Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-20 / 222. szám

1978. szeptember 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A félreértett Tersánszky Valami baj van a televí­ziós drámák házatáján; az elmúlt hét ígéretes bemuta­tóinak feltűnő sikertelensé­ge, de az utóbbi időben lá­tott tévéfilmek, tévéjátékok ingadozó színvonala is azt sugallja a figyelmes néző­nek, hogy a televízióban mint „művészetgyártó” nagy­üzemben az elfogadhatónál jobban kísért a szériagyár­tással együttjáró színtelen- ség, kevesebb az eredetien egyedi izgalmakat kiváltó,, a művészileg kiérlelt, átütő erejű produkció. Mondom ezt annak tudatában, hogy a művészetben törvényszerű, hogy nemcsak remekművek születhetnek. A fenti sommás megálla­pítás jogosságát az elmúlt hét keserű tapasztalatai kü­lönösképp aláhúzzák. Há­rom bemutató közül ugyanis kettő tökéletes bukás, s egy harmadik is csak részered­ményekkel büszkélkedhet. Unalomba fúlladt a Viszont­látásra, drága, s tökéletlen­ségeivel szinte nevetségessé vált A Táltosfiú és a világ­fa, és a Tengerre néző cel­láknak is csupán egy-egy részlete tudott magával ra­gadni. A külső és belső cselek­mény, tehát ami a külvilág­ban végbemegy, s ami a lé­lek mélyét lejátszódik, e ket­tő mesteri egyensúlya és ará­nya adja Tersánszky regé­nyének egyik varázsát. Saj­nos azonban a regényből ké­szült tévéjátékban — ren­dezte Maár Gyula — úgy­szólván semmi sem maradt meg a regény említett eré­nyéből. Teljesen elsoványo- dott a külső cselekmény, amelyet a játék hősnőjének alkalmi helyváltoztatásai — hol az ablaknál, hol a zon­goránál, hol meg az ágynál köt ki — továbbá egy-egy katona érkezése a háborús külvilágból, az idétlen nagy­papa ide-oda csoszogása je­lentette. És ami Néla tuda­tában kellene, hogy leját- szótjék, belső viharai, fel­fellépő keserű önvádjai, ful- tíoklásai és fellobbanó testi vágyai, szóval mindaz, ami­nek végeredményeképpen a jól nevelt úri kisasszonyból olcsó kurva lett, ez a folya­mat, a belső átalakulás fo­lyamata, az egyre mélyebbre Eltékozolt Igazat kell adni Rajnai Andrásnak, amikor tévédrá­májának elöljáró soraiban Gorkijra hivatkozva azt mondja: „minden jelentős művész ebből az ősi, alapve­tő, tízezer esztendőkön át csiszolt kulturális hagyaték­ból meríti művészetét; ha ráérez erre az örökségre, je­lentősét alkot, ha nem, ak­kor jelentéktelent”, ö nem érzett rá a világfa ősma­gyar mitológiai történetének üzenetére, csak közli, nem ábrázolja a mese üzenetét, hogy tudniillik önmagában nincs jó és rossz, hogy a fény feltételezi a sötétséget és fordítva, vagy ahogy a játékban ki is mondatik az ősi életfelfogás egyik téte­le: a Táltosfiú nem ölheti- meg a halált, mert akkor el­halna az élet is. A dolgok tehát összefüggenek, ugye­bár. Akárcsak egy jó drá­mában keltenék az egyes ré­szeknek, azaz hogy szervesen illeszkedjenek egymáshoz. Csakhogy a Rajnai András komponálta történetben, amely csillogóan-csicsás for­májában egy rosszul kiállí­tott operettre hasonlított, a részek dramaturgiailag is oly esetlegesen következtek, hogy alig-alig passzoltak, s az idő múlását is, hogy tud­niillik hétre hét telt el, míg Táltosfiú keresi a csodafor­rás vizét, hogy vigyen belőle az egyre erőtlenebbé váló Sámán apának, aki ott gub­baszt a világfa árnyékában, egy műkedvelő is jobban megoldotta volna akár egy alkalmi színpadon, trükkök nélkül. És a különböző ala­kok mozgatása! Élő bábúk módjára rángatta őket Raj­züllés örvényei, sajnos ezek sem ábrázoltak a tévéjáték­ban. Néla szinte lépésről lé­pésre egykedvűen és álma­tagon, kimondom, unalma­san besétált a kurvaságba. Csak testével, alakjával van jelen, de ebből egyáltalán nem következik, hogy érzel­mei, gondolatai valahol messze, távolabbra járnának, netán valahova felröppenné­nek, mert egyszerűen nin­csenek is. Csak motyog ma­gában. Bánsági Ildikó jó színész. De talán a ráerőszakolt visz- szafogottság, a túlságosan is befeléfordítás szándékainak következtében elveszti még eredetien meglévő színeit is, s egyszerűen érdektelenné válik. A regényből készült iévéjáték oly messze esik az alapul szolgáló műtől, mint amennyire távol van egy­mástól a valódi szenvedély 2i a tettetett érzetem. Az egyiknek sodró ereje van, süt, perzsel, a másik langyos és bárgyú, hidegen hagy; akár az életben, akár a képernyőn találkozunk vele. Tersánszky a Viszontlátásra, drágában a megalázó és ke­gyetlen kiszolgáltatottság drámáját írta meg széppró­zában. Néla világát egy kö­zelgő tragédia előszele érin­ti meg, amit az író bűbájos nyelvi elegánciával „elta­kar”. De ennek a tragikus érzésnek jóformán semmi nyoma a tévéjáték hangula­tában. A mélység, igazán az hiányzik a regény megtévé- sítéséből. Az ember pusztu­lásán, megrontatásán érzett keserűség, döbbenet ábrázo­lása, annak megmutatása, hogy a ketrecébe zárva te­hetetlenül vergődő nő maga is tudatában van zuhanásá­nak, kényszerű bukásának, hogy olyan örvénybe került, amelyből nincs menekvés. A tévéjátékbeli Néla csak egy egyszerű kis szuka, aki­nek útja egyik katonától a másikig vezet, s az út végén pedig mindig ott magasodik: az ágy. Tersánszky regénye igazmondásával s kemény, tiszta háborúellenességével méltán emelkedik ki a szá­zadelő magyar szépprózájá­ból. Sajnos, a tévéjátékban ez a gondolati tisztaság és keménység szőrén-szálán tűnt ei — kárunkra. gyöngyök nai András, és egy-egy je­lenet láttán pedig az az ér­zése támadhatott a nézőnek, mintha az alkotó^ szándé­kosan bagatellizálni akar­nák az ősi mesét. Csupán egyetlen jellemző mozzanat, az, amikor Táltosfiú varázs- víz-kereső kőrútjára indul, nyakába véve a mesebeli vi­lágmindenséget, de úgy teszi meg ^Iső lépéseit, mintha mondjuk az út porába ejtett krajcárjai után keresgélne, jobbra-balra és lefelé pis­logva. De idézhetném az „izgalmas” párharcokat is, amelyek még lassított felvé­telnek is csak némi jó szán­dékkal tennének elfogadha­tóak. De hagyjuk a részlete­ket. Rajnai Andrásék igaz­gyöngyöket vettek avatatla­nul a kezükbe, és sajnála­tunkra úgy bántak velük, mint értéktelen kavicsokkal teszik játszadozó gyerekek. A Tengerre néző cellák, a Kabay—Gyöngyössy szerző­páros munkája az emberi hit és áldozatvállalás poémája, drámában megénekelve. A tv-film egy-egy felízzó rész­lete —, mily torokszorongató volt látni a sírjukat ma­guknak megásó foglyokat — jelzi, hogy milyen drámai tehetőségeket kínál maga a téma. Feldolgozásában azon­ban túlságosan is tömegben gondolkodtak az alkotók, s mert kevesebb ügyet vetet­tek a szereplők egyénítésére, pedig a jól ábrázolt egyéni sorsokban a tragédia is mé­lyebben válhatott volna él­ményünkké, a dokumentum­anyagra épülő tv-dráma so­kat vesztett erejéből. V. M. Modern ruhák, régi slágerek Divatbemutató a Szigligeti Színházban Hétfőn két előadáson (dél­után öt és este nyolc órakor) zenés műsorral egybekötött divatbemutatót tartottak a szolnoki Szigligeti Színház­ban. A Szolnok megyei Ru­házati Szövetkezet legújabb, elegáns. ízléses őszi-téli mo­delljeit vonultatta fel. A műsorban elsőként Mát­rai Zsuzsa lépett a színpad­ra. Világslágereket és ha­zai dalokat igyekezett látvá­nyosan előadni, de inkább operettbetétekre emlékezte­tett megszólaltatásuk, a ma­gasabb fekvésű hangok pe­dig legfeljebb a néző képze­letében kerültek a helyükre. A Záray—Vámosi házaspár a tőlük megszokott langyos nosztalgia jegyében léptek pódiumra, s Fónay Márta is inkább korábbi teljesítmé­nyeiért könyvelhette el a sikert, mintsem ezzel a mű­sorával. A táncdalénekese- ket kísérő Kertész-trió al­Mezőtúr huszonnégyezer lakosából mintegy háromszázan tanulnak zenét a város zeneisko­lájában. A városi, iskolai ünnepségekre most fanfár csoportot alakitottak, a kis csapat a fegyveres erők napjának ünnepségeire készül Fancsali Oldamúr tanár vezetésével (K. I.) kalmazkodott ugyan az elő­adókhoz, de eléggé „nyer­sen” muzsikáltak. Főként a dobos „ütötte szét” a kisé- retet. Felüdülésnek számított Máté Péter megjelenése a színpadon. Sajátos előadás­módja, érdekes hangja ki­emelte a résztvevők közül. Kellemes meglepetés volt Csuka Mónika. A pályája elején tartó énekesnő basz- szusgitárral kezében „életet vitt” a színpadra. Saját szer­zeményeit a mai slágerze­nére jellemző dinamikus lüktetés és a magával raga­dó lendület haTotta át. A közönség nagy tapssal fo­gadta a színpadra "lépő Ber- gendiéket. Bár az együttes zenéién kicsit érződik még Demjén Ferenc kiválása, mégis jól sikerült az eddigi számaikból összeállított egy­veleg. Üjabb szerzeményeik­ben a progresszív zene felé irányulnak, ezt jelzi a fúvó­sok hangsúlyozott játéka. Ki kell emelni a Bergendi~test- vérek és a szólógitáros tel­jesítményét. valamint a ze­nekarra jellemző csiszolt kórushangzást. A műsorban fellépett Rad- ványi Barna humorista is. Rövid szereplése során egy­két új poénnal szolgált, de.a többség már elkoptatott, ré­gi vicc volt. „Egy újszülött­nek minden vicc új” —- mondják — csakhogy a né­zőtéren nem újszülöttek ül­tek. V. F. S. Egységes szemlélet városépítésben, városszépítésben Beszélgetés a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkárával ben egyébként két ülésün­kön is szerepelnek önálló té­maként. — S ami munkájuk gya- korlatközeliségét illeti? — Talán a játszóterek pél­dája is érzékeltette, nem ál­lunk messze a gyakorlati kér­désektől. Mégis — elsősor­ban — egységes urbaniszti­kai szemléletet kell terem­teni. Ha úgy tetszik: ezen áll vagy bukik környezetala­kító tevékenységünk. Ma­gyarországon építészek vol­tak az első urbanisták, s ez ma már kellemetlen, módon nyomja rá a bélyegét a mi „várossal való foglalkozá­sunkra”. Túlzottan egysíkú műszaki, építészeti ez a szemlélet. — Mi a véleménye a pa­neles építkezéseinkről? — A várostervező anyagi kérdésekben nem sokra ké­pes — nem ő osztja el. Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy abból, ami van. jobbat is tehetne csinálni. Hogy a mi panelházaink olyan sivá­rak, egyhangúak, szürkék — amilyenek — annak nem el­sősorban a gazdasági hely­zet az oka, hanem a terve­zői tehetetlenség is. Annak idején, amikor nálunk meg­kezdődött a paneles építke­zés, a le°iobb építészeink menekültek a feladatoktól. Maradtak azok, akiknek más nem jutott. Ma már nem egészen így van. Egyre jobb paneles terveink vannak, amelyek az igényekhez iga­zodva esztétikailag is tartal­masak. — Nemzetközi mércével mérve hol tart a magyar te­lepüléstervezés, -fejlesztés? Mik a legfőbb tennivalók? — Vannak nálunk vitat­hatatlanul fejlettebb urba­nisztikai szemléletű orszá­gok: Anglia, Finnország, Hollandia. NSZK, NDK .A magyar urbanisztika — hét­köznapi szóhasználattal élve — a középmezőnyből erősen feljövőben van. Átvehető ta­pasztalatok léteznek, de az urbanisztika gyakorlatát minden országnak magának kell „kiizzadni”. A tennivalók gondjainkkal függnek össze. Fel kell szá­molni a már említett mű­szaki szemléletet. A város­sal foglalkozó sokféle szak­embernek egyféleképpen kell látnia — az eredmények mellett ebben is jelentős hiányosságaink vannak. A döntésre hívatot testületek, személyek felelőssége is sok kívánnivalót hagy maga után, nem szólva az olyan döntésekről, amelyeket mű­szakilag, gazdaságilag meg­alapozatlanul hoznak. Egy­szóval: a településfejlesztés politikai, társadalmi, gazda­sági hatékonyságát kell ja­vítani. Sz. J. Az idei képzőművészeti világhét mottója: „Utcák, terek kultúrája”, a programok középpontjában tehát szűkebb, mindennapi környezetünk esztétikája áll. A téma korántsem szűk, beletartozik minden vizuális inger forrása, amely a településen élő embert éri. A köztéri szobrok, az építészet, a kertészet, az öltözködés, a plakátművészet, a formaterve­zett gépkocsik — ilyenfajta felsorolással szinte lehetetlen körülhatárolni a témát. — Ami a kérdés második felét illeti: éppen a közel­múltban zajlott te egy ját­szóterek, játszótéri berende­zések tervezésére kiírt pá­lyázat. amelynek az a célja, hogy országosan hasznosítha­tó, tömegesen gyártható ját­szótéri felszerelések tegye­nek. Egyelőre a lezajlott pá­lyázat tényéről beszélhetünk. A játszóterek — komplex felfogásban — a közeljövő­örvendetes, hogy a világ­hét előkészítői nem ünnep­lésre szánták ezeket a napo­kat, hanem — abból kiin­dulva, hogy utcáink, tereink társadalmunk kulturáltságát tükrözik — a gondok, prob­lémák megoldására irányít­ják a figyelmet. Néhány rendezvénnyel Szolnok megye is csatlako­zott ehhez az elképzeléshez. A szolnoki Galéria baráti köre előadássorozatának első vendége, Barna Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társa­ság főtitkára, építész volt. Laza szerkezetű, ám prob­lémafelvető, továbbgondolás­ra méltó előadása után be­szélgettünk vele. — Elöljáróban kérem, mu­tassa be az Urbanisztikai Társaságot, munkáját, célki­tűzéseit? — A Magyar Urbaniszti­kai Társaság tizenkét évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy tömörítse azokat a szakembereket, politikusokat, tudósokat, tervezőket, kivi­telezőket, akik a települések fejlesztését, mindennapjait megszervezik, irányítják. Természetesen a 87 magyar város tanácsa is „tagja” a társaságnak, továbbá negy­ven* egyéb szervezet, intéz­mény, tervező és kutató in­tézet, egyetem is. Egyéni tagjaink száma meghalad­ja a félezret. A célnak meg­felelően — egyesíteni a kü­lönböző szakmai erőket — a legváltozatosabb foglalkozá­sú emberek alkotják a tag­ságot. építésztől az orvosig, erdésztől a közgazdász szo­ciológusig. — A társaság tizenkét éves működése hogyan értékelhe­tő? Milyen eredményeik van­nak — egyáltalán — milyen hatásfokú a munkájuk? — A szellemi koordináció, egymás értése a legnagyobb eredmény. Konkrét példát is mondok rá. Ma már ter­mészetes dolog — tíz eszten­dővel ezelőtt nem volt az —, hogy az országos területren­dezési terv tízegynéhány ága­zati tervező vállalat szoros és szigorú elvek szerinti együttműködésében készül. Konferenciáink témáját is ez az együttműködésre buz­dítás szabja meg. A múlt hé­ten Szekszárdon zajlott le a „Vízgazdálkodás — telepü­lésfejlesztés” című konferen­cia azzal a céllal, hogy a két nagy szakterület legjobb erői közösen beszéljék meg a tennivalókat. Más példát is mondhatnék, a lényeg ugyanaz: egyetlen ágazat sem kísérelheti meg az el­képzeléseit a többiek nélkül megvalósítani. — Mennyire gyakorlatkö­zeli a munkájuk? Vegyünk egy — ha úgy tetszik: kör­nyezetesztétikai jellegű — példát. Lakótelepeinken — de jó, hogy így van! — egy­re több a gyerek. Viszont kevés a játszótér, s ezek legtöbbje is — csapnivaló. Tudunk kitűnő, de elszigetelt kezdeményezésekről — mi lesz ezekkel? Utoljára 1971-ben végeztek nfegyénkben iüvegműves szak­munkások. A megnövekedett feladatok elvégzésére most újabb 13 tanulót iskoláznak be a 'törökszentmiklósi 604. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetbe, akiket a szolnoki vegyiművek, az épitőipari szövetkezetek és a Szilikátipari Vállalat vár munkalehetőséggel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom