Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-22 / 197. szám

1978. augusztus 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kajak-kenu OB Deme ötszázon bronzérmes A Szolnoki Vízügy SE Holt-Tiszán lévő verseny­pólyájára a hét végén le­költözött a kajak-kenu sport vezérkara. Az idei országos felnőtt-bajnokság színvonalát emelte, hogy rajthoz álltak az újdonsült világbajnokok és helyezet, tek, s a jó verseny mindig nagy érdeklődésre tart számot. A szolnoki közön­ség is megérezte, hogy érdemes kilátogatni a versenyre. Sokan izgulták végig a futamokat, s ér­deklődéssel figyelték a vi­lágbajnokok versenyzését. Nem csalódtak. Valamen'y- myi számban színvonalas, szoros küzdelmeket láthattak, s akadtak meglepetések is. Sztanity például várakozáson alul szerepelt a K—I ezer méteres távon, s a hajdani kajak ^király” Csapónak is egyre nehezebb dobogóra ke­rülnie. Kellemes meglepetés­ként szolnoki éremnek is tapsolhattunk: Deme Józseí (SZVSE) szombaton délután a K—I 1000 méteren hatodik lett, vasárnap délelőtt vi­szont már dobogóra állhatott. A K—I 500 méteren nyert bronzérmet. — Mindig év végére lendü­lök bele, amikor a többiek már leírnak — mondotta. — De nemcsak én indultam, ha_ Wichmann Tamás (MTK- VM) három bajnokságot nyert nem a szakosztályból egy né­gyes is rajthoz állt. A Szolnoki Vízügy SE és a városi sportiskola kajakozói közül ma tizenegyen Tallinn- ba utaztak, közöttük Deme is, ahol versenyen vesznek részt. A bajnokság befejezése után dr. Parti János szövet­ségi kapitány úgy nyilatko­zott, hogy az idei színvona­lasabb volt, mint a tavalyi, végig szoros összecsapásokat hoztak a döntők, jó volt a rendezés, és az időjárásra sem lehetett különösebb pa- . nasz. Bajnokok. Rövidtáv. Nők. K—IV. 500 m: FTC (Rajna, Andrási, Révész, Perényi). Férfiak. K—I 500 m: Szta­nity Zoltán (Rába ETO).... 3. Deme József (SZVSE). K— II 500 m: Csapó Géza, Svid- ró József (SZEOL AK). K— IV 500 m:Bp. Honvéd (Shaff- hauser, Hagymási, Kiss, Völgyfalvi) ..., 8. Szolnoki Vízügy SE (Deme, Borbély, Kocsis, Pokol). C—I 500 m: Wichmann Tamás (MTK VM). C—II 500 m: Buday Tamás, Tóth Antal (Bp. Hon­véd). C—7 500 m: Újpesti Dózsa (Varga, Takács, Turjá- nyi, Ránits, Domoszlai, Hraz- dil. Nagy). Hosszútáv. Nők. K—I 2000 m: Makatura Erzsébet (DVTK). K—II 2000 m: Po­zsonyi Ágnes, Dragos Ágnes (Újpesti Dózsa). Férfiak. K— I 10 000 m: Benkó Tamás (Bp. Honvéd.). K—II 10 000 m: Bakó Zoltán, Deák Gábor (Bp. Honvéd). K—IV 10 000 m: Vasas Izzó (Nyirádi, Giczi, Hegyes, Úri Szabó). C—I 10 000 m: Wichmann Tamás (MTK VM). C—II 10 000 m: Parti Zoltán, Hu- bik András (Csepel). Az egye­sületi pontverseny végered­ménye: 1. Bp. Honvéd 179, 2. Újpesti Dózsa 175. 3. Rába ETO 102, 4. Csepel 71, 5. FTC 60, 6. Váci Hajó 59 ponttal. Atlétika Fölényes magyar győzelem Megálltak helyüket a szolnokiak Fölényes magyar győzelem született Szolnokon a Ma­gyarország—Bulgária után­pótlás válogatottak atlétikai viadalán. A magyar csapat­ban két szolnoki versenyző is helyet kapott, s mindketten a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Juhász Erzsébet ezüstérmet nyert a 200 m-es síkfutásban, valamint tagja volt a 4x100 m_es váltónak, Szalal József pedig a 4x400 m-es váltónak volt a befu­tója. A kétnapos verseny mintegy félezernyi közönsé­ge színvonalas küzdelmeket láthatott. A bolgár és a magyar atlé­tikai szövetségek jelenlévő vezetői megelégedéssel szól­tak a megyei szakszövetség munkájáról, a kiváló rende­zésről. Elismerésüket azzal is alátámasztották, hogy a szak- szövetséget ezután más ha­sonló nagyságrendű feladat­tal is megbízzák, illetve a jö­vő évi bulgáriai „visszavágó viadalra” szolnoki sportve­zetőt is meghívtak. Jól előkészített pályák vár­ták a versenyzőket, a ver­senyszámok tervszerűen, pontosan követték egymást. Még a sok problémát jelen­Az ezüstérmek Csörsz a léc fölött tő gerelyhajításnál sem volt fennakadás a korrekt bírói gárda jóvoltából. Jellemző a pálya minőségére, hogy a nőknél Siska utánpótláscsú­csot futott a 100 m-es gáton, a férfiaknál pedig Jámbor az eső, ellenére is 215 centimé­tert ugrott magasugrásban. A hatvanhárom tagú bol­gár küldöttség között egyéb­ként öten — egy vezetőedző és négy versenyző — voltak kjusztendiliek, azaz Szolnok megye testvérmegyéjének la­kói. Egyikük, Angelov arany­érmet is vihetett haza, ame­lyet a férfi gerelyhajításban nyert. A két utánpótlás válo­gatott közül a legjobb ered­ményt elérőket külondíjjal is jutalmazták. A vendégek kö­zül a diszkoszvető Tasev és a kalapácsvető Kajrakov, va­lamint a nőknél Atanaszova és Sztojanova érdemelte ki ezt az elismerést, míg a ma­gyaroknál Siska és Herth, il­letve a férfiaknál Babály és Jámbor. Eredmények, nők, 100 m: 1. Atanaszova (bolgár) »11,7, 2. Sztojanova (b) 12.0, 2. Juhász 12.1, 4. Hrács 12.2. 200 m: 1. Atanaszova (b) 24.1. 2. Juhász 25.1, 3. Hrács 25,2. 4. Sztojano­va (b)25,6. 400 m: 1. Forgács 54,5. 2. Petrika 55.4, 3. Másévá (to) 56,7, 4. Sztefanova (b) 60,5. 800 m: 1. Péley 2:09,8. 2. Másé­vá (b) 2:10,5. 3. Jandó 2:12,5, 4. Nadelcseva (b) 2:11,4. 1500 m: 1. Sztojanova (b) 4:22,6, 2. Péley 4:25,7, 3. Jandó 4:27,7, 4. Nedelcseva (b) 4:33,4. 100 ni gát: 1. Siska 13,2 (országos utánpótlás-csúcs, régi: 13,5 Bartha, 1976). 2. Zágorcseva (b) 13.4. 3. Bartha 14,5, 4. Nedelcse­va (b) 20,4 (0,5 m-es hátszél). 4x100 m: 1. Magyarország (Sis­ka, Hrács, Juhász, Bartha) 46,4, 2. Bulgária 46,9. 4x100 tn: 1. Ma­gyarország (Treiber. Zsarnóczai, Petrika, Forgács) 3:45.3. 2. Bul­gária 3:59,9. Távol: 1. ZSarnoczai 589. 2. Kó_ sa 573, 3. Ilieva (to) 555, 4. Nu- neva (b) 464. Magas: 1. Béla 173, 2. Csörsz 170. 3. Zecseva (b) 170, Aszenova (b) a kezdő- magasságon kiesett. Diszkosz: I. Tóthné 57.24 , 2. Tomasovszkv 50,64, 3. Hrisztova (b) 47,56 . 4. Dieseva (b) 45.72. Súly: 1. Herth 15.15, 2. Bobekova (b) 14,94, 3. Tiszavölgyl 14.66, 4. Dieseva (b) II. 49. Gerely: 1. Janák 54,30. 2. T. Popova (b) 50.78. 3. Lukács 49,26, 4. Deneva (b) 74,64. A pontverseny végeredménye: Magyarország-Bulgária 82:52. Férfiak. 100 m: 1. Babály 10.5, 2. Szarbakov (b) 10,6, 3. Nagy I. 10.7, 4. Nicsanov (b) 10,8. 200 m: 1. Babály 21.4. 2. Nagy J. 21.7. 3. P. Petrov (b) 22,3, 4. R. Pavlov (b) 22,5, 400 m: 1. Deák 49.5. 2. Fóris 49,7. 3. Tasz- kov (b) 50,2. 4. Pecev (b) 51.5. 800 m: 1. Kiss J. 1:54,8. 2. Szvoboda 1:55,0. 3. Vicsev (b) 1:56,2. 4. Zsinakov (b) 1:58.2, 1500 m: 1. Sulyok 3:59,5. 2. Öt­vös 3:59,8. 3. Ignatov (b) 4:00,9, 4. Kanev (b) 4:05,3. 5000 m: 1. Ignatov (b) 14:33,8. 2. Laposa 14:45.4. 3. Fekete T. 14:49,3. Za- nev (b) nem állt rajthoz. 10 000 m: 1. Kiskirály 30:20,4. 2. Za- nev (b) 30:21.5, 3. Illés 31:46,4, 4. Kolev (b) 32:25,2. 3000 m aka­dály: 1. Szénégető 9:01,8. 2. SzeLezkci 9:03,1, 3. Sz. Angelov (b) 9:17.0, 4. Konev <b) 9:23,1. 110 m gát: 1. Bodó 14.5, 2. Szűcs 14.6. 3. G. Petrov (b) 14.8. 4. Radev (b) 14.9. 400 m gát: 1. Taszkov (b) 53,2. 2. Takács J. 53.5, 3. Karaminov (b) 53.6, 4. Szedmák 54,7. 4x100 m: 1. Ma­gyarország (Tatár. Nagy, Ba­bály, Pintér) 41.1. 2. Bulgária 43.7. 4x400 m: 1. Magyarország (Takács. Fóris. Szedmák. Szá­lai) 3:17,5, 2. Bulgária 3:27,9. 10 km gyaloglás: 1. L. Ivanov (b) 44:22,6. 2. Kéri 44:36,4. 3. Bosz- riev (b) 46:10,0, 4. Takács N. 48:42,6. Rúd: 1. 'Pencsev (b) 490, 2. Abramov (to) 480. 3. Novobácz- ky 480, 4. Fülöp 440. Távol: 1. Sári 713. 2. Szlavov (b) 706, 3. Adamik 700, 4. Omerszki (b) 699. Magas: 1. Jámbor J. 215,2. Mladenov (b) 204 , 3. N. Petrov (b) 200, 4. Társi 190. Hármas: 1. Bakos! 15.19. 2. Matkó 14.99. 3. Dzsaldeti (b) 14,97, 4. Szlavov Jb) 14.10. Diszkosz: 1. Tasev (b) 60,52. 2. GeoTgiev (b) 57.10. 3. Saskői 55,72. 4. Egri 46,88. Súly: l. Gemizsev (b) 17.58. 2. Ká­csor 17,55, 3. T. Georgiev (b) 16,83, 4. Csere 16.74. Gerely: 1. Angelov (b> 74.42. 2. Szkube­nics 71.20. 3. Valkusz 70,50, 4. Nikolcsev (b) 51.82. Kalapács: 1. Kajrakov (b) 65.12. 2. Kanev (b) 65,02, 3. Kumor 64,70. 4. Vörös 59,08. A pontverseny végeredménye: Magyarország-Bulgária 124:98. Súlyos MTE vereség Hódmezővásárhelyen HÓDGÉP METRIPOND SE —Szolnoki MTE 4:0 (2:0) Hódmezővásárhely, 6000 n., v.: Makó. HÓDGÉP: Hege­dűs (Kelemen a 28. percben) — Nagy F., Lancsa, Magyar, Patócs — Antal (Mészáros a 74. percben), Bálint dr.. Bun­da — Kovács, Nádasdi, Nagy L. Edző: Mészáros Imre. SZMTE: Szendrei — Kántor (hódi a 34. percben), Sebők, Simon, Kábák — Porhanda, Baran, Kóczián — Szatmári, Dákay, Zakar. Edző: Kóczián Antal. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat. A 7. percben Nádasdi három lépésről bom­bázott fölé, majd Antal ta­lálta telibe az ötös sarkáról a kivetődő Szendreit. Las­san magához tért az MTE, a hazai csapat védelme azon­ban nem válogatva az eszkö­zökben, megakadályozta a pi­ros-feketék támadási kísér­leteit. Zakart egymás után háromszor is leterítették, a játékvezető azonban nem avatkozott közbe. Különösen a beállós Magyar járt élen a durváskodásban. A 22. percben Bunda bal oldali szöglete elszállt Szendrei és Simon fölött, és az ellenke­ző kapufánál helyezkedő Ko­vács közelről a kapuba fejelt, 1:0. Hat perccel később Sebők remek labdát tálalt a védők mögül kiugró Kántor elé. Hegedűs messze kifutott ka­pujából, a jobb hátvéd azon­ban átemelte fölötte a lab­dát. Ekkor a kapus beletal­palt a játékosba, akit kór­házba kellett szállítani, s nem is tudott hazatérni a csapattal. Továbbra is a vá­sárhelyiek \ játszottak fölény­ben. Ä 30. percben a kiugró Nagy L. elől Szendrei ki­futva, lábbal tisztázott, majd Bálint dr. harminc méterről az üresen maradt kapura rúgott, ám a labda a felső léc tetejét súrolva elhagyta a játékteret. A mérkőzés drámája a 38. percbe sűrű­södött. Sebők az ötös sar­kán szerelte Nagy L.-t, és hazagurított Szendreinek. A labda már a kapus kezében volt, amikor Nagy L. hátul­ról belerúgot Sebőkbe, és a szolnoki játékos törlesztett. Ekkor a játékvezető kiállí­totta Sebőköt, és 11-est ítélt, amelyet Lancsa értékesített, 2:0. Ezután Dákay feleslege­sen még megjegyzést tett, ezért őt is leküldték a pá­lyáról. A 45. percben Kóczián lö­vésszerű beadása a bal kapu­fa tövén csúszott a kapu mel­lé. A 48. percbén egy legu­rított szabadrúgás után Nagy L. bombázott kapura, és a labda Magyar fején meg­csúszva a léc alá vágódott, 3:0. Húsá perccel később Szatmári kicselezte a védel­met, de jobbra kisodródva a kifutó kapus mellett kereszt­be mellé lőtt. A 75. percben Nagy L. több csel után kö­zelről lőtt a kapuba, 4:0. Az utolsó helyzet a szolnokiak előtt adódott, Kóczián tisz­tára játszotta az előretörő Kabakot, ám a balhátvéd a kifutó kapusba lőtt. A nagyiramú, kemény ösz- szecsapásokkal tarkított mérkőzésen a többet táma­dó hazai csapat jobbnak bi­zonyult a piros-feketéknél. Ezen túlmenően azonban az MTE nagy gólarányú vere­ségében játékosaik fegyelme­zetlensége és a játékvezető bíráskodása is közrejátszott, aki a hódmezővásárhelyiek durva belemenéseit rendre elnézte. Jó: Lancsa, Patócs, Bálint dr., Nagy L., ill. Ká­bák, Baran, Szatmári, Za­kar. — verbók — Mezőtúri Honvéd— Szolnoki MÁV 2:1 (1:1) Szolnok, 2500 n„ v.: Sütő. M. Honvéd: Merley (Balázs a 67. percben) — Takács P., Dávid, Sólyom, Takács B. — Vágó, Hódi, Batári — Vo- zár (Tihanyi az 56. percben), Bánfi, Kapcsok. Edző: Ben- csik Gyula. Szolnoki MÁV: Farkas — Ágh, Juhász, Deb- reczeni, Tóth — Szántai (Csontos a 60. percben), László, Menyhárt — Szabó, Szilágyi (Rózsavölgyi a 60. percben), Nász. Edző: Himer István. A második percben Ju­hász beverekedte magát a 11- es pont tájékára, önzetlenül Nászhoz továbbított, de a szélső lövése az oldalháló­ban akadt el. Négy perccel később a másik oldalon Vá­gó szánta el magát 20 mé­terről váratlanul lövésre, s a labda csak kevéssel a léc fölött suhant el. Negyedóra elteltével még nagyobb se­bességre kapcsoltak a kék­fehérek, és enyhe, de med­dő fölénybe kerültek. A 18. percben Szántai nagy erejű lövése Juhász elé pattant ki, aki azonnal ismételt, de a labda elakadt a már vert helyzetben levő kapusban. Mintegy öt percig a vendé­gek kapujának előterében pattogott a labda, valóságos tűzijáték alakult ki, ám a rendkívül fegyelmezetten vé­dekező mezőtúriaknak sike­rült gól nélkül átvészelniük a hazaiak meg-megújuló ro­hamait. Mint már annyiszor, a gólképtelenség ezúttal is megbosszulta magát: alig­hogy felszabadult a mező­túri kapu, a 26. percben jobboldali bedobás végén Kupcsok elé került a labda, aki egy csel után a kimoz­duló Farkas mellett a jobb alsó sarokba lőtt, 1:0. Egy perc múltával a két hónapja még Honvéd színekben küz­dő László leheletfinom cse­lekkel csapta be őrzőjét, és a későn vetődő Merley mel­lett egyenlített, 1:1. Szünet után valamelyest esett az iram, tartós fölényt azonban egyik csapat sem tuddtt kiharcolni. Az 59. perc hozta a kék-fehérek gólt érdemlő támadását: Meny­hárt kisodródva célozta meg a kaput, a labda megpattant Merley előtt és fején irányt változtatva a kapufára pat­tant. Két perccel később for­más hazai támadás végén László fejese centiméterek­kel kerülte el a jobb kapu­fát. A hajrában rákapcsolt a mezőtúri gárda. A 81. perc­ben Batáriban elakadt egy előrevágott labda a MÁV térfelének közepén, s ő sen­kitől sem zavartatva a 16- osig jutott, ahol testcsellel becsapta a szerelni akaró Csontost, végül akadály nél­kül lőtt a kapu közepébe, 2:1. A MÁV az első félidőben nyújtott játéka és helyzetei alapján eldönthette volna a találkozó sorsát, a mezőtú­riak jobb hajrájuknak és helyzetkihasználásuknak kö­szönhetik a győzelmet. A lá­tottak alapján igazságosabb lett volna a pontosztozkodás. Jó: Takács P., Dávid. Só­lyom, Kupcsok. ill. László. — tamási — Leninvárosi MTK— Lehel SC 1:1 (1:1) Leninváros, 1500 n., v.: Koroknay. Leninváros: Do­hány — Bodolai, Toperczer, Kovács II, Lázár — Szabol­csi, Suller, Kapus (Győri) — Farkas (Jenei), Kiss. Répást. Edző: Kontha Károly. Lehel SC: Szilasi — Karkusz, Ger­gely, Kátai, Postás — Hajdú, Bacher, Lukácsi — Kelemen (Durgonics), Mihályi, Laka­tos. Edző: Czigony István. A zuhogó esőben a hazaiak enyhe mezőnyfölényre tettek szert, helyzete azonban a jászberényieknek adódott. A 30. percben Kelemen ugrott ki a bal oldalon, már lőhe­tett volna, ehelyett hátra­sarkallta a labdát, amelyet Bacher tíz méterről fölé vá­gott. Hat perccel később Lu­kácsi jobb oldalról belőtt labdáját Postás hasonló tá­volságból kapásból vágta a bal felső sarokba, 0:1. A 4L percben Gergely szabályta­lansága után 18 méteres sza­badrúgáshoz jutottak a ha­zaiak, kavarodás támadt a Lehel kapuja előtt, végül Karkusz szabadított fel. Két perccel később Lázár az ol­dalvonal mellől ívelt be sza­badrúgást, a védőkről kipat­tant labdát Suller úgy lőtte 20 méterről kapura, hogy az Gergely hátán változtatva irányt jutott a kapuba, 1:1. A Lehel fegyelmezett játé­kával rászolgált az egyik pontra, jobb erőnlétével a nehéz talajt is jobban bírta. Jó: Dohány, Lá^ár, Kiss, Suller, ill. Szilasi, Gergely, Kátai. Postás. — hoffer — Keleti csoport 1. HMSE 3 2 1 — 8-3 5 2. Ózd 3 2 1 — 4-1 5 3. Nyíregyháza 3 2 1 — 2-0 5 4. Eger SE 3 2 — 1 9-4 4 5. K.-barcika 3 2 — 1 7-3 4 6. Papp J. SE 3 1 2 — 7-4 4 7. DMTE 3 2 — 1 6-3 4 8. DVSC 3 2 — 1 4-2 4 9. Gyula 3 2 — 1 5-4 4 10. BTASK 3 2 — 1 4-7 4 11. Lehel SC 3 1 1 1 3-3 3 12. Gyöngyös 3 1 1 1 1-1 3 13. Leninváros 3 1 1 1 3-4 3 14. SZMTE 3 1 1 1 4-7 3 15. Szabó L. SE 3 1 — 2 3-4 2 16. Szó. MÁV 3 — 1 2 4-6 1 17. MVSC 3 — 1 2 2-4 1 18. Szarvas 3 — 1 2 1-4 1 19l Kisvárda 3 — — 3 3-9 — 20. Borsodi B. 3 — — 3 0-9 — „Védöörizetben" — a megyei rangadón A 200 m síkfutás mezőnye. Balról a győztes bolgár Atana- szova, jobbról a második helyezett szolnoki Juhász Erzsébet Labdarúgó NB II

Next

/
Oldalképek
Tartalom