fogadja őket a vezetőség, 10—20 rászoruló­nak rendkívüli segélyt is osztanak, s működik a nyug­díjas klub is. A másik nagy üzemben, a Nagykunban ha­sonló a helyzet. Mindkét helyen alkalomszerűen fel­keresik a volt tagokat, s ha azok igénylik, kedvezménye­sen terményt, burgonyát, gyü­mölcsöt- is kaphatnak. Kisújszállás ötvenegyné- hány vállalata, üzeme, szö­vetkezete, intézménye közül bizonyára akad még jóné- hány, ahol hasonló a hely­zet. Hasonló —, de a több­ségre sajnos, nem ez jel­lemző. Akadtak vállalptok, ahol érdeklődésemre sem a személyzeti osztály vezetője, se a főkönyvelő nem tndta megmondani a nyugdíjasok hozzávetőleges számát sem! Természetesen segélyre, se­gélyezésekre se emlékeztek. Mindenesetre elgondolkoz­tató, hogy a megkérdezett harmincegy nyugdíjas egy­két kivétellel nem a maga­sabb járandóságot, forintot hiányolja. Inkább több ér­deklődést, figyelmet igényel­ne egykori munkahelyétől, különösen ha egyedül él. El­végre sokmindent nem lehet pénzzel megfizetni. így a szeretetet, á törődést sem. D. Szabó Miklós Bánhalmán semmi egetverö nem történik...- A hatvanéves bácsinak is Marika néni vagyok ... Fotó: T. K. L. n szeme mindig moso­lyog, néha különös tűz lobog benne, fő­ként amikor kedves öregjei­ről mesél, hogy mire képe­sek, milyen lelkesek. No és ha a gyerekek jönnek szóba. — Olyan szépek, okosak a mai gyerekek, lehetetlen őket nem szeretni! Az utcabeli apróságok kö­zött azért olyan népszerű, ment mindegyikre jut egy si- mogatás, kedves szó, egy-egy szál virág a kiskertből, egy szem gyümölcs. Marika néni a nyáron még utcamulatsá­got is rendezett nekik, közös szalonnasütést, volt is nagy öröm. — Húszéves nagy lányom, katonafiam van, hiányzik a házból a gyerek, így kárpóto­lom ma«am — jegyzi meg Kántor József né, a Középti­szai Állami Gazdaság bánhal­mi kerületében, ö a külterü­leti Vöröskereszt szervezet titkára, egyébként a gazda­ság élelmezésvezetője. Fiata­lok és öregek megállítják az utcán, elmondják legbizalma­sabb családi problémáikat is neki, tanácsot, segítséget kér­nek tőle. Alkonyodik, mikor bekopo­gunk lakása ajtaján, hogy választ kapjunk a kérdésre: miként érte el, hogy a Vö­röskereszt-szervezetben olyan ez a faluközösség, mint egy nagy család. Hevesen tiltakozik. — Nem tudom megfogal­mazni, hogy miért van ez ... Talán mert én is az egyszerű falusi életet élem. Nem is tudnék városon élni úgy, hogy éveken át azt sem tu­dón;, ki jár ki a mellettem lévő lakásból. Talán az is oka lehet, hogy ha valaki meg­kér valamire, sosem szoktam nemet mondani. A társadal­mi munkát a szülői munka- közösségben kezdtem, amikor a kislányom első osztályos lett. Azóta is bejárok az is­kolába, de hívnak is, minden eseményre. Most a kis egész­ségőr szervezetet alakítjuk meg, legutóbb a kisdobosok egyenruha szemléjén vol­tam ... A vöröskeresztes munkát öt éve csinálom, de tíz esztendeje vagyok már az üzemi konyhán, onnan ismer mindenki. Járkálok a major­ban, rám köszönnek, meg­kérdezik, hová megyek, de én sem tudok szó nélkül elmen­ni az emberek mellett. A múltkor csak megemlítettem az asszonyoknak, hogy na­gyon beteg az egyik vöröske­resztes tagunk, jó lenne meg­látogatni. Hát minden nap elment hozzá valaki. Ha ő kér a közösségnek, neki se mondja senki, hogy „nem adom” vagy „nem csi­nálhatja.” Örömmel beszél arról, milyen élénk a klub­élet már hét éve: 35—40 lel­kes ember hetenként két órá­ra a három gyerek mellől is eljön táncolni, énekelni a nőklubba, amely a férfiak előtt is nyitva áll. Amikor kézimunkakiáilításra készül­tek, képesek voltak éjjel is dolgozni, hogy időre megle­gyen a terítő, kölcsönözték egymásnak a hímzőfonalat, amit nem lehet kapni, s egy év terméséből 170-nél több kézimunkát állítottak ki. Nagy sikere volt, közönség­díjat is adtak ki. Az ételbe­mutatóra 52 féle étellel ruk­koltak ki a szakköri tagok, volt ott ünnepi vacsora terí­tett asztal is. Havonta össze­jönnek az ínyencek, az anyák iskoláját kijárták az apukák is, a „Tiszta, virágos falu” mozgalomból „virágbörze” született nálunk: kosárba rakták a felesleges palántá­kat, egymás között cserélget­ték, aztán az összejöveteleken elmesélték, mennyit nőtt, hogy fejlődött, virágot ho­zott . . . Idős asszonyok, akik tíz-ti- zenkét gyerek mellől sose ju­tottak el sehová, most boldo­gan mennek kirándulni, az sem baj, hogy előtte három napig társadalmi munkát kérnek tőlük. Szívesen jön­nek. A női focimeccs — az üzemi konyhás lányok és asz- szonyok között — népünne­pélynek számít. — Nem rajtam múlik — szól elgondolkozva, — ehhez ilyen emberek kellenek, akik várnak a hívó szóra. Egyedül semmire sem mennék, hiába találnék ki bármit is, ha nincs, aki csinálja ... Itt én azt tapasztaltam, hogy a kö­zösségi munkába mindenkit be lehet vonni, a tizenötéves­től a hetvenig mindenki meg­találja a helyét és elfoglalt­ságát. Semmi egetverő nem történik nálunk. Annyi az egész, hogy aranyos jó em­berek élnek itt, Bánhalmán, nagyon szeretek köztük len­ni. Mindig tudok örülni a leg­kisebb örömeiknek is, oszto­zom a bánatukban, velük tel­jes az életem ... — rónai — Oktatási központ a Volán-telepen A műhely felszerelésében az elsőéves tanulók is segítenek Nemcsak korszerű, szép is November negyedikén avatják a Volán 7. sz. Vállalat telepén a kor­szerű oktatási központot. A létesítmény 15 és fél millió forintba került, az ÉPSZER Vállalat épí­tette fel. A központban száznyolcvan szakmun­kástanuló gyakorlati képzése, valamint a dol­gozók tovább képzése bonyolítható. Az épület második emeletén az if­júsági klub és a vállala­ti könyvtár is méltó el­helyezést kap. Az ava­tásra jó előre felkészül­tek: társadalmi munká­ban parkosították az ud­vart, és sportpályákat is építettek. Bokros László festőművész sgrafittót készít az emeleti fölül- járóban Fotó: Nagy Zsolt Október 31 Világtakarékossági nap Hazánkban is megkezdték az 54. világtakarékossági nap megünneplésének előkészüle­teit. Több mint öt évtizede, a világ takarékpénztárainak milánói tanácskozásán nyil­vánították október utolsó munkanapját a takarékosság napjának, amelyről hazánk­ban tizennegyedszer emlékez­nek meg. A fővárosban és vidéken sok helyen egész heti prog­ramokat, egyebek között a takarékosságot népszerűsítő plakát- és rajzkiállításokat, vetélkedőket, a „legilletéke­sebbekkel” a háziasszonyok­kal ankétokat szerveznek. Budapesten a Finom- mechanikai Vállalatnál tart­ják az OTP és a KISZ KB központi ünnepségét, amelyen a takarékosságban élenjáró szocialista brigádokat, ifjú­sági brigádokat és szerveze­teket jutalmaznak meg. Vidéken most először a Posta a VTN „főszervezője”. A Debreceni Postaigazgató­ság például a takarékosságot és a pénzt megjelenítő bé­lyegekből állít össze kiállí­tást, s megjutalmazza a leg­takarékosabb kollektívákat. Az OTP hagyományainak megfelelően az idén is betét­könyvvel ajándékozza meg a fővárosban és minden megyé­ben az október 31-re virradó éjszaka elsőszülöttjét. Jó üzlet éSi.. Négy héten át hirdette akcióját Szolnokon, a Sztár áruház. Aki használt öltö­nyét felajánlotta, s újat vá­sárolt, háromszáz forint en­gedményt kapott. A szep­tember közepétől október elejéig tartó akció nagy népszerűségére mi sem jel­lemzőbb, mint a használt öltönyök száma, összesen négyszázharminc használt öltönyt „vásárolt meg” az áruház. Üzletnek, vásárlói kedv­csinálásnak nem rossz ötlet volt ez. Azt azonban miért is tudná a vásárló, hogy az akció olyan haszonnal is járt, aminek aligha volt eddig példája. Alig kezdődött a kedvez­ményes öltönyvásár, ami­kor Szabó Mátyásné, az iparcikk kiskereskedelmi vállalat KISZ-bizottságának titkára, Kovács Lajosné, a vállalat áruforgalmi osz­tályvezetője és Sándor Bé- láné, a Patyolat KlSZ-alap- szervezetének titkára el­mondta a tervet. A fiatalok I kigondolták, hogy a hasz­nált, de még jó állapotú öltönyöket nem dobják ki, nem is selejtezik, hanem kiválogatják, s a Patyolat fiataljai társadalmi munká­ban kitisztítják. Bizonyosan lesz olyan szociális otthon a megyében, ahol idős em­bereket megörvendeztethet­nek egy-egy rend ruhával. Az akció végén a 430 használt öltönyből alapos válogatás után 167 bizo­nyult jónak, továbbviselés- re alkalmasnak. A Patyo­lat fiataljai mindet szé­pen kitisztították. A két KISZ-titkár, — Szabó Mátyásné és Sándor Béláné — már csak a me­gyei értesítésre vár, s in­dulnak az öltönyökkel az idős emberek otthonaiba. Nem a köszönetét várják, az öröm kis pillanatait vi­szik majd önzetlenül dol­gozó társaiknak emlékül. Ez jó üzlet és — jó, fia­talokhoz illő cselekedet volt! — sj —

Next

/
Oldalképek
Tartalom