Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-05 / 209. szám

XXIX. évf. 209. szám, 1978. szeptember 5., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Lázár György Mongóliában Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke — a Mongol Népi Forradal­mi Párt Központi Bizottsá­gának és a Mongol Népköz- társaság kormányának meg­hívására — vasárnap hiva­talos, baráti látogatásra Mongóliába érkezett. A mi­niszterelnök kíséretében van Madarasi Attila pénzügymi­nisztériumi államtitkár, Ház: Vencei külügyminiszter-he­lyettes, Tordai Jenő külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes, valamint Szerencsés Já­nos, hazánk ulánbátori nagy­követe. A magyar kormány kü- löngépe helyi idő szerint délután három órakor ért földet a magyar, mongol, vörös és békét jelképező kék zászlókkal, a két nép baj rótságát két nyelven éltető feliratokkal díszített ulán­bátori repülőtéren. Lázár Györgyöt a repülőgép fel­járatánál Zsambin Batmönh, az MNFP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszter- tanács elnöke, és más veze­tő személyiségek üdvözölték, és ünnepélyes fogadtatásban részesítették a magyar kor­mányfőt. Lázár György délután ko­szorút helyezett el a mongol forradalom két kiemelkedő vezérének, Szuhe-Batornak és Csojbalszannak a város központi terén álló mauzó­leumában. A koszorúzás után Lázár György udvariassági látoga­tást tett Zsambin Batmönh- nél, a kormányfőnek a Nagy Népi Hunál épületében lévő hivatalában. (Folytatás a 2. oldalon.) CSAK PAPÍRON HÉTEZER IGÉNYLŐ Felülvizsgálják a szolnoki lokáskérelmeket 3. oldal HÉTVÉGI SPORTEREDMÉNYEK 5—6. oldal Uj kenyérgyár épül Kunszentmártonban Kitűnő munkát végzett a szovjet— A Szolnok megyei Sütő­ipari Vállalat beruházásá­ban mintegy 34' millió fo­rintos költséggel új sütő­üzem épül Kunszentmárton­ban. Az üzemben a tervek szerint naponta 16 tonna ke­nyeret és péksüteményt ké­szítenek, ezzel a mennyi­séggel nemcsak a nagyköz­A megnövekedett igények­hez igazodva már három műszakban termelnek a Be­ton- és Vasbetonipari Mű­vek szolnoki gyárának Span­ség, de az egész járás igé­nyeit kielégítik. Áz új üzemben —, ame­lyet várhatóan még az idén átadnak — liszt és készáru- termék-tároló és egy féldol­gozócsarnok kap helyet, a dolgozóknak pedig korszerű kiszolgáló helyiségek állnak majd rendelkezésükre. Deck üzemében. Az idei — eredeti — tervtől eltérően nem 60 ezer négyzetméter­nyi elemet, hanem 80 ezer négyzetmétert gyártanak. Vasárnap délután moszk­vai idő szerint 14 óra 40 perckor a kazahsztáni Dzsezkazgantól 140 kilomé­terrel délkeletre nemzetközi személyzetével Valerij Bi- kovszkij szovjet és Sigmund Jähn NDK űrhajóssal a fe­délzetén földet ért a Szo­juz 29 űrhajó. A két űrha­jós, aki 8 nappal ezelőtt augusztus 26-án indult rö­vid űrlátogatásra a Szaljut —6 űrállomásra, 11.20 perc­kor kapcsolta szét az űrál­lomást és űrhajóját, amely azonnal a leszálló pályára állt. Két és fél órával ké­sőbb az Atlanti-óceán fe­lett működésbe léptek a fé­kezőrakéták, az űrhajóról — mielőtt az atmoszféra sű­rűbb rétegeibe ért volna — leválasztották a vissza nem térő részeket, a leszálló egy­NDK űrpáros ség pedig megkezdte az ereszkedést. Kilenc és fél kilométer magasságban a föld felszíne fölött kinyílt a hatalmas ejtőernyő, közvet­lenül a földet érés előtt pe­dig működésbe léptek azok a kis fékezőrakéták is. ame­lyek a viszonylag sima. na­gyobb ütközésmente« leszál­lást biztosítják. Porfelhő fel­szállása jelezte, hogy a Szo­juz—29 simán földet ért. Bikovszkij. és Jähn maguk nyitották ki az űrhajó ajta­ját és léptek 8 nap után is­mét szilárd talajra. Az űr­hajósokat szeretettel vették körül a környező települések lakosai. Bikovszkij és Jähn helikopteren a dél-kazah­sztáni Dzsezkazganba re­pült, onnan repülőgépen (Folytatás a 2. oldalon.) Három műszak a Span-Deck üzemben Dram a folyó alatt Tegnap óta egy 260 méter hosszú csőkígyó fekszik a Tisza fenekén a Tiszaliget és a déli ipartelep között. A ke­mény polyetilén műanyag egv 10 kilovoltos kábelköte­get véd és az elektromos áram így jut a folyó egyik partjáról a másikra. A távi vezetéképítők eddig is alkal­maztak mederkábelt, de a ko­rábbi eljárásokkal épített ve­zeték műszaki hiba esetén javíthatatlan volt. A tegnapi kísérlettel a Magyar Kábel Művek Kutató Intézetének új módszere vizsgázott. A Pest megyei Műanyag KSZ-ben készült csőbe a villamosve- zetékek mellé egy bovdent is fűztek. Így, ha bármilyen üzemzavar van, esetleg elsza­kad vagy elég a kábel, egy­szerűen kihúzzák a rossz és 'behúzzák a jó vezetéket. Két­hetes előkészítő munka után tegnap a 6 méteres darabok­ból összehegesztebt csövet da­ru és csölrlő segítségével át­húzták a Tiszán, majd kön­nyűbúvárok rögzítették be- tantuskókkal a meder fene- kénez. A kábelvégeket a szá­razföldi vezetékhez kötötték és létrejött a közvetlen elek­tromos összeköttetés a Tisza­liget és az ipartelep között. Érdekesség, hogy a csőrend­szer két végét nyitva hagy­ták, a szakemberek szerint ugyanis a víz javítja a kábe­lek terhelhetőségét. Betontuskólc kerülnek a ká­belre, hogy ellenálljon a víz sodrásának S lassan viz alá merül a kábel Szakemberek serege segíti a munkálatokat mindkét parton Fotó: Pusztai Ketten a friss diplomások közül Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap fogadta Cheddi Jagant, a guyanai Népi Ha­ladó Párt főtitkárát, aki pártküldiöttség élén tartóz­kodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi lég­körű találkozón tájékoztat­ták egymást pártjaik tevé­kenységéről, véleménycse­rét folytattak a nemzetközi helyzet kommunista- és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a két párt kapcsolatairól. Megerő­sítették pártjaik szolidaritá­sát az imperializmus, a fa­sizmus ellen küzdő latin­amerikai népekkel, hazafias és demokratikus erőkkel. Megkezdődött az új tanév Diplomakiosztó Jászberényben Tegnap ismét benépesültek az iskolák. Az ünnepélyes tanévnyitókkal megkezdődött az 1978—79-es tanév, ma reg­gel 8 órakor pedig megszólal­nak a tanítás kezdetét jelző csengők. Az idén az általános isko­lákban az előzetes adatok szerint 1 .millió 110 ezren ta­nulnak. Több mint másfél százezer kisgyermek először lépi át a tanterem küszöbét, kezdi meg tanulmányait az első osztályban. A középisko­lákban ugyanannyian — kö­rülbelül 198 ezren — tanul­nak, mint az előző tanévben. A tavalyinál valamivel töb­ben, mintegy 50 ezren feje­zik be tanulmányaikat az idei tanévben a középiskolákban. A tanítás számlikra ér véget legelőbb: 1979. május 12-én. A középiskolák I—IIL osz­tályosainak 1979. június 9-én, az általános iskolásoknak pe­dig általában 1979. június 15- én, de legfeljebb június 20- án fejeződik be a tanítás. Ad­dig azonban lesz még egy-egy szusszanásnyi pihenésük: a teli szünet 1978. december 22-től 1979. január 3-ig, a ta­vaszi szünet pedig 1979. ápri­lis 5-től április 17-ig tart az iskcűáfcban. Az idei tanév újdonsága még, hogy valamennyi álta­lános iskolás az úgynevezett tizenegy napos tanítási rend szerint tanul, azaz minden második szombatja szabad lesz. Szokatlan időpontban, va­sárnap délelőtt került sor a diplcimakiosztásra Jászbe­rényben. Az elmúlt 'tanévben kétszázt'izen végeztek a jász­berényi Tanítóképző Főisko­lán. A száztizennégv nappali tagozatos hallgató a Déryné Művelődési Központban ren­dezett ünnepségen vette át a diplomáját. A fiatal pályakezdő peda­gógusokat dr. Fábián Zoltán főigazgató köszöntötte, majd dr. Nagy József főiagzgató- helyettes búcsúztatta el az is­kolától, hasznos tanácsokat adott útravalóul felelősségtel­jes munkájukhoz. Elismerés­sel méltatta a hallgatók ta­nulmányi munkáját, az or­szágos pályázatokon való eredményes szereplésüket. A júniusban végzett évfo­lyam hallgatói szakosított al­só tagozatos tanítói képzés­ben részesültek. A választha­tó szak testnevelés, rajz, ének, orosz, könyvtár, nép­művelés és a pedagógia volt. A szakosított képzés nagy se­gítséget nyújt majd a pálya­kezdő nevelőknek munkájuk során, amely nem lesz köny- nyű, hiszen ebben a tanév­ben az új oktatási-nevelési tervek egész sora lép életbe, elsősorban az alsó tagozat­ban. A több mint száz tanító­nak, tanítónőnek Andrási Béla, a főiskola nyugdíjba vonult igazgatója adta át az oklevelet. A friss diplomások közül hajynincat mától a me­gye általános isikoláiban szó­lítanak tanító néninek a kis­diákok. Letartóztatási hullám Nicaraguában I. János-Pál trónfoglalása (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) Kádár János fogadta Cheddi Jagant

Next

/
Oldalképek
Tartalom