Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-19 / 247. szám

u SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. október 19. / Mierendorff és annyi más bajtársa A mindennapok a Nyugat-Berlin — NSZK közötti tranzitutakon Vannak dolgok, amelyeket bizonyos újságok szerkesztői aznapra találnak ki, hogy eladják az újságjukat, de mégis a maga nemében klasszikus történet válik be­lőle, még sokáig emlékeznek rá az emberek. Ilyen, csaknem klasszikus történet a hirhedt Axel Springer kiadásában megje­lenő Bild Zeitung néhány hó­nappal ezelőtti nagy szen­zációja: az ember, akit le­vetkőztettek az NDK határ­őrök és addig nem engedték el, amíg zokniban és alsó­nadrágban el nem muzsikált valamit nekik a dudáján. A szörnyű megaláztatás érezte­tésére a bulvár-lap első ol­dalán közölte a sértett, a 19 éves Michael Korb fényké­pét: zokniban, alsónadrág­ban, dudával. Milyen kár, hogy Korb az egészet csak kitalálta. A valóság: Düssel­dorfból Nyugat-Berlinbe tart­va a fiatalember eltévesztet­te az autópálya kijáratot és az NDK fővárosába, a Hein- rich-Heine-Strasse-i átjáró­nál akart átmenni, amely tranzitátjáró. így hát a ha­tárőrök és a vámosok vég­rehajtották az itt szokásos el­lenőrzést. És mivei a gépko­csiban láttak egy skót dudát, megérdeklődték az utastól, tud-e rajta játszani. Korb — tudományát bizonyítandó — fújt is rajta néhány taktust. Később, sok-sok apró korsó sör után — ahogy otthon mondanák — egy kocsmában elkezdett hősködni. Valaki a Bild Zeitungtól meghallotta a történetet, szépen kikerekí­tette. így lett belőle hivata­losan, a két német állam képviselőiből álló tranzitbi­zottságban előadott nyugati panasz. És a végén Korbnak egy időre le kellett monda­nia a tranziitutak használa­táról — az NDK hatóságai, élve egyezmény adta joguk­kal. időlegesen kizárták a ti anzituta zásokból. Nemrégiben nyilatkozott a bizottságban dolgozó nyu­gatnémet delegáció vezetője. És közölte, hogy alig találtak jogos panaszt, s azok is je­lentéktelen ügyek. Az évi, jóval a 10 milliót meghaladó tranzitforgalom mellett még elenyészőnek sem mondható. Az NDK hatóságai teljes mértékben betartják az or­száguk és az NSZK között 1971-ben kötött tranzit- egyezményt, amelynek alap­ján zavartalan közúti össze­köttetést biztosítanak Nyu­gat-Berlin és a Német Szö­vetségi Köztársaság között. Az NDK részéről sajnos már nem ilyen jók a tapasz­talatok a bonni kormány szerződéshűségéről. Jóllehet az NSZK kormánya a szerző­désben kötelezettséget vállalt rá, hogy megfelelő intézke­déseket hoz a tranzitutakkal való visszaélések megaka­dályozására, bár csak lehető­ségeinek keretein belül és a náluk szokásos előírások alapján is, a gyakorlatban nemcsak nem akadályozzák meg, hanem még csak nem is akadályozzák a tranzitutak­kal való visszaélést. A bonni kormány részéről alig tör­tént más, minthogy brosú­rákat nyomattak, amelyeket a határátlépőknek osztogat­nak. amelyekben figyelmez­tetnek rá: a tranzitutasoknak az NDK területén áthaladva be kell tartani az ottani tör­vényeket, szabályokat, mert különben NDK részről szá­molniuk kell a következmé­nyekkel. Erre egyébként jó­zan ésszel magától is rájö­het az ember: aki egy idegen ország területén jár, annak be kell tartania az ottani szabályokat. Az NDK törvényei az or­szág érdekeit védik. Márpe­dig 1961 augusztusáig, a Nyugat-Berlimnél húzódó ha­tár lezárásáig óriási károkat okozott ennek az országnak az emberkereskedelem, a legjobb, legkiválóbban kép­zett, legmunkabíróbb dolgo­zók tömeges átcsábítása, át- csempészése. Az egész lakos­ság érdekeit védik, amikor gondoskodnak a határ meg­bízható őrzéséről. A tranzit­egyezmény nyomán különbö­ző embercsempész bandák alakultak Nyugat-Berlinben és az NSZK-ban, hogy a megállapodás biztosította nagyvonalú és gyors határ- ellenőrzést felhasználják al­jas céljaikra. Némelyek — így újra és újra a Bild Zei­tung és más Springer lapok szerkesztői is — megkísérlik „emberbaráti tevékenység­nek” beállítani ezek működé­sét. A valóságban azonban a nyugatnémet bűnüldöző ha­tóságok által jól ismert al­világi alakok pénzszerzés céljaira létrejött bandáiról van szó. Itt van például Kay Mie­rendorff. A Hamburgtól nem messze lévő Kellinghusenben egy villában lakik, ahová Nyugat-Berlinből költözött. Ott már túlságosan sok volt a rovásán: illegális fegyver- tartás és fegyverkereskede­lem, hamis okmányok készí­tése és felhasználása, régi­ség csempészés. És nemcsak a rendőrség ismerte és isme­ri, hanem'országszerte híres­sé vált. A nevét az NSZK- ban és Nyugat-Berlinben legalább annyian ismerik, mint mondjuk Erich Deuse- rét, a válogatott labdarúgó­csapat gyúrójáét. Mieren­dorff kétes hírű használt autókereskedő (visszacsavart kilométerórák, meghamisí­tott forgalmi engedélyek stb.), a tranzitegyezmény lét­rejöttekor vált emberkeres­kedővé. Vállalta, hogy tíz— negyvenezer közötti összege­kért átcsempészi az NSZK- ba azt, akit át akarnak csem- pésztetni. Maga közvetlenül soha nem kockáztatta a bő­Ez a láda Mierendorfféknál készült rét. Felhajtói segítségével vagy az alvilágban keresett ügynököket, vagy pedig ve­szélytelen módon gyorsan ke­reshető ezresek ígéretével mit sem sejtő és pénzzavar­ban szenvedőket vett rá meg­bízatásai kivitelezésére. Az NDK börtöneiben jócskán ül­nek Mierendorff ügynökök, mások már büntetésüket vagy annak egy részét le­töltve szabadultak és vissza­tértek az NSZK-ba. Ott jó- néhányan megpróbáltak le­számolni Mierendorffal, mert csapdába csalta őket. de az olyan ügyesen manipulált, hogy soha egyetlen okmány- hamisításért, tiltott fegyver- tartásért és hasonlókért el­lene indított eljárás nem ve­zetett eredményre. Igaz, jó kapcsolatai vannak különbö­ző nyugatnémet és nyugat­berlini rendőri és hírszerző szervekkel, sokan igénybe is vették már a Mierendorff banda segítségét. Eddig egyetlen komoly kellemetlensége volt: el kel­lett hagynia Nyugat-Ber- lint, ahol az embercsempész bandát alapította és ahol ma is „kirendeltséget” tart fenn. A nyugat-berlini megszálló hatóságok ugyanis egy 1950- ben kelt megszállási parancs­ról lefújták a port és meg­tiltották Mierendorffnak, hogy az ő hatalmuk alatt álló városba betegye a lá­bát. Ügyei kezdtek! komo­lyan kellemetlenné válni a városról szóló négyoldalú és a tranzitegyezményhez köz­vetlenül kapcsolódó megálla­podás aláíróinak. Kelling- hausenben azonban már sen­ki nem zavarja köreit. Bi­zonyos támogatással megkap­ta a Hartenholm-i repülőtér éttermének bérletét: ez ki­válóan alkalmas, hogy ügy­nökeivel ott találkozzék, s a törzsgárdatagjainak látszat- munkahelyet is biztosít. És Mierendorff csak egy az embercsempész bandák közül. Az NDK-ban — és természetesen az NSZK-ban is jónéháhnyat ismernek közülük. Űjabban azzal kí­sérleteznek, hogy a. vám­plomba alatt áthaladó és éppen ezért át nem vizsgált zárt tehergépkocsik, kamio­nok felhasználásával csem­pésszék ki az embereket. Ez a módszer sem sikeresebb, mint az előzőek voltak. A bandafőnököket ez azonban kevésbé bántja. Ök legtöbb­ször előre felveszik a teljes összeget. És ha vita van, bármilyen furcsa, mellettük a nyugatnémet „igazság”- szolgáltatás. Legutóbb egy karlsruhei bíróság úgy ítél­kezett, hogy az embercsem­pész bandákkal aláírt szer­ződés teljesen jogérvényes, s azt a másik félnek, a „meg­rendelőnek” akkor is ki kell fizetnie, ha az ügy nem járt sikerrel. Végtére is a meg­hiúsulásban nem a „szállító” a hibás, hanem harmadik személy. Jogi személy. Vagyis az NDK hatóságai. S ezek továbbra is mindent megtesznek, hogy meghiúsít­sák az ilyesfajta embercsem­pész üzleteket. Ez nemcsak a tranzitegyezmény adta jo­guk, hanem hazájuk törvé­nyeiből származó kötelessé­gük is. Pintér István Hagyományos mesterségek oktatása Etiópiában A kottái helyi szakoktatási központ tanfolyamain elsősorban a hagyományos szövő-, kovács és fazekas mesterségre képezik a résztvevőket A hagyományos, főként munka- és kevésbé tőkeigényes mesterségek gyakorlásától azt várják, hogy jelen­tősen hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez, és meg­állítja a városokból a falvakba való visszaáramlás folyama­tát Süllyedés­arányok Valami nincs rendben a washingtoni Fehéf Ház körül. Ezt a megállapítást, pontos, alapos magyarázattal, nem politikai személyiség, nem Carter elnök valamelyik po­litikai vetélytársa, a követ­kező elnökválasztáson esetleg fellépő ellenjelöltje tette. Nem is hírlapíró, vagy tv- kommentátor mondta. Nem külföldön hangzott el, hanem az Egyesült Államokban. Charles Wahlen professzor, építész jelentette ki, hogy süllyed a Fehér Ház. Nem a tekintélye, hanem maga az épület. Egyelőre roppant ne­héz mérni a süllyedést — az Ügynevezett elnöki szárny új­jáépítésénél (ez 1945 és 1953 között történt Truman hiva­tali ideje alatt) történhetett valami hiba, mert az épület délnyugati szárnya „kicsit süllyed”. Wahlen professzor szerint aggodalomra nincs ok, az ő mérései szerint 1971 óta a süllyedés nem egészen egy milliméter. Ha jól számolom, az épület magasságához mér­ten ez feltétlenül kisebb ará­nyú süllyedés, mint akár az amerikai elnök személyes te­kintélyében, akár a dollár ár­folyamában az utóbbi idő­ben bekövetkezett csökke­nés ... Vorster öngólja Vorster úgy távozott, hogy maradt. A dél-afrikai fajül­döző kormány 12 éven át volt miniszterelnöke most állam­elnök lett. Utóda a kormány­fői székben az a Pieter Bot­ha, aki hadügyminisztersége idején a hadsereget a több­ségi' uralom bevezetésének fegyveres megakadályozására készítette fel. Vorster legutóbbi lépésével felrúgta a nyugati diplomá­cia elképzelését, hogy az ENSZ segítségével hozzák te­tő alá Namíbia függetlensé­gének ügyét. Távozása előtt ugyanis bejelentette, hogy az ENSZ ajánlásaival ellentét­ben még az idén „választá­sokat” tartanak Namíbiában. November 20-ára tűzték ki a választások megkezdését. Namíbia területe kilenc­szerese hazánkénak: 824 ezer négyzetkilométer. A nagy­részt sivatagi terület gyér népességű: 746 ezer afrikai, 51 ezer színes és 99 ezer eu­rópai lakója van. Rendkívül gazdag ásványi kincsekben: gyémántexportja jelenti a legnagyobb bevételt, de nagy mennyiségű színesfémet, uránt, rezet, vasat is bá­nyásznak az országban. Na­míbia 1880-tól 1915-ig német gyarmat volt, majd az első világháború idején Dél-Afri- ka szállta meg, s 1920-tól a Népszövetség mandátuma­ként igazgatta az egykori Délnyugat-Afrikát. Az ENSZ 1968-ban vissza­adta az országnak a Namíbia nevet és a függetlenség azonnali megadására szólítot­ta fel Dél-Afrikét. Az utóbbi hónapokban a Biztonsági Tanács nyugati tagállamai az érdekeltek — a Dél-afrikai Köztársaság és a Namíbia függetlenségéért harcoló Délnyugat-afrikai Né­pi Szervezet (SWAPO) — bevonásával, hosszan tartó tárgyalások után végre meg­állapodásra jutottak a hata­lom átadásáról. Ezt a megál­lapodást rúgta most fel Vors­ter a „választások” bejelen­tésével. Az eredeti tervek szerint ugyanis az átmeneti időszakban ENSZ-csapatok érkeznek az országba, ame­lyek biztosítanák a rendet és a választásokat 1200 ENSZ polgári küldött ellenőrizné. Semmi kétség, hogy a dél­afrikai ellenőrzés alatt tar­tott választások nem tükröz­nék a namíbiai nép valódi akaratát. A Pretoria által tá­mogatott fehérekből és meg­alkuvó feketékből álló „Turn­halle” Szövetséggel szemben más pártoknak aligha lenne esélyük. Jellemző, hogy az úgynevezett „mérséklet” pol­gári Nemzeti Front sem haj­landó résztvenni a Vorster által tervezett választási ko­médiában. A SWAPO pedig kijelentette, hogy ha Dél- Afrika nem hajlandó betar­tani a megegyezést, a szerve­zet folytatja fegyveres fel- szabadítási küzdelmét. Pretoria visszalépésének előzménye: miután a tárgya­lások után megegyezésre ju­tottak, az ENSZ megbízta a finn Ahtissarit, vizsgálja meg a helyszínen a terv végre­hajthatóságát. Namíbiai láto­gatása után a diplomata ki­jelentette, hogy 7500 ENSZ- katona odaküldése és héthó­napos átmeneti időszak biz­tosíthatja csupán a rendezett hatalomváltást. Botha külügyminiszter (az új miniszterelnök névrokona) azonnal tiltakozott: „Ha a fegyveres akciók folytatódná­nak — mondotta — ez eset­ben úgysem lehet végrehajta­ni a béketervet. Ha viszont nyugalom van, akkor nincs szükség ennyi ENSZ-katoná­ra.” A visszakozás oka persze egészen más: Namíbiában je­lenleg 20 ezer dél-afrikai ka­tona tartózkodik. S az ország urai joggal vannak meggyő­ződve róla, hogy ha vissza­vonják csapataikat Namíbiá­ból, a függetlenségi szervezet, a SWAPO elsöprő választási győzelmet arat. így hát ma­radni akarnak. A SWAPO pedig általános gerillahábo­rúra szólítja fel az ország népét. Vorster lépése növeli a faj­üldöző Dél-afrikai Köztársa­ság elszigeteltségét. A nyuga­ti országok eddig — Pretoria megegyezési készségére hi­vatkozva — meg tudták aka­dályozni, hogy az ENSZ gaz­dasági megtorló intézkedése­ket hozzon Dél-Afrika ellen. Ez többé aligha lehetséges. Vorsterék aligha nem öngólt rúgtak ... Gáti István NSfZK rendszámból egy mozdulattal NDK rendszám, ha az „akció” így kívánja Dél-afrikai rendőrök Windhoekben, Namíbia fővárosában

Next

/
Oldalképek
Tartalom