Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
1978. október 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Balatonboglóri Állami Gazdaság borkombinátjában már „csúcsüzem” van. A nagy mennyiségű szőlőt korszerű gépek' kel dolgozzák fel a borkombinátban A répaszállitó teherautók gyorsjavitására több műszakot szerveztek a Volán 7. sz. Vállalat szolnoki központi javítóműhelyében (K. I.) Kár, hogy nem egyeznek A váci Kötöttárugyár jászapáti gyáregységében készáruraktárt már évekkel ezelőtt átadták rendeltetésének, ténylegesen azonban csak a napokban készült el. A fiatal gyáregység akkor nehéz raktározási gondokkal küzdött, az éppen csak tető alá került raktár már az első napokban megtelt készáruval. Az átadást követő években folytatódott a 350 négyzet- méter alapterületű tárolócsarnok építése, korszerűsítése. Több mint másfél millió forintot költöttek a belső tetőszerkezet szigetelésére, a PVC-borítású melegpadló lerakására. A napokban készült el a raktár központi fűtése. Az eset látszólag egyszerű. A jó képességű, energikus elnökhelyettes azt hiszi, csak neki lehet igaza, ezért olyasmibe is beleavatkozik, ami más dolga lenne. Igaz, hajt reggeltől estig, de kit nem sértene az, ha a feje fölött átnyúlva intézkednek a beosztottjairól. A tábla szélén álldogáló férfiak is ezt a véleményt osztják. — Azt mondja a főágazat- vezető, hogy csináljuk így, arra jár az elnökhelyettes és rendelkezik: csinálják úgy. Nem tudom, hogy ennek a Guba Miskának miért kell mindenbe beleavatkoznia. Ám alig megyünk odébb néhány kilométerrel, már mást hallunk. — Hát milyen vezető az kérem, aki állandóan a főnöke háta mögül kritizál. Álljon oda König Pista bácsi Guba Mihály elé, és mondja meg neki, ami nem tetszik. Minket különben se az érdekel, hogy egymással mi bajuk van, hanem az, hogy melyik végén fogjuk meg a munkát. Benn a kisújszállási Tisza II. Termelőszövetkezet irodájában Bozó Imre elnök és Egyed Pál, a szövetkezet párt- bizottságának titkára nehéz kérdést kapott: kinek van igaza? — Egyikőjüknek se, illetve mindkettőjüknek... A baj akkor kezdődött, amikor egyesültünk. König István az egyik gazdaság második embere, szakmai irányítója volt, Guba Mihály az ő beosztottjaként dolgozott, egy volt a középvezetők közül. Ám, amikor szétnéztünk, hogy ki lehet a Tisza II. termelési elnökhelyettese, őt kellett választani, mert neki volt meg a poszthoz kellő iskolai végzettsége és gyakorlata alapján bízhattunk benne, hogy ellátja a munkaköréből adódó feladatokat. Ö aztán akkora lendülettel vetette magát a munkába, mintha neki kellett volna megvizsgálnia mindent. Számtalanszor mondtuk neki, — párttag- gyűlésen is tanácsoltuk — ne dolgozzon, dolgoztasson. Neki az irányítás és a számonkérés a feladata, nem pedig az, hogy teszem fel, a kombájnokat átvezényelje az egyik tábláról a másikra. Arra ott vannak a többiek... — König István is profesz- szor a maga helyén, de Gubával valahogy nem tud kijönni. Nála az a baj, hogy nem mindig tartja be a döntés utáni utasítást, vagy ha igen, akkor gyakran hivatkozik másra: „nem én akartam így, hanem ők, rájuk haragudjatok. . ,f Szakmailag sem értenek mindenben egyet, ami még nem lenne különösebb baj, de König nem tudja magában tartani a véleményét, és olyankor emberek előtt is hangoztatja, akikre az nem tartozik. Ez bizony nem használ senkinek, rontja az emberek hangulatát, tehát a termelés is megsínyli. Mintha Guba Mihály javára billent volna a mérleg. Hallgassuk meg tehát König István; növénytermesztési fő- ágazatvezetőt. — Nézze, én erről nem mondok magának semmit, mert ha beszélek, akkor nemcsak magamnak, hanem az egész agronómiának ártok. Tény és való, hogy sokat vitatkoztunk, de most már beláttam, hogy felesleges beszélnem ott, ahol még sakk- figurának se néznek. Egyszerűen végrehajtom az utasításokat és kész. Hallgattassák meg a másik fél is, Guba Mihály. — Igen, többször a szememre vetették, hogy mások helyett dolgozom, olyasmikkel is foglalkozom, ami nem rám tartozik. Van benne igazság, elismerem. Azt se tagadom, hogy a növénytermesztés közelebb áll hozzám, hiszen ebből az ágazatból nőttem ki, s ezért az átlagosnál több figyelmet szentelek neki. Ám más is van a dolgok mögött. Mégpedig az, hogy König Pista bácsi sokszor nem meri vállalni a felelősséget a döntésekért. A népszerűtlen, de feltétlenül szükséges intézkedések továbbadása alól is kibújik vagy nem hajtja végre őket kellő határozottsággal. Mit csináljak például, ha azt látom, hogy a gépek nem ott dolgoznak, ahol az előző napi megbeszélés alapján lenniük kéne? Osszam ki a fegyelmiket? Állandóan ezt se tehetném. Ezért inkább „elkapom” az illetékes vezetőt és átküldetem velük az embereket oda, ahová kell. e Próbáljunk pártatlan embereket találni. Máté Sándor traktoros brigádvezető, véleménye alapján annak látszik. — Mind a kettő jó szakember, kár, hogy nem egyeznek egymással. Igazán nem elkerülhetetlen az ellentét, és van, amikor nem is látszik belőle semmi. Általában kampányok idején lobban fel a parázs, amikor mindenki idegesebb a kelleténél. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy Guba mások helyett is intézkedik. König meg, ahelyett, hogy megbeszélné vele a dolgokat, inkább nekünk panaszkodik. Nagy István öntözési ágazatvezető keményebben fogalmaz. — Guba Mihálynak a vezetési stílusával van baj, hiszen nem egyszer elnökhelyettesi helyett ágazatvezetői tevékenységet lát el. König Istvánt joggal idegesíti, hogy beleavatkozik a dolgába, mel. lőzöttnek, feleslegesnek érzi magát. Ám jobban tenné, ha nem a környezetében levő rossz tanácsadókra hallgatna, hanem ott állna ki nyíltan a véleményével, ahol kell. o Mészáros Endre növényvédelmi ágazatvezető még hozzáteszi: —A tsz vezérkara is hibás. Miért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok? A két vezető közötti viszony nem magánügy, a közösség érdeke is kívánja az együttműködés javítását, s ha vannak, a félreértések tisztázását. S ezért ki-ki tegye meg, ami a dolga. Braun Ágoston A jászberényi példa Hektáronként 14 mázsával több búza A búzatermesztés, úgy tűnik, az utóbbi években gond nélküli ágazattá erősödött. A területegységről betakarított, évről évre emelkedő hozamok lehetővé teszik a biztonságos hazai ellátást és a jelentős külpiaci értékesítést. Az elért eredmények több tényező együttes hatásaként jelentkeztek — nem magyarázhatók kiemelkedően kedvező termelési körülményekkel. Az ipari háttér — gépek, műtrágyák, növényvédőszer — mellett az új fajták és az emberi tevékenység, az új szakmai ismeretek alkalmazása egyaránt közrejátszott abban, hogy idáig eljutottunk. Az átlagtermések évenkénti alakulását figyelemmel kísérve elégedettek lehetünk. Elgondolkodtató azonban, hogy az 1978. évi eredményeket értékelve azt látjuk, hogy a megyében a legjobb és a leggyengébb búzahozamot elérő üzemek átlagtermése között mintegy 20 mázsás eltérés van hektáronként. Ez a különbség ökológiai, termőhelyi tényezővel nem magyarázható. Hogy adott helyzetben — sok minden egyéb figyelmen kívül hagyásával — milyen eredményeket hozhat a helyzetfelismerés és az azt követő jó döntés, arra a jászberényi Kossuth Termelőszövetkezet példáját szeretném ismertetni. A szövetkezet az 1976. és az 1977. évben 1800—2000 hektáron foglalkozott búzatermesztéssel. A kenyérgabona jelentős ágazata a szövetkezetnek, a vetésterület 34—38 százalékát foglalja el. A jelzett években a betakarított termés 610—660 vagon között ingadozott, az átlaghozam nem haladta meg a 33—34 mázsát hektáronként, a jó technikai felkészültség, a gondos talaj-, növényápolási és betakarítási munkák ellenére. Az 1978-as esztendő gyökeres változást hozott. Mintegy 20 százalékkal csökkent vetésterületen majdnem 100 vagonnal több búza került magtárba, mint az előző évben. A termésátlag hektáronként megközelítette a 49 mázsát, egységnyi területről 14,3 mázsával több termést takarítottak be. Mit tett a szövetkezet vezetése a változás érdekében? Elsősorban a megszokot, korábban kiválónak bizonyult búzákat váltotta fel korszerű, bőtermő fajtákkal. A fajtaváltással egy időben a tápanyaggazdálkodás korábbi gyakorlatát is megváltoztatták. A hektáronként kiadagolt hatóanyag mennyisége 68 százalékkal növekedett, a nitrogén, foszfor, kálium arány jelentősen megváltozott. Több figyelmet fordítottak a területi elhelyezésre, a táblák megválasztásánál az elővetemény hatására. Kalászosok után a korábbi évek 55 százalékos területi arányát 31 százalékra csökkentették, egynyári takarmánynövények után 40, kukorica után pedig 19 százalék búza került. Ezer hektáron lombtrágyázást végeztek, 228 hektáron a mag istállótrágyázott talajba került. A búzatermesztésben elért eredményeivel a szövetkezet felzárkózott a megye legjobb gazdaságai mögé. Azt hiszem senki előtt sem kell bizonygatni, hogy a 321 hektárral csökkentett vetésterületen elért 98 vagon terméstöbblet, az átlaghozam 42 százalékos növekedése bőven meghálálta a felhasznált 11 vagon többletműtrágyát, a minőségi vetőmag többletköltségét. Sokat beszélünk a belső tartalékokról, kiaknázatlan lehetőségekről. Ügy gondolom ezek feltárásának jó példáját mutatta be a jászberényi Kossuth Termelőszövetkezet. Dr. Nagygyörgy János mezőgazdasági szakmérnök Tetőszigetelés, melegpadló A teljesítmény bére Belénk I ivódott sémák szerint I a cím láttán azonnal a fizikai foglalkozásúakra, s azok keresetére kell gondolnunk. Miért a sémák sugallta sematizmus? Könnyen meglehet, azért, mert a bérezési gyakorlat is eléggé uniformizált; ködbe vesző, már-már természet adta jognak látszik, ki dolgozik időbérben, s ki kapja javadalmazását a teljesítménye alapján. Annak ellenére, hogy nemzetközi tapasztalatok bizonyítják: a munkakörök javában kialakíthatók a teljesítménykövetelmények, így adminisztratív, ügyviteli, műszaki feladatok ellátásánál is. Ha a teljesítménybér valóban a teljesítmény bére, akkor ösztönöz. A dolgozó munkája arányában számíthat a jövedelme emelkedésére vagy csökkenésére, a munkaadó pedig — végső soron a társadalom — remélheti a gazdaságosság javulását, mivel jobb a gépkihasználás, a munkaidő kitöltöttebb tényleges feladatvégzéssel stb. Van létjogosultsága az időbérnek is. Például az automatizált gépsorok, megmunkáló berendezések felügyelete aligha bírálható el a személyes teljesítmény mércéjével. Mégis, a társadalmi érdekeltség, a munka társadalmi hatékonysága javítása azt követeli, hogy ahol lehetséges, ott minél többen dolgozzanak a teljesítménnyel ösz- szekötött jövedelemért fizikai és nem fizikai munkakörökben egyaránt. Ami nem puszta elhatározások következménye, megbízható mércék kellenek hozzá. Előbbiekkel azt is kimondtuk, hogy a teljesítménybér nem szakítható el alkalmazása körülményeitől, a technológiától, az átvétel — a munkaelbírálás — feltételeitől, a szervezettség fokától stb. Éppen ezért a bérezésnek ez a forrná ja mindig konkrét' valamire kell, hogy ösztönözzön; nagyobb mennyiségre, jobb minőségre, a fajlagos ráfordítások mérséklésére, esetenként időpontok betartására, s így tovább. Egyszerűbben: a bér abba az irányba tereljen, ami az adott munkahely sajátos adottságai közepette a legfontosabb. Természetesen ez csak akkor következik be, ha a bérformát jól választották meg. Köznapi tapasztalataink, ismereteink szerint tudunk prémiumos időbérről, időbérrel* kombinált teljesítménybérről, darabbérről, csoportos elszámolású teljesítménybérről, egyösszegű utalványozásról. Ezek tovább tagozódhatnak — s lelni is rá példákat —, a darabbérnek van a termék minőségi osztályaival kombinált formája. ami tehát nem az egyszerű mennyiségi többre ösztönöz, igaz, e megoldást ma még ritkán alkalmazzák. Éppen ezért egy-egy munkahelyen nem általában létezik a teljesítmény bére, hanem annak ún. lin áris formája, degresszív vagy progresszív változata. Mit takarnak nuszban nagyobb mértékben változik, mint a teljesítmény. Mindegyik megoldásnak van létjogosultsága, így például a degresszív formának akkor, ha a minőség, a gazdaságosság vagy más hasonló munkatényező fontosabb az egyszerű mennyiségi többletnél. Ahhoz, az idegen Kifejezések? A lineáris teljesítménybér azt a gyakorlatot, amikor — az érzékeltetés kedvéért — a tíz százalékos teljesítménybővülést a bér ugyanilyen arányú növekedése követi. Egyszerű forma, könnyen nyomon követhető — a dolgozó részéről is — a jövedelemalakulás. A degresszív változat a teljesítmény meghatározott részét — felét, harmadát — ismeri csak el a bérben, míg a progresszív ennek a fordítottját érvényesíti, a bér pluszban és míhogy a bérezés ilyen formái jól érvényesülj enek, elérjék céljukat, megbízható munkanormák, teljesítménykövetelmények kellenek. Ezek kidolgozása nem egyszerű, de módszertana ismert. Mégis, a Munkaügyi Minisztérium elemzése szerint a munkanormáknak csak egyharmada — területenként eltérő az arány — műszaki. A többi becsült és statisztikai norma, nem több, mint a bérezés segédeszköze, számítási metódus, s nem a tényleges teljesítmények hiteles mércéje. Ennek tudatában már tár- gyilagosabban tudjuk értékelni azt a tényt, hogy 1977- ben a fizikai' foglalkozásúak összesen ledolgozott munkaóráinak 58,2 százalékát számolták ei teljesítménybérben. Ami kedvező — de szerény — változást mutat, mivel 1973—1975 között ez az arány 55—57 százalék körül ingadozott. Iparcsoportonként nagyok az eltérések, például az élelmiszeriparban csak 48,2, míg a kohászatban 73,3, a textilruházati iparban 78,7 százalék volt a szóban- forgó arány. A tennivalók tehát nem csekélyek, s hogy mennyire nem, azt előbbieken túl az is érzékelteti: a nem fizikai munkakörben foglalkoztatottaknál oly csekély számban alkalmaznak ma még teljesítménybérezést, hogy az adatt országos összesítésre nem is érdemes. M. O.
