Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-20 / 222. szám

1978. szeptember 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Druzsba URH-, tv-közvetitő lánchoz is készít egységeket a Finommechanikai Vállalat kaposvári gyára. Hamarosan útnak indul a Szovjetunióba ebből a hiradástechnikai termékből egy újabb szállítmány. Az 1980-as olimpia országon (belüli közvetítésénél már fontos szerepet kapnak a Kaposvárott készült berendezések. A képen: A berendezések műszeres bemérése látható Élete követendő példa Hetven éve született Házi Árpád forradal­mi mun­kásmozga­lom történetében nem egye­düli az olyan család, mint a Házi testvéreké. A Bihar megyei Komádiból származó Házi. Árpád két testvérével együtt arany betűkkel írta be nevét a társadalmi hala­dásért- küzdők névsorába. Házi Ferenc, Házi Károly és Házi Árpád egy igen sze­gény, hatgyermekes szabó­segéd fiaiként nőtt fel, ár­ván és nagy nyomorban. Fiatal koruktól kezdve osz­tályrészükül jutott a nélkü­lözés és a kemény munka. Házi Árpád már 12 éves ko­rától szabótanoncként keres­te szűkös kenyerét. Az 1920-as évek elején mindhárman kubikus mun­kán dolgoztak a Viharsa­rokban. A munkabér eme­léséért sztrájkot szerveztek és terjesztették a Magyaror­szági Szocialista Munkás­párt — a KMP legális, fe­dőszerve — röpcéduláit. Házi Árpádot két bátyja vonta be a munkásmozgalomba. Bu­dapestre költözése után a párt 100% című folyóiratá­nak szavalókórusain, más titokban szervezett kulturá­lis rendezvényeken és a ter­mészetjáró baloldali munká­sok összejövetelein ismerke­dett a kommunista tanokkal. Fontos szerepet vállalt sztrájkok, tüntetések szer­vezésében. Részt vett a Vö­rös Segély munkájában. Fiatal kora ellenére a fő­városi szakszervezeti mozga­lom ismert személye lett. 1930-ban felvették az illega­litásban küzdő kommunista párt (KMP) tagjainak sorá­ba. A következő évben a délpesti kerületeket — Fe­rencvárost, Csepelt, Kispes­tet, Erzsébetet — magába foglaló, az illegalitásban „Fecske” néven szereplő vá­rosrész pártbizottságának titkára lett. Először 1933-ban vette őrizetbe a rendőrség. Korán megismerte tehát a Horthy- rendszer rendőri módszereit és börtöneit. A rendőri meg­figyelés és a letartóztatás veszélyének ellenére folytat­ta pártmunkáját. Az -Egye­sült Szakszervezeti Ellenzék vezetőségi tagja és a Szo­ciáldemokrata Párt tagja, majd annak vezetőségi tag- • ja lett Kispesten, a kommu­nista párt utasítására. 1942- től illegalitásba kényszerül és innen szervezte az egyes gyárak, üzemek ellenállási csoportjait. A felszabadulás után a Magyar Kommunista Párt pestlőrinci titkára, egyben a Pest megyei Nemzeti Bizott­ság elnökségének tagja lett. 1945 áprilisában nevezték ki Pest megyébe alispánnak. Ezt a tiszté^ 1949-ig, a taná­csok megalakulásáig látta el. Szőkébb hazájában min­denütt ismerték, szerették, tisztelték. Fáradtságot nem ismert, járta a vidéket. Aj­taja nyitva állott minden becsületes ember előtt, aki gondjaival felkereste. Visz- szaemlékezésében leírta, hogy az elsők között, de nem éppen legelsőként már 1945- ben panaszirodát nyitottak a megyénél, ahol az emberek előadhatták ügyeiket és meghallgatásra találtak. A Magyar Kommunista Párt III. kongresszusán, 1946 októberében szenvedélyes szavakkal szólt a megye éle­téről. helyzetéről, az ott élő, dolgozó emberekről. „Pest vármegye újjáépítési verse­nyének lényege az, hogy megindítottuk a tervszerű munkát. A verseny az em­bereket közelebb hozta egy­máshoz, közösségi érzéseket fejlesztett ki bennük. En­nek tudható be az, hogy Pest vármegyében pártállásra és foglalkozásra való tekintet nélkül, erőteljesen résztvet- fek a dolgozók az újjáépíté­si versenyben.” Beszélt arról is felszólalásában, hogy az értelmiség kinevelése érde­kében nagy súlyt helyeztek a népi kollégiumok megszer­vezésére, arra, hogy minél több paraszt és munkás sze­génygyerek kerüljön ezáltal az új magyar értelmiség so­raiba. Olyanok, akik soha­sem fogják megtagadni szár­mazásukat. 1946-tól v°lt a párt leg­felsőbb vezető testületének tagja. 1949—1951-ben az Ál­lami Ellenőrzési Központ ve­zetője, 1951 áprilistól 1952 novemberig belügyminisz­ter, 1952 novembertől a Minisztertanács elnökhelyet­tese, majd 1955-től az állami ellenőrzés minisztere volt. Az ellenforradalom után az MSZMP I. kerületi szerve­zetének munkájába kapcso­lódott be, majd a Pest me­gyei pártbizottságon dolgo­zott. betegsége miatt 1964- ben nyug­díjba kényszerült. Számos magas kitüntetést; Kossuth- díjat, a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, a Szocialista Hazáért Érdemrendet és még más kitüntetéseket mondhat magáénak. A párt következetes har­cosa 62 éves korában, 1970. november 13-án hunyt el Budapesten. V. S. | Cikkünk nyomán \ Megszüntették a „hosszúzást“ a ruhagyárban A múlt héten szóvá tet­tük lapunkban, hogy a Má­jus 1. Ruhagyár szolnoki üzemében egy alkalommal tizenhat órahosszat dolgoz­tak a munkásnők, s további ilyen munkanapokat is ter­veztek. Az ügyben kikértük Árvái Istvánnak, a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsa ve­zető titkárának véleményét, aki azt válaszolta, hogy az ilyen munkaszervezés meg­engedhetetlen, s az ügyben intézkednek. Ezért kerestük meg most Rehák Józsefet, az SZMT közgazdasági osztályvezető­jét, akire a ruhagyári „ügyet” bízták. — Tény, hogy a napi mű­szak után még nyolc órát túlóráztak a ruhagyárban — mondotta Rehák József. — Ennek az volt az oka, hogy a vezérigazgató az export­tervek teljesítése érdekében olyan feladat megoldását kérte a szolnoki gyártól, amit az csak túlmunkával tudott megoldani. A válla­lat kollektív szerződése sze­rint negyedévenként 24 túl­óra megengedett, ezért, ha az eredeti elképzelések sze­rint szabad szombaton végez­tek volna túlmunkát, nem követtek volna el szabály­talanságot. , így azonban azzal, hogy tizenhat órás munkaidőben dolgoztattak fiatalkorúakat és terhes nőket is, törvény- sértést követtek el, amiért el kell marasztalni őket. Mind­ehhez az szb-titkár is hoz­zájárult. az intézkedést tes­tületi ülésen nem tárgyalták meg. A további ilyen eljárás­nak egyértelműen elejét vet­tük. Tudjuk, hogy a szak- szervezetnek fontos feladata a termelést, az exporttervek teljesítését segítő tevékeny­ség, támogatjuk is az ilyen irányú törekvéseket, de nem a dolgozók túlzott igénybe­vételével. Ez esetben azonban az egésznek az a fonákja, hogy a tizenhat órás munkát nem rendelték el, a dolgozók eev része kérte, a többi pedig nem tiltakozott. Az egész­nek az az oka, hogy ilyen esetben közel három ren­des műszak bérét keresik meg a sok túlóra révén. A vállalati szakszervezeti bi­zottságnak a dolgozók egy részének állásfoglalása ellen is fel kellett volna lépnie — javasolva a gyár vezetőinek a jobb programozást, a ha­tékonyabb munkaszervezést. Sajnálom, hogy a ruhagyár­ban nem ez történt, ezért következett be törvénysér­tés, aminek — még egyszer hangsúlyozom — végérvé­nyesen elejét vettük. — sj — A magyar Súlyos Az érdek kölcsönös Az együttműködés gyümölcsöző Népes küldöttség érke­zett a közelmúltban a Vo­lán 7. Vállalat Landler Je­nő úti központjába. A Szol­noki Cukorgyár vezetői, párt- és szakszervezeti, va­lamint KISZ-bizottsága képviseleté bén egy kis autóbusznyi ember.. Együtt­működési megállapodás ér­tékelésére, az idei szezon közös feladatainak megbe­szélésére, s ismerkedésre hívta a gyáriakat a közle­kedési vállalat. öt évvel ezelőtt, 1973-ban tíz évre szóló együttműkö­dési megállapodást írtak alá a Volán és a Cukorgyár ve­zetői. A szerződés egyedül­álló volt 1973-ban a hazai cukorgyárak és az autóköz­lekedési vállalatok kapcsola­tában, s ma sincs hozzá ha­sonló legfeljebb a példa nyomán hasonló törekvés. A megállapodás többolda­lú. Foglalkozik a fuvarozás, a fejlesztés, a közös beruhá­zás és a szervezés feladatai­val. A Volán 7. Vállalat ter­mészetesen és elsősorban azt vállalta, hogy komplex szál­lítással, kiszolgálással bizto­sítja a cukorgyár egész évi zavartalan munkáját, a cu­korgyár pedig megteremti a feltételeket a fuvarozás nagy­üzemi rendszereinek alkal­mazásához. Az öt év alatt — amióta e szerződés szerint dolgozik a két vállalat — jelentősen megnőtt a közúton szállított cukorrépa mennyisége. A mostani termésből például több mint 350 ezer tonna cu­korrépát teherautók visznek — éjszaka — a gyárba. Ez mintegy fele a várható idei termésnek. De nemcsak ez a szállítás a közös érdek. A késztermék és melléktermé­kek tekintélyes tömegének szállítása is a Volánra vár. A szállítás gyorsabb, mi­nőségileg is jobb bonyolítá­sa érdekében a két vállalat öt év alatt közösen fejlesz­tette a répaátvevő állomáso­kat — a Volán elnevezése szerint a „mezőgazdasági közúti pályaudvarokat”. Nyolc nagy átvevő épült, s ehhez a Volán 1 millió 300 ezer forinttal járult hozzá. A pályaudvarok betonplató­járól könnyebb „felmarkol­ni” a fuvarozóknak a ter­mést, s az onnét szállított répa tisztább, megbízhatóbb minőségű. öt év alatt a két vállalat igyekezett az üres- és állás­időket csökkenteni. A múlt évi kampányban már az 1973. évihez viszonyítva 40 százalékkal kevesebb volt az állásidő. Gyakorlatilag azt jelenti ez, hogy a helyszí­nen öt markoló kanállal két és fél perc alatt „felkapott” 10 tonna répa a gyárba ér­ve szinte menetrendszerűen áll a vízágyú alá. A szerződő felek érthetően elégedettek az eddigi ered­ménnyel. Mégis messzebbre néznek, a jövő érdekében igyekeznek újabb, jobb meg­oldásokat keresni. Az idei kampányban 100 szerelvény, tíztonnás teherautó szállítja a répát. A Volán már 18—20 tonnás szerelvényekre készül, s a cukorgyár kéri az ezek­hez szükséges feltételek, a gyári fogadás változtatásá­nak mutatóit. Ha csak ennyi és ez lett volna a napokban tartott kö­zös tanácskozás napirendje, joggal kérdezhetnénk: a po­litikai, társadalmi szerveze­tek csupán a közös munka, s a tervek jóváhagyása miatt ültek össze a gazdasági ve­zetőkkel ? öt év telt el a szerződés aláírása óta. öt év óta har­madszor találkoznak ilyen körben a két vállalat embe­rei. S öt év alatt sokat fej­lődött a két szocialista vál­lalat közös kapcsolata is. Az idén — a tavalyi példa nyo­mán — a két vállalat egy- időben szervezi és közösen a kommunista műszakokat. Közös elhatározással a tár­sadalmi szervek bevonásával készítik el a terveket az új termék, az urebetin közúti szállítására. Éjszaka, ősszel-télen nem könnyű nagy terhekkel szá­guldani az országutakon. Ha­mar elfárad, kimerül a ne­héz volánnál az ember. Kis dolog, de sokatmondó: a for­ró teát ebben a kampány­ban az amúgyis éjjel-nappal dolgozó cukorgyáriak kínál­ják az érkezőknek. Az együttműködési megál­lapodás persze közös rendez­vényekben — mondják, jö­vőre kirándulásokban is — teljesedik. Igazuk lehet, akik azt mondják: ez a megállapo­dás jó modellje lehet az ipar és a közlekedési vállalatok eredményesebb kapcsolatai­nak. Mindkét „fél” örül. hogy ebben a kezdeményező ne­héz — de sok eredménnyel máris biztató szerepét vál­lalták. Uj gépek — tisztább környezet JÓVÁHAGYTÁK A SZÁSZBERKI BERUHÁZÁST Hogy minden viszonyla­gos, és a rossz után egy ki­csit jobbnak mennyire örül az ember, arról Szászberken a Vasipari Vállalat akku­mulátorgyárában sokat tud­nának mondani. Aki érezte már a bőrén a napi munká­ban felrakódott. szenny csí­pését. s azt az elviselhetet­lennek tűnő helyzetet is átélte, amikor nem tudta le­mosni, annak nem kell külö­nösebben bizonyítani, hogy amit tettek ebben az üzem­ben, az jelentős eredmény­nek számít. Tavaly nem folyt víz a gyárban a csapokból. Mun­kaidő utáni fürdésről alig lehetett szó. Aztán Szolnok­ról tartálygépkocsiban szál­lították ki napról napra a szükséges vizet. A fürdőkhöz hasonlóan áldatlan helyzet volt a műhelykben is. Az akkumulátorgyártásnál ólommal dolgoznak. A tech­nológia miatt a malmoknál a por, a golyó- és rácsöntők­nél az ólomgőz mérgezte az emberek szervezetét. Hogy az utóbbiaknál kezdjük: a KÖJÁL több al­kalommal szűrte az embere­ket, méréseket végzett, s megállapította, hogy a gyár nem károsítja a környeze­tét. Megoldódott a vízprob­léma is. A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kibővítette a közeli kutat. A gyár, hogy ne gátolja a köz­ség vízellátását, éjszaka töl­ti fel tartályait, az ipari vizet pedig a Zagyvából szi­vattyúzza. Fürödhetnek tehát a mun­kások, s jelentősen megvál­tozott a kép a műhelyekben is. Kezdjük ott, hogy mun­kába állt az automata golyó­öntő — a vállalat szakem­berei készítették és tervez­ték —. amely kiküszöböli a kézi öntést. Átalakították az őrlőmalmokat, nem lapátol­ják a munkások az ólomport kisebb edényekbe, hanem a gép egy nagyobb tartályba morzsolja az anyagot. Azt nem kézzel, hanem emelős kocsival szállítják a keverő­Forgatható asztal segíti a rácsok szerelését Az automata öntőgép mel­lett kisebb az ólomgőzszeny- nyezés be, onnan a kenőműhelyek­be. Ezzel jelentős létszámot megtakarítottak — a mun­kásokat áthelyezték a sze­relőkhöz. Itt sem kell már emelgetni a húszkilós leme­zekkel teli dobozokat, gör­gőkön továbbítják őket egyik munkahelyről a másikra. Az átalakítást persze csak úgy tudták végrehajtani, hogy megvásároltak egy szaba­dalmat, az ebben leírt mód­szer szerint készítik az ak­kumulátorokat, amelyek gyártása egyszerűbb, minő­sége viszont a régebbiekhez képest jobb lett. A gépek és a korszerűsí­tés eredménye: az üzem teljesítette féléves tervét, s várhatóan nem lesz lemara­dás az 1978-ra szóló 84 mil­lió forintos termeléssel. (Ta­valy 70 milliónyit produkál­tak.) Persze az igények még többet kívánnak. Továbblép­ni csak beruházással lehet. A KGM a napokban hagy­ta jóvá egy új, 876 négy­zetméteres üzemcsarnok épí­tését. Ebbe összevonják, egy helyre telepítik az „akku­gyártás” összes munkafázi­sát. Üj gépeket is vesznek, s beszereznek szennyvíztisz­tító, valamint légelszívó be­rendezéseket is. Az utób­biakkal még jobban védik környezetüket, s dolgozóik egészségét. Várhatóan az üzem teljesítőképessége 40 százalékkal nő, s úgy helye­zik el a létesítményt, hogy később bővíteni tudják. A rekonstrukciót saját erejéből valósítja meg a vállalat — az előzetes számítások sze­rint a beruházás költsége 35 millió forint. H. J. Fotó: N. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom