Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-30 / 231. szám
1978. szeptember 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 írószemmel az olajbányászokról Beszélgetés Vitalij Koroticcsal, az Ukrán írószövetség titkárával Egyhónapos tanulmányúton hazánkban járt Vitalij Koro- tics költő, műfordító, az Ukrán írószövetség titkára. Koro tics az olajbányászok, olajipari szakemberek életével, munkájával ismerkedett, az élményekből, beszélgetésekből egy kötet úti esszé jelenik majd meg a Szovjetunióban, de természetesen lefordítják magyar nyelvre is. A tanulmányút utolsó állomása a megyeszékhely volt, ahol megkerestük a költőt, s az összegyűjtött anyagról, élményeiről kérdeztük. — Végleg hátat fordít a költészetnek, vagy csak egy „kirándulásnak” tekinthető az esszé? — Elsősorban költő vagyok, de nem lehet mindent megírni versben. S fordítva is igaz, a verset sem lehet átültetni prózába. Az alapvető különbséget a k'ra és a próza között én abban látom, hogy ez utóbbi műfajban kiküszöbölhető az író, míg a versek esetében ez elképzelhetetlen. Nem lesz ez első kiruccanásom a költészetből, írtam már egy úti esszé kötetet a Szovjetunióról. A kötet témája a mai ember életformája, s többek között ezt vizsgáltam most Magyarországon is. — Kevés ehhez egy hónap. — Negyedszer járok Magyarországon, sok barátom, ismerősöm él itt, ennek ellenére valóban kevés volt az időm az emberek, gondjainak, örömeinek megismerésére. A tanulmányútra való felkészülést, nehezítette, hogy alig találtam forrásmunkát. No nem azért, mintha nem születtek volna értékes alkotások, de ezek nincsenek lefordítva számomra érthető nyelvekre. — Milyen nyelveket beszél? — Az anyanyelvemen kívül oroszul, németül, franciául és angolul. — Miért éppen az olajipar dolgozóiról ír könyvet? — A Barátság kőolajvezeték adta az ötletet. Százhalombattán a szovjet és a magyar kőolaj keveredik egymással, a gazdasági integráció szép példájaként. A tanulmányút során azt vizsgáltam, hol tart az erkölcsi integráció, hogyan hatnak egymásra a különböző nemzetiségű emberek. Meggyőződésem; a holnapot nem lehet elképzelni anélkül, hogy az emberek ne kerüljenek közel egymáshoz, ne formálják, alakítsák egymást. — Milyen tapasztalatokat gyűjtött? — Nehéz összefoglalni még a fontosabb tapasztalatokat is, egyelőre nagyon friss az élmény, csupán néhány benyomásomat hadd mondjam el. Nagyon tetszett nekem, hogy a világ- viszonylatban nem nagy településeken, Szegeden, Szolnokon sem provinciális az emberek szemlélete, gondóí- kodása. Tájékozottak nemcsak a szakmájuk legfrissebb eredményeiben, hanem minden területen. Az olajipari szakemberek például nagyon reálisan látják helyüket, szerepüket a világ olajtermelésében. S itt meg kell jegyezni, hogy a magyar kutatók, mérnökök elismertek a világon, méltó partnerek az olajtermelő országok szakembereinek tapasztalat- cseréin, de jó hírnevet szereztek azok a munkások is, akik távoli országokban — Irakban, Líbiában s Indiában — részt vettek az olajkutatásban, termelésben. — A mérnökök egy része a Szovjetunióban szerzett diplomát. — Ök az egyetemi képzésünket dicsérik, az egyetem tanárai pedig a magyar hallgatókat. i— Sokfelé járt, beszélgetett diplomásokkal. Milyennek látja a munkaerkölcsöt nálunk? — Szorgalmas, igyekvő emberekkel találkoztam, mindenki teszi a dolgát a legjobb tudása szerint. Ugyancsak Százhalombattán láttam, ahogyan együtt végezték egy berendezés szerelését magyar és szovjet munkások. Egyformán, jól, lelkiismeretesen dolgoztak. Én úgy. látom, hogy semmivel sem rosszabbak a munkaerkölcsök Magyarországon, mint a Szovjetunióban. Bár meg kell jegyeznem, hogy fanatikus munkással nem találkoztam. Nálunk vannak olyanok, akik húszfokos hidegben is túlóráznak, társadalmi munkát vállalnak, de megtalálható a másik véglet is. — Mikorra várható a kötet megjelenése? — Előbb meg kell írni, s ez nem lesz könnyű munka. — Hogyan hasznosítja ezt az utazást mint költő, műfordító s az Ukrán író- szövetség titkára? — Hogy vers születik-e majd az utazásból, ez a jövő titka. Mint műfordító rengeteg hasznom származik belőle. Én sohasem fordítok verset olyan költőtől, akinek szülőhazájában nem jártam. Pontosabban egyszer megszegtem ezt az elvet, amikor Ady-verset ültettem át ukránra. Nem is sikerült úgy, mint később, miután jártam Magyarországon. Azóta Pe- tőfi-verseket is fordítottam, sőt amikor a költő születésének 150. évfordulóját ünnepeltük, mint a jubileumi bizottság elnöke előadásokat tartottam. A mostani tanul- mányutam poggyászába kerül majd néhány verseskötet, s dráma is. Jövőre megrendezzük a köztársaságban a magyar dráma fesztiválját. Színházaink bemutatnak néhány alkotást, s a legsikeresebb előadással a tervek szerint majd Magyarországra is ellátogat a társulat. — tg — Előnyben az alsó tagozatosok Napközi otthonok Szolnokon Egy-két évtizede még agitálni kellett a szülőket: írassák gyermekeiket napközi otthonba. A pedagógusok érveket sorakoztattak fel az étkeztetés, az egésznapos elfoglaltság, a tanári felügyelettel történő tanulás mellet. S ma a szülők érvelnek. Ugyanezzel. Évről évre visszatérő gond ugyanis az általános iskolás gyermekek napközi otthoni elhelyezése. Az ország tanulóifjúságának csupán 34, a megye 6— 14 éves korú diákjainak pedig alig több mint 38 százaléka részesül a napközi otthon nyújtotta előnyökben. Szolnokon — a fenti adatokhoz hasonlítva — viszonylag kedvező a helyzet. A csaknem nyolcezer általános iskolás 62 százaléka, ötezer- egyszázhét gyerek jár napközibe, ám ez nem jelenti azt, hogy minden igényt ki tudnak elégíteni. Előnyben az alsó tagozatos gyermekek részesülnek. Érthető okokból. A 6—10 éves korú kisdiákok még nem maradhatnak egész nap felügyelet nélkül, nem tudnak önállóan gondoskodni magukról, s tanulmányi előmenetelük is megköveteli, hogy pedagógus irányításával készüljenek a másnapi órák-' ra. Szolnok tizenöt általános iskolájában idén 146 napközis csoportot alakítottak ki, ebből 108-ban alsó tagozatos gyerekek kaptak helyet. Az ötödik—hetedik osztályosok közül mindössze ezerötszáz- negyvennyolcan járnak napközi otthonba, főleg a kedvezőtlen szociális helyzetűek, s a külterületi általános iskolákban tanulók. A többi felső tagozatos gyerek étkeztetéséről, fellügyeletéről — olykor nem kis problémával — az egész nap dolgozó szülők gondoskodnak. Ehhez némi segítséget nyújt, hogy a Centrum étteremben tavaly óta, a Szolnok étteremben pedig ettől az évtől diákmenüt is felszolgálnak. A napközi otthonos gyerekek étkeztetését öt konyha biztosítja, előírt teljesítményük 4 ezer 800 ebéd. Ezzel szemben 5 ezer 580 gyerekre főznek naponta, a kihasználtság több mint 116 százalékos. Az idén átadott Csanádi körúti általános iskola 2 ezer adagos konyhája csupán annyit enyhített — bár ez is nagyon jelentős — Szolnok gyermekélelmezési gondjain, hogy ettől a tanévtől kezdve megoldódott az óvodás és iskolás korú gyermekek differenciált étkeztetése. Míg korábban a 3—14 éves korú gyerekek ugyanazt a menüt fogyasztották, most az életkori követelményeknek megfelelően táplálkozhatnak. — TE — „EXTÁZIS ’78” Tizenévesek töltötték meg zsúfolásig a héten a szolnoki Ságvári Endre megyei Művelődési Központ nagytermét a V’Moto-Rock együttes koncertjén. A zenekar fellépése előtt B. Tóth László ízelítőt adott napjaink disco slágereiből, ami megteremtette a kellemes koncerthangulatot. Demjén Ferenc új „gárdájának” bekonferálásakor pedig „elszabadult a pokol”. A több száz wattos hangfalakból óriási hangerővel ömlött a motorzúgás imitációja. A tizenéves fiúk, lányok érthetetlen őrjöngésben törtek ki. A zenét éppen csak hogy lehetett hallani, de a szöveg teljesen érthetetlenné vált a fütty és a kiabálás zajában. A hisztéria fokozásához a zenekar is besegített egy-egy poén vagy közös énekeltetés erejéig. Az extázisnak azonban volt egy „kis” szépséghibája. Az ugrálás, kiabálás nem a zene ébresztette érzelmek kifejezése volt, a fiatalok egymást lovalták bele az őrjöngésbe, teljesen függetlenül az együttes muzsikálásától. Az is érthetetlen volt, hogy került be a „kórus” repertoárjába a „Hajrá FTC”, amit oly buzgón fújtak a teenagerek. A zenekar összbenyomása ennek ellenére jónak bizonyult, kár, hogy a koncert egyes részeiben hatásvadász módszerekkel csikartak ki sikert a különben .is „felspa- nolt” közönségből. F. S. Mi az elidegenedés? E filozófiai kifejezés — a maihoz hasonló értelemben — a 18. század végén, a francia filozófiában bukkant fel először. A problémakör jelentős idealista megalapozású kidolgozását nyújtotta a klasszikus német filozófia, s kiváltképp Hegel. Történeti utóéletéből hadd említsük meg, hogy a második világháború utáni időszak leghevesebb filozófiai vitái — mind polgári, mind marxista keretek között, mind pedig e két tábor viszonylatában — éppen e jelenségkör körül szerveződtek. Fogalmazzunk így: a második világháború óta nincs jelentősebb marxista — és polgári — filozófus, aki ne érezte volna szükségét, hogy kifejtse saját álláspontját az elidegenedésről. A környezet tárgyiasulása Dehát miről van szó? Mit takar ez a kifejezés? Miért a szokatlanul heves és elnyúló viták? Hogy a kérdésekre válaszolni tudjunk, vessünk pillantást e problémakör eredeti marxi felvetésére. Kezdjük ott, hogy a marxi filozófia egyik centrális kérdése volt annak megválaszolása, hogy mi az ember lényege. Marx; válasza vitában született: vitatta, hogy az ember lényegét egyszer s mindenkorra rögzített, örök s változhatatlan vonások, s kiváltképp, hogy természeti-biológiai adottságok nyújtanák, Marx az ember lényégét társadalmi sajátosságként fogta fel, s ezen belül azt emelte ki. ami az emberi nemet minden más élőlénytől megkülönbözteti: a munkát, rpint tudatos!, teremtő élettevékenységet. Ennek az élettevékenységnek — filozófiai szemszögből — számos sajátossága ismeretes. Kezdjük azzal, hogy a munka közvetett tevékenység. Miért? Egyszerűsítő példával élve: az ember számára még nem étel az, gmi megehető. Az ember szükségletei tárgyát át kell, hogy alakítsa. Ezért eszközt iktat önmaga és az átalakítandó tárgy közé, s azon élő munkát fejt ki. Eközben olyan képre, olyan formára hozza azt, hogy — széles értelemben — elfogyasztható legyen. Ám e folyamatban szakadatlanul szélesedik azoknak a tárgyaknak köre, amelyekre az emberi tevékenység irányul, amelyek viszont közvetlenül nem elégítenek ki szükségleteket. A társadalmi fejlődés során a korábbi természeti környezet egy „elemberiesített”: tárgyitechnikai civilizációs és tudományos-kulturális környezetnek adja át a helyét. Az embert mind inkább olyan világ veszi körül, amely a korábbi nemzedékek munkájának eredménye — filozófiai szóval: tárgyiasulása — s amelyet mint felkínált ismereteknek és készségeknek rendszerét, el keli sajátítania, meg kell tanulnia. Éppen ez a tárgyi, civilizációs és kulturális örökség teszi lehetővé, hogy az ember történelmét ne kezdje mindig elölről, hanem ott folytassa, ahol elődei abbahagyták. A munka a biztosítéka az emberi történelem folyamatosságának és az emberi nem fejlődésének. Az elidegenülést az elmondottak alapján érthetjük meg. Az emberi munkatevékenységnek — a tárgyiasu- lásnak és az elsajátításnak — olyan meghatározott történelmi formája, amely a kapitalizmus kibontakozásával lett uralkodóvá és nyilvánvalóvá. Az elidegenedés az a társadalmi állapot, amikor a munka tárgyi feltételei és a társadalmi élet erre épülő igazgatásának körülményei áttekinthetetlenné és kiis- merhetetlenné válnak az egyes ember számára, sőt, ellenőrizhetetlen és uralkodó hatalomként szembefordulnak vele. Az elidegenedés Marxtól számba vett dialektikája, hogy maga az ember teremti meg történelme során munkájának és életének azokat a szervezeti kereteit, amelyek vele szemben önállósulnak, s őt vagy egy torz, vagy egy egyoldalú, vagy éppen antihumánus tevékenység végzésére késztetik. Az elidegenedés jelen van abban a munkatevékenységben, amelynek terméke — ellenszolgáltatás nélküli — érték- többletet tartalmaz, amely mint a munkamegosztásnak alávetett speciális ténykedés, rutinizált és monoton jellegű, amelyben a személyes kapcsolatok világát az árucsere és a pénz — tehát kifejezetten dologi — eszközök uralják. Vagyis jelen van abban a tőkés — és munkameg- osztásos — tevékenységben, ahol a munkás sem munkájának termékét, sem tevékenységének jellegét, sem emberi kapcsolatrendszerét nem vonhatja saját uralma alá. A magánérdek uralma Marx elemzései azonban túlterjedték a gazdasági viszonyok jellemzésén. Bemutatták, hogyan testesül meg az elidegenedés a politikai felépítmény, az államiság világában. Tőkés keretek között — írta — az egyes embert felruházzák ugyan a polgári demokrácia érdeknyilvánítási és érdekképviseleti lehetőségeivel, ám ezek a jogúk és lehetőségek valahányszor szembekerülnek a társadalom uralkodó osztályának anyagi — vagy más — érdekeivel, mindannyiszor elégtelennek bizonyulnak és alulmaradnak. A korabeli porosz viszonyok elemzése alapján kimutatta, hogy valahányszor a polgári jog beleütközött a „magánérdek zabolátlan érvényesítésébe”, a jogot eltávolítandó akadályként kezelték. Marx az elidegenedés megnyilvánulásaként tartotta számon a vallásosságot is, mint hamis tudati jelenséget. Megintcsak arról van szó, hogy a társadalmasult, ám az osztálytársadalmakban történelmi elégtelenségeket és kiszolgáltatottságát érző ember saját maga képére megteremti azt az istent, akinek aztán — aláveti magát. Isten képébe kivetíti mindazokat a vonásokat, amelyeket ő ténylegesen nélkülöz, ám kíván tökéletességet, teljhatalmúságot, végtelen jóságot — és aztán életét, érzület- és gondolatvilágát függővé teszi saját teremtményétől. Ennek a szellemi és érzületi függőségnek evilági alapjai vannak — mutatta ki Marx —. éspedig az, hogy az ember itt a földön elveszítette a saját maga által megalkotott világ feletti uralmat. A manipuláció Gazdaság, állam, vallás: a korabeli kapitalizmus viszonyainak ismeretében Marx e területeken mutatta ki az elidegenedés megnyilatkozásait: azt, hogy az embertől elidegenül a saját maga által megteremtett társadalmi környezete. A kapitalizmus története a huszadik században részben tovább mélyítette ezeket a vonásokat, részben új színeket tett fel az elidegenedés palettájára. Említsük meg még az elidegenedésnek azt a sajátosan leg- újabbkori formáját, amit manipulációnak nevezünk. A manipuláció az emberi gyakorlat visszájára fordulása. A rendelkezésre álló civilizációs-technikai, aztán tömegtájékoztatási, kulturális fogyasztási eszközökkel űzött tudatos praktika, amely megkísérli az embert minden szuverén itásá tói — önállóságától — megfosztani, olyanképpen, hogy merőben a fogyasztás alanyává változtatja, Ebben a helyzetben kívülről határozzák meg és írják elő az ember szükségleteit, pótlékká — öncélú szabadidő-eltöltéssé — változtatják a kultúrát, tömegkommunikációs úton vezérlik és teremtik az emberi ízlést, véleményét. magatartását. Az ember nem termelő és teremtő többé — hanem fogyasztó és befogadó. Gondolatai ■— mások gondolatai, ízlése — mások ízlése. Személyisége elszürkül, arcéi nélküli. Marx életművének egyik mondani való ja: az elidegenedés alóli társadalmi felszabadulás tudományos és gyakorlati-politikai előkészítése. A szocialista forradalmak világtörténelmi jelentősége — és küldetése — pedig megfogalmazható, mint az elidegenedéssel való • tudatos szembefordulás: az ember saját viszonyai fölötti társadalmi uralmának megvalósítása. Papp Zsolt
