Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-10 / 214. szám

V 12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. szeptember 10. Hol volt, hol nem volt... A nagyotmondó legény A bátor nyúl Három kívánság Anatolij Ejramdzsan Önkiszolgálás Elromlott a televízióm. Felhívtam a szervizt. — Mi a baja a készülék­nek? — kérdezte egy férfi­hang. — Se hang, se kép. Csak zúg és világít a képernyő — mondtam én. — Igen. — A férfi elgon­dolkodott. — Valószínű, hogy a video-demodulátor zárla­tos — mondta végül. — Mikor jönnek ki? — kérdeztem. — Minek kimenni ilyen apróságért? Saját maga ki tudja javítani. — De hiszen én nem tu­dom mi az a vid,eo-demodu- látor — mondtam kétségbe­esetten. — Ezt magának nem is kell tudni — mondta a szervizes. — Van csayarhú- zója? — Van. — Vegye le a televízió hát­lapját! Levettem. — Látja azt a fenti fényes kupakot? — Látom. — Most üssön egyet a csa­varhúzóval a képcső végére! Megtettem. A csavarhúzó­ból hatalmas szikra csapott ki. aztán semmire nem em­lékszem. A padlón tértem magamhoz, mellettem a kagylóból hallom: — Ejnye, kedves barátom. Miért nyúl a televízióba gu­mikesztyű nélkül. A készü­lékben 6000 voltos feszült­ség van. Remegő kézzel megszakí­tottam a vonalat, majd nagy nehezen felhívtam a 004-et. — Kérem, engem 6000 vol­tos áramütés ért. Jöjjenek gyorsan. — Nyugodjék meg, nincs semmi baj — mondták a mentőktől. Másoknak szív- infarktusa, agyvérzése, csont­törése van. Szalmiákszesz van otthon? — Van — mondom. — Szagolgassa a szalmiá- kos üveget — mond.ta az ügyeletes orvos. Ha nem se­gít, végezzen önmagán mes­terséges légzést. — Köszönöm szépen! — Csúszva indultam a szalmi- ákszeszes üvegért. A televí­zióm viszont ragyogóan mű­ködött. Fordította: Dalocsa István ubiel festőművész, egybehangzó véle­mény szerint, re­ménytelenül kö­zépszerű ember volt. Tehetsége nem volt. Ahol nincs, ott ne keress. Mivet a művészetben ku­darcot vallott, könyvelésre adta a fejét. De itt sem termett számára babér. Újabb helyén mint könyv­táros sem igazolta a hozzá fűzött reményeket, össze­keverte a szerzők és az ol­vasók nevét. Kubiel eléggé sokáig ke­reste helyét az életben. Vé­gül akkor találta meg, ami­kor egy bizonyos Ruczka úr azt ajánlotta, hogy lép­jen fel a cirkuszban. — Görkorcsolyán fog ka- rikázni — mondta. — Min? — tudakolta Ku­biel.-L- Görkorcsolyán — is­mételte Ruczka. — Még sohasem látott görkorcso­lyát? — Láttam, de sohasem sejtettem, hogy az ilyes­min karikázni lehet. — Lehet, bizony lehet. Holnap elkezdjük. Kubiel első fellépése va­lóságos szenzáció volt. Asz­// Ostehetség talon kellett görkorcsolyáz­nia. Minden lépésnél le­pottyant az asztalról, és or­rát a fűrészporba fúrta. Aztán feltápászkodott, fel­kapaszkodott — és megint lehuppant. A közönség üvöltött az elragadtatástól. Számának vége felé Ku­biel annyira kifulladt, hogy a cirkuszi alkalmazottak lábánál fogva vonszolták ki a porondról. Kubiel népszerűsége elő­adásról előadásra fokozó­dott. Nemsokára a műsor fénypontja lett. Ismeretség nélkül lehetetlenség volt jegyet szerezni a cirkuszbh. A városban másról sem be­széltek, mint a tüneményes görkorcsolyázó bohócról. — Bámulatos komikus tehetsége van! Az arckife­jezése pokoli — o lába pe­dig akár a tuskó. Falrenge­tő! Óriási ostehetség! A bírálók világhírt jó­soltak Kubielnek. A jóslatok azonban nem váltak be. Kubiel idővel megtanult görkorcsolyázni. Sajnos, ezt megint csak meglehetősen középszerűen csinálta. Jelenleg áruházban dol­gozik. A sportáru osztá­lyon. Anatol Potckowski Bulgáriai felemás Az egyik emeletes ház er­kélyén nem mindennapi lát­ványban van részem. Egy ládából paradicsomerdő in­dázik fölfelé, az első emelet­ről már felmászott a máso­dik balkonjára, aztán onnan is tovább, a harmadik eme­letet ostromolja. Kisebb dinnyényi paradicsom piros- lik a szárakon. Lám, a házi­asszony délben csak kilép az erkélyre, leszüretel néhány érett termést, és máris el­veti a gondját az ebédnek. Az ám, csakhogy a belter­jes gazdálkodásnak szemmel látható hátulütője is van. A földszinten, alighanem a ház­mesterlakás ajtaja előtt, szétloccsant, túlérett paradi­csomok jelzik, hogy a gra­vitáció itt sem ismeretlen fo­galom. Aztán egy pirosló folt a falon és a mellétörölt öt ujj vöröslő nyoma azt jelzi, valaki éppen akkor haladt a járdán, amikor fentről alá­hullt a túlérett zöldségféle. Lesekedek a sarkon, mert hát vasárnap délelőtt embe­rek jönnek-mennek... Kíván­csi lennék, milyen riadalmat okoz az aláhulló dinnyényi. Mondják, legszebb öröm a káröröm. Alighanem ezért is adatik meg ritkán az em­bernek. * Ha éjjel lidérces álmok kí­noznak, reggel mindig arra emlékszem, hogy mérkőzést vezettem, a Marek Sztanke — dimitroyi stadionjában, E 22 ezer nézőt befogadó kat­lant nem tartják számon a föld leghangosabb arénái kö­zött, ám ennek csak egyetlen oka lehet, az, hogy a 40 ezer lakosú várost egyelőre elke­rülte a világ figyelme. Mert amit egy-egy bajnoki mérkő­zésen itt produkálnak, ahhoz képest a VB-döntőn az ar­gentin drukkerek buzdítása csak finom kis éji zene volt. Minden bizonnyal ilyen zaj­ártalommal próbálják ki az űrhajósok tűrőképességét azokban a bizonyos kísérleti kabinokban. Aki ellen pedig ez a zajos háború folyik, a játékvezető. Persze, a bíró sem adja meg magút egykönnyen. Ki­jön a fülsiketítő hangzavar­ban vasalt, fekete mezében, keményített hófehér gallér- kájával, néhány bemelegítő futólépést tesz és hetykén ki­néz a lelátóra. „Tudjátok meg, hogy én fütyülök a ti fütyüléstekre!” Aztán a közönség tovább fütyül, elkezdődik a mérkő­zés, a keményített fehér gal­lér gyűrődni kezd, az egész ember egyre veszít a va- saltságából, a félidőre kissé megroggyan, amikor az alul­járóba bevonul, tekintete za­varos, olyan, mint amikor egy ökölvívót megfogott egy kemény jobbhorog. A má­sodik negyvenöt percre el­tűnik a kihívó, hetyke mo­soly, emberünk összeesik, akár a napon a hármas fa­gyi, bizisten tán azt se tud­ja, melyik két csapat van a pályán, a reflexei viszik elő­re a hangzavarban — és amikor a hármas sípszó is elhangzik, a csurom víz em­berke szinte a fű alatt kú­szik az öltözőbe. Reggel egy-egy ilyen álom után mindig megfogadom, hogy vacsorára nem eszem olyan zsírosat. Palágyi Béla Iskolások...- És most osszuk el hárommal. Benőkém tesztje A különböző színes, ké- pes és képtelen lapok manapság nem létez­hetnek tesztek nélkül. Játé­kos vagy komoly formában igen-nem, is-is, alig-alig ala­pon — pontozzák a vezetői, a félvezetői, a házastársi, az alapvető erkölcsi, a minősé­gi, a kereskedelmi s általá­ban mindenféle emberi és anyagi tulajdonságokat. A teszt az újságok hasáb­jairól kilépett a mindennapi életbe is. Tesztlapokat tesz­nek elénk az autóvezetői vizsgán, az orvosnál, az autóbusz-végállomáson és az utcai illemhelyen. Az évek során képzett tesztes vált belőlem. Test- magasságom és súlyom ada­taiból könnyedén kiszámí­tom egészségi állapotomat: most például mínusz 95-re állok. Akkor lennék nulla, ha a 97 kilós súlyomból 19-et leadnék, vagy 176 centiméte­res magasságomhoz nőnék 21 centit. Persze ez így bonyolult­nak hat, lássunk inkább né­hány hétköznapi példát. A közeli csemege Benő­kém nevű eladója negatív hatásokra épített teszttel igyekszik föltárni személyi­ségem. — Friss a tepertő? — kérdem. — Egén, kérem t észlelettel — kedélyeskedik Benőkém, s két nap múlva, amikor ismét nála vásáro­lok. ugyanezt mondja, pe­dig a tepertője ízre-szagra alig haladta meg a háziszap­pan szinvonaiáT, Benőkémnél tehát be va­gyok tesztelve, tudja, hogy nekem el lehet adni a szap­panízű tepertőt. Viszont tisz­tában van azzal is. hogy nem szeretem az olyan saj­tot. amelyen világosan lát­szik a szimatoló güzüegér lábnyoma. Benőkém persze nem sejti. hogy messze fölötte állok primitív kísérleteinek, én hi­deg fejjel és kiszámított mó­don őt tesztelem: vajon med­dig tart a pofátlansága. Le­het, hogy a vizsgálatot nem fejezem be, hanem amint felépülök az ételmérgezésből, laposra verem Benőkémet. Titokban már méretet is vet­tem róla, lapos állapotban négy átlagos méretű kórte­remben elfér majd. Hitvesemmel ugyancsak eredményesen tesztelgetjük egymást évek óta. Ha pél­dául azt mondom, „túlórá­zom, egy kicsit később me­gyek ma. de vacsorára fel­tétlenül otthon vagyok”, s éjfél után kettőt üt, mire ha- V.a vetődöm; ilyen esetekben két kérdésre kell felkészül­nöm. Egy: hol voltál? Kettő: tudod, hány óra van? Mind­két kérdésre — hangsúlytól, hangmagasságtól. bővítmé­nyektől függően — pontos. megbízható válaszaim van­nak. Ellenben, ha háromra érek haza, nincs mese, fel kell nyitni a Trabantomon a motorháztetőt, össze kell kennem magam olajjal, sőt ajánlatos valami pocsolyá­ban kúszni is egy keveset. Ilyenkor széttárom a karom: ismét a fékolaj! Sajnos Trabantom állapo­ta rohamosan romlik a sok fölösleges piszkálástól. zakó­im hátrészeit pedig bádog­gal kellett kibélelni. Csak részben nyugtat meg, hogy a zakó is, a bádog is, a Tra­bant is minőségileg tesztel­ve van. Munkahelyemen is elter­jedt a teszt néhány egysze­rűsített formája. En példá­ul az osztályvezetőmet tesz­telem. A téglaépületek álla­gáról szóló jelentéseimben, amiket neki készítek. így írok: „A sürgős helyreállí­táshoz szükséges négy vagon cement, három zsák sava­nyúcukor és huszonnégy do­boz fogpiszkáló.” Évek óta irkálok ilyeneket, s mivel még egyszer sem tették szó­vá, főnököm éberségi állapo­táról megbízható informáci­óm van. Az építőrészlegben különben nagy hasznát ve­szik a fogpiszkálóknak, ezek­kel piszkálják a savanyúcü- kortól tönkrement fogakat. (A fogpiszkáló-ellátásért ál­lítólag valaki jutalmat is kapott!) E bből az utóbbi példából is következtethető, hogy a teszt korunk egyik legjelentősebb mozgató rugója. Én tesztelem az osz­tályvezetőt, ő teszteli a fő­osztályvezetőt, a főosztály az építőrészleget, az építőrész­leg tehát körülbelül azon az állásoonton van, mint én a föntebb megidézett Benő­kémmel szemben. Sz. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom